Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
Ezek a heti 40, 48 meg 72 orák...‘93 óta vállalkozó, cégvezető vagyok, vagy valamiféle nemalkalmazotti státuszban dolgozom. Van, hogy hónapokon át napi 12órákat simán, hétvége nélkül, hiszen ha héderezek, akkor profit se lesz. Húzósabb időszakban volt, hogy siman volt 90-100 óra effektív munkavégzés, a 0-24-es állandó, agybaszó készenlétről nem is beszélve, hiszen a saját pénzemet, bevételemet, egzisztenciámat kockáztatom, nem havi fixért próbálok minél kevesebbet dolgozni.
Mondjuk jól is élek.
És nem az az igazán abszurd, hogy a sok proli vinnyog, és sérelmez bármit, amit bármelyik kormányzat kitalál, és elvárja, hogy KAPITALIZMUSBAN majd az állam gondját viseli, hanem az, hogy mindemellett még csak nem is értik, hogy van, aki áldozatokat hoz és aktívan igyekszik gyarapodni, és van, aki meg élete végéig a fasz rosszabbik végén cuppog és fúj az egész világra. És hát ugye ő az utóbbiba tartozik, míg Gyurcsány, Orbán, a politikusok, vezetők, döntnökök és még sokezren, akik a gazdasági valóságban élnek, meg az elöbbibe.
Elvtársak baszki, ‘90-ben itt egy ország akart kapitalizmust.
Tessék, ez az.
Kicsit savanyúbb, momentán kicsit sárgább, de nekünk ez jutott.
És természetesen lehet picsogni is.
több mint 7 éve
Mivel olyan helyen dolgozom, ahol ez erősen érintett, így szerencsére van némi rálátásom. Az itt lévő cégek jelen helyzetben kénytelenek odafigyelni jobban a munkavállalókra, mivel elég felelősségteljes munkakörök vannak, amelyekhez képzés kell, így nem tudják azonnal pótolni a munkavállalókat. Viszont a fizetések (több helyen) a Lidl átlagfizetése alatt vannak. Folyamatosan vennék fel az új dolgozókat, de azok nem akarnak jönni, ennyiért legalábbis nem. Így itt mindenki kihasználta a 250 órás lehetőséget és sokaknál a 400 órát is megpróbálják majd aláíratni. Aki persze nem akarja annak "fel is van egy út, meg le is van egy út", de sokan alá fogják írni, mert így egyrészt többet kereshetnek a jelenlegi rendszerhez képest, másrészt amíg mondjuk fiatal az ember, addig többet elvállal. De nem véletlen, hogy a rohadó és hanyatló nyugaton már rájöttek, hogy az baromira nem jó, hogy addig dolgoztatják az embereket, amíg mozogni tudnak. Bár nem vagyok talán közvetlen veszélyben a rabszolgatörvény hatása kapcsán, de néha előfordul, hogy heti 72 órát kell dolgoznom, vagy például szenteste, amikor a kedves képviselő f@szok otthon pihennek. Szóval időnként erősen tele a hócipőm és bizony annál az évi 100 óránál már nem vállalnék több túlórát. A fene érti a dolgot, de ha lehet inkább a családommal vagyok, mint a túlórában amit 50%-os plusszal ugyan kifizetnek...MOST MÉG! aztán majd jön a 3 éves szabály...és így jobb kedvel dolgozom és lehet egészségesebb is vagyok, mint a 2-300 túlórát lehúzó kollégák.Ez hülyeség, akkor tudod őket megszólítani ha elmagyarázos nekik a problémát.azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
csebi
Elmondom az akit nem érint a törvény mit lát.
Fidesz felemeli 400 órára túlórát.
Hú az gáz, ha kötelező
Ja nem kötelező
Engem érint amúgy ?
Nem
Családom érinti?
Nem
Kimondja hogy csak saját bevállalás esetén lehet csinálni?
Igen
Oké nincs több kérdésem megyek dolgozni
Toca
Ha akarják nem fogják megkérdezni, hogy szeretném e, hanem elküldenek, mert lesz olyan aki kicsit több pénzért az anyját is megb...ssza ebben az országban. Akkor majd lesz egy-két újabb család aki távozik az országból...de kit érdekel ez, majd az utolsó fideszes lekapcsolja a villanyt.
több mint 7 éve
Ez szerintem baromsag. Engem pl. nem erint, de megis latom h ez gaz.Ez hülyeség, akkor tudod őket megszólítani ha elmagyarázos nekik a problémát.azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
csebi
Elmondom az akit nem érint a törvény mit lát.
Fidesz felemeli 400 órára túlórát.
Hú az gáz, ha kötelező
Ja nem kötelező
Engem érint amúgy ?
Nem
Családom érinti?
Nem
Kimondja hogy csak saját bevállalás esetén lehet csinálni?
Igen
Oké nincs több kérdésem megyek dolgozni
Toca
Nem egy ismerosom allt fel es tagadta meg a munkat, 10 vagy tobb eves munkaviszony utan.
A tudatosabb dolgozo valoban nem fogja vallalni ezt, mert tudja h a munkaerohiany van es nem fogja kirugni a ceg vagy ha kinez akkor at tid menni mashova. Es most nem Bp kornyekerol beszelunk, hanem videkrol ahol termeles van.
Ez magaval vonhatja azt h a tobbi dolgozora rakjak ra a terhet es egyet-kettot utalni fognak.
Vagy eppenseggel elerhetik azt, aksrva-akaratlanul h a dolgozok az asztalrs csapnak es kollektivan megtagadjak a munkat. Ha most nem akkor akar kesobb amikor mar elszalad a lo a multikkal.
Mondjuk a multik fegyelmezese es szabalyozasa a kormany dolga lenne...
több mint 7 éve
papiron igen?Ez tényleg így van ahogy leírtad???Ez hülyeség, akkor tudod őket megszólítani ha elmagyarázos nekik a problémát.azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
csebi
Elmondom az akit nem érint a törvény mit lát.
Fidesz felemeli 400 órára túlórát.
Hú az gáz, ha kötelező
Ja nem kötelező
Engem érint amúgy ?
Nem
Családom érinti?
Nem
Kimondja hogy csak saját bevállalás esetén lehet csinálni?
Igen
Oké nincs több kérdésem megyek dolgozni
Toca
Rózsa Sándor
valóságban?
dolgozol vagy kibasznak
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
ellenzék pls... Ezek eleveznek ebben a posványban, amit úgy neveznek parlament "aprópénzért"akik nem pofáznak hanem csinálnak amit tudnak, igen
Az egyetlen normális ellenzék egy viccpárt baszki
hden
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Ez tényleg így van ahogy leírtad???Ez hülyeség, akkor tudod őket megszólítani ha elmagyarázos nekik a problémát.azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
csebi
Elmondom az akit nem érint a törvény mit lát.
Fidesz felemeli 400 órára túlórát.
Hú az gáz, ha kötelező
Ja nem kötelező
Engem érint amúgy ?
Nem
Családom érinti?
Nem
Kimondja hogy csak saját bevállalás esetén lehet csinálni?
Igen
Oké nincs több kérdésem megyek dolgozni
Toca
több mint 7 éve
ellenzék pls... Ezek eleveznek ebben a posványban, amit úgy neveznek parlament "aprópénzért"Az egyetlen normális ellenzék egy viccpárt baszki
több mint 7 éve
azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.sztem pont az ellenkezője lett a tanulság
csebi
ment a bullshit hogy lopnak, csalnak hazudnak
ami nem a probléma hanem a tünet
és az ellenzék nagy része telibe szarta azt hogy alternatívát mutasson, csak ment a fröcsögés
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Ez hülyeség, akkor tudod őket megszólítani ha elmagyarázos nekik a problémát.azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
csebi
Elmondom az akit nem érint a törvény mit lát.
Fidesz felemeli 400 órára túlórát.
Hú az gáz, ha kötelező
Ja nem kötelező
Engem érint amúgy ?
Nem
Családom érinti?
Nem
Kimondja hogy csak saját bevállalás esetén lehet csinálni?
Igen
Oké nincs több kérdésem megyek dolgozni
több mint 7 éve
azt hiszem 2018 április gyönyörűen bemutatta végre az ellenzéknek is, hogy a választók nagy részét nem érdekli a valódi probléma, és csak a kisarkításokkal, túlzásokkal lehet őket megszólítani. legalább végre csinálnak vmit.Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
Toca
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 7 éve
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fke%2Fkerepesi-tibor%2Fimage%2F15181447_1161195100654184_7112030092735895136_n.png&key=bKwwkVTzRGttN82lEwE96g&w=600&h=480
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Különbíróságok is pipa.Tordai meg zseniálisan tolja.

index.hu/belfold/2018/12/12/az_ellenzek_elfoglalta_a_parlament_pulpitusat_nem_engedik_a_helyere_az_elnokot/Tordai meg mindig nyomja a FB live-ot 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Azért ez ugyanolyan kisarkítása a dolognak mint a rabszolgatörvény. Szépen hangzik mindakettő csak nem igaz.Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
Fattyu
Rengetegen vannak akik beszorultak, nem tudnak váltani és igen is kötelezve vannak valamilyen szinten a túlórára.
Persze az is igaz, hogy van aki meg szívesen dolgona többet.
Csak ahelyett, hogy egyébként mindenki csak a hangzatos túlzó hülyeségeit hangsúlyozná pl. rabszolgatörvény, 48 órás munkahét stb. arra kéne felhívni a figyelmet ami a valódi probléma.
Mert nem a törvény a probléma az okosan és védhetően fogalmazták meg, a probléma az egész tövény valóságba való helyezésével van a gond és azon, hogy kurvára senki nem fogja betartani kivétel a nagy multik akiknek muszáj és akiknek igazából ez létre lett hozva.
több mint 7 éve
Persze BP- a legkönnyebb, itt làtható a legjobban.attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
Negritis
De
Békés megyében akàr.
Egy hàztartàsi vegyszereket gyàrtó cégnél, ami MO-n az egyik legismertebb, onnan is àtmennek màshova, mert jobb a lehetőség.
több mint 7 éve
attól függ holindex.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
Fattyu
mer Pesten oké
Csongrád megyében faluról gyerekkel? nem feltétlen
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
index.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/És komolyan így van.
"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
Negritis
Lentebb írtam.
Jelenleg úgy àll hogy akinek nem tetszik a helyzet tovàbbàll màsik munkahelyre, és talàl.
több mint 7 éve
index.hu/gazdasag/allas/2018/12/12/palkovics_a_gazdasagi_szereplok_kertek_a_tuloratorvenyt/"A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.
1 lépésre vagyunk a híres: "el lehet innen menni" kijelentéstől
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
444.hu/2018/12/12/elfoglalta-az-ellenzek-a-parlamenti-pulpitustlegalább kapják egy kicsit az ívet.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Basszus annyi hozzászólás volt, azt hittem kitört a forradalom 😊max kidőlt a forraltborom
NB2
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Basszus annyi hozzászólás volt, azt hittem kitört a forradalom 😊
több mint 7 éve
Es termeszetesen ezek a hivatalok, nyomozohatosagok, stb. teljesen fuggetlenek az allamtol es politikai befolyastol mentesek termeszetszeruleg, hisz Magyarorszagrol beszelunk.Vagy csak simán nincs minek kiderülnie.Igazad van sajnos. Van az EU-nak egy szervezete, amit az EU-s pénzek sorsa érdekli. Legyen vmi hülye rajzfilmfigura a neve. Lehetne nyomozóhatóság is, de nem teljesen az. Na ők itten arra jutnak, hogy nálunk nemzeti sport a közös kalapból történő lovetta oly módon történő elköltése, hogy lehetőleg a piaci ár sokszorosáért vegyünk vmi rettentő haszontalant, de legalább megbízható embertől, akit jól ismerünk és sokszor vásárolunk tőle. Ők megírják ezt nekünk, mondván talán tudnánk kicsit spórolni, illetve esetleg hasznosabb dolgokat is lehetne ezen a pénzen venni. De mi úriemberek vagyunk, kösz srácok a melót, de nem kell segíteni, megy ez nekünk magunktól is, aztán inkább hagyjuk, csak a fölös munka volna vele. És így nem derül ki.Ugyanakkor azt gondolom, hogy megkerülhetetlen lenne egy jogállamban, hogy xy politikust felkérdezzen a sajtó, ha kiderül hogy kilopja a világ össze pénzét. Itt ilyenkor erről kuss van. Ugye egyik oldallal nem állunk szóba, a másik meg nem tudósít róla.Így van.
gabokocka
De!
Az nem kiderülés, ha a sajtó megvádol valakit.
Se amikor Orbánt, se amikor Hadházyt, se amikor Hunvaldot, se amikor Vonát.
Azokat vélelemnek hívjuk.
Hogy a számodra mi számít kiderülésnek, az lényegében irreleváns, mert nem vagy nyomozóhatóság, vagy bíróság.
Vannak erre szakszervek, na ha majd számukra kiderül, az valóban kiderülés lesz.
Ez a vélelem tényállításként való aposztrofálása kb. olyan, mint amikor egy vidéki ismerősről kiderült, hogy tolvaj/bűnöző/maffiózó, mert a kisvárosban, ahol élt, ezt így valakik megfogalmazták, és terjesztették, mivel rövid idő alatt szemmel láthatólag gyarapodott a vagyona. És amikor az APEH (ilyen régi a sztori, bocs) ráúszult, akkor kiderült, hogy Svájból örökölt, csak nem kívánta a környezete orrára kötni.
Azon politikusokról, akikről eddig valóban kiderült, hogy kilopják a világ összes pénzét, azokról le is szedték a keresztvizet. De Vonáról nem derült ki, hogy 2 milliárdot kapott, hogy ne szövetkezzen a Jobbik senkivel, csak mindenki így véli. Orbánról se derült ki, hogy magának lopkodta össze a fél országot, míg ha így logikusnak is tűnik. Hunvaldról se derült ki, hogy proftált volna az ingatlanspekulációkból, amikkel vádolták.
Sobri Jóska
gabokocka
Amit írtál, az tipikus összeesküvéselmélet-metodika, csak mondom.
Helyettesítsd be chemtraillel vagy laposfölddel, és ugyanúgy gyanús lesz, hogy így eltitkolják, és az bizonyítja a létezésüket, hogy nem bizonyítható a létezésük, ergo jól el van titkolva.
Sobri Jóska
Ilyen csak a mocskos hanyatlo imperialistaknal fordulhatott elo vmi Watergate ugy kapcsan, ahol raadasul a tenyfeltaro ujsagirok allamtitkokat szivarogtattak es az elnok csak az orszagot vedte...
Kerlek, meselj meg...
több mint 7 éve
Így van, ez is egy lehetőség. Csak mivel olyan helyen dolgozom, ahol van csekély rálátás az ilyen ügyekre, én inkább hiszek ennek az elméletnek, mint a laposföldesnek. Aztán fasz tudja. Egyszer lehet leesünk a szélén. És akkor hátha jön a fizuemelés gyuribától.Vagy csak simán nincs minek kiderülnie.Igazad van sajnos. Van az EU-nak egy szervezete, amit az EU-s pénzek sorsa érdekli. Legyen vmi hülye rajzfilmfigura a neve. Lehetne nyomozóhatóság is, de nem teljesen az. Na ők itten arra jutnak, hogy nálunk nemzeti sport a közös kalapból történő lovetta oly módon történő elköltése, hogy lehetőleg a piaci ár sokszorosáért vegyünk vmi rettentő haszontalant, de legalább megbízható embertől, akit jól ismerünk és sokszor vásárolunk tőle. Ők megírják ezt nekünk, mondván talán tudnánk kicsit spórolni, illetve esetleg hasznosabb dolgokat is lehetne ezen a pénzen venni. De mi úriemberek vagyunk, kösz srácok a melót, de nem kell segíteni, megy ez nekünk magunktól is, aztán inkább hagyjuk, csak a fölös munka volna vele. És így nem derül ki.Ugyanakkor azt gondolom, hogy megkerülhetetlen lenne egy jogállamban, hogy xy politikust felkérdezzen a sajtó, ha kiderül hogy kilopja a világ össze pénzét. Itt ilyenkor erről kuss van. Ugye egyik oldallal nem állunk szóba, a másik meg nem tudósít róla.Így van.
gabokocka
De!
Az nem kiderülés, ha a sajtó megvádol valakit.
Se amikor Orbánt, se amikor Hadházyt, se amikor Hunvaldot, se amikor Vonát.
Azokat vélelemnek hívjuk.
Hogy a számodra mi számít kiderülésnek, az lényegében irreleváns, mert nem vagy nyomozóhatóság, vagy bíróság.
Vannak erre szakszervek, na ha majd számukra kiderül, az valóban kiderülés lesz.
Ez a vélelem tényállításként való aposztrofálása kb. olyan, mint amikor egy vidéki ismerősről kiderült, hogy tolvaj/bűnöző/maffiózó, mert a kisvárosban, ahol élt, ezt így valakik megfogalmazták, és terjesztették, mivel rövid idő alatt szemmel láthatólag gyarapodott a vagyona. És amikor az APEH (ilyen régi a sztori, bocs) ráúszult, akkor kiderült, hogy Svájból örökölt, csak nem kívánta a környezete orrára kötni.
Azon politikusokról, akikről eddig valóban kiderült, hogy kilopják a világ összes pénzét, azokról le is szedték a keresztvizet. De Vonáról nem derült ki, hogy 2 milliárdot kapott, hogy ne szövetkezzen a Jobbik senkivel, csak mindenki így véli. Orbánról se derült ki, hogy magának lopkodta össze a fél országot, míg ha így logikusnak is tűnik. Hunvaldról se derült ki, hogy proftált volna az ingatlanspekulációkból, amikkel vádolták.
Sobri Jóska
gabokocka
Amit írtál, az tipikus összeesküvéselmélet-metodika, csak mondom.
Helyettesítsd be chemtraillel vagy laposfölddel, és ugyanúgy gyanús lesz, hogy így eltitkolják, és az bizonyítja a létezésüket, hogy nem bizonyítható a létezésük, ergo jól el van titkolva.
Sobri Jóska
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Vagy csak simán nincs minek kiderülnie.Igazad van sajnos. Van az EU-nak egy szervezete, amit az EU-s pénzek sorsa érdekli. Legyen vmi hülye rajzfilmfigura a neve. Lehetne nyomozóhatóság is, de nem teljesen az. Na ők itten arra jutnak, hogy nálunk nemzeti sport a közös kalapból történő lovetta oly módon történő elköltése, hogy lehetőleg a piaci ár sokszorosáért vegyünk vmi rettentő haszontalant, de legalább megbízható embertől, akit jól ismerünk és sokszor vásárolunk tőle. Ők megírják ezt nekünk, mondván talán tudnánk kicsit spórolni, illetve esetleg hasznosabb dolgokat is lehetne ezen a pénzen venni. De mi úriemberek vagyunk, kösz srácok a melót, de nem kell segíteni, megy ez nekünk magunktól is, aztán inkább hagyjuk, csak a fölös munka volna vele. És így nem derül ki.Ugyanakkor azt gondolom, hogy megkerülhetetlen lenne egy jogállamban, hogy xy politikust felkérdezzen a sajtó, ha kiderül hogy kilopja a világ össze pénzét. Itt ilyenkor erről kuss van. Ugye egyik oldallal nem állunk szóba, a másik meg nem tudósít róla.Így van.
gabokocka
De!
Az nem kiderülés, ha a sajtó megvádol valakit.
Se amikor Orbánt, se amikor Hadházyt, se amikor Hunvaldot, se amikor Vonát.
Azokat vélelemnek hívjuk.
Hogy a számodra mi számít kiderülésnek, az lényegében irreleváns, mert nem vagy nyomozóhatóság, vagy bíróság.
Vannak erre szakszervek, na ha majd számukra kiderül, az valóban kiderülés lesz.
Ez a vélelem tényállításként való aposztrofálása kb. olyan, mint amikor egy vidéki ismerősről kiderült, hogy tolvaj/bűnöző/maffiózó, mert a kisvárosban, ahol élt, ezt így valakik megfogalmazták, és terjesztették, mivel rövid idő alatt szemmel láthatólag gyarapodott a vagyona. És amikor az APEH (ilyen régi a sztori, bocs) ráúszult, akkor kiderült, hogy Svájból örökölt, csak nem kívánta a környezete orrára kötni.
Azon politikusokról, akikről eddig valóban kiderült, hogy kilopják a világ összes pénzét, azokról le is szedték a keresztvizet. De Vonáról nem derült ki, hogy 2 milliárdot kapott, hogy ne szövetkezzen a Jobbik senkivel, csak mindenki így véli. Orbánról se derült ki, hogy magának lopkodta össze a fél országot, míg ha így logikusnak is tűnik. Hunvaldról se derült ki, hogy proftált volna az ingatlanspekulációkból, amikkel vádolták.
Sobri Jóska
gabokocka
Amit írtál, az tipikus összeesküvéselmélet-metodika, csak mondom.
Helyettesítsd be chemtraillel vagy laposfölddel, és ugyanúgy gyanús lesz, hogy így eltitkolják, és az bizonyítja a létezésüket, hogy nem bizonyítható a létezésük, ergo jól el van titkolva.
több mint 7 éve
Igazad van sajnos. Van az EU-nak egy szervezete, amit az EU-s pénzek sorsa érdekli. Legyen vmi hülye rajzfilmfigura a neve. Lehetne nyomozóhatóság is, de nem teljesen az. Na ők itten arra jutnak, hogy nálunk nemzeti sport a közös kalapból történő lovetta oly módon történő elköltése, hogy lehetőleg a piaci ár sokszorosáért vegyünk vmi rettentő haszontalant, de legalább megbízható embertől, akit jól ismerünk és sokszor vásárolunk tőle. Ők megírják ezt nekünk, mondván talán tudnánk kicsit spórolni, illetve esetleg hasznosabb dolgokat is lehetne ezen a pénzen venni. De mi úriemberek vagyunk, kösz srácok a melót, de nem kell segíteni, megy ez nekünk magunktól is, aztán inkább hagyjuk, csak a fölös munka volna vele. És így nem derül ki.Ugyanakkor azt gondolom, hogy megkerülhetetlen lenne egy jogállamban, hogy xy politikust felkérdezzen a sajtó, ha kiderül hogy kilopja a világ össze pénzét. Itt ilyenkor erről kuss van. Ugye egyik oldallal nem állunk szóba, a másik meg nem tudósít róla.Így van.