Politika
52 feliratkozó
2 hónapja
Kínos a sztori, de van benne pozitívum: MP saját tábora is felhorgadt. Nem Polgár Judit személye, hanem MP eljárása ellen. Biztató, hogy a tiszások nem a fideszes birkanyáj módjára viselkedtek.
2 hónapja
Olyan érzésem van mintha elfogyott volna MP körül a stáb aki a kampány során figyelt rá, hogy ilyen hibák ne legyenek. Nem értem miért nem szólt rá senki, hogy ne kérjen fel az első nap valakit, dobjanak be 3-4 nevét a sajtóba és szondázzák a reakciókat egy hétig.
2 hónapja
De itt ugye azt mondta, hogy kérnek neveket, amikből dönteni fognak. Szóval azt tette, amit mondott. Olyan, hogy társadalmi egyeztetés lesz, nem volt lekommunikálva (szerintem pont ez a hiba amúgy, mert ebben a kérdésben miért nem?)De nem attól hiba ez, hogy PJ nem vállalta. Hanem a folyamata a hiba, hogy mást kommunikál mint amit csinál.Ezt még Polgár Judit döntése előtt írta ki, felhívva a figyelmet arra, hogy nem ígértek ebben a kérdésben társadalmi konzultációt (hogy amúgy miért nem az jó kérdés 😀 pedig ha valamiben, akkor pont ebben kéne, hisz a nemzet megtestesítőjét keresik).És természetesen menősködni most is kell 😊Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
Jughead
"A TISZA volt az első párt, amely megkérte az embereket, hogy küldjenek jelölteket a köztársasági elnöki pozícióra. Ahogy azt is elmondtuk, hogy a döntést az Országgyűlés hozza meg." by MP
Most akkor azt mondja, mi voltunk az elsők akik megkérdeztünk titeket de pont ugyanúgy leszartuk azt, mert döntöttünk magunktól? Vagy csak OV féle manőver hogy tessék MI VOLTUNK AZ ELSŐK, királyok vagyunk és dönteni is fogunk.
Tehát itt most azt látjuk hogy tanult belőle mit baszott el?
topin
Jughead
Engem az se érdekelt volna, ha felkel reggel rábök egy névre és az lesz. Csak akkor azt mondja hogy így fog választani. Engem ez az egy érdekel, hogy ha a társadalmi edukációt nézzük akkor kizárólag transzparenciával lehet haladni. Persze cammoghatunk 60-70 évig elkanyarodva, sunnyogva, visszalépve, eltévedve. Csak lehetne ezt úgy is, hogy azt mondom amit tenni fogok. Mert amikor pontosan tudom mit fogok tenni, akkor úgyis kiderül hogy mást pofáztam.
Szóval az hogy ez hiba volt, már a megosztottságból tudni kellett volna. Mivel szerinte nem volt hiba, így nincs is látnivaló. De persze majd figyeljünk mert tanulni fog ezekből.
topin
Szerkesztette: Jughead
2 hónapja
Az ez egyik, de ha nem lett volna és az, az egyik kampványigéreted, hogy a NERtelenítesz akkor mennie kell.Attól még h kvázi üres, tudott volna kellemetlenségeket okoznide srácok, ha ki v olt üresítve a közt.elnök hatalma miért nem maradhatott a vénfing hivatalban?Te merre jártál, mit néztél az elmúlt cirka 1-1.5 évben? 😀
Josszi
Toca
csebi
2 hónapja
Akkor a konteós zsidózók megnyugodhatnak 🤦😔 (igen a FB gèpzet beindult ezügyben....)szegény toró
dande2
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Attól még h kvázi üres, tudott volna kellemetlenségeket okoznide srácok, ha ki v olt üresítve a közt.elnök hatalma miért nem maradhatott a vénfing hivatalban?Te merre jártál, mit néztél az elmúlt cirka 1-1.5 évben? 😀
Josszi
Toca
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
2 hónapja
de srácok, ha ki v olt üresítve a közt.elnök hatalma miért nem maradhatott a vénfing hivatalban?Te merre jártál, mit néztél az elmúlt cirka 1-1.5 évben? 😀
Josszi
2 hónapja
Egy Judit nem vállalta, jöhet a másik, az még jogász is, ismerős is, a másik oldalról is jön.... (just kidding!!!!!)Nem meglepő. MP túl egyszerűen dobta be.
Egyébként engem az se lepne meg, ha előre meg lett volna kérdezve PJ és tudták, hogy nem fogadja el, de sikerült vele majdnem 1 teljes napot tematizálni és egy olyan nevet bedobni, amire a fideszes fröcsögők nem tudtak rárepülni. Sulyok who?
StormST
Olyan mint az oktatási miniszter kérdés.
Megmérték nem kellett, nem vállalta.
2 hónapja
de srácok, ha ki v olt üresítve a közt.elnök hatalma miért nem maradhatott a vénfing hivatalban?Mert ez rajta volt a zászlón jó nagy betűkkel..
Josszi
2 hónapja
De nem attól hiba ez, hogy PJ nem vállalta. Hanem a folyamata a hiba, hogy mást kommunikál mint amit csinál.Ezt még Polgár Judit döntése előtt írta ki, felhívva a figyelmet arra, hogy nem ígértek ebben a kérdésben társadalmi konzultációt (hogy amúgy miért nem az jó kérdés 😀 pedig ha valamiben, akkor pont ebben kéne, hisz a nemzet megtestesítőjét keresik).És természetesen menősködni most is kell 😊Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
Jughead
"A TISZA volt az első párt, amely megkérte az embereket, hogy küldjenek jelölteket a köztársasági elnöki pozícióra. Ahogy azt is elmondtuk, hogy a döntést az Országgyűlés hozza meg." by MP
Most akkor azt mondja, mi voltunk az elsők akik megkérdeztünk titeket de pont ugyanúgy leszartuk azt, mert döntöttünk magunktól? Vagy csak OV féle manőver hogy tessék MI VOLTUNK AZ ELSŐK, királyok vagyunk és dönteni is fogunk.
Tehát itt most azt látjuk hogy tanult belőle mit baszott el?
topin
Jughead
Engem az se érdekelt volna, ha felkel reggel rábök egy névre és az lesz. Csak akkor azt mondja hogy így fog választani. Engem ez az egy érdekel, hogy ha a társadalmi edukációt nézzük akkor kizárólag transzparenciával lehet haladni. Persze cammoghatunk 60-70 évig elkanyarodva, sunnyogva, visszalépve, eltévedve. Csak lehetne ezt úgy is, hogy azt mondom amit tenni fogok. Mert amikor pontosan tudom mit fogok tenni, akkor úgyis kiderül hogy mást pofáztam.
Szóval az hogy ez hiba volt, már a megosztottságból tudni kellett volna. Mivel szerinte nem volt hiba, így nincs is látnivaló. De persze majd figyeljünk mert tanulni fog ezekből.
2 hónapja
Azért csak kapott a NER-től 700
Milliót a sakk akadémiája,
kettős állampolgár, zseni is
Ráadásul.
Konkrétan megvan benne minden ami miatt nem lehet alkalmas nemzetegyesítő “nagyasszonyt” játszani.
Amúgy meg Nagy barom lett volna ha elvállalja, vlm sumákolás tuti volt itt a háttérbe, mert ez nagyon csúnyán kilóg az eddigi húzások közül, amiken nem volt ekkora támadási felület.
2 hónapja
de srácok, ha ki v olt üresítve a közt.elnök hatalma miért nem maradhatott a vénfing hivatalban?
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
2 hónapja
Egy Judit nem vállalta, jöhet a másik, az még jogász is, ismerős is, a másik oldalról is jön.... (just kidding!!!!!)Egyébként engem az se lepne meg, ha előre meg lett volna kérdezve PJ és tudták, hogy nem fogadja el, de sikerült vele majdnem 1 teljes napot tematizálni és egy olyan nevet bedobni, amire a fideszes fröcsögők nem tudtak rárepülni. Sulyok who?
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
Ezt még Polgár Judit döntése előtt írta ki, felhívva a figyelmet arra, hogy nem ígértek ebben a kérdésben társadalmi konzultációt (hogy amúgy miért nem az jó kérdés 😀 pedig ha valamiben, akkor pont ebben kéne, hisz a nemzet megtestesítőjét keresik).És természetesen menősködni most is kell 😊Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
Jughead
"A TISZA volt az első párt, amely megkérte az embereket, hogy küldjenek jelölteket a köztársasági elnöki pozícióra. Ahogy azt is elmondtuk, hogy a döntést az Országgyűlés hozza meg." by MP
Most akkor azt mondja, mi voltunk az elsők akik megkérdeztünk titeket de pont ugyanúgy leszartuk azt, mert döntöttünk magunktól? Vagy csak OV féle manőver hogy tessék MI VOLTUNK AZ ELSŐK, királyok vagyunk és dönteni is fogunk.
Tehát itt most azt látjuk hogy tanult belőle mit baszott el?
topin
2 hónapja
És természetesen menősködni most is kell 😊Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
Jughead
"A TISZA volt az első párt, amely megkérte az embereket, hogy küldjenek jelölteket a köztársasági elnöki pozícióra. Ahogy azt is elmondtuk, hogy a döntést az Országgyűlés hozza meg." by MP
Most akkor azt mondja, mi voltunk az elsők akik megkérdeztünk titeket de pont ugyanúgy leszartuk azt, mert döntöttünk magunktól? Vagy csak OV féle manőver hogy tessék MI VOLTUNK AZ ELSŐK, királyok vagyunk és dönteni is fogunk.
Tehát itt most azt látjuk hogy tanult belőle mit baszott el?
2 hónapja
Akkor a konteós zsidózók megnyugodhatnak 🤦😔 (igen a FB gèpzet beindult ezügyben....)
2 hónapja
Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
2 hónapja
Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Így meg pláne megérte veszteséget.. de az öngól is gól.
StormST
2 hónapja
ez hihetetlen 😊Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Banyek, Sobrinak igaza lett. Most mi lesz?
StormST
peterk2005 udvari bolond
2 hónapja
24.hu/belfold/2026/07/20/polgar-judit-magyar-peter-koztarsasagi-elnok-visszautasitas/Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Banyek, Sobrinak igaza lett. Most mi lesz?
StormST
peterk2005 udvari bolond
amúgy én meg tudom érteni, lófaszt hiányzik neki a nyűg meg van egy csomó pet projectje amiket fel kéne adnia
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Banyek, Sobrinak igaza lett. Most mi lesz?
StormST


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
2 hónapja
Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
Off: Északi országoknak (angolul Nordic) hívják magukat Izlandtól Finnországig pont emiatt.Okéééé... Akkor a tények: egyetlen skandináv ország sem volt Hitler szövetségese, mert a finnek nem skandik, a svédek semlegesek maradtak minden német nyomás ellenére, a többieket megszállták 😊👍
ender1112
Legközelebb pontosabban kifejtem a mondanivalómat, nem szeretném, hogy a fogalmazás ténybeli tévedése elvigye a fókuszt a tartalomról. (Annyi, hogy társadalmi berendezkedés kérdéseben a skandinávokhoz sorolom a nem-skandináv, hanem finn-ugor eredetű finneket is a közeljövőben is, ezt a pontatlanságot a mélyebb társadalmi összefüggések megértésére használom, némi karaktert spórolva)
Gyurma Pappa
2 hónapja
Fárasztó találom már ezeket a hozzászólásokat.Az egy másik kor volt, itt nincsen 30-40, pláne nem 60-70 éve már egyik nemzetnek sem téblábolni. 6 miniszterelnök 10 év alatt az angoloknál. Nincs 2-3 éves átlag mint amit szeretnél adni, mert manapság már sokkal hamarabb látszanak a tendenciák, nem kell várni a végletekig.
Nem az a kérdés, hogy hibáztak-e, hanem hogy tanulnak-e belőle. Ha nem, akkor számon lehet kérni. Ha igen, akkor örülni kell. Kimondottan örülök, hogy elkúrnak dolgokat, mert a folyamatos nyerésekből semmit nem lehet tanulni. Tudjuk, olvastuk, hogy nálad mindig minden rendben volt, de én vezetőként és vállalkozóként, de még szakemberként is nagyon sokat hibáztam. Csináltam annak az ellentétét, amit korábban mondtam. Vállalom. Majd tanultam belőle.
Korábban felhoztad a skandinávokat is. A nagyrészük Hitler szövetségesei voltak a második világháborúban. Innen kellett felállni egy társadalomnak. Én, mint a fórum önjelölt Pogátsa Zolija mindennél többre értékelem a skandináv társadalmat, de azt is tudom, hogy ez nem egyik-napról a másikra jött létre. Ott is hibák, csalódások és tévedések hosszú sorozata vezetett ide. Mondjuk ott a szovjetek nem táboroztak 40 évet, az is sokat segített.
Gyurma Pappa
A hibákat fel kell hozni, különben soha nem fog tanulni belőle aki elköveti. Pont azért jutottunk ide, mert túl sokáig túl sok embert nem érdekeltek a hibák, mert jólvanazúgy, meg mert OV azt mondta. Lehet azzal takarózni, hogy újak és majd belejönnek és persze jöjjenek is, mert kb nincs más opciónk. Csak amikor egy teljes 2/3-os többségben nincs egy darab ember aki szólna hogy te, mondtál valamit nagy hévvel, most meg mást teszel, biztos jó ez?
Annyit ért el Péterünk, hogy Polgár Judit nevét sikerült a darálóba dobnia, holott simán tálcán is adhatta volna a népnek. Pont az a problémája az embereknek, hogy a főni azt mondta egyeztet, meghallgat, aztán pördült egyet a tengelye körül és mire felébredtünk nagy egyetértésben minden Tiszás támogatja egyhangúlag és már menne is hozzá felkérni.
És sem Polgárral nincs baj, sem azzal hogy MP őt akarja.
Ugyanúgy nem a végeredmény a gond, mint az eddigi összes hibájuknál, hanem az hogy teljesen mást mondtak, mint amit tettek. És ez mind abból fakad hogy kell a népszerűség, mert az az éltető erő. Mondhatta volna azt is, hogy fing után kell a friss levegő, 30 napunk van ez nagyon rövid idő, összeültünk és ezt dobta a gép, sokat vívódtunk és sok nevet átpörgettünk. Teljesen elfogadható lett volna a szavazóinak. Ehelyett hozott egy személyes döntést miközben előtte eladta a nagyon szépen csomagolt és népszerű maszlagot. Megint.
De értem, majd előbb-utóbb észreveszi magát. Majd előbb-utóbb valaki szól, hogy a kommunikáció meg a cselekedet az nemhogy összhangban nincs, hanem ellentétes.
Jerod Mayo jut eszembe és aki olvasott minket Petivel, az tudja hogy az első döntésnél jeleztük mi a mögöttes folyamat és hogy persze nincs vész, majd korrigálnak. De ha minden döntésük ebből a gondolatból fakad majd, midnen döntésüknél ez a fő kiinduló pont a szezonban, akkor baj lesz. A 5.héten már legalább 20 jel volt, amik mind a konzervatív befosi és egyértelműen hozzá nem értő, a kommunikációval szembemenő döntéseket mutatott. És a híresen kritikus bostoni média még mindig úgy volt vele jól van ez így mert Jerod Mayo azt mondja, meg mert új majd tanul a hibáiból. A 14.hétre már az is látta hogy kókler, aki pénzelte a projektet, nem kicsit, nagyon. A média kb a 10.héttől találta meg, de sokan még akkor is az újoncságnak tudták be azt, amiről lejött az arrogancia és/vagy a Mekk Elek szint.
Mivel én nem értek a joghoz, jogalkotáshoz így azt csak tőletek tudom hogy van hiányosságuk ezen a téren. Fingom nincs róla, így elfogadom és érteni vélem amit írtok azokban az esetekben. De ahhoz meg pont értek, hogy a tendenciákat azonnal felismerjem. És én nagyon fogok örülni neki, ha valaki szólni fog az úriembernek hogy kapjon észbe, vagy a dumával vagy a következetességgel. Jámbor posztja alatt megint van újabb szakadás a tábor szélén. És ezek nem nagy számok persze, de szépen erodálják majd a nagy rózsaszín ködben lévő emberek számát.
Ha szerencsénk van, akkor a többiek nem arra ébrednek 2-3 év múlva, mint Fruzsina 16 év után.
2 hónapja
telex.hu/belfold/2026/07/20/polgar-judit-koztarsasagi-elnok-level-kezdemenyezo-nagy-timea-macsai-pal-kapu-tiborSok ilyen kell.
Nagy Tímea sport digitális polgári körösharcosolimpiai bajnok kezdeményezte a PJ köztelnök jelölő levelet.
#ófidesz-újfidesz
ender1112
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)