Divisional Playoff - beharangozók

A hétvégi mérkőzések előzeteseit olvashatjátok itt.

Seattle Seahawks @ Green Bay Packers
Lambeau Field, Green Bay, szombat 22:30 óra (magyar id? szerint)

Hamisítatlan északi rangadóra kerül sor ma este a legendás Lambeau Fielden, rengeteg pikáns sztorival, amib?l messze kiemelkedik Mike Holmgren, a Seattle vezet?edz?jének esete, aki még 1996-ban, a klub történetének utolsó Super Bowl gy?zelmét érte el a csomagolókkal. Mivel a mérk?zést a „frozen tundra”-nak becézett Green Bayben játsszák, el?reláthatólag a két csapat mellett, az id?járásnak is komoly szerep juthat a találkozón. A mostani el?rejelzések 0 és -2 celsius fok közötti h?mérsékletet jósolnak, esetleges hóeséssel. Az ilyen id? tipikusan a jobban védekez? csapatnak kedvez. Bár eldönteni a meccs el?tt nem egyszer?, hogy melyik csapat lehet ez. Nézzük inkább, hogy a két fél mellett milyen érvek szólnak.
     Kezdjük a hazaiakkal. Hazai pálya, majd 80 000 ?rjöng? „sajtfej?”. Óriási lelki plusz, err?l nem érdemes vitázni. Brett Favre. Az öreg, bár rebesgeti, hogy esetleg jöv?re is csatasorba áll, véleményem szerint utolsó rájátszásában játszik. Ennek megfelel?en csapattársai 120%-ot próbálnak majd kiadni magukból a vezérükért. És, hogy a lelki dolgoknál maradjunk, a Packersnek nincs vesztenivalója. Arra, hogy ?ket a divisional roundban is láthatjuk játszani, a szezon el?tt, egy elemz? se tett volna egy fillért sem. ?k az év meglepetéscsapata, ennek megfelel?en maximális nyugalommal játszhatnak, mert már az óriási siker volt, hogy idáig eljutottak. Igazából azért sorolom a lelki tényez?ket, mert szakmailag nem tudok olyan dolgot mondani, amiben a Green Bay er?sebb lenne egyértelm?en a tengerisólymoknál. Ezzel szemben a vendégek mellett szól a jobb játékos állomány, illetve hogy ?k már megmutatták idén a playoffban, hogy nagyon er?sek. A Washington elleni gy?zelmük meggy?z? volt. Brutálisan dolgozott a védelem, és  az offense is hozta, amit kellett.
    Nézzük posztonként, hogy mire számíthatunk. Brett Favre és Matt Hasselbeck közül nem nehéz kiválasztani a jobbat. A rutin és a játéktudás Favre apó sima gy?zelmét sugallná a meccs el?tt, de Hassi is hatalmas küzd?. Ráadásul idén igen meggy?z?, nagyon jól összeszokott az elkapóival. Ami ellensúlyozhatja Favre el?nyét, hogy seattle-i oldalon több célpont áll rendelkezésre. A Packersnél Driver és Jennings messze kiemelkedik, James Jones csak néha-néha villant valamit. A másik oldalon Deion Branch visszatérésével már 4 nagyon veszélyes és bármikor bevethet? WR áll csatasorban. Branch, Engram, Hackett és Burleson között nincs lényegi különbség. Holmgren bátran váltogathatja ?ket, és nem kell 1-2 emberre kihegyeznie a passzjátékot. Szükség is lesz a passzjátékra, mert idén egyik csapat sem a futásáról híres. Ryan Grant ugyan nagy meglepetéseket okozott a szezon során, de mégsem volt igazán domináns, míg a másik oldalon Shaun Alexander nagyon messze tudása alatt játszott, míg Maurice Morris csak limitáltan tudja kiegészíteni az egykori MVP-t. Egyénileg természetesen ezen a poszton jobb a Seattle, de a Packers oldalán a zone blocking systemben könnyebb dolga lehet Grantnek. El is érkeztünk a meccs kulcsához ezzel. Véleményem szerint a két támadófal fogja eldönteni a meccset. Mind a két csapat rettenetesen er?s pass rushhal rendelkezik. Patrick Kerney, illetve Aaron Kampman megállítása lesz a kulcs. Akinek sikerül, nyert ügye van. Kerney fantasztikus játékkal hangolt a Redskins ellen, Kampman viszont rápihenhetett az összecsapásra. Az egykori atlantai DE ellenfele Mark Tauscher lesz. A Pro Bowlt is megjárt RT jóval rutinosabb és jobb képesség? mint a Kampmannel csatázó Sean Locklear. Neki viszont szinte az egész meccsen segítségére lesz várhatóan az egyik tight end, Marcus Pollard, vagy Will Heller. Holmgren is tudja, hogy ez a legfontosabb csata a háborúban, így bátran feláldozhatja az elkapásban kevésbé jelesked? tight endjeit a pass protection oltárán. Mivel f?leg erre a két DE-re figyelnek majd várhatóan leginkább, nagyobb teret kaphat a többi falember. A linebacker sorokban lényeges különbségek nincsenek. 2-2 kiemelked? játékos, Tatupu és Peterson, illetve Barnett és Hawk, valamint egy 1-1 megbízható szürkébb ember Leroy Hill és Brady Poppinga. Az els?nek említett 2-2 játékos nagy eséllyel csak a futásra figyel majd, ami el?reláthatóan dominál majd a hidegben. Ha mind a két alakulat jól teljesít a futás ellen, akkor a secondaryk közötti különbség lehet a dönt?. A vendégeknél Marcus Trufant élete szezonját játssza, és a társai is feln?ttek hozzá eddig a playoffban. A hazaiaknál Al Harris és Woodson megbirkózhat ugyan 2 elkapóval, de mivel láthattuk, hogy a seattle legalább 4 szinte egyenl? tudású WR-rel rendelkezik, a kiegészít? emberek komoly gondban lehetnek. Bigby és Collins nincs egyszer? helyzetben, hatalmas javulást kell bemutatniuk, ha szeretnének jöv? héten is meccset játszani.
    Összefoglalva, a tények szerintem a Seattle mellett szólnak, de a Packers az idei szezonban már megmutatta, hogy nem igazán érdeklik ?ket a tények és az észérvek. Nem szeretnék, hogy Mike Holmgren jó szájízzel menjen végig a róla elnevezett green bay-i utcán. Egy biztos, hogy bármelyik csapat gy?z, azt nem érdemtelenül teszi, és biztos, hogy komoly sansszal indul majd csatába jöv? vasárnap az NFC bajnoki címéért is.

Tálosi Tibor (haromt)



Jacksonville Jaguars @ New England Patriots
Gillette Stadium, Foxboro, vasárnap 02:00 óra (magyar id? szerint) - Sport TV, magyar közvetítés

Két, teljesen eltér? stílusú gárda csap össze egymással a Divisional Playoff kör els? AFC-s mérk?zésén. A Patriots els?sorban passzjátékára támaszkodik, a Jaguars pedig inkább futásaira alapoz. Azért lesz ez a mérk?zés igencsak pikáns, mert a védelmek pontosan annak az elhárításában gyengélkednek, amelyben az ellenfél kimagasló. A Jax meglehet?sen agresszív secondaryje sokszor hajlamos hibázni, míg a Pats védelem a futás ellen szenved els?sorban.

Kezdjük az el?zetes elemz? részét a Jaguars offensének és a Pats defensének a csatájával. A Jaguars játékában a futás az els?dleges, a passz a másodlagos. Magyarul, a futójáték megteremtése a kulcs, a passzjáték pedig ennek kiegészítésére szolgál. El?bbi azért is fontos, mert amíg a Jaguars a futással járatja az órát, addig sincs a pályán Tom Brady és a remek new englandi passzjáték. A futott yardokért leginkább az idén remekl? Fred Taylor és a kicsi, de annál er?sebb, robbanékonyabb Maurice Jones-Drew felel?s. El?bbi inkább széls? futásoknál lehet hatékony a hétvégén, utóbbi játékos viszont akár bels? futásoknál is. Jones-Drew els?sorban remek képességeinek köszönhet?en boldogulhat bels? futásoknál, gondolok itt arra, hogy milyen remekül pattan le az ?t szerelni próbáló véd?kr?l. A futójáték megteremtésében természetesen kulcsszerepe van a csapat támadófalának, amely idén kimagaslóan játszik. Különösen igaz ez a LT Khalif Barnesra, az RT Tony Pashosra, és a LG Vince Manuwaira. Részt vesz még a blokkoló munkában a tavalyel?ttig Fred Taylor mellett szinte RB szerepkörben játszó FB, Greg Jones is. Segítségükkel még a jobb futás elleni védelmek ellen is t?rhet? futójátékot produkált a Jacksonville. Ezt a remek futójátékot igyekszik majd megállítani a Patriots kissé szétesett futás elleni védelme. A szezon második felében, Rosey Colvin kiesése, és egyben Adalius Thomas ILB-b?l OLB-vé áthelyezése óta a csapat középs? LB duója így néz ki: Tedy Bruschi és Junior Seau. Csupaszív játékosok, de azt ne felejtsük el, hogy mindketten 34 év felett vannak, ez pedig akármennyire is jó kondícióban vannak korukhoz képest, megmutatkozik ennek a védelemnek a hatékonyságán. A szezon els? felének mérk?zésein a Pats hamar vezetést szerzett, az els? nyolc meccsen szinte mindig pontot szerzett els? támadásából, és hamar „ráduplázott” erre. Így az ellenfeleknek rohanni kellett az eredmény után, nem futkározhattak, mert nagy volt a hátrány, és fogyott az id?. Így ekkor nehéz volt akármilyen következtetést is levonni a rush D er?sségével/gyengeségével kapcsolatban. Az idény második felében már jobban megmutatkoztak a csapat gyengeségei ilyen téren, különösen azokon a mérk?zéseken, amelyeken a Patsnek komoly er?feszítéseket kellett tennie a gy?zelemért, gondolok itt f?leg a Colts, Ravens és Giants elleni összecsapásokra. A Pats védelme hiába zárta az alapszakaszt a 10. legkevesebb mérk?zésenként kapott futott yarddal (98,2 yard/mérk?zés), a labdacipelésenkénti 4,4 yardos átlagával a liga utolsó öt csapat között szerepel. A futás elleni védelemnek két komolyabb gondja van. Az egyik a küls? futások elleni védekezés. A bels? futásoknál a fiatal véd?fal remekül tart. Richard Seymour, Vince Wilfork és Ty Warren hármasa bármely csapat ellen megállja a helyét. És ha véletlenül át is jut a falon a futójátékos, Bruschiék nem fogják hagyni, hogy továbbhaladjon. A küls? futások problémája els?sorban az lehet, hogy az OLB-ket és a bels? LB-ket is blokkolhatja a Jax támadófala. Több csapat ellen történt olyan, hogy küls? futásból sikerült 20 yardnál hosszabb futást realizálni idén. Éveken keresztül volt a futójáték megállítása a Pats védelem f? specialitása, ez mára már múltba veszett. A második dolog pedig egyértelm?en az, hogy ahogy múlik az id? a mérk?zésen, az id?söd? játékosok egyre fáradtabbak lesznek. Mivel nincs igazán olyan backup játékos, aki tudná pótolni középen a Bruschi-Seau duót, a mérk?zés végéhez közeledve a futás elleni védekezés rendszerint szétesik. Ezt, ha még akkor mindig mérk?zésben lesz a Jacksonville, könnyedén kihasználhatják. Érdemes még figyelnünk arra, hogy a Jaguars csapatában milyen jól blokkolnak még az elkapók is. Ha a futójátékos rászorul, akár 20-30 yarddal a line of scrimmageon túl is képes szinte bármelyik WR csodálatos blokkot bemutatni, el?segítve egy nagy térnyerést, vagy egy hihetetlen TD futást. A futójáték megállítására Bill Belichick és Dean Pees megbontva a standard 3-4 felállást, várhatóan felküldi Rodney Harrisont akár az LB sor magasságába is, ahol besegíthet az LB-knek a run stoppingban.

Harrison azért is teheti meg ezt, mert bár hatékony a Jax passzjátéka, mégsem olyan félelmetes. David Garrard idén a futójáték hathatós közrem?ködésével remek szezont produkál. Els?sorban annak köszönheti jó szereplését, hogy az ellenfelek berendezkednek a futás ellen, neki pedig nincs más dolga, minthogy az ennek ellenére jól érvényesül? futójáték mellett a lehet? legkisebb hibát vétse a passzjátékban. Ez az alapszakaszban remekül sikerült, hiszen mindössze három interceptiont dobott. Sokszor alkalmazza a TE-eknek irányuló passzokat, illetve a screeneket els?sorban Jones-Drewnak, de azért látszik már rajta a fejl?dés is. Nem egy 20-30 yardos átadást láthattunk t?le idén. Remekül képes irányítani csapata játékát, ha megkapja a futójáték támogatását. Azonban, ha az nincs meg, akkor még jelenleg nem képes arra, hogy az ? általa irányított passzjátékkal megnyerje csapatának a mérk?zést. Láthattuk ezt az elmúlt hétvégén a Steelers ellen is, ahol nem élete játékát nyújtotta a fiatal QB. Az, hogy mégis ? nyerte meg szinte a meccset csapatának nem ahhoz köt?dik, hogy milyen jó QB. Szorult helyzetben ugyanis képes arra, hogy ? maga induljon meg a labdával, és futással hozza csapatát jobb helyzetbe. Erre a képességére azonban nem lehet egy mérk?zést építeni, azért ? nem Michael Vick kategóriája. A futóképességén kívül érdemes még kiemelni, hogy milyen jól dob, ha elhagyja a pocketet, illetve azt, hogy play action passzai akár nagy TD-kkel is végz?dhetnek. Garrard els?számú célpontjai közül érdemes kiemelni Reggie Williamst, a korábban els? körben választott elkapót. Az idei évben kezd kiforrni a játéka, a korábbi gyengélkedések után bíztatóan játszik idén. Mellette a collegeban QB-t játszó Matt Jones, Earnest Wilford és Dennis Northcutt nevét érdemes még megemlíteni, valamint a mind blokkolóként, mind elkapóként kiváló TE-et, Marcedes Lewist. Az elkapók között nincsen olyan, aki els?számú lenne, esetleg kiemelked? lenne NFL szinten, így a Jax játéka els?sorban arra épül, hogy a passzokat szépen „szétosztják” a pálya különböz? részein álló elkapók között. Mivel Northcutt kivételével meglehet?sen fizikális és magas WR-ekr?l van szó, els?sorban red zoneban lehet veszélyes a Jaguars WR coreja. És itt komoly el?nyben vannak, hiszen nem elég, hogy a Patsé a liga egyik legrosszabb red zone védelme, a Patriots cornerbackjei sem arról híresek, hogy hihetetlenül magasak lennének. Alapvet?en azonban a Jax passzjáték és a Pats secondary versenyében egyértelm? a Pats fölénye. A secondary, és azon belül els?sorban Asante Samuel és Ellis Hobbs a Jacksonville elkapói fölé n?, már ami a tehetséget, képességeket illeti. Ezen a mérk?zésen a Patriots nem igazán fogja komolyabb nyomás alá helyezni Garrardot (azért a szokásos OLB blitzekre számíthatunk Adalius Thomas és Mike Vrabel részér?l), hiszen sokkal fontosabb dolguk van, megoldani a futás elleni védekezést.

A Patriots támadójátékának és a Jaguars véd?játékának elemzését is kezdjük azzal, amiben a támadócsapat er?sebb, a New England Patriots lehengerl? passzjátékával. Nem túlzás a szó, egyszer?en annyi rekordot döntött meg idén a csapat, els?sorban a passzjátékának köszönhet?en, hogy számon sem tudjuk tartani. Tom Brady élete formájában játszik, természetesen sokat segít neki az az elkapógárda, amelynél kevés jobb volt az NFL történetében. Randy Moss, minden id?k egyik legjobb WR-e az els?számú célpont, de ott van még Bradynek Wes Welker, a liga legjobb slot receivere, Donte Stallworth, aki els?sorban elkapás utáni yardok tekintetében jár el?l idén, Jabar Gaffney, aki a tavalyi playoffszereplés során nyújtott lehengerl?t, és az egész liga egyik leggyorsabb TE-je, Ben Watson. Hogyan lehet ennyi kiváló célpont ellen védekezni?! Ezt kérdezi minden csapat a Pats idei ellenfelei közül… Egy dolog, amiben biztosak lehetünk, a Jaguars standard 4-3-as védelme keveset lesz kint a pályán, annál több nickel/dime felállást láthatunk a csapat védelmét?l. Moss els?számú ?rz?je valószín?síthet?en Rashean Mathis a Jax secondary kiváló, korábban Pro Bowler játékosa lesz. Mathis - ahogy az egész Jaguars secondary többi tagja is - fizikális játékos. Nehéz pillanatok elé állíthatja Mosst, de megfogni nem biztos, hogy tudja. Mathist az elmúlt interceptionökben gazdag évek után idén a sérülések is utolérték, illetve inkább a másik oldal irányába passzoltak az ellenfelek, emiatt estek a számai. De ez mit sem jelent. A playoff Wild Card körében például kétszer pickelte Ben Roethlisbergert, aki nem kerülte el passzaival. Mathis talán azért annyira nem fizikális corner, mint a Mosst a pályáról szinte leszed? Lito Sheppard, az Eagles játékosa, de cover képessége mindenképpen kiváló. A secondary többi tagja nem annyira megbízható, mint Mathis. A Gerald Sensabaugh év eleji kiesése után nagyon jó idényt produkáló Sammy Knight (SS), az újonc Reggie Nelson (FS) és a másik CB, Brian Williams is meglehet?sen sokat kockáztat, mindent megtesz a nagy játékért, és ez sokszor visszaüt. A két safety amúgy meglehet?sen jól ütközik, rájuk érdemes lesz odafigyelni. Nickel illetve dime package esetén Scott Starks és Terry Cousin léphet még pályára a secondaryben, de a hihetetlenül rutinos Aaron Glenn játéka sem kizárt. De természetesen nem a secondaryvel kezd?dik a passzjáték elleni védekezés, hanem a Jaguars els? négy emberével, akik felel?sek lesznek azért, hogy nyomás alatt tartsák Tom Bradyt. Brady, ha idén komoly nyomás alatt volt, akkor nem volt annyira produktív. Ez talán az egyetlen dolog, ami megzavarja, ha a pályán van. Nehéz feladata van ezzel az ellenfeleknek, mert Brady a passzjátékok nagy részében shotgun formációból indul. De a Jaguars kiváló els? négyese képes arra, hogy nyomás alá helyezze a liga bármely QB-jét. Marcus Stroud, a kiváló DT ugyan IR-re került december elején, de nélküle is ott van az „ikertestvére”, John Henderson a pályán. Mellette a szintén 150 kg feletti Grady Jacksont, Rob Meiert és a fiatal Derek Landryt cserélgeti Del Rio mester a bels? védekez? falember pozíciójában. Mindannyian arra törnek, hogy egyrészt megfogják a futást, másrészt középen nyomást fejtsenek ki a falra. Nagyon jók ebben, de akikkel szembekerülnek szintén kimagasló játékosok. A f?ként a QB védésében kiváló Logan Mankins (LG), Dan Koppen (C) és a futásban és QB védésében egyaránt kiváló Stephen Neal (RG) megfelel? kihívás lesz nekik. Ahol talán több sikerrel járhat a Jaguars, az a véd?fal két széle. Reggie Hayward az egyik legalulértékeltebb DE az egész ligában, mellette szintén rotáció keretében a következ? játékosok szerepelnek még itt: Paul Spicer, Bobby McCray, Brent Hawkins, Jeremy Mincey. Mindannyian képesek sackelni az ellenfél QB-jét. Különösen érdekes Mincey, akit anno a Patriots draftolt, de elengedett, és végül Jacksonvilleben talált otthonra. A felsorolt defensive endek azért okozhatnak nagyobb problémát a támadófalnak, mert mindkét tackle képes ingadozó játékra. Különösen igaz ez Nick Kaczurra (RT), de a Pro Bowler Matt Light (LT) is meglehet?sen inkonzisztens. Az LB sor részér?l nem várhatunk nyomást ezen a mérk?zésen. Egyrészt köszönhet? ez annak, hogy sokszor nickel/dime felállásban lesznek fent, másrészt pedig védeni kell a véd?fal és secondary közötti nem kis területet, ahol Wes Welkerre és Ben Watsonra kell vigyáznia a Jax védelmének.

Az el?bb említett területeken való védekezésben, illetve a Pats futójátékának megállításában is nagy haszna lenne Mike Petersonnak, a Jaguars kiváló MLB-jének. ? azonban még mindig nem épült fel a novemberi kéztöréséb?l. Így helyén továbbra is az amúgy strong sideon játszó Darryl Smith kap lehet?séget. ?t, eredeti pozíciójában a rookie LB, Justin Durant helyettesíti. De természetesen a Jax futás elleni védelmének is kulcsa a véd?fal, amelyen nagyon nehéz áthatolni. Így elmondható, hogy a küls? futásokkal több esélyük van az ellenfeleknek. A Pats futójátéka amolyan kiegészít? szerepet tölt be egész évben. Eltörpül a passzjáték mellett, és leginkább arra használta a csapat biztos el?ny mellett, hogy az órát járassa. Ha a Jax elég sokat alkalmaz nickel/dime felállást, akkor viszont ezt könnyedén ki lehet használni Maroneynak. Ebben az esetben ugyanis könnyebben tud küls? futásoknál komolyabb yardmennyiséget szerezni. A lendületes Kevin Faulktól egészen biztos, hogy láthatunk majd szép megmozdulásokat, akár screenpasszokkal, akár futással. Az viszont nem valószín?, hogy a Pats támadójátékát hosszú id?n át a futásra alapozná. Kaphat sok lehet?séget Maroney is, de valószín?leg csak abban az esetben, ha nem ideálisak a körülmények a passzjátékra. Gondolok itt els?sorban az id?járásra. Ha fúj a szél, esik az es? vagy a hó, az hihetetlenül kedvez?tlenül hat a passzjátékra. A legkomolyabb ellensége a passzjátéknak a szél, de nagyobb mennyiség? hóban sem kellemes egy QB-nak játszani. És ha ez bekövetkezik, az a Jaguars malmára hajtaná a vizet. Hiszen nekik van olyan csapatuk, amely jobban tud alkalmazkodni akármely felsorolt id?járási tényez?höz. A futójátékuk ilyen helyzetben hihetetlen el?ny, míg a New England passzjátéka ekkor hiába a liga legjobbja, nehezen boldogul. Ilyen id?ben teljesen megfordulnak az esélyek, a normális körülmények között esélyesnek vélt Pats számára az ilyen mérk?zések akár kiadós vereséggel is végz?dhetnek. Hol vagyunk már attól, amikor a téli id? a Patsnek volt el?ny… Szombat este a Jacksonvillenek kedvezne az ilyen id?járás.

A special teamek összevetésében azt mondhatjuk, hogy eléggé kiegyenlített a helyzet, talán picivel a Jaguars bizonyulhat jobbnak. Stephen Gostkowski (Pats) és Josh Scobee (Jax) is megbízható rúgó, az már más kérdés, hogy Scobeenak nagyobb rutinja van abban, ha mérk?zésdönt? mez?nygól kísérletet kell értékesítenie, mint Gostkowskinak. A punterek versenyéb?l viszont egyértelm?en a Pats kerül ki gy?ztesen, Chris Hanson megbízhatóbb, mint az újonc Adam Podlesh. A returnereknél nincs nagy különbség. Northcutt és Welker is remek punt returner, akárcsak Jones-Drew és Hobbs. Utóbbi „párharcban” Jones-Drew talán veszélyesebb a robbanékonysága miatt. A két coverage unit közül a Montell Owens vezette Jaguars special team a jobb a Larry Izzo vezette Patriots special teammel szemben.

Gaál Sándor (gsn)



San Diego Chargers @ Indianapolis Colts
RCA Dome, Indianapolis, vasárnap 19:00 óra (magyar id? szerint)

Helyi id? szerint vasárnap kora délután Indiana állam f?városában nem egy egyszer? délutáni szieszta lesz, hanem vérre men? rájátszásmérk?zés. Elképzelhet?, hogy az utolsó NFL-összecsapás az RCA Dome-ban, ugyanis a Colts jöv?re már a Lucas Oil Stadium-ban fogja játszani hazai találkozóit, csak akkor lesz még egy hattyúdala az arénának, ha az Indy gy?z, és a New England veszít a hétvégén. De várhatóan remek mérk?zést láthat a nagyérdem? búcsúként, ugyanis a Chargers nem kis falat.

Kezdjük azzal, hogyan is jutottak el ide a gárdák. A San Diego egy rossz szezonkezdet (1-3) után feltámadt, és mindent elsöpr? magabiztossággal húzta be az AFC nyugati csoportját, úgy, hogy utolsó hat meccsét megnyerte, és kivívta magának a harmadik kiemelést, és ezzel a Wild Card hétvégén való részvételt. Még ekkor is sokan kételkedtek az újdonsült edz?, Norv Turner képességeiben, azonban a tréner csattanós választ adott: együttese legy?zte a Tennessee-t. Bár nyögvenyel?s siker volt, és a sztárfutó Tomlinson sem tudott villogni, mégis ez a kaliforniaiak els? playoff-gy?zelme az elmúlt tizenhárom esztend?ben. A Colts ezzel szemben magabiztosan kezdte az évet, egyedül a verhetetlen Patriots tudta ?ket megállítani, ezt követ?en meg becsúszott két „téttelen” zakó, de a Wild Card hétvége elkerülését így is sikerült kivívnia a Csikóknak. Ennek következtében az elmúlt héten pihentek, sérültjeik a regenerálódásra tudtak figyelni, így még veszélyesebb lehet az Indianapolis.

A csapatok már találkoztak az alapszakaszban, akkor San Diego-ban, és nagyon érdekes mérk?zésen diadalmaskodott a Chargers. Rögtön a kezd?rúgást Darren Sproles 89 yard-os return TD-re váltotta, majd tíz perccel kés?bb egy punt-ot is visszahordott az end zone-ba. A szünetben már 23-7-re vezetett a hazai csapat, de az Indy nem adta fel, és védelmük vezetésével visszajöttek a meccsbe, Peyton Manning hat interception-je ellenére (ezekb?l hármat Cromartie szedett le) végig meccsben maradtak, több, mint kétszer annyi yard-ot csináltak támadásban, mint a San Diego, és egy perccel a vége el?tt Vinatieri-nek (aki már korábban is kihagyott egy field-goal-t) esélye adódott a vezetés megszerzésére, de 29 yard-ról is képes volt hibázni a rúgó, így a kaliforniaiak 23-21 arányban gy?zelmet arattak.

A két gárda csapatrészenkénti összehasonlítását kezdjük meg a Chargers támadóival. Bár a Titans ellen els?sorban a légtérben nyújtottak maradandót, azért továbbra is els?sorban futásra számíthatunk t?lük, f?leg úgy, hogy a Colts az ellenfél. Tomlinson-t bár a Tennessee védelme megfogta, ez aligha fog megismétl?dni, a falnak ezúttal könnyebb dolga lesz, a négy klasszisnak (McNeill, Dielman, Hardwick, Goff) és az egyre jobban teljesít? újoncnak (Clary) valószín?leg LT segítésében könnyebb feladata lesz. Nem úgy az irányító megvédésében, a Csikók feltehet?leg nagyobb nyomást helyeznek majd Rivers-re, mint a Titánok tették. És akkor az el?z? héten jól teljesít? quarterback hibái kijöhetnek, f?leg, hogy most az elmúlt vasárnap remekl? elkapóduónak, Vincent Jackson-nak és Chris Chambers-nek nehezebb dolga lesz az elszakadással, valamint a korábban biztos célpontnak számító Antonio Gates feltehet?en nem lép pályára, nem heverte még ki a Tennessee ellen szerzett sérülését. A nagy öreg fullback, Lorenzo Neal viszont visszatérhet, amennyiben a gyógyulása ilyen ütemben folytatódik, ez tovább növeli a futások lehet?ségét a Chargers el?tt.

A Colts védelme az idén nagyot er?södött a tavalyi bajnok garnitúrához képest, els?sorban a futás ellen javultak, immár középszer?ek a földön intézett támadásokkal szemben, a passz ellen viszont a liga legjobbjai, eszméletlen jól m?ködik ez a csapatrész. A fiatal véd?falból Robert Mathis-t érdemes kiemelni, aki felépült sérüléséb?l, ezzel az irányítóra helyezett nyomás igencsak megn?, a többi három falember azonban nem olyan jó képesség?, ez köszönhet? a sérüléseknek is, hiszen Dwight Freeney idén már nem játszhat. A linebacker-ek tipikusan a Tony Dungy-féle Tampa-2 védekezésbe ill?ek, Gary Brackett és Freddy Keiaho is használható futás és passz ellen egyaránt. A secondary-t rettegi az egész NFL: a hátsó alakzatban a két fiatal CB, Kelvin Hayden és Marlin Jackson minden elkapó rémalma, keményen ütköznek, és remekül játsszák a zónavédekezést. A safety pozícióban megtaláljuk az idén remekl? fiatal Antoine Bethea-t, valamint az év véd?játékosát, a nemrégiben új, hatalmas pénzekr?l szóló szerz?dést kapó Bob Sanders-t. ? gyakorlatilag a pálya minden pontján fellelhet?, nem csak a passz ellen hatékony, hanem rengetegszer láthatjuk negyedik linebacker-ként, ? az Indy futás elleni védelmének talán legfontosabb láncszeme.

A hazaiak támadóegysége évek óta legendásan hatékony, a liga egyik legjobb QB-ja, Peyton Manning vezérletével bármelyik védelmet képesek atomjaira szaggatni. A rettegett irányító sikere nagyban múlik elkapóin, akik közül idén Reggie Wayne nyújtott kimagaslót, ?t nagyon nehéz lesz tartani a San Diego-nak, és a szinte biztos Hall of Fame-tag Marvin Harrison is visszatér sérüléséb?l, ráadásul ott van még a jól teljesít? újonc, Anthony Gonzalez. Ha ez még nem lenne elég, van még megbízható célpontja PM-nek, a remek tight end, Dallas Clark személyében. Az ? cseréje, a jól blokkoló Ben Utecht nem biztos, hogy harcra kész lesz vasárnap, állapota kérdéses. Manning-ék sikerének másik kulcsa a kit?n?en tartó fal. Az újonc Tony Ugoh remek választás volt, az NFL legjobb tackle-jei között tartják számon már most. A két guard, Lilja és Scott mindketten jól végzik a munkájukat, semmi kimagaslót produkálva, nem úgy, mint a remek center, Jeff Saturday, akinek az idegei lassan tönkremennek Manning play-áthívásaitól, de a Pro Bowl-center rendületlenül végzi a dolgát, méghozzá kimagaslóan. A jobb oldali tackle posztján idén nem teljesített úgy Ryan Diem, ahogyan azt az Indianapolis drukkerei várták volna, de továbbra is egy remek játékos. A Csikók futója, a másodéves Joseph Addai szintén jól teszi, amit kell: a fal által kreált lyukakat maximálisan kihasználja, elkapóként is megbízható, nagyon nehéz ?t megfogni bármely védelemnek.

A Chargers azonban többek között ezt fogja megkísérelni. A véd?fal a futások megállítására mindenesetre maximálisan alkalmas, Olshansky, Williams, és Castillo ellen Addai-nak nehéz dolga lesz. De a QB-ra is képesek nyomást helyezni, azonban ennek a mesterei a linebacker-sorban keresend?k, Merriman és Phillips brutálisan jók ebben a m?fajban, Manning retteghet t?lük. A cornerback-ek közül természetesen Antonio Cromartie-t kell kiemelni, a sztárvéd? várhatóan hatalmas párbajt fog vívni Reggie Wayne-el, viszont egy valóban egészséges Marvin Harrison számára nem okozhat problémát Drayton Florence vagy Quentin Jammer megverése. Ekkor léphetnek el? a safety-k, McCree és Hart, akik a Titans ellen jól teljesítettek.

A speciális csapatrészeknél érdemes kiemelni, hogy a Colts-é igen gyenge, a neves kicker, Adam Vinatieri is rendre hibázik, Hunter Smith is inkább az éneklésben jeleskedik, mint a puntolásban, a return és coverage team-ek teljesítménye pedig valami egészen borzasztó. A Chargers returnerét, Sprolest valószín?leg nehezen is fogják majd le, Mike Scifres punt-jaival nem nagyon fognak tudni mit kezdeni, viszont a rúgó Nate Kaeding még mindig sérült picit, így a távolabbi mez?nygóloknál ? szinte veszélytelen lesz.

Összegzésként jó találkozóra lehet számítani az RCA Dome-ban vasárnap, mindenképpen érdemes megnézni. A meccset eldönt? tényez?k várhatóan a következ?k lesznek: A Colts részér?l Tomlinson megfogása, így a támadás Rivers-re bízása, a Chargers részér?l pedig a receiver-ek lefogása, és a nyomás fenntartása Peyton Manningen. Egyik sem lesz könny? feladat, a San Diegonak mindenesetre többet kell nyújtania, mint amit a Titans ellen láthattunk t?lük hazai pályán, ha konferenciadönt?be szeretnének kerülni.

Rajnai Gerg? (Rajna)



New York Giants @ Dallas Cowboys
Texas Stadium, Irving, vasárnap 22:30 óra (magyar id? szerint) - Sport TV, magyar közvetítés

Igazi NFC East rangadóra van kilátás vasárnap este, hiszen a wild card hétvégén a Tampa Bay Buccaneers otthonában diadalmaskodó New York Giants a csoportgy?ztes Dallas Cowboys-hoz látogat. Mivel egy csoportban szerepel a két csapat, így idén ez már a harmadik alkalom lesz, amikor egymásnak feszül a két gárda. Az alapszakaszban mindkét alkalommal pontzuhatagot hoztak a mérk?zések és texas-i sikert.
A sok pont most is igen valószín?nek t?nik, még akkor is, ha figyelembe vesszük a lehetséges távolmaradókat a támadóalakulatokból. Ami biztos, a vendégek nem számíthatnak Jeremy Shockey játékára, a kiváló TE lábtörés miatt kénytelen az oldalvonalon kívülr?l szemlélni társait. ?t minden valószín?ség szerint Kevin Boss fogja pótolni. Kérdéses a dallas-i sztár elkapó Terrell Owens játéka is, azonban nagy pénzbe le merném fogadni, hogy ? ott lesz a pályán, ilyen fontos összecsapást nem fog elmulasztani holmi bokasérülés miatt. Szintén a bokájával bajlódik szinte az egész során Plaxico Burress, Eli Manning kedvenc célpontja, de minden valószín?ség szerint ? is játékra jelentkezik vasárnap este. A Giants amúgy sem túl veretes secondary-jéb?l két CB szereplése van veszélyben, illetve igazán csak egy játékosé, mert Dockery biztosan nem játszhat, míg Madison gyomor bántalmai miatt lesz valószín?leg kénytelen kihagyni a mérk?zést.
Ez megkönnyítheti az utóbbi id?ben nem parádézó Tony Romo helyzetét, azonban a félelmetes passrush Strahan és Umenyiora vezérletével bizonyosan fog kellemetlen pillanatokat okozni a fiatal irányítónak. A LB-sorban Antonio Pierce-re vár majd a feladat, hogy összefogja a védelmet. Itt a szezon közben kiesett Kiwanuka hiányozhat nagyon, azonban az eddigi mérk?zéseken Reggie Torbor ha nem is tökéletesen, de azért pótolni tudta. Mint már említettem, a Giants leggyengébb pontja a secondary, egyedül talán Gibril Wilson érdemel említést, ráadásul neki dupla motivációt jelenthet, hogy szabadügynök lesz az év végén, így egy jó rájátszásbeli szereplés igen zsíros szerz?déshez segítheti ebben az offseasonban. A támadó részleg nagyon jó teljesítményt nyújtott az  elmúlt hétvégén a Buccaneers ellen, Eli Manning magabiztosan, szinte hiba nélkül játszott. Amiben javulniuk kell az mindenképp a futók teljesítménye, a teher egy részét le kell venniük Jacobs-éknak a kisebbik Manning válláról, még egyszer nem biztos, hogy nyerhetnek valamire való futójáték nélkül. Ami a Dallas-t illeti, ha Owens hadra fogható lesz akkor Craytonnal és a rájátszásra felépül? Glennel ideális elkapó hármast alkothatnak, nem is beszélve a remek tight endekr?l, Wittenr?l és Fasanoról. A légitámadások mellett a földön is veszélyes a Cowboys, Julius Jones, de legf?bbképpen Marion Barber rettegett futónak számít az NFL-ben. Tehát a támadósort tekintve minden adott a Cowboys számára, hogy az NFC dönt?jébe lépjenek. A védelmet tekintve már akadnak problémák. A front seven kifejezetten jónak mondható, a passrush Ellis és Ware vezérletével félelmetes, azonban a jó nevekb?l álló secondary idén kicsit zavarba hozhatónak t?nik. Terence Newman sérülésekkel bajlódott egész évben, de amikor játszott akkor se volt olyan meggy?z?, mint a korábbi években. Azért itt is találunk kiváló teljesítményeket, hiszen Anthony Henry és Ken Hamlin nagyszer? teljesítménnyel rukkoltak ki. Hamlin mellett a másik safety, Roy Williams se nyújtott rossz teljesítményt, ? azonban inkább a futás ellen volt kiemelked?, a passzjátékkal azért igencsak zavarba hozható. A hátsó alakzat egyértelm?en leggyengébb pontja Jacques Reeves, a nickelback, ha sok id?t kell a pályán tölteni, bajban lehet, mert nem nagyon van olyan elkapó, akit tartani tudna.
Tehát ami biztosra vehet?, az a sok pont és a remek mérk?zés, továbbjutó csapatra azonban nagyobb összegben badarság lenne fogadni. A Dallas esélyesebb, azonban a Giants a múlt héten már felborította a papírformát és ez ezen a hétvégén sem lehetetlen feladat.

Kocsis Gábor (gabokocka)