Power Ranking - 9. hét

Az elmúlt évek két domináns együttese a kezdeti botladozások után az elmúlt fordulókban nyújtott teljesítményükkel mostanra egyértelműen csatlakoztak az elitcsapatok táborába.

 

Itt a félidő, így ismét érdemes mérleget vonni, azaz kategóriákat alkotni. Hogy az egyes kasztokon belül mi a sorrend az nem is annyira fontos, mert valószínűleg mindenki másként látja, s nem az a döntő, hogy éppen kit rangsorolunk előre, hanem az, hogy honnan, melyik csoportból várja az idény hátralévő részét egy gárda.

 

Az első vonalat a 7. helyezett Denver Broncos alatt húznám meg. Na ezeket a csapatokat nevezném elitnek az első nyolc meccs alapján. Ha konkretizálni akarjuk, hogy ez mit jelent, akkor azt mondom, jelenleg nehezen elképzelhető, hogy innen bármelyik együttes lemaradjon a rájátszásról. És még egy dolgot meg kell említeni: ebből a hetesből is kiemelkedik a Saints, amely eddig egyértelműen uralja az idényt, a labda mindkét oldalán parádés játékot nyújt. Ezt más nem mondhatja el magáról, minden más gárdánál voltak megingások a játék bizonyos elemeiben - még a szintén hibátlan Coltsnál is.

 

A második kaszt a 16. helyezett, idén döntős Arizona Cardinals-szal záródik. Itt azok a "jó" csapatok találhatóak, amelyek szép reményekkel szállnak harcba a januári folytatásért. A következő csoportot a 25. helyezett Seattle Seahawks zárja. Itt az a 9 "közepes" együttes olvasható, amelyek ugyan még álmodozhatnak a rájátszásról, de ahhoz a játék bizonyos területein jelentős fejlődést kell elérniük. A sort 7 olyan "gyenge/rossz" gárda zárja, amelyek az 1/1-ért fognak vetélkedni.

 

Természetesen ez továbbra is egy szubjektív lista, és kizárólag a szerző benyomásait tükrözi. Na de nézzük az egyes csapatokat külön-külön:

 

Írta: Gergelics József (Soldados)

 

 

 

No.

Csapatnév

Mutató

Komment

+/-

1. Saints 8-0 Brees=kiváló passzjáték, Pierre Thomas=jó futójáték, a védelem pedig igazi playmaker. Lehet haladni ellenük, de amikor nagyon kell, akkor megszerzi a labdát, sőt pontokat ír a táblára. Ez a csapat jelenleg magasan kiemelkedik a mezőnyből. -
2. Colts 8-0 Hiába tizedeli kegyetlen sérüléshullám a Csikókat, mégis megnyerték a legfontosabb csoportrangadójukat. Így megtizedelve sebezhetővé váltak, ez látszott a Texans ellen, de amíg Peyton Manningnél a karmesteri pálca, addig az Indy bárkit legyőzhet. -
3. Steelers 6-2 Egyre inkább formába lendülnek a Kohászok. A Broncos elleni második félidőben idén először a tavalyi rettegett védelmet láthattuk és ha ehhez hozzávesszük, hogy a támadók idén a liga legjobbjai közé emelkedtek... +1
4. Patriots 6-2 A szezon kezdete óta legtöbbet fejlődött gárda címet jelenleg simán besöpörnék a Hazafiak. Hol van már a futással sebezhető védelem és a bizonytalan Brady? De a passrush még mindig hiányzik. +1
5. Bengals 6-2 A Bengals a vártnál jobb rajt ellenére nem volt több egy jó csapatnál. Ahhoz hogy elitté vált Carson Palmer kellett. A sérülése után visszatért irányító az idény elején még sokat hibázott, de mostanra régi önmagát idézi és együttese élére tudott állni. +2
6. Vikings 7-1 Favre-nek biztosan jól jött a pihenő, és igen kellemes a menetrend, hogy most a Lions elleni bemelegítéssel rázódhatnak vissza a Vikingek. -
7. Broncos 6-2

Bár az utóbbi két eredmény elsőre sokkoló lehet, azonban kissé csalóka. A Steelers ellen az első félidőben mindkét egység kiválóra vizsgázott, sőt a védelemnek a folytatásban is volt két nagy játéka. A lehetőségekkel azonban élni kell! Idejében jött a pofon, hogy egymérföldes magasság helyett inkább ismét a földön járjanak a játékosok, s ugyanolyan elszántsággal küzdjenek, mint az első hat meccsen.

-4
8. Cowboys 6-2 A kezdeti kudarcok után a Tehenészek a csoport élére kúsztak. A játék még akadozik, ahogy a Sasok ellen is, de most a győzelem volt a legfontosabb, az pedig megvan. +3
9. Eagles 5-3 Bizony egyes alkalmakkor kiütközik még a fiatalság. Maclin, Celek, Jackson, McCoy, mindannyian maximum 3. idényüket játsszák, és bizony máris kulcsszerep hárul rájuk. Nem mondom, hogy ők hibáznak, de talán rutintalanságuknak is szerepe van abban, hogy néha nem működik megfelelően a gépezet. Ami nagyobb probléma, hogy a secondaryből most egyszerre két ember dőlt ki... -1
10. Falcons 5-3 Michael Turner formába lendült, s ez hiányzott eddig a Solymoktól, így lehet esélyük megismételni a tavalyi szezont. Viszont a futás ellen egyre aggasztóbb a védelem. +3
11. Ravens 4-4 Sokan megrökönyödhetnek, hogy 4-4-gyel miként lehet itt egy csapat. Csakhogy a Hollók menetrendjét megvizsgálva láthatjuk, hogy 8-ból 5 meccsüket a fentebb leírt, náluk jelenleg nagyobb játékerőt képviselő elitcsapatokkal játszották. -1
12. Jets 4-4 A Jets játéka is jobb, mint azt mérlege mutatja. A special team viszont még egyszer nem követhet el akkora hibát, hogy semmissé tegye a védők és támadók nagyszerű, győzelmet érő munkáját. -
13. Giants 5-4 Érthetetlen zuhanórepülés. Hova tűnt a domináns védőfal? A játékhívások is sok kritikára adnak okot, de a Chargers ellen már bíztatóbb volt a játék, noha befejezni nem sikerült a meccset. Most van két hét rendbe szedni a játékot és helyre tenni a fejekben uralkodó káoszt. -4
14. Chargers 5-3 A játék most sem volt meggyőző, ha Giants csak egy hangyányival jobb (mentális) állapotban játssza a meccset, akkor ez biztos vereség. De ez a győzelem (és a Broncos veresége) erőt adhat a folytatásra. Szükség is lesz rá a Sasok ellen. +1
15. Texans 5-4 A Texans épp a Chargers ellentetje: jól játszik, de nem tudja megnyerni a kulcsmeccseit, pedig megvan a lehetősége rá. Amíg viszont nem tud saját árnyékán túllépni, addig csak ábránd marad a rájátszás. Egyszer kellene megízlelni egy nagy diadal ízét, utána nehéz lenne leszoktatni erről az amúgy kiváló gárdát. -1
16. Cardinals 5-3 Csak ismételni tudom önmagam: rapszódikusak. 5 interception után, 5 passzolt TD. Majd akkor léphetnek feljebb, ha képesek kétszer, de inkább többször egymás után jól játszani. -
17. Dolphins 3-5

Nincs miért szégyenkezniük a Delfineknek. A Pats jobb náluk, de tartották magukat. Összességében a támadásban hatékonyak voltak, de az állandó probléma kiütközött: nem jó a secondary.

-
18. Panthers 3-5

Ugyan kikaptak, de ez már a tavalyi, domináns Párducokra emlékeztető produkció volt, még ha ez a Szentek ellen kevés is volt. Tarthatatlan a futójáték, s ez kell a sikerhez Charlotte-ban. Továbbra is felfelé ívelő pályán vannak.

+3
19. Jaguars 4-4 Magának tette nehézzé a meccs végét a Jaguars. Nagy előrelépés nem várható már az idényben, ez a gárda jelenleg erre az 50% körüli mérlegre jó, így inkább azt kívánjuk, hogy minél többször kapjon labdát MoJo, az legalább a látványos, sőt ez kecsegtet a legtöbb sikerrel is. +3
20. Titans 2-6 Fejben összeszedte magát a gárda. Vince Young nem vállalja túl magát, de ez így van rendjén, Chris Johnson elvégzi a munka nehezét. Amíg ez így marad, bizony sok előrébb járó csapat fog kapitulálni ellenük. A védelem is szépen összekapta magát, mert bár levegőben továbbra is verhetőek, de most már sikerül labdákat szerezni. +5
21. Packers 4-4 Elég kínos, hogy az eddig nyeretlen Tampa is szétkapta a támadófalat. De a védelemnek is szégyenteljes, hogy az újonc Josh Freeman győzelemre tudta vezetni a Kalózokat. És hogy teljes legyen a kép: a special team is kivette a részét a kudarcból. -3
22. 49ers 3-5 Alex Smith továbbra sem tűnik franchise QB-nak, de az alapvető gond, hogy hiányzik a csapatból az idény elején látott tűz. -3
23. Bears 4-4 Saját közönség előtt 20 ponttal kikapni több mint kellemetlen. 41 pontot kapni pedig még inkább. -3
24. Bills 3-5 Kíváncsian várjuk, hogy sikerült-e javítani a siralmas támadójátékon a kéthetes szünetben. -1
25. Seahawks 3-5 Bár az eredmény szép, kissé meglepő, hogy még a Lions ellen sem sikerült futni, így pedig mindent Hasselbecknek kell csinálni. Hawthorne viszont eddig abszolút kellemes meglepetés középső linebackerként. -1
26. Chiefs 1-7 Larry Johnson elküldése után még annyit se fog futni a Chiefs, mint eddig, pedig ilyen ementáli sajtra hasonlító fal mögött dobálózni nem túl kifizetődő.. -
27. Redskins 2-6 Ugyanolyan impotens a támadójáték, mint volt két hete. Bár ez nem Portis éve volt, de az sem könnyíti a helyzetet, hogy agyrázkódással kidőlt a kiváló futó. Igaz Ladell Betts megfelelő pótlást jelent. -
28. Lions 1-7 Nem kell megijedni. Stafford még csak újonc, ilyenkor előfordul, hogy semmi nem jön össze és dob jó pár picket. Viszont a meccs elején a jövőre nézve megint több pozitívumot lehetett felfedezni. Ez egyértelműen a fejlődés jele, s előbb-utóbb az is bekövetkezik, hogy végig tud jól játszani egy meccset a Lions. -
29. Raiders 2-6 Irigylem a Raiders szurkolóit: ezen a héten nem kellett látniuk JaMarcus Russell szenvedéseit. -
30. Buccaneers 1-7 Álomszerű bemutatkozás egy újonc irányítótól. Nemcsak a győzelem miatt, hanem a 3 passzolt TD miatt is. De azért nem kell túllelkesedni, lesz még Josh Freemannek rossz meccse, mint ahogy Staffordnak és Sancheznek is volt. +1
31. Rams 1-7 Még egy csapat, amelynél valószínűleg örültek, hogy végre nem kellett a szenvedésben gyönyörködni. -1
32. Browns 1-7 Ismét Quinn lesz a kezdő QB. Konfetti, pezsgő, ujjongás! Kár, hogy ettől nem lesz jobb a csapat - legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján -