NFC East Heti körkép - 15. hét

Ezen a héten kicsit eltérve a szokásoktól, mivel két csoporton belüli rangadóra került sor, nem csapatonként haladva, hanem a két meccsre kivetítve vesszük szemügyre az eseményeket.

Philadelphia Eagles @ New York Giants
Kezdjük az előrehozott csoportdöntővel, az egész forduló egyik leginkább várt találkozójával, a Philadelphia new yorki vendégszereplésével. Mindenki kiélezett, szoros csatát számított, de a két csapat összecsapása így is felülmúlt minden előzetes várakozást.  Az első félidőben pedig nem úgy tűnt mintha két élcsapatot figyelnénk. A Giants, főként a domináns védelemnek, és a rendkívül hatékony passzjátéknak  köszönhetően megállíthatatlannak tűnt. Michael Vickre nagy nyomást helyezett a D-Line, így sikerült kordában tartani az MVP jelölt irányítót. Futással ritkán próbálkozott az Eagles, amikor pedig próbálkozott, akkor sem jártak különösebb sikerrel. A másik oldalon ezzel szemben a passzjáték feltartózhatatlannak tűnt. Eli Manning folyamatosan üresen találta a célpontjait, Mario Manningham kiváltképp villogott, de Hakeem Nicks is rendszeresen elszakadt emberétől. Meglepetésre a korábbi meccseken domináns futójátékot megfogta viszont az Eagles, ebben a védőfalnak hatalmas szerepe volt. Mike Pattersonék általában már a line of scrimmage környékén szorult helyzetbe hozták Jacobsot vagy Bradshawt, így a linebackereknek jelentősen megkönnyítve a dolgát. Félidőre mégis 24-3 állt az eredményjelzőn, simának tűnt tehát a hazaiak győzelme. A harmadik negyedben éledezett az Eagles. A védelem már nem volt olyan sebezhető a levegőben sem, a támadók pedig végre összehoztak egy TD-t, a felzárkózás megkezdődött. Az utolsó negyedben tovább éleződött a meccs. A Giants offense nyomait sem mutatta az első félidőben látott magabiztosságnak, a védelem pedig még inkább összeomlott. A Vick-parádé beindult, a levegőben és a földön egyaránt megállíthatatlan volt a meccs ezen szakaszában az irányító. A negyed második felében minden drive-ját touchdownnal fejezte be a Philly, így eljutottunk a 31-31-es állásig. 12 másodperc maradt hátra amikor a NYG újfent puntolni kényszerült. Mindenki arra számított hogy Matt Dodge gondosan kirúgja a labdát az oldalvonalon túlra, hogy még véletlenül se legyen gond egy esetleges visszahordásból.  Mint utóbb kiderült, ez is volt a terv, de Zack DeOssie snapja kicsit magasra sikerült, így Dodge-nak nem volt ideje helyezni a labdát, ami DeSean Jackson kezében landolt. Innentől kezdve ki volt szolgáltatva a Giants special team, jöttek a blokkok egymás után, ez pedig az NFL történetének első meccsgyőztes ("buzzer beater" ahogy a kosárlabdában mondanánk) punt return TD-jét eredményezte.  A győzelemmel a Philadelphia hatalmas lépést tett a csoportgyőzelem felé, elég egy meccset nyerniük a hátralévő kettőből hogy megszerezzék az NFC East trónját.
 
Washington Redskins @ Dallas Cowboys
Annak ellenére hogy a másikhoz képest sokkal kevesebb figyelem irányult erre a nagy múltra visszatekintő csoportderbire, összességében izgalmas mérkőzés kerekedett a Dallas washingtoni látogatásából. A forgatókönyv hasonló volt mint az Eagles-Giantsen, csak itt a befejezés volt más, ugyanis a 27-7-ről visszakapaszkodó Redskins nem tudta kicsikarni a győzelmet a végén. Nagy visszhangot váltott ki Mike Shanahan Donovan McNabb kispadra ültetéséről szóló döntése hét közben, az első félidőben pedig úgy tűnt, elhibázott húzás volt ez a sokat látott head coach-tól. A McNabb helyén kezdő Rex Grossman képtelen volt kézben tartani a dolgokat, egy touchdownnal végződött drive-tól eltekintve teljesen kézben tartotta az eseményeket a Cowboys defense. A 3. negyedben aztán jelentősen visszaesett az egység teljesítménye, a Skins pedig megkezdte a felzárkózást. Grossman egymás után 3 drive-ot is touchdownt érő passzal fejezett be, a Dallas támadói pedig a védelemhez hasonlóan tanácstalanok voltak. A végén aztán kulcsszituációban mégis helytállt a defense, David Buehler pedig 50 másodperccel a végső sípszó előtt bevágta a győzelmet érő mezőnygólt.
 
Előretekintés
Az alapszakasz utolsó előtt hetén a Philadelphia  a Minnesotát fogadja, míg a New York Green Bay-be látogat. Ne feledjük, egy győzelemmel az Eagles bebiztosíthatja csoportgyőzelmét. A Dallas szombat este lép pályára Glendale-ben az Arizona ellen, míg a Redskins Jacksonville-be utazik.
Ezen a héten kicsit eltérve a szokásoktól, mivel két csoporton belüli rangadóra került sor, nem csapatonként haladva, hanem a két meccsre kivetítve vesszük szemügyre az eseményeket.
 
Philadelphia Eagles @ New York Giants 38-31
 
Kezdjük az előrehozott csoportdöntővel, az egész forduló egyik leginkább várt találkozójával, a Philadelphia new yorki vendégszereplésével. Mindenki kiélezett, szoros csatát számított, de a két csapat összecsapása így is felülmúlt minden előzetes várakozást.  Az első félidőben pedig nem úgy tűnt mintha két élcsapatot figyelnénk. A Giants, főként a domináns védelemnek, és a rendkívül hatékony passzjátéknak  köszönhetően megállíthatatlannak tűnt. Michael Vickre nagy nyomást helyezett a D-Line, így sikerült kordában tartani az MVP jelölt irányítót. Futással ritkán próbálkozott az Eagles, amikor pedig próbálkozott, akkor sem jártak különösebb sikerrel. A másik oldalon ezzel szemben a passzjáték feltartózhatatlannak tűnt. Eli Manning folyamatosan üresen találta a célpontjait, Mario Manningham kiváltképp villogott, de Hakeem Nicks is rendszeresen elszakadt emberétől. Meglepetésre a korábbi meccseken domináns futójátékot megfogta viszont az Eagles, ebben a védőfalnak hatalmas szerepe volt. Mike Pattersonék általában már a line of scrimmage környékén szorult helyzetbe hozták Jacobsot vagy Bradshawt, így a linebackereknek jelentősen megkönnyítve a dolgát. Félidőre mégis 24-3 állt az eredményjelzőn, simának tűnt tehát a hazaiak győzelme. A harmadik negyedben éledezett az Eagles. A védelem már nem volt olyan sebezhető a levegőben sem, a támadók pedig végre összehoztak egy TD-t, a felzárkózás megkezdődött. Az utolsó negyedben tovább éleződött a meccs. A Giants offense nyomait sem mutatta az első félidőben látott magabiztosságnak, a védelem pedig még inkább összeomlott. A Vick-parádé beindult, a levegőben és a földön egyaránt megállíthatatlan volt a meccs ezen szakaszában az irányító. A negyed második felében minden drive-ját touchdownnal fejezte be a Philly, így eljutottunk a 31-31-es állásig. 12 másodperc maradt hátra amikor a NYG újfent puntolni kényszerült. Mindenki arra számított hogy Matt Dodge gondosan kirúgja a labdát az oldalvonalon túlra, hogy még véletlenül se legyen gond egy esetleges visszahordásból.  Mint utóbb kiderült, ez is volt a terv, de Zack DeOssie snapja kicsit magasra sikerült, így Dodge-nak nem volt ideje helyezni a labdát, ami DeSean Jackson kezében landolt. Innentől kezdve ki volt szolgáltatva a Giants special team, jöttek a blokkok egymás után, ez pedig az NFL történetének első meccsgyőztes ("buzzer beater" ahogy a kosárlabdában mondanánk) punt return TD-jét eredményezte.  A győzelemmel a Philadelphia hatalmas lépést tett a csoportgyőzelem felé, elég egy meccset nyerniük a hátralévő kettőből hogy megszerezzék az NFC East trónját.
 
Washington Redskins @ Dallas Cowboys 30-33
 
Annak ellenére hogy a másikhoz képest sokkal kevesebb figyelem irányult erre a nagy múltra visszatekintő csoportderbire, összességében izgalmas mérkőzés kerekedett a Dallas washingtoni látogatásából. A forgatókönyv hasonló volt mint az Eagles-Giantsen, csak itt a befejezés volt más, ugyanis a 27-7-ről visszakapaszkodó Redskins nem tudta kicsikarni a győzelmet a végén. Nagy visszhangot váltott ki Mike Shanahan Donovan McNabb kispadra ültetéséről szóló döntése hét közben, az első félidőben pedig úgy tűnt, elhibázott húzás volt ez a sokat látott head coach-tól. A McNabb helyén kezdő Rex Grossman képtelen volt kézben tartani a dolgokat, egy touchdownnal végződött drive-tól eltekintve teljesen kézben tartotta az eseményeket a Cowboys defense. A 3. negyedben aztán jelentősen visszaesett az egység teljesítménye, a Skins pedig megkezdte a felzárkózást. Grossman egymás után 3 drive-ot is touchdownt érő passzal fejezett be, a Dallas támadói pedig a védelemhez hasonlóan tanácstalanok voltak. A végén aztán kulcsszituációban mégis helytállt a defense, David Buehler pedig 50 másodperccel a végső sípszó előtt bevágta a győzelmet érő mezőnygólt.
 
Előretekintés
 
Az alapszakasz utolsó előtt hetén a Philadelphia  a Minnesotát fogadja, míg a New York Green Bay-be látogat. Ne feledjük, egy győzelemmel az Eagles bebiztosíthatja csoportgyőzelmét. A Dallas szombat este lép pályára Glendale-ben az Arizona ellen, míg a Redskins Jacksonville-be utazik.
 
Borsik Tamás (Tomeee)