New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 4 éve
Én pusztán tehát annyit állítottam,hogy egy TD akkor lehetett volna olyan gamechanger pillanat ami az Offense feljavulását eredményezi,míg ha nem jön be akkor sincs semmi,mert az Offense javulása nélkül a meccs alakulását tekintve csak matematikai esély volt a fordításra. Ott szerintem kockáztatni kellett volna,hogy az Offenset kibillentsd az addigi impotens játékából.Mitől billent volna át? Egy passztól? Mivel ez nem illeszkedik a neki kellett volna menni hogy beinduljon az O és TD-t érjen később gondolatmenetbe, mert ugye TD-t ért el, akkor most az jön, hogy rövid pálya, Jones futás. Értem.
A FG-t akkor éreztem volna jó döntésnek,ha a játék képe azt mutatta volna,hogy tkp bmikor át tuduk menni a pályán így mindegy hogy most szerzünk TD-t vagy majd a következő támadásból próbáljuk meg. De erről szó sem volt.
kolok1972
több mint 4 éve
Úgy érzem egy picit félrement a dolog,értem amit írtok,csak nem értek vele egyet.Véleményem szerint ezt a meccset csak két feltétel mellett lett volna esélyünk megnyerni a játék képe alapján
A) Az Offense teljesítményében drasztikus,ugrásszerű javulás következik be
és
B) A Saints belehibázik vagy a Def. bravúrja esélyt ad a fordításra
Bármelyik feltétel hiányában nem láttam reális esélyt a fordításra.
Matematikailag természetesen így ugyanakkora esély volt a fordításra,dejáték képe alapján az Offense ugrásszerű javulása nélkül ez nem volt benne a meccsben,mint ahogy aztán a meccs alakulása ezt igazolta is.
Ezt pedig nem cáfolja az a tény hogy utána TD-t csináltunk,mert ez sokkal inkább volt annak köszönhető,hogy csak 43 yardot kellett végigmennünk és mindössze 3 jó,szerencsés (mert azért Jones 10 yardos futását pl ne tekintsük már egy gondosan felrajzolt és kivitelezett playnek) játékkal TD-t csináltunk.
Én pusztán tehát annyit állítottam,hogy egy TD akkor lehetett volna olyan gamechanger pillanat ami az Offense feljavulását eredményezi,míg ha nem jön be akkor sincs semmi,mert az Offense javulása nélkül a meccs alakulását tekintve csak matematikai esély volt a fordításra. Ott szerintem kockáztatni kellett volna,hogy az Offenset kibillentsd az addigi impotens játékából.
A FG-t akkor éreztem volna jó döntésnek,ha a játék képe azt mutatta volna,hogy tkp bmikor át tuduk menni a pályán így mindegy hogy most szerzünk TD-t vagy majd a következő támadásból próbáljuk meg. De erről szó sem volt.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Ha már %, akkor hány % esélyünk lett volna, ha megcsináljuk a TD-t?85%90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi volt az esélye a Saints-nek ezen statisztikai oldal szerint mikor 9 perccel a vége előtt "feljöttünk" 8 pontra (1 labdabirtoklás)? 😊
ZERO_L
Nem mintha győzelmet, vagy akár csak hosszabbítást érdemeltünk volna a mutatott teljesítmény alapján... 😕
Castleai01
Ha kihagyjuk nyílván 99,9-re ugrik a mutató.90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi lett volna ha kihagyod? És hány százalék esélye volt a TD-nek?
ZERO_L
topin
De most tényleg annyira ördögtől való dolog belátni hogy többet nyerhettünk volna ha megcsináljuk a 1st downt mint amennyit veszíthettünk volna egy sikertelen játékon?
Ez a “mennyi esélye volt a TD-nek?” meg egy hülye kérdés már ne haragudj. 1, nem kellett volna TD mert elég lett volna 7 yard és van 4 kísérletünk 1 yardot menni a TD-ért. De ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor is sokkal több esélye volt ott megcsinálni egy TD-t mint 15 perc alatt visszajönni 15 pont hátrányból.
((Egyébként már a blockolt punt előtt rá kellett volna menni a 4&4-re. Végre haladni tudtunk ott meg lehetett volna a momentum change. És persze sok volt hátra, meg fiatal QB tudom-tudom, de szerintem elszalasztott lehetőség volt, sajnos a “futball Istenek” meg is bosszulták))
ZERO_L
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 4 éve
85%90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi volt az esélye a Saints-nek ezen statisztikai oldal szerint mikor 9 perccel a vége előtt "feljöttünk" 8 pontra (1 labdabirtoklás)? 😊
ZERO_L
Nem mintha győzelmet, vagy akár csak hosszabbítást érdemeltünk volna a mutatott teljesítmény alapján... 😕
Castleai01
Ha kihagyjuk nyílván 99,9-re ugrik a mutató.90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi lett volna ha kihagyod? És hány százalék esélye volt a TD-nek?
ZERO_L
topin
De most tényleg annyira ördögtől való dolog belátni hogy többet nyerhettünk volna ha megcsináljuk a 1st downt mint amennyit veszíthettünk volna egy sikertelen játékon?
Ez a “mennyi esélye volt a TD-nek?” meg egy hülye kérdés már ne haragudj. 1, nem kellett volna TD mert elég lett volna 7 yard és van 4 kísérletünk 1 yardot menni a TD-ért. De ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor is sokkal több esélye volt ott megcsinálni egy TD-t mint 15 perc alatt visszajönni 15 pont hátrányból.
((Egyébként már a blockolt punt előtt rá kellett volna menni a 4&4-re. Végre haladni tudtunk ott meg lehetett volna a momentum change. És persze sok volt hátra, meg fiatal QB tudom-tudom, de szerintem elszalasztott lehetőség volt, sajnos a “futball Istenek” meg is bosszulták))

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️Én se örültem az FG-nek, de meglehetett volna az egyenlítés 2 TD+1XP+2P próbálkozással, mert 15 pontot kellett volna összehozni. Ebből 1 TD-t akár hozhatott volna a védelem is akár fennmaradó 1 negyed alatt.
ZERO_L
Egyszerűen csak szituációs foci volt.
(A Falcons elleni SB-n kicsit több pontot pakolt fel a táblára egy jobb csapat kb. ennyi idő alatt)
több mint 4 éve
90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi volt az esélye a Saints-nek ezen statisztikai oldal szerint mikor 9 perccel a vége előtt "feljöttünk" 8 pontra (1 labdabirtoklás)? 😊
ZERO_L
Nem mintha győzelmet, vagy akár csak hosszabbítást érdemeltünk volna a mutatott teljesítmény alapján... 😕
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 4 éve
90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️És mennyi lett volna ha kihagyod? És hány százalék esélye volt a TD-nek?
ZERO_L
több mint 4 éve
90% esélye volt a Saintsnek a FG előtt, berúgtuk és felment 95%-ra, de biztos ez volt a jó döntés 🤦♂️

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Tök mindegy hogy szereztünk TD-t, a FG után 1 birtoklásra voltunk matematikailag. Ez volt a lényege, hogy ennek az esélye megmaradjon azután a drive után. Ha ott sem szerzünk pontot, akkor vége a meccsnek. Így meg eljutottunk 3&7-re egy birtoklás különbségnél. Ennyi volt a lényege. A meccs képét tekintve, már ezzel is kimaxoltuk a lehetőségeinket, hogy ennyi "izgalom" összejött a 4.negyedre.Semmi nem változott az Off teljesítményében a FG után,a TD-ben finoman szólva sem elhanyagolható szerepet játszott hogy az egész meccs legjobb field pozíciójából indultunk a Saints saját 43 yardosáról,szóval szó nincs arról amit állítasz. Kaptunk egy rövid pályát,amit aztán egy 10 yardos Agholor passzal,egy 10 yardos Jones futással (lol ) és egy bravúros (szerencsés,hogy nem lépett ki) Bourne elkapással TD-re tudtunk váltani. De a játék képe semmit nem változott szerintem.[Mit hisz el az offense? Az nem elég motiváció hogy 2 labdabirtokláson belül tart a D és jöhetsz fel? AHogy egyébként meg is történt. Mert az a FG amit vitattok, az pont megadta az esélyt az 1 birtoklásra zárkózáshoz a Bourne TD után. Akkor kellett volna még egy stop és a 3&7 kivédekezése és az egyenlítésért mehettünk volna. Nem érdemeltük volna meg, vélhetően nem is sikerült volna, de az esélyt megkaptuk volna.
De,csak ha sikerül a TD akkor talán a saját Offensed is elhiszi hogy van még keresni valója,pont ez lett volna a lényeg!
A FG pontosan semmilyen esélyt nem adott a comebackre,pont erről beszéltem ,hogy a játék képe alapján ez csak matematikai esély volt,egy percig sem volt esélye a győzelemre,a Pats Off. pedig semmilyen löketet nem kapott a FG-tól.
Abban nyilván igazad van,hogy ha TD-t szerzünk a Saints akkor is valószínűleg behúzza a meccset,de itt arról van szó,hogy ha kapunk még egy esélyt,akkor ez az Off egy FG-lal a háta mögött akkor sem valószínű hogy megfordítja a meccset,egy TD viszont adhatott volna esetleg egy akkora boost-ot,amivel talán lett volna esélyünk.
A játék képe alapján egy FG-lal semmiféleképpen .
kolok1972
Az offense egyébként TD-t csinált a FG után, tehát valahogy mégis elhitte hogy végig tud menni a pályán. Most akkor pontosan mire hivatkozol? Mert a pályán megcáfolták az érveidet. A D is megcsinálta a saját rész feladatát a FG után, szóval az egész csapat motivált maradt, senki nem esett vissza. A támadók meg TD-t értek el.
topin
kolok1972
több mint 4 éve
És szerinted mi változott volna ha TD-t szerzünk FG helyett?Semmi nem változott az Off teljesítményében a FG után,a TD-ben finoman szólva sem elhanyagolható szerepet játszott hogy az egész meccs legjobb field pozíciójából indultunk a Saints saját 43 yardosáról,szóval szó nincs arról amit állítasz. Kaptunk egy rövid pályát,amit aztán egy 10 yardos Agholor passzal,egy 10 yardos Jones futással (lol ) és egy bravúros (szerencsés,hogy nem lépett ki) Bourne elkapással TD-re tudtunk váltani. De a játék képe semmit nem változott szerintem.[Mit hisz el az offense? Az nem elég motiváció hogy 2 labdabirtokláson belül tart a D és jöhetsz fel? AHogy egyébként meg is történt. Mert az a FG amit vitattok, az pont megadta az esélyt az 1 birtoklásra zárkózáshoz a Bourne TD után. Akkor kellett volna még egy stop és a 3&7 kivédekezése és az egyenlítésért mehettünk volna. Nem érdemeltük volna meg, vélhetően nem is sikerült volna, de az esélyt megkaptuk volna.
De,csak ha sikerül a TD akkor talán a saját Offensed is elhiszi hogy van még keresni valója,pont ez lett volna a lényeg!
A FG pontosan semmilyen esélyt nem adott a comebackre,pont erről beszéltem ,hogy a játék képe alapján ez csak matematikai esély volt,egy percig sem volt esélye a győzelemre,a Pats Off. pedig semmilyen löketet nem kapott a FG-tól.
Abban nyilván igazad van,hogy ha TD-t szerzünk a Saints akkor is valószínűleg behúzza a meccset,de itt arról van szó,hogy ha kapunk még egy esélyt,akkor ez az Off egy FG-lal a háta mögött akkor sem valószínű hogy megfordítja a meccset,egy TD viszont adhatott volna esetleg egy akkora boost-ot,amivel talán lett volna esélyünk.
A játék képe alapján egy FG-lal semmiféleképpen .
kolok1972
Az offense egyébként TD-t csinált a FG után, tehát valahogy mégis elhitte hogy végig tud menni a pályán. Most akkor pontosan mire hivatkozol? Mert a pályán megcáfolták az érveidet. A D is megcsinálta a saját rész feladatát a FG után, szóval az egész csapat motivált maradt, senki nem esett vissza. A támadók meg TD-t értek el.
topin
kolok1972
Topin pont arra világított rá, hogy FG után meccsben maradtunk és TD-t szereztünk.
Pont ezt akarjuk mondani, hogy az FG megteremtette a comeback lehetőségét. 2 labdabirtoklás hátrányt le lehet dolgozni egy negyed alatt. Ha a TD nem jön össze, amire elég nagy lett volna az esély, tekintve hogy 4&7 volt, akkor garbage timeról beszélünk.
Ti most ezt a mentális többletet hozzátok fel, ami egy TD adhatott volna ezáltal a következő drive / driveok jobban sikerülhettek volna. De FG után is jobban sikerült...
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 4 éve
Semmi nem változott az Off teljesítményében a FG után,a TD-ben finoman szólva sem elhanyagolható szerepet játszott hogy az egész meccs legjobb field pozíciójából indultunk a Saints saját 43 yardosáról,szóval szó nincs arról amit állítasz. Kaptunk egy rövid pályát,amit aztán egy 10 yardos Agholor passzal,egy 10 yardos Jones futással (lol ) és egy bravúros (szerencsés,hogy nem lépett ki) Bourne elkapással TD-re tudtunk váltani. De a játék képe semmit nem változott szerintem.[Mit hisz el az offense? Az nem elég motiváció hogy 2 labdabirtokláson belül tart a D és jöhetsz fel? AHogy egyébként meg is történt. Mert az a FG amit vitattok, az pont megadta az esélyt az 1 birtoklásra zárkózáshoz a Bourne TD után. Akkor kellett volna még egy stop és a 3&7 kivédekezése és az egyenlítésért mehettünk volna. Nem érdemeltük volna meg, vélhetően nem is sikerült volna, de az esélyt megkaptuk volna.
De,csak ha sikerül a TD akkor talán a saját Offensed is elhiszi hogy van még keresni valója,pont ez lett volna a lényeg!
A FG pontosan semmilyen esélyt nem adott a comebackre,pont erről beszéltem ,hogy a játék képe alapján ez csak matematikai esély volt,egy percig sem volt esélye a győzelemre,a Pats Off. pedig semmilyen löketet nem kapott a FG-tól.
Abban nyilván igazad van,hogy ha TD-t szerzünk a Saints akkor is valószínűleg behúzza a meccset,de itt arról van szó,hogy ha kapunk még egy esélyt,akkor ez az Off egy FG-lal a háta mögött akkor sem valószínű hogy megfordítja a meccset,egy TD viszont adhatott volna esetleg egy akkora boost-ot,amivel talán lett volna esélyünk.
A játék képe alapján egy FG-lal semmiféleképpen .
kolok1972
Az offense egyébként TD-t csinált a FG után, tehát valahogy mégis elhitte hogy végig tud menni a pályán. Most akkor pontosan mire hivatkozol? Mert a pályán megcáfolták az érveidet. A D is megcsinálta a saját rész feladatát a FG után, szóval az egész csapat motivált maradt, senki nem esett vissza. A támadók meg TD-t értek el.
topin
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Stevenson büntibe került az első heti fumble miatt?passzblokkolásban is botrányos volt csóri, liszteszsákként dobták odébb az utolsó ilyen feladatánál
Bazzani
több mint 4 éve
The way the QB rookies have looked this year is how rookies usually look.
— DJ Bien-Aime (@Djbienaime) September 27, 2021
Herbert, Baker, Lamar, Luck, RG3, Russell Wilson, Dak’s rookie years have poisoned our minds
Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 4 éve
[Mit hisz el az offense? Az nem elég motiváció hogy 2 labdabirtokláson belül tart a D és jöhetsz fel? AHogy egyébként meg is történt. Mert az a FG amit vitattok, az pont megadta az esélyt az 1 birtoklásra zárkózáshoz a Bourne TD után. Akkor kellett volna még egy stop és a 3&7 kivédekezése és az egyenlítésért mehettünk volna. Nem érdemeltük volna meg, vélhetően nem is sikerült volna, de az esélyt megkaptuk volna.
De,csak ha sikerül a TD akkor talán a saját Offensed is elhiszi hogy van még keresni valója,pont ez lett volna a lényeg!
A FG pontosan semmilyen esélyt nem adott a comebackre,pont erről beszéltem ,hogy a játék képe alapján ez csak matematikai esély volt,egy percig sem volt esélye a győzelemre,a Pats Off. pedig semmilyen löketet nem kapott a FG-tól.
Abban nyilván igazad van,hogy ha TD-t szerzünk a Saints akkor is valószínűleg behúzza a meccset,de itt arról van szó,hogy ha kapunk még egy esélyt,akkor ez az Off egy FG-lal a háta mögött akkor sem valószínű hogy megfordítja a meccset,egy TD viszont adhatott volna esetleg egy akkora boost-ot,amivel talán lett volna esélyünk.
A játék képe alapján egy FG-lal semmiféleképpen .
kolok1972
Az offense egyébként TD-t csinált a FG után, tehát valahogy mégis elhitte hogy végig tud menni a pályán. Most akkor pontosan mire hivatkozol? Mert a pályán megcáfolták az érveidet. A D is megcsinálta a saját rész feladatát a FG után, szóval az egész csapat motivált maradt, senki nem esett vissza. A támadók meg TD-t értek el.
több mint 4 éve
DOWN:O-Fal:Ez vmi botrányos így...Wynn rohadtul nincs formában, hiányzik Brown is...Herron meg szenvedett folyamatosan. Ha nem tudják megtámogatni a futást, akkor meg vagyunk lőve.
Andrewst is benyomták 4x, ott is mi van...
Jonnu Smith: Az a felpattanó labda nem teljesen az ő sara, láttunk már a Brady-Edelman párostól is ilyet, de amit a meccsen művelt...talán a végén volt egy elkapása
Bolden: Nem kifejezetten ő a hibás, de ezek a playhívások rá mint erőfutóra...értem én h a Miamiban szétfutott minket, csak ott volt fal ami nyitott neki, itt meg nem.
A végén is volt egy középre menő futása, aztán hirtelen kivágott jobbra és jött is a szerelés, mert persze h számítottak erre...még az is jobb lett volna, ha belefut középre, hátha.
Első félidei védelem: Ami ott ment az nem semmi volt, mintha nem számítottunk volna rá, hogy Kamarát futtatni fogják... aztán szépen össze kapták magukat, de az is lehet, hogy a Saints vett vissza a tempóból.
ST: Remélem idénre ellőtték az összes balfaszkodást...
UP:
Jones: Nem volt túl sok rookie hibája, amit tudott megtett, legtöbbször érezte a nyomást, jól mozgott ki a zsebből, másodjára már a futást is jobban nyomta, meg dobálta a hosszúkat, megvolt a gyakorlás 😀
Hunter Henry: Blokkolásokat nem néztem, de azt hiszem az összes felé szálló labdát elkapta
Meyers: Már amikor idekerült, akkor is sokat vártam tőle és be is bizonyította, hogy jó elkapó, remélem szép jövője lesz itt.
Bourne Jó fogás volt ő is, szép elkapásokat csinált.
Összességében nézve ez vagy egy elcseszett meccs volt, ahol totál nem volt éles a csapat és/vagy rossz volt a gameplan vagy szembejött a valóság.
Szenvedés volt nézni a meccset még úgy is, hogy nagy elvárásaim nem voltak, de ami bosszantó és a közvetítésben is kiemelték, hogy totál karakteridegen hibákat vétünk.
Rossz ST játék, gyenge O-fal, zászlók tömkelege...
Nagyon látszik, hogy új ez a csapat és sok új játékost kell beépíteni/átnevelni az itteni kultúrára.
több mint 4 éve
De,csak ha sikerül a TD akkor talán a saját Offensed is elhiszi hogy van még keresni valója,pont ez lett volna a lényeg!HúhaÍgy van,matematikailag lehet hogy mindegy volt,de a játék képe alapján,ezt én is és nagyon rossz döntésnek tartottam. Akkor lett volna jogos a FG,ha a meccsen addig is gond nélkül jutottunk volna el a RZ-ig csak vmi miatt nem jött volna össz a pont. Dehát láttuk hogy erről szó sem volt,a 2. negyed közepéig még 1st downt sem sikerült csinálnunk (!!!) ,a FG után a Saints meg gond nélkül elégette az időt.Dehogy volt esély, egy teljesen diszfunkcinális O#ba kellett valahogy életet lehelni. Az egész RZ-s playhívásokkal volt gond, de ez feltette a koronát, arra a pár playre.Ezt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
ervinator
Ahogy berúgtuk a FG-t a Saints már csak az órát ölte semmi mást. Pont a TD-vel adtuk volna meg az esélyt a comebackre, de így totálisan feladtunk a meccset.
ZERO_L
kolok1972
Tehát ha TD-t szerzünk, akkor a Saints nem kezdi el égetni az órát? :)
Igen diszfunkcionális volt az O, de ettől még ott a FG volt a jó döntés, abból a szempontból, hogy mi ad több esélyt a meccs megnyerésére.
Igen, jó lett volna TD-t szerezni és az lett volna a legjobb, de amikor 7 yardra vagy az EZ-tól és még több mint egy negyed hátra van, akkor az hogy vissza tudod hozni 2 labdabirtoklásnyi különbségre a meccset az esélyt ad a csapatnak a comebackre. Ha elbaszod a 4&7-et, amire elég nagy esély volt, nem csak azért mert diszfunkcionális volt az O, hanem mert az a 7 yard rengeteg, főleg az RZ-ban, akkor garbage time a 4. negyed.
Így viszont egy védelmi stop, amiben azért lehetett bízni megteremti az esélyt a támadóknak. Hogy tudnak-e élni vele az más kérdés, de ne tegyünk úgy mintha a 4. negyedben 3 perccel a vége előtt mentünk volna FG-re TD helyett. Bőven volt idő még...
ervinator
A FG pontosan semmilyen esélyt nem adott a comebackre,pont erről beszéltem ,hogy a játék képe alapján ez csak matematikai esély volt,egy percig sem volt esélye a győzelemre,a Pats Off. pedig semmilyen löketet nem kapott a FG-tól.
Abban nyilván igazad van,hogy ha TD-t szerzünk a Saints akkor is valószínűleg behúzza a meccset,de itt arról van szó,hogy ha kapunk még egy esélyt,akkor ez az Off egy FG-lal a háta mögött akkor sem valószínű hogy megfordítja a meccset,egy TD viszont adhatott volna esetleg egy akkora boost-ot,amivel talán lett volna esélyünk.
A játék képe alapján egy FG-lal semmiféleképpen .
Szerkesztette: kolok1972
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
HúhaÍgy van,matematikailag lehet hogy mindegy volt,de a játék képe alapján,ezt én is és nagyon rossz döntésnek tartottam. Akkor lett volna jogos a FG,ha a meccsen addig is gond nélkül jutottunk volna el a RZ-ig csak vmi miatt nem jött volna össz a pont. Dehát láttuk hogy erről szó sem volt,a 2. negyed közepéig még 1st downt sem sikerült csinálnunk (!!!) ,a FG után a Saints meg gond nélkül elégette az időt.Dehogy volt esély, egy teljesen diszfunkcinális O#ba kellett valahogy életet lehelni. Az egész RZ-s playhívásokkal volt gond, de ez feltette a koronát, arra a pár playre.Ezt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
ervinator
Ahogy berúgtuk a FG-t a Saints már csak az órát ölte semmi mást. Pont a TD-vel adtuk volna meg az esélyt a comebackre, de így totálisan feladtunk a meccset.
ZERO_L
kolok1972
Tehát ha TD-t szerzünk, akkor a Saints nem kezdi el égetni az órát? 😊
Igen diszfunkcionális volt az O, de ettől még ott a FG volt a jó döntés, abból a szempontból, hogy mi ad több esélyt a meccs megnyerésére.
Igen, jó lett volna TD-t szerezni és az lett volna a legjobb, de amikor 7 yardra vagy az EZ-tól és még több mint egy negyed hátra van, akkor az hogy vissza tudod hozni 2 labdabirtoklásnyi különbségre a meccset az esélyt ad a csapatnak a comebackre. Ha elbaszod a 4&7-et, amire elég nagy esély volt, nem csak azért mert diszfunkcionális volt az O, hanem mert az a 7 yard rengeteg, főleg az RZ-ban, akkor garbage time a 4. negyed.
Így viszont egy védelmi stop, amiben azért lehetett bízni megteremti az esélyt a támadóknak. Hogy tudnak-e élni vele az más kérdés, de ne tegyünk úgy mintha a 4. negyedben 3 perccel a vége előtt mentünk volna FG-re TD helyett. Bőven volt idő még...
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 4 éve
Így van,matematikailag lehet hogy mindegy volt,de a játék képe alapján,ezt én is és nagyon rossz döntésnek tartottam. Akkor lett volna jogos a FG,ha a meccsen addig is gond nélkül jutottunk volna el a RZ-ig csak vmi miatt nem jött volna össz a pont. Dehát láttuk hogy erről szó sem volt,a 2. negyed közepéig még 1st downt sem sikerült csinálnunk (!!!) ,a FG után a Saints meg gond nélkül elégette az időt.Dehogy volt esély, egy teljesen diszfunkcinális O#ba kellett valahogy életet lehelni. Az egész RZ-s playhívásokkal volt gond, de ez feltette a koronát, arra a pár playre.Ezt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
ervinator
Ahogy berúgtuk a FG-t a Saints már csak az órát ölte semmi mást. Pont a TD-vel adtuk volna meg az esélyt a comebackre, de így totálisan feladtunk a meccset.
ZERO_L
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Legutoljara ilyen rosszul 2000-ben, 21 eve kezdett a csapat. Brady elso eveben amikor meg csak csere volt.Akkor 0-4 volt ha minden igaz. Ha jovo heten gyoz az Gillette-be latogato Tampa Bay, akkor Brady allithatja be a a sajat elso eve utani legrosszabb Pats merleget (1-3).
több mint 4 éve
Dehogy volt esély, egy teljesen diszfunkcinális O#ba kellett valahogy életet lehelni. Az egész RZ-s playhívásokkal volt gond, de ez feltette a koronát, arra a pár playre.Ezt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
ervinator
Ahogy berúgtuk a FG-t a Saints már csak az órát ölte semmi mást. Pont a TD-vel adtuk volna meg az esélyt a comebackre, de így totálisan feladtunk a meccset.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Az O-line botrányosan szar. Az első körös Wynnel együtt. Ha nem érték el Jonest az első félidőben, akkor is simán összenyomták a zsebet.A fenti miatt érthetetelen, hogy-josh miért nem gyorsabb játékokat rajzolt fel, hívott -jonesnak az első félidőben.
Baileynek szóljon valaki, hogy ne rugdossa ki a kickoffokat az oldalvonalon. Ez már a második volt három meccsen.
És az egész ST játék nem ér semmit, pedig szokás szerint mi ebbe többet invesztálunk, mint az átlag.
Jonnu Smith remélem egész héten 7/24-ben büntetőköröket fut.
Bolden baszki? Komolyan? A faszi egy örök ST játékos, de valahogy mindenki elé kerül a DC-n?
A védelem is javulhatna, de egyáltalán nem lenne igazságos őket felelőssé tenni a tegnapiért.
És akkor az a TD. Az egy kibaszott int volt, erre TD-t csinálnak belőle. Azért az nagy gyomros lehetett a pályán is.
Szóval itt igazából semmi sem jött be és nem hiszem, hogy a következőn fognak javítani. Amíg az O-line nem javul fel, addig nem tudom mit akarunk? Mert ezek sem passzt, sem futást nem tudnak blokkolni rendesen.
több mint 4 éve
Nekem az jön le ebből hogy annyira szar az O hogy a Fg az egyetlen megoldás. Csak arra kéne rájönni hogy a TD többet hoz mint a Fg. Az a fura hogy ahogy elérünk a rz-ba tudom hogy FG lesz mintha Jonest büntetnék a faszom értelmetlen futásokkal, amikor a srác pont ebben a 10-15 yardos zónában érzi magát komfortosan...Jöhetne trade-el egy slot elkapó de nagyon jaa és Jonu egy kretén fakezű TEEzt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
ervinator
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Ezt a FG-t valaki azért majd magyarázza el. Mi értelme van 21-3-nál 1:30-al a harmadik negyed vége előtt rúgni ahelyett hogy neki mennénk a 4&7-re, az ellenfél 8-asán.Mert ugyanúgy 2 labdabirtoklás a hátrány, akkor is ha TD és akkor is ha FG. És mivel kb 6-7 yardra voltunk az EZ-tól, így kisebb az esélye hogy TD-t csinálunk, minthogy FG-t. És a 0 ponttal totál elment volna a meccs, így meg volt esély még.
ZERO_L
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 4 éve
Túl lehetne reagálni a meccset, de igazából majd úgy is a köv 3 adja meg a választ, gödörben van az O# vagy ez csak a szokásos kurvára semmi sem jött össze meccsünk volt a szezonban.Az O fal az ami nagyon aggasztó számomra.
Korán jött a pofon Jonesnak meg a csapatnak, egy még nehezebb ellenfél ellen lehet javítani köv héten.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/