Politika
52 feliratkozó
2 hónapja
Ok remélem minden fillér jó helyre ment ebben az esetben. Viszont a fidesz utóbbi 16 éve alatt látom mi mindenre lettek kiosztogatva 1, 10, 100, 1000 milliók. Sajnos én eléggé borúsan látom ezeknek a pénzeknek a kiosztását. Valszeg ez a beidegződés jött ki ebben az esetben is. Még egyszer remélem itt minden rendben volt az elköltésnél. A másik ,hogy nem is a név a fontos számomra hogy ki kapta.De miért gondolod, hogy biztos, hogy elopta?Én sem tudtam és nem is érdekel hogy zsidók. Teljesen érdektelen ez az információ számomra Polgár Judittal kapcsolatban(és másokkal kapcsolatban is). A sötét rettegő dobta fel ezt a konteót. A gyengék fegyvere az amikor zsidózással vádol teljesen alaptalanul másokat, mert nem érti a beszélgetést és ez neki egy pótcselekvés a hiányosságainak a leplezésére.Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.Én nyertem alatt tíz év alatt közel 100 milliót pályázatokon magamnak. az ügyfélkörben, csak idén zártunk egy 250 milliós milliós projektet. Fideszes szervezetektől kaptuk, az utolsó forinttal is elszámoltunk. Egyébként elég nagy nyilvánosság előtt, teszem hozzá.
pfefe8
Tök nyilvánvaló, ha PJ nem tud elszámolni ezzel a pénzzel, az baj. De az internet rögtön ítélő bírósága már döntött. Kapott pénzt = ellopta. Én biztosan csak annyit szerettem volna jelezni, hogy nem irreális jól elkölteni ennyi pénzt sakkban.
(Sokat elmond egyébként arról, hogy mennyire érdekel a téma, nekem ma esett le, hogy zsidó a család, persze biztos láttam már, de kurvamód nem érdekel, és így meg se maradt. Szóval én biztosan csak a sakkról győzködlek. A saját gyerekemen keresztül mondom, drága sport. Mi még nem járunk nemzetközi versenyekre, de akik járnak azoknak komoly zsebbe nyúlás meg jó esetben támogatás egyesülettől vagy önkormányzattól.)
Gyurma Pappa
pfefe8
Illetve miért Juditkázod, mit tett ellened?
Toca
Steelers fan
2 hónapja
Túl sokat foglalkoztok a politikával...A Politika topikban ez viszonylag gyakran előfordul.🙂
NB2
2 hónapja
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.Már megbocsáss, de ez ugyanaz a fideszes szintű faszság, mint mikor Gajdost jelölte a Tisza és a fidesz szavazók azzal támadták, hogy "hát mennyi pénzt kapott a fidesztől". Attól még, hogy valaki valamire támogatást szerzett az előző rendszerben, attól még nem volt fideszes és/vagy nem biztos, hogy ellopta...
pfefe8
700 millió meg 3 év alatt elkölteni? Több ezer gyerekre és oktatókra? Iszonyat könnyű elkölteni. Csak pár dolgot vetnék fel:
- bérleti díjak (lehet, hogy nincs eszközigény, de területigény viszont van és az bizony pénzbe kerül)
- utazási költségek
- bérek/óradíjak edzőknek
3 év 700 millió, az nincs 20 millió havonta, ha fizetsz havi fél milliót 40 tanárnak/edzőnek, az már el is vitte...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
Túl sokat foglalkoztok a politikával...
2 hónapja
De miért gondolod, hogy biztos, hogy elopta?Én sem tudtam és nem is érdekel hogy zsidók. Teljesen érdektelen ez az információ számomra Polgár Judittal kapcsolatban(és másokkal kapcsolatban is). A sötét rettegő dobta fel ezt a konteót. A gyengék fegyvere az amikor zsidózással vádol teljesen alaptalanul másokat, mert nem érti a beszélgetést és ez neki egy pótcselekvés a hiányosságainak a leplezésére.Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.Én nyertem alatt tíz év alatt közel 100 milliót pályázatokon magamnak. az ügyfélkörben, csak idén zártunk egy 250 milliós milliós projektet. Fideszes szervezetektől kaptuk, az utolsó forinttal is elszámoltunk. Egyébként elég nagy nyilvánosság előtt, teszem hozzá.
pfefe8
Tök nyilvánvaló, ha PJ nem tud elszámolni ezzel a pénzzel, az baj. De az internet rögtön ítélő bírósága már döntött. Kapott pénzt = ellopta. Én biztosan csak annyit szerettem volna jelezni, hogy nem irreális jól elkölteni ennyi pénzt sakkban.
(Sokat elmond egyébként arról, hogy mennyire érdekel a téma, nekem ma esett le, hogy zsidó a család, persze biztos láttam már, de kurvamód nem érdekel, és így meg se maradt. Szóval én biztosan csak a sakkról győzködlek. A saját gyerekemen keresztül mondom, drága sport. Mi még nem járunk nemzetközi versenyekre, de akik járnak azoknak komoly zsebbe nyúlás meg jó esetben támogatás egyesülettől vagy önkormányzattól.)
Gyurma Pappa
pfefe8
Illetve miért Juditkázod, mit tett ellened?
2 hónapja
Ritka egy semmirekellő (ember) vagy. Eszembe sem jutott zsidózni és nem is zsidóztam, nem is szoktam. Erre te váltig állítod. Igazából a szomorú az hogy te ezt megteheted itt. De ez már az oldalt minősíti. További jó rettegést a semmitől te rasszista bohóc. Ja és remélem nincs gyermeked mert akkor ha van(nak), akkor őszintén sajnálom őket.No para, nincs gyerekem, és nem veszem személyeskedésnek a fröcsögésed, nálam a véleménynyilvánítás szabadságába mindenféle szint bemutatása belefér.
pfefe8
2 hónapja
Én sem tudtam és nem is érdekel hogy zsidók. Teljesen érdektelen ez az információ számomra Polgár Judittal kapcsolatban(és másokkal kapcsolatban is). A sötét rettegő dobta fel ezt a konteót. A gyengék fegyvere az amikor zsidózással vádol teljesen alaptalanul másokat, mert nem érti a beszélgetést és ez neki egy pótcselekvés a hiányosságainak a leplezésére.Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.Én nyertem alatt tíz év alatt közel 100 milliót pályázatokon magamnak. az ügyfélkörben, csak idén zártunk egy 250 milliós milliós projektet. Fideszes szervezetektől kaptuk, az utolsó forinttal is elszámoltunk. Egyébként elég nagy nyilvánosság előtt, teszem hozzá.
pfefe8
Tök nyilvánvaló, ha PJ nem tud elszámolni ezzel a pénzzel, az baj. De az internet rögtön ítélő bírósága már döntött. Kapott pénzt = ellopta. Én biztosan csak annyit szerettem volna jelezni, hogy nem irreális jól elkölteni ennyi pénzt sakkban.
(Sokat elmond egyébként arról, hogy mennyire érdekel a téma, nekem ma esett le, hogy zsidó a család, persze biztos láttam már, de kurvamód nem érdekel, és így meg se maradt. Szóval én biztosan csak a sakkról győzködlek. A saját gyerekemen keresztül mondom, drága sport. Mi még nem járunk nemzetközi versenyekre, de akik járnak azoknak komoly zsebbe nyúlás meg jó esetben támogatás egyesülettől vagy önkormányzattól.)
Gyurma Pappa
Steelers fan
2 hónapja
MZP megint a szokásos, elvakult, egybites, fekete-fehér ostobaságait puffogtatjakevés károsabb része van a "független" politikusoknak mint ez a GOP csökevény
Őszentsége Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Ritka egy semmirekellő (ember) vagy. Eszembe sem jutott zsidózni és nem is zsidóztam, nem is szoktam. Erre te váltig állítod. Igazából a szomorú az hogy te ezt megteheted itt. De ez már az oldalt minősíti. További jó rettegést a semmitől te rasszista bohóc. Ja és remélem nincs gyermeked mert akkor ha van(nak), akkor őszintén sajnálom őket.Ritka, hogy szégyelli valaki a zsidózását, még ha burkoltan is próbálja előadni. De hát ezek szerint van ilyen is.Neked biztos nem demonstrálok semmit. A zsidózással vádoló kommented után számomra egy egysejtű vagy. Biztos a te baráti ,családi körödben ez bejön, de mifelénk más a szint szerencsére.Az oké, hogy teljes homályban vagy a sakkozást illetően, de miert fontos ezt ilyen harsányan deklarálni?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Kinek akarod demonstrálni az inkompetenciádat?
www.pjsa.hu/beszamolok/
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
Viszont ahogy a tudatlanságodat, hozzánemértésedet ellentmondást nem tűrően, elszántan vállalod az impozáns.
De ezek szerint tifelétek ez a szint.
És meg is ugrottad.
Őszentsége Sobri Jóska
Steelers fan
2 hónapja
Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.Én nyertem alatt tíz év alatt közel 100 milliót pályázatokon magamnak. az ügyfélkörben, csak idén zártunk egy 250 milliós milliós projektet. Fideszes szervezetektől kaptuk, az utolsó forinttal is elszámoltunk. Egyébként elég nagy nyilvánosság előtt, teszem hozzá.
pfefe8
Tök nyilvánvaló, ha PJ nem tud elszámolni ezzel a pénzzel, az baj. De az internet rögtön ítélő bírósága már döntött. Kapott pénzt = ellopta. Én biztosan csak annyit szerettem volna jelezni, hogy nem irreális jól elkölteni ennyi pénzt sakkban.
(Sokat elmond egyébként arról, hogy mennyire érdekel a téma, nekem ma esett le, hogy zsidó a család, persze biztos láttam már, de kurvamód nem érdekel, és így meg se maradt. Szóval én biztosan csak a sakkról győzködlek. A saját gyerekemen keresztül mondom, drága sport. Mi még nem járunk nemzetközi versenyekre, de akik járnak azoknak komoly zsebbe nyúlás meg jó esetben támogatás egyesülettől vagy önkormányzattól.)
Szerkesztette: Gyurma Pappa

2 hónapja
www.atv.hu/belfold/20260720/polgar-judit-orban-kormany-tamogatas/Azert ezt böngészgesd, aztán el tudod dönteni, hogy MZP megint a szokásos, elvakult, egybites, fekete-fehér ostobaságait puffogtatja csak, vagy van e valami valid alapja, hogy beleáll Polgár Juditba.
Most kerül rá fókusz, aztán kiderül, hogy minden tiszta volt-e, de remélem igen, elég nagy blama lenne neki és nem hinném, hogy egy ilyenen elcsúszna mint ember, de láttunk már hasonlót.
Lúdas Solymi
www.parlament.hu/irom41/17188/adatok/fejezetek/20_2.pdf
2 hónapja
Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.Tehát szerinted ha az állam által adott pénz az fideszes pénz? Mert akkor az egész ország a fidesz zsebében van/volt.
pfefe8
Értem én, hogy minden ilyen, átlag ember számára nagyobb összegű juttatás gyanús és jogos a felvetés, hogy meg kell vizsgálni, de előbb ennek kellene lennie és nem a sárdobálásnak.
2 hónapja
Ritka, hogy szégyelli valaki a zsidózását, még ha burkoltan is próbálja előadni. De hát ezek szerint van ilyen is.Neked biztos nem demonstrálok semmit. A zsidózással vádoló kommented után számomra egy egysejtű vagy. Biztos a te baráti ,családi körödben ez bejön, de mifelénk más a szint szerencsére.Az oké, hogy teljes homályban vagy a sakkozást illetően, de miert fontos ezt ilyen harsányan deklarálni?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Kinek akarod demonstrálni az inkompetenciádat?
www.pjsa.hu/beszamolok/
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
Viszont ahogy a tudatlanságodat, hozzánemértésedet ellentmondást nem tűrően, elszántan vállalod az impozáns.
De ezek szerint tifelétek ez a szint.
És meg is ugrottad.
2 hónapja
Annyiban jogos pfefe felvetése, hogy a 700 millióval el kell tudni számolni.3 év alatt 700 milliót gond nélkül elversz ennél nagyobb hülyeségre is. Az én gyerekemmel egy Fide Master foglalkozik privátban, 20.000-es óradíjon, havonta egyszer fér bele, hogy átbeszéljen vele komolyabb koncepciókat, amit az a klubban lévő edzőknek nincs kapacitása/ideje, mert ők mondjuk elég kevés pénzért csinálják 10-15 gyerekkel a munkát. És ez szarra se elég.Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Polgár Judit nem vállal edzősködést, de az ő szintjén lévő edzők kb. 100-150 USD-t kérnek el óránként. Szóval ha csak a saját idejét vesszük, az sem rossz.
Egyébként 30-50e gyerek vesz részt a Sakk Palota programjain.
Szóval, ja, lehet hogy ellopta, de akkor meg tényleg kurvára szereti mindenki, hogy ennyi mindent szívességből megtesznek neki.
Gyurma Pappa
És itt a pénzt nem a PSJA, mint alapítvány kapta, hanem a cége.
www.atv.hu/belfold/20260720/polgar-judit-orban-kormany-tamogatas/
Most kerül rá fókusz, aztán kiderül, hogy minden tiszta volt-e, de remélem igen, elég nagy blama lenne neki és nem hinném, hogy egy ilyenen elcsúszna mint ember, de láttunk már hasonlót.
2 hónapja
Akkor elnézést és látszik semmi gond a 700 fideszes millióval. Ma is tanultam valamit.
Steelers fan
2 hónapja
Neked biztos nem demonstrálok semmit. A zsidózással vádoló kommented után számomra egy egysejtű vagy. Biztos a te baráti ,családi körödben ez bejön, de mifelénk más a szint szerencsére.Az oké, hogy teljes homályban vagy a sakkozást illetően, de miert fontos ezt ilyen harsányan deklarálni?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Kinek akarod demonstrálni az inkompetenciádat?
www.pjsa.hu/beszamolok/
Őszentsége Sobri Jóska
Steelers fan
2 hónapja
Kb. 50ezer gyereket és többezer pedagógust érint a Sakkpalota program, plusz mentorprogramok, képzések, kutatások, az általad írt támogatasok, a Világsakkfesztivál, stb.szted 700 millió az mennyi pénz?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
szted mennyibe kerül egy sakk edző havonta?
legyen 100!!!! gyerek az azt jelenti hogy ők fejenként kapnak 7 millát az adott évre és akkor abba benne van az edzőtől kezdve minden
ez havi szinten 600k?
jah teljesen irreális ...
Negritis, a vajda
www.pjsa.hu
2 hónapja
3 év alatt 700 milliót gond nélkül elversz ennél nagyobb hülyeségre is. Az én gyerekemmel egy Fide Master foglalkozik privátban, 20.000-es óradíjon, havonta egyszer fér bele, hogy átbeszéljen vele komolyabb koncepciókat, amit az a klubban lévő edzőknek nincs kapacitása/ideje, mert ők mondjuk elég kevés pénzért csinálják 10-15 gyerekkel a munkát. És ez szarra se elég.Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Polgár Judit nem vállal edzősködést, de az ő szintjén lévő edzők kb. 100-150 USD-t kérnek el óránként. Szóval ha csak a saját idejét vesszük, az sem rossz.
Egyébként 30-50e gyerek vesz részt a Sakk Palota programjain.
Szóval, ja, lehet hogy ellopta, de akkor meg tényleg kurvára szereti mindenki, hogy ennyi mindent szívességből megtesznek neki.

2 hónapja
szted 700 millió az mennyi pénz?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
szted mennyibe kerül egy sakk edző havonta?
legyen 100!!!! gyerek az azt jelenti hogy ők fejenként kapnak 7 millát az adott évre és akkor abba benne van az edzőtől kezdve minden
ez havi szinten 600k?
jah teljesen irreális ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Az oké, hogy teljes homályban vagy a sakkozást illetően, de miert fontos ezt ilyen harsányan deklarálni?Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
pfefe8
Kinek akarod demonstrálni az inkompetenciádat?
www.pjsa.hu/beszamolok/
2 hónapja
jó tudnia személyiségzavarok nem kezelhetőek, olvass még azt ajánlomAzt nem, de az önreflexiót igen.Hányas minta kell, hogyTényleg az. A poltikában mi sem mutatja a kompetencia csúcsát, ha bedobnak eghy jelöltet, a vezérkos is kifejti, hogy áldását rű uccu neki, erre a jelölt azt mondja kösz nem és ez a 3. ilyen a sorban 3 hónap alatt?Polgár Judit nem vállalja, lehet továbblépni... 😀Nagy szívesség ez MP-éknek (egyből fel is merült a gyanú, hogy véletlen-e…).
StormST
Jughead
VanillaSkyne véletlenne nárcisztikus hanem okos legyen?
Mondjuk a nárcisztikus nem zárja ki, hogy okos is legyen. 😊
Toca
Ezért kezelhetetlen a nárcisztikus személyiségzavar, mert az érintett nem együttműködő, nem képes az önreflexióra.
Őszentsége Sobri Jóska
Josszi
akkor az elmúlt 13-4 évben elért összes önismereti munkám mehet a picsába, 3 klinikai szakpszichológus és 2 osztályvezető pszichiáter hülyére vett, közte nem kis nevek és minden életminőségbeli pozitív változásom egy kurva nagy hallucináció. legalább mehetek vissza ész nélkül drogozni 🥳 ennek már úgyis mindegy, mert josszi a bowl.hu-ról megmondta
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
2 hónapja
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.A sakkozással többmillió dollárt! keresett míg aktív játékos volt.
pfefe8
Lölő vagyongyarapodása kb. 1200 millió volt naponta.
De ha zsidózni akarsz, akkor ne erőlködj számokkal, csak kizökkent.
Hogy vezetted le a kommentemből hogy zsidóztam, vagy zsidózni akartam? Érted miről írtam? nem hiszem hogy felfogtad, mert akkor nem jönnél a zsidózós szöveggel. Egy másodpercre sem cserélnék veled az biztos.Őszentsége Sobri Jóska
Steelers fan
2 hónapja
Biztos el lehet költeni 700 milliót sakk utánpótlás nevelésre😊 Ne bohóckodjunk már😊 Mészárosnak sincs szüksége ezer milliárdra mert sosem tudja elkölteni, mégis összelopott annyit. Ha valaki azt mondja , hogy elfogadható hogy valaki 700 milliót kap sakk utánpótlásnevelésre arra azt mondom hogy tök hülye, sajnálom ez a véleményem. A gazdagok és mindenki más is lehajol ezer forintért , nem hogy 700 millióért.Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte
pfefe8
nem hiszem hogy szüksége lenne rá mikor folyamatosan hívják mindenhova kommentálni, meg valszeg a netflix is fizetett neki
Negritis, a vajda
Steelers fan
2 hónapja
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.A sakkozással többmillió dollárt! keresett míg aktív játékos volt.
pfefe8
Lölő vagyongyarapodása kb. 1200 millió volt naponta.
De ha zsidózni akarsz, akkor ne erőlködj számokkal, csak kizökkent.
2 hónapja
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.szerintem ténylegesen arra költötte