AFC South szezonelőzetes

Már csak egy hét van addig, hogy újra láthassuk az NFL teljes mezőnyét, így itt az ideje, hogy folytassuk a szezonelőzeteseket az AFC Déli csoportjával.

AFC South


Indianapolis Colts (14-2)
Tipp: 12-4, bye week és 1. hely a csoportban


Az előző évi kisiklás után a Colts újra jött, látott és megnyerte a csoportját, az NFL legjobb mérlegével zárt és még a Super Bowlig is eljutott, ahol elvérzett a Saints-szel szemben. A bukás fő oka a nem létező futójáték és részben a támadó- illetve a védő fal teljesítménye volt. A védőfalba érkezett az 1. körös Jerry Hughes, hogy próbálja tehermentesíteni a Pro Bowler Freeney-Mathis párost. A linebacker sor kiegészült a 2. körben draftolt Pat Angererrel, aki a létfontosságú depth-et biztosítja a védelem legfontosabb játékosa Gary Brackett mögött. Erre lehet szükség is lesz a szezon elején, hiszen Brackett a preseasonben megsérült. A két új érkező után fontos szót ejteni a két visszatérő játékosról, Melvin Bullittról és Antoine Bethearól. Bullitt remekül helyettesítette Sanders-t annak sérülése idején, és lehet, hogy ismét szükség lesz majd a szolgálataira. Bethea pedig a jó játéka elismeréseként megkapta a hosszú távú szerződését, ellentétben a két holdouttal fenyegető játékossal, Wayne-el és Mathis-szel. Kettőjükön kívül meg lehet még említeni magát Sanderst is, mint visszatérőt bár, hogy mennyi ideig fog majd játszani azt senki sem tudhatja. A DT pozíciótól eltekintve a Colts védelme nagyon jó kezdőkből áll, de maximum egy beugró van, aki egy sérülés esetén nagy visszaesés nélkül be tudja tölteni az űrt. A defensive endeknél ez Hughes, a linebackereknél ez a bármelyik poszton bevethető Angerer, a safetyknél pedig Bullitt. Látható, hogy két pozíció kimaradt a felsorolásból. A defensive tackle-öknél nincs kiemelkedő játékos, hanem több azonos képességű, de közepes ember van, így ez az egyetlen pozíció a védelemben, ami nem tekinthető sérülés érzékenynek. A cornerbackekből viszont már most is kevés van a Coltsnál, pedig még el se kezdődött a szezon. Ráadásul a két kezdő Powers és Hayden is már tavaly sérülésekkel küzdött. Ez lehet a Colts leggyengébb pontja, ha nem kapják meg a megszokott kiemelkedő támogatást a pass rushtól.


A védők után lássuk a támadókat. A négyszeres MVP Peyton Manninget remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni. Korábbi 1. körös pick Anthony Gonzalez majd 1 éves kihagyás után újra egészséges, így Garconnal és Collieval Manningnek már 3 kiváló fegyvere is van, akit Wayne-en kívül használni tud majd. És akkor még nem is esett szó a tavaly 100 elkapással, 1000-nél több elkapott yardal és 10 TD-vel záró Dallas Clarkról. Összességében talán karrierje során idén áll rendelkezésére a legerősebb és legsokoldalúbb elkapó gárda Manning számára, de az offense mégsem néz kiemelkedő év elé. Erről a meggyengült és sérülésekkel sújtott támadófal és az évek óta haldokló futójáték tehet. Addai mellé mindenképp szükség van egy tehermentesítő futóra, de Brown egyelőre semmilyen szinten nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, főleg a pass protection terén nem, ami viszont elengedhetetlen a Coltsnál. A támadófalnak már régóta nem a futásblokkolás az erőssége, de mivel Manning képes mindig a kellő időben szabadulni a labdától, ezért a pass protectionben nem ütközött ki nagyobb gyengeség. De az eddig is gyengécske falból távozott a LG Ryan Lilja, megsérült a vakoldali tackle Charlie Johnson és a többszörös pro bowler center Jeff Saturday is. Lilja helyét valószínűleg a korábbi LT Tony Ugoh vette volna át, de Johnson sérülésével kénytelen újra tacklet játszani. Ugoh ténykedésében eddig nem volt sok köszönet, de még így is ő a legjobb opció a Colts számára, ezért nagyon fontos Johnson felépülése. Mivel Ugohnak más elfoglaltsága lett, így a tavaly kezdő állását elvesztett guard Mike Pollak veszi majd át Lilja LG pozícióját, és ha szükség lesz rá akkor Jamey Richard váltja majd fel Pollakot vagy lesz a center Saturday helyett. Pollak a tavalyi szezont még kezdő falemberként kezdte, de gyenge teljesítményével az évet már csereként fejezte be. A sérülések miatt most az ölébe hullott egy újabb esély, hogy bizonyítson. Richardnak is vannak kezdő tapasztalatai, ő már korábban sikeresen helyettesítette Saturdayt. Ezt a sok változást leírni sem egyszerű, nem hogy a gyakorlatban sikeresen megvalósítani egy idén debütáló, új offensive line edzővel. A támadó fal felbolygatott állapota előreláthatólag nem lesz nagy hatással Manning teljesítményére, de ha lehetséges, akkor tovább gyengíti a futójátékot, főleg az eddig is nagy nehézséget jelentő third down és pár yardos szituációkban. Minden negatívum ellenére, mivel Peyton Manning vezeti ezt az offenset, ezért várhatóan gyenge és sérült támadófallal és 0 futójátékkal is valahogyan sikeres tud majd maradni a Colts, persze amíg Curtis Painter az oldalvonal külső oldalán marad.


A special teamből távozott a kicker Matt Stover és minden jel arra utal, hogy Adam Vinatieri ismét 100%-os.  A kickoffokért és a puntokért továbbra is Pat McAfee lesz majd a felelős, de az idei évben új returnerek fognak majd bemutatkozni, akik bárkik is lesznek nem lesz nehéz dolguk túlszárnyalni elődjeiket.


A Super Bowl résztvevőknek általában nehézséget szokott jelenteni már a playoffba való visszajutás is, de szerintem az erős passzjátéknak és a feljavuló futás elleni védelemnek köszönhetően az Indianapolis ismét visszajut a playoffba. Ugyanakkor, ha a Texans egyszer rájön, hogy hogyan tudják nem magukat, hanem a Coltsot megverni, akkor veszélybe kerülhet a csoportelsőség.



Houston Texans (9-7)
Tipp: 11-5, wild card és 2. hely a csoportban


A Texans tavaly, története során első alkalommal tudott pozitív mérleggel zárni, és majdnem a playoffba is bejutott. Idén januárban pedig könnyen elképzelhető, hogy első playoff mérkőzésére készülhet majd a Texans. Az idei offseasonban a védelem három fontos tagja vált szabadügynökké, közülük ketten DeMeco Ryans és Bernard Pollard visszatértek és a távozó Dunta Robinson pótlására pedig a draft első körében érkezett Kareem Jackson. Jackson már egyből kezdő cornerback lesz a másodéves Glover Quin mellett, akinek a hibájából tavaly a Texans egy touchdownt sem kapott. Mögöttük Eugene Wilson és a tavaly pro bowl formában játszó Bernard Pollard párosa fog felállni, ahol inkább Wilson egészsége, mint mutatott játéka miatt kell inkább aggódni. A Texans védelme a tavalyi szezonban képes volt meccseket eldönteni és fontos pillanatokban turnovereket kierőszakolni. Azóta tovább erősödött a védelem, de ennek ellenére egy viharfelhő mégis beárnyékolja a derűs jövőképet, ez pedig Brian Cushing 4 meccses eltiltása. Cushing a tavalyi szezon legjobb újonc védőjátékosa volt, és nagy szerepet vállalt a Texans sikereiben, így az ő átmeneti elvesztése kemény feladat elé állítja majd az edzői stábot. Az MLB Ryans tavasszal egy új 6 éves szerződést írt alá ezzel hosszú évekre bebiztosította magát a Texans védelmének közepén. Az egyik társa továbbra is Zach Diles marad, de Xavier Adibi sérülése miatt, minden bizonnyal majd a rookie Darryl Sharptonnak kell átvennie Cushing helyét, ami egy tapaszt játékosnak is kemény feladat lenne. A Texans védelme egy jó egészet alkothat Cushing visszatértével, de addig a megüresedett linebacker sorral és a még tapasztalatlan és inkább sebezhető secondaryvel nagyon nehéz első hetek elé néznek, és fontos segítségre kell számítaniuk majd a támadó egységtől.


Matt Schaub szépen lassan remek irányítóvá nőtte ki magát, akit ha elitnek még nem is lehet nevezni, de már egy lépésre került tőle. Ehhez azonban el kell még vezetnie a csapatát a playoffba és erre az idén minden lehetősége meglesz. Andre Johnson még le sem járó szerződését újabb évekkel hosszabbították meg, Kevin Walter is visszatért. Ott van még aztán az akár kezdő WRnek is megfelelő Jacoby Jones illetve a remek elkapó TE Owen Daniels is kezd felépülni tavalyi sérüléséből, bár ő még az első hetekben valószínűleg csak kisebb szerepet fog majd kapni. De az igazi változást nem egy elkapó, hanem egy futó jelenti majd Schaub és a Texans számára, ő pedig nem más mint Arian Foster. Foster amellett, hogy megoldást jelenthet a tavaly már burleszkbe illően végződő rövid yardos szituációkra, az előszezon alapján kezdő RB-ként is képes lehet veszélyt jelentő futójátékra, ami megnyithatja az utat Schaub legnagyobb fegyvere a play action passzok előtt. Foster még a tavalyi év végén került előtérbe és Ben Tate IR-re kerülése miatt ismét megnyílt előtte a lehetőség, hogy kezdőként bizonyítson. Összességében, ha Foster ismét a tavalyi formáját mutatja, akkor a Texans mondhatja magáénak a liga egyik legerősebb offensét, ami bármelyik védelemnek nagy fejtörést tud okozni.


A tavalyi szezonban Kris Brown lába mindig a legrosszabbkor ingott meg, ezért Neil Rackers érkezett a helyére, hogy a csapat első számú rugója legyen.


A Texans egy kiugró év elé néz, és ha valahogy túl tudná tenni azon magát, hogy a körülményektől függetlenül mindig megverje magát a Colts ellen, akkor még a csoportgyőzelemre is esélyes lehet.

 


Tennessee Titans (8-8)
Tipp: 8-8, 3. hely a csoportban


A Titans tavalyi szezonja a pokolban kezdődött és majdnem a mennyben végződött, hála a tulajdonos merész döntésének, hogy a gyengén játszó Kerry Collins helyett ismét Vince Young lett a kezdő és ez majdnem playoffot is ért. A tavalyi szezonban a korosodó linebacker sor, a secondaryt sújtó sérülések és a védő fal meggyengült rotációja okozta a Titans vereségeinek zömét. Hiába érkezett az első körben a DE Derrick Morgan, sikerült megtartani a DT Tony Brownt és leigazolni a DE Jason Babint, a védő fal elvesztett az inkább már csak nevéből élő Jevon Kearse-t és a végig kezdő Kyle Vanden Boscht. Így az idei évben meglepetés lenne, ha a régi gyilkos rotációt és a domináns pass rusht látnánk a Titanstől. A linebacker pozícióban fontos visszatérő, a biztos pontnak számító középső linebacker Stephen Tulloch. Az hogy az ő két oldalán ki fog játszani, azt maximum csak sejteni lehet. A vállsérülésből még mindig lábadozó David Thornton, az Eaglestől érkező Will Witherspoon és a tavaly rookieként berobbanó Gerald McRath a nagy esélyesek a két OLB posztra. De Thornton nem épült fel a szezon kezdetére és ki kell hagyni legalább az első 6 meccset, McRath pedig el van tiltva a szezon első 4 mérkőzéséről. Emiatt nagyon nehéz szezonkezdés elé néz ismét a Titans. De nem csak a linebacker pozícióban vannak még be nem töltött kezdő helyek, mivel Jeff Fisher még mindig nem nyilatkozott arról, hogy az inkább sebességével kiemelkedő Jason McCourty vagy a rookie Alterraun Verner lesz-e majd Cortland Finnegan párja, mint kezdő cornerback és ki lesz majd csak a harmadik számú. Összességében a Titanstől szokatlan módon a védelmet illetően csak nagy kérdőjelekkel indulhatunk neki a szezonnak.

 

Aki követte tavaly az NFL-t az biztos találkozott már Chris Johnsonnal a Titans gyilkos futójával, aki majd minden meccsen több mint 100 futott yarddal zárt és az évet végül több mint 2000 yarddal fejezte be. Minden bizonnyal ezt a teljesítményt nem tudja majd megismételni, de Johnson minden mozdulatában benne van a veszély, hogy egy 80 yardos futás fog kisülni belőle, még akkor is, ha a teljes védelem rá koncentrál. Young tavaly jól oldotta meg, hogy nem próbálta túljátszani a szerepét a Chris Johnson Showban, hanem mindig pont elég veszélyt jelentett ahhoz, hogy ne lehessen csak a futójáték megállítására koncentrálni, vagy éppen megfizetett az ellenfélnek, ha épp elkövették ezt a hibát. Az elkapóknál a preseasonban Kenny Britt nem tudott élni a Justin Gage sérülése nyújtotta lehetőséggel így végül valószínűleg csak 3. számú elkapóként fog rá számítani Jeff Fisher, Gage és a csukló sérüléssel bajlódó Nate Washington mögött. Az offense tekintetében a fő szereplők közül egy távozóról kell beszámolni, hiszen a kiemelkedő center Kevin Mawae nem tért vissza a csapathoz a tavalyi szezont követően. A helyét a korábbi találgatásokkal ellentétben nem Leroy Harris, hanem az eddigi LG Eugene Amano vette át.  Összességében minden adott Chris Johnsonnak, hogy még egyszer elkápráztassa az amerikai football szerelmeseit.


A Titans kickere továbbra is Rob Bironas marad, de a tapasztalt punter Craig Hentrich a visszavonulás mellett döntött. A helyét az őt már tavaly is helyettesítő Brett Kern fogja átvenni.


A Titansben a játékos mozgáson kívül volt érdekes edzői mozgás is. Kirúgták a korábbi running back edző Earnest Bynert és a helyére érkezett a Jaguarsban ugyanazt a pozíciót betöltő Kennedy Pola. Pola viszont fél évvel a kinevezése után otthagyta a Titanst, hogy a USC offensive cordinatora legyen. Az emiatt megüresedett pozíciót így végül a korábbi QB coach Craig Johnson kapta meg. A történet igazi csavarja viszont az, hogy a kirúgott Byner Jacksonvilleben kötött ki, a helyét a Titansben csak átmenetileg átvevő Pola helyén, így most ő a Jaguars running back edzője.


Én személy szerint érzem az erőt a Titansben, hogy kedvező eredményekkel elcsíphesse az egyik wild card pozíciót is, de ahhoz kiemelkedő teljesítmény kell a megbolygatott front seventől, már az első meccstől kezdve. Valószínűbb viszont egy gyengébb kezdés és egy 8-8 körüli befejezés.

 


Jacksonville Jaguars (7-9)
Tipp: 6-10, 4. hely a csoportban


A tavalyi szezonban a kedvező sorsolásnak köszönhetően a csapat gyengébb játékkal is hosszú ideig közel állt ahhoz, hogy elcsípje az egyik wildcard helyet, de a szezont végül 4 egymás utáni vereséggel és playoff nélkül zárták. A végső bukás fő oka a védő és támadó fal gyenge játéka volt. Nem érkezett új támadó falember, de a védő fal teljesen megváltozott az idei évre. Érkezett egy nagynevű, de sérülés után lábadozó DE Aaron Kampman, illetve a 2008-as évhez hasonlóan a drafton az első két választásuk védő falember volt, csak ezúttal mindketten nem DE-k hanem DT-k. Sajnos azóta, a 3. körben választott D'Anthony Smith súlyos sérült szenvedett és idén már nem tud pályára lépni, így az 1. kör 10. pickjével választott Tyson Alualunak egyedül kell majd betölteni, a két távozó korábbi kezdő Rob Meier és John Henderson által hagyott űrt. Kampmanen kívül még egy neves érkezőt mondhat magáénak a Jaguars, ő pedig Kirk Morrison. Új kezdő szintű linebackerre, a tavalyi gyenge védelmen kívül azért is volt szükség, mivel a több éve kezdő Clint Ingram elhagyta a Jaguarst, hogy a Saintsbe igazoljon. A sok új érkező ellenére, a csoportban legfontosabb védelmi egység, a secondary, változatlan maradt. Ez csak azért gond, mivel tavaly nagyon gyenge szezon produkáltak. Az alsóbb osztályból érkező Derek Coxnak, még van fejlődési lehetősége, de a korábbi első körös Reggie Nelson már évek óta egyre gyengébben játszik és inkább az ellenfél 12. játékosa. Az ide preseasonban már meg kellett küzdenie a kezdő free safety pozícióért Gerald Alexanderrel. A rossz hír sajnos, hogy Alexander se tudott igazán bizonyítani, így úgy tűnt, hogy a választás majd a rossz és a rosszabb között lesz.. Végül a Jaguars egy harmadik opciót választott, hiszen megvált Alexandertől és Nelsontól is. Ezután a meglepő húzás után valószínűleg az inkább SSnek jobb Sean Considine lehet a kezdő free safety. A ő, vagy egy még számomra is ismeretlen személy safety párja az ex-steeler Anthony Smith lesz, aki jó képességű játékos, de nála inkább mentális gondok adódhatnak. Összességében befejeződött a Jaguars front seven teljes átalakítása, de csak majd a szezonban derül ki, hogy a sok fanyalgó ellenére Alualu tényleg megérte-e a korai draft picket? Hogy Harvey egy egészséges Kampmanel végre érezhető nyomást tud majd gyakorolni az ellenfél irányítójára? Vagy, hogy egy ilyen secondaryvel túl lehet-e élni két meccset Matt Schaub és Peyton Manning ellen? Ezekre a kérdésekre lesz majd érdemes odafigyelni a Jaguars védelemmel kapcsolatban az előttünk álló 16 alapszakasz mérkőzésen.


A támadó egységet tekintve az volt a nagy kérdés az előző szezon végeztével, hogy a Gators-béli búcsúja után, beköszönt-e a Tebow korszak a Jaguarsnál. A többség meglepetésére a válasz a nem lett, és így továbbra a „kis ember” nagy feladata lesz, hogy a franchise-ot a hátán cipelje. Azonban tavaly már megtanulhattuk, hogy egyedül nem megy, még ha a kivételes Maurice Jones-Drewról is van szó. A tavalyi idényben Garrardot annyiszor sackelték, mint a divízió másik három kezdő irányítóját összesen. Ennek meg is lett az eredménye és a Jaguars offense rendre gyártotta a turnovereket. Az idei szezonra elengedhetetlen e téren a változás. 2007-ben láthattuk, hogy Garrard képes eljátszani a nem világmegváltó, de labdabiztos és a futójátékot pont kellően támogató irányító szerepét, és a Jaguars sikeréhez mindenképp ezen a szerepen keresztül vezet az út. Az offenseben idén inkább távozók voltak többségben, de a nagy gond, hogy a többségük tavaly érkezett. Tra Thomas alig kapott szerepet és a Jaguars inkább a tavalyi draftoltjaival Monroeval és Brittonnal képzeli a jövőt. Az ő munkájukat segíti majd, hogy az idei évben a Jaguars sokszor fog majd felállni két TE-el. Ezzel kapcsolatban két nagyon különböző tight endet érdemes kiemelni a csapatból. Az egyikük a remekül blokkoló Marcedes Lewis lesz, aki Garrard nagy barátja lehet majd a szezon végére, a másik pedig Zach Miller, akinek remek kezei vannak az elkapáshoz. Ha már elkapás, akkor fontos megjegyezni, hogy a tavaly még kezdő WR párosból Holt már visszavonult és Williamson sincs már a csapatnál. A távozók persze a kidobott pénztől eltekintve örömet is jelentenek, hiszen a helyüket mind a Jaguars saját fiataljai veszik át. Mike Sims-Walker remek szezont futott még megfelelő társak nélkül is, és Mike Thomas is kezd egymásra találni Garrardal, így a tavaly kilátástalan passz játékban egy év alatt nagy pozitív változás állhat be, persze ha Garrard rátalál a régi formájára és a támadó fal a továbbiakban nem rajzol célkeresztet a mellkasára. Ha ez megtörténik, akkor Maurice Jones-Drew kicsit könnyedebben tudja majd azt csinálni, amit tavaly is, tehát fut, elkap, touchdownokat szerez, és mellette még marad arra is ideje, hogy a franchise szerethető arca maradjon és Floridában tartsa a csapatot.


A tavalyi szezonban sem a punter Adam Podlesh sem Josh Scobee nem volt kiemelkedő, de mindketten megtartották az állásukat. Viszont két veszélyes returner Deji Karim és Scotty McGee érkezésével illetve azzal, hogy a special team ász Kassim Osgood csatlakozott Montell Owenshez, a Jaguars speciális csapategysége a visszahordások tekintetében liga egyik legjobbja lehet.


Attól függetlenül, hogy az idei nagy változtatások beválnak-e, szerintem a nehéz sorsolás miatt a Jaguars csak egy gyenge középcsapat lesz az idén, aki a csoporton belül a Coltsot és a Texanst kaphatja el 1-1 mérkőzésen, de rajtuk kívül nagy skalpokat nem nagyon gyűjthet majd be és 6-10-es mérleggel zárja majd az évet.