Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 681
 444.hu/2020/07/20/a-fidesz-es-a-mi-hazank-tartozkodott-igy-hataridore-sem-ment-at-a-tatabanyai-zarszamadas

Mocskos gecik bazmeg, meglátom valamelyik fideszest a polgármesteri előtt 10 percben üvöltözni fogok vele és elmondom minden szarnak.

Aminek nyilván semmi haszna nem lesz azonkívül hogy megnyugszom. 😀

Láttam videót is a közgyűlésről, míg a polgi beszélt, ezek egymásra vigyorogtak, meg a plafont nézték, meg a szőnyeget, mint akik azt se tudják hol vannak.
Mikey
Rá kell nézni ezeknek az embereknek az arcára. Pont olyanok, mint amiket tinédzserként láttam állami zsigulikból kiszállni. Párt-középvezetők meg hazafias népfrontos csinovnyikok. Az arcukon az unott butaság kifejezése keveredik az elmozdíthatatlanságukban való mély meggyőződés beívódott gőgjével. Ilyen, ha egy rendszer elkezd berögösödni. Még a valódi államférfiak vezette pártok is berögösödnek idővel, ha elég hosszan maradnak hatalmon - lásd pl. Helmut Kohl-t és pártját -, hát még az olyan, amelyik kikapcsol maga körül minden kontroll lehetőséget. Attitűdben, a hatalomhoz való viszonyban a Fidesz elért a volt MSZMP szintjére. Pontosan ugyanúgy viselkedik, fent is, lent is.
peterk2005
Nekem az a "kedvencem" hogy mennyire drogos-alkoholista feje van mindkét beszélő fideszesnek. Legalább a közgyűlésre mennének be tisztán.

S amúgy igen. De remélem nemsoká koppannak egyet a magas lóról, és ha lesz esetleg időközi választás, akkor még ennyien sem kerülnek be.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 484 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
- Persze nagyjóuram, csakis könyvekre költöm!
Fél óra múlva:
- Két feles Dosztojevszkijt kérek, egy korsó Babitssal.
Sobri Jóska
Erről eszembe jutott ez a régi Kartel-es intermezzo a pia és a könyvek kapcsolatáról OJ Sámson tálalásában. 😊
 www.youtube.com/watch?v=on27eyN8ATA
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 873 — The only discipline that lasts, is self discipline
 444.hu/2020/07/20/a-fidesz-es-a-mi-hazank-tartozkodott-igy-hataridore-sem-ment-at-a-tatabanyai-zarszamadas

Mocskos gecik bazmeg, meglátom valamelyik fideszest a polgármesteri előtt 10 percben üvöltözni fogok vele és elmondom minden szarnak.

Aminek nyilván semmi haszna nem lesz azonkívül hogy megnyugszom. 😀

Láttam videót is a közgyűlésről, míg a polgi beszélt, ezek egymásra vigyorogtak, meg a plafont nézték, meg a szőnyeget, mint akik azt se tudják hol vannak.
Mikey
Rá kell nézni ezeknek az embereknek az arcára. Pont olyanok, mint amiket tinédzserként láttam állami zsigulikból kiszállni. Párt-középvezetők meg hazafias népfrontos csinovnyikok. Az arcukon az unott butaság kifejezése keveredik az elmozdíthatatlanságukban való mély meggyőződés beívódott gőgjével. Ilyen, ha egy rendszer elkezd berögösödni. Még a valódi államférfiak vezette pártok is berögösödnek idővel, ha elég hosszan maradnak hatalmon - lásd pl. Helmut Kohl-t és pártját -, hát még az olyan, amelyik kikapcsol maga körül minden kontroll lehetőséget. Attitűdben, a hatalomhoz való viszonyban a Fidesz elért a volt MSZMP szintjére. Pontosan ugyanúgy viselkedik, fent is, lent is.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 681
 444.hu/2020/07/20/a-fidesz-es-a-mi-hazank-tartozkodott-igy-hataridore-sem-ment-at-a-tatabanyai-zarszamadas

Mocskos gecik bazmeg, meglátom valamelyik fideszest a polgármesteri előtt 10 percben üvöltözni fogok vele és elmondom minden szarnak.

Aminek nyilván semmi haszna nem lesz azonkívül hogy megnyugszom. 😀

Láttam videót is a közgyűlésről, míg a polgi beszélt, ezek egymásra vigyorogtak, meg a plafont nézték, meg a szőnyeget, mint akik azt se tudják hol vannak.
Mikey
Nah, akkor ebben a kollégám is benne van...
Hol a videó? Megnézném.😄
zemanla
A polgi Facebook oldalán fent van két részletben.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 770
A legdurvább mégis az eutanázia törvény: 75 év felett - ha nyilatkozol egy orvosi bizottság előtt hogy teljesnek érzed az életedet, és beszámíthatónak minősítenek - akkor egészségesen is jár egy államilag finanszírozott aranylövés
Fast Willie
Mondjuk lehet így humánusabb a társadalom felé, mintha mindenkit elzavarnának, aztán a családdal a szomszéd szobában menne a tömeges önakasztás, érfelvágás, gyógyszerezés, mint itthon.
több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 411 — Do Your Job
 444.hu/2020/07/20/a-fidesz-es-a-mi-hazank-tartozkodott-igy-hataridore-sem-ment-at-a-tatabanyai-zarszamadas

Mocskos gecik bazmeg, meglátom valamelyik fideszest a polgármesteri előtt 10 percben üvöltözni fogok vele és elmondom minden szarnak.

Aminek nyilván semmi haszna nem lesz azonkívül hogy megnyugszom. 😀

Láttam videót is a közgyűlésről, míg a polgi beszélt, ezek egymásra vigyorogtak, meg a plafont nézték, meg a szőnyeget, mint akik azt se tudják hol vannak.
Mikey
Nah, akkor ebben a kollégám is benne van...
Hol a videó? Megnézném.😄

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 681
 444.hu/2020/07/20/a-fidesz-es-a-mi-hazank-tartozkodott-igy-hataridore-sem-ment-at-a-tatabanyai-zarszamadas

Mocskos gecik bazmeg, meglátom valamelyik fideszest a polgármesteri előtt 10 percben üvöltözni fogok vele és elmondom minden szarnak.

Aminek nyilván semmi haszna nem lesz azonkívül hogy megnyugszom. 😀

Láttam videót is a közgyűlésről, míg a polgi beszélt, ezek egymásra vigyorogtak, meg a plafont nézték, meg a szőnyeget, mint akik azt se tudják hol vannak.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 366
Az előzőhöz kapcsolódóan a holland prostitúciós szabályozást tudjátok ki szívja meg a legjobban: Ózd, Nyíregyháza és Miskolc.

A legdurvább mégis az eutanázia törvény: 75 év felett - ha nyilatkozol egy orvosi bizottság előtt hogy teljesnek érzed az életedet, és beszámíthatónak minősítenek - akkor egészségesen is jár egy államilag finanszírozott aranylövés
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 366
Pedig sokat köszönhetünk a hollandoknak, különösen a rendszerváltás idején messze tőlük kaptuk a legtöbb támogatást, főleg az ottani református egyházon keresztül a mi egyházaink, határon túli szervezetek sok közös jó szál van..... 😕 😕 😕 sajnálom, hogy pont velük nem sikerül megtalàlni a közös hangot.
dande
holland belpolitika most nagyon durva, és Rutténak nagyon keménynek kell mutatnia magát, hogy odahaza ne bukjon. van egy belsős infóm, néha szokott mesélni mennyire durva most ott a helyzet.
csebi
akkor a legjobb ütközőpályán vagyunk, mert Viktorunk sem engedheti el a szabadságharcos gyeplőt.
Amadeus
épp ezért lesz sztem különösen érdekes a következő pár nap. OV is lényegében a semmiből húzta elő a holland ember dumát, lehet ő lesz a soros.
csebi
a hollandoknál az EU-s témán túl van most vmi ami extra belső feszültséget okoz? vagy ott is erősödnek a szélsőségesek?
Borbinho
Van például kurvaellenesség:

 www.euronews.com/2019/04/11/petition-to-criminalise-buying-sex-in-netherlands-handed-to-government-raw-politics

Klímatüntik:

 www.euronews.com/2019/02/07/this-is-the-climate-generation-thousands-of-students-join-netherlands-protest

Euroszkeptikusok:

 www.ft.com/content/c7bbaf00-4bb9-11e9-bbc9-6917dce3dc62

Növekvő migráncsozás, merugye egyre gyakoribbak az ilyesmik:

 www.dw.com/en/netherlands-probes-terrorist-motive-in-utrecht-shooting/a-49434574

Az angolok baszkodnak az Uberrel a holland szabályok miatt:

 www.dutchnews.nl/news/2020/07/uk-taxi-drivers-take-uber-to-court-for-access-to-personal-details-and-algorithms/

Eutanázia legalizálás és a hozzá kapcsolódó csámcsogások:

 www.dutchnews.nl/news/2020/07/euthanasia-law-proposed-for-healthy-over-75s-who-feel-their-lives-are-complete/
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 366
Pedig sokat köszönhetünk a hollandoknak, különösen a rendszerváltás idején messze tőlük kaptuk a legtöbb támogatást, főleg az ottani református egyházon keresztül a mi egyházaink, határon túli szervezetek sok közös jó szál van..... 😕 😕 😕 sajnálom, hogy pont velük nem sikerül megtalàlni a közös hangot.
dande
holland belpolitika most nagyon durva, és Rutténak nagyon keménynek kell mutatnia magát, hogy odahaza ne bukjon. van egy belsős infóm, néha szokott mesélni mennyire durva most ott a helyzet.
csebi
Annyira éles, hogy 8 százalékpontnyi a különbség
több mint 5 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 492 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
NB2
 www.origo.hu/itthon/20200719-orban-viktor-sajtotajekoztato-brusszel-video.html

ezek után csodálod?!
Negritis
Szánalom. Gondolom fél a kisgömböc, hogy egyes fickók (the dutch guy) jobban meg akarják nézni mire basszák el itt a pénzt.
Vrij6
Ha te adsz egy kéregetőnek egy ezrest, akkor van hozzá közöd, hogy elissza, vagy könyvet vesz rajta?
Szerintem nincs.
Nem vagy köteles adni, ő nem köteles beszámolni mire költötte.
De ha csak akkor adnál, ha vállalja, hogy könyvet vesz rajta, de mégis elissza, akkor ki a hülye? Te, aki elhitted, vagy ő, aki átvert, mert rákényszerült?
Sobri Jóska
Akkor itt most Magyarország a kéregető. Nagy cumi lesz ha úgy döntenek hogy nem adakoznak.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 703 — Lucas Scott
Pedig sokat köszönhetünk a hollandoknak, különösen a rendszerváltás idején messze tőlük kaptuk a legtöbb támogatást, főleg az ottani református egyházon keresztül a mi egyházaink, határon túli szervezetek sok közös jó szál van..... 😕 😕 😕 sajnálom, hogy pont velük nem sikerül megtalàlni a közös hangot.
dande
holland belpolitika most nagyon durva, és Rutténak nagyon keménynek kell mutatnia magát, hogy odahaza ne bukjon. van egy belsős infóm, néha szokott mesélni mennyire durva most ott a helyzet.
csebi
akkor a legjobb ütközőpályán vagyunk, mert Viktorunk sem engedheti el a szabadságharcos gyeplőt.
Amadeus
épp ezért lesz sztem különösen érdekes a következő pár nap. OV is lényegében a semmiből húzta elő a holland ember dumát, lehet ő lesz a soros.
csebi
a hollandoknál az EU-s témán túl van most vmi ami extra belső feszültséget okoz? vagy ott is erősödnek a szélsőségesek?
Borbinho
egyrészt ott van, hogy két kormánypárt hivatalos bocsánatot akar kinyilvánítani az ország rabszolga kereskedelemben betöltött szerepe miatt. Rutte meg beintett, hogy nem fog. ez jót tesz a kormány stabilitásának is biztosan.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Pedig sokat köszönhetünk a hollandoknak, különösen a rendszerváltás idején messze tőlük kaptuk a legtöbb támogatást, főleg az ottani református egyházon keresztül a mi egyházaink, határon túli szervezetek sok közös jó szál van..... 😕 😕 😕 sajnálom, hogy pont velük nem sikerül megtalàlni a közös hangot.
dande
holland belpolitika most nagyon durva, és Rutténak nagyon keménynek kell mutatnia magát, hogy odahaza ne bukjon. van egy belsős infóm, néha szokott mesélni mennyire durva most ott a helyzet.
csebi
akkor a legjobb ütközőpályán vagyunk, mert Viktorunk sem engedheti el a szabadságharcos gyeplőt.
Amadeus
épp ezért lesz sztem különösen érdekes a következő pár nap. OV is lényegében a semmiből húzta elő a holland ember dumát, lehet ő lesz a soros.
csebi
a hollandoknál az EU-s témán túl van most vmi ami extra belső feszültséget okoz? vagy ott is erősödnek a szélsőségesek?

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
NB2
 www.origo.hu/itthon/20200719-orban-viktor-sajtotajekoztato-brusszel-video.html

ezek után csodálod?!
Negritis
Szánalom. Gondolom fél a kisgömböc, hogy egyes fickók (the dutch guy) jobban meg akarják nézni mire basszák el itt a pénzt.
Vrij6
Ha te adsz egy kéregetőnek egy ezrest, akkor van hozzá közöd, hogy elissza, vagy könyvet vesz rajta?
Szerintem nincs.
Nem vagy köteles adni, ő nem köteles beszámolni mire költötte.
De ha csak akkor adnál, ha vállalja, hogy könyvet vesz rajta, de mégis elissza, akkor ki a hülye? Te, aki elhitted, vagy ő, aki átvert, mert rákényszerült?
Sobri Jóska
Fordítsuk meg. Ha azt mondod a kéregetnek, hogy itt egy ezres, de megmondom mire költsed, akkor elfogadod vagy sem? Nyilván nem olyanra kell költened, ami ellenedre lenne, de nem is ihatod (adhatod a haveroknak) el az egészet. Ha nem tetszik a rendszer, ne kéregess! Csinálj olyan országot, ahonnan megmondhatod masnak, hogy mire költsön 😉
Klaci79
- Persze nagyjóuram, csakis könyvekre költöm!
Fél óra múlva:
- Két feles Dosztojevszkijt kérek, egy korsó Babitssal.

több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 085

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 084 — Így remélem megfelelek nektek.....
 index.hu/belfold/2020/07/20/dk_nelkuled_ismeros_arcok_korhaz_letiltas/
Ugye ugye mit is kérdeztem 😊 itt a válasz.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 084 — Így remélem megfelelek nektek.....
Pedig sokat köszönhetünk a hollandoknak, különösen a rendszerváltás idején messze tőlük kaptuk a legtöbb támogatást, főleg az ottani református egyházon keresztül a mi egyházaink, határon túli szervezetek sok közös jó szál van..... 😕 😕 😕 sajnálom, hogy pont velük nem sikerül megtalàlni a közös hangot.

Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
NB2
 www.origo.hu/itthon/20200719-orban-viktor-sajtotajekoztato-brusszel-video.html

ezek után csodálod?!
Negritis
Szánalom. Gondolom fél a kisgömböc, hogy egyes fickók (the dutch guy) jobban meg akarják nézni mire basszák el itt a pénzt.
Vrij6
Ha te adsz egy kéregetőnek egy ezrest, akkor van hozzá közöd, hogy elissza, vagy könyvet vesz rajta?
Szerintem nincs.
Nem vagy köteles adni, ő nem köteles beszámolni mire költötte.
De ha csak akkor adnál, ha vállalja, hogy könyvet vesz rajta, de mégis elissza, akkor ki a hülye? Te, aki elhitted, vagy ő, aki átvert, mert rákényszerült?

több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 231 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
NB2
 www.origo.hu/itthon/20200719-orban-viktor-sajtotajekoztato-brusszel-video.html

ezek után csodálod?!
Negritis
Szánalom. Gondolom fél a kisgömböc, hogy egyes fickók (the dutch guy) jobban meg akarják nézni mire basszák el itt a pénzt.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 405 — The Mathematician
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
NB2
 www.origo.hu/itthon/20200719-orban-viktor-sajtotajekoztato-brusszel-video.html

ezek után csodálod?!

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 626 — nabege2@yahoo.com
poénkodtunk a tesómmal, hogy vajon mikor... és már itt is van a Hollandiát lejárató cikk 😊
 www.origo.hu/itthon/20200720-hollandia-elozo-budapesti-nagykovete-az-iszlam-allam-terrorszervezethez-hasonlitotta-magyarorszagot.html
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
hmm...a (reklámhordozó utáni) építményadó megszüntetésével eléggé gyengítik az önkormányzatokat (évi jó sok milliárd forinttal). ráadásul már júli végétől így fog menni, nem is az h jövőre v vmi kerek dátumtól.

lehet nagybeszerzésre készülnek Lölőék a Publimonttal? 😀 (bár így is nekik van a legtöbb reklámhordozójuk a Decaux után, ez számukra évi több milliárd forint költség megszűnését jelenti...)

Szerkesztette: Borbinho