Kerékpár

22 feliratkozó

több mint 1 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 200 — Steelers fan
Azért arra érdemes pár szót vesztegetni, hogy Almeida, mint legjobb hegyi segítő off, ehhez képest az Hautacam alján Poginak 3 embere volt, Vingegaard meg Jorgenson, Yates, Kuss nélkül próbált volna bármit is túlélni... Valamit nagyon elvaxolt a Visma összességében.
somoskovig
22ben a granon aljáig is addig szórakázott a visma, míg vgg iso volt pogi meg majka ellen. csak akkor egyszerűen erősebb volt viggo poginál. szerintem a visma -és egyébként kicsit én is, de ez nem lényeg-nagyon benézte a hétfői szakaszon mutatott defenzivitását az uaenek. amikor benoot már a souloron hátra ért segíteni és wellens még a szökéssel haladt, mindeközben pedig jorgensen már ott úszott, már sejthető volt, hogy ez így nem lesz a legsimább menet. de erre sztem senki sem számított, hogy ilyen szintű erődemonstrációt fog tudni tartani tadej. sztem az hautacam alján még volt kuss egyébként, yates is wellenstől mukorodott meg, utána meg már csak narvaez 500 métere volt emlékeim szerint. sztem itt jöhetne topformában lévő szatelit wva-val, rogliccsal, gc kussszal, bárkivel a visma, ebben nincs szignifikánsan több. én arra számítottam igazából, vagy azt tartottam volna legbölcsebb taktikának, ha csak tartani próbálják vggvel azt a 77 mp körüli hátrányt minden csapattárs szoros emberfogásával és jövő hét csütörtök-péntekre időzítik az all-int a 2000 körüli hegyekre, de sztem ezután a szakasz után tök mindegy, ott sem lesz/lett volna több esélyük majd
fake.id
A tegnapi Pogacart az Armstrong-féle US Postal és a Froome-os Sky tudná kizárólag, illetve közösen, csapatként megfogni, mert azokban a sorokban a harmadik-negyedik ember is annyira szét volt kokszolva, hogy az összetett másodikkal is tudtak volna saját jogon menni, ha engedte volna a captain (Contador, Ulrich stb ellen).
Willie Parker
Hét nem tudom. Pogi annyira nem ember, hogy ránézésre úgy tűnik, egész más szint, mint valha bárki más. Ideértve, hogy ma tiszta minden és régen még a sofőrök is epóztak ...

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 041
Azért arra érdemes pár szót vesztegetni, hogy Almeida, mint legjobb hegyi segítő off, ehhez képest az Hautacam alján Poginak 3 embere volt, Vingegaard meg Jorgenson, Yates, Kuss nélkül próbált volna bármit is túlélni... Valamit nagyon elvaxolt a Visma összességében.
somoskovig
22ben a granon aljáig is addig szórakázott a visma, míg vgg iso volt pogi meg majka ellen. csak akkor egyszerűen erősebb volt viggo poginál. szerintem a visma -és egyébként kicsit én is, de ez nem lényeg-nagyon benézte a hétfői szakaszon mutatott defenzivitását az uaenek. amikor benoot már a souloron hátra ért segíteni és wellens még a szökéssel haladt, mindeközben pedig jorgensen már ott úszott, már sejthető volt, hogy ez így nem lesz a legsimább menet. de erre sztem senki sem számított, hogy ilyen szintű erődemonstrációt fog tudni tartani tadej. sztem az hautacam alján még volt kuss egyébként, yates is wellenstől mukorodott meg, utána meg már csak narvaez 500 métere volt emlékeim szerint. sztem itt jöhetne topformában lévő szatelit wva-val, rogliccsal, gc kussszal, bárkivel a visma, ebben nincs szignifikánsan több. én arra számítottam igazából, vagy azt tartottam volna legbölcsebb taktikának, ha csak tartani próbálják vggvel azt a 77 mp körüli hátrányt minden csapattárs szoros emberfogásával és jövő hét csütörtök-péntekre időzítik az all-int a 2000 körüli hegyekre, de sztem ezután a szakasz után tök mindegy, ott sem lesz/lett volna több esélyük majd
fake.id
A tegnapi Pogacart az Armstrong-féle US Postal és a Froome-os Sky tudná kizárólag, illetve közösen, csapatként megfogni, mert azokban a sorokban a harmadik-negyedik ember is annyira szét volt kokszolva, hogy az összetett másodikkal is tudtak volna saját jogon menni, ha engedte volna a captain (Contador, Ulrich stb ellen).
több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 244 — "Montoya por favor!"
Amúgy basszus, Johannessen előtt is lekalap, eddig nagyon jó.
zacknorb
De boldog volt interjúban hogy ő tud ilyet is, nem csak Pogacart majdnem leszedni a tábláról a Skandináv összefogást promótálva 😊

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Jonasnak hiaba javult a robbanekonysaga ha a felfelében lassabb volt.mint legutóbb mikor erre jart. Közben meg mindenkinél (tőle is) azt halljuk szakasztól szakaszra hogy élete legjobb számait hozza. Hát akkor valszeg legutóbb orkán erejű hátszele volt felfele, vagy valami nagyon nem kerek. Belerakták és elégették az egész csapatot a munkába, úgy sikerült lipowitzon 13 mp-t hozni.
| Ne legyen igazam, de vingegaardnak szerintem végleg betett a baszk körös bukása és sohasem lesz már a régi, csak nem annyira látványos a visszaeses mint Bernalnal |

Persze Remco is gyenge mint a forint, és a kimaradt alapozásra sem foghatja, sajnos jópáran fölénőttek a mezőnyből, de tőle azért nem lehet elvenni, hogy legalább okosan versenyzik, kvázi segítő nélkül. Ahhoz képest hogy ő volt az első aki rögtön az első emelkedő elején leszakadt, nem mehetünk el mellette hogy egy elég szépet mentett.

Persze nyilván fontos a csapat, és rengeteg sokat számít, de csak akkor ha amúgy nüanszok vannak az esélyesek között. Jelenleg úgy tűnik hogy Pogacar egyedül segítők nélkül is lesimázná ezt a Tourt, max nem nyerne ennyi szakaszt.
eaglesmcnabb
én elhiszem, hogy vgg élete legjobb számait tekeri, ugyanúgy ahogy attiláról is, vagy bárki másról. csak közben az elmúlt években olyat fejlődött az egész mezőny, hogy annak a 102%-ával, amivel azelőtt fossá verte (vagy attila esetében kecsegtető up and comer teljesítményt hozott) a tdf mezőnyt, most ezt lehet elérni. biztos benne van a baszk kör is vmennyire, de nekem az is gyanús, hogy rámentek a robbanékonyságra és ezt az állóképességének a visszaesése bosszulhatja meg. mert rövidebb rampasokon elég simán tud pogival menni, ami a tdf nyerések alkalmával nem igazán volt jellemző, de cserébe tavaly és most is időfutamon és hc hegyen is nem kevéssel jobb nála a szlovén.
remco sztem eleve a harmadik helyre rendezkedett be okosan, mert ha megpróbálna nyerni és menne az elejével tiltig, akkor a top10 helyezéssel játszana nem a tuti top5 felé karikázna. azért menet közben így is elküldött mindenkit a hóhér faszára, legyen az szurkoló vagy motoros xd nem is ő lenne
fake.id
Hát ha ez volt a terv, akkor csúnyán benézték, mert így vagy úgy, de a tourt eddig is a nagy hegyeken döntötte el, annak ellenére hogy a hilleken jobb volt a szlovén, szóval nem értem mire gondolt a költő. Van egy ilyen Guardiola utánérzésem a Vismával kapcsolatban, hogy ugyanazt csinálják mint ami eddig kurvára bejött nekik, csak közben a többiek változtattak, úgyhogy nekem kívülről az az érzésem (és lehet hogy tévedek) hogy a nagy hegyekre Jonasnak nincs meg még az a 102% sem.

2.: mondjuk a zászlós faszt én is elküldtem volna a picsába, pláne 3 perc hátrányban🤣

Straván szoktam nézni a számaikat, első blikkre ami feltűnt, hogy Evenepoel 30-40%-kal több kalóriát éget Pogacarnál (nem csak ma), hanem minden hegyiszakaszon. Mivel testömegben és feltételezem hogy aerodinamikában sem jobb, brutál alacsony pulzussal nyomhatja a szlovén, nem csoda hogy kidöglik mögüle mindenki.
eaglesmcnabb
szerintem az volt az elképzelés, hogy pogi ne 1:30-2 perces hendikepen menjen az összekuporgatott bónuszok és utolsó 1-2 kilis támadások miatt. nyilván pengeélen kell táncolni, hogy ezen a szinten úgy legyen valaki robbanékonyabb, hogy közben ne veszítsen a 45-60 perces hegymenetből. valszeg nincs is meg hc hegyeken a 102%, de két évig annyival jobb volt mindenkinél, hogy az pogacaron kívül még mindig elég fölényes győzelemre lenne elég most is. úgyhogy pont ellenkezőleg látom, mint te. megpróbáltak változtatni, ahelyett, hogy az erősségeit támogatva és a relatív gyengeségeit elfogadva építették volna fel az edzéseit és ennek ez az eredménye, hogy időben nyer valamennyit ugyan, de ahol eddig jobb volt, ott már szignifikánsan rosszabb a riválisánál

mondjuk nem kötelező 2 centire elmenni a 8 méteres zászlóval kalimpáló fél kilométerről látható barom mellett xd gondolom a motoros bűne meg az volt, hogy nem hideg limonádéval kínálta anderlecht mezben 😂 de engem ezek a hisztijei már inkább szórakoztatnak, neki már a karakteréhez tartozik, hogy ilyen ideggyenge szegényem
fake.id
Ja a fókusz nyilván változott, én az edzésmódszerekre gondoltam hogy nem változtathattak, ott lehet a gond szerintem, ott már vannak akik előttük járnak. Mást nem tudok elképzelni, hogy mi miatt romlott ennyit a teljesítményük, mert Yates Giro győzelme ellenére szerintem visszaestek.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 025 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Amúgy basszus, Johannessen előtt is lekalap, eddig nagyon jó.
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!

Fogalmam nincs hol a vége, de ez a 49 perces időlimit akár még necces is lehet majd...
eaglesmcnabb
44:03 hatrannyal beert az utolso ket versenyzo, Mezgec es Coquard.
Schelleer van de Vrij
Igen láttam, és még cocquard is beért. Mákjuk volt azért valamennyire hogy az első 120 kili lapos volt.😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 409 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Fogalmam nincs hol a vége, de ez a 49 perces időlimit akár még necces is lehet majd...
eaglesmcnabb
44:03 hatrannyal beert az utolso ket versenyzo, Mezgec es Coquard.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Jonasnak hiaba javult a robbanekonysaga ha a felfelében lassabb volt.mint legutóbb mikor erre jart. Közben meg mindenkinél (tőle is) azt halljuk szakasztól szakaszra hogy élete legjobb számait hozza. Hát akkor valszeg legutóbb orkán erejű hátszele volt felfele, vagy valami nagyon nem kerek. Belerakták és elégették az egész csapatot a munkába, úgy sikerült lipowitzon 13 mp-t hozni.
| Ne legyen igazam, de vingegaardnak szerintem végleg betett a baszk körös bukása és sohasem lesz már a régi, csak nem annyira látványos a visszaeses mint Bernalnal |

Persze Remco is gyenge mint a forint, és a kimaradt alapozásra sem foghatja, sajnos jópáran fölénőttek a mezőnyből, de tőle azért nem lehet elvenni, hogy legalább okosan versenyzik, kvázi segítő nélkül. Ahhoz képest hogy ő volt az első aki rögtön az első emelkedő elején leszakadt, nem mehetünk el mellette hogy egy elég szépet mentett.

Persze nyilván fontos a csapat, és rengeteg sokat számít, de csak akkor ha amúgy nüanszok vannak az esélyesek között. Jelenleg úgy tűnik hogy Pogacar egyedül segítők nélkül is lesimázná ezt a Tourt, max nem nyerne ennyi szakaszt.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!
KeyG
nem tudom, láttad-e az idei Milano-Sanremot vagy a Párizs-Roubaixt, de elárulom neked, egyiket se Pogacar nyerte, pedig elindult rajtuk. '23-ban Vingegaard pedig nem hegyi tour szakaszon nyerte meg végleg a Tourt, hanem egy dombos időfutamon. egyébként tényleg nem hangzott rosszul, biztos sokat gondolkodtál rajta xd
fake.id
Nem volt szó nyerésről, mert nem mindig a legjobb nyer.
Azt írtam jobb, és szerintem a mezőnyben Pogacar messze a legtehetségesebb.
KeyG
mvdp jobb pogacarnál, ha nem kell mászni egyszerre párszáz méternél többet, de egy cipressát vagy poggiot is kibírt vele már kétszer. minden más esetben tényleg jobb pogacar a mezőnynél, de ő meg tudja verni tiszta versenyben, tehát nem igaz a 365/365 kitételed. 2 Milano Sanremo, 1 Párizs Roubaix és a glasgowi vébé támasztja eddig alá az állításom

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Azért arra érdemes pár szót vesztegetni, hogy Almeida, mint legjobb hegyi segítő off, ehhez képest az Hautacam alján Poginak 3 embere volt, Vingegaard meg Jorgenson, Yates, Kuss nélkül próbált volna bármit is túlélni... Valamit nagyon elvaxolt a Visma összességében.
somoskovig
22ben a granon aljáig is addig szórakázott a visma, míg vgg iso volt pogi meg majka ellen. csak akkor egyszerűen erősebb volt viggo poginál. szerintem a visma -és egyébként kicsit én is, de ez nem lényeg-nagyon benézte a hétfői szakaszon mutatott defenzivitását az uaenek. amikor benoot már a souloron hátra ért segíteni és wellens még a szökéssel haladt, mindeközben pedig jorgensen már ott úszott, már sejthető volt, hogy ez így nem lesz a legsimább menet. de erre sztem senki sem számított, hogy ilyen szintű erődemonstrációt fog tudni tartani tadej. sztem az hautacam alján még volt kuss egyébként, yates is wellenstől mukorodott meg, utána meg már csak narvaez 500 métere volt emlékeim szerint. sztem itt jöhetne topformában lévő szatelit wva-val, rogliccsal, gc kussszal, bárkivel a visma, ebben nincs szignifikánsan több. én arra számítottam igazából, vagy azt tartottam volna legbölcsebb taktikának, ha csak tartani próbálják vggvel azt a 77 mp körüli hátrányt minden csapattárs szoros emberfogásával és jövő hét csütörtök-péntekre időzítik az all-int a 2000 körüli hegyekre, de sztem ezután a szakasz után tök mindegy, ott sem lesz/lett volna több esélyük majd

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 025 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Egyébként mit tippeltek a 3. helyezettre így félidőben? 😊
somoskovig
Lipowitz nagyon impresszív!
bogjosi
Nálam ő ugye tippjátékban úgy lett második, hogy Jonas nem megy végig.

A Hautacamot másodjára is vissza kell néznem, mert az elsőbe sikerült belealudnom.
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Egyébként mit tippeltek a 3. helyezettre így félidőben? 😊
somoskovig
Lipowitz nagyon impresszív!

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
Egyébként mit tippeltek a 3. helyezettre így félidőben? 😊

több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
Azért arra érdemes pár szót vesztegetni, hogy Almeida, mint legjobb hegyi segítő off, ehhez képest az Hautacam alján Poginak 3 embere volt, Vingegaard meg Jorgenson, Yates, Kuss nélkül próbált volna bármit is túlélni... Valamit nagyon elvaxolt a Visma összességében.

több mint 1 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!
KeyG
nem tudom, láttad-e az idei Milano-Sanremot vagy a Párizs-Roubaixt, de elárulom neked, egyiket se Pogacar nyerte, pedig elindult rajtuk. '23-ban Vingegaard pedig nem hegyi tour szakaszon nyerte meg végleg a Tourt, hanem egy dombos időfutamon. egyébként tényleg nem hangzott rosszul, biztos sokat gondolkodtál rajta xd
fake.id
Baszki srácok! Ez kerékpársport! Ne menjünk már át focsi szintre 😉 Ezek a sportolók nem csak ügyesek, vagy ügyesebbek, mint az átlag, vagy ügyesebbek mint a 99%. Aki már egy conti szinten tud tekerni az egy halandónak felfoghatatlan szint egy teljesítmény sportban ami valljuk be nem egy maraton futás, mert ha itt lefelében megbotlasz 90-100nál akkor ott nagy a baj. RIP Samuele Privatera 😕
Ezek backi űrzsenik! Le a kalappal az összes előtt és élvezzük a versenyt!
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 088
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!
KeyG
nem tudom, láttad-e az idei Milano-Sanremot vagy a Párizs-Roubaixt, de elárulom neked, egyiket se Pogacar nyerte, pedig elindult rajtuk. '23-ban Vingegaard pedig nem hegyi tour szakaszon nyerte meg végleg a Tourt, hanem egy dombos időfutamon. egyébként tényleg nem hangzott rosszul, biztos sokat gondolkodtál rajta xd
fake.id
Nem volt szó nyerésről, mert nem mindig a legjobb nyer.
Azt írtam jobb, és szerintem a mezőnyben Pogacar messze a legtehetségesebb.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!
KeyG
nem tudom, láttad-e az idei Milano-Sanremot vagy a Párizs-Roubaixt, de elárulom neked, egyiket se Pogacar nyerte, pedig elindult rajtuk. '23-ban Vingegaard pedig nem hegyi tour szakaszon nyerte meg végleg a Tourt, hanem egy dombos időfutamon. egyébként tényleg nem hangzott rosszul, biztos sokat gondolkodtál rajta xd

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 933 — #NoStress
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!
KeyG
Elcsalják.

több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 088
Pogacar 365 napból 363-ba jobb a dánnál, 365 napból 365 napba jobb mindenkinél. A kérdés az hogy Jonas 2 napja két hegyi Tour szakaszra esik-e?!

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Fogalmam nincs hol a vége, de ez a 49 perces időlimit akár még necces is lehet majd...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 612 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor innentől kár is tovább nèzni a győztes miatt, ez gyors volt 🥴😏
több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 244 — "Montoya por favor!"
nem rossz ez 20. Tour szakaszgyőzelemnek 😊