NFC East figyelő - 9. hét

Két nagyon sima és egy kiélezett meccs jellemezte ezen a héten az NFC keleti csoportját. Nézzük részletesen mi történt a 9. héten.

 

Dallas Cowboys

Bekövetkezett amit sokan vártak, Wade Phillips texasi regnálása véget ért. A Packers elleni mérkőzésre sok szót nem is érdemes pazarolni, a játék minden terén lemosták a Dallast a pályáról. Az offense-ben az egyedüli ember akit dícsérni lehet az ismét csak Dez Bryant, akinek sikerült kitűnnie pár szép elkapással, köztük a meccs egyetlen dallasi pontszerzését jelentő TD-vel. A futójáték teljesen hatástalan volt, a támadófal pedig nem csak ezen a téren (run support), de Kitna védelmében is gyengén muzsikált. A defense a második negyedig bírta a nyomást, ott teljesen összezuhantak. A secondary látványosan szenvedett, nevetségesebbnél nevetségesebb jelenetek követték egymást. A special team egy Bryan McCann fumble-től eltekintve azért helyt állt, a punter Matt McBryar például remekül küldözgette a labdákat a Packers 20 yardosán belülre. (más kérdés hogy a védelemnek ez sem volt elég). E kilátástalan játék után nem ért senkit sem villámcsapásként hogy Phillipstől elköszöntek, helyét az eddig offensive coordinatorként ténykedő Jason Garrett veszi át ideiglenesen. Mivel Phillips egyben a csapat defensive coordinatora is volt, ide új embert kellett találni, ez az ember pedig Paul Pasqualoni lett, aki eddig is a defense-el foglalkozott, idén a defensive line edzője, korábban a linebackereké volt. A legnagyobb találgatás persze már most a head coach személye körül forog, hiszen elég valószínűtlen hogy Garrett a szezon végezte után is ezen a poszton marad. A legtöbb pletyka Bill Cowhert, Jon Grudent és Jim Harbaugh-t említi, jelenleg ők tűnnek a legesélyesebbnek a csapat vezetésére.

 

A hét játékosa: Jerry Jones, tulajdonos, GM

Jones egy ilyen megalázó vereség után már nem ülhetett karba tett kézzel. A kérdés persze ott motoszkál sok ember fejében: nem lenne időszerű átadni a csapat legfelső irányítását másnak?

 

Citromdíj: egy ilyen pocsék teljesítmény után nem szeretnék kiemelni senkit, a csapat egészében csődött mondott.

 

+Sérülések:

Súlyosbítva a helyzetet, a defensive line is komoly veszteséget kénytelen elkönyvelni, hiszen Marcus Spears és Sean Lissemore is 4-6 hetet fog kihagyni sérülés miatt. A két defensive end kiesésével a poszt nagyon üresen maradt, ezt a csapat a szabadügynök Jeremy Clark szerződtetésével próbálta valamilyen szinten orvosolni.

 

New York Giants

Újabb hét, újabb domináns győzelem. Egyre erősebbnek és magabiztosabbnak tűnik a Giants, ezúttal Seattle-ből tértek haza fényes diadallal. Túlzás nélkül jelenthetjük ki, a new yorkiak azt csináltak a pályán amit akartak. Vannak meccsek, amiket nem lehet megítélni pusztán statisztikák alapján, ez viszont nem olyan meccs. Az offense-el kezdve, minden klappolt, a passzjáték és a futójáték is elemi erővel söpörte végig a Seahawks-t. Manning különösen Nicks-el érezte a ritmust, aki újabb szenzációs meccset zárt, de rajta kívül Manningham és Smith is megtette a magáét, illetve a tight end Kevin Boss is örülhetett egy TD-nek. A futásoknál a hamar kialakuló hatalmas különbség miatt ezúttal Bradshaw és Jacobs mellett Danny Ware is szerephez jutott, és ő sem okozott csalódást. A védelem sem nézett szembe komoly kihívással, ezt mutatja a Seattle által elért 8 first down, és persze a 7 pont. Charlie Whitehurst-öt bár sackelni nem sikerült, de így is akkora nyomás volt rajta hogy esélytelen volt jól működő passzjátékot kialakítania. A futásokat szintén megfogta a Giants, Marshawn Lynch az 50 yardot sem érte el. A special teamben Lawrence Tynes nem vétett hibát, Matt Dodge-nak pedig egyszer kellett puntolnia mindössze, így komoly befolyása nem lehetett a meccsre. Will Blackmon egy fokkal használhatóbb returnernek tűnik mint Darius Reynaud volt, bár komoly veszélyt ő sem jelentett.

 

A hét játékosa: nem emelek ki senkit, csapatszinten hibátlan volt a Giants produkciója.

 

Citromdíj: -

 

Philadelphia Eagles

Már a forduló előtt is az egyik legnagyobb érdeklődésre számottartó találkozó volt a Colts elleni, a nézőknek pedig nem is kellett csalódniuk, igazán fordulatos meccset hozott össze a két csapat, aminek a végén az Eagles örülhetett. Michael Vick visszatérése nem sikerülhetett volna szebbre, az irányítón egyáltalán nem látszott a sérülés, nem csak a levegőben, a földön is remekül mozgatta a labdát. Nem meglepő módon különösen DeSean Jacksonnal volt nagy összhangban, Jeremy Maclint egész meccsen nagy őrzés alatt tartotta a Colts. Jason Avantnak voltak még ügyes megmozdulásai az elkapók közül. LeSean McCoy egy hosszú futással rögtön az első playben megadta az alaphangot a meccsnek, utána azért nem volt sok mozgástere, és a szokásos screenpasszokat sem küldözgette felé Vick annyira. A támadófal teljesítménye maximum átlagosnak volt mondható. Megszokhattuk hogy Vick mozgékonyságának köszönhetően kevésbé tűnik fel a fal gyengesége, ez erre a meccsre is jellemző volt. Ami dícséretes, hogy Dwight Freeney-t sikeresen kikapcsolták, még ha ehhez három ember kellett is néha. A védelemre a második negyedbeli leengedést leszámítva nem lehetett különösebb panasz. Manninget amennyire lehetett zavarta a D-Line, blitz nélkül is dícséretes nyomás volt az irányítón a meccs legnagyobb részében. Hosszú passzokra így nem is volt ideje PM-nek, inkább slant és screenpasszokkal operált. A linebackerek is jelentősen kivették részüket a passz elleni védekezésből, Stewart Bradley remek meccset zárt, ahogy Ernie Sims is általában időben odaért ahová kellett.A secondary-ből az első félidőben kivált Nate Allen sérülés miatt, de ez nem zavarta meg az egységet, néhány kivételtől eltekintve magabiztos szerelések jellemezték a hátsó alakzatot., a cornerbackek különösen figyelemreméltó produkcióval rukkoltak elő, Asante Samuel 2 interceptionnel, míg Dmitri Patterson számos remek leütött passzal vétette észre magát. A futást is féken tartotta a védelem, bár természetesen nem ezen volt a hangsúly a Colts részéről. A special teamről is szót ejtve, David Akers tökéletes meccset zárt, Sav Rocca viszont nem élete estéjét zárta. Returnökből egyik oldalon sem született komolyabb veszély.

 

A hét játékosa: Michael Vick, QB

A rehabilitáció tökéletesen sikerült, Vicken egyáltalán nem látszottak a kihagyott meccsek. Passzai pontosak, futásai tarthatatlanok voltak, nem véletlenül választották meg az NFC-ben a hét támadójátékosának is.

 

Citromdíj: Redzone-offense

Az offense szinte egyetlen hibája a vörös zónában való töketlenkedés volt. 5 kísérletből csak 2 TD, 3 FG mellett, ez kevés.

 

Washington Redskins

Pihenőhetét töltötte a Redskins, ami jobban is alakulhatott volna, de mivel a Giants és az Eagles is győzni tudott, így maradtak a Rézbőrűek a csoport harmadik helyén.

 

Előretekintés

Két csoportrangadóra kerül sor a hétvégén. Érdekesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak a Philadelphia washingtoni vendégjátéka ígérkezik, míg a Dallas-New York meccsen igazán meglepő lenne ha a Cowboys az edzői stábban történt változások után rögtön megszorítaná a bombaformában lévő Giantset.

 

Borsik Tamás (Tomeee)