USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 600 — zászló zászló szív
Nem akarom újra kezdeni ezt, de azért mindig megdöbbenek, amikor felvilágosult emberek szájából ilyet hallok.

Ez kb. ugyanaz a hozzáállás, hogy ne az iskola nevelje a gyereket, mert az a szülő dolga.
Aztán látjuk milyenek azok akiket az "élet nevel".

Ha a cégek nem indíthatnak semmiféle népnevelő programot a kormányzat nyomására, irányításával, akkor az egyházak se nevelhessenek és a civilek se szerveződhessenek és alapítványok se legyenek.

Sőt, kérjük meg a cégeket, amiket mindenféle civil szervezeteknek meg alapítványoknak küldenek, hogy vegyék vissza, mert nincs joguk az emberek életét ilyetén mód befolyásolni.
Lúdas Solymi
Pedig nem csak, hogy tanult, művelt ember vagyok, de 5 évig együttéltem az előző párommal, aki PR szakemberként corporate responsibilty managementre szakosodott tanácsadóként kezdte a munkáját. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy minden évben csináltak csodálatos kampányokat, hogy az E.On megvédi a gólyafészkeket, ahelyett, hogy leverné őket. Majd egy ideig ő szervezte az ilyen díjátadókat a cégek között, ahol körbeszopták egymást ezek a vállalatok.

Történetesen ez a nevezett exem egy olyan, itt a topikban is sűrűn előkerülő, környezetszennyező iparágban kommunikációs és PR igazgató, talán már több mint egy évtizede, ahol próbálja eladni, hogy amit ők csinálnak az már-már külön jó is a bolygónak. És annyira sikeresen csinálja ezt, hogy igen magasra jutott a corporate ranglistán.

Csak közben minden közvetlen munkatársa terápián köt ki, nekem 10+ év utáni rádöbbenésbe és némi intenzív terápiába került feldolgozni a kapcsolatunkat, mivel egyébként vastagon szarik mindenre és mindenkire a világon, önmagát leszámítva (mint minden jó nárcisztikus). Kapcsolatokat tett tönkre, embereket rúgatott ki, szó nélkül használt ki mindenkit, mindenhol, nem csak a munkában, de magánéletében. Egészen biztos vagyok benne, hogy 1 milliszekundumig sem hiszi el, amit mondd.

Nos, mivel ez a moralitás előnyös mindenhol a multik világában, hadd éljek azzal a feltételezéssel, hogy ez egy visszatérő motívum.

És igen, a cégeknek semmi dolga nevelni az embereket. Főleg, hogy amint látod, az első szóra dobják el, mintha sosem létezett volna. A civilek, az egyházak, a mikrokörnyezet dolga nevelni az embereket. Még az államot sem feltétlenül keverném ide, ha az előző hármat hagyja működni. Itt a gond. De erre nem a cégek a megoldás, hanem a társadalmat alapjaiban kell megforgatni.

Szóval persze, mindenki annak adományoz, akinek akar, habár a vállalati adományok 92%-a adókimentési céllal valósul meg, olyan szervezeteknél, melyeknek a működési költsége felemészti az adományok 80-85%-át, és a célszerinti tevékenységre a maradék jut (ezek Pogátsa Zoli számai, nem az enyémek). Szóval hadd legyenek ezzel kapcsolatban is egészséges kétségeim.

A Te meg az én dolgom nevelni a környezetünket. Én egy nagyon jó barátomat, akit beszívott a techlibertáriánus rabbit hole, meg tudtam "téríteni". A gyerekeim osztályában most divat a n betűs rasszizmus kiabálása, el tudtam neki szépen magyarázni, hogy mi is ezzel a gond. Amikor viccelődni kezdek náci karlendítéssel, megismerkedtek a Holokauszt részleteivel is. Egyiket sem csinálják.

És, hogy lásd, én mint mocskos, gyakorló kapitalista, hogy működöm: a céghez jelentkezett egy cigánylány, a határtalanul empatikus HR-es kolléganő nagyon szerette volna, ha felvesszük, de szegény kislány alkalmatlan volt a meghirdetett munkakörre. Ha most létező DEI irányelvek mentén, fel kellett volna vennem, igen nagy bajba lettem volna. A másik jelentkező egy szőke, magabiztos, csinos, és nem mellesleg okos, a munkakörre felkészült, 2 idegen nyelven beszélő fiatal lány volt, aki egyébként valószínűleg máshol is talált volna munkát. Na most, ha eljátszom, hogy szociálisan érzékeny vállalat vagyok, és felveszem a gyengébb képességűt, mert ő kisebbségi, akkor magammal, és másik 40 emberrel baszok ki, mert őket hátráltatja. Most akkor rasszista vagyok? És egyébként van cigány kolléganőnk, aki egyéb középvezetői poziban van, és őt egy rosszabb képességű, fiatal srác előtt vettem fel. Akkor most szociálisan érzékeny vagyok, ha nem tudod vakon, hogy kinek milyen képességei vannak?

A cégeknek egy, és egyetlen célja van: hasznot termelni. Ha a haszon abból jön, hogy eljátsszák a politikának, hogy mennyire nagyon érzékenyek, azt fogják csinálni. Ha abból, hogy beszántják ezt, akkor azt fogják tenni. Egyiknek sem lett volna szabad megtörténnie. Nem kellett volna beszántani, ha létre sem jön. Ez a kurva nagy igazság.

több mint 1 éve
Lecsó Denver Broncos 3 373
Egy vállalatnak nincs lelkiismerete. Kár úgy tenni, mintha lenne. Foglalkozzon azzal, amire létrejött.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 414
Nagyon szórakoztató ez az elnöki ciklus is, bárki bármit mondd. Pont ugyanolyan káosz van 🥰
Gyurma Pappa
kíváncsi vagyok, hogy Orbán hol fos leesni a Trump wagonról
Amadeus the Young
meg a cégek bezárták a DEI programokat (teljesen helyesen, semmi ilyen dolga nincs a vállalatoknak).

A DEI programoknak amúgy sem volt sok értelme
Gyurma Pappa
Nem akarom újra kezdeni ezt, de azért mindig megdöbbenek, amikor felvilágosult emberek szájából ilyet hallok.

Ez kb. ugyanaz a hozzáállás, hogy ne az iskola nevelje a gyereket, mert az a szülő dolga.
Aztán látjuk milyenek azok akiket az "élet nevel".

Ha a cégek nem indíthatnak semmiféle népnevelő programot a kormányzat nyomására, irányításával, akkor az egyházak se nevelhessenek és a civilek se szerveződhessenek és alapítványok se legyenek.

Sőt, kérjük meg a cégeket, amiket mindenféle civil szervezeteknek meg alapítványoknak küldenek, hogy vegyék vissza, mert nincs joguk az emberek életét ilyetén mód befolyásolni.
Lúdas Solymi
Mi a célja a cégnek? Miért jött létre? Tedd fel ezt a kérdést az egyházak (társadalmi munka része), a civil a szervezetek és alapítványok tekintetében, és rögtön látni is fogod, hogy mi a különbség az első és az utóbbi három között.

(Cégek képviselőit valahogy ritkán látom AIDS-es gyerekek, tífuszos felnőttek, vagy két frontvonal között, sérülteket menteni. Egyházakat, alapítványokat, civil szervezeteket meg igen. Nyilván DEI vezetőnek lenni, szép autóval járni, és lazacos-kaviáros konferencián beszélni a nehéz sorsú kisebbségek védelméről, majd visszamenni abba az irodába, aminek a bérlése több, mint néhányszáz gyerek éves orvosi kezelés (szándékosan volt demagóg) nos, nehéz ezt komoly arccal hallgatni.
De amikor a McDonalds vezér, az évi 65 millió dolláros fizetése mellett Szudánban menti a gyerekeket 7/24, vállt vállnak vetve a DWB-s orvosokkal, azonnal megváltozik a véleményem. Addig meg inkább tartom képmutató, hányingerkeltő, álságos és minden egyéb washingnak, mint valós cselekvésnek.)

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Nagyon szórakoztató ez az elnöki ciklus is, bárki bármit mondd. Pont ugyanolyan káosz van 🥰
Gyurma Pappa
kíváncsi vagyok, hogy Orbán hol fos leesni a Trump wagonról
Amadeus the Young
meg a cégek bezárták a DEI programokat (teljesen helyesen, semmi ilyen dolga nincs a vállalatoknak).

A DEI programoknak amúgy sem volt sok értelme
Gyurma Pappa
Nem akarom újra kezdeni ezt, de azért mindig megdöbbenek, amikor felvilágosult emberek szájából ilyet hallok.

Ez kb. ugyanaz a hozzáállás, hogy ne az iskola nevelje a gyereket, mert az a szülő dolga.
Aztán látjuk milyenek azok akiket az "élet nevel".

Ha a cégek nem indíthatnak semmiféle népnevelő programot a kormányzat nyomására, irányításával, akkor az egyházak se nevelhessenek és a civilek se szerveződhessenek és alapítványok se legyenek.

Sőt, kérjük meg a cégeket, amiket mindenféle civil szervezeteknek meg alapítványoknak küldenek, hogy vegyék vissza, mert nincs joguk az emberek életét ilyetén mód befolyásolni.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 1 éve
Lecsó Denver Broncos 3 373
a kapitalizmus a legkivanatosabb az emberiseg legtobbjenek igy valamelyik formaja lesz szerintem is.
no
Egyetértünk.

Ez volt a Lecsó threadindító állítása:
keresni kell a vadkapitlazmus alternatíváit, mert nem fog örökké tartani.
Lecsó
Ezt próbáltam megvilágítani, ez ellenében írtam, hogy szerintem fogörökké tartani, te meg ezt árnyaltad. Köszi.
Őszentsége Sobri Jóska
nincs mit

bar csak ebbol a mondatabol nem gondolom hogy magaval a gazdasagi rendszerrel van a baja. hanem a "vad" reszevel ami takarhat eppen barmit.
no
Nem, nekem a gazdasági rendszerrel van bajom, mert fenntarthatatlannak ítélem meg abban a formában, amiben ma létezik. Olyan technológiai és egyéb függésben van, ami miatt nagyon sebezhetőnek vélem. És az az állításom, hogy ha ezek a technológiai függések ki lesznek kezdve valami által, akkor a rendszer nagyon könnyen borulhat, mert nem tud félgázon vagy negyed gázon működni.
Mi fogja kikezdeni? Külső körülmények: azok a természeti és környezeti következmények, amiket a rendszer fenntartása okoz. Miért külső behatások ezek? Mert a rendszer nem számol velük, a "könyvekből" kimarad, úgynevezett externália, ami figyelmen kívül van hagyva, nincs beárazva, de mégis létezik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a "kapitalizmus tervezésénél" azt, hogy a környezet, amiben tervezzük megépíteni, az közben leomlik, eltűnik, végletesen elpusztul. Persze a kapitalizmus próbál versenyezni ezzel a folyamattal, és próbál mindenre időlegesen megoldást találni, hogy rövid távon "kibindzsizze", de összességében vesztésre áll. Egyfajta előre menekülés, ami csakis akkor tud működni, ha a tudósoknak nincs igazuk, és az egész klímaváltozás és globális környezetváltozás csak hoax, vagy legalább is egy könnyen kibekkelhető, kisebb lokális nehézségeket okozó eseménysorozat marad a következő évszázadban.
Lecsó
Minden rendszer erzekeny, minden allamforma erzekeny es konnyen kibillenhet. Megtortent, irtam peldakat es ujra megtortenhet, de vegul ugyis a kapitalizmus lesz belole amikor konszolidalodik a helyzet.

amirol itt beszelsz az 2 dolog igazan az egyik hogy kicsinaljuk a kornyezetet a masik hogy ami osszefugg az elsovel hogy elhasznaljuk a "forrasokat"

Ez nem a kapitalista rendszer miatt van. Szocializmusban is igy lenne es minden rendszerben. Ertem hogy a kapitalista rendszer kivanalma az allando novekedes miatt ugy gondolod ez gyorsabban fog eljonni de ez nem ilyen egyszeru. A szocialista rendszert is fent kell tartani. A masik hogy a kapitalista hatekonyabb, de ez igaz a pazarlasnal es a problemamegoldasnal is. Ossze lehet hasonlitani a keleti es a nyugati gepkocsikat a hideghaboru idejen a gyartastol a kidobasaig.

A forrasok elhasznalasa meg valtozo, volt a pattinthato kotol a bronzon at a vas, acel, nehezfem. Mindig talalunk valamit.

Es ha mar az usa topik akkor a Standard oil- Carnegie-Commodore-JPMorgan idoszaknal nem kell vadabb kapitalizmus es megis a standard oil sokkal effektivebben hasznalta az olajat es nem folyt a foldekre a fele, megtalalta a petrolt amit addig csak kiontottek, a vasuttal minden gyorsabb olcsobb, elerhetobb lett, az acellal voltak kepesek felhokarcolokat, missisipit atkelo hidat epiteni, elektromossagot hozni a kerozin helyett. oli a kornyezetet de az effektivsege miatt vedte is meg ugy is hogy a celja sosem az volt.

A kapitalizmusnak nem fontos hogy novekedjen, az a trust-nak kell. Az allamok igy adjak el a bizalmat, hogy koltsel, inkabb felvegyenek a cegek mint kirugjanak ....
De bizony idonkent jon a befekezes es kesz, jon a pestis es europa fele meghal valogatas nelkul, a covid 0.01% halt meg per ev es megis, jon egy valsag es kesz utana kezdodik elorol. A valsag meg elkerulhetetlenul jon. 1873 ebben a kapitalista fent emlitett paradicsomban ahol nulla szabalyozas mellett beutott a valsag es nem ketto napig tartott

Az utolso gondolat meg a mad max idejen is inkabb kapitalista mint barmi mas. Bar nem emlekszem csaak az utolsora kb, de a szukos eroforrasok kimaximalizasara biztos nem a szocializmust kernem fel.
no
Nem olvastad vissza ez előzményeket, szóval nem kezdem újra... Olyan vagy mint apám volt, aki leült Dallast nézni félévente egyszer, és megkérdezte minden fél percben, hogy ez kicsoda, mit akar és miért... Gondolhatod, mennyire idegesítő volt. 😀

Kicsináljuk a környezetet, elhasználjuk az erőforrásokat, ugyanaz a probléma.

Nem kell jönni a szocialista rendszerrel, hogy de az is így, meg úgy, mert én egyrészt nem árulom a szocializmust, másrészt a szocializmus ismert formáit nyugodtan nevezhetjük államkapitalizmusnak. Ahogy néhai TGM mondta, ha az alapján akarjuk megismerni a szocializmust, hogy milyen megvalósulásai léteztek eddig, az kb olyan, mintha Napóleont úgy akarnánk tanulmányozni, hogy a diliházban elbeszélgetünk azokkkal, akik magukat annak vallják.
Mellesleg, ha már itt tartunk, az állításod, miszerint a kapitalizmus az emberek legnagyobb része számára a legjobb, szintén nélkülöz néhány történelmi tényt. Pl hogy a kapitalizmus nem a mai formájában lett kitalálva, hanem mondjuk az igazi kiteljesedése az a Dickens-i nyomor volt Birmingham-ben a 19. század végén. Hogy ma nem az van, és jelentősen "felpuhult", az nem kis részben pont az elméleti szocializmusnak és az abból kifejlődő munkásmozgalmaknak köszönhető, pl hogy vannak munkavállalói jogok, hogy nincs gyerekmunka, 8 órás munkanap van és hétvégi pihenő, stb, stb.

Azt gondolni, hogy aki a kapitalizmussal szemben kritikát fogalmaz meg, az a szocializmust/kommunizmust árulja, az elég kétbites gondolkodás.

A kapitalizmusnak nem fontos, hogy növekedjen? Csak az a fontos neki, semmi más. A kapitalizmus ismérvei nem a magántulajdon, a verseny, meg a szabad piac, az már volt mind az ókorban is. Hanem pont a verseny korlátozása, és a monopóliumra törekvés. Pont, mint a "hőskorban" az EIC, vagy Sir Francis Drake és társai.. A társasjáték neve sem hiába Monopoly és nem mondjuk Open Market Competition. Csak az a kurva munkásmozgalom belerondított, finoman szólva csökkentette a hatékonyságot.
De ez már tőlünk okosabb emberek viszonylag nagy egyetértésben leírták számtalanszor, szóval ezen kár rugózni. De még maguk a kapitalisták is elismerik, hogy hát igen, az egyenlőtlenségek csak nőnek meg nőnek, de "a dagály minden hajót megemel", nem kell aggódni.

Amugy ez termeszetes hogy lesz kulonbseg es az jol is van igy. A merteke nem jo ami viszont a fekek elvesztese miatt alakul ki.
no
Na és a fékeket ki bontja le?

Szerkesztette: Lecsó
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 317 — Saturday Night Lights
 www.theguardian.com/us-news/2025/feb/07/trump-viktor-orban-electoral-autocracy

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Lecsó Denver Broncos 3 373
ha mondjuk az időjárás veszélyeztetné akárcsak az Amazon működését, vagyis profitját, akkor kikutattatnának, fejlesztenének valami időjárásszabályozó, visszazöldítő akármit.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem itt hagyjuk abba ezt a diskurzust, már ami a fizikai részét illeti Azt elmondtam én is, hogy Jézus második eljövetelében pl nagyon bízok... Te meg bízzál az Amazon visszazöldítő akármilyében. A lényeg, hogy ne veszítsük e la hitünket. 😀
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 721 — The Mathematician
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.
Gyurma Pappa
d enem is ez az első fake videó amit posztol
anno a kamalás fakeket is tolta 1000el

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Egy újabb öngyilkosságnak álcázott kivégzés:
 www.portfolio.hu/global/20250207/biralta-putyint-kizuhant-a-tizedik-emeletrol-az-orosz-muvesz-739849
nagir
fasza, 10.-en lakom
NB2
De nem vagy orosz művész.

több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 222 — nabege2@yahoo.com
Egy újabb öngyilkosságnak álcázott kivégzés:
 www.portfolio.hu/global/20250207/biralta-putyint-kizuhant-a-tizedik-emeletrol-az-orosz-muvesz-739849
nagir
fasza, 10.-en lakom
több mint 1 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 508 — Bla, bla, bla
Egy újabb öngyilkosságnak álcázott kivégzés:
 www.portfolio.hu/global/20250207/biralta-putyint-kizuhant-a-tizedik-emeletrol-az-orosz-muvesz-739849

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 853 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
 edition.cnn.com/2025/02/04/politics/netanyahu-trump-white-house-meeting/index.html

Ez teljesen megőrült.
cartman023
Dehogy

Ez Bannon-fele stratégia. Nyomják fullba a kreténségeket, de ez elterelés.

Trump erősnek akar látszani, de pl. az első napos executive orderek közül is a lényegiek meg sem élik az első hatályba lépést.
Gyurma Pappa
XD

Gyozelem gyozelem hatan, kozben a demokratak meg osszeomlottak:  edition.cnn.com/2025/01/19/politics/democrats-party-change-cnn-poll/index.html
undisputedly
Ezt is pontosan megjósolta Bannon. Ugyanez volt 2016-ban is, csak akkor másra figyeltünk.

Elképesztően hatékony, amit Trump csinál kommunikációban, senki nem tudja követni.

Mondjuk a repi szavazók kétharmada is disappointed, bár ki ne lenne az, amikor a tojás még mindig drága 😕

Külső szemlélőként egyébként én jól szórakozom.
Gyurma Pappa
| Meg sosem leptem be ennyi idezesre, mar azt hittem Pete Carroll jott vissza. Update: nvm, gazarol volt szo, csak bele kerult a kommentem a lanc elejebe |

Bannon egy marginalizalt podcaster. Mar az elso Trump adminisztracio legelejen ki lett szoritva, tehat kb. 8 eve. Nem jelentos figura (egyesik meg azt is mondanak, hogy egy barom), raadasul egyertelmuen latszik a Trump 1.0 kezdete ota, hogy tul volt ertekelve a szerepe, semmilyen novel conceptet nem hozott, szoval en nem forditanam jelzobe a nevet.

A demek 2008-ban voltak legutoljara ennyire lent nepszerusegben es teljesen eszkoztelenek. A party chair valasztast te is irtad, megint cringe figurag kerultek oda, es gondolom lattad a valasztas napjan a jeloltekrol a videokat: ugy tunt neked, hogy visszaternek a jozan eszhez? Es ezeknek kell a kopogtatokat iranyitani 2 ev mulva.

Kozben a kongresszusi demeknek erre futotta:  www.youtube.com/watch?v=4AE1XoAl-0Q

A repiknel meg JD Vance es Rubio is szepen epiti magat 2 ev mulvara, megannyi media percet kapva; mellette a demokratak a szelsoseges hulyesegeiket sem tudjak elengedni amikre cirka 70%-os tarsadalmi elutasitottsag van es ilyen photo oppokat lehet belole gyartani:

A kabinetjet szepen sorjaban beiktatjak, a demokratak csak par nappal tudjak hatraltatni, Hegseth mar reg bent is van raadasul es Gabbard mellett ot akartak megakadalyozni leginkabb; kulpolitikaban is jol all (Panama visszahatralt kinatol, mexiko es kanada katonakat vezenyelt a hatarra vagy tovabbi eroforrasokat igert be ra es adott orszagban is erre fokuszalta a politikai kozbeszedet); DOGE-ban mar most megannyi politikailag jol eladhato sztorit talaltak (USAID, amit be is daraltak a state department ala, szepen levagva a balos NGO-k tamogatasat); a szovetsegi kormanyban dolgozok szamanak csokkentese is meg lesz. Cserebe par temporary injunctions van, amik 1-2 heten belul vissza lesznek forditva, legvegso esetben majd az SC altal.

Az egyetlen dolog amire keves az esely, a szuletesnel fogva torteno allampolgarsag kerdese, de ott mar alapbol azzal szamoltak, hogy fel kell gorgetni az also birosagoktol az SC-ig aztan meglatni mi lesz.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 600 — zászló zászló szív
Érteni vélem, hogy a kapitalizmus a létező világok legjobbika és az emberi természet tökéletes kifejeződése, de akkor mit keres az a sok szomorúnak tűnő ember a reggeli, munkába cipelő buszon?
Dzsokijuing
a taesadalmi kulonbseg az nem a gazdasagi rendszer termeke. De ird le az utolso femondatodat E Koreaval
no
Akkor minek a terméke?
Gyurma Pappa
kimaradt a kapitalista szo. 😊 Ugye errol volt szo de ez nem kapitalista sajatossag hogy kialakul a kulonbseg. Az elso surplus termelese ota megvan a kulonbseg ami jopar ezer evvel ezelott kezdodott.

Amugy ez termeszetes hogy lesz kulonbseg es az jol is van igy. A merteke nem jo ami viszont a fekek elvesztese miatt alakul ki.
no
Jajó 😊 Már megijedtem

több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 693

r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 876 — no es importante
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.
Gyurma Pappa
Post-truth korban járunk, jó volt az az írás, ami nemrég lett valahova ide linkelve. Szomorú és egyben elkeserítő, de mint minden ilyen esetben, marad a mikrokörnyezetünk, aminél rendet kell tartani, nem lehet mást tenni.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 925 — Deion Sanders for president!
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.
Gyurma Pappa
Mi baja annak aki a trump, musk, stb. féléket egy pillanatig is komolyan veszi. Nevetséges egy társadalom a mai.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 217
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.
Gyurma Pappa
Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon mi lehet még ennél lejjebb. Mert az ugye mindig van.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 267 — Csodabogár
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.
Gyurma Pappa
a "free speech" apostola, aki utána kibannolja azokat akik több faszságát kipostolja? 😀

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 600 — zászló zászló szív
Győzelem!

 telex.hu/kulfold/2025/02/07/musk-x-ukrajna-hamis-video-fake

Nagyon várom, hogy ez miért is jó az amerikai demokráciának.

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 600 — zászló zászló szív
Érteni vélem, hogy a kapitalizmus a létező világok legjobbika és az emberi természet tökéletes kifejeződése, de akkor mit keres az a sok szomorúnak tűnő ember a reggeli, munkába cipelő buszon?
Dzsokijuing
a taesadalmi kulonbseg az nem a gazdasagi rendszer termeke. De ird le az utolso femondatodat E Koreaval
no
Akkor minek a terméke?

több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 267 — Csodabogár

bruh
hallgatom ezt az idiótát, és csak nyomja és nyomja.
és mellé még kibaszott mód aggályos is, amiről beszél.

több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 217
Érteni vélem, hogy a kapitalizmus a létező világok legjobbika és az emberi természet tökéletes kifejeződése, de akkor mit keres az a sok szomorúnak tűnő ember a reggeli, munkába cipelő buszon?
Dzsokijuing
Nem kaptak munkáshitelt, és nem tudtak venni egy 15 éves leharcolt használt autót, az a bajuk.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 8 693
Érteni vélem, hogy a kapitalizmus a létező világok legjobbika és az emberi természet tökéletes kifejeződése, de akkor mit keres az a sok szomorúnak tűnő ember a reggeli, munkába cipelő buszon?
Dzsokijuing
a taesadalmi kulonbseg az nem a gazdasagi rendszer termeke. De ird le az utolso femondatodat E Koreaval
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 804 — Lucas Scott
sic! te figyejj má a szuezi válságot nem kívánnók összekeverni a hatnapossal, 1956 október 29.
sutianap
en nem kevertem itt ossze semmit.
ja itt volt par honapos izraeli megszallas, aztan szepen kisomfordoltak amerikai parancsra 57 marciusaban. ezutan folytatodott az egyiptomi uralom 67ig, amikor jott az ujabb -mar hosszabb ideig tarto- izraeli megszallas.

tobbit hagyom, mert ugy latszik felesleges azon vitatkozni (foleg ilyen szinvonalon), de azert egy ilyen alapveto tortenelmi tennyel jobb, ha tisztaban vagy. sikerkent konyvelem mar el azt is, hogy ha van szerencsem tortenelmileg legalabb egy dologban megmutatni neked ezt a tenyt, amit remelem a jovoben nem fogsz megkerdojelezni mar (bar ki tudja).
csebi
Akkor mosmá várjuk fel rendesen - hogy volt a Szuezi válság, mikor vonult be az UNEF, akkor az kinek a felügyelete volt, stb stb ?
sutianap
tehat az UNEF volt a szuveren ekkor Gazaban? ez kezd egyre jobb lenni 😊 akkor megsem izraeli megszallas volt? legalabb eddig eljutottunk.

az UNEF konkretan puffer volt a demarkacios vonalnal meg a kozos hatarnal a sinain, hogy ne erintkezzenek kozvetlenul az izraeli meg egyiptomi erok. de semmilyen mas kozhatalmi funkciot nem lattak el Gazaban hanem Egyiptom iranyitotta tovabbra is Gazat minden masban.

Nagyon szórakoztató ez az elnöki ciklus is, bárki bármit mondd. Pont ugyanolyan káosz van 🥰
Gyurma Pappa
kíváncsi vagyok, hogy Orbán hol fos leesni a Trump wagonról
Amadeus the Young
Miért esne? A politikai túlélése múlik rajta. Az más kérdés, hogy Trump kormányzattól gesztusokon kívül sokmindenre nem számíthat. Rubio beszélt Szíjjártóval, de semmi érdemi nem történik. Miért történne? Sokkal nagyobb dolgaik vannak.

Elon ámokfutása sokkal érdekesebb most, hogy meddig tud elmenni. Bár értelme kevés van, azonkívül, hogy a saját érdekeit igazgatja.

De sosem volt még ennyire érdekes a politika. Egyrészt Trump hatalma korlátozott, mint minden amerikai elnöké. Ez nem változott. Másrészt a törvényhozásban ugyan van halovány többsége a repiknek, de ugye egyelőre nem látszik, hogy minden úgy menne, ahogy azt Trumpék akarják.

Igazából a következő költségvetésről szóló vitákig, szavazásokig nem látszik, hogy mi az, amit hirtelen törvénnyé akarna tenni a kormányzat. Ugye visszavonták a támogatások befagyasztását, ahogy a birthright citizenship is elhasalt (nyilván). A deportálások is inkább füstként hatnak, mint valódi tűzként, Guantanamo hasznosítása egyébként nem akkora hülyeség, bár ugye jogszerűen akkor is tovább kéne toloncolni onnan a bűnözőket is (ugye csebi?).
Gyurma Pappa
ad1: en azert emlekszem, hogy mekkora sikerkent volt eladva egy mintaanyuka mint COM President. aztan meg hirtelen ellenseg lett belole bar OV sajat maga azt mondta, hogy egy folyamat volt mire a 'halozat' behalozta az anyucit szoval en Trumpnal sem zarnam ezt ki, hogy vmi ilyesmi fog tortenni. mondjuk akkor mar tenyleg csak Vlad, Erdogan meg Kim marad meg havernak.

ad2: G helyzete: errol van tobb hires SC itelet (Rasul, Boumediene ugye a hiresebbek): lenyeg, hogy habeas corpus megillet mkit ott, de egy eleg vekony tobbsegu (5-4 volt majdnem mind asszem) 2004-08 kozotti idoben szuletett dontesek voltak, amit a mostani SC siman at tud irni foleg, hogy Scalia jogilag gyonyoru ellenvelemenyt irt a Boumedieneben meg ha baromsag is, amit leirt 😀
szoval ha hozzaigazitjak a jogi keretet (orizetben tarthatnak akarmeddig toloncra varo 'bunozoket) akkor siman talalnak olyan szovetsegi birot, aki ezt engedi (es majd utana az SC is) es akkor Guantanamo Bay a regi szep fenyeben tundokolhet(ne).

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 361 — Cowboys fan
Érteni vélem, hogy a kapitalizmus a létező világok legjobbika és az emberi természet tökéletes kifejeződése, de akkor mit keres az a sok szomorúnak tűnő ember a reggeli, munkába cipelő buszon?
Dzsokijuing
Végülis mehetnének lelkesen, mozgalmi dalokat énekelve is... miközben valamelyikük egy besúgó, aki figyeli a többieket, hogy ki szervezkedik. Tényleg jobb lenne.