USA és a világ

31 feliratkozó

10 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 915 — beers & Packers
Előkerestem egy régebbi, de még ma is abszolút aktuális cikket. Kovács András a "német példa" nyomán olyan (valóban bonyolult) kérdésekkel foglalkozik, amit itt többen feszegetnek. Ha valaki nem ismeri a szerzőt: remek szociológus, nagyon jó kutatásokat végzett zsidóság/antiszemitizmus tematikában, mellesleg az első Orbán-kormány idején - senki sem tökéletes🙂 - OV tanácsadója volt.
 magyarnarancs.hu/belpol/nemetorszag_es_a_haboru_emlekezete_-_makacs_multak-76038
10 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 24 305 — Cowboys fan
De a szembenézés iránti követelőzés 1945-től kb. a NER megszilárdulásáig azért mégis eléggé egyoldalú volt, a domináns helyzetben lévő baloldali (később liberális) politikai-kulturális elit kommunikálta ezt a magyar társadalom többi része felé, a Széchenyi-Petőfi-Ady-féle, építő jellegű nemzetkritikát sokszor egy kifejezetten romboló, sértegető.Kampman
Ez tényszerűen nem igaz. A követelőzést mindig az irányította, aki éppen hatalmon volt, de amúgy mindig, mindenki követelőzött. Már az első ciklusban is voltak rá kísérletek, Horthy újratemetése - "civilként veszek részt rajta" emlékszünk még? - vagy Csurka pamfletje, stb. Nem sorolom, volt itt minden, szobor bontástól szobor állításig tele múltmagyarázattal, mindenkinek a saját szempontjai szerint. Budapesten vannak olyan szobrok ma is, amik a rendszerváltás után kerültek a helyükre, szégyen, hogy odakerültek, de már jóval a NER előtt odakerültek. A Terror Házát 2002-ben nyitották meg, nem 2010 után. Emlékszel még, hogy milyen narrativa övezte akkoriban? Hogy milyen gyűlések voltak szervezve eléje (egyik oldalról is meg a másikról is), vagy sem?

A helyzet az, hogy egy kölcsönös sérelmi politika megy már sok, sok éve, és mindkét oldal meg van sértődve, hogy a másik hogy bánt vele. Amiben vannak igazságmorzsák is, mert mindkét oldalra jellemző volt és ma is az, hogy képtelen elfogadni a másikat, és próbálja is kiszorítani ahonnan lehet. Kultúrából, gazdaságból, médiából, mindenhonnan. A királyi TV-s sem a NER szállta meg először például. És nem is a NER indított "ellencsapást" a visszaszerzésére.

Szóval ez egy régi sztori. Ezért is vagyunk a 20. században ragadva többek között.
peterk2005 udvari bolond
Naja. Csak a a dolog “valahogy” úgy alakult, hogy ‘45 után a 2010ig tartó 65 évben, 43+4+8 azaz 55 évig kommunisták, szocialisták, meg az ő szellemi utódaik voltak hatalmi pozícióban, és ennek az 55 évnek a hatása még évtizedekig velünk lesz, nyakonöntve a 21. századi kádárizmussal. Szóval ezt az 55 évet talán ne egalizáljuk azzal, hogy Csurka meg pamfletet irt, merthogy nagyon nem egy a kettő.
MC12
lehagytál még 13 évet
10 hónapja
MC12 New Orleans Saints 6 153

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
10 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 685 — The only discipline that lasts, is self discipline
Valahogy bele kell csempészni azt az üzenetet, hogy bizony az elődeink nagyokat hibáztak, nem egy közülük ordas nagy szemét volt mégpedig úgy, hogy az is része legyen az üzenetnek, hogy TE NE LEGYÉL ilyen szemét, ítéld el. Különben megmarad a kádári romantika, és a társadalom jelentős része a gulyás kommunizmust meg a 3 forintos tejet fogja továbbra is látni benne, nem a diktatúrát.
peterk2005 udvari bolond
A lengyeleknél ott van Auschwitz. Látogatható, átelhető, nyomasztó, tanulságos.
Kevesebb antiszemita van Lengyelországban emiatt, mint volt 100 vagy 200 éve? Nem hiszem.
Nem a múlttal kell szembenézni, hanem a jelennel.
Ha a jelenben hergelnek Izrael ellen, a zsidók ellen, vagy a melegek, migránsok ellen, akkor a társadalom ezekre reagál, nem szazéves "berögzülésekre".
Ahogy csinálhatsz száz filmet, múzeumot, írhatsz ezer könyvet a Kádár-rendszer vagy a Horthy éra bűneiről, ettől még akinek annyi agya van, hogy romantizálja, az szarni fog rá.
Tudod honnan lehet tudni?
Hogy most benne vagyunk az Orbán-rendszerben, és real time készül ezer cikk, videós kontent, keletkezik vegtelen infó arról, hogy milyen. És ettől kevésbbé kérnek belőle az agyhalottak?
Én nem így látom.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerinted én mást írtam mint te? Csak kíváncsi vagyok, mert az utóbbi napokban elbizonytalanodtam, hogy érthetően fogalmazok-e még, annyira félreérti 1-2 ember amit írok...

Mondjam egyszerűbben? Ha a migránsokat el lehet adni, ha Putyint / oroszokat be lehet úgy állítani, hogy a társadalom többsége képes beállni az ukrán konfliktusba mögé, akkor a történelmet is meg lehet magyarázni. Hamisan is, hazudva is, meg igazat is, igazat mondva is.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 685 — The only discipline that lasts, is self discipline
De a szembenézés iránti követelőzés 1945-től kb. a NER megszilárdulásáig azért mégis eléggé egyoldalú volt, a domináns helyzetben lévő baloldali (később liberális) politikai-kulturális elit kommunikálta ezt a magyar társadalom többi része felé, a Széchenyi-Petőfi-Ady-féle, építő jellegű nemzetkritikát sokszor egy kifejezetten romboló, sértegető.Kampman
Ez tényszerűen nem igaz. A követelőzést mindig az irányította, aki éppen hatalmon volt, de amúgy mindig, mindenki követelőzött. Már az első ciklusban is voltak rá kísérletek, Horthy újratemetése - "civilként veszek részt rajta" emlékszünk még? - vagy Csurka pamfletje, stb. Nem sorolom, volt itt minden, szobor bontástól szobor állításig tele múltmagyarázattal, mindenkinek a saját szempontjai szerint. Budapesten vannak olyan szobrok ma is, amik a rendszerváltás után kerültek a helyükre, szégyen, hogy odakerültek, de már jóval a NER előtt odakerültek. A Terror Házát 2002-ben nyitották meg, nem 2010 után. Emlékszel még, hogy milyen narrativa övezte akkoriban? Hogy milyen gyűlések voltak szervezve eléje (egyik oldalról is meg a másikról is), vagy sem?

A helyzet az, hogy egy kölcsönös sérelmi politika megy már sok, sok éve, és mindkét oldal meg van sértődve, hogy a másik hogy bánt vele. Amiben vannak igazságmorzsák is, mert mindkét oldalra jellemző volt és ma is az, hogy képtelen elfogadni a másikat, és próbálja is kiszorítani ahonnan lehet. Kultúrából, gazdaságból, médiából, mindenhonnan. A királyi TV-s sem a NER szállta meg először például. És nem is a NER indított "ellencsapást" a visszaszerzésére. De közben meg a sértődöttség túlzott is, mert megsértődni akkor van joga valakinek, ha ő nem csinálja. Ha ő is csinálja akkor szarjon sünt, ne megsértődgessen.

Szóval ez egy régi sztori. Ezért is vagyunk a 20. században ragadva többek között.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Valahogy bele kell csempészni azt az üzenetet, hogy bizony az elődeink nagyokat hibáztak, nem egy közülük ordas nagy szemét volt mégpedig úgy, hogy az is része legyen az üzenetnek, hogy TE NE LEGYÉL ilyen szemét, ítéld el. Különben megmarad a kádári romantika, és a társadalom jelentős része a gulyás kommunizmust meg a 3 forintos tejet fogja továbbra is látni benne, nem a diktatúrát.
peterk2005 udvari bolond
A lengyeleknél ott van Auschwitz. Látogatható, átelhető, nyomasztó, tanulságos.
Kevesebb antiszemita van Lengyelországban emiatt, mint volt 100 vagy 200 éve? Nem hiszem.
Nem a múlttal kell szembenézni, hanem a jelennel.
Ha a jelenben hergelnek Izrael ellen, a zsidók ellen, vagy a melegek, migránsok ellen, akkor a társadalom ezekre reagál, nem szazéves "berögzülésekre".
Ahogy csinálhatsz száz filmet, múzeumot, írhatsz ezer könyvet a Kádár-rendszer vagy a Horthy éra bűneiről, ettől még akinek annyi agya van, hogy romantizálja, az szarni fog rá.
Tudod honnan lehet tudni?
Hogy most benne vagyunk az Orbán-rendszerben, és real time készül ezer cikk, videós kontent, keletkezik vegtelen infó arról, hogy milyen. És ettől kevésbbé kérnek belőle az agyhalottak?
Én nem így látom.

10 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 27 910
A múltfeldolgozás meg a szembenézés egy eléggé komplex dolog, mert a 20. században gyakorlatilag nem volt olyan család, akinek ne lettek volna sérelmei, akit valamikor, valamelyik rendszer ne kezelt volna valamilyen tulajdonsága miatt potenciális ellenségnek.

De a szembenézés iránti követelőzés 1945-től kb. a NER megszilárdulásáig azért mégis eléggé egyoldalú volt, a domináns helyzetben lévő baloldali (később liberális) politikai-kulturális elit kommunikálta ezt a magyar társadalom többi része felé, a Széchenyi-Petőfi-Ady-féle, építő jellegű nemzetkritikát sokszor egy kifejezetten romboló, sértegető, bosszúszomjas narratívába transzformálva, ahol csak azokkal a dolgokkal volt illendő és kívánatos szembenézni, ami a baloldalnak őszintén fájt, vagy amelyeknek emlegetéséből aktuálpolitikai hasznot remélt, leginkább bunkósbotként használva a jobboldal ellen. Miért nyomtuk el a nemzetiségeket, miért keveredtünk bele két világháborúba is, miért nem lépünk már túl Trianonon, miért nem volt tömeges antifasiszta ellenállás, miért nem bontakozott ki összenemzeti szolidaritás a Holokauszt alatt, miért mentették csak kevesen a zsidókat.

Tök jogos kérdések, valami éteri, indulatoktól mentes közegben tök jót lehetne ezekről beszélgetni. Csak hát ahogy mondtam, vannak itt más sérelmek is, amikről viszont évtizedeken át konkrétan tiltott, vagy legalábbis kényelmetlen volt beszélni, és azt hiszem még ma, 2023-ban, ebben a topikban is kevésbé lelkesen tekintenének ezekre a témákra sürgősen kibeszélendő, fontos társadalmi kérdésekként, amik feldolgozása nélkül nehéz egy békés, traumáktól mentes társadalmat építeni. Nyilván ezeket a jobboldali közeg szereti felemlegetni, kb. hasonló motivációktól hajtva, mint a baloldal a sajátjait, tehát feszültséglevezetésként, és a másik oldal bullyingolása céljából. Ezek közé tartozik Trianon általános igazságtalansága, a zsidóság látványos felülreprezentáltsága a Tanácsköztársaságban és a Rákosi-rendszerben, az 1945 utáni földosztások semmissé tétele, a kommunista diktatúrák megannyi vegzatúrája és az ezekkel kapcsolatos évtizedeken át tartó áldozathibáztatás, a kispolgári alsó-középosztály lezüllesztése a kádári "tömegember" szintjére, illetve az, hogy a Kádár-rendszer elitje bármiféle számonkérés nélkül átmentette minden pénzét, státuszát és befolyását az új rendszerbe, majd néhány évtizedig az új magyar kapitalista demokrácia megkérdőjelezhetetlen befolyású elitjévé vált.

Nem tagadom, családilag én is azok közé tartozok, akik inkább a második sérelmi csoportban szenvedtek többet. De ettől még nem várok senkitől, sem egyénileg, sem kollektívan együttérzést, szembenézést, bűnbánatot, pláne kártérítést semmiért. Ezek a dolgok nagyrészt már elmúltak, én sem ezekkel kelek és fekszek, a mindennapi életemre nincsenek hatással. A párbeszédre általában véve nyitott vagyok, de az egyoldalú kioktatás, az egyik oldal tetemre hívása és a másik minden alól kritikátlan felmentése mindig is irritálni fog, tegye azt bárki.

Szerkesztette: Kampman
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 536 — Lucas Scott
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Szerintem senki nem kéri, hogy havonta elnézést kérjen a társadalom. Annyi a kérés, hogyha szóba kerül, akkor ne annyi legyen a reakció, hogy semmi közünk hozzá.
Te jössz elő azzal, hogy bezzeg hollandiában milyen pokoli volt a zsidóknak (az volt), mintha ez felmentene bármit a magyar felelősségből (ami tehát szerinted nincs). OK.
vpi
Ilyen reakció egyszerűen csak nem volt és nincs.
MC12
olvastad te az Alaptorvenyt?
csebi
Volt szerencsém hozzá, de ennek mi köze a topicban folytatott eszmecseréhez? Ha jól olvastam, ilyen reakció itt nem volt.
MC12
te irtad azt, hogy nincs ilyen reakcio ma Magyarorszagon, hogy semmi kozunk nem volt pl a magyar videki zsidosag holocaustjahoz. mikozben a magyar Alaptorvenyben az szerepel, hogy semmi kozunk nem volt hozza.
csebi
Speciel az igaz, hogy a német megszállás nélkül soha nem lett volna itt holokauszt. Jogfosztás, másodrendű polgárrá degradálás igen (az megtörtént már korábban), de ipari méretű, szervezett fizikai megsemmisítés nem. És azért ez elég fontos különbség. Sőt, továbbmegyek, én azt is gondolom, hogy aki ezt a kettőt összemossa, az a megsemmisítő táborokban meghaltakat gyalázza meg. Ahogyan arra Kertész Imre rámutatott, a holokausztnak éppen az a lényege, hogy ebben a formában (legalábbis itt Európában) a keresztény civilizáció történetében egyedülálló. Jogfosztás sokszor történt sokmindenkivel. Sokan voltak elnyomva, éheztetve, megbélyegezve. Pogromok is voltak sok helyen. Ipari keretek közötti, államilag szervezett szisztematikus kiirtás azonban nem volt korábban.
Assurbanapli
Igazad van, de a történelmi emlékezet nem ilyen szofisztikáltan működik. Az megáll ott, hogy a múlt eseményeit berakja néhány egyszerű kategóriába. Jó, rossz, büszkék vagyunk rá, nem vagyunk rá büszkék, tragédiának tartjuk. Nagyjából ennyi. Jó esetben. Rossz esetben ez sem történik meg, mert az aktuális emlékezet politika elmulasztja / meghamisítja / elhallgatja.
peterk2005 udvari bolond
sztem amugy igaza sincs. de nincs kedvem tortenelmi tenyekkel untatni az olvasot. najo egyet azert mondok, nem tudom megallni: hugenottak says hi.

viszont amig nem tudunk szembe nezni azzal, hogy a magyar videki zsidosag holokausztja nem csupan a nemet megszallas kovetkezmenye volt hanem abban a magyar tarsadalom es annak politikai vezetese szervesen resztvett addig el sem kezdodhet a szembenezes ezzel. nagyon konnyu, es meguszos dolog mindent a nemetekre kenni.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.

Ezzel azt is igen jól meg lehet magyarázni, hogy miért nem nyitottuk ki az ügynök aktákat. És akkor mijafaszomért volt szükség a Terror Házára, ha ez igaz?

Sok európai országban sikerült ezt megtenni, ahogy több kelet-európai országban az ügynök aktákat is sikerült megnyitni. Működött. Szembe tudtak nézni a második világháborús és a komcsi idők tetteivel, ha úgy tetszik bele tudták üvölteni a nép arcába, hogy szégyellje magát. És nem választottak meg utána olyanokat, akik el akarták le akarták söpörni az asztalról ezt a szembenézést.

A feldolgozás, szembenézés éppenséggel segítené azt, hogy a társadalom feldolgozza a múltat. Beleértve azokat is, akiknek esetleg azzal kell szembesülniük, hogy a saját felmenőik, apjuk, nagyapjuk is részes volt benne. Ahol ez megtörténik, ott egy Pokorni Zoltán nem egyedül maradva, saját maga kénytelen feldolgozni azt, amit az apjáról megtud, hanem éppenséggel segíti ezt a társadalmi közeg. Nálunk nem tudja, nem segíti. Mert nem történt meg a közös szembenézés, feldolgozás.
peterk2005 udvari bolond
És a "társdalom" nem nyitotta meg? Állt a "társadalom" a levéltár előtt és testével védte az ügynökaktákat a politikusok elől, nehogy azok fel tudják oldani? ? 😊 Vagy az elitnek nem áll és állt érdekében az elmúlt 33 évben azokhoz hozzányúlni. A társadalmat pedig inkább érdekelte és érdekli a napi fogyasztás, létfenntartás, a saját szűk családi körének boldogulása mintsem hogy ki jelentett kiről 1977-ben. Ma már mindegy az ügynökakta, ezeket 1990-ben kellett volna megnyitni, legkésőbb 94-ben. A mai generációknak egyébként semmi kötődése nincs hozzá, ha a fidesz holnap nyilvánosságra hozná - az égvilágon semmi nem történne, amit ne lehetne kezelni 2-3 megafon kampánnyal. Valószínűleg van néhány szaftos érdekesség erről-arról a fideszesről, néhány karakán kiállás a Kádár mellett Kövértől mittomén (és ezért sem nyitják meg, nincs haszna) - de olyan nagy dolgokra azért senki ne számítson, mert azok vagy megsemmisültek a nagy darálásban a rendszerváltáskor, vagy a szocik régen nyilvánosságra "szivárogatatták" volna legkésőbb 2006-ban. Az ügynökakták nyilvánosságra-hozatalának elszabotálása tökéletesen beleillik a mindenkori magyar elit kisstílűségébe, gyávaságába, gerinctelenségébe és megalkuvás-mániájába.

Mégegyszer: A feldolgozás, a szembenézés nem egy alulróljövő dolog. Azt felülről lehet irányítani a dolog rendszerjellege miatt. A társadalmat rugdalni, hogy NÉÉÉZÉÉÉL SZEMBEEEEE PROLIMAGYARRRRR NÉZZZÉL SZEMBEEEE - egy faszság. Olcsó megoldás, látjuk, még 70 év után is működik, hergeléshez, megosztáshoz kiváló. Hát ahelyett, hogy csebi, vpi vagy nagylaza az össz. politikai elit felelősségét vizsgálná, azon lamentálnak, hogy a "társadalom" hogy és mit csinál szarul, hogyan nem néz szembe a múltjával és hogyan deportálta a zsidókat. Addig persze sose jutunk el, hogy mi az a vizsgálat? Mi a szembenézés? "A társadalom" hogyan csinálja ezt konkrétan? "A társadalom" Battonyától Rózsadombon át Nemesmedvesig mit csináljon? Konkrétan. A 71 éves falusi nyugdíjas mérnök Józsi bácsi, a 47 éves debreceni kőműves Laci és a 26 éves budapesti starbucks lakó Nóri pontosan hogyan álljon neki a szembenézésnek, hogy az társadalmi szintű legyen?
MC12
Az előző postodban azt próbáltad megérvelni, hogy semmi értelme felülről szervezve a nép arcába üvölteni, hogy dolgozd fel a múltat, most meg azzal érvelsz, hogy felülről szervezve kéne a nép arcába üvölteni, hogy dolgozd fel a múltat. Akkor most melyik legyen?

Annak, hogy a magyar társadalom nem dolgozta fel a huszadik századi múltját - trianontól kezdve lényegében semmit, pedig trauma érte elég, ilyen is meg olyan is - a trianonhoz köthető vesztes-frusztrációtól egészen a kádári romantikáig egy csomó negatív következménye van. A történelmi események feldolgozásával, és az őszinte szembenézéssel ezeket a hamis frusztrációkat, romantikákat lehetne végre lezárni és továbblépni. Amíg nem tesszük, addig maradunk frusztráltak trianon miatt, és marad a kádári romantika is.
peterk2005 udvari bolond
Nem ezt érveltem. AHOGY csinálják itt a fórumon, meg a poltitikban - úgy nincs értelme. Nagy különbség.
MC12
Ok így értem.

Te hogy csinálnád akkor? Mert pl. a Terror Háza úgy próbálja, hogy alapvetően az áldozat szerepkörébe illeszti be a látogatót, a bűnösöket pedig beteszi egy nagy felhőbe, mint "ők, a bűnösök". Ezt lélektanilag nem vitás, hogy könnyebb befogadni, de vajon megoldja a trianon vagy a kádári romantika problémát? Erős a gyanúm, hogy ez sem. Valahogy bele kell csempészni azt az üzenetet, hogy bizony az elődeink nagyokat hibáztak, nem egy közülük ordas nagy szemét volt mégpedig úgy, hogy az is része legyen az üzenetnek, hogy TE NE LEGYÉL ilyen szemét, ítéld el. Különben megmarad a kádári romantika, és a társadalom jelentős része a gulyás kommunizmust meg a 3 forintos tejet fogja továbbra is látni benne, nem a diktatúrát.
peterk2005 udvari bolond
Mi lenne, ha egyszer azokon kérnéd számon, hogy “mit kellene csinálni” “hogyan kellene csinálni” akik ütik a társadalmat, hogy “nézzen szembe a múltjával”? 😊 valahogy feléjük sose hangzik el ez az igen egyszerű kérdés. Mindig azok vannak ezzel csesztetve, akik felhívják a figyelmet, hogy a fentebbiek:, hergelnek, mellébeszélnek, üres frázisokat puffogtatnak.

Btw. szerintem ez az elit a momentumig bezárólag nem tudja és nem is akarja megoldani ezt a problémát, és a következő 30-40 év minimum ebben a légkörben fog eltelni, ez a realitás. Hogy ez ne így legyen ahhoz csak annyi kell, mint az összes környező országban - legyen 2-3-4 társadalmi minimum, megállapodás , konszenzus, amit nem baszogat egyik oldal sem plusz 300 ezer szavazatért. Köpködnek a románok egymásra, hajaj, szoktak is. De a Cau és a rendszerének megítélése, a kivégzés támogatottsága közös minimum. És minden környező országban tudsz, tudok mondani pár ilyen dolgot a lengyelektől a horvátokig. Ott ahol vannak minimumok, sokkal nehezebb dolga van egy pártnak leuralni a közéletet, vagy azt csak átmenetileg tudja megtenni.
Ezek képzik egy társadalom alapszövetét. Nálunk nincs ilyen szövet.

A terror hàza majdnem jó lett. Kicsi kellett volna, hogy az legyen egy közös minimum hely. Dehát Mária nem bírt magával. Ez van. Ilyen elit jutott nekünk.
MC12
Én senkin nem kérem számon. Te oltottad le a topicot meg úgy általánosságban a politikát, hogy rosszul állnak hozzá, nem így kéne. Nem arcba tolva megatöbbi. Rákérdeztem, hogy akkor szerinted hogyan? Erre jössz nekem azzal, hogy ne kérjelek számon. 😀

Az csak hab a tortán, hogy utána nekiállsz Momentumozni meg ellenzékezni, amikor az emlékezet politika alakítása elsősorban a hatalom feladata. Az ellenzéknek IS lehet, sőt kell(ene) ebben szerepet vállalnia, de ne ezzel kezdjük már, amikor 14. éve van egy kormányunk, amelyik egy antibuzi azapaférfi kampányt képes letolni úgy, hogy az utolsó fostos tanyasi iskolában is ez a kötelező téma, az utak mellett meg 200 méterenként ez ordít a pofánkba az óriásplakátokról. Az egyéb formátumokról nem is beszélve. Az ellenzéknek meg van pár tucat plakátja belvárosban meg egy szaharos ATV-je .... amelyik amúgy a NER szerves része.

Szóval döntsük el, hogy miről beszélünk.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 1 333

China refused to invest in "Power of Siberia-2" and demanded new discounts on gas. Xi Jinping does not want to invest a single yuan in Gazprom’s new pipe and considers the current 50% discount insufficient, - The South China Morning Post and The Moscow Times

szívás
Zsellér van de Vrij
Az oroszoknak megvolt a választásuk, hogy melyik égtáj felé adják el a gázukat / melyik égtájtól rettegik / féltik jobban a föld anyácskákukat és a russzki mirt. Választottak. Jönnek a következmények.

Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
China refused to invest in "Power of Siberia-2" and demanded new discounts on gas. Xi Jinping does not want to invest a single yuan in Gazprom’s new pipe and considers the current 50% discount insufficient, - The South China Morning Post and The Moscow Times

szívás
Zsellér van de Vrij
ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége.

criminal lawyer or criminal lawyer?
10 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
China refused to invest in "Power of Siberia-2" and demanded new discounts on gas. Xi Jinping does not want to invest a single yuan in Gazprom’s new pipe and considers the current 50% discount insufficient, - The South China Morning Post and The Moscow Times

szívás

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Szerintem senki nem kéri, hogy havonta elnézést kérjen a társadalom. Annyi a kérés, hogyha szóba kerül, akkor ne annyi legyen a reakció, hogy semmi közünk hozzá.
Te jössz elő azzal, hogy bezzeg hollandiában milyen pokoli volt a zsidóknak (az volt), mintha ez felmentene bármit a magyar felelősségből (ami tehát szerinted nincs). OK.
vpi
Ilyen reakció egyszerűen csak nem volt és nincs.
MC12
olvastad te az Alaptorvenyt?
csebi
Volt szerencsém hozzá, de ennek mi köze a topicban folytatott eszmecseréhez? Ha jól olvastam, ilyen reakció itt nem volt.
MC12
te irtad azt, hogy nincs ilyen reakcio ma Magyarorszagon, hogy semmi kozunk nem volt pl a magyar videki zsidosag holocaustjahoz. mikozben a magyar Alaptorvenyben az szerepel, hogy semmi kozunk nem volt hozza.
csebi
Az Alaptörvény tokkal-vonóval botrányos.

criminal lawyer or criminal lawyer?
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 536 — Lucas Scott
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Szerintem senki nem kéri, hogy havonta elnézést kérjen a társadalom. Annyi a kérés, hogyha szóba kerül, akkor ne annyi legyen a reakció, hogy semmi közünk hozzá.
Te jössz elő azzal, hogy bezzeg hollandiában milyen pokoli volt a zsidóknak (az volt), mintha ez felmentene bármit a magyar felelősségből (ami tehát szerinted nincs). OK.
vpi
Ilyen reakció egyszerűen csak nem volt és nincs.
MC12
olvastad te az Alaptorvenyt?
csebi
Volt szerencsém hozzá, de ennek mi köze a topicban folytatott eszmecseréhez? Ha jól olvastam, ilyen reakció itt nem volt.
MC12
te irtad azt, hogy nincs ilyen reakcio ma Magyarorszagon, hogy semmi kozunk nem volt pl a magyar videki zsidosag holocaustjahoz. mikozben a magyar Alaptorvenyben az szerepel, hogy semmi kozunk nem volt hozza.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
10 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 289 — capitaine du château de Vienne 1487
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Ezzel azt is igen jól meg lehet magyarázni, hogy miért nem nyitottuk ki az ügynök aktákat. És akkor mijafaszomért volt szükség a Terror Házára, ha ez igaz?

Sok európai országban sikerült ezt megtenni, ahogy több kelet-európai országban az ügynök aktákat is sikerült megnyitni. Működött. Szembe tudtak nézni a második világháborús és a komcsi idők tetteivel, ha úgy tetszik bele tudták üvölteni a nép arcába, hogy szégyellje magát. És nem választottak meg utána olyanokat, akik el akarták le akarták söpörni az asztalról ezt a szembenézést.

A feldolgozás, szembenézés éppenséggel segítené azt, hogy a társadalom feldolgozza a múltat. Beleértve azokat is, akiknek esetleg azzal kell szembesülniük, hogy a saját felmenőik, apjuk, nagyapjuk is részes volt benne. Ahol ez megtörténik, ott egy Pokorni Zoltán nem egyedül maradva, saját maga kénytelen feldolgozni azt, amit az apjáról megtud, hanem éppenséggel segíti ezt a társadalmi közeg. Nálunk nem tudja, nem segíti. Mert nem történt meg a közös szembenézés, feldolgozás.
peterk2005 udvari bolond
És a "társdalom" nem nyitotta meg? Állt a "társadalom" a levéltár előtt és testével védte az ügynökaktákat a politikusok elől, nehogy azok fel tudják oldani? ? 😊 Vagy az elitnek nem áll és állt érdekében az elmúlt 33 évben azokhoz hozzányúlni. A társadalmat pedig inkább érdekelte és érdekli a napi fogyasztás, létfenntartás, a saját szűk családi körének boldogulása mintsem hogy ki jelentett kiről 1977-ben. Ma már mindegy az ügynökakta, ezeket 1990-ben kellett volna megnyitni, legkésőbb 94-ben. A mai generációknak egyébként semmi kötődése nincs hozzá, ha a fidesz holnap nyilvánosságra hozná - az égvilágon semmi nem történne, amit ne lehetne kezelni 2-3 megafon kampánnyal. Valószínűleg van néhány szaftos érdekesség erről-arról a fideszesről, néhány karakán kiállás a Kádár mellett Kövértől mittomén (és ezért sem nyitják meg, nincs haszna) - de olyan nagy dolgokra azért senki ne számítson, mert azok vagy megsemmisültek a nagy darálásban a rendszerváltáskor, vagy a szocik régen nyilvánosságra "szivárogatatták" volna legkésőbb 2006-ban. Az ügynökakták nyilvánosságra-hozatalának elszabotálása tökéletesen beleillik a mindenkori magyar elit kisstílűségébe, gyávaságába, gerinctelenségébe és megalkuvás-mániájába.

Mégegyszer: A feldolgozás, a szembenézés nem egy alulróljövő dolog. Azt felülről lehet irányítani a dolog rendszerjellege miatt. A társadalmat rugdalni, hogy NÉÉÉZÉÉÉL SZEMBEEEEE PROLIMAGYARRRRR NÉZZZÉL SZEMBEEEE - egy faszság. Olcsó megoldás, látjuk, még 70 év után is működik, hergeléshez, megosztáshoz kiváló. Hát ahelyett, hogy csebi, vpi vagy nagylaza az össz. politikai elit felelősségét vizsgálná, azon lamentálnak, hogy a "társadalom" hogy és mit csinál szarul, hogyan nem néz szembe a múltjával és hogyan deportálta a zsidókat. Addig persze sose jutunk el, hogy mi az a vizsgálat? Mi a szembenézés? "A társadalom" hogyan csinálja ezt konkrétan? "A társadalom" Battonyától Rózsadombon át Nemesmedvesig mit csináljon? Konkrétan. A 71 éves falusi nyugdíjas mérnök Józsi bácsi, a 47 éves debreceni kőműves Laci és a 26 éves budapesti starbucks lakó Nóri pontosan hogyan álljon neki a szembenézésnek, hogy az társadalmi szintű legyen?
MC12
Az előző postodban azt próbáltad megérvelni, hogy semmi értelme felülről szervezve a nép arcába üvölteni, hogy dolgozd fel a múltat, most meg azzal érvelsz, hogy felülről szervezve kéne a nép arcába üvölteni, hogy dolgozd fel a múltat. Akkor most melyik legyen?

Annak, hogy a magyar társadalom nem dolgozta fel a huszadik századi múltját - trianontól kezdve lényegében semmit, pedig trauma érte elég, ilyen is meg olyan is - a trianonhoz köthető vesztes-frusztrációtól egészen a kádári romantikáig egy csomó negatív következménye van. A történelmi események feldolgozásával, és az őszinte szembenézéssel ezeket a hamis frusztrációkat, romantikákat lehetne végre lezárni és továbblépni. Amíg nem tesszük, addig maradunk frusztráltak trianon miatt, és marad a kádári romantika is.
peterk2005 udvari bolond
Nem ezt érveltem. AHOGY csinálják itt a fórumon, meg a poltitikban - úgy nincs értelme. Nagy különbség.
MC12
mer hiányzik a odaállás...
 www.youtube.com/watch?v=VxhrVvrIsMw

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

Aztán ugye az egész abba torkollott, hogy bevagonírozták a zsidókat, és a demagóg, felforgató eszmékkel szemben elméletileg immunis tömegek csak úgy falták a náci propagandát.
Jan
Budapesten nem szórtak virágokat a németek elé 1944 márciusában, minden előzetes német gúnyolódás ellenére (Magyarország megszállása azért fog sokáig húzódni, mert fel fognak tartani minket az ünneplésekkel)

Prágában meg Bécsben igen.
Kampman
Ja. Itt nem ünnepeltek, el voltak foglalva azzal, hogy a Dunába lőjék az embereket.
peterk2005 udvari bolond
A németek által hatalomba segített politikai söpredék, hát ez ilyen sajnos.
Kampman
Aham. Ez mindig aranyos hozzáállás, az egész Sztójayékkal kezdődött meg Eichmann és a vele jövő 150 jedi hordta össze a vagonokra valót, minket csak a balsors vert, az elnyomás meg a nemzetközi helyzet ami fokozódott! Felelősségünk áhh az nincs. Persze nemhiába szereti ezt mind a mai napig bemesélni magának trianon vert népe, még a szaros-fostos alaptörvény is kimondja, hogy 1944 márciusától elveszítettük állami önrendelkezésünket.
VanillaSky
Volt felelőssége a magyar hatóságoknak is, meg a politikai elitnek.
De azért nem véletlenül kezdődtek az igazán ronda dolgok, az ipari szintű népirtás 1944 márciusában.
Kampman
Vidéki zsidóság is így érezte. Ja már nem, mert 44-re ki lettek irtva.
vpi
1944 márciusára?
Nem, ők is a német megszállás után lettek szervezetten Auschwitzba szállítva.
Kampman
A magyarok által. Ezt soha ne felejtsük el.
nagylaza, főpohárnok
A német megszállás után. Ezt se.
Kampman
Kár a gőzért. A deportálás mindenhol a német megszállás után lett drasztikus.
NB2
És ez nem azt igazolja, amit írtam? Zsidóellenesség sok helyen volt Kelet-Európában, ennek adminisztratív és propagandisztikus elemeivel, de százezrek meg milliók tömeges begyűjtése ott és akkor zajlott, ahol német megszállók be tudtak rendezkedni.
Kampman
Ha még csak kelet-Európában….lassan lassan de azért hullik lefele az a máz, hogy szegény németek által korán megszállt nyugat-európai országok “ellenálltak”, “nem tehettek semmiről” és a többi bullshit. Mondjuk ezekről jó 10-15 éve már komoly munkák születnek Ausztriától a norvégokig, hogy finoman szólva nem igaz. Ajánló a 444 mai cikkéből:

“Ennél is súlyosabb volt az, ami a hollandiai zsidókkal történt. Az ország jó része csöndben tudomásul vette, hogy sorra tűnnek el zsidó szomszédaik. Az már csak a jéghegy csúcsa volt, hogy létezett olyan kiterjedt, több mint ötven tagú bűnbanda is, amelyik fejpénzért adta el a bujkáló zsidókat. A száznyolcezer halottból nyolc-kilencezer vesztette így életét távoli koncentrációs táborokban.“
MC12
Ezzel elég öngólt lőttél. Ha nem tűnne fel, itt pont ezt hiányoljuk, hogy hulljon le a máz, nem az történt, hogy bejöttek a németek és elvitték a zsidókat, hanem igenis benne volt a magyar társadalom egy jelentős része, a poltikai elit túlnyomó többsége. Ez a máz volt Hollandiában is, de a 60-as években szembenéztek az örökségükkel (ezért felesleges bezzeg Hollandiában milyen szar volt a zsidóknak-oznod), míg nálunk 10 éve újramázolták gránitszilárdan, hogy nekünk annyi közünk a zsidók kiirtásához, hogy véletlen a szomszédunk volt, amúgy semmi.
vpi
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Ezzel azt is igen jól meg lehet magyarázni, hogy miért nem nyitottuk ki az ügynök aktákat. És akkor mijafaszomért volt szükség a Terror Házára, ha ez igaz?

Sok európai országban sikerült ezt megtenni, ahogy több kelet-európai országban az ügynök aktákat is sikerült megnyitni. Működött. Szembe tudtak nézni a második világháborús és a komcsi idők tetteivel, ha úgy tetszik bele tudták üvölteni a nép arcába, hogy szégyellje magát. És nem választottak meg utána olyanokat, akik el akarták le akarták söpörni az asztalról ezt a szembenézést.

A feldolgozás, szembenézés éppenséggel segítené azt, hogy a társadalom feldolgozza a múltat. Beleértve azokat is, akiknek esetleg azzal kell szembesülniük, hogy a saját felmenőik, apjuk, nagyapjuk is részes volt benne. Ahol ez megtörténik, ott egy Pokorni Zoltán nem egyedül maradva, saját maga kénytelen feldolgozni azt, amit az apjáról megtud, hanem éppenséggel segíti ezt a társadalmi közeg. Nálunk nem tudja, nem segíti. Mert nem történt meg a közös szembenézés, feldolgozás.
peterk2005 udvari bolond
És a "társdalom" nem nyitotta meg? Állt a "társadalom" a levéltár előtt és testével védte az ügynökaktákat a politikusok elől, nehogy azok fel tudják oldani? ? 😊 Vagy az elitnek nem áll és állt érdekében az elmúlt 33 évben azokhoz hozzányúlni. A társadalmat pedig inkább érdekelte és érdekli a napi fogyasztás, létfenntartás, a saját szűk családi körének boldogulása mintsem hogy ki jelentett kiről 1977-ben. Ma már mindegy az ügynökakta, ezeket 1990-ben kellett volna megnyitni, legkésőbb 94-ben. A mai generációknak egyébként semmi kötődése nincs hozzá, ha a fidesz holnap nyilvánosságra hozná - az égvilágon semmi nem történne, amit ne lehetne kezelni 2-3 megafon kampánnyal. Valószínűleg van néhány szaftos érdekesség erről-arról a fideszesről, néhány karakán kiállás a Kádár mellett Kövértől mittomén (és ezért sem nyitják meg, nincs haszna) - de olyan nagy dolgokra azért senki ne számítson, mert azok vagy megsemmisültek a nagy darálásban a rendszerváltáskor, vagy a szocik régen nyilvánosságra "szivárogatatták" volna legkésőbb 2006-ban. Az ügynökakták nyilvánosságra-hozatalának elszabotálása tökéletesen beleillik a mindenkori magyar elit kisstílűségébe, gyávaságába, gerinctelenségébe és megalkuvás-mániájába.

Mégegyszer: A feldolgozás, a szembenézés nem egy alulróljövő dolog. Azt felülről lehet irányítani a dolog rendszerjellege miatt. A társadalmat rugdalni, hogy NÉÉÉZÉÉÉL SZEMBEEEEE PROLIMAGYARRRRR NÉZZZÉL SZEMBEEEE - egy faszság. Olcsó megoldás, látjuk, még 70 év után is működik, hergeléshez, megosztáshoz kiváló. Hát ahelyett, hogy csebi, vpi vagy nagylaza az össz. politikai elit felelősségét vizsgálná, azon lamentálnak, hogy a "társadalom" hogy és mit csinál szarul, hogyan nem néz szembe a múltjával és hogyan deportálta a zsidókat. Addig persze sose jutunk el, hogy mi az a vizsgálat? Mi a szembenézés? "A társadalom" hogyan csinálja ezt konkrétan? "A társadalom" Battonyától Rózsadombon át Nemesmedvesig mit csináljon? Konkrétan. A 71 éves falusi nyugdíjas mérnök Józsi bácsi, a 47 éves debreceni kőműves Laci és a 26 éves budapesti starbucks lakó Nóri pontosan hogyan álljon neki a szembenézésnek, hogy az társadalmi szintű legyen?

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
10 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 1 333
😀😀😀 Te miről beszélsz ? A magyar társadalom 70 éve hallgatja az ilyen beszédet - ami bullshit a javából - amit te is előadsz. “Bűnös nép” “utolsó csatlós” “Szembe kéne nézni a múlttal” stb.
70 éve nem hagyja a nagypolitika egyik oldala sem, hogy az amúgy is gyerekként kezelt társadalom, akinek egyébként semmilyen skill setje, mintája nincs egy trauma társadalmi szintű feldolgozására, egyáltalán kezdjen valamit a traumáival, nemhogy feldolgozza őket.
És bizony az úgy volt 45 után, hogy jött az olyanfajta beszéd, amit itt elődtál, hogy te majd megmondod, hogy itt ki mindenki bűnös, és legyen kedves szégyellje magát mindeki. Aztán csodálkozol, amikor a többségi társadalom meg szarik erre, és olyanokat választ meg, akik nem akarják 24/24 bűnösnek bélyegezni az embereket és őseiket.

De máshogy mondom, ha átmész valakihez havonta egyszer, jól megvered, és beleüvöltöd az arcába, hogy szégyellje magàt a nagyapja bűneiért és ismerje be, hogy a nagyapja egy szar szemét náci volt, kollaboráns, antiszemita, meg a jóisten tudja micsoda - ne csodálkozz, ha egyszer nem ő vár, hanem egy nagyobb banda, akik elhajtanak a fenébe, mert srác megfizette őket. Pontosan ez történt nálunk társadalmi szinten.
MC12
Szerintem senki nem kéri, hogy havonta elnézést kérjen a társadalom. Annyi a kérés, hogyha szóba kerül, akkor ne annyi legyen a reakció, hogy semmi közünk hozzá.
Te jössz elő azzal, hogy bezzeg hollandiában milyen pokoli volt a zsidóknak (az volt), mintha ez felmentene bármit a magyar felelősségből (ami tehát szerinted nincs). OK.
vpi
Ilyen reakció egyszerűen csak nem volt és nincs.
MC12
olvastad te az Alaptorvenyt?
csebi
Volt szerencsém hozzá, de ennek mi köze a topicban folytatott eszmecseréhez? Ha jól olvastam, ilyen reakció itt nem volt.
MC12
Gyanúm szerint a preambulumra (ún. nemzeti hitvallás) gondolt, azon belül pedig erre a mondatra: "Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk."
Ha tévedtem volna, akkor majd kijavít.🙂
nagylaza, főpohárnok
Gyanítom én is, csak ennek továbbra sincs köze ahhoz, amiről a kommentfolyam szólt. Ugyanis itt senki nem állít vagy állított olyat, hogy semmi köze nem volt a társadalomnak a 40-es évebeli zsidóüldözéshez. Ez csak egy tipikusan bedobott szalmabáb, amikor elfogynak az érvek.
MC12
Sőt, az a helyzet, hogy ilyet még Orbán sem állított. A zsidótörvények már jóval 1944. március 19. előtt léteztek.
10 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 421 — Слава Україні! Героям слава!
 hvg.hu/zhvg/20231127_krim_oroszorszag_szuksegallapot_aramkimaradas

strandokon a lövészárkoknak kb annyi.