Visszapillantó/Extra - 2009/12. hét

Statisztikai kuriózumok, csúcsbeállítások és új rekordok az alapszakasz 11. fordulójából.


Akik a 11. játékhéten történelmet írtak

Hogy az NFL alsóházi összecsapásaira is érdemes odafigyelni, azt bizonyította az elmúlt forduló előtt csupán 1-1 győzelemmel álló Detroit Lions és Cleveland Browns vasárnapi találkozója. Az utolsó pillanatokig izgalmas és pontgazdag derbin Matthew Stafford, az Oroszlánok újonc játékmestere 422 yardot passzolt és 5 touchdownt osztott ki. Stafford yardok tekintetében újoncrekordot állított fel (a korábbi csúcs Matt Leinart, a Cardinals irányítója nevéhez fűződött, aki 2006. november 26-án 405 egységet gyűjtött egy Vikings-szal szembeni vesztes meccsen), a rookie QB által egy mérkőzésen jegyzett hatpontos átadások vonatkozásában pedig beállította a Bears-es Ray Buivid 1937-es rekordját. A 22 esztendős Buivid az 1937-es idényzárón, egy a Chicago Cardinals ellen vívott, 42-28-as eredménnyel zárult városi rangadón vitte véghez az emlékezetes fegyvertényt, - sőt még TD-elkapása is volt – s igazság szerint 5-nél több touchdown passzt is elérhetett volna, ha a hirtelen beállt sötétség miatt (jegyezzük meg, hogy 1937-ben járunk, és a stadionok kivilágítása akkor még ritkaságszámba ment!) nem kell három perccel a vége előtt lefújni a mérkőzést. Stafford annyiban mégis lekörözte Buividet és mindenki mást, hogy őt megelőzően senki más nem tudott egy meccsen 400 yardot vagy 5 TD-passzt elkönyvelni 22. életévének betöltése előtt. A Lions-Browns találkozójához kapcsolódó kuriózum, hogy a detroiti együttes a vasárnapi meccs előtt, melyen 2 turnovert követtek el a Cleveland zérójával szemben, utoljára 1997-ben tudott úgy győzni, hogy többször adta el a labdát, mint aktuális ellenfele.

Az alig huszonéves Stafford után fordítsuk figyelmünket a másfél hónapja már a Negyvenen Túliak Társaságát erősítő Brett Favre-ra. Természetesen az előző játéknap sem múlhatott el Favre-rekord nélkül, sőt a veterán Ezüst Róka mindjárt két csúccsal is előrukkolt. A Seahawks ellen a Vikings irányítója 25 passzkísérletéből 22-t tudott célba juttatni és ezekből négy touchdownt hozott. Ezzel Favre már 22 négy TD-s mérkőzésnél tart, túlszárnyalva a karrierjét 21 ilyen összecsapással záró Dan Marinot, míg passzolási hatékonyság tekintetében a legendás 4-es idén már másodszor tudott 85 % fölé jutni, s arra még szintén nem akadt példa az NFL történetében, hogy egy quarterback egy idény során két alkalommal is ennyire jó százalékkal osztogassa a disznóbőrt.

A hétvégi futóteljesítményeket áttekintve nem mehetünk el szó nélkül a Chicago Bears practice squadjából a forduló előtti napokban „előléptetett” Kahlil Bell bemutatkozása mellett, aki első NFL-es labdaérintése, majd –cipelése során 72 yardot száguldott. Alan Ameche, a hajdani Baltimore Colts fullbackjének 1955. szeptember 25-i, éppen a Bears ellen elért 79 yardos TD-futása óta nem volt arra példa, hogy egy running back első megmozdulásával ilyen messzire jusson. Azt is érdemes és érdekes megjegyezni, hogy húsz éve, 1989. december 17. óta nem könyvelt el ehhez foghatóan hosszú vágtát egy, a Chicago Bears mezét viselő játékos. A running back poszt jelenlegi kiválóságai közül a korábbiakban már több ízben nyílt alkalmunk arra, hogy a második éves Chris Johnson teljesítményét méltassuk, aki eredményességben már-már a Tennessee Titans/Houston Oilers hajdani ikonját, Earl Campbellt idézte. Johnson a Texans elleni hétfő esti rangadón futott 151 yardjával azonban egy még Campbellnél is nagyobb legendához zárkózott fel – legalább is egy speciális kategória tekintetében. A hétfői derbin a Titans támadója sorozatban ötödik meccsén jutott 125 futott yard fölé, s produkált emellett legalább 5 yardos átlagot labdacipelésenként. Erre őelőtte kizárólag a liga valaha volt talán legnagyobb futója, Jim Brown volt képes 1958-ban.

Wes Welker, a New England Patriots elkapója talán kevésbé feltűnő, de hasznos és produktív játékkal vette ki a részét csapatának a New York Jets fölött aratott 31-14-es sikeréből. Welker 15 passzt gyűjtött be, ebből hét alkalommal first downt ért el, ám egy ízben sem találta meg az ellenfél célterületét. A támadó így beállította a Chargers hajdani Hall of Famer tight endje, az idősebb Kellen Winslow NFL-rekordját, aki 1984-ben egy Packers elleni győztes összecsapáson szintén 15 elkapást írhatott neve mellé, anélkül hogy ezek közül akár egy is touchdownt eredményezett volna. Welker egyébként Troy Brown egy meccsen jegyzett elkapások tekintetében tartott klubcsúcsától egy catch-csel maradt el, igaz, ha csupán a rendes játékidőben véget ért meccseket vizsgáljuk, akkor a Pats 83-asa a király.

A csapatok eheti dicsőségtablójára természetesen a hibátlan gárdák, a Saints és a Colts kívánkoznak. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a liga története során csupán harmadik alkalommal történik meg, hogy két együttes is 10-0-s mérleggel kezdje a szezont. 1934-ben a Bears és a Lions, 1990-ben pedig a 49ers és a Giants maradtak 100 százalékosak első tíz összecsapásukat követően. A jelenlegi éllovasok közül a Szentek aránylag könnyű győzelemmel folytatták menetelésüket, ám Peyton Manningék sorozatban negyedszer diadalmaskodtak úgy, hogy a negyedik negyed folyamán még vesztésre álltak. Ez NFL-rekord! Az Indianapolis abban a vonatkozásban is egyedülállót vitt véghez, hogy négy egymást követő sikere során összességében csak 10 ponttal, tehát igen szoros küzdelmekben, múlta felül ellenfeleit. A korábbi csúcsot a Bill Parcells edzette 1986-os New York Giants tartotta, mely zsinórban a Cowboys-t, az Eagles-t, a Vikings-t és a Broncos-t gyűrte le 11 pontos összkülönbséggel. A Giants abban az évben tudvalévőleg Super Bowlt nyert.

Az elmúlt fordulóban nyújtott produkciója miatt kiváltképp a Denver Broncos és a Pittsburgh Steelers szégyenkezhet. A Broncos előtt csak az 1986-os New York Jets-szel történt meg, hogy hat sorozatban elért diadalt követően zsinórban négyszer is kétszámjegyű vereségbe szaladjon bele. Az előző kiadásban már jeleztük, hogy a Pittsburgh egymást követő hetedik meccsén visszahordott TD-t engedélyezve beállította a Redskins 1946-1947-es rekordját. Nos a Kohászok a vasárnapi Chiefs elleni fellépésükön már le is körözték a Washingtont, amint a találkozó nyitókirúgását a Kansas City játékosa, Jamaal Charles 97 yardos touchdownra cipelte vissza. A bajnoki címvédőnek azonban a botrányos szériánál is jobban fájhatott, hogy ebben az idényben már negyedik vereségüket szenvedték el, ráadásul úgy, hogy mind a négy alkalommal második félidei előnyt hagytak veszendőbe menni. Idén a Steelers már másodszor bukott el úgy meccset, hogy a szünetben még 10 pontos fórral gazdálkodhatott, s ezt megelőzően utoljára 1987-ben, a Noll-érában esett meg hasonló csúfság a fekete-sárgákkal.

Végezetül három apró érdekesség. A New York Giants-nek az Atlanta Falcons fölötti 34-31 arányú, hosszabbításban kiharcolt sikere furcsa sorozatnak vetett véget a két együttes párharcában, hiszen a vasárnapit megelőző 12 összecsapásukon minden esetben a vendégcsapat vonulhatott le győztesen a pályáról. Talán mondani sem kell, hogy ez a 12-es streak ligarekordnak számít. Ha már a párharcoknál tartunk, talán érdekes rávilágítani arra, hogy bár az Eagles a vasárnap esti rangadón 24-20-szal térdre kényszerítette a Chicago Bears-t, a két gárda örökmérlegére tekintve a Macik még mindig sokkal jobban állnak. 26 chicagói diadal mellett, a Sasok csupán kilencedik alkalommal örülhettek, és a Philly Bears-szel szembeni .257-es győzelmi mutatója a második legrosszabb olyan csapatok párosításait figyelembe véve, akik legalább 30-szor mérkőzhettek egymással történetük során. Ennél pocsékabb mérleggel (.233, 10-33-1) csak a Washington Redskins rendelkezik a Cleveland Browns ellenében. A forduló egyik legvaskosabb meglepetését szolgáltatva az Oakland Raiders 20-17 arányban gyűrte le az AFC North éllovasát, a Cincinnati Bengals-t. Az eredményt az utolsó percben TD és egy kickoff return során vétett fumble-t követő mezőnygól révén megfordító Fosztogatók 50 éves története során csupán másodszor esett meg, hogy az ezüst-feketék egy találkozó záró minutumában kétszer is pontot szerezzenek. 1968-ban a nevezetes, Jets elleni Heidi Game alkalmával Al Davis csapata ugyanilyen kiválóan hajrázott, még ha annak az ominózus gyermekfilm miatt kevés tanúja is lehetett. (Erről a korábbi derbiről itt olvasható rövid összefoglaló.)

(Készült az Elias Sports Bureau közléseinek felhasználásával.)

Dorkó Szabolcs (Szabler)