Politika

65 feliratkozó

több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Annak ellenére, hogy a kormányzati/kormányközeli viselkedés és kommunikáció is kritikán aluli jelenleg, ezt a változásra vágyóknak... csak olyan MKKP-sen: jólesz! 😉
 www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/
clbass
Nem szeretem a gipszyy cigo vezérünket ezt előre leszögezem !
De egyszerűen hánynom kel a mai úgynevezett bal oldali libsis ellenzéktől Fleto Kunhalmi Hadházy Szél Gulyásboy Marcika !!!
És hiszitek vagy sem nagyon sok ismerösömmel beszéltem és ugyan ez a vélleményük hogy ezekkel az emberekkel semilyen szín alatt nem akarnak semmiféle közösséget vállalni!!!!!!
Tehát a mondandóm érdemi lényege inkább a Viktor(minden mocskos hibájával ) mint sem ,hogy ezek közzül bármelyik is!!
Ameddig ezek az arcok nem tünnek el addig nem lesz Magyarországon versenyképes ellenzék!

Nem tudom ezen az oldalon ki milyen beállitotságuak én jobb oldali vagyok (nagyon erős nemzeti öntudattal mondhatom azt nacionalista is vagyok de inkább patriotista) ez azért lényeges mert azt kell megérteni ,hogy az ekte jobb oldali szavazók soha nem fognak már csak elvből sem ezekre a baloldali politikusokra szavazni!
És mind addig míg nem lesznek uj hiteles arcok az ellenzék oldalán addig vagy nem szavazunk vagy ugyan úgy a Rabló vezérünkre fogjuk adni a szavazatunkat!
(A Jobbik megbukott a szemünkben,Toroczkai féle új irányzat talán jó lehet , én nagyon bízom benne )
És majd sokan azt mondjátok hogy lehet így gondolkozni meg így úgy amúgy csak ezzel az a baj hogy kB A Fidesz szavazoinak 50% ilyen gondolkodású emberek teszik ki mint én és ameddig minket nem tudnak rábírni arra hogy másra szavazzunk addig itt ebben az országban nem lehet leváltani a Fideszt és marad ez a szinte már végletekig korrupt rendszer!!
Hisz a vállasztási rendszer nekik van kitalálva! És jelenleg nagyon erőssen nekik kedvez !
Rózsa Sándor
A Fidesz már rég nem jobboldali, pláne nem konzervatív párt. V. Iktor király nem alternatíva, hanem egy szekta vezető, aki még a börtönből egy magyar zászlóra vizelve egy migránsal együtt énekelve a román himnuszt is tud szerezni 1 millió szavazatot egy választáson.

Ameddig még a Fideszen belül sem lázonganak az értelmesebbek vagy tehetségesebbek (Pokorni, Navracsics, Varga vagy épp Lázár) addig nincs miről beszélni
flzoli
Én pontossan ezért nem is mentem már el szavazni !!!
Egyszerűen hánynom kell a mai politikai elittől !!!!!!!
Értem itt bal vagy a jobb oldalt
Új hiteles alternativat akarok és egyből az övéké a szavazatom !
több mint 7 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 643 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Mondjuk azt nem értem miért kell ezt a jófiú image-t erőltetni állandóan. Bőven lehetett volna falra firkálni, elbarikádozni az őröket székekkel vagy épp a poroltóval lefújni az őröket a székházban
flzoli
Mert erőszakot alkalmazni a másik oldal is tud, ráadásul ők erősebbek, plusz többen is vannak, szóval meg kéne maradni többé-kevésbé a törvényesség oldalán, mert ha eldurvulnak a dolgok, az nem igazán a mostani tüntetők győzelmét ígéri.
Kampman
kérdés, hogy Vityáék akarnak-e egy második 2006-ot.
mert azt persze lehet magyarázni a tömegeknek, hogy a csőcselék, de ha a kölkömbarátjaakijógyerek vagy az a normális csávó a lépcsőházból is kap a fakabátoktól, akkor az egységsugarú halandó is elgondolkozik, hogy talán mégsem úgy van, ahogy a királyiban nyomatják orrba-szájba.
slowmotion
Nem lesz belőle az mert mi és nyugodtan beszélhetek egyes szám első szemelyében akik szeretünk verekedni és nem ilyedünk meg ha beverik az orrunk sőt kifejezetten szeretjük a harcot (voltunk előállitva rengeteg pofont kaptunk vagy a terembe vagy az utcán tudjuk milyen a könygáz lovas roham stb.) Azokkal a bal oldali libsis politikusokkal nem fogunk semilyen szín alatt egy közösséget vállalni !!
Így tüntetni sem fogunk kimenni mert nem látjuk értelmét !
Mert annak semmi értelme hogy ezek közzül bármelyik is hatalomra kerüljön !
Ameddig nincs normális alternativa addig inkább maradjon ez a rendzser! (Bármennyire is szar )
De legalább működik úgy ahogy !!
Szóval akik tudnának 2006 csinálni azok otthon vannak és ott is fognak maradni !
Max út lezarásokban veszünk részt és passzívan tüntetünk de ezt is csak szígorúan a saját berkeinken belül!!
Rózsa Sándor
Többes számban beszélsz de nem lényeg...

Max útlezarásokban veszünk részt és passzívan tüntetünk de ezt is csak szígorúan a saját berkeinken belül!!
több mint 7 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 801 — je suis poloska
 index.hu/gazdasag/2018/12/18/szaz_embert_rug_ki_az_allami_szamvevoszek/

hehe, a kedvenc részem:
"Aki ezt nem fogadja el, rosszabbul járhat, mert ÁSZ elnöke a múlt héten elfogadott törvénymódosítás szerint januártól bármit megtehet a beosztottaival. Egyetlen kikötés van: 40 százaléknál több pénzt nem vonhat el a fizetésükből."

BoldO1G Karácsonyt 😊

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Annak ellenére, hogy a kormányzati/kormányközeli viselkedés és kommunikáció is kritikán aluli jelenleg, ezt a változásra vágyóknak... csak olyan MKKP-sen: jólesz! 😉
 www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/
clbass
Nem szeretem a gipszyy cigo vezérünket ezt előre leszögezem !
De egyszerűen hánynom kel a mai úgynevezett bal oldali libsis ellenzéktől Fleto Kunhalmi Hadházy Szél Gulyásboy Marcika !!!
És hiszitek vagy sem nagyon sok ismerösömmel beszéltem és ugyan ez a vélleményük hogy ezekkel az emberekkel semilyen szín alatt nem akarnak semmiféle közösséget vállalni!!!!!!
Tehát a mondandóm érdemi lényege inkább a Viktor(minden mocskos hibájával ) mint sem ,hogy ezek közzül bármelyik is!!
Ameddig ezek az arcok nem tünnek el addig nem lesz Magyarországon versenyképes ellenzék!

Nem tudom ezen az oldalon ki milyen beállitotságuak én jobb oldali vagyok (nagyon erős nemzeti öntudattal mondhatom azt nacionalista is vagyok de inkább patriotista) ez azért lényeges mert azt kell megérteni ,hogy az ekte jobb oldali szavazók soha nem fognak már csak elvből sem ezekre a baloldali politikusokra szavazni!
És mind addig míg nem lesznek uj hiteles arcok az ellenzék oldalán addig vagy nem szavazunk vagy ugyan úgy a Rabló vezérünkre fogjuk adni a szavazatunkat!
(A Jobbik megbukott a szemünkben,Toroczkai féle új irányzat talán jó lehet , én nagyon bízom benne )
És majd sokan azt mondjátok hogy lehet így gondolkozni meg így úgy amúgy csak ezzel az a baj hogy kB A Fidesz szavazoinak 50% ilyen gondolkodású emberek teszik ki mint én és ameddig minket nem tudnak rábírni arra hogy másra szavazzunk addig itt ebben az országban nem lehet leváltani a Fideszt és marad ez a szinte már végletekig korrupt rendszer!!
Hisz a vállasztási rendszer nekik van kitalálva! És jelenleg nagyon erőssen nekik kedvez !
több mint 7 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 609 — No 1 Qwan'tez Stiggers fan
Éljen az unortodox lakossági hitelpolitika - jó látni, hogy tanultunk a 07-08-as krízisből, oh wait...

 444.hu/2018/12/18/a-hirtelen-osszeomlas-szelere-kerult-a-matolcsy-csalad-hazibankja-a-novekedesi-hitel-bank

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 801 — je suis poloska
Ha sikerülne lekoptatni beleszáradt arcokat, bőven lehetne találni aktív és tehetséges (= tud szónokolni és jó karizmatikus vezető) embereket a mostani ellenzék soraiban. Erre mindenképp jó ez a tüntisorozat, hogy fel lehet építeni arcokat (Tordai Bence például nagyot megy mostanában)
flzoli
én is Tordaiban látok fantáziát, illetve Jakab Petiben.

A Kunhalmi/Hadházy féle színdarab szerintem is kibaszott röhejes, de azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy legalább csinálnak valamit.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 800
Annak ellenére, hogy a kormányzati/kormányközeli viselkedés és kommunikáció is kritikán aluli jelenleg, ezt a változásra vágyóknak... csak olyan MKKP-sen: jólesz! 😉
 www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/
clbass
Lehet, hogy velem van a baj, de nem ertem mi ezzel a felvétellel a gond...talán túl sokszor nézek 1 perces “híradókat” a hazugsággyárból. Bárcsak ott is annyiból készülnének a megrendezett jelenetek, mint ezen a felvételen.
több mint 7 éve
ozibozi New York Giants 20 466
Tehát ne beszéljék meg előtte ha éppen vlm hatásvadász jelenetet készítenek elő, ahelyett hogy csak simán felgyújtanák a székházat?
ozibozi
Elég lenne, ha csak hitelesek lennének 😉
Azért ez egy kicsit csücskös, miközben az MTVA-s akciójuk egy jelentős része a hazugsággyár démonizálására lett felhúzva.
clbass
Hidd el a másik oldal is ugyanúgy megtervezi előre minden lépését! Az, hogy te mit látsz a kamerában már egy jó előre megírt forgatókönyv!
NB2
Pont ezt gondolom én is, azért nem gondolom ezt akkora nagy dologra. A politikus hazudik, azért tudja ezt a munkát? Végezni. Csak nem mindegy hogy mennyit😉
több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 27 610 — nabege2@yahoo.com
Tehát ne beszéljék meg előtte ha éppen vlm hatásvadász jelenetet készítenek elő, ahelyett hogy csak simán felgyújtanák a székházat?
ozibozi
Elég lenne, ha csak hitelesek lennének 😉
Azért ez egy kicsit csücskös, miközben az MTVA-s akciójuk egy jelentős része a hazugsággyár démonizálására lett felhúzva.
clbass
Hidd el a másik oldal is ugyanúgy megtervezi előre minden lépését! Az, hogy te mit látsz a kamerában már egy jó előre megírt forgatókönyv!
több mint 7 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 609 — No 1 Qwan'tez Stiggers fan
Annak ellenére, hogy a kormányzati/kormányközeli viselkedés és kommunikáció is kritikán aluli jelenleg, ezt a változásra vágyóknak... csak olyan MKKP-sen: jólesz! 😉
 www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/314084659317015/
clbass
Nomen est omen (mármint a link maga) / irony level over 9000...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
clbass New Orleans Saints 3 165 — Saints fan
Tehát ne beszéljék meg előtte ha éppen vlm hatásvadász jelenetet készítenek elő, ahelyett hogy csak simán felgyújtanák a székházat?
ozibozi
Elég lenne, ha csak hitelesek lennének 😉
Azért ez egy kicsit csücskös, miközben az MTVA-s akciójuk egy jelentős része a hazugsággyár démonizálására lett felhúzva.
több mint 7 éve
ozibozi New York Giants 20 466
Tehát ne beszéljék meg előtte ha éppen vlm hatásvadász jelenetet készítenek elő, ahelyett hogy csak simán felgyújtanák a székházat?
több mint 7 éve
clbass New Orleans Saints 3 165 — Saints fan
Annak ellenére, hogy a kormányzati/kormányközeli viselkedés és kommunikáció is kritikán aluli jelenleg, ezt a változásra vágyóknak... csak olyan MKKP-sen: jólesz! 😉
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/47698654_314087079316773_2662864519335772160_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=4LZZAAypC0IQ7kNvwHl002S&_nc_oc=Adl7s98OQdTFTpL0xsPQhO3-7JI-lJsKhaxnIfwquNMkvQ8if_zWMeZ9NS4wTml5o5k&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=NTokL74fGh4YfSbncPhDHQ&oh=00_Afq6Woxnu6I17DPNn0oh0AQUMaVkvqU25HIvWyqacJsa4g&oe=696B0744
25.677 Reaktionen · 26.598 Mal geteilt | Bangónéék elfelejtették kikapcsolni a felvételt. Lebuktak: így rendezték meg az összes megtévesztő, hatásvadász felvételt. Minden, ami a liberális sajtó kamerái előtt zajlik csupán egy színjáték. NE DŐLJ BE A HAZUGSÁGNAK! ADD TOVÁBB! | ELÉG
Bangónéék elfelejtették kikapcsolni a felvételt. Lebuktak: így rendezték meg az összes megtévesztő, hatásvadász felvételt. Minden, ami a liberális sajtó kamerái előtt zajlik csupán egy színjáték....
több mint 7 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 009 — Cowboys fan
Mondjuk azt nem értem miért kell ezt a jófiú image-t erőltetni állandóan. Bőven lehetett volna falra firkálni, elbarikádozni az őröket székekkel vagy épp a poroltóval lefújni az őröket a székházban
flzoli
Mert erőszakot alkalmazni a másik oldal is tud, ráadásul ők erősebbek, plusz többen is vannak, szóval meg kéne maradni többé-kevésbé a törvényesség oldalán, mert ha eldurvulnak a dolgok, az nem igazán a mostani tüntetők győzelmét ígéri.
Kampman
kérdés, hogy Vityáék akarnak-e egy második 2006-ot.
mert azt persze lehet magyarázni a tömegeknek, hogy a csőcselék, de ha a kölkömbarátjaakijógyerek vagy az a normális csávó a lépcsőházból is kap a fakabátoktól, akkor az egységsugarú halandó is elgondolkozik, hogy talán mégsem úgy van, ahogy a királyiban nyomatják orrba-szájba.
több mint 7 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 158

ez talált..

¯\_(ツ)_/¯
több mint 7 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 627 — Tyrone Creek
Jútúbernek könyvet? 😊 Lapozd végig egy vlogban inkább, úgy hamarabb végigjut rajta
flzoli
Ha ezt szeretné, ki vagyok én, hogy beleszóljak :d
Wyatt
ha könyv kell hozzá, akkor van már baj 😀
több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 402 — Do Your Job
Köszönjük Jóska!

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 434 — #NoStress
Látod-látod, ez a probléma, az előregondolkodás,
Solymi
Ezt így önmagában kiemelném, és egy aranytömbbe gravíroztatom vagy a husomba karcolom bicskával, mint az ultimate bölcseséget, sőt, a minden bölcsesség esszenciáját.
Ez egyben az IGE a TAN és az IGAZSÁG, ami ennél több, az már nem is evilági.
Erre így már vallást, szektát, filozófiát, mozgalmat lehet építeni, milliók életfelfogását öntötted szavakba, milliárdok attitűdjét ragadtad meg, és materializáltad ide a képernyőmre.
Le is írom százszor, hogy ne sikkadjon el a hozzászólásözönben, ez a mindenekfeletti, axiomatikus megnyilatkozás.
Ha ezek után megírod a Biblia 2. részét, vagy írsz egy új Gyűrűk ura trilógát, esetleg a teljes emberi genomot könyvbe foglalod, az se érhet fel ehhez, most vagy a csúcson, innen egyszerűen nincs feljebb.

a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás
a probléma, az előregondolkodás

több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 340
Mondjuk azt nem értem miért kell ezt a jófiú image-t erőltetni állandóan. Bőven lehetett volna falra firkálni, elbarikádozni az őröket székekkel vagy épp a poroltóval lefújni az őröket a székházban
flzoli
Mert erőszakot alkalmazni a másik oldal is tud, ráadásul ők erősebbek, plusz többen is vannak, szóval meg kéne maradni többé-kevésbé a törvényesség oldalán, mert ha eldurvulnak a dolgok, az nem igazán a mostani tüntetők győzelmét ígéri.

több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 312
Csak ugy rakukkantottam OV face oldalára.
Semmi info az elmult napokrol.
Janek
mit vártál. Nem bújik elő, amíg nem lesz meg a rendszerszintű válasz a propagandagépezetben.
több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 785 — Apu ökölbeszorított keze
Csak ugy rakukkantottam OV face oldalára.
Semmi info az elmult napokrol.

több mint 7 éve
ozibozi New York Giants 20 466
Ez jól hangzik, és sok igazság is van benne, de teszem azt leváltják orbánt, hurrá, de utána mi a fasz történne? Ki lenne alkalmas vezetni az országot? Újra menne a hatalmon való marakodás, és nem jutnánk sehova. Ezért gondolom, hogy amíg nem tud egy olyan hiteles politikus (nem is kell az legyen, lehet közéleti személyiség is) aki mögé fel lehet sorakozni, semmi értelme az egésznek.
gabokocka
Látod-látod, ez a probléma, az előregondolkodás, a túlzott intellektüel hozzáállás, a negativizmus, de legfőképpen a kifogáskeresés, a félelem a változástól és a húzódozás attól, hogy neked személy szerint tenni kell valamit, sőt odafigyelni arra ami történik. Mennyire egyszerűbb lenne ha csak úgy simán a szádba hullana a sült galamb, ugyi?
Ki mondta, hogy a demokrácia eljövetele után Kánaán lesz, egyetértés és totális világbéke?
Az folyamatos érdekütköztetés, érvényesítés és kompromisszumkezelés, ami a viták miatt és során hozzájárul ahhoz, hogy fejlődjön az ország, benne az emberek és a képviselők is.
Ahogy más is mondta, már most vannak ott hiteles arcok akik kitúrják a beszáradt arcokat és a még nem ismertekről nem is beszéltünk.
Nem várhatod el, hogy egyből legyenek full kompetens vezetők, akiket csak úgy leveszel a polcról.

Ez kb. olyan mintha tanulás vagy munka nélkül akarnál kapásból milliomos vagy vezérigazgató lenni.
Solymi
lottó, vagy "okos"házasság? 😊
több mint 7 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 937