Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott
Másrészről a jegybank ha akarná megfogná a forintot, bármikor visszalökhetné 350-360ig de ugye egyelőre “figyelik a folyamatokat” és “beavatkoznak amikor szükséges”. Hát ebben mát nem értünk egyet gyurival, hogy mikor is kéne 😊
MC12
ja persze, megfogna, de van mibol? azert Gyuri bmennyire is unortodox, nem felteleleznem, hogy tapsol a 390es EURnak.
csebi
Van. Ha csak devizából akarná megoldani, arra is lenne tere, 40 milliárd euró körül van a devizatartalék. Lenne más eszköze is, nyugtatni a piacokat de egy vérszegeny kamatemelesen meg a Virág nyilatkozatain túl sokat nem csináltak még.
MC12
nem veletlen, hogy nem veti be most a devizatartalekot erre. az sztem mar masra el van koltve gondolatban a valasztasok utanra, ha nyer a fidesz.
csebi
Ugyan. Nem kell az egészet, sőt. A legtöbbször elég a jegybankoknak elkezdeni venni a saját pénzüket és a piac is megy velük. 1-2 millárd euró már bőven látszódna az árfolyamon és a tartalék meg se érezné. Dehát unortodoxiában minden máshogy megy 😊
MC12
mire elolvastam a valaszod addigra mar 396 az EUR. epp mondtam az asszonynak, hogy ha elhuzodik itt a haboru akkor nyarra nekunk nem, hogy nem kell hitelt felvennunk egy uj lakashoz hanem a meglevo hazat sem kell eladnunk.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott
Nem értem mi a gond.


Vrij6
Ebben a 6 sorban benne van minden, ami egy átlag Fidesz-szavazó.
tomz
biztos csak autokorrekt miatt vannak a helyesirasi hibak.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
Nem értem mi a gond.


Vrij6
Ebben a 6 sorban benne van minden, ami egy átlag Fidesz-szavazó.
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 326 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Sok nagy hibája van ennek a tolvaj bandának, de az hogy még mindig nincs EUR itthon talán a legnagyobb... ezt próbáld megmagyarázni annak aki azt mondja "Mit számít, mi úgy is forintba fizetünk"
Itt lenne a lehetőség rá hogy kis országként ne álljunk egyből a földbe ha bármi történik a világban..
Nomac
Nem értem mi a gond.


'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Nomac New England Patriots 4 559 — balazs.t85@gmail.com
Sok nagy hibája van ennek a tolvaj bandának, de az hogy még mindig nincs EUR itthon talán a legnagyobb... ezt próbáld megmagyarázni annak aki azt mondja "Mit számít, mi úgy is forintba fizetünk"
Itt lenne a lehetőség rá hogy kis országként ne álljunk egyből a földbe ha bármi történik a világban..
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 563
Másrészről a jegybank ha akarná megfogná a forintot, bármikor visszalökhetné 350-360ig de ugye egyelőre “figyelik a folyamatokat” és “beavatkoznak amikor szükséges”. Hát ebben mát nem értünk egyet gyurival, hogy mikor is kéne 😊
MC12
ja persze, megfogna, de van mibol? azert Gyuri bmennyire is unortodox, nem felteleleznem, hogy tapsol a 390es EURnak.
csebi
Van. Ha csak devizából akarná megoldani, arra is lenne tere, 40 milliárd euró körül van a devizatartalék. Lenne más eszköze is, nyugtatni a piacokat de egy vérszegeny kamatemelesen meg a Virág nyilatkozatain túl sokat nem csináltak még.
MC12
nem veletlen, hogy nem veti be most a devizatartalekot erre. az sztem mar masra el van koltve gondolatban a valasztasok utanra, ha nyer a fidesz.
csebi
Ugyan. Nem kell az egészet, sőt. A legtöbbször elég a jegybankoknak elkezdeni venni a saját pénzüket és a piac is megy velük. 1-2 millárd euró már bőven látszódna az árfolyamon és a tartalék meg se érezné. Dehát unortodoxiában minden máshogy megy 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
A kuna pl 10%ot erosodott a forinthoz kepest, szoval nem minden gorbe egyforma.
gabokocka
Igen, ők erm2-ben vannak (a bolgárokkal együtt), konkrét céldátummal.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott
nem tudom igaz-e

“ Elmondtam már, hogy ilyen nincs!...
Ez nem normális a forinttól!...
Ha a nyugati spekulánsok kirántották volna a tőkét a magyar gazdaságból, akkor azt pár nap alatt megteszik, rászabadul a forint a devizapiacra, a forint árfolyama gyengül pár napra, aztán jön a korrigáció... Ebben az esetben már a múlt héten korrigálnia kellett volna a forintnak, és beállni egy 370-375 Ft közötti sávba... a 375-höz közelebb...
Erre most már 390 Ft az euró!...
Hát ilyen nincs!...
Ez arra utal, hogy össze vagyunk kapcsolva a rubellel!... Mintha az oroszok a magyar monetáris rendszert használták volna fel 2017 után, mert a korábbi pénzmosási csatornák bedöglöttek... A Deutche Bank, a Danske bank. a lett bankrendszer... ezek mind bedöglött csatornák voltak 2017-re, és Orbánék lelkesen beugorhattak a piszkos pénzek mosásába!... Most aztán a szankciók érzékenyen érintik a piszkos pénzeket is, és így a magyar monetáris rendszer zuhan össze totálisan... ”
Amadeus
Az összes kelet-európai deviza kb. szinkronban zuhan, talán azok egy kevésbé meredeken, amelyek közelebb vannak (van kézzelfogható céldátumuk) az euró bevezetéshez. A fenti elmélet ezért inkább közelebb van a laposföld feltételezéshez, mint a valódi pénzügyi dolgokhoz.
Guglizz rá sorban a "plz usd" "czk usd" "pzl usd" "hrk usd" "ron usd" és "huf usd" kifejezésekre, a találatok között legfelül látsz majd grafikont, kb. tökegyforma mindegyik görbe.
tomz
A kuna pl 10%ot erosodott a forinthoz kepest, szoval nem minden gorbe egyforma.
gabokocka
jo de abban igaza van MC12nek h az mas mivel bo fel ev mulva mar EUR lesz ott, igy vedve van.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 397 — Keep pounding
nem tudom igaz-e

“ Elmondtam már, hogy ilyen nincs!...
Ez nem normális a forinttól!...
Ha a nyugati spekulánsok kirántották volna a tőkét a magyar gazdaságból, akkor azt pár nap alatt megteszik, rászabadul a forint a devizapiacra, a forint árfolyama gyengül pár napra, aztán jön a korrigáció... Ebben az esetben már a múlt héten korrigálnia kellett volna a forintnak, és beállni egy 370-375 Ft közötti sávba... a 375-höz közelebb...
Erre most már 390 Ft az euró!...
Hát ilyen nincs!...
Ez arra utal, hogy össze vagyunk kapcsolva a rubellel!... Mintha az oroszok a magyar monetáris rendszert használták volna fel 2017 után, mert a korábbi pénzmosási csatornák bedöglöttek... A Deutche Bank, a Danske bank. a lett bankrendszer... ezek mind bedöglött csatornák voltak 2017-re, és Orbánék lelkesen beugorhattak a piszkos pénzek mosásába!... Most aztán a szankciók érzékenyen érintik a piszkos pénzeket is, és így a magyar monetáris rendszer zuhan össze totálisan... ”
Amadeus
Az összes kelet-európai deviza kb. szinkronban zuhan, talán azok egy kevésbé meredeken, amelyek közelebb vannak (van kézzelfogható céldátumuk) az euró bevezetéshez. A fenti elmélet ezért inkább közelebb van a laposföld feltételezéshez, mint a valódi pénzügyi dolgokhoz.
Guglizz rá sorban a "plz usd" "czk usd" "pzl usd" "hrk usd" "ron usd" és "huf usd" kifejezésekre, a találatok között legfelül látsz majd grafikont, kb. tökegyforma mindegyik görbe.
tomz
A kuna pl 10%ot erosodott a forinthoz kepest, szoval nem minden gorbe egyforma.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott
Másrészről a jegybank ha akarná megfogná a forintot, bármikor visszalökhetné 350-360ig de ugye egyelőre “figyelik a folyamatokat” és “beavatkoznak amikor szükséges”. Hát ebben mát nem értünk egyet gyurival, hogy mikor is kéne 😊
MC12
ja persze, megfogna, de van mibol? azert Gyuri bmennyire is unortodox, nem felteleleznem, hogy tapsol a 390es EURnak.
csebi
Van. Ha csak devizából akarná megoldani, arra is lenne tere, 40 milliárd euró körül van a devizatartalék. Lenne más eszköze is, nyugtatni a piacokat de egy vérszegeny kamatemelesen meg a Virág nyilatkozatain túl sokat nem csináltak még.
MC12
nem veletlen, hogy nem veti be most a devizatartalekot erre. az sztem mar masra el van koltve gondolatban a valasztasok utanra, ha nyer a fidesz.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
nem tudom igaz-e

“ Elmondtam már, hogy ilyen nincs!...
Ez nem normális a forinttól!...
Ha a nyugati spekulánsok kirántották volna a tőkét a magyar gazdaságból, akkor azt pár nap alatt megteszik, rászabadul a forint a devizapiacra, a forint árfolyama gyengül pár napra, aztán jön a korrigáció... Ebben az esetben már a múlt héten korrigálnia kellett volna a forintnak, és beállni egy 370-375 Ft közötti sávba... a 375-höz közelebb...
Erre most már 390 Ft az euró!...
Hát ilyen nincs!...
Ez arra utal, hogy össze vagyunk kapcsolva a rubellel!... Mintha az oroszok a magyar monetáris rendszert használták volna fel 2017 után, mert a korábbi pénzmosási csatornák bedöglöttek... A Deutche Bank, a Danske bank. a lett bankrendszer... ezek mind bedöglött csatornák voltak 2017-re, és Orbánék lelkesen beugorhattak a piszkos pénzek mosásába!... Most aztán a szankciók érzékenyen érintik a piszkos pénzeket is, és így a magyar monetáris rendszer zuhan össze totálisan... ”
Amadeus
Az összes kelet-európai deviza kb. szinkronban zuhan, talán azok egy kevésbé meredeken, amelyek közelebb vannak (van kézzelfogható céldátumuk) az euró bevezetéshez. A fenti elmélet ezért inkább közelebb van a laposföld feltételezéshez, mint a valódi pénzügyi dolgokhoz.
Guglizz rá sorban a "plz usd" "czk usd" "pzl usd" "hrk usd" "ron usd" és "huf usd" kifejezésekre, a találatok között legfelül látsz majd grafikont, kb. tökegyforma mindegyik görbe.
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 563
Másrészről a jegybank ha akarná megfogná a forintot, bármikor visszalökhetné 350-360ig de ugye egyelőre “figyelik a folyamatokat” és “beavatkoznak amikor szükséges”. Hát ebben mát nem értünk egyet gyurival, hogy mikor is kéne 😊
MC12
ja persze, megfogna, de van mibol? azert Gyuri bmennyire is unortodox, nem felteleleznem, hogy tapsol a 390es EURnak.
csebi
Van. Ha csak devizából akarná megoldani, arra is lenne tere, 40 milliárd euró körül van a devizatartalék. Lenne más eszköze is, nyugtatni a piacokat de egy vérszegeny kamatemelesen meg a Virág nyilatkozatain túl sokat nem csináltak még.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840
nem tudom igaz-e

“ Elmondtam már, hogy ilyen nincs!...
Ez nem normális a forinttól!...
Ha a nyugati spekulánsok kirántották volna a tőkét a magyar gazdaságból, akkor azt pár nap alatt megteszik, rászabadul a forint a devizapiacra, a forint árfolyama gyengül pár napra, aztán jön a korrigáció... Ebben az esetben már a múlt héten korrigálnia kellett volna a forintnak, és beállni egy 370-375 Ft közötti sávba... a 375-höz közelebb...
Erre most már 390 Ft az euró!...
Hát ilyen nincs!...
Ez arra utal, hogy össze vagyunk kapcsolva a rubellel!... Mintha az oroszok a magyar monetáris rendszert használták volna fel 2017 után, mert a korábbi pénzmosási csatornák bedöglöttek... A Deutche Bank, a Danske bank. a lett bankrendszer... ezek mind bedöglött csatornák voltak 2017-re, és Orbánék lelkesen beugorhattak a piszkos pénzek mosásába!... Most aztán a szankciók érzékenyen érintik a piszkos pénzeket is, és így a magyar monetáris rendszer zuhan össze totálisan... ”
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott
Másrészről a jegybank ha akarná megfogná a forintot, bármikor visszalökhetné 350-360ig de ugye egyelőre “figyelik a folyamatokat” és “beavatkoznak amikor szükséges”. Hát ebben mát nem értünk egyet gyurival, hogy mikor is kéne 😊
MC12
ja persze, megfogna, de van mibol? azert Gyuri bmennyire is unortodox, nem felteleleznem, hogy tapsol a 390es EURnak.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
mire gondolsz? arra a mobilteló-szerű dologra a műszerfal tetején?
slowmotion
Igen. Az egy kommersz - ráadásul nem is a legújabb - Garmin eTrex kézi túragps. És az alábbi hipotézissel kontextusban azért ez eléggé durván néz ki:

több mint 4 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 494 — Invisible man
Na, ki találja meg a képen a nem odaillő részletet?


tomz
mire gondolsz? arra a mobilteló-szerű dologra a műszerfal tetején?
slowmotion
A híd nem odaillő szerintük, amit becéloztak.


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 203 — Cowboys fan
Na, ki találja meg a képen a nem odaillő részletet?


tomz
mire gondolsz? arra a mobilteló-szerű dologra a műszerfal tetején?
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 969 — The only discipline that lasts, is self discipline
 twitter.com/igorsushko/status/1500301348780199937?s=21
érdemes végigpörgetni
Amadeus
Érdekes írás. A hazai covid járvány kezelése jutott eszembe, a védekezés élére kinevezett bábúbal, a mögé rakott egyenruhásokkal, a katonai ellenőrzés alatt működő kórházakkal, a 14 ezer hazaküldött fekvőbeteggel. És használhatatlan "lélegeztetőgépekre" elköltött 300 milliárddal. Ilyen egy autoriter rendszer hatékonysága belülről. Ilyen egy visszacsatolások nélkül működő rendszer hatékonysága belülről.

És akkor még akadnak, akik szerint az autoriter rendszerek hatékonyabbak. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
Na, ki találja meg a képen a nem odaillő részletet?

több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 745 — Poloska confirmed
391 HUF ...
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 969 — The only discipline that lasts, is self discipline
És ez úgy gondolom nem csak az oroszok háborúról alkotott régimódi gondolkodásmódja miatt van így, hanem azért, mert az ő gazdasági potenciáljukhoz mérten az a katonai potenciál amit fenntartanak, eltúlzott. És ezért választaniuk kell, mindenre nem futja. És manapság is befolyásolja az önmagukról kialakított kép és vágyak a döntéseiket. Pl. az, hogy megépítettek egy amerikaihoz hasonló repülőgép-anyahajót, aminek csak az éves fenntartási költsége 2.2-2.5 milliárd dollár körül van. Plusz az atomtengeralattjáró flotta, ami ugyancsak a drágábban fenntarthatók közé tartozik (szemben mondjuk a rombolókkal, amik partvédelemre jól megfelelnek, és elég olcsón fenntartható. Persze az olcsó relatív, de összevetésben kimondottan azok).

Ettől még persze az orosz gazdaság majdnem tízszerese az ukránnak, úgyhogy nem arról van szó, hogy ez pont az ukránok feletti katonai győzelmet akadályozza meg. De elnyújthatja, drágíthatja. Másrészt egy erőteljes PR kudarc is, hogy láthatja a világ, hogy a félelmetes vörös hadsereg azért nem olyan félelmetes már. A piros gombon kívül persze. (Aminek a fenntartása ugye szintén borzasztó nagy összeg, és az is a hagyományos fegyvernemektől veszi el a pénzt.)


Nomac


Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840
Russia: InterNYET

(Állítólag tavaly nyáron volt egy sikeres főpróba, de ha az is csak maszkírovká volt, akkor ez is nagy pofáraesés lesz nekik...)


tomz
sok sikert
több mint 4 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 769
Russia: InterNYET

(Állítólag tavaly nyáron volt egy sikeres főpróba, de ha az is csak maszkírovká volt, akkor ez is nagy pofáraesés lesz nekik...)

több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840


érdemes végigpörgetni
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 30 477 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Oroszországban áru- és pénzhiány fenyeget: több boltban korlátozták a megvehető áru mennyiségét, Putyin pedig törvényt írt alá arról, hogy az állam elkobozza az állami alkalmazottak bankszámláin lévő pénzt, ha az azon lévő pénzmennyiség meghaladja az adott közalkalmazott hároméves összjövedelmének az összegét.
Amadeus
"Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
...
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk."


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"