Összefoglaló - 16. Játékhét

Elképesztő meccseknek lehettek tanúi akik ki tudtak szabadulni a beiglifogyasztás bővköréből. Az NFL legjobbjából választott ki pár meccset Összefoglaló csapatunk.

Kansas City Chiefs 20 - 9 Oakland Raiders

Raiders hazai közönsége el?tt Aaron Brooks sérülése miatt a backup Andrew Walter játszott. Ám a vendéglátók nem ijedtek meg és egy szép támadás végén field goallal örvendeztették meg szurkolóikat. A Chiefs nem maradt adós a válasszal és Trent Green a passzával Eddie Kennisont találta meg az endzoneban. Az ezüst-feketék azonban hiába próbálkoztak felzárkózni, ez nem sikerülhetett, mivel a KC védelmét sikerült az edz?knek felrázni a korábbi vesztes mérk?zések okozta letargiából: összesen négyszer sackelték ellenfelük irányítóját, amelyb?l kétszer fumble is született, melyet mindkét alkalommal a RE Jared Allen gy?jtött be a Chiefsnek és ezeket a turneovereket pontokra is tudták váltani. El?bb Larry Johnson 1 yardról verekedte be magát a labdával az Oakland végzónájába (aki a mérk?zésen 31 kísérletb?l 135 yardot futott), majd Lawrence Tynes field goaljával biztosította be csapata vezetését. És ezt még nem volt elég kín látnia a Raiders fanoknak. Walter „megajándékozta” ?ket két interception-nel is, melyet mindkétszer az újonc FS Jarrad Page csípett el. Az elvesztett labdák végül megpecsételték a hazaiak sorsát és már nem tudtak fordítani a meccs kimenetelén. Kár, pedig ezek ellenére a két csapat igen kiegyenlített küzdelmet vívott egymással és ebb?l akár egy sokkal szorosabb összecsapás is kialakulhatott volna.

Gy?zelmével a Kansas City (8-7) még matematikai eséllyel beosonhat a PO-ba, az Oakland (2-13) pedig immár kezdheti a jöv? évre való felkészülést ez után a nagyon rossz szezon után.

A meccs embere: Jared Allen (DE - Kansas City) mivel a sackje és a megszerzett két fumble-ja sorsdönt? volt a végeredmény kialakításában.



Baltimore Ravens 31 - 7 Pittsburgh Steelers

Többen hihették, hogy a Ravens spórolni fog a rivális ellen, tudván hogy a rájátszás már a zsebben van. Nem így történt. Ismét teljes er?vel és teljes haraggal rontottak neki a Pittsburgh játékosainak, különösen Ben Roethlisbergernek, aki a meccs keözepén megsérült, de utána befáslizott karral még megpróbált visszamenni a pályára, amit a további Ravens sackek és siettetések lehetetlenné tettek, így Charlie Batch volt kénytelen beállni. Egyesekben ismét felmerülhetett Cowher döntéseinek kritizálás, némileg jogosan, hogy miért is kell visszaküldeni egy láthatóan sérült és fájdalmakkal küszköd?, nem mellesleg a csapat jöv?je szempontjából meghatározó irányítót visszaküldeni majdhogynem célkeresztet a hátára festve. Nem csak a passzjáték nem ment, a futás is komolyan akadozott, Willie Parker épp elérte a 2 yardos átlagot 13 kísérletb?l. A Ravens támadóegysége kezdetben olajozottan m?ködött, azonban a meccs vége felé haladva Steve McNair elbizonytalanodni látszott, és kétszer is eladta a labdát (mindkett?t saját magának köszönhet?en), ugyanakkor három TD passzt adott (ebb?l kett?t a sérüléséb?l most visszatért Troy Polamalu fedezékébe), így összességében jó teljesítményt nyújtott. Jamal Lewis nem ezen a meccsen szándékozott javítani az egyébként sem túl jó futóátlagán - nem is jött össze. Dawan Landry pedig ismét egy lépést tett az év védekez? újonca cím felé, ugyanis egy sack mellett egy interceptiont is szerzett.

A Ravens komoly esélyes az els? körös bye-weekre és a hazai pályára, ami a tavalyi katasztrófális idény után megváltásként jöhet a lilák házatáján. A Steelers sebeit nyalogatva lassan de biztosan készülhet az offseasonre, ami kooly változásokat hozhat az egyel?re még címvéd? csapat életében.

A meccs embere: Dawan Landry (S - Baltimore) Az újonc ismét nagyot játszott, és bár a nagyszámú tacklegyártás még nem er?ssége, kulcspillanatokban képes turnovereket összehozni. Vélhet?leg méltó Will Demps utód lesz bel?le Baltimoreban.



Tennessee Titans 30 - 29 Buffalo Bills

A Titans elképeszt? dolgokat produkál mostanság, sorra veri meg a nála er?sebbnek tartott csapatokat, a remek védelem és Vince Young pedig újra lelkessé teszik Nashville lakosait, akik rendre kilátogatnak a múlt szezonban kicsit leírt csapat mérk?zéseire. Most azonban a Buffalo Bills vendégeiként léptek pályára, és a félid?t jelz? pisztolydördülésig sz?k két pontos vezetés birtokában voltak, amit az alagútból másik csapatként kijöv? Bills rögtön 8 pontos deficitté varázsolt a harmadik negyed végére. Eddig a rúgók parádéztak, azonban a széljárás egyre er?sebb lett, az utolsó negyedhez érkezve ez a Tennesseenek kedvezett, amit Rob Bironas kihasznált, így az akkor két pontosra zsugorodott hátrányt átfordította egy pontos el?nnyé. Az ezt követ? Bills drive már az utolsónak ígérkezett, ennek méltóan menetelni kezdett a csapat (ebbe egy Albert Haynesworth facemask-büntetés is közrejátszott), azonban a Titans a 28 yardos vonaluknál tovább nem engedte a Bivalyokat. Negyedik kísérletre Jauron mester rábízta J.P. Losmanre a labdát, mivel Ryan Lindellnek nagyon komoly szembeszélbe kellett volna rúgnia a labdát, és egy korábbi hasonló távolságból megeresztett rúgása is épphogy bement. Losman egy mély passzt kísérelt meg, amit Reynaldo Hill kapott el, aki Losman legnagyobb bánatára az ellenfél csapatában játszik. Így ért véget ez a fantasztikusan izgalmas meccs, megvillantva az NFL szépségeit a kilátogatóknak és a meccset televízión keresztül követ?knek. Csak remélni merjük hogy a következ? forduló is hasonlóan izgalmas mérk?zéseket tartogat.

A Young fémjelezte Titans er?n felül teljesített a wildcard helyért ami a Jets gy?zelmével valószín?leg elszállt, mindenesetre a tavalyi szezon után ilyen mérv? változásokon átesett csapatként a pozitív mérleg már szép teljesítmény. A Billsnek idén sem jut a desszertb?l, talán jöv?re kevesebbet fognak id?zni a f?fogásokkal.

A meccs embere: Vince Young (QB - Tennessee) Két passzolt és egy futott TD Young termése a meccsen, nem is lehet kérdéses a cím odaítélése. Annál komolyabb fejfájást okoz azonban az év újonca cím odaítél?inek, hiszen jópár tehetséges rookie játékos közül nehéz lesz eldönteni hogy melyikük érdemes a díjra.



New England Patriots 24-21 Jacksonville Jaguars

Két héttel a playoff el?tt a jaguárok a továbbjutásért játszottak, míg a Patriots csapatának csak csoportels?ségének bebiztosítása volt a célja. A David Garrard által vezetet hazai gárda, nem lehetet olyan magabiztos, mivel a vendégek két fontos játékosa is felépült erre az összecsapásra, név szerint Rodney Harrison és Laurence Maroney. A mérk?zésen a hazafiak szerezték meg a vezetést Stephen Gostkowski által, de erre gyorsan válaszolni tudott a Jacksonville, méghozzá nem is akárhogy, Maurice Jones-Drew 74 yardos TD futásával. Még a félid? vége el?tt Corey Dillon is átlépte az ellenfél gólvonalát, evvel kialakítva a félidei 10-7-es eredményt. A második félid?ben is folytatta a Patriots a menetelését, a gy?zelem felé, David Thomas az újonc TE els? TD elkapását könyvelhetett el, erre Jones-Drew ismét reagált egy újabb TD-mal. A felgyógyult Maroney is megmutatta mire képes, remek futásával áthatolt a jaguárok védelmén és meg se állt az endzoneig, ismét biztosabb lett a vendégek vezetése. De a Jaguars nem adta fel és Garrard megmutatta, hogy ott van ? is a pályán, Matt Jones-nak adott TD passzával hárompontosra csökkentette a hátrányukat, innen a hazafiak védelmének az volt a feladata, hogy ne engedjék FG távolságba a jaguárokat, ez sikerült is és így 24-21-re nyertek.

A New England Patriots gy?zelmével bebiztosította, hogy a csoportjuk els? helyén jutnak tovább, míg a Jacksonville-nek az utolsó meccsén is küzdeniük kell a playoffba kerüléshez, de ehhez a szintén playoffért harcoló Kansas City Chiefs-en kell átgázolniuk.

A meccs embere: Maurice Jones-Drew (Jacksonville - RB) a jaguárok újonca megint remekül játszott, a meccsen 131 futott és 41 elkapott yardot hozott össze ill. 2 futott TD-t, ezzel már idén 14 TD-nál jár és egyik f? esélyesé lépett el?, hogy az év rookie-ja legyen.



San Diego Chargers 20-17 Seattle Seahawks

A Seahawks-nak otthonában kellet fogadni az AFC egyik legkiegyensúlyozottabb csapatát a Philip Rivers vezette San Diegot. A hazai csapatnak legf?bb feladata hogy megfogják LaDainian Tomlinson-t az alapszakasz MVP várományosát. A mérk?zés els? felében a védelmek domináltak, puntok puntok hátán és Matt Hasselbeck-et két interception-be is belehajszolták, a Chargers a félid? vége el?tt Vincent Jackson TD elkapásával megszerezték a vezetést, és így nyugodtabban vonulhattak az ölt?be. A második félid?re szinte egyé kovácsolódott a Seattle csapata, mind a védelem mind a támadás remekül m?ködött, míg a vendégeket csak FG távolságig engedték, amib?l Nate Kaeding kétszer volt eredményes, addig ?k megmutatták, hogy nekik is remek a futójátékuk. Shaun Alexander a tavalyi alapszakasz MVP-je két TD-t futott és a mérk?zésen összesen 140 futott yardot hozott össze és ezek után még Josh Brown is sikeresen vette célba a San Diego kapuját, de a vége el?tt Philip Rivers ismét megvillant és 33 yardos passzával Jackson ismét bevette a hazaiak endzone-ját, így kialakítva a meccs végeredményét is, 20-17-re nyert a San Diego.

A San Diego Chargers-nek ez a gy?zelem volt a kilencedik sorozatban magasan vezetik az AFC West csoportját. Seattle Seahawks nem tudott közelebb lépni a playoffhoz, de mivel az NFL leggyengébben szerepl? csoportjában van, ezért még esélyesek a továbbjutásra, csak az utolsó meccset kell megnyerniük a Tampa Bay ellen.

A meccs embere: Shaun Alexander (Seattle - RB) a súlyos sérüléséb?l felgyógyuló futó meg mutatta, hogy még mindig kell vele számolni, 140 yardjával és 2 futott TD-jával mindent megtett a gy?zelemért, még ha nem is volt elég.


Írta: NOT (NFL.hu Összefoglaló Team - Szilágyi Szabolcs, Katona Tibor, Csordás Gábor)