New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 4 éve
Ha csóri túléli ezt a meccset. Mit kapot szerencsétlen bmegHát, az első negyed alapján ha 50 pont alatt maradunk az remek.Adott vagy kapott? 😊 Jones előtt le a kalappal.
Wyatt
Burkus
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Hát, az első negyed alapján ha 50 pont alatt maradunk az remek.Adott vagy kapott? 😊 Jones előtt le a kalappal.
Wyatt
több mint 4 éve
Én ott nem féltem semmitől, itt azért karcosabb, ha jó az idő. Gilmore-ral még csak csak lehetne valamit kezdeni az elkapókkal, így azért sok leszHát az még sokba kerülhet igen, viszont ha így folytatja a Dolphins, a végén nyerhetünk Floridában, és igazából itt úgyis 1–1-gyel számol az ember 😀Én a Tampa ellen is nagy zakótól féltem és nem lett, remélem, most is csalódni fogok a várakozásaimban.
A nagyobb kár, hogy a Dallast nem fogjuk úgy szétfutni, ahogyan reméltem
Wyatt
Burkus

több mint 4 éve
Hát az még sokba kerülhet igen, viszont ha így folytatja a Dolphins, a végén nyerhetünk Floridában, és igazából itt úgyis 1–1-gyel számol az ember 😀Én a Tampa ellen is nagy zakótól féltem és nem lett, remélem, most is csalódni fogok a várakozásaimban.
A nagyobb kár, hogy a Dallast nem fogjuk úgy szétfutni, ahogyan reméltem
Wyatt
több mint 4 éve
Hát az még sokba kerülhet igen, viszont ha így folytatja a Dolphins, a végén nyerhetünk Floridában, és igazából itt úgyis 1–1-gyel számol az ember 😀A nagyobb kár, hogy a Dallast nem fogjuk úgy szétfutni, ahogyan reméltem

több mint 4 éve
Elnézve a Miamit a Jags ellen, egyre jobban fáj az a vereség a nyitómeccsen. A
több mint 4 éve
The Inside Story of Tom Brady’s Departure From New Englandwww.si.com/nfl/2021/10/14/tom-brady-seth-wickersham-book-excerpt-daily-cover
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Hú de nem sikerült értelmezni a leírtakat 😕Nem tudom már hol, de hallottam valahol, hogy Barmore csalódás.... hm okEz inkább a Patriots falról mond többet (hogy áll fel, rotálnak-e a játékosok, stb.), mint magáról a játékosról. A Colts falban pl. Grover Stewart jóval többször kap double teamet, mint Deforest Buckner. Nyilván nem a két játékos teljesítményének szól ez, hanem annak, hogy hol játszanak, stb.
ZERO_L
peterk2005

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Ettől függetlenül szerintem Barmore biztatóan játszik,jobbnak tűnik mint az utóbbi évek DT huzasai.Nem tudom már hol, de hallottam valahol, hogy Barmore csalódás.... hm okEz inkább a Patriots falról mond többet (hogy áll fel, rotálnak-e a játékosok, stb.), mint magáról a játékosról. A Colts falban pl. Grover Stewart jóval többször kap double teamet, mint Deforest Buckner. Nyilván nem a két játékos teljesítményének szól ez, hanem annak, hogy hol játszanak, stb.
ZERO_L
peterk2005
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Nem tudom már hol, de hallottam valahol, hogy Barmore csalódás.... hm okEz inkább a Patriots falról mond többet (hogy áll fel, rotálnak-e a játékosok, stb.), mint magáról a játékosról. A Colts falban pl. Grover Stewart jóval többször kap double teamet, mint Deforest Buckner. Nyilván nem a két játékos teljesítményének szól ez, hanem annak, hogy hol játszanak, stb.
ZERO_L


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Meglátjuk, mindenesetre szkeptikus vagyok. Ha bejön számon lehet rajtam kérni egy mea culpát.twitter.com/BenFennell_NFL/status/1449042981839900676?t=QpQqEOHYflMSC7wOpmkcAw&s=19
empty taxi
JMD egyelore nem erolteti ezt..
topin
I asked McDaniels about this last week and he said, "it's not something we major in" but that they have it in their bag for certain matchups. Made me sad.
— Evan Lazar (@ezlazar) October 15, 2021
Valószínű nem akarják átalakítani az egész playbookot ezekért a játékokért vagy most nem fogják beépíteni, majd ha már az alapjátékokat tudják.
Esetleg ködösítenek...
több mint 4 éve
Meglátjuk, mindenesetre szkeptikus vagyok. Ha bejön számon lehet rajtam kérni egy mea culpát.twitter.com/BenFennell_NFL/status/1449042981839900676?t=QpQqEOHYflMSC7wOpmkcAw&s=19
empty taxi
JMD egyelore nem erolteti ezt..
több mint 4 éve
Nem tudom már hol, de hallottam valahol, hogy Barmore csalódás.... hm okChristian Barmore is getting double-teamed more than any defensive tackle in the league…as a rookie https://t.co/ZD3mcbd9qI
— Alex Barth (@RealAlexBarth) October 14, 2021

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Kicsit próbáltam szatírikus lenni. De azért én úgy látom, hogy kb. 40 percig elég komoly ellenállást fejtettek ki, utána viszont öszzedőltek, mint a kártyavár a hurrikánban.Azért jó csapat ez a Texans. Ha a meccsek 40 percesek lennének, ott lennének a bajnokesélyesek között 😉Ezt nem tudtam eldönteni,hogy viccelsz-e...
Kollega
kolok1972
Történetesen a nálunk azért erősebb Buffalo ellen is elég viszonylag jól tartották magukat. Bár esélyük addig se volt, de a negyedik negyedben azért benyaltak még 3 TD-t.
Én azért már láttam ilyet. Sőt, pont ebben a stadionban, hogy 40 percig a műfű alatt közlekedünk és agyon vagyunk verve. Aztán hirtelen elfogy a szusz és kis hosszabítás után mégis mi nyerünk.
We are all PATRIOTS!
több mint 4 éve
Meki javul blitz ellen. (ok, kis minta)By far the biggest improvement in the numbers for Mac Jones over the last two games is against the blitz. If Mac continues to shred blitzes, teams will hopefully back off which will give him more time to throw downfield. #Patriots pic.twitter.com/Ss3cI2FDjM
— Evan Lazar (@ezlazar) October 11, 2021

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Azért jó csapat ez a Texans. Ha a meccsek 40 percesek lennének, ott lennének a bajnokesélyesek között 😉
We are all PATRIOTS!
több mint 4 éve
Én azt láttam, hogy a 4man rush volt az öreg alapkoncepciója. De volt ahol csak 2-3 emberrel próbáltunk nyomást generálni, főleg 3. és 4.downokon. Azzal számoltunk, hogy verjen meg minket Mills, ha tud. De amíg nem ment a blitz, addig alig volt nyomás rajta és cserébe DMC teljesen vakon volt az első 3 negyedben.
Aztán amint végre hajlandóak voltunk belátni, hogy ez a D játékterv nem jó és menjen a nyomás az újoncra, abban a pillanatban elkezdtek puntolgatni és Mills kidobálta, pontatlan lett, zavarban volt és sackelve lett.
Nem értettem miért ennyire a másik végét próbáltuk megfogni a védekezésnek, ami láthatóan nem működött. Itt most minden adott volt egy agresszív felfogáshoz, az ellenfél támadófala mellett az újonc QB, a gyenge elkapósor. Ehhez képest ebből az első két faktort kapásból nem támadtuk a kellő intenzitással. Már a 2.negyedben, de a 3.negyedben mindenképp vártam volna a váltást. És amikor végre 5 emberrel mentünk, akkor gyakorlatilag jó passza sem volt Millsnek már.
több mint 4 éve
Elképesztő volt, hogy mit csinált velünk a texans az első félidőben. Egészen szánalmas és röhejes. Davis Mills? 300 yard? Komolyan?Szerintem ide egy nr1 CB nagyon kelleni fog.
Egészen biztosan nagy mellénnyel mentek fel a meccsre és azért ezen a szinten ez nem fér bele.
Ebben a csapatban nincsenek elit, blue chip játékosok. Végignézve a DC-t, nincsenek benne impact playerek. Max Judon. Talán. Így azért kurva nehéz jó csapatot építeni.
Csak remélni tudom, hogy a fiatalok vagy az FA-k feljavulnak, mert ez egyelőre nagyon kevés. (ennek persze része a vesszőparipám a draft)
zinedine5
Anno próbáltuk nélküle, nem ment, aztán jött Talib-Revis-Gilmore és igazolva lett, hogy nem lehet ezt sémával meg mélységgel kompenzálni.
Jelenleg nincs ilyen játékosunk, szóval vagy FA-ről vagy draftról de szinte azonnal kell szerezni. Remélem ezt a kérdést nem gondoljuk túl és nem akarjuk feltalálni a melegvízet.
Én a frontban még bízok, hogy a passrush össze fog állni de Wino snapszámai tényleg nagyon aggasztóak 😕

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
De faszom, eddig még 50et sem tudott összekaparni. (két éve nem kapott el egy labdát sem🤣)Sok gyenge meccset láttunk az utóbbi években is, de olyanra nem emlékszem, hogy Davis kibaszott Mills szintű újonc irányító ennyire taknyosra szopassa a védelmünket, Chris who the fuck is that Moore-ral...Az első 100 yard feletti meccse volt a karrierje során…
Jonesnak voltak hülye dobásai és az INT-je is most csak az ő hülyesége volt(lehetett volna több is), de nem tudom hibáztatni, ezeket el kell neki követnie. Az kéne, hogy a harmadik évében már sokkal kevesebb rossz dobása és így INT-je legyen... Ez az amit soha nem fogsz a padon megtanulni.
Védelem meg jövőhéten a ‘boys ellen megmutathatja, hogy ez a mai csak egy “very bad day at the office” volt, mert ezt a videóanyagot Bill bá jó sokáig fogja mutogatni a srácoknak.
Btw, az Ofal semmivel sem volt rosszabb mint a korábbi hetekben, oké ez csak a texans de hát akkor is...
ZERO_L
kolok1972
Mostantól minden Christ duplázni/triplázni kell, legyen az pro-bowler vagy tegnap született csecsemő
#chrismatthewsing

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Elképesztő volt, hogy mit csinált velünk a texans az első félidőben. Egészen szánalmas és röhejes. Davis Mills? 300 yard? Komolyan?Egészen biztosan nagy mellénnyel mentek fel a meccsre és azért ezen a szinten ez nem fér bele.
Ebben a csapatban nincsenek elit, blue chip játékosok. Végignézve a DC-t, nincsenek benne impact playerek. Max Judon. Talán. Így azért kurva nehéz jó csapatot építeni.
Csak remélni tudom, hogy a fiatalok vagy az FA-k feljavulnak, mert ez egyelőre nagyon kevés. (ennek persze része a vesszőparipám a draft)
több mint 4 éve
Az sem kizárt, hogy az utolsó is...Sok gyenge meccset láttunk az utóbbi években is, de olyanra nem emlékszem, hogy Davis kibaszott Mills szintű újonc irányító ennyire taknyosra szopassa a védelmünket, Chris who the fuck is that Moore-ral...Az első 100 yard feletti meccse volt a karrierje során…
Jonesnak voltak hülye dobásai és az INT-je is most csak az ő hülyesége volt(lehetett volna több is), de nem tudom hibáztatni, ezeket el kell neki követnie. Az kéne, hogy a harmadik évében már sokkal kevesebb rossz dobása és így INT-je legyen... Ez az amit soha nem fogsz a padon megtanulni.
Védelem meg jövőhéten a ‘boys ellen megmutathatja, hogy ez a mai csak egy “very bad day at the office” volt, mert ezt a videóanyagot Bill bá jó sokáig fogja mutogatni a srácoknak.
Btw, az Ofal semmivel sem volt rosszabb mint a korábbi hetekben, oké ez csak a texans de hát akkor is...
ZERO_L
kolok1972
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 4 éve
Sok gyenge meccset láttunk az utóbbi években is, de olyanra nem emlékszem, hogy Davis kibaszott Mills szintű újonc irányító ennyire taknyosra szopassa a védelmünket, Chris who the fuck is that Moore-ral...Az első 100 yard feletti meccse volt a karrierje során…
Jonesnak voltak hülye dobásai és az INT-je is most csak az ő hülyesége volt(lehetett volna több is), de nem tudom hibáztatni, ezeket el kell neki követnie. Az kéne, hogy a harmadik évében már sokkal kevesebb rossz dobása és így INT-je legyen... Ez az amit soha nem fogsz a padon megtanulni.
Védelem meg jövőhéten a ‘boys ellen megmutathatja, hogy ez a mai csak egy “very bad day at the office” volt, mert ezt a videóanyagot Bill bá jó sokáig fogja mutogatni a srácoknak.
Btw, az Ofal semmivel sem volt rosszabb mint a korábbi hetekben, oké ez csak a texans de hát akkor is...
ZERO_L
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Így-így.Bezzeg ha kikapunk micsoda műsor lenne itt😊Szerintem azért nincs, mert műsornak kellene lennie, de mégiscsak győztünk. De ez egy épülő csapattól is nagyon gyenge teljesítmény volt a meccs utolsó harmadáig és gyenge ellenfél ellen. Jones most már konzisztensen jó és ma jól dobta az itteni kollégák közül egyesek által hiányolt hosszabb passzokat, bár a második picket csak szerencsével kerülte el. Judon nagy igazolás volt, Henry ma bizonyította, hogy miért igazoltuk. Szerintem Harris hosszabb időre fog kidőlni.
Könnyebb meccsre számítottam, viszont meglepő volt, hogy az O fal viszonylag egyben volt. Sok a sérült és azért sok csapat ellen nem lehet egy félidőt átaludni!
NB2
A meccsen jogos felvetés volt, hogy az idei koncepció a GM QB, erős, futást támogató O-fal, erős RB corps és mindehhez az ellenfelet kevés ponton tartó bika védelem. Ehhez képest az O-fal átjáróház (ma egy árnyalatnyival kevésbé, de nem is J. J. Watt és Clowney rohamozott), a RB corps két sérülés és egy trade okán nagyon meggyengült, a secondary pedig ma botrányosan szerepelt, CB1 nélkül vagyunk.
De a win az win. Azért jó, hogy nem 1-4-en vagyunk, mert az jövő héten 1-35 lenne és az már a liga alja. Hogy lementünk középcsapatba - egyenlőre - azt úgy tudomásul vette az ember, a ligaalja besorolás azért fájna.
Burkus
Nem mondom, titkon azt reméltem, hogy ez a csapat hengerelni fog, de a valóság mást mutat.
Azért ilyen O-fallal kiállni a meccsre nem életbiztosítás, ráadásul úgy, hogy a top futód kidől az egész szezonra.
A védelem karcolhatott volna jobban is, de tavaly is hasonló játékkal szívattak szét minket, most meg a secondary is folyamatosan betlizett. A második félidőre azért meglett, hogy mit kell csinálni, de ha a Texans több pontot csinál, akkor ez egy bukó meccs.
Harris fumblit én nem varrnám teljesen a nyakába, elég szerencsétlen helyzet volt.
Az egyik védőről lepattanva vitte a lendület a célterület felé, nem tudta normálisan kontrollálni a mozgását, próbálta másik kézzel is megfogni a labdát, de a védő jó szögben állt, aztán kiütötte.
Jones jól dobálta a labdákat, azért a slant útvonalakat kiismerte a Texans, még jó, hogy csak 1 INT lett belőle, mert simán volt benne több is.
A Henrynek dobott TD meg nem tudom, hogy így volt-e felrajzolva, mert az elég necces volt.
BB is kérdezte JMD-től, hogy ezt így hogyyan...aztán ott mutatták a padon ülő Jonest, hogy nem épp boldog arccal ül JMD mellett. Lehet én látok bele többet, de sztem ez a saját magánakciója volt.
Judon nagyon nagy találat volt, Collins visszatérésének örülök, de nem tudom mennyire lehet köze a jelenlegi D teljesítményének és emiatt Gilmore elengedésének.
Gilmorerral kapcsolatban meg BB valszeg akart egy prove-it szerződést kötni, aztán ugye Gilinek ez nem tetszett.
Lehet, hogy nem jártunk jól, de nekem erről mindig az jut eszembe, hogy Revist se sikerült (szerencsére) megtartanunk, pedig BB akarta, aztán vagy a következő, vagy az utána lévő szezonra nagyon visszaesett a teljesítménye.
Szóval most minden szinten van egy toldozott-foldozott csapatunk, amelyiknek az egyik részre még tanulja a playbookot, másik része meg még mindig nem állt össze vagy ennyi van bennük.
Plusz azt ne feledjük el, hogy van aki azt rebesgeti, hogy ez a csapat nem Jonesra lett építve, hanem Newtonra, csak aztán a Covid mizéria és Jones jó teljesítménye miatt ő lett a kezdőbe betéve.