NCAA beharangozó, 5. játékhét

Írta: vassadi — 2013. szeptember 28., 02:06

A hétvége folyamán négy olyan mérkőzést is rendeznek, melyek keretében rangsorolt csapatok vívnak meg egymással.

NCAA beharangozó, 5. játékhét

A negyedik forduló eseményeiről itt olvashattok fórumunkon.

West Virginia Mountaineers - Oklahoma State Cowboys (11.)
Szeptember 28., szombat, 18:00

Egy héttel ezelőtt edzői pályafutása során először fordult elő az a szégyen Dana Holgorsennel, hogy csapata egyetlen pontot sem tudott szerezni. A Maryland elleni gyalázatos teljesítmény ugyanakkor nem (elsősorban) a főedző hibája; egész egyszerűen arról van szó, hogy végképp kiütközött a tavalyi, Geno Smith, Tavon Austin és Stedman Bailey által fémjelzett gárda és az idei alakulat között fennálló tehetségbeli különbség. A QB helyzetről mindent elmond, hogy a szezon előtt még arról folyt a találgatás, vajon Paul Millard vagy Clint Trickett lesz-e a kezdő, ehhez képest múlt héten Ford Childress irányított és passzolt 62 yardot, illetve 2 interceptiont (ezúttal Trickett kezd), Charles Sims a komolyabb csapatok ellen még nem tudott kiemelkedőt alkotni, megbízható elkapók nincsenek, és a támadófal sem sorolható épp a Big 12 élmezőnyéhez. Ha az offense kilátástalansága nem lenne elég, az sem jó ómen a hegylakók számára, hogy az Oklahoma State védelme az első fordulóban 3 ponton tartotta a Mississippi State támadóit. A Cowboys fő erőssége persze a támadóegység, míg Morgantownban a védősor talán még a támadószekciónál is bizonytalanabb, így mindezeket figyelembe véve Mike Gundy együttese számára nem szabadna, hogy gondot okozzon az idei első főcsoport-meccs megnyerése.

Akikre érdemes figyelni:
West Virginia: Clint Trickett (QB), Charles Sims (RB), Quinton Spain (OT), Pat Eger (C), Will Clarke (DT), Isaiah Bruce (LB), Darwin Cook (S), Karl Joseph (S)
Oklahoma State: J.W. Walsh (QB), Jeremy Smith (RB), Josh Stewart (WR), Tracy Moore (WR), Charlie Moore (WR), Calvin Barnett (DT), Shaun Lewis (LB), Justin Gilbert (CB), Daytawion Lowe (S), Shamiel Gary (S)

A Northern Illinois az előző fordulóban ugyan megszenvedett a másodosztályú Eastern Illinois elleni sikerért, de Jordan Lynch és társai tovább folytatják - reményeik szerint BCS Bowlig vezető - menetelésüket, melynek következő lépéseként alapszakaszbeli második és egyben utolsó BCS-es vetélytársukat, a Purdue-t kellene felülmúlniuk (18:00). Három karolinai csapat is pályára lép a kora esti idősávban: délről a South Carolina (12.) az AAC-hez idén csatlakozó és eddig még veretlen Central Florida otthonába látogat (18:00), míg északról a North Carolina és az East Carolina egymással vív állami derbit (18:30). A Pittsburgh eddig egészen szórakoztató támadójátékot produkál, köszönhetően mindenekelőtt a Savage-Street-Boyd triónak; a Panthers ezen a játékhéten az egyelőre igencsak kiismerhetetlen Virginia csapatát fogadja (18:30).

Georgia Bulldogs (9.) - LSU Tigers (6.)
Szeptember 28., szombat, 21:30

 Az SEC nyugati és keleti csoportjának egy-egy elit csapata találkozik egymással ezen a mérkőzésen, mely a két évvel ezelőtti konferencia-finálé visszavágójának is tekinthető. A meccs végkimenetele ugyanakkor nem a főcsoportbeli verseny szempontjából igazán lényeges, elvégre a Georgia még vereség esetén is előnyben lenne első számú vetélytársával, a South Carolinával szemben, az LSU divízióelsőségéről pedig a november eleji, Alabama elleni rangadó dönt - mindkét csapat számára sokkal fontosabb a győzelem a nagydöntős remények életben tartása miatt, mivel a Dawgs egy újabb vereséggel végképp lemondhatna a National Championship Game-ről, és a Tigers esélyeit is alaposan visszavetné, ha elbuknának Athensben. Az LSU szurkolói várhatják nyugodtabban a rangadót, hisz amíg a hazaiak támadósorának és a vendégek védelmének összecsapása lényegében egyenlő erők küzdelmeként fogható fel, addig a Cam Cameron koordinálta louisianai támadószekció egyértelmű fórt élvez a még mindig igencsak bizonytalan Bulldogs defense-zel szemben. A georgiaiak a secondary gyengélkedése és Mettenbergerék eddigi produkciója láttán leginkább az LSU passzjátékától tarthatnak, múlt héten azonban Jeremy Hill is üzent Mark Richt tanítványainak az Auburn ellen 25 carry-ből elért 183 futott yardjával és 3 TD-jével. A Dawgsnak akkor lehet esélye a győzelemre, ha a támadóegység hasonló teljesítményt tud nyújtani, mint a South Carolina elleni siker alkalmával. Aaron Murray akkor - fontos mérkőzéseken tőle szokatlan módon - nagyszerűen irányított, az összecsapás tétjét is figyelembe véve nem túlzás azt állítani, hogy a végzős QB élete meccsét játszotta; vezetésével a georgiai offense 41 pontot írt fel a táblára Jadeveon Clowney-ék ellen. Murray-nek és társainak ugyanilyen színvonalat kell hozniuk az eddigi két komolyabb tesztjén (TCU, Auburn) jól vizsgázó LSU védősorral szemben, ha nem akarnak már szeptemberben lemondani nemzeti döntős álmaikról.

Akikre érdemes figyelni:
Georgia: Aaron Murray (QB), Todd Gurley (RB), Keith Marshall (RB), Arthur Lynch (TE), Chris Burnette (OG), Garrison Smith (NT), Jordan Jenkins (LB), Damian Swann (CB), Tray Matthews (S), Josh Harvey-Clemons (S)
LSU: Zach Mettenberger (QB), Jeremy Hill (RB), Odell Beckham Jr. (WR), Jarvis Landry (WR), La’el Collins (OT), Jermauria Rasco (DE), Anthony Johnson (DT), Lamin Barrow (LB), Jalen Mills (CB), Craig Loston (S)

Notre Dame Fighting Irish (22.) - Oklahoma Sooners (14.)
Szeptember 28., szombat, 21:30

A Notre Dame az Oklahoma nemezisének is tekinthető, elvégre az Irish ellen rendelkezik a legrosszabb mutatóval a Sooners azon csapatok közül, melyekkel története során legalább nyolc alkalommal játszott: a párharc örökmérlege 9-1 az írek javára. Bob Stoops alakulata egy olyan Notre Dame ellen próbálhat meg javítani ezen az álláson, amely szemmel láthatóan gyengébb, mint a Normanben tavaly 30-13-ra nyerő és végül hibátlan alapszakaszt produkáló gárda, ugyanakkor ezúttal Brian Kelly tanítványai élvezhetik a hazai pálya előnyét. Trevor Knight felépült sérüléséből, a telepeseknél azonban már a Tulsával vívott mérkőzés után kijelentették, hogy a Golden Hurricane ellen nagyszerűen teljesítő Blake Bell (27/37, 413 yard, 4 TD) marad a csapat kezdő irányítója. A Belldozer becenévre hallgató QB most egy elit védelemmel szemben is bizonyíthatja, hogy joggal várta őt a közvélemény Landry Jones utódjának, az Irish defense pedig nem csak számára, hanem a komplett oklahomai támadósor szempontjából is komoly tesztnek ígérkezik. Ugyanez fordított esetben is igaz, mivel az egyetlen komolyabb offense-től, mellyel az írek védői eddig szembekerültek, 41 pontot kaptak (Michigan), és kezdetben a gyengécske Purdue is fogást talált Bob Diaco egységén. Az Oklahoma védelmének erejét nehéz belőni, mert bár Dana Holgorsen támadógépezetét sikerült 7 pontra limitálniuk, a Maryland múlt heti nullázása után ez már korántsem tűnik akkora fegyverténynek, mint ahogy a ULM és a Tulsa elleni könnyed siker sem mérvadó. A secondary eddig kimondottan jó benyomást kelt, igazán veszélyes pass rusher viszont nincs a csapatban, így megtippelhetetlen, hogy a levegőben mennyire bizonyul majd produktívnak a Tommy Rees vezette Irish offense. Legutóbbi találkozásukkor az ND inkább főként annak köszönhette támadó oldali eredményességét, hogy sikerült kihasználniuk a Sooners futás elleni védelmének megingásait; most a McDaniel-Carlisle-Atkinson triónak kellene a Riddick-Wood-Golson (37 carry, 212 yard) hármaséhoz hasonló produkcióval előállnia. Az Oklahoma Big 12-en belüli elit státuszát senki sem kérdőjelezi meg, a nagydöntős találgatásoknál azonban csak a legritkább esetekben kerül említésre a Sooners; egy esetleges győzelem ezen is változtathatna, míg a BCS Bowlra pályázó Notre Dame már elszenvedett egy vereséget a szezon során; egy újabb fiaskó már aligha férne bele a harcoló íreknek a kiemelt bowlon való szerepléshez.

Akikre érdemes figyelni:
Notre Dame: Tommy Rees (QB), T.J. Jones (WR), DaVaris Daniels (WR), Zack Martin (OT), Chris Watt (OG), Christian Lombard (OG), Stephon Tuitt (DE), Sheldon Day (DE), Louis Nix III (NT), Prince Shembo (LB)
Oklahoma: Blake Bell (QB), Brennan Clay (RB), Damien Williams (RB), Trey Millard (FB), Jalen Saunders (WR), Trey Metoyer (WR), Gabe Ikard (C), Corey Nelson (LB), Aaron Colvin (CB), Gabe Lynn (S)

A két rangadóval azonos kezdési időpontban két alsóházi Big Ten csapat, a Minnesota és az Iowa összecsapása lesz látható a Digi Sport 2-n, élőben. A Golden Gophersnek és a Hawkeyesnak is reális esélye van az utószezonbeli szereplésre, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ennek a párharcnak a vesztese kénytelen lesz lemondani a bowl meghívóról: a Minnesota eddig négyből négyet nyert, de jelen állás szerint a hátralévő meccseik közül csak az Indiana elleni találkozót várhatják esélyesként, míg az Iowa a Purdue elleni mérkőzéssel van hasonló helyzetben, ráadásul Kirk Ferentz fiai egyszer már botlottak is, 3-1-es mérleggel állnak pillanatnyilag. Nagyon úgy fest tehát, hogy a vesztesnek a bowl-jogosultsághoz legalább egy upsetre szüksége lenne a későbbiekben, ami kellőképpen hangsúlyozza, mekkora téttel bír ez a meccs a Golden Gophers és a Hawkeyes számára.

Alabama Crimson Tide (1.) - Ole Miss Rebels (21.)
Szeptember 29., vasárnap, 0:30

Az Ole Miss számára eddig nagyszerűen alakul az idény, a nyitó fordulóban drámai körülmények között múlták felül a Vanderbiltet, majd ennél jóval simábban a Texast, a lázadóknak pedig eltökélt szándékuk, hogy Tuscaloosában is borítják a papírformát, és a regnáló nemzeti bajnok legyőzésével koronázzák meg a Freeze-éra eddig eltelt bő másfél esztendejét. A Rebels fő erőssége a támadósor, melynek eredményességében kiváltképp bízhatnak az oxfordiak azok után, hogy a Texas A&M offense-ével is alaposan meggyűlt a baja a Crimson Tide védelmének. Az Ole Miss nyilván nem rendelkezik Johnny Manziel kaliberű játékossal, az up-tempo - no-huddle alapú rendszer azonban náluk is rendkívül hatékonynak bizonyult, a játékosállomány pedig ugyancsak nagyszerű: Bo Wallace meccsről meccsre magabiztosabban irányít, Jeff Scott abszolút bevált all-down backként, a támadófal stabil, míg az elkapósorban a Donte Moncrief - Laquon Treadwell duónak köszönhetően az SEC egyik legjobb WR-párosát vonultatják fel, ráadásul mögöttük is olyan célpontok állnak Wallace (és alkalomadtán Barry Brunetti) rendelkezésére, mint Ja’Mes Logan vagy az újonc tight end, Evan Engram. Nick Saban védőegységével szemben persze még így sem lesz könnyű eredményt elérni, mellesleg az Alabama épp a Texas A&M ellen bizonyította, hogy akkor sem jönnek zavarba, ha pontháborúba kell bocsátkozniuk. Ezért is lenne fontos a Rebels számára, ha védelmük egyik alappillére, az utóbbi hetekben térdsérüléssel bajlódó Denzel Nkemdiche vállalni tudná a játékot. Az All-SEC linebacker tavaly kiváló teljesítménnyel tette le névjegyét a Bryant-Denny Stadiumban; öccse, Robert egy elit támadófal ellen próbálkozhat hasonlóval. Az alabamai játékosok fél szemüket már bizonyára az LSU-n tartják, de a feltörekvő Ole Miss is veszélybe sodorhatja nagydöntős reményeiket. A Rebelsnek tavaly csak momentumai voltak a Tide ellen, ezúttal viszont könnyen lehet, hogy a vártnál (lényegesen) szorosabb csatát hoz a két csapat találkozója.

Akikre érdemes figyelni:
Alabama: A.J. McCarron (QB), T.J. Yeldon (RB), Amari Cooper (WR), Cyrus Kouandjio (OT), Anthony Steen (OG), C.J. Mosley (LB), Trey DePriest (LB), Adrian Hubbard (LB), HaHa Clinton-Dix (S), Vinnie Sunseri (S)
Ole Miss: Bo Wallace (QB), Jeff Scott (RB), Donte Moncrief (WR), Laquon Treadwell (WR), Evan Engram (TE), C.J. Johnson (DE), Channing Ward (DE), Robert Nkemdiche (DE), Denzel Nkemdiche (LB), Mike Marry (LB)

A Washington (16.) és az Arizona mérkőzésén két veretlen Pac-12 csapat találkozik egymással, de míg a Huskies begyűjtötte a Boise State skalpját, valamint egy másik BCS-es csapatot, az Illinois-t is felülmúlták Steve Sarkisian tanítványai, addig a Wildcats a nem túl veretes Northern Arizona, UNLV, UTSA trió ellen hozott hibátlan mérleget, így ez a meccs jelenti az első komolyabb kihívást Rich Rodriguez alakulata számára. A Texas A&M (10.) papírforma-győzelemre készül az Arkansas otthonában; a Razorbacksnek leginkább akkor lehet keresnivalója a mérkőzésen, ha sikerül kihasználniuk az Aggies védelmének gyengeségeit. Mindkét meccs 1:00-kor kezdődik.

Ohio State Buckeyes (4.) - Wisconsin Badgers (23.)
Szeptember 29., vasárnap, 2:00

Amennyiben az Ohio State megnyeri idei első Big Ten rangadóját, azzal érdemben gyakorlatilag le is zárja a divízióelsőségért folyó versenyfutást, hisz ahogy az várható is volt, Gary Andersen együttesét leszámítva nincs komoly kihívójuk a csoporton belül. Másfelől viszont, ha a borzok hagyják el győztesen az Ohio Stadium gyepét, azzal alaposan felkavarnák az állóvizet mind a konferencia-fináléért, mind pedig a nemzeti döntőért vívott harc viszonylatában. Ebben a fordulóban már minden bizonnyal pályára léphet Braxton Miller, noha a kezdő QB távollétében Urban Meyer meggyőződhetett arról, hogy Kenny Guiton személyében az egész FBS egyik, ha nem a legjobb csereirányítója áll rendelkezésére, így még az sem jelentene különösebb meglepetést, ha Miller tovább pihenne. A Wisconsin védelmén érződnek a sémaváltás mellékhatásai, nem valószínű tehát, hogy az OSU támadóegysége drasztikusan veszítene lendületéből ezen a mérkőzésen (52.5 pontot átlagolnak eddig). Ugyanez viszont fordított esetben is elmondható; a Badgersnél - talán némi túlzással - látszólag James White, Melvin Gordon és Corey Clement is simán Heisman-kaliberű számokat tudna produkálni all-down futóként, csak épp egymás elől veszik el ennek a lehetőségét, ugyanakkor ez azt is eredményezi, hogy nehéz a borzokénál dominánsabb futójátékot találni az NCAA első osztályának mezőnyében. A földön történő haladás nem jelenthet gondot a Wisconsin számára, a passzjáték hatékonysága azonban már több kérdést vet fel, és korántsem biztos, hogy a félelmetes RB-trió elég lesz ahhoz, hogy tartani tudják a lépést a hazaiak támadóegységével. A Badgers tavaly hosszabbításban kapott ki a vadgesztenyéktől egy olyan mérkőzésen, amely egyik fél szempontjából sem bírt igazán nagy téttel (az OSU bowl-eltiltása miatt ki volt kövezve az út a madisoniak főcsoport-döntős szerepléséig), most azonban erről szó nincs. Függetlenül az Ohio State - Michigan rivalizálás rangjától, mindkét csapat számára ez az alapszakasz legfontosabb meccse, amely lényegében Big Ten bajnoki elődöntőnek felel meg.

Akikre érdemes figyelni:
Ohio State: Braxton Miller (QB), Jordan Hall (RB), Devin Smith (WR), Corey Brown (WR), Jack Mewhort (OT), Andrew Norwell (OG), Noah Spence (DE), Ryan Shazier (LB), Bradley Roby (CB), Christian Bryant (S)
Wisconsin: Joel Stave (QB), James White (RB), Melvin Gordon (RB), Corey Clement (RB), Jared Abbrederis (WR), Jacob Pedersen (TE), Rob Havenstein (OT), Ryan Groy (OG), Chris Borland (LB), Dezmen Southward (S)

Arizona State Sun Devils - USC Trojans
Szeptember 29., vasárnap, 4:30

Pillanatnyilag a UCLA tűnik a Pac-12 South favoritjának, de az Arizona State és a USC sem mondott még le a csoportelsőségről, egymás elleni mérkőzésük pedig akár arról is dönthet, melyik gárda lesz hosszútávon a Bruins első számú kihívója. A trójaiak hívei nem lehetnek elégedettek kedvenceik eddigi teljesítményével, egyrészt mivel már becsúszott egy konfmeccses vereség a Washington State ellen, másfelől azért, mert a támadóegységnek továbbra sem sikerül formába lendülnie. Utóbbi főként annak tudatában frusztráló, hogy a Clancy Pendergast által koordinált védelem kiválóan szerepel, így csak a támadósoron és persze az offense-ért felelős edzőkön múlik, hogy a jelenlegi USC - országos szinten - nem igazi élcsapat. Az utóbbi napok az Arizona State háza táján sem a felhőtlen öröm jegyében teltek, a kezdeti optimizmus után (melyet a Wisconsin legyőzése csak tovább erősített) a Stanford elleni sima vereség alaposan megtépázta a napördögök önbizalmát. Amikor kellett, a Cardinal védelme számára nem okozott gondot feltartóztatni az ASU támadóit, Taylor Kelly és társai pedig ezúttal is egy nagyszerűen működő védőegységgel néznek szembe, ugyanakkor a Trojans támadósorának sem lesz egyszerű dolga, ha Will Suttonék ellen végre értékelhető produkcióval akarnak előállni. A mérkőzés végkimeneteléről márpedig jó eséllyel az dönt, hogy Todd Graham és Lane Kiffin csapatának támadóegysége közül melyik fog ki jobb napot.

Akikre érdemes figyelni:
Arizona State: Taylor Kelly (QB), Marion Grice (RB), D.J. Foster (RB), Jaelen Strong (WR), Chris Coyle (TE), Carl Bradford (DE/OLB), Will Sutton (DT), Chris Young (LB), Osahon Irabor (CB), Alden Darby (S)
USC: Cody Kessler (QB), Tre Madden (RB), Marqise Lee (WR), Xavier Grimble (TE), George Uko (DE), Leonard Williams (DE), Morgan Breslin (LB), Devon Kennard (LB), Hayes Pullard (LB), Dion Bailey (S)

Az Arizona State - USC-vel egy időben két másik Pac-12 meccset is rendeznek. Ezek egyikén épp a Trojans, illetve a Sun Devils legyőzője, a Washington State és a Stanford (5.) találkozik egymással; a Mike Leach-féle Air Raid és a Cardinal defense összecsapása még tartogathat érdekességeket (4:00). Az Oregon (2.) is megkezdi főcsoporton belüli menetelését, Mark Helfrich fiai a California csapatát fogadják (4:30).

Heti NCAA hírek:
- Kezdő irányítója, Jeff Driskel után a Florida egy másik fontos játékosát is elveszítette a szezon hátralevő részére: az eddig parádésan teljesítő defensive tackle, Dominique Easley ACL-szakadást szenvedett, két éven belül másodszor.
- A Texas kezdő linebackere, Jordan Hicks Achilles-sérülés miatt nem állhat már idén csapata rendelkezésére.
- A TCU defensive endje, a Big 12-ben tavaly az év védőjének megválasztott Devonte Fields lábsérülés miatt kihagyja a Horned Frogs hétvégi, SMU elleni meccsét. Egyes források szerint Fields lábában eltört egy csont, ami hosszabb kényszerpihenővel is járhat.
- A Washington State elleni mérkőzésen a Stanford nem számíthat All-American bal oldali guardjára, David Yankey-re, aki személyes okok miatt van távol.
- A Tennessee-nél az előző fordulóban kezdőként lehetőséget kapó és nagyon gyengén teljesítő QB, Nathan Peterman kézsérülést szenvedett, legalább egy hónapos kihagyás vár rá.
- Letartóztatták a Baylor legjobb defensive backjét, a safety Ahmad Dixont, aki állítólag bántalmazott egy 21 éves férfit, akiről azt hitte, betört az otthonába.
- A Penn State büntetésének mérséklése után a USC is azzal a kéréssel fordult az NCAA-hez, hogy módosítsák a futballprogramot érintő szankciókat.
- A Boise State elleni győzelem után a Fresno State elindította Derek Carr Heisman kampányát.

A hétvége 10 legjobb párosítása
1. Georgia Bulldogs (9.) - LSU Tigers (6.)
2. Notre Dame Fighting Irish (22.) - Oklahoma Sooners (14.)
3. Ohio State Buckeyes (4.) - Wisconsin Badgers (23.)
4. Alabama Crimson Tide (1.) - Ole Miss Rebels (21.)
5. Arizona State Sun Devils - USC Trojans
6. Washington Huskies (16.) - Arizona Wildcats
7. Washington State Cougars - Stanford Cardinal (5.)
8. West Virginia Mountaineers - Oklahoma State Cowboys (11.)
9. Arkansas Razorbacks - Texas A&M Aggies
10. Minnesota Golden Gophers - Iowa Hawkeyes

 

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 7 éve
dande Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 29 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ha kérdezhetem, hogyan miként mérsékelték PSU büntetését? köszönöm!

több mint 7 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Ha kérdezhetem, hogyan miként mérsékelték PSU büntetését? köszönöm!dande
Több ösztöndíjat oszthatnak ki a következő években, mint amennyit az eredeti büntetés lehetővé tett volna.
több mint 7 éve
dande Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 29 — Így remélem megfelelek nektek.....
Köszi azt hittem esetleg a Bowlkon való részvételükben kaptak kedvezményt.....