Sokszemközt - AFC West

Sorozatunk harmadik részében az AFC West kerül terítékre.


A legjobb támadóegység

Demeter Ádám (Döme): San Diego Chargers
Tavaly a San Diego támadójátékában kisebb visszaesést tapasztalhattunk. Ez f?ként a támadófal visszafogottabb teljesítményének volt köszönhet?. 2006 után úgy t?nt, hogy a Chargers évekre megoldotta a két tackle-posztot Marcus McNeillel és Shane Olivea-val. Ehhez képest McNeill második évében komoly teljesítményromlást mutatott, Olivea pedig olyan katasztrofálisan gyengén játszott, hogy cserepadra került, végül pedig ki is rúgták a 2004-es draft egyik legnagyobb stealjét. Nick Hardwick négy meccset hagyott ki sérülés miatt, valószín?leg nem véletlen, hogy ezeken a meccseken volt a leggyengébb az offense. Ez pedig meg is mutatja, hogy a Chargers O-line legnagyobb baja az, hogy nincs mélység, azaz a kezd?k mögött igen gyenge játékosok ülnek a cserepadon. A jó hír az, hogy ha a fal egészséges tud maradni, akkor a pass protectionnel nem lesz gond, és a futásokat is megfelel?en fogják tudni segíteni. Tavaly az ellenséges védelmek folyamatosan iszonyatos nyomást helyeztek Rivers-re, és ez komoly gondokat okozott a fiatal QB-nak. Tehették ezt, hiszen nem volt olyan WR, akire különösebb figyelmet kellett volna fordítani, egyedül a HB Tomlinson, és a TE Gates jelentett veszélyt. Ez megváltozott Chris Chambers érkeztével, aki levette a terhet Vincent Jackson-ról is, és a playoffra igen üt?s WR-páros lett bel?lük. Feltehet?leg idén is így lesz ez. Ha a támadófalat elkerülik a sérülések, és Rivers konzisztensebbé válik, akkor a LaDainian Tomlinson (bár halkan jegyezzük meg, hogy az apró jelek arra mutatnak, hogy a kiváló RB elérte pályája csúcsát, és innent?l visszaesés várható a teljesítményében), és Antonio Gates fémjelezte offense top 5-ös lesz a ligában.

Geist Miklós (Ork): Denver Broncos
A Chargers és a Chiefs támadóalakulata túlságosan egy-egy embert?l, a sérülés után visszatér? futójátékostól függ. Oaklandben elkezd?dött az építkezés és hiába a jól m?köd? zone-blocking, a megbízható futók, egy gyakorlatilag újonc irányítóval és kérdéses egészségi állapotban lév? elkapókkal a Raiders támadóegységének van még hova fejl?dnie. Véleményem szerint a Broncos az egyetlen olyan csapat a csoportban ahol vannak megfelel? elkapók és egy olyan irányító, aki, ha kell, képes egyedül vezetni a csapatot és közben egy utcáról behívott ember is képes futni mellette 100 yardot egy meccsen.

Rajnai Gerg? (Rajna): San Diego Chargers
San Diego-ban nem sok minden változott, bár Neal és Turner távozása kissé megrázhatja Tomlinson játékát. Azonban a támadófal és minden más is változatlan, és ez elegend? lehet a csoport legjobb támadóegysége cím elnyeréséhez. Ebben legnagyobb riválisuk a Denver lehet, itt azonban a legendás támadófal átalakulóban van, az új elkapók nem olyan jók, mint Walker volt, így a passzjáték is gyengülhet, ezért nem fogja tudni a Broncos offense felvenni a versenyt a Chargers-szel. Kansas-ben teljes katasztrófa a helyzet, Larry Johnson az újjáépül? fal mögött még lehet jó, de biztos quarterback, és sztárelkapó nélkül nem fognak sokra menni a F?nökök. A Raiders futójátéka remek lehet, a zone blocking sémát egyre jobban játssza a csapat, így a futás m?ködni fog, f?leg az új szerzemény Darren McFadden-nel. De az új irányító, Russell, valamint az új WR, Javon Walker sem biztos, hogy beválik, így a passzjáték körül sok még a kérd?jel.

Herczeg Ádám (Höri): San Diego Chargers
A csoport címvéd?je gyakorlatilag változatlan er?kkel kívánja megtartani dominanciáját, amihez továbbra is olyan er?k segíthetik hozzá, mint a posztján ligaszinten is els?rangú Tomlinson vagy Gates. Rivers tavalyi önmagához képest ha javulni tudna, végiggálázhatná az offense az összes meccsét, azonban ha ugyanazok a gyermeteg hibák el?jönnek, mint 2007-ben, akkor ismét jönnek az ellentétek LT-vel is. A távozók közt meg kell említeni Oliveát, aki azonban tavaly már nem volt kezd? sérülése után, valamint Michael Turnert, aki Atlantában végre kezd? lehet. Fura helyzet, hogy akár a Nealt pótoló rookie, Jacob Hester is örökölheti Turner carry-jeit, de esélyes ugyanerre a Colts ellen megcsodált Sproles is. A csoport második leger?sebb támadósorát véleményem szerint a Denver adja. Mike Shanahan évr?l-évre remek RB-t nevel ki, így a futójáték idén is megoldottnak tekinthet?, mint ahogy az offense fal is. Amik kérdésessé teszik a Broncos O hatékonyságát, az Marshall szezon eleji eltiltása, Cutler betegsége (bár mindenki mondja, hogy nem lesz baja, ám ezzel várjuk meg a tétmeccseket) és a sok új célponttal való összeszokottsága. Annyi bizonyos, hogy a Broncos-tól még gyengébb napjain is többet várok, mint a Chiefs-t?l. Larry Johnson visszatér sérüléséb?l, ám nehéz elképzelni, hogy az ? és Tony Gonzalez jelenléte elegend? lenne a komolyabb eredményekre. Brodie Croyle els? starter szezonjára készül, ám nem sok ok van rá, hogy optimistábbak legyünk vele, mint tavaly Huarddal, mégha most Brendan Albert is besegít a falban. Méltóan mezéhez, idén némileg sötét ló a Raiders offense, hiszen nem tudhatjuk mire képes JaMarcus Russell a profik közt, így, hogy végiggy?ri a training campet. Mindenesetre nem túl bíztatók Javon Walker helyzete miatt a passzjáték kilátásai, pláne úgy, hogy ? lenne az els? számú opció. Így viszont még nagyobb teret kaphat a páratlan RB trió: Fargas, McFadden és Michael Bush. Persze a legnagyobb boldogság az lenne, ha két hasonló kaliber? WR is teremne Oaklandben.

Tálosi Tibor (haromt): Denver Broncos
Már hallom is, hogy mindenki azonnal elfogultsággal vádol, hogy a Broncost találom az AFC West legjobb offensének. Éppen ezért próbálom most meg is indokolni a döntésemet, amivel a sokak által Super Bowl esélyesnek tartott Chargers elé helyeztem a vadlovak támadóit. A legf?bb indok a kiegyensúlyozottság. Nincsenek igazán nagy sztárok, viszont sok nagyon jó fiatal, akik közül bármelyik képes egy-egy meccsen nagyon kiemelked?t nyújtani. Jay Cutler már tavaly beverekedte magát az NFL 10 legjobb irányítója közé, és a futójáték nem függ attól, hogy éppen ki szaladgál. Brandon Marshall személyében olyan csillag t?nt fel az elkapó poszton, aki méltó lehet a mostani legnagyobbak (Owens, Moss) örökségére a ligában, Tony Scheffler WR-eket megszégyenít? elkapó tehetséggel rendelkezik. Mellettük egy szinte tökéletes zone blocking fal van, ami Cladyvel meger?sítve idén végre pass protectionben is nagyon jó lehet. De ami még ezeknél is fontosabb talán, hogy WR, RB, TE és OL posztokon rettenetesen mély depth charttal rendelkezik a csapat, tehát sokkal kevésbé viselné meg a denverieket egy-egy esetleges sérülés. Talán ez emeli ?ket igazán a Chargers fölé, ahol szinte minden súly LT és Gates vállán van, akik ha netán megsérülnek teljes átalakulásra kényszerítenék Norv Turner csapatát, ami véleményem szerint nem lehetséges a mostani kerettel. Rivers nem kiemelked? irányító, általában hozza, amit tud, de nem sok extrával. Chambersen kívül az elkapók nem túl acélosak, és bár nagyon er?s a támadófal, egy sérülés és máris hatalmas min?ségi visszaesés következhet be. Az Oakland futójátéka fantasztikus lehet McFaddennel, Bush-sal, Fargas-szal, de nekem még er?sen kérdéses JaMarcus Russell, akinek a dolgát a vezetés is megnehezítette azzal, hogy csak Javon Walkert hozták WR-nek, aki viszont inkább a visszavonulással foglalkozik, mintsem keményen edzene azért a nagy összegért. amit a Raiders rááldozott. Szóval a legnagyobb baj itt az egysíkúság. A Kansas City-nél Larry Johnsonon, Bowe-on és Gonzalezen kívül nincs igazán értékelhet? skill játékos. Se irányító, se rendes fal, se jó elkapók… Nagyon gyengének látszik a Chiefs offense.

Gaál Sándor (gsn): San Diego Chargers
A San Diego Chargers támadósora vitán felül a legjobb az AFC Westben. A liga legjobb futója szerzi itt a yardokat LaDaininan Tomlinson személyében egy tavaly viszonylag alulteljesít?, de amúgy kimagaslóan jó run blocker fal mögött. Mellette ebben a csapatban játszik az NFL jelenlegi legjobb elkapó TE-je, a m?tétjéb?l még mindig lábadozó Antonio Gates. Philip Rivers minden egyes offseasonnel érettebb játékossá válik, és ez megmutatkozik majd a pályán is. A tavalyi hullámhegyekb?l és hullámvölgyekb?l idén keveset várok, és azt, hogy jobban megérti majd magát elkapóival. Chris Chambers személyében adott egy olyan WR, akire a kiváló TE-je mellett Rivers bármikor számíthat, míg Vincent Jackson magassága révén remek célpont redzoneban is. A Denver Broncos áll a Chargers mögött, amelynek egy leend? sztár QB-je van Jay Cutler személyében. Kedvenc elkapója, Brandon Marshall hiányzik majd az els? három meccsen, de ez is kevés ahhoz, hogy a Broncos passzjátéka ne legyen produktív. A zone-blockingra épül? futójáték idén visszatérhet régi fényébe, ismét kimagasló lehet, hiszen adott egy jó, run blockban járatos fal. A Raiders offense egyoldalúnak t?nik els? ránézésre. Háromfej? futójátékára (Fargas, McFadden, M. Bush) támaszkodhat idén leginkább a csapat. De itt az id?, hogy JaMarcus Russell (QB) is mutasson valamit, és ehhez nagy segítséget nyújtanak a WR igazolások, amelyeket Al Davis eszközölt. A csoport utolsó helyén a Chiefs áll. Hiába van a csapatban a liga legjobb er?futója, Larry Johnson, és az egyik legjobb TE Tony Gonzalez személyében, ha nincs egy jó fal, amely blokkolna a futóklasszisnak, és nincs egy megbízható QB, akire mindig számítani lehetne.

A legjobb védelem

Demeter Ádám (Döme): San Diego Chargers
Amíg Wade Phillips volt a védelem koordinátora, igen egyszer? volt a séma, amivel támadni lehetett a San Diego védelmét: valahogy meg kell oldani, hogy a front nyomásától megvédjék a QB-t, és el?bb-utóbb lyukak nyíltak a secondary-ben. Ezt persze könnyebb volt mondani, mint véghez is vinni, mivel Shawne Merriman, és Shaun Phillips brutális pass rush-a ellen sokszor nem volt ellenszer. Az új DC, Cotrell a secondary gyengeségét konzervatívabb felfogással kívánta kompenzálni, kevesebb blitzet hívott, és ha hívott is, akkor se túl agresszíveket. Merrimannek 10 meccs után 5,5 sackje volt csak. A 10. héten viszont meghatározó változás történt: az addig csak kevesek által ismert Antonio Cromartie lett a kezd? CB Drayton Florence helyett, és a Colts elleni meccsen háromszor szedte le Peyton Manning passzát. Ennél jobb bemutatkozásról nem nagyon álmodhat egy corner. Mikor Cotrell felismerte, hogy milyen fegyver van a kezében, agresszívabbá vált a play-hívása. A következ? 5 meccsén Merriman 7 sacket szedett össze. A sokat javult secondary, és az ebb?l egyenesen következ? meger?södött pass rush a liga domináns defense-i közé emelte a San Diego-ét. A 3-4-ben játszó védelmekben általában a legtöbb sacket gy?jt? linebacker a kirakatember, ez itt sincs másképp, rendszeresen Merriman kapja a hype-ot. Ezzel együtt a legfontosabb ember a Chargers D-ben a nose tackle Jamal Williams, aki folyamatosan két embert foglal le, és a két end, Olshansky, és Castillo segítségével igen gyakran omlasztja össze a támadófalakat, így adva szabad utat az LB-knek. A véd?fal nem csak er?s, hanem mélysége is van: Jacques Cesaire, és Ryon Bingham DE-k, valamint a csere NT Brandon McKinney több mint adekvát tartalékok. Merriman gyilkos pass rusher, ezt tudjuk, viszont a küls? futások ellen sokszor elveszik, és zónázni lényegében nem tud. A bels? futásokat meg tudja fogni, de itt is túl gyakran gy?rik ?t maguk alá a blokkolók. Shaun Phillips közel sincs olyan jó blitzel?, mint társa, de ? a komplettebb, sokoldalúbb LB. A bels? LB-k átlagosak, de a veterán Derek Smith érkeztével ez a poszt is er?södött. Smith az els? négy meccsen kezd? lesz, mivel - a Chargers front hetesben ez lassan megszokott lesz - a tackle-gépezet Stephen Cooper lebukott szteroiddal, és az szezon elején eltiltását fogja tölteni. Tavaly az egész liga Cromartie nevét?l volt hangos. Óriási hype övezi a fiatal játékost, de egyel?re nem ? a legjobb CB-je a csapatnak, mivel még túl sokszor kockáztat, és égeti meg magát. Quentin Jammer viszont a túloldalon szép csendben igen komoly CB-vé növi ki magát. Kiválóan segít be a futás elleni védekezésben, és coverage-ben is nagyot fejl?dött. Az AFC dönt?n az ? feladata volt Randy Moss kikapcsolása a játékból, a cseppet sem egyszer? feladatot hibátlanul teljesítette. Ezzel együtt Cromartie vitathatatlanul atletikusabb, és tehetségebb játékos mint ?, és akár már idén beérheti játéktudásban is. Így most már nem túlzás az AFC Westet az NFL "Cornerback divíziójának" kinevezni, hiszen a Broncos (Champ Bailey, Dré Bly), és a Raiders (Nnamdi Asomugha, DeAngelo Hall) is kimagasló CB-párossal rendelkezik. A free safety poszton, ahogy az várható volt, Eric Weddle lett a kezd?, Marlon McCree-t ki is rúgták. Clinton Hart nem kap túl sok elismerést, de remek strong safety, aki f?leg a futás elleni védekezésben jeleskedik. A Chargers védelmében jelenleg nincs igazi gyenge láncszem, nem csak az AFC West, hanem az egész NFL egyik legjobb védelmének ígérkezik ez az egység 2008-ban.

Geist Miklós (Ork): Oakland Raiders
A Chargers nagyon meggy?z? 3-4-es védelmével még Tom Bradynek és Peyton Manningnek is meggyült a baja a tavalyi szezonban, de én mégis a másik kaliforniai csapatot a Raiderst választottam. Úgy vélem a Raidersnek sikerült az ebben a csoportban oly fontos kérdést a futás elleni védelmet megoldania az offseasonben emellett megtartották a kiemelked? és fiatal linebacker sorukat is, egyedüli nagy hiányosság csak az irányító siettetése lehet. De olyan kezd? cornerbackekkel, mint a franchise taggel ellátott Nnamdi Asomugha vagy a cserével megszerezett DeAngelo Hall, a gyengébb nyomás ellenére a passz elleni védekezés sem lehet megoldhatatlan feladat.

Rajnai Gerg? (Rajna): San Diego Chargers
Itt sem változott sokat a Chargers, de azt leginkább el?nyére. Drayton Florence-t pótolhatja majd két újonc, DeJuan Tribble és Antoine Cason, Marlon McCree feladatait pedig remekül meg fogja tudni oldani Weddle és Hart, már tavaly sem volt sok szükség a Denver-be távozó veteránra. Jó védelme van még az Oakland-nek, amely brutálisan jó a passz ellen, és DeAngelo Hall ezen csak javíthat, viszont a futás ellen még kell bizonyítani. A Broncos sem a futás elleni defense-r?l híres, valamint elég sok az új szerzemény a csapatrészben (Koutouvides, Boss Bailey, Robertson, és McCree is kaphat komolyabb szerepet), így kérdés, hogy tudják összerakni a Mile High-on a védelmet, de valószín?leg ?k sem a liga legrosszabbjai közé fognak tartozni. A Chiefs-nél viszont nem rózsás a helyzet: legjobb véd?jük, a ligaszerte rettegett Jared Allen-t Minnesota-ba cserélték, és bár a drafton is próbáltak er?síteni, többek közt Glenn Dorsey-val, a rendkívül fiatal tizenegy minden bizonnyal átjáróház lesz még az idén.

Herczeg Ádám (Höri): Oakland Raiders
Kaliforniában az utóbbi két gyengén sikerült szezonból egyik sem varrható a védelem rovására, tavaly is számos meccsen az O impotenciája, vagy a páratlanul siralmas special team teljesítmény miatt maradt alul a Raiders. Nagyon valószín?, hogy ez a magabiztosság idén is megmarad a def részér?l. Idén ráadásul két hatalmas név is érkezett a secondary-be. A bajnok Giants-t?l érkez? Gibril Wilson veszi át Schweigert helyét safety-ben, párja pedig továbbra is az eddig várakozáson alul teljesít? Huff lesz, ezúttal már FS-ként. Asomougha a liga legjobb CB-jei között van már jó ideje, és most párja sem lesz akárki, DeAngelo Hall. A front seven is masszívnak t?nik, Howarddal, Morrisonnal, Burgess-szel, egyszóval nem lesz sétagalopp Oaklandbe menni idén sem. Sokan meglep?dhettek, hogy nem a Chargerst hoztam ki els?nek, ám hiába a brutális pass rush (Phillips,Merriman), vagy az INT király Cromartie, az öreged? DL miatt visszaesést várok, és az is kérdés, hogy Weddle kezd?ként, vagy Cason rookieként mennyire válik be. Denverbe is nagy er?sítések jöttek, mint pl Champ testvére, Boss Bailey vagy Koutouvides linebacker posztra. Utóbbi akár kezd? MLB is lehet holott eddig csak ST-ben láttuk villogni. Bailey pedig a miss tackle király, Ian Gold helyét veszi át. A secondary-t?l tavaly nagy robbanást vártak, de ez elmaradt Bly gyengélkedése és Lynch egy dimenziós játéka miatt. Utóbbi helyét idén McCree veszi át a secondary-ben a divizió legjobb DL-ét is adó Broncosban. A Chiefs sajnos ebben is utolsó. Az Allent?l és Law-tól megváló klub Dorsey-val ugyan er?södött, de igazán csak a LB sor és a S poszt nevezhet? megoldottnak…

Tálosi Tibor (haromt): San Diego Chargers
Itt már nem lehetett kérdés a Chargers sikere. Az egész liga egyik legjobb front sevenje, ami az egyébként nem igazán jó secondaryt is „megjavította”. Amíg ez a Jamal Williams, Castillo és Merriman fémjelezte els? hetes együtt van, addig mindig számolni kell a Bolts-szal. Futás és passz ellen is kit?n?ek. A jó pass rush miatt rengeteg labdát szereznek, és komoly gyenge pontjuk nincs. Vitathatatlanul a legjobbak a csoportban. Mögöttük nem messze az Oakland, ahol idén is a futás elleni védekezés lehet a kulcskérdés. Egyel?re azt nem nagyon sikerült jó emberanyaggal orvosolni, így csak egy taktikaváltásban és a keret feljavulásában bízhatnak a fosztogatók szurkolói. A secondary parádés DeAngelo Hall érkezésével, illetve Asomugha maradásával. De ?k is szinte csak passzok ellen. Az LB sor jó, de Morrison és Howard mellett van egy nagy lyuk, illetve a pass rush sem elég er?s a defensive line részér?l. Denverben komoly átalakulás volt, új defenzív koordinátor érkezett Bob Slowik személyében, egy-két nagyobb érkez?, Robertson, Boss Bailey és McCree. Ezek az intézkedések a tavalyi kilátástalan rush D fejlesztését szolgálták. Sok a fiatal, f?leg a falban, akik idén nagyot robbanthatnak, de egyel?re a két sztár cornerbacken kívül sok ok még nincs túl jóra értékelni a Broncos védelmet. A Chiefs elvesztette védelmének vezérét Jared Allent, és a rettenetes secondaryt sem sikerült igazán megújítani. Náluk csak az linebacker sor kiemelked?, a többi csapatrész viszont a közepes és a gyenge kategória. Ez az évük még biztosan rámegy az újjáépítésre, f?leg a sok újonc miatt. Így tehát a Chargers idén is uralni fogja védelmi szintéren a nyugati csoportot véleményem szerint.

Gaál Sándor (gsn): San Diego Chargers
A Chargersre teszem a voksomat ebben a kategóriában is. Tavaly voltak ugyan nehéz id?szakaik, egészen addig, amíg Ted Cotrell nem módosított kicsit a sémán a középs? LB-k stílusának megfelel?en. Idén is ott lehet a legtöbb gond, f?leg Stephen Cooper eltiltása miatt. Amíg azonban Jamal Williamsék a falban egészségesek, a védelem a csoport legjobbja tud maradni, hiszen futás ellen is hatékony marad. Phillips és Merriman révén a nyomás nagyon nagy az ellenfél QB-in, és olyan tehetséges CB-k vannak, mint Cromartie, Jammer vagy Cason, akik mindegyike meg van áldva labdaszerz? készséggel. Az AFC West tavalyi betegsége a futás elleni védekezés volt. Meglehet?sen keveset passzoltak a Raiders, a Broncos és a Chiefs ellen is. A Raiders ennek ellenére a passz elleni védelmét er?sítette DeAngelo Hall megszerzésével, ami nem is olyan rossz húzás. Kicsit emlékeztet a két remek cover CB, Hall és Nnamdi Asomugha összehozása arra a megmozdulásra, amikor Al Davis 1982-ben megszerezte Lester Hayes mellé Mike Haynest, ezzel kialakítva minden id?k legjobb CB kett?sét. Fiatal mindkét játékos, nagy jöv? el?tt állnak. A futás ellen azonban kérdés, hogyan reagál a Warren Sapp-pel is meggyengült véd?fal. A Chiefs tavaly is mutatott már szép dolgokat, és elképeszt?en fiatal társaságról van szó gyakorlatilag Donnie Edwards és Patrick Surtain kivételével. Ugyan Jared Allen távozása irtózatos veszteség, Hali, Page, Pollard, és az idén draftolt Dorsey és Flowers pedig alig, vagy egyáltalán nem rendelkeznek NFL rutinnal, ennek ellenére meg fogja állni helyét a Chiefs D. Nagyon nagy fejl?dési lehet?séget látok bennük a jöv?re nézve. Számomra a Denver Broncos védelme az, amit a legkevésbé látok produktívnak az AFC Westben. Tavaly is borzasztó volt a védelem egésze, mondhatjuk, és idén is számomra kérd?jeles igazolásokat hajtottak végre. Nagyon fontos volt a véd?fal fejlesztése. Ezt megpróbálják megoldani a Jetst?l megszerzett Dewayne Robertsonnal, aki 3-4-ben óriási bust volt, kiderül mire lesz képes a Broncos 4-3-ában… Az LB sorba nem érkezett kezd? szint? MLB, amire szükség lett volna. Koutouvides nem igazán több mint jó special teamer. Safetykb?l ugyan betáraztak, de nincs olyan igazán, aki egyértelm?en jó igazolás lenne és a csapat jöv?je szempontjából is használható lenne. Nem látok jelent?s fejl?dést Mike Shanahan csapatánál védelmi oldalon.

A legjobb csapat

Demeter Ádám (Döme): San Diego Chargers
Bár ha egy csapatnál Norv Turner HC lesz, az nem feltétlenül a legjobb ómen, a kezdeti gyengélkedés után végülis a Chargers túlszárnyalta a 2006-os szezont, és eljutott az AFC dönt?be. Úgy látszik, hogy ez a csapat, és A. J. Smith GM túl tehetséges ahhoz, hogy Turner elrontsa. A Chargers-t nagyon okosan építették az évek során, és ez els?sorban Smith-nek köszönhet?. 2004 óta csupán egy év volt, amikor 10-nél kevesebb gy?zelmet értek el egy alapszakasz során (2005-ben 9-7-el zártak). A keret azzal együtt, hogy nagyon jó játékosokból áll, igen fiatal is. A legid?sebb kezd?k az NT Jamal Williams, és a G Mike Goff, akik egyaránt 32 évesek. Egy egészséges Tomlinson, és egy szintén sérülésmentes Gates szinte automatikusan garantálnak egy b?ven átlagon felüli támadóegységet. A f? kérd?jel Rivers, aki ACL m?téten esett át az AFC dönt? után. Carson Palmer, és Donovan McNabb példája mutatja, hogy a QB-k, akik ilyen beavatkozás után térnek vissza, döcög?s szezonkezdésre számíthatnak. Ezzel együtt a szokásosan kiváló defense, és futójáték több, mint valószín?, hogy elégséges lesz ahhoz, hogy idén is a Chargers legyen az AFC West királya. Amíg Smith ilyen jól draftol, és menedzseli a csapatot, a San Diego híveknek nincs oka az aggodalomra. A Denver Broncos tavaly a Shanahan-éra alatti második legrosszabb szezonját produkálta. Ennek f? okát az addig zseniális futójáték és a defense visszaesése adta. A fels? vezetésben korántsem felh?tlenek a viszonyok, a csapat de facto mindenese, Mike Shanahan az offseason elején menesztette Ted Sundquist GM-et. A legtöbb veterán a csapatban igen középszer?. Az idei free agent szerzemények sem mondhatóak éppen egetver? tehetségeknek. A Denver legjobb játékosai saját nevelések a 2006-os draftról: Jay Cutler, Brandon Marshall, Tony Scheffler, és Elvis Dumervil mind-mind kiválóak, és még mindig rengeteg kiaknázatlan lehet?ség van bennük (f?leg a QB Cutlerben, aki a legjobb úton jár, hogy egy kiváló NFL QB legyen bel?le, ez a harmadik éve vízválasztó lesz). A Denver jelenleg kivárásra játszik, 2008-ban nem várható t?lük nagy eredmény. Ezzel együtt a playoff reális elvárás lehet, de ehhez szerencsére is szükségük lesz. Ha türelmesek lesznek, és kivárják, hogy a fiatalok beérjenek pár éven belül, akkor a kés?bbiekben ismét elit csapat lehet bel?lük. A Kansas City borzalmas évet zárt, '78 óta nem volt ilyen gyenge szezonjuk. Larry Johnson korai lesérülése teljes mértékben várható volt 2006 után, a Chiefs iszonyatos mennyiség? labdát (NFL rekord 416 cipelés) adott a running backnek az ezt megel?z? szezonban, aki lényegében az egyetlen fegyvere volt az offense-nek abban az évben. Johnson sérülése után egy gy?zelmet sem sikerült begy?jteniük 2007-ben. Számos hiba jött napvilágra, amiket a Kansas egy remek draft után hosszútávon próbál meg orvosolni, 2008-at lényegében feláldozták (elég csak az Allen trade-re gondolnunk). Hasonlóan a Chargers-hez, itt is a QB személye a legf?bb kérdés. Brodie Croyle a legtöbb szakért? szerint nem kezd? szint?  NFL irányító, 2008-ban komoly progressziót kell felmutatnia, ha azt akarja, hogy a Chiefs 2009-ben az els? választásával ne QB-t húzzon a drafton. Az évek óta múltjához méltatlanul szerepl? Raiders - mint mindig - most is egy talány. Al Davis, a francise fura ura, brutális költekezésbe fogott, olyan nagynev? szabadügynököket hozott a csapatba, mint a CB DeAngelo Hall, a S Gibril Wilson, vagy a WR Javon Walker (ez utóbbinál komoly motivációs problémák mutatkoztak az edz?táborban, már a visszavonulást fontolgatta, úgy kellett Davis-nek lebeszélnie err?l), valamint óriási összeg? szerz?déssel láncolta magához a DT Tommy Kelly-t, akit Warren Sapp utódjának szánnak a 3-technika tackle poszton. A legnagyobb kérd?jel a tavalyi 1/1-es válaszott QB, JaMarcus Russell, akinek a tavalyi éve kárba veszett a szerz?dése körüli viták miatt. Idén ? lesz a kezd? az els? hétt?l fogva, de Lane Kiffin HC elmondása szerint egyel?re még nem akarja "szabadjára engedi a szörnyet", és a tavaly már méltán bizonyított futójátékra fog alapozni, amely tovább er?södött az idei draft talán legnagyobb sztárjának, Darren McFaddennek a behúzásával. Ha a Raiders offense nem csinál buta turnovereket, és a defense visszatér tavalyel?tti formájához, akkor akár a csoport második helye sem elképzelhetetlen. Ugyanakkor simán el?fordulhat, hogy az ezüst-feketék ismét egy 2-14-es évet zárnak.

Geist Miklós (Ork): San Diego Chargers
Van egy csapat, ami képes volt tavaly borsot törni a liga legjobb támadóegységei orra alá. A jelenkor legjobb irányítói közül kett?ben is mély nyomokat hagyhatott, hiszen 4 meccsen összesen 12-szer vadászták le e játékosok passzait és közben a labda másik oldalán ott van LaDainian Tomlinson, napjaink egyik legjobb futójátékosa is. Hiába utalnak jelek egy idei visszaesésre én a Chargerst választom. Azért ne feledkezzünk meg a nyomukban lév? Denverr?l sem, akik a San Diego kis visszaesése esetén könnyen átvehetik a csoport éllovas szerepét. A Chiefs drukkerekre most egy nem túl jó év köszönt, megkezd?dött egy újjáépítés, amib?l szép eredmények lehetnek majd a jöv?ben, de el?tte még túl kell esni a nehezebb részén és melyik csapat drukkerei ismerhetnék jobban ezt a helyzetet, mint az Oaklandé, akik egy ideje mindig a következ? évben reménykednek. De idén végre eljöhet az az év, amiben már egy látható lépést tesznek meg el?re.

Rajnai Gerg? (Rajna): San Diego Chargers
Az els? két kérdésre adott válaszaim után azt hiszem, ez egyértelm?. A San Diego továbbra is Super Bowl-esélyes, talán idén már le tudják gy?zni a New England-et a rájátszásban, a többieket már eddig is sikerült legy?rniük. A Denver számomra csupa kérd?jel, az átalakuló támadófal lehet a legnagyobb kérdés, ha olyan jók lesznek, mint az eddigiek, könnyen playoff-ba kerülhetnek a Vadlovak. Oakland-ben jó lesz a futójáték, ha Russell beváltja a hozzá f?zött reményeket, akkor talán a passz sem lesz rossz, de a futás elleni védekezéssel még valamit kezdeni kellene. Idén megindulhat az igazi javulás útján a Raiders. Kansas-ben pedig most vannak az újjáépítés elején, és ez még igencsak érz?dni fog az eredményeken…

Herczeg Ádám (Höri): San Diego Chargers
A papírforma mondatja velem a Bolts nevét, ám idén is rendkívül szoros befutót várok ebben a csoportban. Ami kérdésen kívüli, hogy a Kansas City kilóg a mez?nyb?l lefelé, ám a másik három együttest?l nagy versenyfutás várható minden egyes gy?zelemért.

Tálosi Tibor (haromt): San Diego Chargers
A támadóknál kifejtettem, mi az egyetlen gyengéjét a Chargersnek, de mivel ez eléggé feltételes mód, így most még azt kell mondanom, hogy papírforma szerint ?k a csoport esélyesei. Jó offense, kiváló védelem. De könnyen megváltozhat ez a helyzet, és nincs vészesen messze a csoportels?ségre áhítozó Broncos és Raiders a san diego-iaktól. Ha a sérülések elkerülik ?ket, akkor persze simán nyerhetnek, de ha bejön az, ami tavaly a playoffban, akkor könnyen visszaeshetnek akár a harmadik helyre is, mert nem gyenge a két rivális. A KC-vel idén még nem hiszem, hogy számolni kellene, maximum az 1/1-ért folyó versenyben. Az biztos, hogy nem lesz sétagalopp ez a divízió sem.

Gaál Sándor (gsn): San Diego Chargers
A Chargers kimagaslik az AFC West többi csapata közül, senki sem ér a nyomukba. A második helyért nagy harcban áll a Raiders és a Broncos, el?bbinek jobb a védelme, utóbbinak jobb a támadójátéka jelenleg. A csoport végén pedig a liga legfiatalabb csapata, a pár év múlva már nagyobb célokért küzd? Kansas City Chiefs álldogál.