Politika
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Teljesen felesleges ilyen hülyeségekkel puffogtatnod rám reagálvacsak a nyilas parlament vonalas tagja volt. Kicsit olyan mintha Albert Speer szobrot kapna, mert milyen remek építész volt -tény - és hát amúgy sem volt olyan mint Hitler.Ahogy Kun Béla sem volt kommunista. Ahogy nem volt Rákosi sem bűnös. Szobrot mindkettőnek! Újratemetést!!!!!!444négy!!!44négy!Amadeus91Ismeritek a véleményemet, de azért Nyirő messze nem egy kategória Rákosival meg Kun Bélával. Egyrészt előbbinek jelentős szerepe nem volt a nagypolitika alakításában, másrészt ő politikusi mivolta nélkül is rendelkezik említésre méltó életművel, az utóbbi kettő nem igazán.
atapapa
Amadeus91
(Mellékes, de mint oly sokszor, most is elhagyott az arányérzéked. Speer elítélt háborús bűnös volt, tevőleges részese, vezetője a gigantikus német hadiiparnak, egyes elméletek szerint a haláltáborok létrehozatalában is aktív szerepe volt. Míg Nyirő kiadását Magyarország felé pont a Nürnbergi pert "menedzselő" országokból álló SZEB tagadta meg)
Ettől függetlenül könnyen kikövetkeztethető az általam korábban leírtakból, hogy szerintem Nyirő se érdemel szobrot, utcanevet se, legfeljebb pár bekezdést a XX. század magyar irodalmáról szóló könyvekben. Ahogy - Kövér kivételesen jól utalt rá -, Lukács se azzal érdemelt ki helyet magának a filozófiában, hogy népbiztosként konkrétan vér tapad a kezéhez (pedig az ő nevét jelenleg is viseli utca Pesten, szobra is van itt, ugye hetente lehet is hallani, amint az általa megöletett személyek utódai nagyszabású tiltakozásokat szerveznek ezek léte ellen)
több mint 12 éve
http://www.origo.hu/itthon/20120625-orban-az-egyhazak-a-tamogatottsagukkal-aranyos-szamu-intezmenyt-mukodtessenek.htmlNálunk 3 általános iskola volt, egy református és két állami. Az egyik államit odaadták a baptistáknak, a másikat átpasszolták a reformátusoknak. Arra problémára pedig, hogy mit csináljanak azok akik nem akarják egyházi iskolába íratni a gyereket azt a megoldást hozták, hogy kötöttek egy szerződést a szomszéd faluval, akik várják szeretettel gyerekeinket.
éljenek az Ateisták! (mint én)Amadeus91
Az már csak külön poén, hogy eddig onnan hordták át hozzánk a gyerekeket a kisebbségi tanulók többségi száma miatt.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
http://nol.hu/lap/mo/20120625-kover_nemkivanatosMegkaptad te maki...
több mint 12 éve
Magyar Nemzet-vezércikk, alcím: "A keleti után a nyugati függés fellazítása volt a szabadságharc eredménye", nincs bajom az ostobasággal, csak fizu nélkül, sötét szobában, maguknak motyogják. Ha viszont ország-világnak kikiabálják és még el is hiszik, nagyobb a baj, mint gondoltam.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
csak a nyilas parlament vonalas tagja volt. Kicsit olyan mintha Albert Speer szobrot kapna, mert milyen remek építész volt -tény - és hát amúgy sem volt olyan mint Hitler.Ismeritek a véleményemet, de azért Nyirő messze nem egy kategória Rákosival meg Kun Bélával. Egyrészt előbbinek jelentős szerepe nem volt a nagypolitika alakításában, másrészt ő politikusi mivolta nélkül is rendelkezik említésre méltó életművel, az utóbbi kettő nem igazán."Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken."Ahogy Kun Béla sem volt kommunista. Ahogy nem volt Rákosi sem bűnös. Szobrot mindkettőnek! Újratemetést!!!!!!444négy!!!44négy!Amadeus91
Inkább áldozat volt
ez vicc 😂Boston
atapapa
más:
http://www.origo.hu/itthon/20120625-orban-az-egyhazak-a-tamogatottsagukkal-aranyos-szamu-intezmenyt-mukodtessenek.html
éljenek az Ateisták! (mint én)
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Nálunk Csepelen a szocdem és nyilasok által lelőtt Koltói Anna utcanevet változtatták meg, a Ságvári Endre utca átírása Popieluszko utcára pedig már közröhej lett. A lengyel atya mártíriuma persze respekt, de Ságvári is diktatúra-ellenállóként halt meg egy csendőrtűzharcban s bár kommunista volt, de szerencséjére nem élte meg az elvtársai komoly vérengzését. Mivel szegény Popi nevét senki sem tudja kimondani, azóta az utcát csak úgy emlegetik, hogy Ságvárinak már 33 neve van 😀mindemellett kicsinyes baromságnak tartanám, ha az évtizedekig a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja és a Világ Proletárjai Egyesüljetek! alcímekkel megjelenő Népszabadság nem viselhetné tovább a nevétatapapaPlusz valószínűleg kontraproduktív is.zinedine5
(A legenda szerint a csendőrök a haldokló Ságvárihoz lépve személyazonosságáról kérdezték, mire a válasz annyi volt: „Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi.”)
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
mindemellett kicsinyes baromságnak tartanám, ha az évtizedekig a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja és a Világ Proletárjai Egyesüljetek! alcímekkel megjelenő Népszabadság nem viselhetné tovább a nevétatapapaPlusz valószínűleg kontraproduktív is.
több mint 12 éve
Ismeritek a véleményemet, de azért Nyirő messze nem egy kategória Rákosival meg Kun Bélával. Egyrészt előbbinek jelentős szerepe nem volt a nagypolitika alakításában, másrészt ő politikusi mivolta nélkül is rendelkezik említésre méltó életművel, az utóbbi kettő nem igazán."Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken."Ahogy Kun Béla sem volt kommunista. Ahogy nem volt Rákosi sem bűnös. Szobrot mindkettőnek! Újratemetést!!!!!!444négy!!!44négy!Amadeus91
Inkább áldozat volt
ez vicc 😂Boston
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/06/22/elvehetik-a-nepszava-es-a-nepszabadsag-nevet%281%29/De ha már összehasonlítasz, az milyen vicces lett volna, ha Szálasi után 20 évvel mondjuk Kitartás! címmel jelenhetett volna meg újság. Szerencsére a kommunista diktatúra nem volt olyan slampos a cezúra tekintetében, mint a demokrata rendszerváltás.
javallanám, hogy amikor énekelni köll, hogy "éljen a magyar szabadság, éljen a haza", akkor a szabadság szót sípoljuk ki. Micsoda komennyista találmány az is.
komolyan emberek... rossz vicc már az egész.Amadeus91
(mindemellett kicsinyes baromságnak tartanám, ha az évtizedekig a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja és a Világ Proletárjai Egyesüljetek! alcímekkel megjelenő Népszabadság nem viselhetné tovább a nevét)
több mint 12 éve
Kapok egy infarktust, várólistára kerülök, az ideg és a stressz felb...a az agyam emiatt, elszívok még egy pár doboz cigit mérgemben és már a lenyúlt nyugdíjam hivatalosan is mást boldogít.http://nol.hu/belfold/varolistara_kerulnek_az_infarktusos_betegekAmadeus91Így kell ölni legálisan.apeszos
több mint 12 éve
http://nol.hu/belfold/varolistara_kerulnek_az_infarktusos_betegekAmadeus91Így kell ölni legálisan.
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
http://index.hu/kulfold/2012/06/24/visszamondtak_kover_izraeli_meghivasat/úgy fest nem mindenki hatódik meg a "válasszuk külön a művészt a nyilastól" dumától.
http://nol.hu/belfold/varolistara_kerulnek_az_infarktusos_betegek
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/06/22/elvehetik-a-nepszava-es-a-nepszabadsag-nevet%281%29/javallanám, hogy amikor énekelni köll, hogy "éljen a magyar szabadság, éljen a haza", akkor a szabadság szót sípoljuk ki. Micsoda komennyista találmány az is.
komolyan emberek... rossz vicc már az egész.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
Az ő vezetéknevüket legalább ismered.Gogohatékonyabb volt a PR-suk.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Az ő vezetéknevüket legalább ismered.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
"Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken."Ahogy Kun Béla sem volt kommunista. Ahogy nem volt Rákosi sem bűnös. Szobrot mindkettőnek! Újratemetést!!!!!!444négy!!!44négy!
Inkább áldozat volt
ez vicc 😂Boston
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
"Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken."Inkább áldozat volt
ez vicc 😂
Do your job
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Az az Ottokár meg szobrot kap Pesten?szégyellem magam, hogy itt élek...
Amadeus91
nyíltan antiszemita, fasiszta majom...minek írjam... ez okádék...
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 708
legalább lesz végre valami ürügy szétlőni a seggüket. Csürhe....Gyurma PappaPár ismerős volt kitéve "ilyen támadásnak", csak "sajnos" a tettes nem lett meg. Ezek a férgek sötétben másznak elő, a 100 kilójukkal, egy 70 éves bácsi meg hogy tudna pontos személyleírást adni, mikor azt sem tuja melyik testrészét vagy értékét védje?
Oké, ez nem szervezett.
De van egy bennfentes ismerősöm, aki elég komolyan foglalkozik a nemzetbiztonsággal és ő mondta, hogy iszonyat szervezettek a kurucok, több százan polgárháborúra készülnek és fegyverkeznek. Nem tudom, hogy ez igaz vagy sem, de ha rájuk nézek, inkább elhiszem és fontolgatom az elköltözést az országból.JC6
Az az Ottokár meg szobrot kap Pesten?
http://index.hu/belfold/2012/06/22/orban_iranyithatna_az_informacios_hivatalt/
mondjon bárki bármit, ez így egyre inkább nem tetszetős...
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Óriási 😀http://hvg.hu/itthon/20120622_kik_tamadjak_magyarorszagot_es_miert
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Pár ismerős volt kitéve "ilyen támadásnak", csak "sajnos" a tettes nem lett meg. Ezek a férgek sötétben másznak elő, a 100 kilójukkal, egy 70 éves bácsi meg hogy tudna pontos személyleírást adni, mikor azt sem tuja melyik testrészét vagy értékét védje?Hamarabb fognak éhes munkanélküliek meglopni/kirabolni mindenfajta ideológia nélkül.
Oké, ez nem szervezett.
De van egy bennfentes ismerősöm, aki elég komolyan foglalkozik a nemzetbiztonsággal és ő mondta, hogy iszonyat szervezettek a kurucok, több százan polgárháborúra készülnek és fegyverkeznek. Nem tudom, hogy ez igaz vagy sem, de ha rájuk nézek, inkább elhiszem és fontolgatom az elköltözést az országból.JC6
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
Igen, teljesen igazad van, túl konkretizáltam a dolgot, amit én írtam az már a folyomány folyománya.A rasszizmus az emberiség egyik legalantasabb ösztönéből fakad, amit fent is írtam: mindig más a hibás, mi soha. Gyurma PappaEzt majdnem eltaláltad. Pöttyösebben ez nem a hibákról szól, hanem arról, hogy aki ismeretlen, nem a tiédbéli, azt ki kell nyírni - főemlőséknél már csak így működik.sutianap
több mint 12 éve
A rasszizmus az emberiség egyik legalantasabb ösztönéből fakad, amit fent is írtam: mindig más a hibás, mi soha. Gyurma PappaEzt majdnem eltaláltad. Pöttyösebben ez nem a hibákról szól, hanem arról, hogy aki ismeretlen, nem a tiédbéli, azt ki kell nyírni - főemlőséknél már csak így működik.
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
...Gyurma PappaPár ismerős volt kitéve "ilyen támadásnak", csak "sajnos" a tettes nem lett meg. Ezek a férgek sötétben másznak elő, a 100 kilójukkal, egy 70 éves bácsi meg hogy tudna pontos személyleírást adni, mikor azt sem tuja melyik testrészét vagy értékét védje?
Oké, ez nem szervezett.
De van egy bennfentes ismerősöm, aki elég komolyan foglalkozik a nemzetbiztonsággal és ő mondta, hogy iszonyat szervezettek a kurucok, több százan polgárháborúra készülnek és fegyverkeznek. Nem tudom, hogy ez igaz vagy sem, de ha rájuk nézek, inkább elhiszem és fontolgatom az elköltözést az országból.
több mint 12 éve
tessék, látogass többet, máshovaIgen, és sem azt mondom, hogy az ordibálást korlátozzák. De amikor ezek a kigyúrt, kopasz, agyatlan barmok felmásznak a kordonra és rángatják, szaggatják, magukból teljesen kivetkőzve üvöltenek (lásd antifasiszta tüntetés), mint egy elmebeteg, köpdösnek és csak pár centi vagy pár másodperc hiányzik, hogy ne fajuljon tettlegességig a helyzet...hát nem tudom. Sok külföldi oldalt/csatornát látogatok, ahol frissek a hírek, de sehol nem látok ilyet. Legutóbb ugye ez a Dániel ügy, amibe nem mennék bele. De ha nincsenek a rendőrök, darabokra, szó szerint darabjaira szedik azt az embert ezek a vérmagyarok, pár perc alatt. Előttem van a kép, hogy ezek a megkövült ősemberek még büszkék is lennének a tetteikre és Dániel darabjait dobálnák fel s le, vonósgábor meg röhögne a markában.Arról meg nem is beszélek, hogy egyetlen egy letartóztatásról nem hallottam, pedig nem egy idős zsidó embert bántalmaztak az utóbbi hetekben, fizikálisan.Ebben sajnos nagyon is igazad van. Ezeket az embereket le kell tartóztatni, és be kell zárni őket olyan helyre, ahol nem annyira vidám dolog rasszistának lenni. Ha ez nem történik meg, tényleg elég nagy bajban leszünk. De az ordibálását korlátozni továbbra is csak olaj lenne a tűzre.Gyurma Pappa
Ha most nem lépnek fel ez ellen azok, akik felléphetnének, elég kemény dolgok elé nézünk...JC6
És ebben az a szörnyű, hogy a kurucon buzdítják őket a zsidó verésre, zsidó alázásra, a nyílt rasszizmusra, antiszemitizmusra. Büntetlenül! És az akaszt ki a legjobban, hogy ha valaki nem nekik tetsző dolgot csinál - ahogy fentebb is írtam - kikerül annak a személynek minden elérhetősége a több ezres látogatottságú honlapra... ez micsoda?
Amúgy én nem vagyok zsidó, se roma, de itt rosszabb élni nekik, mint Németországban, ahol ugye tudjuk mik mentek. Tiszta '40-es évek. Jössz ki a zsinagógából, körbevesznek, leköpnek, leverik a fejedről a kipát, megvernek...
Hallottatok valami rendőrségi nyomozást ezen ügyekben?
Ennyit az igazságról, meg az igazságszolgáltatásról. És csodálkozunk, hogy itt tart Magyarország. Lassan még Ukrajna is beelőz...JC6
http://www.youtube.com/watch?v=X_x_Yaf9Q64
http://www.youtube.com/watch?v=vJbrScfEDeI
http://www.youtube.com/watch?v=4zPkE5Kuym8
http://www.youtube.com/watch?v=aLUxuq-E9yA
http://www.youtube.com/watch?v=zB7-dB9DW1U&feature=results_main&playnext=1&list=PLBD617C25DE7D08A9
http://www.youtube.com/watch?v=woQO7sUmUhs
http://www.youtube.com/watch?v=zKrnJIIltco
http://www.youtube.com/watch?v=ezXm9jkukBo
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
És ebben az a szörnyű, hogy a kurucon buzdítják őket a zsidó verésre, zsidó alázásra, a nyílt rasszizmusra, antiszemitizmusra. Büntetlenül! És az akaszt ki a legjobban, hogy ha valaki nem nekik tetsző dolgot csinál - ahogy fentebb is írtam - kikerül annak a személynek minden elérhetősége a több ezres látogatottságú honlapra... ez micsoda? JC6Nézd: ahogy mondtam, fel lehet lépni ezek ellen, az oldal tiltásával stb., de ezzel sajnos nem jutsz messzire, mert nem tudod (technikailag lehet, hogy lehetne) egy egész országnak letiltani a kurucot. Természetesen, a személyes elérhetőségek kirakása büntetendő, el kell kapni őket, de ettől az egész oldal betiltása nem helyes.
Buzdítsák egymást: utáld a zsidót! És akkor együtt utálják. És nekik ettől jó. Ha verésre buzdít, akkor az emberke felbujtóvá válhat, ebben az esetben egyértelmű a büntetése. Amíg erre verik a farkukat, addig hadd tegyék, miközben hajszolják az összeesküvés elméleteiket, mert egyszerűbb azt mondani, hogy a cionista összeesküvés áldozatai ők, mint azt mondani, hogy lusták/szerencsétlenek/alkoholisták/buták/akármik.
Ezek olyanok mint a gomba: ha kiirtod, máshol majd megjelenik megint, kicsit talán másformában, de végleg eltüntetni akkor sem lehet őket.
Amúgy én nem vagyok zsidó, se roma, de itt rosszabb élni nekik, mint Németországban, ahol ugye tudjuk mik mentek. Tiszta '40-es évek. Jössz ki a zsinagógából, körbevesznek, leköpnek, leverik a fejedről a kipát, megvernek...A rasszizmus az emberiség egyik legalantasabb ösztönéből fakad, amit fent is írtam: mindig más a hibás, mi soha. Erős túlzás azért az, amit írsz, és a nyomozások döntő többsége nem zajlik nyilvánosan. Biztosan tudom, hogy a titkosszolgálatok nagyon is foglalkoznak velük, de van egy szint, amit pont azért engedni kell, hogy ne legyen feltűnő, ez főleg az ordibálásra értem. Szerintem nincsen szó szervezett támadásokról, ezek néhány kreténnek a cselekedetei, akik remélem elkapnak.
Hallottatok valami rendőrségi nyomozást ezen ügyekben?
Ennyit az igazságról, meg az igazságszolgáltatásról. És csodálkozunk, hogy itt tart Magyarország. Lassan még Ukrajna is beelőz...JC6