Power Ranking - 12. hét

Ezen a héten Soldados és egy másik szerkesztőnk közösen megalkotott PR-t olvashatjátok, ennek következtében néhány csapat viszonylag nagyobb ugrással vagy eséssel zárta a hétvégét.


Írta: Gergelics József (Soldados) és Lang Péter (Igor)

 

 

1. Saints 11-0      -
Ha eddig bárki is esetleg megkérdőjelezte volna a Szentek eddigi teljesítményét, az most csattanós választ kapott: a MNF meccsen az NFC legjobbja csapata leiskolázta a Patriots gárdáját. Ráadáasul Mike McKenzie és Darnell Dinkins személyében két újabb csiszolatlan gyémántra lelt Sean Payton.


2. Colts 11-0      -
Jim Sorgi kezdhet melegiteni, a Colts ugyanis már több mint egy hónappal a rájátszás kezdete előtt bebiztosította helyét a PO-ban.


3. Vikings 10-1      +1
24 TD, 3 INT és 112.1 QB rating – itt az ideje ideje Tarvaris Jack...akarom mondani, Brett Favre-t is az MVP-jelöltek közé sorolnunk. Reméljük az idén jobb decemberre lesz képes mint tavaly (amikor 2 TD és 8 INT volt mérlege a tavalyi esztendő utolsó 4 meccsén)


4. Bengals 8-3      +1
Nem volt szépségdíjas győzelem a Browns elleni, de a második helyért folyó harcban így is lépeselőnybe került a csapat. Larry Johnson hamar beilleszkedett a csapatba.


5. Chargers 8-3      +2
Elmúlt három meccsén 106 pontott gyűjtött a Chargers támadócsapata, ezúttal még az a luxus is belefért, hogy rúgójuk egy 55 yardos FG-vel tesztelhesse magát a harmadik negyedben.


6. Patriots 7-4      -3
Nagy pofont kapott a csapat, ám ez még mindig belefér.  a liga egyik gyengébb divíziójában még így is két meccs elönyük van a Jets-Dolphins párossal szemben.  


7. Eagles 7-4     +1
DeSean Jackson kiesesését is elbírta a csapat, Asante Samuel pedig két újabb picket szerzett a Redskins ellen, ezzel már hétnél jár, és megközelítette a ligaéllovas Byrd-Sharper duót.


8. Cowboys 8-3     +1
A „kötelező” Hálaadásnapi győzelem után még ne mondjanak köszönetet a Cowboys drukkerek, most jön ugyanis a menetrend igazán kemény része (@NYG, SD, @NO, @WAS, PHI) – nem szabad még a divíziócímet (vagy akár a rájátszást sem) elkiabálni.


9. Steelers 6-5     -3
Fájó vereség, ám a Jaguars kudarca miatt még mindig a nyeregben érezheti magát a Steelers. Dixon nem játszott rosszul, de a Pittsburgh-szurkolók megnyugodhatnak, a várakozások szerint Roethlisberger kezd a Raiders elleni hazai találkozón.


10. Ravens 6-5      +1
Üdv a profik közütt Paul Kruger! A Ravens ezúttal képes volt győzelemmel zárni egy szoros meccset, és a WC-helyre pályázó AFC csapatok elleni remek eredményei miatt (legyőzték a Broncos-Chargers duót is) továbbra sem szabad leírni őket.


11. Broncos 7-4     +1
Két szétesőben lévő csapat meccsén az AFC enigmája győzedelmeskedett, ám a Denverre még mindig három komoly idegenbeli mérkőzés vár (@KC, @IND, @ PHI.) Elvis Dumervil már csak hat sackre van a huszas álomhatártól.


12. Titans 5-6     +4
Ez egy power ranking, és nem mérleg alapú rangsor – le merem fogadni, hogy nem sok csapat játszana szívesen a liga legjobb formában lévő gárdája ellen. Chris Johnson a 2000 yardot is átlépheti az idén, az egykori legendás McNair-Mason páros helyett pedig lehet, hogy hamarosan a fiatal angolnak, vagyis a Young-Britt duónak szurkolhatnak Nashville polgárai?


13. Cardinals 7-4     -3
Nem szégyen a Tenneessee ellen kikapni, de 99 yardos drive-ot és három 4th down completiont engedve nem is annyira szép dolog. A védelemben Darnell Dockett, a speciális egységben pedig Ben Graham és Larod-Stephend Howling brillírozott, a támadójáték pedig Warner visszatérésével csak jobb lesz.


14. Packers 7-4     +5
Charles Woodson újabb kiváló meccset zárt és Pro Bowl szezont fut, de még mindig szkeptikus vagyok a viszonylag könnyű menetrend miatt, ne feledjük ez a csapat képes volt kikapni a Tampa Bay ellen is. A liga elsőszámú védelméne számítanak az engedett yardok alapján, de a passzvédelem így is eléggé sebezhető (21 engedett TD, hét 40+ yardos elkapás) – a játékot pedig pontra és TD-ra játsszák.


15. Falcons 6-5     -1
Matt Ryan és Michael Turner hiánya belefért a Buccaneers ellen, és valljuk be Chris Redman nem játszott rosszul. De ha a Falcons a rájátszásba akar jutni (ami nem lesz könnyű feladat), akkor egy csereirányító és harmadik számú futó nem lesz elég a hátralévő kemény menetrend mellett.


16. 49ers 5-6     +7
Ezúttal Frank Gore gyengélkedését is elbírta a csapat, Vernon Davis, Delanie Walker és Michael Crabtree jó teljesítménye mellett a védelem is remeket: a defense 6 sacket szerzett, és idén már harmadik alkalommal nem engedtek egyetlen touchdownt sem az ellenfél támadóinak.


17. Texans 5-6     -
Megdöbbentő statisztika: a franchise megalakulása óta eltelt nyolc év alatt, a Texans 1-15-ös mérleggel rendelkezik a Colts ellen – nem meglepő, ha 17 pont előnyről is képesek egy meccset elveszteni, ahogy azt tették vasárnap is. A jövő hét ellen a Jaguars ellen vívnak ki-ki meccset, ellenük jobb esélyekkel és ezúttal a történelem is az ő oldalukon áll (8 győzelem, 7 vereség)


18. Jaguars 6-5     -
A Jaguars négy red zone kísérletből mindössze 3 pontot szerzett vasárnap, és Josh Scobee kihagyott egy 21(!!!) yardos FG-t. A védelemnek is össze kellene szednie magát (0 sack, 0 INT vagy fumble), Maurice Jones-Drew nem képes egyedül a rájátszásba cipelni ezt a csapatot.


19. Giants 6-5     -6
Újabb KO-val felérő vereség, amikor úgy tűnt, hogy a bye week után sikerült összeszednie magát a csapatnak – emlékezzünk rá, ez a csapat 5-0-val kezdte az idényt . Mi történt Brandon Jacobs-szal (11 cipelés, 27 yard) és a hírhedt New York-i futójátékkal?


20. Dolphins 5-6     -5
A Miami védelme 35 sackkel a második a ligában (Vikings, 40), de a támadócsapat egyoldalúsága (futójáték terén harmadik, passzjáték terén hátulról a harmadik a gárda) miatt nem játszik hatékonyan a csapat, amikor hátrányból kell megfordítani a meccset a negyedik negyedben: a Bills ellen Henne három INT-t dobott az utolsó játékrész utolsó három percében.


21. Jets 5-6     -
Darrelle Revis a liga legjobb CB-jévé nőtte ki magát.. nincs szüksége ehhez hasonló ajándék interceptionökre: http://www.youtube.com/watch?v=ioDNkr7bk00


22. Panthers 4-7     -2
Jake Delhomme 8 touchdown mellett 18 interceptiont dobott az idei évben.. A jó hír a Carolina-szurkolók számára, hogy ez még mindig nagyon messze van az NFL rekordtól: George Blanda 1962-es éve (42 INT) valószínűleg megdönthetetlen rekordnak számít.


23. Skins 3-8     +1
Az NFL-szurkolók figyelmébe: VOTE London Fletcher-Baker to the Pro Bowl! A Redskins MLB-je, aki 1999 óta egyetlen meccset sem hagyott ki és az évtizedben több tacklet gyűjtött mint bárki más (beleértve Ray Lewist és Zach Thomast), pályafutása sotán egyetlen egyszer sem(!!) jutott el az All-Star meccsre, viszont 8 alkalommal hívták be „tartalékként”, miután valaki más sérülésre hivatkozva lemondta a szereplést. A Pro Bowl-szavazás egyik legnagyobb szégyenfoltja ez...


24. Chiefs 3-8     -2
Hamar hátrányba került a csapat, és sosem volt igazán esélyük a Chargers elleni divíziórangadón, ám Jamal Charles jó játéka (a texasi RB a futójátékban, elkapóként és returnerként is remekelt) azonban pozitív előjel a következő hetek nyerhető meccsei felé tekintve (vs. Buffalo, Cleveland), és akár a kétarcú Denvert is meglephetik..


25. Bears 4-7     -
Nehéz szavakba önteni érzéseimet a Chicagóval kapcsolatban; vagy két szóban vagy két oldalban tudnám érzéseimet kifejezni. Brian Urlacher velős mondata tökéletesen sommázza a Bears idei szezonját: „this sucks”
http://sports.yahoo.com/nfl/news?slug=m … ;type=lgns


26. Bills 4-7     +3
Új edző, új TO, és ezúttal győzelem. Ki gondolta volna, hogy Terrell Owens egy harvardi képzettségú úriemberrel találja meg legjobban a közös hangot? Az elmúlt két meccsen Ryan Fitzpatick és Owens közös mérlege: 14 elkapás, 293 yard, 2 TD.


27. Seahawks 4-7     -1
David Hawthorne az idén mérföldekkel jobban játszott, mint a nagynevű Lofa Tatupu. Olyannyira, hogy a Tim Ruskell, Seahawks GM-je kijelentette, jövőre megpróbálnak átállni vagy legalábbis is felhasználni a 3-4-es alapállást, hogy Hawthorne minél többet a pályán lehessen.


28. Lions 2-9     -1
A Lions számára fontosabb lenne további sérülések nélkül kihúzni az évet: Matthew Stafford és Calvin Johnson ezúttal Brandon Petigrew sérült meg, őt a Lions rögtön a sérültlistára helyezt; helyette a mésik újonc TE, Rob Gronkowki bizonyíthat majd.


29. Raiders 3-8     -1
Meglepő módon, a Raiders eddigi három győzelméből kettő olyan csapat ellen született, akik jelenleg a rájátszásba jutásra állnak (Philadelphia és Cincinnati.) Nagy kérdés, mire mennek a ’70-es években hatalmas riválisuknak számító Steelers ellen, ám az mindenképp pozitív jel, hogí Gradkowski két meccsen több TD-t dobott (három), mint JaMarcus több mint egy fél szezon során.


30. Bucs 1-10     -
Messze a legerősebb 1-10-es csapat, már ha lehet egyáltalán ilyet kijelenteni. Szoros vereséget szenvedtek a Miami és az Atlanta otthonában is, nem feltétlenül kell hát őket féltenünk a Carolina (és Jake Delhomme lézerpontosságú karja) ellen sem.


31. Rams 1-10     -
Steven Jackson a liga második legjobb futója 1120 yarddal (4.7 yardos átlaggal, ami pályafutása egyik legjobbja), ő vezeti a csapatot is 40 elkapással, és még mindig csak 26 éves! Könyörgöm, valaki mentse ki St. Louisból az ennél sokkal jobb sorsra érdemes játékost!


32. Browns 1-10     -
A Browns 11 meccséből hetedik alkalommal szerzett 7 pontot vagy annál kevesebbet, ezúttal egy TD-re tellett a Cincy ellen. Minden idők legrövidebb highlight-videóját fogja az NFL films elkészíteni a Barnák idei szezonjáról.