Politika

46 feliratkozó

több mint 12 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Az egyes az talajdonképp a kettes, csak későbbrehalasztva - amit én nyilvànos és nagy nekifutásból elkövetett seggberúgásokkal hajtatnék végre a végső és megvàltó csigolyarepedésig, vagyonelkobzàs ötödízigleni közügyektől eltiltàssutianap
A kettő között az éles határ ott van, hogy az első esetnél én nem feltételezem, hogy nagyobb számú erőszakos cselekmény fog történni. A másodiknál viszont pont az hozza meg a fordulatot.Zorddd
Hélló, az nagyon rossz forgatókönyv lenne! 20-30 év lébecolás után szopás az idők végezetéig?!tomi-tomi
Nem mondtam hogy ezek jó forgatókönyvek 😀 😀 Amúgy meg a 20-30 év lébecolás-lecsúszás után fene tudja, hogy mi lesz, azon kívül hogy szopás. Ki mondja meg, hogy lesz-e akkor EU, vagy akár Ensz? 😀


Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Az egyes az talajdonképp a kettes, csak későbbrehalasztva - amit én nyilvànos és nagy nekifutásból elkövetett seggberúgásokkal hajtatnék végre a végső és megvàltó csigolyarepedésig, vagyonelkobzàs ötödízigleni közügyektől eltiltàssutianap
A kettő között az éles határ ott van, hogy az első esetnél én nem feltételezem, hogy nagyobb számú erőszakos cselekmény fog történni. A másodiknál viszont pont az hozza meg a fordulatot.Zorddd
Hélló, az nagyon rossz forgatókönyv lenne! 20-30 év lébecolás után szopás az idők végezetéig?!

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Az egyes az talajdonképp a kettes, csak későbbrehalasztva - amit én nyilvànos és nagy nekifutásból elkövetett seggberúgásokkal hajtatnék végre a végső és megvàltó csigolyarepedésig, vagyonelkobzàs ötödízigleni közügyektől eltiltàssutianap
A kettő között az éles határ ott van, hogy az első esetnél én nem feltételezem, hogy nagyobb számú erőszakos cselekmény fog történni. A másodiknál viszont pont az hozza meg a fordulatot.


Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Ezekben a vérzivataros napokban nem mindegy, úgy hogy ő dr. De lehet, hogy igazad van, és alanyi jogon e mellé még Dr. is.tomi-tomi
javítottam, sajtóhiba volt 😛 megelőlegeztem neki, mint Kósának szokták 😀Gyurma Pappa
Kósa csak álmodozik arról, hogy doktori címet előlegezzenek neki. Ő - okosan 😀 - diplomamunkát nem írt.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Ezekben a vérzivataros napokban nem mindegy, úgy hogy ő dr. De lehet, hogy igazad van, és alanyi jogon e mellé még Dr. is.tomi-tomi
javítottam, sajtóhiba volt 😛 megelőlegeztem neki, mint Kósának szokták 😀

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Mondok egy merészet: OV nagyon is alkalmas államfő lenne, btw.Gyurma Pappa
Mielőtt ilyen merészet nyilatkozunk, nézzük át tüzetesen a szakdolgozatát 😛atapapa
Ja, ő alanyi jogon lett Dr. 😀Gyurma Pappa
szakdolgozatban is lehet plagizálni 😊

több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Az egyes az talajdonképp a kettes, csak későbbrehalasztva - amit én nyilvànos és nagy nekifutásból elkövetett seggberúgásokkal hajtatnék végre a végső és megvàltó csigolyarepedésig, vagyonelkobzàs ötödízigleni közügyektől eltiltàssutianap
Nekem ez a megoldás tetszik! 😊

Mondok egy merészet: OV nagyon is alkalmas államfő lenne, btw.Gyurma Pappa
Mielőtt ilyen merészet nyilatkozunk, nézzük át tüzetesen a szakdolgozatát 😛atapapa
Ja, ő alanyi jogon lett Dr. 😀Gyurma Pappa
Ezekben a vérzivataros napokban nem mindegy, úgy hogy ő dr. De lehet, hogy igazad van, és alanyi jogon e mellé még Dr. is.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Mondok egy merészet: OV nagyon is alkalmas államfő lenne, btw.Gyurma Pappa
Mielőtt ilyen merészet nyilatkozunk, nézzük át tüzetesen a szakdolgozatát 😛atapapa
Ja, ő alanyi jogon lett dr. 😀

több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 289 — capitaine du château de Vienne 1487
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Az egyes az talajdonképp a kettes, csak későbbrehalasztva - amit én nyilvànos és nagy nekifutásból elkövetett seggberúgásokkal hajtatnék végre a végső és megvàltó csigolyarepedésig, vagyonelkobzàs ötödízigleni közügyektől eltiltàs


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Mondok egy merészet: OV nagyon is alkalmas államfő lenne, btw.Gyurma Pappa
Mielőtt ilyen merészet nyilatkozunk, nézzük át tüzetesen a szakdolgozatát 😛

több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Na ez az, ami nem igaz. Orbán Viktor is ember (nehéz elhinni, de így van).
A Fidesz jövőre lesz 25 éves. Ennyi idő a politikában kurvasok. Mármint KURVASOK. Akármennyire hihetetlen, de neki is vannak más fontos dolgai az életben. Ráadásul megnyert már két választást, a másodikat nem is akárhogy, mindent elért, amit egy demokratikus jogállamban politikusként el lehet. Amikor 2002-ben, meg 2006-ban veszített, nem kevés ideig járt pszichiátriai kezelésekre, mert alig bírta feldolgozni a kudarcot. Nem lehet ezt örökké csinálni.Zorddd
Abban tökéletesen igazad van, hogy nekünk KURVASOK volt. 😀
Egyebekben Rajna jól mondja. Nehéz, szinte lehetetlen lejönni az anyagról.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Na ez az, ami nem igaz. Orbán Viktor is ember (nehéz elhinni, de így van).
A Fidesz jövőre lesz 25 éves. Ennyi idő a politikában kurvasok. Mármint KURVASOK. Akármennyire hihetetlen, de neki is vannak más fontos dolgai az életben. Ráadásul megnyert már két választást, a másodikat nem is akárhogy, mindent elért, amit egy demokratikus jogállamban politikusként el lehet. Amikor 2002-ben, meg 2006-ban veszített, nem kevés ideig járt pszichiátriai kezelésekre, mert alig bírta feldolgozni a kudarcot. Nem lehet ezt örökké csinálni.Zorddd
Ezzel én is egyetértek. Ahogy korábban írtam: egyszer csak államfő lesz, és az lesz neki a vége. Mennek az egyik irányba a liberálisabb Pokorni vonal (a centristák), a másikba keresztény vonal, a harmadikba a radikálisok, a megélhetési vonal keres magának megfelelő helyet, de a populizmus gyakorlatilag nem működik Orbán nélkül, nincs ilyen arca a Fidesznek még egy. Ő is öregszik, szereti a gyerekeit (ebben biztos vagyok), ő is inkább írogatna alá törvényeket meg táncolna mulatságokon, meg nézne meccseket.
Mondok egy merészet: OV nagyon is alkalmas államfő lenne, btw.

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Na ez az, ami nem igaz. Orbán Viktor is ember (nehéz elhinni, de így van).
A Fidesz jövőre lesz 25 éves. Ennyi idő a politikában kurvasok. Mármint KURVASOK. Akármennyire hihetetlen, de neki is vannak más fontos dolgai az életben. Ráadásul megnyert már két választást, a másodikat nem is akárhogy, mindent elért, amit egy demokratikus jogállamban politikusként el lehet. Amikor 2002-ben, meg 2006-ban veszített, nem kevés ideig járt pszichiátriai kezelésekre, mert alig bírta feldolgozni a kudarcot. Nem lehet ezt örökké csinálni.Zorddd
Abbahagyni sem egyszerű. Azért már lassan 15 éve ő az ország kb. felének a vezére. A sok utálat és kudarc mellett rengeteg nyalást, pénzt és szeretetet kapott (most azt hagyjuk, hogy ezt megérdemelte-e), ettől még akkor is nehéz megválni, ha az ember nem hatalommániás. Márpedig ha nem az, akkor nehezen lesz miniszterelnök.

több mint 12 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Orbán két kézzel fog kapaszkodni a székébe.Amadeus91
Na ez az, ami nem igaz. Orbán Viktor is ember (nehéz elhinni, de így van).
A Fidesz jövőre lesz 25 éves. Ennyi idő a politikában kurvasok. Mármint KURVASOK. Akármennyire hihetetlen, de neki is vannak más fontos dolgai az életben. Ráadásul megnyert már két választást, a másodikat nem is akárhogy, mindent elért, amit egy demokratikus jogállamban politikusként el lehet. Amikor 2002-ben, meg 2006-ban veszített, nem kevés ideig járt pszichiátriai kezelésekre, mert alig bírta feldolgozni a kudarcot. Nem lehet ezt örökké csinálni.


Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Orbán két kézzel fog kapaszkodni a székébe.Amadeus91
Nekem a 2. megoldás részben tetszik. Akkor vitya sem a székébe kapaszkodna a sok idiótával együtt, hanem a kötélbe.somoskovig
a legutóbbi akasztgatós buli sem úgy sült el végül, ahogy az meg lett álmodva.

Passzív ellenállás, polgári engedetlenség? Idealista vagyok? 😀

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 264 — 49ers GM
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Orbán két kézzel fog kapaszkodni a székébe.Amadeus91
Nekem a 2. megoldás részben tetszik. Akkor vitya sem a székébe kapaszkodna a sok idiótával együtt, hanem a kötélbe.

több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.Zorddd
Orbán két kézzel fog kapaszkodni a székébe.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
A teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás. Ezért felesleges szerintem arról beszélni, hogy a jelenleg ismert politikából ki és mire alkalmas.
A teljes elitváltáshoz szerintem három út vezet:
1. Nem változik semmi, és 20-30 évig ellébecolunk, aztán már tényleg tarthatatlan lesz a helyzet minden (gazdasági-társadalmi-politikai-erkölcsi) vonatkozásban, és nagyon megszopjuk.
2. Hirtelen gazdasági-politikai mélyrepülés (mondjuk 1-2-3 éven belül egy államcsőd), félmilliós tüntetések, erőszakkal szépen megtarkítva, a politikai elitnek pedig a Kossuth téren fog lógni.
3. (Ez a legvalószínűbb) Orbán Viktor nem indul a következő, vagy az utáni választáson, a Fidesz érthető módon szétesik, és a helyén keletkező űrt fogják az új mozgalmak megtölteni.


Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Nincs ebben semmi meglepő. A lehető legjobb választ adta.Gyurma Pappa
Hát persze. Vagyis nem mondott semmit.apeszos
Nyilván nem fogja szapulni, ez nem is lenne elvárható. Pláne nem addig, amíg nincs hivatalos döntés.

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Nincs ebben semmi meglepő. A lehető legjobb választ adta.Gyurma Pappa
Hát persze. Vagyis nem mondott semmit.
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Nincs ebben semmi meglepő. A lehető legjobb választ adta.

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
"Szabó Zoltán
Interjú adott Orbán Viktor a Petőfi Népének ma délután, amikor már ismert volt, hogy a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a doktori cím visszavonását javasolja, de a szenátus még nem döntött.


Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a köztársasági elnök körüli ügyről, le kellene-e mondania Schmitt Pálnak, a miniszterelnök kitérő választ adott.

"Nézze, már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozom együtt. A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam" - nyilatkozta Orbán Viktor."
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Vissza Bajnaival. Tudom, fél Hajdúnánás felkötötte magát miatta (az a hely amúgy is megérett egy szőnyegbombázásra), de itt az ideje egy menedzserszemléletű politikusnak, aki nem még jobban el, hanem rendbebassza ezt a költségvetést. És volt az szdsz-es homokos fickó is, ő is értelmes dolgokat szeretett volna, hát az ide nem kellett, mi jobban tudjuk, meg amúgy is a bránerre bukik. Nesze, Európa.füligjimmy
Bajnai sótlan. Soha nem nyerne választást. Volt SZDSZ-es szintén. Kell egy karizmatikus ember, aki összefogja ezt az egész. Gyurcsány az lehetett volna, de barom állat kiszivárogtatja a saját beszédét. Hülye húzás volt, egy menedzsment beszédet kiszivárogtatni, egy zárt vezetőségi ülés soha nem való mások fülébe. Előtte azért elég nagy embertömeg támogatta, aztán már nem. Nem-nem, sajnos az egy dolog, hogy vezetőnek jó Bajnai, ő vele megnyeretni egy választást, hát, Clintonék teljes stábja is lehet kevés lenne...

több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 326 — Ajmo Vatreni
És nem azért mert azok jobbak lennének (mondjuk aki olyan szférában dolgozik ahova elér a Fidesz keze az azt gondolja, hogy jobbak), de ezeket meg kell büntetni.zinedine5
Érintett vagyok.Gyurma Pappa
Akivel én beszéltem, és közvetlenül, vagy közvetve érintett (akárcsak én), az nem ezt gondolja. Vagy akkor nem azt mondja, amit gondol 😀

Vissza Bajnaival. Tudom, fél Hajdúnánás felkötötte magát miatta (az a hely amúgy is megérett egy szőnyegbombázásra), de itt az ideje egy menedzserszemléletű politikusnak, aki nem még jobban el, hanem rendbebassza ezt a költségvetést. És volt az szdsz-es homokos fickó is, ő is értelmes dolgokat szeretett volna, hát az ide nem kellett, mi jobban tudjuk, meg amúgy is a bránerre bukik. Nesze, Európa.füligjimmy
Olyan szintű diktatorikus irányítás van, ami eddig nem volt. Akinek ez tetszik, lelke rajta.

1: az MSZP-ben a változás jelenleg Szanyi lehetne, nem gondolom ezt jó iránynak.

2: ez elég rövidlátó nézet, mindig bárki, csak a kormány ne? Én semmiképp sem szeretném az MSZP-t visszatenni, a Jobbikot sem, legyünk következetesek, és legyen négy évnél hosszabb memóriánk.Rajna
1. Szanyi kapitány nem fog nyerni, de kétségtelenül új irány lenne, viszont az MSZP-nek észre kell venni, hogy a kutya sem szereti őket max a hardcore nyugdíjasok. Valamit változtatniuk kéne.
2. Nem "a kormáényt" kell mindíg leváltani, hanem a rosszul kormányzó kormányt. Nyilván a mai felhozatalból én leginkább a még nem szénnéégett LMP-t választanám, de aki elbaszta azt meg kell büntetni.
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Remélhetőleg az MSZP-ben talán lesz valami változás, mert azért a Fidesz jelenlegi teljesítménye mellet is csak kb. a kormányzóerő népszerűségének (ami rejtély) a felét érik el saját erőből, megérdemelten.

Ahogy 2010-ben azt mondtam, hogy az MSZP-n kívül minden párt mellett tudtam volna érveket felhozni, most kb ezt gondolom a Fideszről. Bárki csak ők ne. Alapvetően úgy gondolom, hogy egy összefogásnak lesz esélye őket leváltani, akkor meg a kérdésed okafogyott.
És nem azért mert azok jobbak lennének (mondjuk aki olyan szférában dolgozik ahova elér a Fidesz keze az azt gondolja, hogy jobbak), de ezeket meg kell büntetni.zinedine5
1: az MSZP-ben a változás jelenleg Szanyi lehetne, nem gondolom ezt jó iránynak.

2: ez elég rövidlátó nézet, mindig bárki, csak a kormány ne? Én semmiképp sem szeretném az MSZP-t visszatenni, a Jobbikot sem, legyünk következetesek, és legyen négy évnél hosszabb memóriánk.Rajna
Pontosan. Csak sajnos minden liberális kezdeményezésre rányomja bélyegét az SZDSZ. Ebben a csapdában vergődik az LMP is jelenleg. Ezért lesz hosszú idő amíg a megosztottság kiürül, és elmúlik az "aki nincs velünk az ellenünk" stílus.