NFL mérkőzésbeharangozók 2014 1. játékhét

Megérkezett az első heti meccsdömping!

NFL mérkőzésbeharangozók 2014 1. játékhét

Pittsburgh Steelers - Cleveland Browns

2014. szeptember 07. 19:00, Heinz Field, Pittsburgh

 

Az AFC North kettős rangadóval nyitja a szezont. 
Tavaly oda-vissza tudta verni a Steelers együttese a Barnákat, ugyanakkor a támadójáték mind a két csapatnál erősen kérdéses. A Browns tavaly komoly irányító problémákkal küzdött, a Campbell-Weeden párosból már egyik sincs a keretben. A Steelers offenzív egysége sem tartozott a liga legjobbjai közé, szinte a riválissal megegyező statisztikákat hoztak mind meccsenkénti passzolt és futott yardok tekintetében is. Ugyanakkor amennyire gyengén szerepelt a támadó oldal, ezt ellensúlyozták a védelmek. A Cleveland kilencedik a Pittsburgh tizenharmadik helyen állt a meccsenkénti engedett yardok szerint, de volt olyan időszak amikor mind a két egység liga top 5-ben tanyázott. 
Acélvárosban az offseason felemásra sikerült. Drafton talán egy korszakos zsenit találtak Shazier személyében, akire már első évében kezdőként számolnak. Ez elég ritka errefelé, a "vasfüggöny" nem arról volt eddig híres, hogy a rutintalan védőként bárki azonnal a kezdőben találta magát, legyen akármekkora sztár egyetemről érkezve. LaGarrette Blount személyében egy Le'Veon Bellhez hasonló ultra-fizikális RB-t igazoltak, akik nagyon lefáraszthatják az ellenfél védőit megfelelő rotáció esetén. Blount érkezése ugyanakkor már pályán kívüli bajokat is magával hozott, marihuánával buktak le Bell-el. A fiatalabbik futó nem tudta, hogy befüvezve vezetni bűn, az őket igazoltató rendőrök szerint. Sem a csapat, sem az NFL érdekes módon nem eszközölt eltiltást egyik játékos ellen sem.
Az érem másik oldalán viszont a legnagyobb problémát nem igazán oldották meg, a cornerback poszt tavalyi kritikán aluli játékához képest nem történt személyi változás.
A WR-CB párharcok meccsdöntőek lehetnek, Antonio Brown és Joe Haden személyében két klasszisról beszélünk, a pálya másik oldalán pedig az újonc Justin Gilbert a rutintalan Markus Wheatonnal néz majd szembe a depth chart szerint. Az ellenfélnél Josh Gordon egész szezonos eltiltását majd egy autószalonban eladóként dolgozva próbál észhez térni, így a Browns elkapósora a liga leggyengébb egységének tűnik. Miles Austin az első számú célpont, aki a dallasi egy kiugró éve óta nem találja önmagát, igaz itt a sérülések is közrejátszottak. A csoport rivális Bengalstól szerzett Andrew Hawkins pedig komoly sérülés után tér vissza, mérete miatt pedig korlátozott szerepre alkalmas csak. A legnagyobb fegyver talán Jordan Cameron lehet, aki tavaly az egyik legjobb összekötő volt. Gordon hiányában fontos lenne, hogy hasonlóan eredményes legyen. A gyenge clevelandi elkapó egység és a lesajnált pittsburghi cornerbackek jól ellesznek egymással ezek alapján. 
Az offseason legnagyobb sztorija kétséget kizáróan Johnny "Football" Manziel drafoltása volt. Az egyetemi foci történelmének talán legjobban hype-olt játékosa úgy lett clevelandi irányító, hogy csak a csapat második választása volt Gilbert után. A Browns front office nagy rizikót vállalt ezzel, az NFL-re készülő játékosról az offseasonben nem kevés kompromittáló, bulizás közben lencsevégre kapott kép látott napvilágot, nem igazán azzal törődött, hogy felvegye az NFL ritmusát. A pályán sem mutatott még semmi érdemlegeset preseason meccsek során, így a sérülésből visszatérő, tavaly jól szerepelő Brian Hoyert nevezték meg kezdőnek. Szinte biztos, hogy fogjuk a pályán látni már első szezonjában is Manzielt, egyelőre a boom-or-bust projektből inkább az utóbbi jeleit mutatta, élesben viszont még bőven bizonyíthat, hogy ő lesz az a QB végre, aki elindítja a csapatot a siker felé úton. A jelenlegi skill-posztokon játszó csapattársai pedig nem sok segítséget tudnak neki nyújtani abban, hogy felnőjön az elvárásokhoz. 
A hazai pálya és az előző év végi forma a Steelers felé dönti a mérleg nyelvét, de ha olyan rozsdás lesz a csapat mint a tavalyi 0-4-es kezdés során, akkor akár meg is lepheti a Browns őket. Csoporton belül minden meccs létfontosságú lehet, így egy nagyon hajtós, kőkemény csatákkal tarkított, parázs mérkőzésre van kilátás.

Benkő Márió (MarioAna)

 

Houston Texans - Washington Redskins

2014. szeptember 07. 19:00, NRG Stadium, Houston

 

Ritkán hangoztatott tény, hogy az előző szezon két leggyengébb csapata megmérkőzik rögtön az első héten. Mivel a Redskins nem válaszhatott a draft 2. helyén, így a mezőny két legígéretesebb újonca nem találkozik, ezért is visszafogott a hype. Borzasztó viharra van kilátás a meccs időpontjában, ami akár a játékra is hatással lehet, de előzetesen szorítkozzunk arra, hogy steril körülmények között mire lehet számítani.
A kisebb jövés-menés a Redskins életében volt, de ebbe így is beleesett egy edzőváltás, ami a maga módján teljesen új lapot jelent. Jay Gruden nem volt még főedző, így sötétben tapogatózunk mikor a csapatát érintő taktikai változásokat kellene felsorolni, és a túloldalon Bill O'Brien is hasonló cipőben jár. Mindketten támadószellemű edzőként kapták meg a karmesteri pálcát. joggal várják mindkét oldalon a szurkolók, hogy pontszerzésben előrébb tudnak majd lépni. Robert Griffin III kereken egy 20-ast esett vissza QB-ratingben első két idényét illetően, Gruden sokat tehet azért, hogy a folyamat megforduljon, ha már Andy Daltonból kihozta a maximumot. RG3 köré könnyedén fel lehet rajzolni egy eredményes támadósort bármelyik meccsen, elvgére kortársa, Alfred Morris 2888 yardon és 20 TD-tn van túl már második éve után, a ligát 113 elkapással vezető Pierre Garcon mellé pedig megszerezték a minden playben felrobbanni képes DeSean Jacksont. Ha sikerül megoldani, hogy Griffinhez ne érjen oda a Texans pass rush, akkor nyert ügye van a fővárosiaknak. JJ Watt ellen ugyanakkor még nem találták meg az NFL-ben, hogy mit kéne csinálni, még a 2-14-es Texans idényben is olyan dominanciát mutatott a DE, hogy senkinek sem jut eszébe megkérdőjelezni, hogy miért adtak neki oda 51.8 millió dollárt (minimum). Az 1/1 lehetőségével Watt komoly segítséget kapott, és Jadeveon Clowney néhány villanással már megmutatta az előszezonban, hogy sokat nem kell majd várni az akklimatizálódására. A hírek szerint az agyrázkódását is kiheverte.
Sokkal zavarosabb a kép a hosutoni támadóknál, ahol Ryan Fitzpatrick kezd, de Ryan Mallett idecserélése is mutatja, hogy még a stáb sincs teljesen meggyőződve róla, hogy működni fog vele a csapat. Annyi biztos, hogy Arian Foster sokat tehet azért, hogy Fitzmagic ne vállalja túl magát. A futó a szezon felét pihente végig 2013-ban, ami magyarázat lehet a csúfos szereplésre. A másik sztár támadó, Andre Johnson lelkiállapota és hozzáállása is nagyban befolyásolja a találkozó végkimenetelét. Jó napján királycsináló is tud lenni, de ha már kiül a játékára az elvágyódás, akkor nagy ziccert hagy ki a Texans, mert a Skins védelme eléggé sebezhetőnek látszik, főleg a pálya közepén. Az eltiltott Meriweather helyén Rambo kezd majd safety-ben, Tracy Porter egyelőre nem debütál, Brian Orakpo viszont fájós bokával is lehet, hogy beszáll.
Hasonló esélyekkel futnak ki a csapatok a gyepre ma este, és már ez az egyetlen mérkőzés iránymutató lehet azzal kapcsolatban, hogy milyen évre lehet a felektől számítani, elvégre verhető ellenfelet kaptak a nyitányon.

Herczeg Ádám (Höri)

 

Baltimore Ravens - Cincinnati Bengals

2014. szeptember 07. 19:00, M&T Bank Stadium, Baltimore

 

Az AFC északi csoportját rögtön az esélyesnek számító csapatok vívják, így már igen hamar tiszta képet kaphatunk arról, hogy ki hol helyezkedik el a jelenleg még képzeletbeli ranglétrán. Az idei évre az erőviszonyok jelentősen nem változtak a tavalyi szezonhoz képest, egyik oldalon sem történtek egetverő változások. A cél mindkét klub esetében a saját játékosok megtartására irányult, ez kétség kívül Baltimore-ban sikerült jobban, Michael Johnson (RDE) és Anthony Collins (swing OT) elvesztése legalább mélységi problémákat biztosan okoznak a divízió tavalyi bajnoknál. 
A nyitó héten, hazai pályán természetesen a Ravens számít az összecsapás esélyesének, ahogy a két QB közötti minőségi különbség is a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét, mert a további csapatrészekben komoly minőségi különbségeket nem találunk. Ami a két támadóoldalon izgatottságra adhat okot, az az új koordinátorok bemutatkozása. Hue Jackson (Bengals) és Gary Kubiak (Ravens) sem ismeretlen a futballkedvelők számára, hiszen korábban vezetőedzői posztot is betöltöttek, és hosszú kihagyás után térnek vissza a hierarchia e szintjére. Gördülékeny egyik egység sem volt az elmúlt években (a Ravens legjobbkor jött playoff menetelését leszámítva), így mindkét városban izgatottan várják, mihez kezd az új OC, és főként a futójátékkal. A Baltimore tavaly katasztrofális produkciót nyújtott a földön, beleértve a teljes támadófalat és talán Pierce kivételével a komplett futószekciót. A Jacksontól a hangsúlyok eltolása lenne az elvárás, mert nem ment annyira rosszul a futás, hogy az indokolná Dalton 586 passzkísérletét, amelybe kódolva van a probléma. A feladat tehát adott, újjászervezni a futójátékot, mert az mindennek az alapja ebben a körben. Hazai oldalon Ray Rice nőverési ügye miatt egyelőre nem segítheti ebben a csapatot, míg a vendégek a tavalyi után az idei évben is egy második körös draftjogot áldoztak a backfieldre, várhatóan nem a padot melegíteni. 
Fontos hír, hogy Steve Smith-t először láthatjuk nem a Panthers színeiben NFL mérkőzésen, a 35 éves játékos a Baltimore legnagyobb külső fogása volt a szabadügyök piacon. Anquan Boldin féle teljesítményt talán már nem reális elvárás tőle, de harcossága és szellemisége tökéletesen illeszkedik a divízióba, és ha futni is tud még a szükséges szinten, nagy értéke lesz az együttesnek. A vendégek legnagyobb fogása a két legjobb védőjátékosuk Geno Atkins (DT) és Leon Hall (CB) visszatérése, mindketten súlyos sérülés miatt kerültek idő előtt partvonalon kívülre tavaly. Hall az edzőtábor kezdte óta edz, Atkins pedig a harmadik előszezon mérkőzésre tért vissza, egyik sem futott még top formát, de eddig nem is volt rá szükség.
Mindenképpen parázs összecsapásra lehet számítani, hiszen mindenki győzelemmel szeretne kezdeni, ráadásul a csoportellenfél ellen a hatpontos mérkőzésen különösen így van. Elsősorban a futójáték dominálásra lehet számítani de várhatóan a két frontvonalon dőlhet el a csata, elsősorban azáltal, hogy melyik védőfal lesz képest nagyobb nyomást helyezni az irányítóra, és ezáltal hibázásra kényszerítei. Kevés lehetősége lesz a támadóknak, ha azokat nem sikerült kihasználni nehéz lesz megnyerni a mérkőzést.

Zandler Gábor (gabtsi)

 

Philadelphia Eagles - Jacksonville Jaguars

2014. szeptember 07. 19:00, Lincoln Financial Field, Philadelphia

 

Az előzetes erőviszonyok alapján a forduló legegyértelműbb összecsapását rendezik Philadelphiában. A hazaiak több mint 10 pontos favoritnak számítanak a fogadóirodák szerint és bár a Jaguars lehet, hogy rágósabb falat lesz mint szokott, arra tényleg kevés az esély, hogy Gus Bradley fiai itt ma győztesen távozzanak.
Sokat nyom a latba, hogy a Jaguars nem tud teljes kerettel elutazni. A legveszélyesebb támadó, Cecil Shorts nem öltözik be, a kiegészítőemberek közül pedig Ace Sanders eltilott, Clay Harbor és a 7. körös RB, Storm Johnson sérült, Blake Bortles-t pedig egyelőre jegelik. Az 1/3-as választott ugyan lejátszotta a pályáról előszezonban a rutinos Chad Hennet, de a stáb úgy ítélte meg, hogy ebbe a csapatba berakni több kárt generálna, mint hasznot. Kétségtelen, a támadófal nem áll stabil lábakon, főleg jobb oldalról jöhet a veszély, de LT-ként Joeckel sem bizonyított egyelőre. Passzjátéknál még hozhatja magát a támadófal, de felmerül, hogy kinek passzoljon Henne, hiszen 3 újoncot kéne forgatni (Lee, Hurns, Robinson - utóbbi alig edzett). Futásnál ugyanakkor rendre elveszíti a LoS-en a harcot a Jax OL, Toby Gerhartnak így pedig erőn felül kéne teljesíteni a kedvező 2-3. kísérletek összehozásához. Előny lehet, hogy az Eagles nem a védelméről híres újabban, és bár pár igazolással igyekeztek erősíteni, nem valószínű, hogy nagyot fordulna a szezonban. Ezen a meccsen ugyanakkor mindenképp meg kell nyernie a párharcokat Trent Coléknak, és azzal gyorsan lezárhatják a vitás kérdéseket.
Az ugyanis borítékolható, hogy a sasok támadósora párszor végig for érni a pályán. Annak már nem sok jelentősége van, hogy az előző Jaguars keret 28. volt a futás ellen, mert pár kulcsposzton váltottak ők is, de LeSean McCoyék bármelyik NFL csapat számára komoly fejtörést tudnak okozni. A 2146 scrimmage yardot teljesítő futó McCoy új váltótársa Darren Sproles lesz, akire elsősorban passzkísérleteknél számítunk majd a pályán. Érdeklődve várjuk, hogy mit talál ki Gus Bradley Chip Kelly ellen - mivel akarja kizökkenteni a második kezdő évére készülő Nick Foles-t. Azt láttuk, hogy már beugróként is higgadt tudott maradni, keveset hibázik, és hagyja, hogy a nagy játékosok megnyerjék a meccset. Ez akár elég lehet mára is, de ha Jacksonville-ben nem lesz elég erő a futás elleni védekezés mellett Foles bosszantására is, akkor a QB is kivégezheti az ellenfelet. Érdekes lesz, hogy a Cooper-Celek-Ertz vonal mellett hogyan válik be a DeSean-Avant helyén szereplő Maclin-Jordan Matthews páros Kelly-nél és hogy egyáltalán, be fog-e vetni valami újat a philadelphiai mester, vagy meghagyja a nagyobb rangadókra.
Az Eagles még sose nyert a Jaguars ellen, a 4. találkozó igazi most vagy soha erőpróba lesz.

Herczeg Ádém (Höri)

 

Miami Dolphins - New England Patriots

2014. szeptember 07. 19:00, Sun Life Stadium, Miami (TV: C8, 20:00-tól, csúsztatva majd ÉLŐ)

 

Két jellemző kérdés van az AFC északi csoportjának küzdelmeit megelőzően, egyfelől, hogy lesz e valamely vetélytárs, aki akár csak egy kis nyomást is tud majd Patriots vállára, másrészt, hogy 10 év után képes e visszaszerezni a Lombardi trófeát a bostoni szuperklub. Utóbbi kérdés megválaszolására még várunk kell egy darabig, de az első felvetést illetően akár okosabbak is lehetünk hétfő reggelre. Emberi számítás szerint a Billsre nem kell, a Jetsre pedig nem lehet (nehéz) számítani, ezért a Dolphins lehet az, amely 2008 után megszorongatja Brady csapatát. Elképzelni ezt persze nem könnyű, mert tavaly annak ellenére sem volt a kanyarban senki, hogy a kétszeres Super Bowl MVP irányító finoman szólva nem élete szezonját futotta, saját mércével maximum erős közepes volt a produktuma. Ez a teljesen megújuló WR állomány, Gronkowski sérülése és a folyamatosan változó, alakuló támadófal számlájára is írható, de a veterán játékmesternek is voltak hiányosságai. Mindenképpen jó hír, hogy az idei évre jóval összeszokottabban érkeznek, és az All-Pro TE is hamarosan bevethető lesz. A támadófalban azonban még továbbra is akadnak kérdőjelek, amelyet biztosan nem segített kiegyenesíteni Logan Mankins Tampába cserélése. A választ akár este megkaphatjuk, mert a Miami pass rush repertoárja önmagáért beszél, biztosan kemény küzdelem várható. A labda másik oldalán viszont komoly erősítést könyvelhettek el a vendégek Darelle Revis szerződtetésével. A liga legjobb conerbackje bármely csapatnak erősítést jelentene, de Bostonban olyan égető szükség volt a jó cornerre, mint talán csak a Jetsnél az utóbbi hetekben. 
Elképzelni azért nem könnyű a trónfosztást, de nem lehet mondani, hogy nem látták Dél-Floridában, hogy mi volt a probléma. Tannehill jó QB, ebben talán már konszenzus van, de a tavalyi rekord 58 benyelt sack vállalhatatlan. Háton fekve egy QB sem tud jó lenni, még kevésbé tud nyerni a Pats ellen. Elismerést érdemel, hogy nem is mentek el szó nélkül a legnagyobb probléma mellett: az új igazolás Branden Albert a támadófal bal, míg az elsőkörös választott Ja’Waun James a jobb szélét hívatott lezárni és segíteni a futójátékot. Mindkettőre igen komoly szükség lesz, ráadásul a futójátékot teljesen hamvából kellene újjáéleszteni, nem véletlenül nézték ki a feladatra a tavaly még az Eaglesnél dolgozó Bill Lazort. 
A hazaiak legnagyobb és talán egyetlen esélye a győzelemre a frontvonalakon alakulhat ki, ha sikerül Tannehillt tisztán tartani és futni is, pluszban kihasználni a New England alakuló támadófalának gyermekbetegségeit lehet sansz. Egyszerű nem lesz, de más út nincs, ha Brady kap időt a zsebben, meg fogja találni a szabad embert és Gronkowski nélkül is simán győznek a vendégek, akár nagy különbséggel és sok futással a második félidőben. A mérkőzést a C8 televízió közvetíti, a szakkomentátor Herczeg Ádám (Höri) lesz.

Zandler Gábor (gabtsi)

 

Kansas City Chiefs - Tennessee Titans

2014. szeptember 07. 19:00, Arrowhead Stadium, Kansas City

 

Nem volt könnyű olyan előrejelzést találni, ami ezen két csapatnak jobb szezont jövendöl mint az előző volt. A Titans esetében még van aki szerint egy egészséges Jake Lockerrel lehet előrelépés, de a KC ismételt playoffba jutása ennél is nagyobb meglepetés volna. Akármi is a helyzet jelenleg, ez egy olyan párosítás, ahol mindkét fél reális győzelmi esélyekkel fut ki a pályára.
A fő oka a Chiefs drukkerek negativitásának, hogy a jól muzsikáló támadófalból Geoff Schwartz, Jon Asamoah és Branden Albert is máshol számolja már a fizetését, Donald Stephenson 4 meccses eltiltását kezdi meg, míg az 1/1-es Eric Fisher éppen beteg. Zach Fulton 6. körös újoncként lesz kezdő guard az első héten, és nem feltétlenül azért mert mindenkit félredobált az edzőtáborban, hanem mert más nem nagyon van.
A QB poszt viszont egy darabig le lett tudva, Alex Smith még 4 évig élvezheti a bizalmat, miután karriercsúcsot rakott le yardokban a Chiefs színeiben, és a rájátszásban sem rajta múlott a vereség. Ilyen OLine mögött Smith esetében is nehéz lesz tartani a szintet, főleg mert Bowe is eltiltott és másik 3 elkapó bajlódik valami sérüléssel, szóval Jamaal Charles-t várhatóan rogyásig tömik labdával. Októberben 108 yarddal vezette győzelemre az all-Pro futó a főnököket a Titans ellen, akiknél jelentős változások voltak az edzői stábban. Huszadik helyre voltak jók a ligában tavaly, ezért áttértek 3-4-re, Ray Hortont elhozták koordinátornak, viszont az előszezon nem a feljavulásról szólt, minden meccsen touchdownt kaptak az első támadásból. Nekik is megvan a maguk hosszabbítója, Jurrell Casey 90 szereléses idényen van túl DT poszton, ami kiemelkedő, 3-4-es DE-ként viszont eddig nincs rutinja. Casey jó napja sokat jelenthet ez ellen a foltozott KC fal ellen.
Jake Lockerék 3-1-gyel nyitottak legutóbb, de a QB kétszer is megsérült és végül 9 meccset hagyott ki. Tekintve, hogy negyedik éve jön, itt az utolsó lehetőség, hogy megragadjon a csapatban és 16 játéknapon lássuk a pályán. Hoztak is elég támadófalat több hullámban, így épp ellenkező a helyzet mint a túloldalon, ahol a Roos-Oher-Lewan trió közül bármelyik dalolva kezdene OT-ként. Locker mellesleg nem volt rossz a csípősérülése előtt, de annyi baja volt már, hogy ki tudja melyiknek maradt visszatérő hatása. A QB-kérdés miatt Kendall Wrightnak és Justin Hunternek is kevés lehetősége volt kivirágozni, idén újra megpróbálják immár Dexter McClusterrel megtámogatva, és új futóval miután Chris Johnson helyére Bishop Sankey-t draftolták. A 2. körös rookie egyelőre csak Shonn Greene cseréje, de szükség lesz a frissességére a Dontari Poe-féle futásvédekezés ellen. A Chiefs nyelte a passzolt yardokat rendesen, volt is változás a secondary-ben, még Sean Smith-nek is meg kellett küzdenie a pozíciójáért. Arra építhetnek a hazaiak, hogy Michael Oher könnyen zavarba hozható, és Houston valamint Hali továbbra is rendelkezésre áll, hogy Lockert kikergesse a világból. Nem lehet sok pontra számítani, szóval minden akciónak lehet jelentősége.
A meccs egyik furcsa története Ryan Succop köré épül, hiszen a Kansas City-be draftolt kickert pár napja tette ki első NFL klubja a brazil Cairo Santos örömére, és rögtön az első heti ellenfelük fogadta be.
Várhatóan nem ez lesz a semleges szurkolók által legjobban várt párosítás, de minden esély adott egy kiélezett küzdelemre.

Herczeg Ádám (Höri)

 

Chicago Bears - Buffalo Bills

2014. szeptember 07. 19:00, Soldier Field, Chicago

 

A papírforma szerint a nyitó forduló egyik legkönnyebben megjósolható kimenetelű mérkőzését Chicagóban fogják rendezni. Az elég sok problémával küszködő Bills a helyi Medvék vendége lesz és nem igen reménykedhet szívélyes vendéglátásban. 
A Bears a Trestman éra második évét kezdi azzal a nem titkolt céllal, hogy az elmúlt évek szerencsétlenkedéseit és sérüléshullámait maguk mögött tudva bejussanak a rájátszásba, és ha egy mód van rá ott is maradandót alkossanak. A támadóoldalon ehhez minden adva van, Jay Cutler remek irányító, célpontokkal is bőven el van látva, a tavaly összerakott támadófal nyomokban sem emlékeztet a Lovie Smith idején működő (de leginkább nem működő) egységre és Matt Forte révén egy nagyon komplett, a játék minden elemében használható futó is a rendelkezésre áll. Adódik a kérdés, ha minden ennyire klappol, miként fordulhatott elő, hogy ez a Bears tavaly nem jutott be a rájátszásba? Ugye egyfelől lehet jönni a sérülésekkel, például szegény Culter emberemlékezet óta nem tudott végigjátszani egy idényt, másfelől ott az a fránya védelem, aminek a teljesítménye tavaly körülbelül ugyanolyan mértékben romlott, mint ahogy a támadók javultak, így pedig nehéz érdemben előrelépni. A holtszezon során ennek következtében mindent elkövetett a Bears vezérkara, hogy átalakítsa a védelmet, érkezett Jared Allen, Lamarr Houston, Jay Ratliff, hogy csak a fontosabb neveket említsem, azonban hiányposzt akad még bőven, elég csak a LB-sor közepére, vagy a safety posztra tekinteni. 
Szerencséjükre nem túl veretes támadóegységgel hozta össze őket a sors az első fordulóban, így akár még lehet ideje az új játékosoknak ismerkedni egymással, ugyanis az E.J. Manuel által irányított Bills offense-re barokkos túlzás volna a potens jelzőt használni. Pedig sikerült megszerezni az idei draft legtehetségesebb elkapóját, Sammy Watkinst, emellett pedig a liga egyik legmélyebb, legsokoldalúbb futóosztaga állomásozik Buffalóban és a támadófal szintje is eléri a ligaátlagot, azonban nagyon úgy tűnik az előszezonban látottak, valamint a csapat környékéről kiszivárgó információk alapján, hogy még nem igazán állt össze ez az egység. Sokan megkérdőjelezik Manuel képességeit, és könnyen lehet, hogy a vezetőségben sincs mindenki elragadtatva a másodéves irányítótól, hiszen napokkal ezelőtt írt alá két évre szóló, 11 millió dollárt érő szerződést a Chicagóban is ismerős Kyle Orton. Ez nem az a tipikus csereirányító szerződés, pedig Ortont nehéz volna a jó QB-k kasztjába sorolni, szóval valami egészen biztosan nincs rendben a Bills háza táján. Ráadásul még a szerencse is elkerüli a csapatot, hiszen a védelem oszlopa, a tavaly parádés újonc idényt futó Kiko Alonso térdszalag-szakadást szenvedett a felkészülés során, így az ő játékára a szezon jelentős részében nem számíthatnak, sőt az a valószínűbb, hogy egyáltalán nem léphet pályára. Pedig a védelemben van fantázia, sok a tehetség a keretben és Byrd távozása ellenére is jó az alapanyag, azonban ha a támadók nem tudják összekapni magukat, újabb hosszú szezon elé nézhetnek a Bills szurkolói.
A vendégek esetleges sikerének a receptje egyszerű, azonban a megvalósítás már jóval bonyolultabb, mint ahogy az általában lenni szokott. Fontos lenne, hogy a támadók képesek legyenek birtokolni a labdát, hosszú driveokat vezetni, lehetőséget adva a védelemnek a szusszanásra. Ezen felül a speciális egység egy-két villanása is remekül jönne – erre pedig lehet esély, hiszen Trestman irányítása alatt a Bears special team meg sem közelíti a korábbi teljesítményét – tehát a Bills veszélyes returnereinek is kéne mutatni valamit, jobb mezőnypozícióhoz segítve a csapatot, vagy akár pontokat tenni a táblára.
Ahogy a beharangozó elején említettem, az előrejelzések hazai sikert jósolnak, azonban így az első fordulókban jóval nehezebb tisztán látni az erőviszonyokat, könnyen lehet, hogy az idény elején mindig veretesebb, meglepő eredményeket produkáló Buffalo megtréfálja a hazaiakat, így aki ennek a meccsnek a megtekintése mellett dönt, feltehetően izgalmas csatát fog látni és nem bánja meg a választását.

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

New York Jets - Oakland Raiders

2014. szeptember 07. 19:00, New Meadowlands Stadium, East Rutherford

 

Papírforma alapján egyik csapatnak sincs túl sok esélye a rájátszásért küzdeni. A Raidersnél egyszerűen túl mélyről kellett építkezni ahhoz, hogy már az idén playoff-kaliberű keretet hozzanak össze, ráadásul a csoportjuk is igen erős. A Jetsnél meg a Rex Ryan-éra állandó problémája az akadozó támadás, előreláthatólag idén is gondok lehetnek ezzel és a secondary sincs az utóbbi években megszokott színvonalon.
A hazai támadóknál az irányító Geno Smith a második NFL-idényére készül, az ő fejlődése elengedhetetlen ahhoz, hogy a csapat fejlődni tudjon. Nagy segítség lehet neki ebben Eric Decker, a kiváló elkapó lehet Smith első számú célpontja, Deckernek nem ismeretlen ellenfél az Oakland, hiszen korábbi Denver Broncos játékosként évente kétszer találkozott az ezüst-feketékkel. Deckeren kívül Jeremy Kerley, David Nelson és Greg Salas számíthat labdákra az elkapóknál, a tight endeknél továbbra is Jeff Cumberland a kezdő, de a draft második körében a csapathoz érkezett Jace Amaro. A D'Brickashaw Ferguson - Brian Winters - Nick Mangold - Willie Colon - Breno Giacomini ötös alkotta támadófal előreláthatólag képes lehet egy ligaátlag szintet hozni Smith megvédésében és futásblokkolásban is. A futóknál a két Chris, Ivory és Johnson kaphatja a cipelések többségét. Nagy kérdés, hogy Chris Johnson tankjában még mennyi van, elvileg Ivory személyében van egy (kissé sérülékeny) erőfutó, aki képes a belső buldózermunkára így CJ?K gyorsaságát lehetne a külső futásoknál alkalmazni. A Jets védelméből bokasérülés miatt hiányozni fog Dee Milliner, így az egyébként sem elit CB-sor a legjobb játékosa nélkül kénytelen kiállni. Nagy nyomás kell a front7-től, hogy funkcionáljon a másodvédelem, de a Muhammad Wilkerson - Damon Harrison - Sheldon Richardson alkotta trió a liga legjobb háromemberes védőfala, mögöttük az OLB-k (Quinton Coples, Calvin Pace, Jason Babin és az újonc Trevor Reilly) is könnyebben generálhatnak pass rusht. Futás ellen a tavalyról megszokott David Harris - Demario Davis ILB-páros pusztíthat.
Az Oakland támadósoránál azzal kell kezdeni, hogy idén a Raiders az egyetlen olyan NFL-csapat, amelyik az első játékhéten újonc irányítóval kezd Derek Carr személyében, Carrnak elég mély víz lesz élete első NFL-meccsén a Rex Ryan-féle egészen őrült blitzcsomag, nagy felelősség fog hárulni a Donald Penn - Khalif Barnes - Stefen Wisniewski - Austin Howard - Menelik Watson ötösre a támadófalban. Carrt ha megvédik akkor a labdáival a Rod Streater - Andre Holmes - Denarius Moore - James Jones alkotta elkapósort és a két jól elkapó összekötőt, David Ausberryt és Mychal Riverát keresheti. Újonc irányítóknak mindig nagyon fontos, hogy megfelelő futójátékkal támogassák a passzjátékot, a Maurice Jones-Drew és Darren McFadden alkotta futótandem, ha egészsége engedi, akkor potens futójátékot biztosíthat. Közös a két csapatban, hogy a védelem legnagyobb erőssége a védőfal, a Lamarr Woodley - Pat Sims - Antonio Smith - Justin Tuck négyes önmagában is képes összeroppantani egy támadófalat, de mint tudjuk a Raiders defensive coordinatora Jason Tarver szintén imádja a blitzeket, ehhez Khalil Mack személyében kapott is egy újabb játékszert Sio Moore mellé az LB-sorba, fontos megjegyezni, hogy a kezdő középső linebacker Nick Roach játéka kérdéses egy agyrázkódás miatt, ha nem tudja vállalni a játékot, akkor Kaiuka Maiava kezdhet a helyén. A secondaryből Chimdi Chekwa hiányzik térdsérülés miatt, így a San Franciscoból igazolt Carlos Rogers - Tarrell Brown CB-páros mellé nickel szituációkban a 7. körös újonc Travis Carrie kerülhet pályára. Az idény folyamán biztonságot adhat a fosztogatók rajongóinak, hogy a kezdő safetyjeik Charles Woodson és Tyvon Branch bőven átlagon felüli játékosok, passz és futás ellen is használhatóak.
Összességében a hazai pályán játszó Jets valamivel esélyesebbnek tűnik, a Raidersnél 10 olyan játékos (Penn, Howard, Carr, Jones-Drew, Woodley, A. Smith, Tuck, Mack, Rogers, T. Brown) fog kezdeni, aki tavaly még nem volt a csapatnál, nehezen elvárható, hogy ennyi változás után már az első héten is hibamentes játékot tudjanak nyújtani a kaliforniaiak, pláne egy újonc irányítóval. A bowl.hu Parrag Zsombor (shawnka) személyében helyszíni tudósítót küldött erre a meccsre, bővebb élménybeszámolóját a következő podcastben hallgathatjátok meg.

Papp Gábor (empty taxi)

 

St. Louis Rams - Minnesota Vikings

2014. szeptember 07. 19:00, Edward Jones Dome, St. Louis

 

Mike Zimmer első vezetőedzői szezonja a Rams otthonában kezdődik meg. A feladata, hogy újra a csoport elsőségért harcoljanak, de erre nem valószínű, hogy már idén sor kerül. Jeff Fisher, és a Rams is előrébb szeretne kerülni saját divíziójában, de náluk sem biztos, hogy ez sikerülni fog.
A vendégeknél a támadások alfája és ómegája Adrian Peterson. Mellé kellene egy olyan irányító, aki megbízhatóan elnavigálja a támadásokat. Egyelőre Matt Cassell kapta meg a bizalmat az edzői stábtól, de mögötte ott „lohol” Teddy Bridgewater, aki az első kör utolsó választásával draftolt a Vikings az idei játékosbörzén. Cassell főbb célpontjai nem változtak tavalyhoz képest, így továbbra is Jennings, Patterson és Rudolph számíthat a legtöbb labdára. A Rams cornerback állománya jelentősen gyengült, Trumaine Johnson kiesésével, így Janoris Jenkins mellett a hatodik körös újonc E.J. Gaines lesz a kezdő. Ezt használhatja ki Cassell feltéve, ha lesz ideje passzolni. A hazaiak védekező fala az egyik legerősebb az egész ligában, élükön Robert Quinnel, aki tavaly 19 sacket ért el. Remek csatának ígérkezik a Matt Kalilel folytatott párharca.
A hazaiaknál Shaun Hill irányítja majd a támadókat, Sam Bradford újabb térdsérülése miatt. Itt is a futójátékon lesz a hangsúly, Zac Stacy jóvoltából, hogy levegyék a terhet Hill válláról. Ennek sikerességét igyekszik limitálni a Chad Greenway vezette Vikings front7. A támadófalba érkezett az 1/2-es választással Greg Robinson, de csak csereszerep hárul rá ezen a mérkőzésen, ami kissé meglepő. A Vikings pass rush gyengült Jared Allen távozásával és Everson Griffen játéka is kérdéses, mivel megfázás miatt nem edzett a héten, így lehet többet látunk majd harmadik körben draftolt Scott Crichtonból. A Rams passzjátékáról nehéz jókat mondani. A legkiegyensúlyozottabb teljesítmény nyújtó játékosuk (Stedman Bailey) csak a bye week után szállhat be a játékba eltiltás miatt. A Vikings secondary-be érkezett Captain Munnerlyn, aki Xavier Rhodes párja a kezdőben. 
A két csapat hasonló felfogású támadásban és védekezésben is, így kiélezett csatára van kilátás.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

Atlanta Falcons - New Orleans Saints

2014. szeptember 07. 19:00, Georgia Dome, Atlanta

 

A tavalyi idényhez hasonlóan ezúttal is Falcons-Saints rangadóval indul az szezon az NFC Southon belül, azonban ezúttal fordított szereposztásban, Drew Breesék látogatnak Matt Ryanék otthonába.
Míg az elmúlt esztendőben a Falcons számított erősebb csapatnak a szezonkezdet előtt, addig idén a Saints tűnik nagyobb játékerővel rendelkező alakulatnak. Ezt már csak azért is érdemes megemlíteni, mert ugye mindezek ellenére a Saints sikerével indult a 2013-as szezon és Breesek a playoffba is bejutottak, a Falcons pedig a Mike Smith éra legrosszabb évét produkálva top 10-es draftcetlihez juttatva a franchiset. Mindezt csak azért említem meg, mert aki most könnyed kézlegyintéssel elintézné ezt a párharcot, mondván Sean Paytonék idegenben is könnyedén nyerni fognak, alighanem lemaradnak egy igencsak kiélezett összecsapásról.
A Falcons ugyan elvesztette TE legendáját, hiszen Tony Gonzalez végleg szögre akasztotta a futballcsukát, de Julio Jones visszatérésével újra elit WR páros áll Matt Ryan rendelkezésére. Mondjuk tavaly sem feltétlen a célpontok minőségével volt probléma, hanem a támadófal állapotával, valamint a védelem kritikán aluli játékával. A fal rendbetételére érkezett a szabadügynök piacról a a Chiefstől távozó kiváló guard, Jon Asamoah, valamint a draftról Jake Matthews, aki Sam Baker sérülése miatt már első NFL idényében Matt Ryan vakoldalát védheti. Mike Smith csapatának idei sikerességéről döntően ez az egység fog határozni, ha nem sikerült érdemben előrelépni az új szerzeményekkel, akkor nem várható sokkal jobb szereplés, ellenkező esetben bármi előfordulhat.
Ennek tesztelésére tökéletes ellenfél lesz az első fordulóban a Saints, hiszen bitang erős védőfal alakult ki Rob Ryan kezei alatt, Akiem Hicks és Cameron Jordan a liga talán egyik legjobb 3-4-es DE párosát alkotja. Ha ehhez hozzávesszük a remek passrush képességekkel megáldott Junior Galette-et, akkor máris láthatjuk, hamar eldől, képes volt-e fejlődni a Falcons támadófala vagy Matt Ryan továbbra is kénytelen lesz az életéért futkorászni minden meccsen.
A Saintsre a remek védelem ellenére még mindig szinte mindenki ponttermelő csapatként gondol, amiben nem is tévednek nagyot, hiszen a Drew Brees vezette egység továbbra is ligaelit szinten mozog és itt nem várható nagy változás addig, amíg a csapat irányítóját, Breesnek a főedzőt pedig Sean Paytonnak hívják. A keret ezen részében nem volt nagy változás, Darren Sproles ugyan távozott, de a draftról érkező Brandin Cooksban hatalmas potenciál van, így nem volna meglepő, ha még tovább tudna lépni egy szintet az amúgy is kiemelkedő támadósor. A Falcons védelme elsősorban a védőfalban erősödött a holtszezon során, akár két kezdősornyi védőfal is nyugodtam kiállítható a jelenlegi állományból, azonban a linebacker sor és a secondary még mindig foghíjasnak tűnik, úgyhogy egyelőre nem várható el ettől az egységtől hogy megálljt parancsoljon a Saitns támadógépezetének.
Tehát feltehetően Matt Ryanen lesz a sor, hogy tartsa a lépést Breesékkel és egy-egy hibát kihasználva lépéselőnyhöz juttassa csapatát. Gyakorlatilag hibátlan teljesítményre lesz szükség a Falcons offense-től, ha nyerni szeretnének és az sem ártana, ha Steven Jackson mutatna némi életjelet és egy kicsi terhet levenne az irányítója válláról, azonban a sérülésekkel tűzdelt felkészülése és a kora alapján ez már picit illuzórikus reménykedés a Falcons drukkerek részéről.
Bár ez csak a szezon első meccse, döntően befolyásolhatja mindkét csapat idényét. A Falcons egy győzelemmel nagy lendületet kaphat, hiszen egyik legnagyobb riválisának legyőzése fontos lépés az idényben, míg a Saints idegenbeli diadala lépéselőnybe hozhatja a többi NFC South-beli csapattal szemben, ami akár csoportgyőzelmet is érhet, hiszen a Superdome idén is bevehetetlen erődnek tűnik.

Kocsis Gábor (gabokocka)

 

Dallas Cowboys - San Francisco 49ers

2014. szeptember 07. 22:25, AT&T Stadium, Arlington (TV: Sport2, 22:45-től, csúsztatva, majd ÉLŐ)

 

Három a bűvös szám mind a két csapatnál. A Cowboys az elmúlt három év mindegyikén az utolsó meccsen bukta el a rájátszást, míg a 49ers sorozatban három évben jutott el legalább a konferencia döntőig.
A hazaiak idén végre szeretnének túllépni a 8-8-as mérlegen, de az előrejelzések nem túl biztatók számukra. Az első meccsen egyből kemény ellenféllel kell szembenézniük. Annyi könnyebbség lesz Tony Romo és társai számára, hogy a 49ers védelme igen foghíjas jelenleg. Olyan alapemberek hiányoznak majd, mint Aldon Smith (9 meccses eltiltás) vagy NaVorro Bowman (térdműtét utáni rehabilitáció) és Ray McDonald (pályán kívüli balhé) játéka is kérdéses, de ő minden bizonnyal pályára lép. Romo 11. szezonját kezdi és múlt év végén hátműtéten esett át, így kérdéses milyen állapotban van. A passzjáték hatásos lehet, mivel a vak oldalról Smith hiányában, Tyron Smithnek a Corey Lemonier, Dan Skuta, Aaron Lynch hármas valamelyikével kell majd megbirkóznia, ami nem jelenthet neki gondot. Ettől magabiztosabban dobálhat Romo a célpontjai felé, akik nem változtak tavaly óta. Dez Bryant jól indíthatja a szezont, mivel az a Chris Culliver védekezik majd rajta, aki a tavalyi szezont teljes egészében kihagyta térdsérülés miatt. Jason Witten levédekezéséért Patrick Willis vagy Eric Reid fog felelni. Willis mellett Michael Wilhoite kezd majd Bowman helyén, de közel sem teljesít úgy, ahogy az All-Pro ILB. Ez jelenthet utat majd a futójátéknak és DeMarco Murraynek.
A Dallas védelme tavaly katasztrofális volt és nem igazán látszik a javulás rajtuk. DeMarcus Ware távozott ezzel komoly űrt hagyva maga után. A helyére draftolt DeMarcus Lawrence pedig lábtörés miatt a szezon első felében nem áll a csapat rendelkezésére. Anthony Spencer sem bevethető, mivel a PUP listán kezdi a szezont. Az egyedüli pass rush opció George Selvie, akit viszont Joe Staley igyekszik majd kordában tartani. A másik oldalon Anthony Davis hiányában Jonathan Martin lesz a kezdő RT. A fal jobb oldala erősödött Alex Boone visszatérésével a kérdés, hogy mennyire lesz berozsdásodva az első meccsen. A 49ers taktikája ezúttal is az lesz, hogy Frank Gore és Carlos Hyde jóvoltából lenyomják a labdát a Cowboys védelem torkán. Ha ezt valahogy megfognák, még mindig ott van a passzjáték Colin Kaepernickel és a Stevie Johnsonnal és Bradnon Lloyddal kibővült elkapósor, akik alig várják, hogy szétszedjék az Orlando Scandricket nélkülöző Dallas secondary-t.
Hiába vannak gondok a 49ers-nél még mindig erősebbnek tűnnek a Dallasnál. Az összecsapásból kikerekedhet egy igen izgalmas találkozó is.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

Tampa Bay Buccaneers - Carolina Panthers

2014. szeptember 07. 22:25, Raymond James Stadium, Tampa

 

Kettős rangadóval kezdi a szezont az NFC Déli csoportja 2014-ben: a 7 órási Falcons-Saints után következhet a Buccaneers és a Panthers összecsapása.
A hazaiaknál Lovie Smith személyében új főedző van, aki Jeff Tedford és Leslie Frazier személyében új koordinátorokat is hozott. Nem csak az edzői stábban, hanem a támadók között a játékosoknál is sok az új arc, a tervezett kezdő 11-ből csupán négyen (Vincent Jackson, Patrick Omameh, Demar Dotson, Doug Martin) tartoztak tavaly is a Bucs keretéhez. Josh McCown személyében új irányítója van a csapatnak, annak ellenére fog ő kezdeni, hogy az előszezonban Mike Glennon rendre biztatóbb volt, mint McCown. Az ex-Bears QB elkapói közül Vincent Jackson mellett a két újoncot, Mike Evanst és Robert Herront érdemes megemlíteni. Nagy kérdés, hogy a tavalyi súlyos sérülése után mennyire nyerte vissza a formáját a futó Doug Martin, ha tudja azt a színvonalat hozni, amit a sérülése előtt, akkor nem lehet gond a futójátékkal. Sokáig aggódtak a guard pozíció miatt a Bucs-szurkolók, de az új GM Jason Licht korábbi munkaadójával a New England Patriots-cal nyélbe ütött egy cserét és a csapathoz hozta Logan Mankinst. Nem csak Mankins az új fiú a támadófalban, hanem a két mellette játszó játékos is: Anthony Collins (LT) Cincinnatiből, Evan Dietrich-Smith (C) pedig Green Bayből költözött Tampába. A védelem már tavaly is elég jó volt és Michael Johnson személyében ide is érkezett egy sztár Cincinnatiből, mellette a védőfalban Clinton McDonald játszik, aki szintén új fiú, ő a Seahawkstól érkezett, ez a páros Gerald McCoy-jal és Adrian Claybornnal kiegészülve képes lehet sakkban tartani a gyengécske Panthers támadófalat. A linebacker-sorban nincs változás, továbbra is a Jonathan Casillas - Mason Foster - Lavonte David hármas a kezdő. A secondaryben a safetypáros változatlan, Dashon Goldson és Mark Barron egyaránt jó játékosnak mondható a saját posztján, a CB-páros viszont új: Alterraun Verner a Titanstől, Mike Jenkins a Raiderstől érkezett, közöttük a slotban pedig Leonard Johnson fog játszani.
A vendégeknél Cam Newton bordasérülése miatt kérdéses besorolást kapott, de tegnap már teljes értékű edzésmunkát csinált, így minden bizonnyal játszani fog, ha mégsem akkor Derek Anderson vár bevetésre. Ezen sorok írója szerint ha Newton idén is előre tud lépni, akkor ligaelit irányítóként majd tekinteni rá. Ennek oka egyrészt, hogy a támadófal előtte gyenge: a Byron Bell - Amini Silatolu - Ryan Kalil - Trai Turner - Nate Chandler ötösből egyes egyedül Kalil számít a saját posztján kipróbált, jó játékosnak. Másrészt Newtonnak új elkapókkal kell összeszoknia: Jerricho Cotchery a Pittsburgh Steelers, Jason Avant a Philadelphia Eagles, Kelvin Benjamin pedig a Florida State Seminoles mezét cserélte a Panthersére. Harmadrészt pedig a futók depth chartjának élén álló két játékos DeAngelo Williams és Jonathan Stewart, közös bennük, hogy túl vannak már pályafutásuk legjobb évein. Az előszezon alapján a Newton és Benjamin kitűnő összhangban van egymással, illetve Newton mobilitása képes lehet a támadófal gyengeségeit is egy bizonyos szintig palástolni, így akár még működhet is ez az offense. Ugyanakkor a Carolina továbbra is elsősorban a védelmével nyerheti a meccseket. A védőfaluk elképesztően mély és tele van jobbnál jobb játékosokkal, mögötte a Thomas Davis - Luke Kuechly - Chase Blackburn LB-sor a liga egyik legjobbja, ilyen front7 mögött pedig belefér az, hogy a secondaryben közepes képességű iparosok játszanak. Új lesz a kezdő safetypáros, Roman Harper New Orleansból, Thomas DeCoud pedig Atlantából költözött a csoportriválishoz. A kezdő cornerek között is csak Melvin White az, aki már tavaly is a csapatnál volt, Antoine Cason az Arizona Cardinalstól érkezett, a nickelback pedig az újonc Bené Benwikere lesz.
Kevés pontos, szoros mérkőzésre lehet számítani, mindkét védőfal képes lehet dominálni a line of scrimmage-et. A Tampa védőfala minőségi fölényben van a Carolina támadófalával szemben, viszont Newton személyében egy mobilis QB-t kellene a zsebben tartani, illetőleg fontos tényező lehet, hogy a Williams-Stewart kettősnek mennyire megy a futás. A másik oldalt a Bucs támadófala kicsit erősebbnek tűnik a Panthersénél, ugyanakkor egy mélyebb védőfallal néz szembe egy kevésbé összeszokott támadófal, ráadásul McCown zsebirányító, a Bucs offense legnagyobb segítsége egy csúcsformában lévő Doug Martin lehetne. Ha McCownnak lesz ideje dobni, akkor érdemes lesz figyelni, hogy a 2 ex-Chargers játékos Vincent Jackson és Antoine Cason mire megy egymással.

Papp Gábor (empty taxi)

 

Indianapolis Colts - Denver Broncos

2014. szeptember 08. 2:30, Lucas Oil Stadium, Indianapolis (TV: Sport2, ÉLŐ)

 

A szezonkezdet nem lenne az igazi egy óriási vasárnap esti rangadó nélkül. Ennek megfelelően igen pikáns párharcnak lehetünk szemtanúi az első vasárnapi dömping záróakkordjaként. Az AFC déli és nyugati divíziójának fő favoritja már rögtön az első héten playoffszagú találkozót rittyenthet nekünk, arról nem is beszélve, hogy a tavalyi szezon és Peyton Manning személye tovább fűszerezi az amúgy is színvonalas párosítást.
Az Indianapolis támadóegységében alapos változások nem történtek, de így is vannak kérdések a támadójátékot illetően. A legfontosabb az, hogy Pep Hamilton, a stabil futójátékot igencsak favorizáló támadóedző mennyire hagyja kibontakozni Andrew Luckot és a passzjátékot azután, hogy tavaly Trent Richardson és társai besültek a földön. Richardson és Bradshaw nem tűnik nagyon ígéretes duónak, ráadásul a támadófal is alig erősödött (a Mewhort-Holmes-Thornton belső hármastól sokat nem lehet várni, és akkor még nem is beszéltem Holmes sérüléséről). Éppen ezért érdemes volna többet alapozni Luckra, és erre Hamilton hajlandó is volt tavaly az év vége felé. Szintén a passzolás felé tereli a hangsúlyt Reggie Wayne visszatérése és Hakeem Nicks érkezése az elkapósorba. Ez az egység jó teljesítményre lehet képes 2014-ben, és tavaly azt mondtuk volna, hogy a Denver ellen kifejezetten jó lehetőségük van a bizonyításra. Most viszont nehéz lenne ezt mondani, miután a passzvédelem komoly vérfrissítésen esett át. DeMarcus Ware érkezése azt jelenti, hogy egyik irányító sem lehet nyugodt a Vadlovak ellen, hiszen Ware, Von Miller és a többiek igen nagy nyomást fognak rájuk helyezni. Aqib Talib, TJ Ward és az elsőkörös Bradley Roby pedig a gyenge nevekből álló secondary-n emelt egy-két szintet, ez a részleg képes lehet komolyabb elkapósorok megállítására is. Danny Trevathan sérülése és Wesley Woodyard távozása a linebacker-sort és főleg a futás elleni védelmet valamelyest visszavetheti, de összességében nyilvánvaló, hogy a Denver komolyan veszi a védekezést idén. Benne van a pakliban, hogy Ware-ék a közepes támadófalon elégszer át tudnak törni, Wayne-ék pedig nem tudnak kibontakozni Talibékkal szemben, és akkor semmiképp sem tudja megismételni a Colts tavalyi sikerét a Denver ellen.
Elvégre, ha a védelem jól szuperál, Peyton Manning garantáltan szállítja a győzelmet. A veterán quarterback nagyon vágyik még egy gyűrűre, és állítólag jobb állapotban van, mint tavaly ilyenkor. A passzjáték feltehetően nem lesz rosszabb, mint a tavalyi rekorddöntögető gépezeté volt, hiszen az elkapósor is csak erősödött Emmanuel Sanders és Cody Latimer érkeztével, a támadófalba pedig visszatér a szupersztár Ryan Clady. A futójáték emellé csak assisztálhat, és a másodéves Montee Ball vezetésével fog is. Manning visszatérése Indianapolisba tavaly nem sikerült diadalmasan, ugyanis Robert Mathis kulcspillanatokban meg tudta törni a passzjáték lendületét. Mathis ezúttal nem lesz ott a pályán (eltiltását tölti), így kérdés, hogy fognak tudni nyomást helyezni minden idők egyik legjobb irányítójára. A holtszezonban főleg futás ellen hasznos játékosok érkeztek, a secondary sem erősödött, bár a Denvertől érkezett safety, Mike Adams segíthet ezen a meccsen. Manning szokásos repertoárjából hiányzik Wes Welker, aki el van tiltva, de Sanders feltehetően tökéletesen fogja tudni pótolni.
A meccs esélyese egyértelműen a Denver, annak ellenére, hogy tavaly a Colts tudott nyerni ugyanitt. Nem látni, hogy Manningéket hogy tudná lelassítani az Indianapolis Mathis nélkül, Luckék helyzete viszont ennyire nem rózsás. Ezek persze csak az esélyek, a szezon első hetében pedig az ilyen jóslatok nem sokat érnek, szóval tessék megnézni a meccset, annál is inkább, mert oldalunk képviseletében Herczeg Ádám (Höri) lesz a szakkommentátor.

Rajnai Gergely (Rajna)

 

 

 


Hozzászólások

több mint 9 éve
A bowl.hu Parrag Zsombor (shawnka) személyében helyszíni tudósítót küldött erre a meccsreempty taxi
szerényebben! 😀

Mindig jövőre
több mint 9 éve
miért nincs tippjáték??

több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 90 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
"Az Eagles még sose nyert a Jaguars ellen, a 4. találkozó igazi most vagy soha erőpróba lesz." De 4 éve nyertek nálunk. Nagyon csúnya zakót kaptunk akkor Vickéktől a 3. héten.
több mint 9 éve
StormST Denver Broncos 6 — SB 50 Champion @ Grund
A Broncos-Colts Denverben lesz... 😛



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 9 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 22
Valaki mondja már meg MarioAna-nak, hogy bírósági ítélet nélkül nem szoktak csak úgy eltiltani játékosokat. Biztosan fognak kapni büntetést (Bell esetében ez 100%), de ne drukkoljon már annyira, hogy ez mihamarabb történjen meg, mert ha lezárul az ügy, akkor úgyis jönni fog.