New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 4 éve
Azért kicsit vicces hogy egy újjonc QB esetében azon megy itt a vita hogy miért nincs szabadabbra eresztve élete második NFL meccsén, egy training camppel a tarsolyában... 😛Én abszolút nem bánom hogy rövid pórázon van, önbizalmat sokkal könyebb elveszíteni mint felépíteni/visszanyerni...
Aki nézett preseason meccseket már ott szembetűnő volt hogy red zone játékok esetében például szinte kizárólag futójátékok voltak hívva mikor ő volt a pályán...
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 4 éve
Na, visszatért az élet a topikba és a rendbes kerékvágásban (azaz minden is szar 😀 ) 😛Én is szívesen megnéznék jópár hosszú passzt Jonestól, de amíg a fal nem áll össze és nem tudja tartani a nyomást, addig felesleges.
A Jets elleni meccsből még csak az összefoglalót tudtam megnézni, de meglepődtem, hogy a meccsen ilyen hamar bevetettünk trükkös játékot, aztán meg egy másikat is.
Gondolom ezekkel is próbáljuk enyhíteni a nyomást, hogy készüljön ilyenre az ellenfél.
Biztos vagyok amúgy benne, hogy ha menni kell majd az eredmény után (Saints/TB) akkor muszáj lesz elereszteni egy-két hosszabb labdát.
több mint 4 éve
Engedd el. Úgysem fogod meggyőzni/nem fogja vagy nem akarja megérteni. Pedig rajta kívül mindenki ezt mondja.Én annyit vetettem fel, hogy nem-e lehetne picit, bátrabban mondjuk 10%-al több paszjáték, ahol mondjuk a 10-20 yardos zónát keresi Jones.Mivel tényleg nem akarok a stílussal, illetve a mi értelmes, mi értelmetlen részleggel foglalkozni | (így is megy el a kedvem megint az egész topictól) | , csak annyit kérdeznék, hogy ha lett volna 1-2 mélyebb passz, akkor most örülnél-e vagy sem.
Főleg blowout meccsen, gyenge védelem ellen.
ZERO_L
Mert ha tényleg gyenge a védelem, akkor számít, hogy megdobott 1-2 nagyobb passzt, amikor úgysem volt tétje és normális ellenállás sem? Vagy az lenne a cél, hogy egy-egy rontás után fel lehessen róni neki a hibát, hogy még egy sima meccsen, gyenge csapat ellen sem tud játszani?
Az a gyenge védelem háromszor sackelte, 10 siettetése volt, pedig rövid passzokat hívtunk.
Jobb lett volna, ha hosszú játékokra váltunk, amikor ennyi ideig sem tudták megvédeni? Kapjon feleslegesen több ütést, kockáztatva a sérülést egy olyan meccsen, amikor erre a világon semmi szükség nincs? Csak azért, mert jó lenne hosszú passzokat nézni? Mennyi hozzáadott értéke lenne a győzelemhez, ha a már eldőltnek nyilvánított meccsen a hajrában több a hosszú passzkísérlet?
Wyatt
Ettől még nem menjen el a kedved, itt legalább élet van. A Tampa topicban úgyis olyan magányos vagy... 😉
Szerkesztette: Burkus
több mint 4 éve
Én annyit vetettem fel, hogy nem-e lehetne picit, bátrabban mondjuk 10%-al több paszjáték, ahol mondjuk a 10-20 yardos zónát keresi Jones.Mivel tényleg nem akarok a stílussal, illetve a mi értelmes, mi értelmetlen részleggel foglalkozni | (így is megy el a kedvem megint az egész topictól) | , csak annyit kérdeznék, hogy ha lett volna 1-2 mélyebb passz, akkor most örülnél-e vagy sem.
Főleg blowout meccsen, gyenge védelem ellen.
ZERO_L
Mert ha tényleg gyenge a védelem, akkor számít, hogy megdobott 1-2 nagyobb passzt, amikor úgysem volt tétje és normális ellenállás sem? Vagy az lenne a cél, hogy egy-egy rontás után fel lehessen róni neki a hibát, hogy még egy sima meccsen, gyenge csapat ellen sem tud játszani?
Az a gyenge védelem háromszor sackelte, 10 siettetése volt, pedig rövid passzokat hívtunk.
Jobb lett volna, ha hosszú játékokra váltunk, amikor ennyi ideig sem tudták megvédeni? Kapjon feleslegesen több ütést, kockáztatva a sérülést egy olyan meccsen, amikor erre a világon semmi szükség nincs? Csak azért, mert jó lenne hosszú passzokat nézni? Mennyi hozzáadott értéke lenne a győzelemhez, ha a már eldőltnek nyilvánított meccsen a hajrában több a hosszú passzkísérlet?

több mint 4 éve
Hát ha te ezeket mind láttad Jonestól, akkor irigyellek.Ja én ezt láttam.
Szerintem a Bamán egyáltalán nem kapott komplex feladatokat, a dobásainak zöme egy olvasás volt. Övé volt a legdurvább protection, a legkomolyabb fal. Voltak brutál skill playerei, akik YAC-ból dolgoztak, sok egy-egyezéssel. Nem nagyon volt feldolgozó folyamata, simán emlékezetből/betanításból dolgozott.
A Dolphins és Jets védelmet meg hadd ne soroljam már mérvadónak profi szinten.
A Miami meccset láttam, ott kb full alapdolgokat kapott feladatul, komoly passza alig volt, így a védelem nem is állíthatta súlyos probléma elé.
A Jets frontja ligaközepe, de az egész egység ligaalja, kockázat nélkül dolgozhatott, akkora előnyötök volt.
Edzéseken lehet, h megcsinált egyes részdolgokat, nem vitatom, h képes lehet rá, de majd élesben kiderül. 6-8 mecccs minimum kelleni fog, h lássuk, h megérett-e a feladatra.
Willie Parker
"mentális erősségek
- snap előtt mennyire látja át a védelmet, mennyire képes ehhez igazítani a protectiont (motionnel, opciókkal, TE/RB besegítéseel lehet segíteni edzői részről)"
Kifejezetten jól dönt az esetek többségében, főleg ahhoz képest, hogy ezek az első meccsei az NFL-ben. Nagy kérdőjel volt a védelemnek háttal való buli, de szerencsére ebben sincs problémája, de persze messze nm tökéletes. De ami erős kérdőjel volt, az nagyon hamar kiegyenesedett.
Hunter Henryvel volt egy ominózus jelenet például, ahol kétszer is eligazította, majd vele oldotta meg a playt az áthívás után.
- rádiócsendnél mennyire érzi a védelem átmozgásait, meglátja-e a trap-eket, észreveszi-e a zónahatárokat (annak tolódásait) - szerintem ez a legnehezebb; érti-e, hogy a védelem honnan akar nyomást kifejteni (blitz, stunt)
A Dolphins ellen, amit elviekben te is láttál, többször is egyből a blitz helyére dobta a labdát. tehát tudta honna fog érkezni és villámgyorsan meg is büntette. Nem véletlenül volt top5-ben az elengedett labdák idejében. És mindezt még pontosan is, tehát nem csak úgy eldobálja.
- mennyire tud végighaladni a célpontokon (procession), megérzi/meglátja-e a missmatch-et, amit a saját támadósémája ad neki
Amikor nincs a nyakán a nyomás, akkor nem ragad le az első célpontnál. De mivel alapvetés a gyorsabb passz, mert a fal elég ramatyul adta elő, így nem is tartogatja sokáig, ha van üres opció megdobja. Nem is nagyon lenne ideje tovább nézelődni.
fizikai erősségek:
- zseben belüli mozgás, lábmunka, ami a passzpontosságot, játékok ütemezését döntően meghatározza (ebbe beletartozik a nyomás előli fellépés, a labda kidobása, a felesleges sack kerülése, vagy indokolt esetben annak benyelése)
Egészen parádésan mozog a zsebben. Sokkal jobban mint várhattuk. A rookie hibák megvannak nyilván. Első meccsen a felesleges hátrapassz az első passzjátékában, második meccsen a fumble amikor elkezdett totyogni. Meg volt egy IG amikor nem volt ott támadó ahova kínjában dobta. Újonc, ez van. Viszont nagyobb nyomás alatt van, mint bárki számított volna erre a falunk összetételét ismerve. Labdákat kidobja, ledobja ha kell. PFF szerint a nyomások 14%-a szárad a lelkén. Tehát nem mondhatjuk hogy sack mágnes, vagy felelőtlen lenne és bámészkodna.
- karerő, mechanika, pontosság (ball placement)
Kifejezetten nagyon jól áll a Big Time Throw számokban. White és Meyers is tökéletes vonal melletti labdát kapott tőle, ball placement a legjobbakat idézte. White esetében egyből olvasta a missmatchet például, mert a snap után csak erre a párharcra fókuszált a LB ellen.
- lábon veszélyesség
Max önveszélyes 😊 De nálunk ez így van rendjén..Szóval a két NFL meccse alapján sokkal jobb mint a Bamán mutatott játékához képest vártam.
több mint 4 éve
És amit én edzői konzervatizmusnak vélek az lehet nem is valós, hanem Jones direkt tolja így mert playbook megadná neki ezt a lehetőséget, de ő maga hyperkonzervatív. (Aztán azért mert beszari vagy BB annyira fejébe verte hogy vigyázzon a labdára az megint másik kérdés)Jones nyilatkozta, hogy a mély útvonalak ott vannak, nem fogja vissza senki. Megdobhatná, de megelégszik azzal, amit a védelem ad. Videózáskor is látja, hogy ott volt a célpont. JMD szintén megerősítette ezt. Viszont azt is elmondta, hogy nem hajtják sehova, a biztonság az első, van olyan hogy el kell fogadni amit a védelem ad.
Szerintem a billentyűkoptatást inkább erre lenne értelme fordítani és nem arra, hogy olyan dolgokat kértek rajtam számon, amit nem mondtam...
ZERO_L
És mivel nem megy a futás folyamatosan, így a rövid passzos játék váltja ki ezt és a labdabirtoklást, órakontrollt. Ha majd szükség lesz rá el fogja engedni a rizikósabb opciókat is. Egyáltalán nem tűnik beszarinak. Sőt kész csoda, hogy képes visszafogni a passzjátéknál azt a lendületet ifjonti hévet, ami minden másban jellemzi. Lead blocker szerep, vagy Harris betolása az end zoneba a futás lezárásaként.
Jól mozog a zsebben. Áthívja a játékot. Hallgatnak rá a veteránok és odáig vannak érte. Nem hiszem, hogy nekünk lenne okunk kételkedni benne ezen szakaszában a karrierjének. És akkor sem lesz semmi ha ízekre szedi a Saints D.
több mint 4 éve
Hát ha te ezeket mind láttad Jonestól, akkor irigyellek.Láttad őt teljes meccsen játszani?Amúgy Rolni épp most írta be a Raiders topicba, hogy nyomás kapcsán melyik két csapat vezeti az NFL-t.Az az engedett nyomásra vonatkozik az OL részéről, amit rolni betett.
Helló Mac Jones várd ki a hosszabb játékok kialakulását újonc éved első két NFL meccsén, és közben haladjunk is, meg a labdát se add el.
topin
Más - Jones
Az én személyes megítélésem egy QB kapcsán a következő szempontok szerint alakul:
mentális erősségek
- snap előtt mennyire látja át a védelmet, mennyire képes ehhez igazítani a protectiont (motionnel, opciókkal, TE/RB besegítéseel lehet segíteni edzői részről)
- rádiócsendnél mennyire érzi a védelem átmozgásait, meglátja-e a trap-eket, észreveszi-e a zónahatárokat (annak tolódásait) - szerintem ez a legnehezebb; érti-e, hogy a védelem honnan akar nyomást kifejteni (blitz, stunt)
- mennyire tud végighaladni a célpontokon (procession), megérzi/meglátja-e a missmatch-et, amit a saját támadósémája ad neki
fizikai erősségek:
- zseben belüli mozgás, lábmunka, ami a passzpontosságot, játékok ütemezését döntően meghatározza (ebbe beletartozik a nyomás előli fellépés, a labda kidobása, a felesleges sack kerülése, vagy indokolt esetben annak benyelése)
- karerő, mechanika, pontosság (ball placement)
- lábon veszélyesség
Nyilván ezeket minden szurkoló kívülről fújja, de egy irányító megítélése itt kezdődik, nem úgy, hogy nyer a csapata.
Gondolom Zero is arra kíváncsi, hogy ezekben az éles teszthelyzetekben Mac hogyan fog majd produkálni, nem kizárólag a mély labdák dobálását hiányolja (az önmagában nem értékes tulajdonság, max egy részképesség része). Eddig nem volt rákényszerítve, annyira gyenge ellenfeleket kapott, de eljön az idő.
Én a draft során szkeptikus voltam vele kapcsolatban, személy szerint nem is tetszett, de a kevés helyek egyike, ahol megtanulhatja a játékot! Ha itt nem megy, akkor max 2-3 másikat tudnék neki mondani.
Willie Parker
mert kb amit felsoroltál, azt már leírtuk, hiszen láthattuk, hogy tudja. Mivel elég gyenge lábakon áll a falunk, így egy második meccses gyereknél ennél többet aligha várhatunk, amit kaptunk.
Lábon nem lesz veszélyes soha, nem is elvárás nálunk. Minden más pipa, legalábbis olyan téren, amit várhattunk. Sőt azt még túl is teljesíti. Nem dobál egyelőre mélyre, amire nincs is szükségünk.
Amúgy senki nem írta, hogy attól lenne jó a QB, mert nyer. Az hogy a mi csapatunkon nyerési kényszer is van, ellentétben a JAx,Jets párossal, az teljesen más dolog. Ott beleférnek az eladott a labdák a QB fejlesztésbe, mert konkrétan nincs eredményben elvárás idén, ha emiatt elmegy egy-egy meccs. Nálunk meg nem fér bele. Nem fért bele a kecskével sem. Ezért felesleges kockázatot nem igazán fog vállalni Jones sem. Ha lesz könnyú dobás, azt dobja meg, amíg nem kell rizikózni az eredmény miatt.
topin
Szerintem a Bamán egyáltalán nem kapott komplex feladatokat, a dobásainak zöme egy olvasás volt. Övé volt a legdurvább protection, a legkomolyabb fal. Voltak brutál skill playerei, akik YAC-ból dolgoztak, sok egy-egyezéssel. Nem nagyon volt feldolgozó folyamata, simán emlékezetből/betanításból dolgozott.
A Dolphins és Jets védelmet meg hadd ne soroljam már mérvadónak profi szinten.
A Miami meccset láttam, ott kb full alapdolgokat kapott feladatul, komoly passza alig volt, így a védelem nem is állíthatta súlyos probléma elé.
A Jets frontja ligaközepe, de az egész egység ligaalja, kockázat nélkül dolgozhatott, akkora előnyötök volt.
Edzéseken lehet, h megcsinált egyes részdolgokat, nem vitatom, h képes lehet rá, de majd élesben kiderül. 6-8 mecccs minimum kelleni fog, h lássuk, h megérett-e a feladatra.
több mint 4 éve
Tehát te raw statokból csak úgy hasraütésre eldöntötted, ki kockáztat és ki nem... az úgy kemény 😊Most ha geci lennék az egészet lesöpörhetném a játék 20 év alatti passzheavy áttolódással, de ennek ellenére is megkérdezném Elway mi a francot keres itt, de komolyan 😊 Namath statjai nincsenek meg? 😊odavethetsz bármit amit akarsz, képtelen vagy elengedni a vágyaid.
Röhögjük már őt is ki, mekkora lepkefing Mekihez képest.
ZERO_L
Ezt írtad:
"Te/Ti ezt hasonlítjátok a Brady féle “ami az ellenfél gyengesége azt támadjuk” szisztémával...
Kettő kurvára nem ugyan az és valami nagyon félre ment egyeseknél ha Brady-érát konzervatív playdesignnak titulálják"
Na most megkérdezem újra, abban a stílusban ahogy te kommunikálsz. Vajon hogy lehet valaki annyira hülye, hogy egy újonc kétmeccses QB-tól, akinek győznie is kell, elvárja hogy kockáztasson, amikor az eredmény nem kényszeríti rá? Mindezt egy olyan rendszerben és franchiseban, ahol a nagy előd, a második évében, ami az első aktív volt, még ennyit sem kockáztatott, és ennyit sem vállalt magára és alap a labdabiztonság?
Ettől nem Mac Jones lesz nagy. Hanem, azt mutatja meg amiért nyígsz. Akkor sem kockáztattunk, csak ha kellett. Most is felesleges ezt megtenni. A mély dobásokon rugózol, aminek semmi ráhatása nem lett volna a karrierje ezen a két meccsen. De csak tolod, mert te ezt szeretnéd látni. De Brady idején is azt támadtunk amit tudtunk, és csak akkor léptünk ki ebből, ha muszáj volt.
Majd Jonesnak is muszáj lesz. Akkor láthatod. És az sem fog semmit jelenteni, ha nem lesz jó ebben az idei évben és inteket dobál meg pontatlan lesz, hiszen a héroszok első éve sem volt makulátlan. Mert egy újonc QB sosem az, még a kecske közeliek sem.
És figyelmen kívül hagyhatod, de elég fontos szempont, hogy nyernie is kell. Legalábbis rajta nem mehet el meccs. Így szerencsére amikor nem lesz rá szükség, akkor nem fog vagánykodni. Annál fegyelmezettebb és intelligensebb gyerek.
Ráadásul ha megdobta volna sem lett volna semmi, se jobb nem lenne, se rosszabb. csak te lennél nyugodtabb. De ugye ez a te egyedüli problémád. Ez nem rapid verseny, hogy két meccs után mindent ki kellene pakolnia az asztalra. Konkrétan nem is értem ezt. Komolyan attól parázol a gyerek első évének második meccse után, hogy 3 év múlva túlfizetjük és nem tudjuk majd addigra mit tud? Mintha kihagynál pár lépcsőfokot a parád miatt..
topin
Hol a határ amúgy? over/under 300yard?🙃
Szóval a konkulzió annyi, hogy tök mind1 mi lesz, semmi nem befolyásol semmit... Mint minden másra, itt is 50/50% esély van, vagy rossz lesz vagy jó.
Remek, akkor már inkább szórja mint bolond a lisztet, hisz minél többet hibázik annál többet tud tanulni🤣
Amúgy le lehet menni ilyen szintre is csak én nem látom értelmét. Egy meccsnek sincs semmi jelentősége, hisz az NFL tök kiszámíthatatlan. Sőt még a gyűrűszerzésnek sincs, phily ékes bizonyítéka ennek.
Majd visszajövünk 3-5 év múlva azt megnézzük a kis pufiból ordas steal lett vagy egy playbookot limitáló game manager.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Az a probléma, hogy én felvetettem valamit és ti kreáltatok egy szalmabábot és azt püfölitek megállás nélkül...Nem mondtam, hogy 1 hónap alatt csúcsra járassuk az offenset, nem mondtam hogy játszon úgy mint Manning meg Luck, akik az elmúlt 20 év legeslegNFLreadybb QB prospectjei, Jonesnak meg az a legnagyobb erénye hogy “rendszerfit”, nem mondtam hogy szorja a mély labdákat.
Én annyit vetettem fel, hogy nem-e lehetne picit, bátrabban mondjuk 10%-al több paszjáték, ahol mondjuk a 10-20 yardos zónát keresi Jones.
Főleg blowout meccsen, gyenge védelem ellen.
És amit én edzői konzervatizmusnak vélek az lehet nem is valós, hanem Jones direkt tolja így mert playbook megadná neki ezt a lehetőséget, de ő maga hyperkonzervatív. (Aztán azért mert beszari vagy BB annyira fejébe verte hogy vigyázzon a labdára az megint másik kérdés)
Szerintem a billentyűkoptatást inkább erre lenne értelme fordítani és nem arra, hogy olyan dolgokat kértek rajtam számon, amit nem mondtam...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Most ha geci lennék az egészet lesöpörhetném a játék 20 év alatti passzheavy áttolódással, de ennek ellenére is megkérdezném Elway mi a francot keres itt, de komolyan 😊 Namath statjai nincsenek meg? 😊odavethetsz bármit amit akarsz, képtelen vagy elengedni a vágyaid.
Röhögjük már őt is ki, mekkora lepkefing Mekihez képest.
ZERO_L
Ezt írtad:
"Te/Ti ezt hasonlítjátok a Brady féle “ami az ellenfél gyengesége azt támadjuk” szisztémával...
Kettő kurvára nem ugyan az és valami nagyon félre ment egyeseknél ha Brady-érát konzervatív playdesignnak titulálják"
Na most megkérdezem újra, abban a stílusban ahogy te kommunikálsz. Vajon hogy lehet valaki annyira hülye, hogy egy újonc kétmeccses QB-tól, akinek győznie is kell, elvárja hogy kockáztasson, amikor az eredmény nem kényszeríti rá? Mindezt egy olyan rendszerben és franchiseban, ahol a nagy előd, a második évében, ami az első aktív volt, még ennyit sem kockáztatott, és ennyit sem vállalt magára és alap a labdabiztonság?
Ettől nem Mac Jones lesz nagy. Hanem, azt mutatja meg amiért nyígsz. Akkor sem kockáztattunk, csak ha kellett. Most is felesleges ezt megtenni. A mély dobásokon rugózol, aminek semmi ráhatása nem lett volna a karrierje ezen a két meccsen. De csak tolod, mert te ezt szeretnéd látni. De Brady idején is azt támadtunk amit tudtunk, és csak akkor léptünk ki ebből, ha muszáj volt.
Majd Jonesnak is muszáj lesz. Akkor láthatod. És az sem fog semmit jelenteni, ha nem lesz jó ebben az idei évben és inteket dobál meg pontatlan lesz, hiszen a héroszok első éve sem volt makulátlan. Mert egy újonc QB sosem az, még a kecske közeliek sem.
És figyelmen kívül hagyhatod, de elég fontos szempont, hogy nyernie is kell. Legalábbis rajta nem mehet el meccs. Így szerencsére amikor nem lesz rá szükség, akkor nem fog vagánykodni. Annál fegyelmezettebb és intelligensebb gyerek.
Ráadásul ha megdobta volna sem lett volna semmi, se jobb nem lenne, se rosszabb. csak te lennél nyugodtabb. De ugye ez a te egyedüli problémád. Ez nem rapid verseny, hogy két meccs után mindent ki kellene pakolnia az asztalra. Konkrétan nem is értem ezt. Komolyan attól parázol a gyerek első évének második meccse után, hogy 3 év múlva túlfizetjük és nem tudjuk majd addigra mit tud? Mintha kihagynál pár lépcsőfokot a parád miatt..
több mint 4 éve
Tom Brady pályafutásának eleje:könyörgöm nőjünk már fel és ne raw statokkal dobálozzunk, pontosan semmit nem mutatnak meg.... legalább valami yac-ot odavetnél, hogy minimálisan komolyan lehessen venni ezen adatok összehasonlítását
1 évet padozott, tehát készült a feladatra. Majd amikor a kezdőben találta magát, akkor szerinted nem a tutit kérték tőle. Oké. Nézzük a számait az első két meccsen, a 2.évében, tehát nem újoncként.
Yards/attempt
Mac Jones 6.96
Tom Brady 5.95
Az első két meccsen a statjaik:
Mac Jones 467 yard, 74% comp., 1TD 0 INT
Tom Brady 254 yard, 55% comp, 0TD 0 INT
Passzkísérletek száma az első két meccsen:
Mac Jones 69
Tom Brady 47
Ott akkor ment a futás, jobb volt a fal, Jonesnak ezt a két elemet is kompenzálnia kell, előnyben is passzolnunk kell.
Szóval miről beszélsz a TB kezdetek kapcsán? Mert nekem úgy tűnik nem emlékszel jól, vagy nem láttad azt az időszakot.
Amúgy héroszokat is behozhatunk az összevetésbe életük első két NFL meccsén:
Yards/attempt
Drew Brees 7.12
Mac Jones 6.96
Peyton Manning 6.93
Tom Brady 5.95
John Elway 3.4
Az első két meccsen a statjaik:
Peyton Manning 490 yard, 60% comp., 2TD 6 INT

Drew Brees 323 yard, 55% comp., 3TD 1 INT
Tom Brady 254 yard, 55% comp, 0TD 0 INT
John Elway 120 yard, 34% comp, 0TD 1 INT

Peyton Manning 70
Mac Jones 69
Tom Brady 47
Drew Brees 47
John Elway 29
Na most akkor mit mutat meg az első két meccs? Semmit. Hányhatja valaki az inteket (Manning), lehet valaki ultra konzervatív game manager (Brady) vagy szenvedhet mint Elway. Nem ez dönti el mi lesz belőle.
Ráadásul Brady és Brees nem is első szezonos volt, egy évet már padoztak, fejlődtek.
Mac Jonesnál sem döntött volna el semmit, ha mélyre dob, nem ezen a két meccsen kell világot megváltania, meg mutogatni magát a világnak mekkora lőcs van a lába között. Semmivel nem járna előrébb, ha dobott volna 2-3 hosszabb labdát. NEm egy hónap alatt kell a csúcsra érnie, kiforrnia. Ezek teljesen irreális szurkolói hülyeségek. Amire nekünk rövid távon kell, azt tudni fogja. Ez már most nem lehet kérdés. Aztán a többi majd jön, ahogy jött Bradynél is jött 2-3 év alatt. Vagy nem jön. De erre nem az első két hét fog választ adni, egy gyenge OLine mögött.
topin
Komolyan ezekből az adatokból nem tudtál mit kiolvasni? Remélem azért az állad nem esett le... Hozhatsz 20 év statját abból sem fogsz tudni semmit leszűrni, mert nem a kis minta a baj (nyilván az is, de )inkább az hogy ezek az egyszerű statisztikák nem jók semmire...
Most ha geci lennék az egészet lesöpörhetném a játék 20 év alatti passzheavy áttolódással, de ennek ellenére is megkérdezném Elway mi a francot keres itt, de komolyan 😊 Namath statjai nincsenek meg? 😊
Röhögjük már őt is ki, mekkora lepkefing Mekihez képest.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Láttad őt teljes meccsen játszani?Amúgy Rolni épp most írta be a Raiders topicba, hogy nyomás kapcsán melyik két csapat vezeti az NFL-t.Az az engedett nyomásra vonatkozik az OL részéről, amit rolni betett.
Helló Mac Jones várd ki a hosszabb játékok kialakulását újonc éved első két NFL meccsén, és közben haladjunk is, meg a labdát se add el.
topin
Más - Jones
Az én személyes megítélésem egy QB kapcsán a következő szempontok szerint alakul:
mentális erősségek
- snap előtt mennyire látja át a védelmet, mennyire képes ehhez igazítani a protectiont (motionnel, opciókkal, TE/RB besegítéseel lehet segíteni edzői részről)
- rádiócsendnél mennyire érzi a védelem átmozgásait, meglátja-e a trap-eket, észreveszi-e a zónahatárokat (annak tolódásait) - szerintem ez a legnehezebb; érti-e, hogy a védelem honnan akar nyomást kifejteni (blitz, stunt)
- mennyire tud végighaladni a célpontokon (procession), megérzi/meglátja-e a missmatch-et, amit a saját támadósémája ad neki
fizikai erősségek:
- zseben belüli mozgás, lábmunka, ami a passzpontosságot, játékok ütemezését döntően meghatározza (ebbe beletartozik a nyomás előli fellépés, a labda kidobása, a felesleges sack kerülése, vagy indokolt esetben annak benyelése)
- karerő, mechanika, pontosság (ball placement)
- lábon veszélyesség
Nyilván ezeket minden szurkoló kívülről fújja, de egy irányító megítélése itt kezdődik, nem úgy, hogy nyer a csapata.
Gondolom Zero is arra kíváncsi, hogy ezekben az éles teszthelyzetekben Mac hogyan fog majd produkálni, nem kizárólag a mély labdák dobálását hiányolja (az önmagában nem értékes tulajdonság, max egy részképesség része). Eddig nem volt rákényszerítve, annyira gyenge ellenfeleket kapott, de eljön az idő.
Én a draft során szkeptikus voltam vele kapcsolatban, személy szerint nem is tetszett, de a kevés helyek egyike, ahol megtanulhatja a játékot! Ha itt nem megy, akkor max 2-3 másikat tudnék neki mondani.
Willie Parker
mert kb amit felsoroltál, azt már leírtuk, hiszen láthattuk, hogy tudja. Mivel elég gyenge lábakon áll a falunk, így egy második meccses gyereknél ennél többet aligha várhatunk, amit kaptunk.
Lábon nem lesz veszélyes soha, nem is elvárás nálunk. Minden más pipa, legalábbis olyan téren, amit várhattunk. Sőt azt még túl is teljesíti. Nem dobál egyelőre mélyre, amire nincs is szükségünk.
Amúgy senki nem írta, hogy attól lenne jó a QB, mert nyer. Az hogy a mi csapatunkon nyerési kényszer is van, ellentétben a JAx,Jets párossal, az teljesen más dolog. Ott beleférnek az eladott a labdák a QB fejlesztésbe, mert konkrétan nincs eredményben elvárás idén, ha emiatt elmegy egy-egy meccs. Nálunk meg nem fér bele. Nem fért bele a kecskével sem. Ezért felesleges kockázatot nem igazán fog vállalni Jones sem. Ha lesz könnyú dobás, azt dobja meg, amíg nem kell rizikózni az eredmény miatt.
több mint 4 éve
Amúgy Rolni épp most írta be a Raiders topicba, hogy nyomás kapcsán melyik két csapat vezeti az NFL-t.Az az engedett nyomásra vonatkozik az OL részéről, amit rolni betett.
Helló Mac Jones várd ki a hosszabb játékok kialakulását újonc éved első két NFL meccsén, és közben haladjunk is, meg a labdát se add el.
topin
Más - Jones
Az én személyes megítélésem egy QB kapcsán a következő szempontok szerint alakul:
mentális erősségek
- snap előtt mennyire látja át a védelmet, mennyire képes ehhez igazítani a protectiont (motionnel, opciókkal, TE/RB besegítéseel lehet segíteni edzői részről)
- rádiócsendnél mennyire érzi a védelem átmozgásait, meglátja-e a trap-eket, észreveszi-e a zónahatárokat (annak tolódásait) - szerintem ez a legnehezebb; érti-e, hogy a védelem honnan akar nyomást kifejteni (blitz, stunt)
- mennyire tud végighaladni a célpontokon (procession), megérzi/meglátja-e a missmatch-et, amit a saját támadósémája ad neki
fizikai erősségek:
- zseben belüli mozgás, lábmunka, ami a passzpontosságot, játékok ütemezését döntően meghatározza (ebbe beletartozik a nyomás előli fellépés, a labda kidobása, a felesleges sack kerülése, vagy indokolt esetben annak benyelése)
- karerő, mechanika, pontosság (ball placement)
- lábon veszélyesség
Nyilván ezeket minden szurkoló kívülről fújja, de egy irányító megítélése itt kezdődik, nem úgy, hogy nyer a csapata.
Gondolom Zero is arra kíváncsi, hogy ezekben az éles teszthelyzetekben Mac hogyan fog majd produkálni, nem kizárólag a mély labdák dobálását hiányolja (az önmagában nem értékes tulajdonság, max egy részképesség része). Eddig nem volt rákényszerítve, annyira gyenge ellenfeleket kapott, de eljön az idő.
Én a draft során szkeptikus voltam vele kapcsolatban, személy szerint nem is tetszett, de a kevés helyek egyike, ahol megtanulhatja a játékot! Ha itt nem megy, akkor max 2-3 másikat tudnék neki mondani.
több mint 4 éve
Amúgy Rolni épp most írta be a Raiders topicba, hogy nyomás kapcsán melyik két csapat vezeti az NFL-t.Helló Mac Jones várd ki a hosszabb játékok kialakulását újonc éved első két NFL meccsén, és közben haladjunk is, meg a labdát se add el.
több mint 4 éve
Tom Brady pályafutásának eleje:1 évet padozott, tehát készült a feladatra. Majd amikor a kezdőben találta magát, akkor szerinted nem a tutit kérték tőle. Oké. Nézzük a számait az első két meccsen, a 2.évében, tehát nem újoncként.
Yards/attempt
Mac Jones 6.96
Tom Brady 5.95
Az első két meccsen a statjaik:
Mac Jones 467 yard, 74% comp., 1TD 0 INT
Tom Brady 254 yard, 55% comp, 0TD 0 INT
Passzkísérletek száma az első két meccsen:
Mac Jones 69
Tom Brady 47
Ott akkor ment a futás, jobb volt a fal, Jonesnak ezt a két elemet is kompenzálnia kell, előnyben is passzolnunk kell.
Szóval miről beszélsz a TB kezdetek kapcsán? Mert nekem úgy tűnik nem emlékszel jól, vagy nem láttad azt az időszakot.
Amúgy héroszokat is behozhatunk az összevetésbe életük első két NFL meccsén:
Yards/attempt
Drew Brees 7.12
Mac Jones 6.96
Peyton Manning 6.93
Tom Brady 5.95
John Elway 3.4
Az első két meccsen a statjaik:
Peyton Manning 490 yard, 60% comp., 2TD 6 INT
Mac Jones 467 yard, 74% comp., 1TD 0 INT
Drew Brees 323 yard, 55% comp., 3TD 1 INT
Tom Brady 254 yard, 55% comp, 0TD 0 INT
John Elway 120 yard, 34% comp, 0TD 1 INT
Passzkísérletek száma az első két meccsen:
Peyton Manning 70
Mac Jones 69
Tom Brady 47
Drew Brees 47
John Elway 29
Na most akkor mit mutat meg az első két meccs? Semmit. Hányhatja valaki az inteket (Manning), lehet valaki ultra konzervatív game manager (Brady) vagy szenvedhet mint Elway. Nem ez dönti el mi lesz belőle.
Ráadásul Brady és Brees nem is első szezonos volt, egy évet már padoztak, fejlődtek.
Mac Jonesnál sem döntött volna el semmit, ha mélyre dob, nem ezen a két meccsen kell világot megváltania, meg mutogatni magát a világnak mekkora lőcs van a lába között. Semmivel nem járna előrébb, ha dobott volna 2-3 hosszabb labdát. NEm egy hónap alatt kell a csúcsra érnie, kiforrnia. Ezek teljesen irreális szurkolói hülyeségek. Amire nekünk rövid távon kell, azt tudni fogja. Ez már most nem lehet kérdés. Aztán a többi majd jön, ahogy jött Bradynél is jött 2-3 év alatt. Vagy nem jön. De erre nem az első két hét fog választ adni, egy gyenge OLine mögött.
több mint 4 éve
Halihóóóó,Jonesszal szinte a legrövidebb passzokat dobáljum az egész ligában. 3 air yard átlag passzolásonként.....
Milyen fura, hogy anno amikor Bradyvel számtalanszor, szinte csak 10 yardnál rövidebb passzokkal kontroláltuk az órát, nyertünk, akkor mindenki ettől az ellenfelet fárasztó szuper taktikaként beszélt... Senki nem hiányolta Bradytől a hosszú passzokat...
Most úgy tűnik, találtunk egy hasonló karakterű QB-t, akivel hasonlóan akarunk játszani, nyerni, akkor az most miért nem jó...???
Sokkal eredményesebb, ha folyamatosan, kockázatot minimalizálva tudunk haladni, mintha boom or bust módon hajigálnánk a labdát (hátha DPI lesz...)
Nyilván majd nem lesz más mód a meccsben maradásra, akkor lesz mélységi passz is.
FunHun
Te/Ti ezt hasonlítjátok a Brady féle “ami az ellenfél gyengesége azt támadjuk” szisztémával...
Kettő kurvára nem ugyan az és valami nagyon félre ment egyeseknél ha Brady-érát konzervatív playdesignnak titulálják. Egy hatertől még elnézi az ember, de hogy egy szurkoló ennyire vakon legyen, azt szomorúnak tartom.
És nem is azt várom el hogy Jonesszal azonnal ezt rendszert toljuk, ide kb 3. évére kéne eljutni, hogy ne a QB “limitáltsága”, tapasztalatlansága határozza meg a playbookot.
De nem csak ez a két érték létezik a számegyenesen. Én szerintem egy kicsit azért el lehetne tolódni a nulláról főleg ezen a Jets meccsen, mert az meglepne ha köv 4 meccsen nem ugyan ezt a felfogást követnénk, aztán ez elég amire elég (=jó lesz a védelmünk aznap vagy sem).
Egyébként nem az edzőknek kell látnia, hogy megtudja dobni vagy sem. A játékosnak lenne fontos. Nagyon jó, hogy edzéseken megdobja, filmen kielemzi más/saját hibáját, de amíg ő maga élesben nem csinálja, nem hibázza el addig nem lesz teljes a tanulási folyamat.
((Az egyetemi highlightra inkább nem is reagálnék))

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
a vágyak ellenében próbáltam a tényekre hagyatkozni:newenglandpatriots.blog.hu/2021/09/22/jets_utan_saints_elott_mit_mondanak_a_szamok
több mint 4 éve
Halihóóóó,Amúgy meg csak szerintem tud 10 yardnál hosszabbat is dobni, ha kell/akar:
Milyen fura, hogy anno amikor Bradyvel számtalanszor, szinte csak 10 yardnál rövidebb passzokkal kontroláltuk az órát, nyertünk, akkor mindenki ettől az ellenfelet fárasztó szuper taktikaként beszélt... Senki nem hiányolta Bradytől a hosszú passzokat...
Most úgy tűnik, találtunk egy hasonló karakterű QB-t, akivel hasonlóan akarunk játszani, nyerni, akkor az most miért nem jó...???
Sokkal eredményesebb, ha folyamatosan, kockázatot minimalizálva tudunk haladni, mintha boom or bust módon hajigálnánk a labdát (hátha DPI lesz...)
Nyilván majd nem lesz más mód a meccsben maradásra, akkor lesz mélységi passz is.
FunHun
www.espn.com/video/clip/_/id/30656225
több mint 4 éve
Halihóóóó, Milyen fura, hogy anno amikor Bradyvel számtalanszor, szinte csak 10 yardnál rövidebb passzokkal kontroláltuk az órát, nyertünk, akkor mindenki ettől az ellenfelet fárasztó szuper taktikaként beszélt... Senki nem hiányolta Bradytől a hosszú passzokat...
Most úgy tűnik, találtunk egy hasonló karakterű QB-t, akivel hasonlóan akarunk játszani, nyerni, akkor az most miért nem jó...???
Sokkal eredményesebb, ha folyamatosan, kockázatot minimalizálva tudunk haladni, mintha boom or bust módon hajigálnánk a labdát (hátha DPI lesz...)
Nyilván majd nem lesz más mód a meccsben maradásra, akkor lesz mélységi passz is.
több mint 4 éve
Én csak azt nem vágom, ha a végén dob 3 mélyet, akkor abból milyen következtetést vonnátok le? Ha sikerül jó QB, ha nem akkor jövőre mást húzunk?Szvsz ezen a szinten nem arról van szó, hogy tud e hosszú labdákat pontosan dobni valaki, hanem arról, hogy amikor kell majd, akkor tud-e.
Do your job
több mint 4 éve
Te atyaég mennyi írás lett itt hirtelen 😀Mi lesz, ha kikap a csapat vagy még durvább, Jones rosszul játszik 😐

több mint 4 éve
Ezzel azt szerettem volna alátámasztani, hogy nem kell erőn felül vállalnia és az újoncok nem annyira villognak amúgy sem. A Broncos topicban is van 2 beszédes grafikon az irányítókról.Amúgy Jones yard/attemps mutatója a legmagasabb az újonc QB-k között.De ennek megint mi a köze a témához vagy ezzel akartad cáfolni, hogy nem is hyperkonzervatívan allunk az újonc irányítónk hoz?
topin
Ez a stat abból adódik, hogy a srác elit szinten(liga top6) pontosan dobja a többnyire könnyű közeli átadásokat.
ZERO_L
Továbbra sem értem a szted gyenge Jets ellen megdobja a mély lasztit, akkor abból mit tud meg a stáb, amit eddig nem tudott róla? Mindezt úgy, hogy nincs értelme a big playt keresni, csak hagyni hogy véget érjen a meccs különösebb kockázat nélkül.
Én értem, hogy te nagyon szeretnéd tudni amit feszegetsz, de ők meg vagy tudják, vagy még nincs itt az ideje ennek. A többi újonc QB szórja el a labdákat, mi haszon származik vajon abból? Ráadásul, nekünk eredménykényszerünk is van, mert ez a csapat ellentétben a Jets,Jags duóval, simán playoff csapat. És egy jó védelemmel, kontrollált meccsekkel meg bármi lehet ott, főleg hogy Jones is fejlődik hétről-hétre.
A vágyak nem találkoznak a valósággal jelenleg. Majd eljön az ideje annak is.
több mint 4 éve
Ezzel a hiperkonzervatív felfogással játszottunk 18 év alatt 13 főcsoportdöntőt, 9 SB-t és van hat gyűrű. Két kezeden meg tudod számolni ez alatt az idő alatt a trükkös játékokat. Belichick és stábja a GOAT helyett jövő rookie QB-el nem fog paradigmát váltani. Nem is kell.Amúgy Jones yard/attemps mutatója a legmagasabb az újonc QB-k között.De ennek megint mi a köze a témához vagy ezzel akartad cáfolni, hogy nem is hyperkonzervatívan allunk az újonc irányítónk hoz?
topin
Ez a stat abból adódik, hogy a srác elit szinten(liga top6) pontosan dobja a többnyire könnyű közeli átadásokat.
ZERO_L
több mint 4 éve
A pats.hu-n van egy fiú, aki a megmondóember, viszi a szót, mindenről 1000x van véleménye és minden ellenvéleményt személyeskedéssel reagál le. Én sem járok már nagyon arra, az annyira fárasztó. Ez a vita itt szenvedélyes, de egyáltalán nem lépi túl a határokat, legalábbis nekem. Lehet ellenvéleménye bárkinek, csak nem győzi meg feltétlenül a másikat. És az jó is így.Mennyire vicces már, hogy nem lehet ellenvélemény itt senkinek. Hihetetlen.....Ó, nézz fel a pats.hu-ra, ahhoz képest ez egy igen toleráns, sokszínű, egymás érvelését tiszteletben tartó fórum 😀
csi77
goboston
Hozzáteszem, én sokkal jobban élvezem, amikor mindenkinek van véleménye és pezseg a topic.
Hogy miért lennének oda egyesek azért, hogy az elmúlt két meccsen vállalhatatlanul gyenge passprotection mellett Jones tartogassa a labdát és megnyert meccsen csak azért sérüljön meg, hogy kipróbálja, tud-e két védővel a nyakában hosszút dobni, azt én sem értem. Együtt éltük meg a comebacket 3:28-ról - ebben a játékban az a szép, hogy nagyon kevés a lehetetlen - egy rossz passzal, netán egy picksixel átadni az ellenfélnek a momentumot csak azért, hogy dobjon hosszút is - semmi értelme. Dobja a hosszút az edzésen. Nyilván el fog jönni - szerintem legkésőbb két meccs múlva - az az idő, amikor nem lesz idő tökölni, futni fogunk az eredmény után. De addig ha a meccsen ezt a rövidpasszos West Coast stílust jól játssza és meccseket nyerünk vele, miért kellene változtani?
A másik: két forduló alatt hány kezdő QB sérült le? 8? 9? Abból van, aki season-ending, van aki hetekre. És ezzel a fallal a hosszan tartogatott labdának megvan ez a kockázata, pláne hogy nyilván nem úgy olvassa még a védelmet mint Brady vagy Rodgers. Én szeretném, ha ez a szezon azzal telne el, hogy nem QB-t keresünk a pótlásra, hanem felépítjük az új fiút, ha még PO is van, az a bónusz. Ő meg ne hősködjön. Brady sem tette soha, szépen lefeküdt a sacknél, rá a labdára. Egy szezont hagyott ki és 10 SB-nál, 7 gyűrűnél tart. Szerintem is jó úton van a csapat.
Nate Solder jöhetne vissza. A Giantsnél úgysem megy neki, nálunk meg jó volt. Akkor Wynn mehetne a másik oldalra. (Nyilván nem fog és nem is tudnánk kifizetni.)
több mint 4 éve
Amúgy Jones yard/attemps mutatója a legmagasabb az újonc QB-k között.De ennek megint mi a köze a témához vagy ezzel akartad cáfolni, hogy nem is hyperkonzervatívan allunk az újonc irányítónk hoz?