Politika
66 feliratkozó
több mint 3 éve
BME asszemNem gondolnám, hogy az élvonalba emelés volt a cél, hanem a projekt pénzek lenyúlása és megfelelő helyekre csoportosítása.Mert aztán Orbánékat 20-30 évvel később aztán kurvára érdekelte, hogy milyen nyugati mintákat láttak külföldi ösztöndíjaik közben. Még trollkodásnak is gyenge érv. Az agy elszívást pedig nem kell megoldaniuk, jelentkeznek önként a népek, nem nagyon kell őket győzködni. Orbán negédes lázálma pedig az egyetemeik európai középrangsorba emelésével erasmus nélkül elég nehézkes lesz. Meghát néha a másik fél is bot szeretne lenni a küllők között, ezt az ismerősi köröd csak átérzi.Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
VanillaSky
Van egyáltalán még Magyarországon komolyan vehető egyetem/főiskola, ami nincs alapítványi irányítás alatt?
Lúdas Solymi
több mint 3 éve
Nem gondolnám, hogy az élvonalba emelés volt a cél, hanem a projekt pénzek lenyúlása és megfelelő helyekre csoportosítása.Mert aztán Orbánékat 20-30 évvel később aztán kurvára érdekelte, hogy milyen nyugati mintákat láttak külföldi ösztöndíjaik közben. Még trollkodásnak is gyenge érv. Az agy elszívást pedig nem kell megoldaniuk, jelentkeznek önként a népek, nem nagyon kell őket győzködni. Orbán negédes lázálma pedig az egyetemeik európai középrangsorba emelésével erasmus nélkül elég nehézkes lesz. Meghát néha a másik fél is bot szeretne lenni a küllők között, ezt az ismerősi köröd csak átérzi.Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
VanillaSky
Van egyáltalán még Magyarországon komolyan vehető egyetem/főiskola, ami nincs alapítványi irányítás alatt?
több mint 3 éve
Igazából ha pár jobb lelkű/értelmes de hátrányosabb sorsú gyerek kijutott vele a "nagyvilágba" és látta milyen lehetőségei lehetnek ha nem elégszik meg a dohos, szottyadt, hűbéri megkövesedett fekáliával már megérte az egész.telex.hu/belfold/2023/01/10/eramus-plusz-egyetemek-kuratorium-hook-europai-bizottsag-navracsics-tiborErasmus+ 😀 😀
“ „Ez olyan, mintha atombombát dobtak volna a hazai felsőoktatásra” – így reagált a Qubitnak Fazekas János, az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszékének docense arra, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek részvételét az Erasmus+ programban. Fazekas János szerint ha ez megvalósul, a továbbiakban nem sok értelme lesz alapítványi egyetemen tanulni, tanítani vagy kutatni…”
tényleg így van Jani. Aztán ezzel a felvilágosodással visszamész közig szemináriumot tartani a széthulló oktatásban.
Orbánnak egy dologban igaza van, ez tényleg meccs és el kell dönteni, hogy ki melyik csapatban futballozik és ki az aki nézi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Hat vannak torteneteim mekkora lehuzasok mentek azzal IS😀
rokaur
A HÖK-ös paraziták nyilván ebből is lehúzták/kivették amit szoktak, remek politikus keltető az egész szervezet
több mint 3 éve
VanillaSky
1 716
Mert aztán Orbánékat 20-30 évvel később aztán kurvára érdekelte, hogy milyen nyugati mintákat láttak külföldi ösztöndíjaik közben. Még trollkodásnak is gyenge érv. Az agy elszívást pedig nem kell megoldaniuk, jelentkeznek önként a népek, nem nagyon kell őket győzködni. Orbán negédes lázálma pedig az egyetemeik európai középrangsorba emelésével erasmus nélkül elég nehézkes lesz. Meghát néha a másik fél is bot szeretne lenni a küllők között, ezt az ismerősi köröd csak átérzi.Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
rokaur
876
telex.hu/belfold/2023/01/10/eramus-plusz-egyetemek-kuratorium-hook-europai-bizottsag-navracsics-tiborErasmus+ 😀 😀
“ „Ez olyan, mintha atombombát dobtak volna a hazai felsőoktatásra” – így reagált a Qubitnak Fazekas János, az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszékének docense arra, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek részvételét az Erasmus+ programban. Fazekas János szerint ha ez megvalósul, a továbbiakban nem sok értelme lesz alapítványi egyetemen tanulni, tanítani vagy kutatni…”
tényleg így van Jani. Aztán ezzel a felvilágosodással visszamész közig szemináriumot tartani a széthulló oktatásban.
Orbánnak egy dologban igaza van, ez tényleg meccs és el kell dönteni, hogy ki melyik csapatban futballozik és ki az aki nézi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Hat vannak torteneteim mekkora lehuzasok mentek azzal IS😀
több mint 3 éve
www.youtube.com/watch?v=SriXKUWpTZ0
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
telex.hu/belfold/2023/01/10/eramus-plusz-egyetemek-kuratorium-hook-europai-bizottsag-navracsics-tibor“ „Ez olyan, mintha atombombát dobtak volna a hazai felsőoktatásra” – így reagált a Qubitnak Fazekas János, az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszékének docense arra, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek részvételét az Erasmus+ programban. Fazekas János szerint ha ez megvalósul, a továbbiakban nem sok értelme lesz alapítványi egyetemen tanulni, tanítani vagy kutatni…”
tényleg így van Jani. Aztán ezzel a felvilágosodással visszamész közig szemináriumot tartani a széthulló oktatásban.
Orbánnak egy dologban igaza van, ez tényleg meccs és el kell dönteni, hogy ki melyik csapatban futballozik és ki az aki nézi.
több mint 3 éve
Egy több tízezres Pest megyei, bocsánat Pest vármegyei varosban, ahol 100ezernél több embert lát el az egészségház, nincs tüdőszűrés, maximum munkaalkalmassági fizetős! De a Vodafonet megveszik. Tényleg?!?!Update
Fizetni persze csak kp-val lehet
Szerkesztette: Klaci79
több mint 3 éve
Sajnálom, a gyereknevelés során az egyetlen dolog, amit megtanultam, tartsam be, amit mondok.Ebből a szempontból nézve én támogatom, hogy tartsák be, ami mondanank.Magyarországon ilyet....
Gyurma Pappa
Skandallum
gabokocka

több mint 3 éve
Ebből a szempontból nézve én támogatom, hogy tartsák be, ami mondanank.Magyarországon ilyet....
Gyurma Pappa
Skandallum
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Mármint azt a réteget ami megköti a saját alkuját az Orbán rendszerrel h pénzért kiszolgálja őket. Hat erre mondja azt a Bizottság h akkor finanszírozza őket az Orbán.Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Az a helyzet, hogy a célkoordináták mások. Te azt gondolom, hogy a Bizottságot érdeklik a magyar belpolitikai kérdések és az ő döntéseinek hatása arra, de ez nem igaz. A Bizottság nem akarja megdönteni Orbán Viktort. A Bizottság azt mondta, hogy az egyetemekAzt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
A Bizottságot nem érdekli ki a magyar miniszterelnök, őket az érdekli, hogy amikor kérnek valamit, akkor azt tartsák be, egyébként meg ez és ez a következmény lesz. Ez a dolguk szvsz.
Ebből a szempontból nézve én támogatom, hogy tartsák be, ami mondanank.

több mint 3 éve
Ha jól értem azt akarja mondani MC12, hogy ne a zemberekkel fizettessék mega brüsszelliszankciókat.Oh, bunkó bunkó bizottság!Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
Mivel a bizottság nem indul a magyar választásokon, lehet nem közvéleménykutatási adatok alapján mérlegel, melyik területről vagy társadalmi csoporttól von el pénzt, hanem hogy melyik szól nagyobbat.
Hatásosabb, mintha a Nógrád vármegyei roma programból (tuti Fidesz szavazók since Győzike 😂) elvenni.
Ha meg mégis figyeli a közvéleményt, eléggé win-win, mert nem az Eu-t fogják okolni, hanem a mohó 12 éve tartó lopást, ami most húsbavágóbb mondenkinek.
Amúgy, jó lenne, ha a Fideszt annyira aggasztaná az oktatás helyzete, mint most előadják ennek az ügynek kapcsán, tessék bizonyítani más okttási területeken.
Érzékeltetetik mi lesz a vége ennek a folyamatos brüsszel-ellenes politikának és ezzel szar a Fidesznek ill a megmaradt értelmiségi szavazóiknak (pl neked) szembesülni.
vpi
Hát akkor kikkel?
Vodafone-4iG rendben van?
több mint 3 éve
Oh, bunkó bunkó bizottság!Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
MC12
Mivel a bizottság nem indul a magyar választásokon, lehet nem közvéleménykutatási adatok alapján mérlegel, melyik területről vagy társadalmi csoporttól von el pénzt, hanem hogy melyik szól nagyobbat.
Hatásosabb, mintha a Nógrád vármegyei roma programból (tuti Fidesz szavazók since Győzike 😂) elvenni.
Ha meg mégis figyeli a közvéleményt, eléggé win-win, mert nem az Eu-t fogják okolni, hanem a mohó 12 éve tartó lopást, ami most húsbavágóbb mondenkinek.
Amúgy, jó lenne, ha a Fideszt annyira aggasztaná az oktatás helyzete, mint most előadják ennek az ügynek kapcsán, tessék bizonyítani más okttási területeken.
Érzékeltetetik mi lesz a vége ennek a folyamatos brüsszel-ellenes politikának és ezzel szar a Fidesznek ill a megmaradt értelmiségi szavazóiknak (pl neked) szembesülni.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Páratlan éleslátás a Bizottságtól azt a társadalmi réteget szivatni aki:
Amadeus von Dollárbaloldal
A - eleve a legkevésbé támogatja a Fideszt
B - a nekik az Erasmuson keresztül bemutatott nyugati mintákat tudhatnák, akarhatnák idehaza gyakorolni, közvetve és áttételesen de nekik kéne 10-20 - 30 év múlva ezek mentén irányítani az országot
C - elég sok ismerősömet kínálták meg Erasmus után kinti ösztöndíjjal, melóval szóval az agy-elszívást magunknak is nehezebbé teszik
D - a Fidesznek egy kicsit se árt itthon, a neki kedves kutatók majd kapnak állami pénzt a többiek meg nem kapnak mert szemétbrüsszel.
Nem hülye a Bizottság na.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?Ja hogy ez csak vicc? Azt hittem ez a magyar valóság.
Amadeus von Dollárbaloldal
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
2x kellett megnéznem a képet, elsőre nem értettem milyen fehér bort puszítottak le 239 ft-ért.
😊 😊
Zsellértelkes Vrij
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
Azt a viccet hallottátok, hogy két momentumos levélírással akarja megakadályozni a magyar erasmus program bedőlését?
több mint 3 éve
www.youtube.com/watch?v=4TqAy82-sOUVacheron Constantin.Tudom ajánlani mindenkinek, annak is, aki Boss-stílusú (német) öltönyt szeretne (ugyanazoktól a szövet-gyártóktól veszik az alapanyagot) de Boss-felár nélkül. Nekem is van, imádom. Ár/értékben nehezen verhető idehaza.Tag Hauer jött ki már tényleg elegáns okosórával, de a Samsung az egy kalap szar, szóval még technológiához sem ért a HÁT úr.Okosórát nem veszünk öltönyhöz. De ebben - is - maradi és elavult vagyok 😊 HÁT úron amúgy kerek okosóra volt és nagy, szóval tippre samsung (meg a telefonja is az volt).(Valóban, óra fronton is ez van, Roli-Omega minden más érdektelen, teszem hozzá HÁT úr kezén egy böhöm nagy okosóra volt, ami majdnem olyan kellemetlen mint a sneaker-öltöny kombináció)amúgy vannak már tök szép elegáns, márkás okosórák is, feltételezem HÁT úron egy szimpla iwatch volt 😊
MC12
csebi
MC12
Egyébként van olyan szíj/keret kombó Apple Watchhoz is, amit már egy fiatalosch HÁT felvehetne nyugodtan, jól menne a leharcolt öltönyéhez.
(Mondjuk nyilván én pofázok az 1 db Carl Gross öltönyömmel (köszi MC btw a tippet). Szerencsére egyik potenciális befektető sem öltönyös különösebben, szóval a következő 5-6 évben el leszek ezzel az egy darabbal is. )
Gyurma Pappa
Tényleg szép a TH okosóra egyébként, nekem a Jaguár Hybrid is tetszik, ha vennék valszeg ilyesmit vennék. Egyébként a Montblanc és a Frederique Constantnak is van, azok is nézhetőek.
MC12
Amadeus von Dollárbaloldal
több mint 3 éve
Vacheron Constantin.Tudom ajánlani mindenkinek, annak is, aki Boss-stílusú (német) öltönyt szeretne (ugyanazoktól a szövet-gyártóktól veszik az alapanyagot) de Boss-felár nélkül. Nekem is van, imádom. Ár/értékben nehezen verhető idehaza.Tag Hauer jött ki már tényleg elegáns okosórával, de a Samsung az egy kalap szar, szóval még technológiához sem ért a HÁT úr.Okosórát nem veszünk öltönyhöz. De ebben - is - maradi és elavult vagyok 😊 HÁT úron amúgy kerek okosóra volt és nagy, szóval tippre samsung (meg a telefonja is az volt).(Valóban, óra fronton is ez van, Roli-Omega minden más érdektelen, teszem hozzá HÁT úr kezén egy böhöm nagy okosóra volt, ami majdnem olyan kellemetlen mint a sneaker-öltöny kombináció)amúgy vannak már tök szép elegáns, márkás okosórák is, feltételezem HÁT úron egy szimpla iwatch volt 😊
MC12
csebi
MC12
Egyébként van olyan szíj/keret kombó Apple Watchhoz is, amit már egy fiatalosch HÁT felvehetne nyugodtan, jól menne a leharcolt öltönyéhez.
(Mondjuk nyilván én pofázok az 1 db Carl Gross öltönyömmel (köszi MC btw a tippet). Szerencsére egyik potenciális befektető sem öltönyös különösebben, szóval a következő 5-6 évben el leszek ezzel az egy darabbal is. )
Gyurma Pappa
Tényleg szép a TH okosóra egyébként, nekem a Jaguár Hybrid is tetszik, ha vennék valszeg ilyesmit vennék. Egyébként a Montblanc és a Frederique Constantnak is van, azok is nézhetőek.
MC12
több mint 3 éve
És akkor csak ruháról és óráról beszélünk. Utóbbi időben kezdtem el járogatni - ügyfélnek hála - műkincs aukciókra, BÁV, Kieselbach satöbbi.Drága hobbi igen. De én olcsó hobbival nem találkoztam még, mindenhol el lehet jutni arra a szintre, ahol már súlyos pénzekbe kerül a hobbi finanszírozása.De ez draga hobbi nem? elegansnak kell/lehet lenni de pl orara kifizetni sulyos penzeket mar nem normalis es kitalalt felfujt dolog az egesz.foleg oltonyben ki a franc latja h milyen orad van.vki kitalalta divat lett es megy egymas hesszelese h neki csak seikora futotta de igenytelen?Amúgy már a legutóbbi ilyen témánál is akartam javasolni, hogy tökre élnék egy divat topicot, pont az ilyen kibeszélők miatt, mert mindig nagy élvezettel olvasom azok okításait, akik ebben benne vannak. Sajnos az én tudásom rendkívül hitvány ezen a fronton, megragadt a bemegyek a Peek&Cloppiba és veszek valamit, amit tetszik. Pedig igény lenne részemről is a fejlődésre, csak már nincs időm 38. hobbynak felvenni, hogy ebbe is beleássam magam.Írjatok még ilyen, viszonylag megfizethető márkákat, sűrűn jegyzetelek 😊kis pisis koromban én is nagy boss fan voltam, most már bespoke öltöny, sportzakó, ing minden.Ősi magyar szokás rajta hagyni a zakó ujján a címkét. Amúgy a hugo itthon nagyot megy a fideszen belül. Semlyénnel volt szerencsém összefutni a Deákon, de Boldog István is hugo zakókat vett a kenőpénzből. (állítólag) Amúgy teljesen kommersz szarokat árul a Hugo is.Van. OV nem magától botlott be a Galamb-ba 😊 az más kérdés, hogy hallgat e rá.Vagy legalábbis rejtse el, hogy előrekötött.Ami rajta van, az semmiképp nem esti viselet, pláne nem hivatalos esti gála-öltözet. Kicsit olyan, “amit hirtelen előkaptunk a szekrényből” kinézete van.Anikó asszony öltözete se elegáns, inkább egyszerű, túlságosan is, csinosíthattak volna rajta valamit.Csakis a különutas politika, csakis az hozhat sikert.Eh…ami a meglepő, hogy Anikó asszony szokta hagyni, hogy eseményhez passzolóan öltöztessék, most még ez se sikerült. Egyébként a párok közül a Fiala-pár (OV mellett) az egyetlen, ahol sikerült mindkét félnek eltalálni a dress-code-ot, Morawieck feleség alul, Heger-é meg túlöltözte az eseményt, habár mint “háziasszony” neki ez elnézhető plusz azért Heger reverje is túl szűk. De ezek mind elbújnak a Lázadó szettje mellett 😊
cartman023
MC12
Lúdas Solymi
De egyébként Fiala-nak előrekötött a csokornyakkendője ez mindeneképpen ront az összképen. Innen nézve Morawiecki-é viszont kézzel kötött ami stílus. Rendes férfiember azért tudjon megkötni egy csokornyakkendőt - ha már fel kell vennie. (Nem, ha nem hordasz, nem kell tudnod, de ha már fel kell venni, ciki az előrekötött)
MC12
Anikón az a ruha, hát hogy is mondjam...mint amikor az egyszeri ember felveszi a legszebb, templomba járós ruháját, ami csak annyiban különbözik a mindennapitól, hogy jobb anyagból van és nem mintás.
Nem hiszem el, hogy nem tudtak az alkatához megfelelő ruhát találni, de ha tényleg nincsen öltöztetőjük/stylistjuk, akkor meg úgy látszik ennyire futja ízlésből.
Lúdas Solymi
Az általam ismert politikusok, közéleti szereplők 90+%-a szerint az öltözködés az valami szükséges de felesleges marhaság, amivel 5 percnél többet a buzik (és a nők) töltenek 😊 pár hete voltam egy vacsorán, ahol egy középkorú helyettes államtitkár volt az asztaltársaságomban, aki büszkén viselte az Hugo Boss öltönyét. Onnan tudtuk hogy Boss, hogy a címke még az ujján volt a zakónak 😊
MC12
Azt jól látom, hogy Anikó asszony nem fogja a főnök kezét?
Amadeus von Dollárbaloldal
vagyon elmegy rá, de az aztán úgy áll mint egy second skin
Kúrfürst briareos
Nekem öltöny a Kristófból van (magyar gyártmány, Dominic), általánosan jó, de nem hinném, hogy komolyabb helyre vagy eseményre megfelelő, bár ki tudja.
Ingek meg szintén onnan vagy Van Graaf.
Lúdas Solymi
Hanni
YoungZeeZee
Hogy mi a normális az egy elég tág fogalom. Valakinek 50-100 millió forintot adni egy óráért normális, hétköznapi dolog, mindenki a maga szintjén nyomorg ugye 😊
MC12
el lehet képzelni, hogy ott mi megy.
több mint 3 éve
Miért jó, ha az ember nem engedi, hogy a politika túlságosan belemásszon az eletébe?Mert így pl. leélhettem az elmúlt huszoniksz évemet úgy, hogy az utolsó zakómat -ami pont akkor, pont egyszer volt rajtam- kerek 500 forintért vettem a Gólya Áruházban, a Nagymező és a Király utca sarkán. Nyakkendő meg soha az életben nem volt, és mégis harmonikus, kiegyensúlyozott, mondhatni boldog emberként tudok magamra tekinteni.
Pedig munkám során találkoztam én is polgármestertől, államtitkáron, cégvezetőkön, képviselőkön át miniszterekig sokakkal, de valahogy mindegyik leszarta mi van rajtam.
Én nem, de diszkomfortos, kényelmetlen, igénytelen, műmájer, nekem nem tetsző cuccot sose kellett felvennem.
Végülis sose azert fizettek, sose azért kaptam a pénzt, hogy elegánsan nézzek ki, hanem azért, amit tudok, mondok, csinálok.
Szerencsésnek is tartom magam ezek miatt.
több mint 3 éve
Most pont én nem fogok semmit mondani erre.jó kis offtenger😊Nincs ezzel semmi baj (és nem vagy egyedül vele) - sőt, jobb világ lenne, ha mindenki így állna hozzá...
Amúgy annyi a történet, hogy tii ilyen körökben mozogtok, meg nektek ez fontos, én ezekre 10 forintot nem költenék.
Egyszerűen utálom az öltönyt (még az inget is), az elegáns óra sem vonzott soha. Pedig azt hittem amúgy 18 évesen, hogy mikor annyi idős leszek mint most, akkor már ingben meg öltönyben járok, de nem. Melóhelyre nem kell, máshova meg fel nem húzom 😊
NB2
Csak hát az ember temészetében benne van a gyarlóság, és mivel az arisztokraták (leginkább XIX. század végi brit birodalom/XX. század eleje USA, akit én hibáztatnék) borzasztóan ráértek, meg megvolt pénzük mindenre, ez lett az állandó egymásra licitálásból, hogy a nyugati dress code-nak ma az az alapkövetelménye, hogy végig kell menned egy 12 lépéses folyamatábrán hogy kitaláld, hogy a napszaktól, évszaktól, eseménytípustól (beltéri/kültéri, bál/színház/kiállítás/egyéb), meg még sok más egyéb marhaságtól függően, ami véletlenül épp nem jut eszembe... szóval ezektől függően, éppen milyen ruhát kell felvenned - ami persze minden permutációnál más lesz.
Szerencsére amúgy meg egy borzasztóan keskeny réteget / viszonylag kevés eseményt érint ez az egész marhaság... én pl színházba v komolyzenei koncertre megyek, felveszem az az öltönyt, amihez kedvem van/amiben nem fázok hőmérséklettől függően. Vagy amikor átjött valami nagyfőnök a magyar irodába.
Ha valakinek szmoking/frakk van a szekrényében otthon, az már nem jó jel.. 😊
Igor
Voltam én Motörhead pólóban nyrt közgyűlésen, mert beteg lett a könyvvizsgáló, én meg másik ügyfélnél voltam és közel volt.
Most is cask azért vettem egy darab öltönyt, mert vannak olyan intézményi befektetők, akik elvárják.
És hogy kössem a politikához: telex.hu/kulfold/2023/01/09/orban-viktor-orban-balazs-regionalis-kozephatalom-blokkosodas-egyesult-allamok-eu-kina-kulpolitika-strategia-geopolitika-fejlett-orszag-kitores-osszekapcsoltsag
Nem teljesen pontos elemzés, de mainstream média szintén egészen jó.

több mint 3 éve
jó kis offtenger😊Nincs ezzel semmi baj (és nem vagy egyedül vele) - sőt, jobb világ lenne, ha mindenki így állna hozzá...
Amúgy annyi a történet, hogy tii ilyen körökben mozogtok, meg nektek ez fontos, én ezekre 10 forintot nem költenék.
Egyszerűen utálom az öltönyt (még az inget is), az elegáns óra sem vonzott soha. Pedig azt hittem amúgy 18 évesen, hogy mikor annyi idős leszek mint most, akkor már ingben meg öltönyben járok, de nem. Melóhelyre nem kell, máshova meg fel nem húzom 😊
NB2
Csak hát az ember temészetében benne van a gyarlóság, és mivel az arisztokraták (leginkább XIX. század végi brit birodalom/XX. század eleje USA, akit én hibáztatnék) borzasztóan ráértek, meg megvolt pénzük mindenre, ez lett az állandó egymásra licitálásból, hogy a nyugati dress code-nak ma az az alapkövetelménye, hogy végig kell menned egy 12 lépéses folyamatábrán hogy kitaláld, hogy a napszaktól, évszaktól, eseménytípustól (beltéri/kültéri, bál/színház/kiállítás/egyéb), meg még sok más egyéb marhaságtól függően, ami véletlenül épp nem jut eszembe... szóval ezektől függően, éppen milyen ruhát kell felvenned - ami persze minden permutációnál más lesz.
Szerencsére amúgy meg egy borzasztóan keskeny réteget / viszonylag kevés eseményt érint ez az egész marhaság... én pl színházba v komolyzenei koncertre megyek, felveszem az az öltönyt, amihez kedvem van/amiben nem fázok hőmérséklettől függően. Vagy amikor átjött valami nagyfőnök a magyar irodába.
Ha valakinek szmoking/frakk van a szekrényében otthon, az már nem jó jel.. 😊
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
jó kis offtenger😊Én nem mozgok ilyen körökben, irodában dolgozom és a lehetőséghez képest szeretek jól kinézni és nem pólóban dolgozni, így inget viselek sima nadrággal és nem farmerral.
Amúgy annyi a történet, hogy tii ilyen körökben mozogtok, meg nektek ez fontos, én ezekre 10 forintot nem költenék.
Egyszerűen utálom az öltönyt (még az inget is), az elegáns óra sem vonzott soha. Pedig azt hittem amúgy 18 évesen, hogy mikor annyi idős leszek mint most, akkor már ingben meg öltönyben járok, de nem. Melóhelyre nem kell, máshova meg fel nem húzom 😊
NB2
Ha meg menni kell valahova (esküvő, temetés, hivatalos esemény), akkor már legyen egy normálisabb öltönyöm.
Ezeket amúgy meg lehet venni Zarában, Van Graafban, Kristófban, stb. és megúszod akár 50-100k körül vagy alatt. Fun fact, egyik zakóm a Saxoo-ból van.
Órámat az apámtól kaptam, egy Doxa D-Light automatát, mondjuk nem annyiba került mint amennyi a mostani ára, 2020-tól valami iszonyatosan felmentek az árak, ezt meg jóval előtte kaptam.
De amúgy ha kellett volna venni, akkor vmi használt, felújított Longinest néztem ki magamnak 😊
Amit én nem hordok az a nyaklánc, pedig van.