Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 13 éve
Rookie minicamp 1 . nap . Remek floridai idő volt (lesz egész hétvégén) esil mintha dézsából öntenék.cyprien és Shoeelace nagyon élt az újoncok között, előbbinek volt pickje és FFje, utóbbinak volt 2 hosszabb futása és WRként is voltak szép elkapásai.
A QBk közül Bradley nagyon elégedett volt Scott-tal, viszont Matt az edzés végére megsérült, remélhetőleg nem komoly és szombaton újra bevethető lesz.
Shoelacenek ennyi volt a rookie minicamp, megy vissza a Michiganbe, holnap lediplomázik. Be volt kötve a cipőfűzője, de Mark Long szerint elég lazán 😂. 16os mezben edzett ma, inkább ebben szeretne lenni, de mivel a csapat RBként számít rá elsősorban, és csak ezután WRként, lehet az előszezonra már a kijelölt 29est viselnie.
A North Carolina Statees UDFA WR Tobias Palmernek volt egy hatalmas TD elkapása a draftolt DBk ellen, talán ő volt a legjobb az UDFAk közül az első nap.
Hazel Bradley szerint lehet LEO esélyes nálunk, ma jól teljesített.
Bradley nyilatkozata az edzés után(ez a pasi egy Energizer nyuszi, John Locke fizimiskába bújtatva. 😀) www.jaguars.com/media-gallery/videos/Gus-Bradley-press-conference/08f69a52-ba96-4d1b-9807-d6ad171b74c3
Napértékelő edzésvideókkal, és Shoelace interjúval:
www.jaguars.com/media-gallery/videos/Inside-the-Jaguars-Rookie-Minicamp/8af52824-1ba4-483e-8315-a25c4e70b08e
Tony Khan, on the other hand, produced data that suggested Blaine Gabbert was in the top third of NFL quarterbacks when given at least 2.6 seconds to throw.Shao Jrra mondják, hogy nagy statguru, és a statisztikák ilyen szintű feldolgozása amit ő is csinál befolyásolni fog dolgokat a csapat életében. Egyelőre korai megmondani, hogy ez most jó vagy rossz lesz-e nekünk...
Ráció a döntések mögött 😊
www.nfl.com/news/story/0ap1000000166668/article/luke-joeckel-pick-driven-by-jaguars-prospect-analyticsundisputedly
több mint 13 éve
Tony Khan, on the other hand, produced data that suggested Blaine Gabbert was in the top third of NFL quarterbacks when given at least 2.6 seconds to throw.Ráció a döntések mögött 😊
több mint 13 éve
Albert Breer készített egy hosszú és érdekes cikket a Jagsről - erősen ajánlott anyagVan benne pár érdekesség, talán a legnagyobb, hogy 2/1en Cyprien mellett a Stanford TEje(2/3 Phily), Zach Ertz és a Missisippi State CBje, Darius Slay(2/4 Eagles) volt a value board tetjén.
több mint 13 éve
A rookie bemutatkozóest videója: (Interjú van benne Bradleyvel, Joeckellel, Grtzel, Cypriennnel, Ace Sanderrsel, és az UDFAk közül Scottal és Pryorral. Ace Sanders még rappel is benne (Shadrick nem tudta ki az a Kendrick Lamar 😀), a legjobb interjú meg talán Matt Scotté. Ez a pasas tényleg roster spottért jött. www.jaguars.com/media-gallery/videos/Inside-the-Jaguars-Rookie-Premiere/dc743b57-096e-478e-aa5e-59d6048b56da
Bradley beszélt Blackmonról az FTUnak,. Amióta megtudták, hogy Alkesz/Füves el lesz tiltva már 6 vagy 7 alkalommal beszélt Blackmonnal, és bízik benne.
jacksonville.com/sports/football/jaguars/2013-05-02/story/jaguars-coach-gus-bradley-wr-justin-blackmon-i-trust-him
több mint 13 éve
Kuharsky Chris Polianről szóló cikkében említett pár dolgot, amiért már most hányok a gondolattól, hogy ez a barom most nálunk kapott állást. Chris Polian may or may not be a good personnel evaluator. He was reportedly a driving force behind some Colts draft picks that did not pan out, most notably left tackle Tony Ugoh.A (remélhetőleg) jó hír:
He had a reputation for having an oversized ego, and while I heard more tales of it, I saw it a bit myself.
Undeniably, his critics think he rose up the ranks in Indianapolis more because of whom his boss/father was than because of his résumé. Same now as he’s resurfaced in a prominent position with one of his father's disciples, if you will.
In working some with Caldwell so far and watching what he’s done, I feel very confident the Jaguars are in good hands. Polian’s new post isn’t one where he will be visible or out front, which is a good thing.
több mint 13 éve
A bajszos biztos rájött, hogy sz*rban van a haza, és kiadta ukázba, hogy mindenki hozzon magával még egy embert. 😊peterk2005Nekem úgy tűnik a bajszos most tényleg csak a pénzt adja ehhez, Caldwell az igazi góré.
több mint 13 éve
A bajszos biztos rájött, hogy sz*rban van a haza, és kiadta ukázba, hogy mindenki hozzon magával még egy embert. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
majd a waiveren is fog érkezni sztem kerettag. aki máshol nem fog beférni az itt simán kaphat helyetbraxa88Reméljük..
Közben a 8 draftolt és a 23 UDFA igazolás mellett a Jags meghívott még 19(!) újonc tryoutost a hétvégi rookie campre:
Macon Allan, OT, Missouri Western
Mario Benavides, C, Louisville
Willie Carter, FB, Tulsa
Jacob Dombrowski, P, Harvard
De’Leon Eskridge, RB, San Jose State
Uriah Grant, DT, Mississippi
J.D. Griggs, DE, Akron
Brynn Harvey, RB, Central Florida
Kawaun Jakes, QB, Western Kentucky
D.D. Jones, DT, Arkansas
Joseph LeBeau, LB, Jackson State
Terrance Lewis, WR, Alcorn State
Jon Major, LB, Colorado
Cameron Meredith, DE, Nebraska
Drew Schaefer, C, Washington
Rick Schmeig, C, Purdue
Terrence Stephens, DT, Stanford
Adam Yates, K, South Carolina
Duane Zlatnik, G, Kansas
Így a hétvégén összesen 50 újonc (8 draftolt + 23 igazolt UDFA + 19 tryoutos) készül majd a veteránokkal az Everbank Fileden!
több mint 13 éve
majd a waiveren is fog érkezni sztem kerettag. aki máshol nem fog beférni az itt simán kaphat helyet
több mint 13 éve
Hivatalos: Caldwell felvette a front officeba Lil' Poliant!Chris Polian is officially director of pro personnel for the Jaguars.(Kuharsky)Nem örülünk, Vincent. Nagyon nem.
több mint 13 éve
Lowery az a Landry inkább 😀HöriÉs tényleg. Javítva.
A durva az, hogy a draftoltakat és az UDFAkat összeadva 16 rookie lesz minimum az 53as keretben szeptemberben!
több mint 13 éve
53as keret jóslat:QB: (2):Gabbert/Henne (a vesztes cut, Gabbert esetében talán trade) Scott
RB/FB(5): Jones-Drew, Forsett, Shoelace, Owens, Pryor
WR (5): Shorts, Alkesz/Füves, MoMass, Shipley, Sanders
TE(3): Marcedes, Otten, Veldman/Stanback
OL(9): Monroe, Joeckel, Bradfield, Nwaneri, Rackley, Pasztor, Brewster, Nowak, DIll/Nady
DT(5): Miller, Alualu, Marks, Barnes, Pendleton/D'Anthony Smith/Abry Jones
DE(5): Babin, Branch, Mincey, Lane, Hazel/Davis
LB (5) Poz, Allen, Hayes, Stanford/Greg Jones, Bomar
CB (6):Mike Harris, Gratz, Ball, Jeremy Harris, McCray, Rutland
S (5): Lowery, Cyprien, Evans, Blake, Prosinski
K: Scobee
P: Anger
LS: Tinker
Ez 8 UDFA: Scott, Pryor, Otten, Dill vagy Nady, Barnes, Bhomar, Tinker (lehet 9 is, ha Hazel kiszorítja Ryan Davist DEben vagy Abry Jones D'Anthony Smitht vagy Pendeltont ).
több mint 13 éve
Így a Ddraft után ahogy olvasom tobb helyrol a cikkeket elég korrekt pickeknek néznek ki a srácok....Sanders,Evans,Cyprien, ugyanúgy a UDFA-s játékosok is. Személyszerint kijelenthetem hogy jobb mint a tavalyi!Most olvastam a BCC-n Matt SCOTT-ról...menyire befolyásolhatja a volt agyrázkódása a további karierjét?
több mint 13 éve
Kuharsky írásában összehasonlította a 2 UConn cornert, Gratzt és a Titansbe került Wreh Wilsont.espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/49852/comparingcontrasting-gratz-wreh-wilson
Érdekes cikk.
egyszerű iktriad, tippelj össze egy 53-as keretet jelenlegi állás szerint aztán meglátod hány udfa fér bele a saját legjobb belátásod szerint.HöriÖsszerakok egyet hamarosan, de kicsit nehéz a dolog, mert szerintem néhány veterán helye egyáltalán nem biztos. Plusz a back seven összeállítása jelenleg pl. olyan képlékeny, mint a tejbegríz.
több mint 13 éve
egyszerű iktriad, tippelj össze egy 53-as keretet jelenlegi állás szerint aztán meglátod hány udfa fér bele a saját legjobb belátásod szerint.
több mint 13 éve
Ma magyar idő szerint este 10:15től élőben leszenk bemutatava a jags rookiejai (nem tudom, az UDFAk is, vagy csak a 8 draftolt. Itt lehet majd figyelemmel kísérni a dolgot.
www.jaguars.com/live/
Simán előfordulhat, már csak azért is, mert több helyi beat writer is nagyon elképzelhetőnek tartotta a dolgot draft előtt(sőt akkor még 12-15 lehetséges UDFAról beszéltek...).10 UDFA a rosteren?! az kemény lenne 😛braxa88www.nfl.com/news/story/0ap1000000165827/article/matt-scott-darick-rogers-head-undrafted-freeagent-signingsVégre valami jóban 1. vagyunk. És mivel 5-10 ember megcsíphet egy helyet belőlük a végső rosteren, ez még jól is elsülhet.iktriad
UDFA húzásokat dícsérik!Húsrágó
Matt Scott, Ryan Otten, TJ Barnes és Lonny Pryor szerintem biztos, hogy megcsípik a végső 53at, és jó esélye van Abry Jonesnak és Paul Hazelnek is. És ez már kapásból 6....
több mint 13 éve
10 UDFA a rosteren?! az kemény lenne 😛www.nfl.com/news/story/0ap1000000165827/article/matt-scott-darick-rogers-head-undrafted-freeagent-signingsVégre valami jóban 1. vagyunk. És mivel 5-10 ember megcsíphet egy helyet belőlük a végső rosteren, ez még jól is elsülhet.iktriad
UDFA húzásokat dícsérik!Húsrágó
több mint 13 éve
www.nfl.com/news/story/0ap1000000165827/article/matt-scott-darick-rogers-head-undrafted-freeagent-signingsVégre valami jóban 1. vagyunk. És mivel 5-10 ember megcsíphet egy helyet belőlük a végső rosteren, ez még jól is elsülhet.
UDFA húzásokat dícsérik!Húsrágó
több mint 13 éve
Megvannak az újoncok mezszámai:Draft pickek
76 Luke Joeckel
37 Jonathan Cyprien
27 Dwayne Gratz
18 Ace Sanders
29 Denard Robinson
26 Josh Evans
31 Jeremy Harris
35 Demetrius McCray
-------------------------------------------------------------------------------------
UDFA sereg
70 T.J. Barnes
44 Maalik Bomar
43 Marcus Burley
74 R.J. Dill
41 Jeremiah Green
79 Paul Hazel
91 Abry Jones
80 Cole McKenzie
81 Jamal Miles
61 Stephane Milhim
73 Jeff Nady
88 Ryan Otten
83 Tobias Palmer
34 Lonnie Pryor
49 Kyler Reed
56 LaRoy Reynolds
6 Jordan Rodgers
5 Matt Scott
40 Steven Terrell
46 Carson Tinker
62 Roderick Tomlin
30 Trey Wilson
49 Mike Zimmer
több mint 13 éve
Érdekes és remek hír nektek:Az este már erről. Ezért volt tavaly a szívózás és a leghosszabb holdoutja Blackmonnak a tavaly rookie classból. Nem irigylem az ügynökét....
Sándor Gaál @pfbusiness 3m
Justin Blackmon 4 mérkőzéses eltiltásával törlődtek a garantált tartalmak a szerződéséből. Tegnap még 10.772.248 $ volt, ma pedig 0 $.Rolni
iktriad nem mondod komolyan, h a 6'1 210-es Blackmon-t fogja helyettesíteni az 5'7 173-as Sanders?!...RolniŐ is. Meg MoMass. Meg Shipley. megoszlanak majd a teendők a 3 ember között.
Nem tudom volt-e már, Lil' Polian joins Jacksonville Jaguars...Championship.
www.nfl.com/news/story/0ap1000000165613/article/chris-polian-to-join-dave-caldwell-on-jacksonville-jaguarssenkise
több mint 13 éve
4 meccsre jók lesznek a keret tagjai is. Ha Gabbert irányít, akkor úgyse kap labdát Alkesz, úgyhogy inkább az fog feltűnni, hogy Gabbert 1-nél több WR-nek passzol a szezon elején.
több mint 13 éve
Érdekes és remek hír nektek:Sándor Gaál @pfbusiness 3m
Justin Blackmon 4 mérkőzéses eltiltásával törlődtek a garantált tartalmak a szerződéséből. Tegnap még 10.772.248 $ volt, ma pedig 0 $.
iktriad nem modod komolyan, h a 6'1 210-es Blackmon-t fogja helyettesíteni az 5'7 173-as Sanders?!...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM