Kézilabda
19 feliratkozó
több mint 3 éve
Ezúttal nem mentálisan, hanem fizikailag maradt alul a magyar válogatott Svédország ellen a női kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjében. A vereség rendkívül beárazza a hazai szakmai munkát annak fényében, hogy a mieinknek három nap pihenőjük volt, a svédek viszont két nappal a találkozó előtt élet-halál összecsapást vívtak Norvégia ellen.(….)
JÓVAL TÖBB PIHENŐIDŐ UTÁN IS SOKKAL JOBBAN FÁRADT A MAGYAR VÁLOGATOTT, MINT AZ ELLENFÉL, A KIPATTANÓKRA JELLEMZŐEN A SVÉDEK ÉRTEK ODA, ÉS A GYORS TÁMADÁSAIKKAL A MÉRKŐZÉS VÉGE FELÉ MÁR NEM TUDOTT MIT KEZDENI A MAGYAR VÉDELEM, SOKSZOR MÉG RENDEZŐDNI SEM SIKERÜLT.
A játékrész közepén Albek Annát küldhették volna ki piros lappal a játékvezetők, miután arcon találta Kristin Thorleifsdóttirt, azonban megúszta kétperces kiállítással, ami már a második volt neki. Albek egyébként játékperceihez mérten az egyik leginkább büntetett játékos az Európa-bajnokságon, ami természetesen nem annak köszönhető, hogy kiváltképp brutális védő lenne, hanem annak, hogy nem tudja felvenni a nemzetközi mezőny ritmusát, és emiatt sokszor elkésik.
(….)
Ahol pedig a legnagyobb különbség van, az a fizikai állapot. Azt kívülről is lehetett látni, hogy mennyivel jobb kondícióban vannak a svéd játékosok, és ez a kemény ütközésekben is meglátszott, amivel folyamatosan megakasztották a támadásainkat.
Már az első félidő végén is érdekes volt látni, hogy
A KÉT NAPJA MÉG ÉLET-HALÁL MÉRKŐZÉST VÍVÓ SVÉDEK TELJESEN KÉNYELMESEN TUDTAK KETTŐT CSERÉLNI TÁMADÁS ÉS VÉDEKEZÉS KÖZÖTT,
míg nálunk az egy csere ellenére is sokszor rendezetlen fallal találták szembe magukat, és szereztek könnyű gólokat. Nekünk ezt egyébként egyszer sikerült mindössze kihasználnunk gyors középkezdésből Klujber révén az első játékrészben.
A jelenet, ami a legjobban leírja a két válogatott fizikai állapota közti különbséget, az Klujber Katrin labdaszerzése volt az 52. percben. Azt lehetett már látni, hogy a magyar játékosnál akadozik a labdavezetés, azonban a teljes csapatból mindössze Korsós Dorina indult a támadással, a másik szélen pedig Töpfner Alexandra sehol nem volt.
EHHEZ KÉPEST A SVÉDEK HÁRMAN SPRINTELTEK HÁTRA, ÉS KORSÓS DORINÁT VÉGÜL AZ ELLENKEZŐ OLDALI LÖVŐ POZÍCIÓBÓL VISSZAFUTÓ JENNY CARLSON ÁLLÍTOTTA MEG.
Hogy még elkeserítőbb legyen az összkép, a játékpercekre is érdemes pár pillantást vetni úgy, hogy ismételten kiemeljük a tényt: Svédország két nappal azelőtt még Norvégiával játszott nagy iramú összecsapást, míg a mieinknek három pihenőnapjuk volt.
A magyar válogatottat úgy őrölte fel teljesen az ellenfél, hogy
A SVÉDEKNÉL EMMA LINDQVIST, NATHALIE HAGMAN ÉS LINN BLOHM IS EGYARÁNT 50 PERCET TÖLTÖTT A PÁLYÁN.
több mint 3 éve
Fixed.Albek mi a náthás f.szt keres ott? 0 a csaj, mondjuk a többi is erősen negatív tengely mentén mozog..rettenet.Albekbol megfelelo kepzesel sztem 2-3 ev mulva meg jo jatekos is lehet.
Nemzetes és Méltóságos petey
Gros videokat kene neznie, es a lovoerejet rendbe rakni. Ilyen magassaggal lehetne belole vlami, megfelelo edzovel + motivacioval.
Most csak arra jo hogy ott van, hogy mentalisan leepul... seggiteni nem nagyon tud..
beltazor
több mint 3 éve
Albek mi a náthás f.szt keres ott? 0 a csaj, mondjuk a többi is erősen negatív tengely mentén mozog..rettenet.Albekbol megfelelo kepzesel sztem 2-3 ev mulva meg jo jatekos is lehet.
Nemzetes és Méltóságos petey
Gros videokat kene neznie, es a lovoerejet rendbe rakni. Ilyen magassaggal lehetne belole vlami, megfelelo edzovel + motivacioval.
Most csak arra jo hogy ott van, hogy mentalisan leepul... segiteni nem nagyon tud..

több mint 3 éve
Albek mi a náthás f.szt keres ott? 0 a csaj, mondjuk a többi is erősen negatív tengely mentén mozog..rettenet.
több mint 3 éve
Nah akkor a 2016-os EB után ez a legszarabb szereplésünk.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Szóval csoda,hogy Svájcot meg tudtuk verni....női kéziben 💩ban van a haza
Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
coub.com/view/26yzyaSzikora ved, amit magasan lonnek el az gol
beltazor
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Szikora ved, amit magasan lonnek el az gol
beltazor

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Ugye nem érdemes a Magyar-Svédet nézni?Úgyis magas a vérnyomásom



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
csajszik csináltak egy fékezett habzású Sydney v2.0-t?Annyira azért nem volt para szerintem. Látszott, hogy az utolsó 5 percre a csapat oxigénszintje megzuhant rendesen. Klujber jót ment, de szerintem 1 percet pihent az egész meccsen, úgyhogy nem csoda, hogy a végére nem maradt erő.
slowmotion
több mint 3 éve
csajszik csináltak egy fékezett habzású Sydney v2.0-t?
több mint 3 éve
annyira szeretem Grétát hallgatni meg nézni 😊 Vámos is cukker.
több mint 3 éve
26-24-ről, pedig direkt csak neten néztem az eredményt...
több mint 3 éve
De nagy kár ezért a meccsért.
több mint 3 éve
Legalább ez a második félidő másképp néz ki, mint a norvégok ellen.
több mint 3 éve
A szokásos, dán kapus 45-50%-kal véd, nálunk 12%...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
miért kell erős gyomor hozzá?Erős gyomrod van akkor.Ne érts félre, én sem Golovint hibáztatom, hiszen mentálisan nagyon mélyen van a csapat. De azt sajnos el kell ismerni, hogy ennyit tudunk. Egy játékos klasszisához a mentális erő is hozzátartozik, és ez sajnos nagyon hiányzik a mieinkből. Félek, hogy a következő 5-8 évben még ugyanezt a vergődést fogjuk újra és újra átélni.25 éve nézek kézilabdát, mentálisan mindig is borzasztó volt a női kézilabda válogatott. Hihetetlen, hogy ezzel nem akarnak mit kezdeni..
Antonius
jobbágy#JC6
Ezt ami itt van hülyeség sportnak tekinteni, sima pénzmosás és ribi ego simogatás. Pont ugyan az mint a fociban, csak amíg az egyiket egy gátlástalan bankár a másikat egy gátizom nélküli ánuszpárt(i)katona irányítja. A módszerek mások
FLZOLI
én is kb 25 éve nézem nő és férfi válogatottat és kb 15 éve járok pick meccsekre
sztem kb mióta nincs mezei ricsi azóta a férfi csapatok se túl jók fejben, a nőknél meg mai napig hallom felemlegetni hogy bezzeg ha szerencsétlen kulcsár ...
az megy hogy sipánkozunk a múlton, de esetleg hogy szembe néznénk a hibáinkkal az nem (milyen érdekes párhuzam a politikával ugye ahol mindig a körülmények a hibásak)
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Erős gyomrod van akkor.Ne érts félre, én sem Golovint hibáztatom, hiszen mentálisan nagyon mélyen van a csapat. De azt sajnos el kell ismerni, hogy ennyit tudunk. Egy játékos klasszisához a mentális erő is hozzátartozik, és ez sajnos nagyon hiányzik a mieinkből. Félek, hogy a következő 5-8 évben még ugyanezt a vergődést fogjuk újra és újra átélni.25 éve nézek kézilabdát, mentálisan mindig is borzasztó volt a női kézilabda válogatott. Hihetetlen, hogy ezzel nem akarnak mit kezdeni..
Antonius
jobbágy#JC6
Ezt ami itt van hülyeség sportnak tekinteni, sima pénzmosás és ribi ego simogatás. Pont ugyan az mint a fociban, csak amíg az egyiket egy gátlástalan bankár a másikat egy gátizom nélküli ánuszpárt(i)katona irányítja. A módszerek mások
több mint 3 éve
www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezi-eb-a-szerbek-kemkedessel-vadoltak-a-szlovenokat-itt-a-magyarazat-2923309Tök egyszerű, még hétfő este feljelentés, zár alá vétel, és a tulajdonos bizonyíthatja, hogy nem az edzést vették fel.
😀
warr_b
Szlovénia is EU-tag, ott is kell, hogy legyen GDPR, szóval egy "bocsi, véletlen ott maradt" benyögéssel nem elégszem meg.
több mint 3 éve
Hát, pl erősíthetnék bennük a maszkulinitást. | a norvég válogatott is akkor jutott fel a csúcsra, amikor a keret fele volt a lány, a másik fele meg a fiú 😮 |Ne érts félre, én sem Golovint hibáztatom, hiszen mentálisan nagyon mélyen van a csapat. De azt sajnos el kell ismerni, hogy ennyit tudunk. Egy játékos klasszisához a mentális erő is hozzátartozik, és ez sajnos nagyon hiányzik a mieinkből. Félek, hogy a következő 5-8 évben még ugyanezt a vergődést fogjuk újra és újra átélni.25 éve nézek kézilabdát, mentálisan mindig is borzasztó volt a női kézilabda válogatott. Hihetetlen, hogy ezzel nem akarnak mit kezdeni..
Antonius
jobbágy#JC6
több mint 3 éve
www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezi-eb-a-szerbek-kemkedessel-vadoltak-a-szlovenokat-itt-a-magyarazat-2923309 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Ne érts félre, én sem Golovint hibáztatom, hiszen mentálisan nagyon mélyen van a csapat. De azt sajnos el kell ismerni, hogy ennyit tudunk. Egy játékos klasszisához a mentális erő is hozzátartozik, és ez sajnos nagyon hiányzik a mieinkből. Félek, hogy a következő 5-8 évben még ugyanezt a vergődést fogjuk újra és újra átélni.25 éve nézek kézilabdát, mentálisan mindig is borzasztó volt a női kézilabda válogatott. Hihetetlen, hogy ezzel nem akarnak mit kezdeni..
Antonius
több mint 3 éve
Csak a saját véleményemet tudom írni (illetve a hozzám közel állókét, akikkel beszélgetek női kézilabdáról) 😊félreértés ne essék, nem azt mondtam, hogy nem kéne megverni már egyszer a norvégokat, de a felvetésem arra vonatkozott, hogy ha tizenhét éve egy centit sem zárkózunk hozzájuk, akkor mégis miért hirtelen most várjuk el tőlük a szoros eredményt?halkan teszem, hozzá, a norvégeket a 2005-ös vb óta nem tudta megverni a női csapat, és akkor a norvégek a nyolc közé sem jutottak be. ez azt jelenti, hogy alkalomadtán teljes csapattal sem tudtuk őket megverni.Az a baj ezzel, hogy 20-30 éve hallom. A magyar ember, főleg, ha vezető pozíciót kap, képtelen belátni dolgokat. Ha be is látja, nem mer szólni, mert azonnal kirúgják. Így itt soha semmi sem fog változni.
felteszem a kérdést: egyébként mi a faszt várunk a norvégek ellen, amikor eleve két héttel az eb előtt is estek ki emberek a kezdőből? amikor a norvégek két játékosának több válogatottsága van, mint a teljes magyar keretnek összesen? lelkes kézilabdát, ameddig lehet. na ez 30+ percig kitartott.
egyedül az nem jött be, hogy ezt a játékot kellett volna a horvátok ellen, a norvégektől meg ki lehetett volna kapni hússzal, de ez a csapat még nem annyira tapasztalt, hogy az ilyet meg tudja oldani.
slowmotion
Mennyire egyszerű lenne tanulmányútra menni, jó kapcsolatot ápolni más szövetségekkel. Ha már kidobunk egy valag pénzt (Pl Elek, havi 10 millio) az ablakon, miért nem importálunk norvég/svéd/dán UP-szakembereket és tesszük inkább az ő zsebükbe? Nem is lenne ablakon kidobott pénz.
Kegyetlen érzés átélni, látni, hogy mi a megoldás, mégis széllel szemben hugyoznak. Mert nekik ez így jó. Mivel kontrollálva van a média is, az emberek 75%-hoz csak a jó dolgok jutnak el… leöntik a szart sziruppal (a világklasszis norvégok 45 percig nem tudtak mit kezdeni a hős magyar lányokkal, utána sajnos elfáradtak a fiatalok és vereség lett a vége, stb.).
Irtad a 2005-öt. 17 éve volt, felnőtt egy generáció. És ugyanígy szívunk. De már nem csak tőlük… már egy Svájc is komoly kihívás elé állít.
Közben szarásig van pénzzel a kézilabdánk. Havonta több milliárd megy el erre a sportra… eredménye nulla. Légiósok armadája, epizódszereplő magyarok. Ha ki is jutnak külföldre, ott megkövetelik a kemény munkát, inkább hazajönnek padozni. Aki mégis kint marad, az fel éven belul megsérül. Hála a magyar felkészítésnek az élsportra.
Csak tudnám mi a szart oktatnak a NEKA-n. Van-e dietetikus, mentális tréner, video elemző, egyéni foglalkozások, plusz munka, stb. Mert semmi sem látszik az ég egy adta világon.
20 év múlva is ezt fogom majd olvasni tőled slow: mit akarunk mi a norvégok ellen JC? Te is tudod a választ…
Bántó a szemnek. Nincs egy begyakorolt figura, csapat szinten legalább 100 kilóval nehezebbek vagyunk az ellenfeleknél, látszik az izomzaton hogy nincs kidolgozva, ez mellett bántóan lassúak vagyunk, de a nagyobbik baj az, hogy nem testben, hanem fejben.
Azt mondja Golovin: elfogyott az oxigén… sírok, esküszöm. 10-15 éve is elfogyott az oxigén, anyám kézizett magas szinten, rengeteg meccset néztem, főleg válogatottat, nemigaz hogy ezen nem lehet változtatni.
Fociban ugyanez volt nekem. Nem voltam a legtechnikásabb játékos, de minden nap futottam pluszban rengeteget és amikor az ellenfél a 80. percben a seggén át vette a levegőt, röhögve lefutottam.
Ha ez kell, akkor ez kell. Futoedzes, de nem őrült mód. Állóképesség, cardio, de az rengeteg. És akkor nem fog elfogyni az oxigén.
Ha viszont ezt az utat választja bármelyik magyar edző is vagy kapitány, pár héten belul megbuktatják.
Ez a magyar kézilabda, 2022-ben.
Sajnos van, amit nem lehet pénzen megvenni. Ezt mutatja ez az EB is. Csak a NERuniverzumban ilyen nincs.
jobbágy#JC6
Golovin kapott anyagból dolgozik, nem a válogatott adja a fizikai felkészítést. a taktikát persze igen, valahogy sikerült harmincpár percig implementálni, aztán elfogyott az erő, az erővel meg a döntésképesség.
nyilván a játékosokon valamennyire el lehet verni a port, hogy miért finganak ki, hát hiszen edzetnének többet is - valóban, de a klubokban ennyit írnak elő. lehet többet edzeni, de ha belesérülsz, akkor meg azért basznak le.
mondhatnám, amikor mondjuk Szoboszlai először játszott a Pool ellen, akkor - dacára a nem-magyar fizikai felkészítésnek - az volt a legelső mondata, hogy brutális volt az iram, meccs felére el is fogyott szegény. na ez volt a norvégok ellen is. legalább egy félidő erejéig partiban voltak.
az utánpótlásban nem ártana valóban elkezdeni a modellváltást, de ezt nem a válogatotton kell számonkérni, hanem a döntéshozókon.
slowmotion
Nem az a baj, hogy nem vertük meg a norvég csapatot de azt elvártuk volna, hogy konzisztens játékot nyújtson végre a csapat illetve lássunk olyan elemeket a csapatjátékban, amik biztatóak a következő meccsekre nézve.
A gond az volt ezzel a norvég meccsel, hogy pontosan azt a képet adta, mint amikor a magyar kézilabda válogatott játszik egy szimpatikus afrikai vagy dél amerikai csapattal. Pontosan tudjuk, hogy az első félidóben még lelkesek lesznek, viszi őket a hév, az eredmény is egál körül lesz, de egy másodpercig sem izgulok, hiszen TUDOM, hogy a mi cseresorunk fényévekre van az övéktől, amint a kezdő elfárad fejben, úgyis be fogjuk húzni a mérkőzést a második félidőben, illetve az utolsó 10 percben még tönkre is verjük őket.
A norvégok elleni meccsen pontosan ezt láttuk, csak ellenkező előjellel. Mi voltunk a szimpatikus kiscsapat, akivel eljátszogattak a nagyok. Bármilyen jónak is tűnt egy laikus számára az első félidő, én nem sok biztató jelet láttam, ugyanis a norvég védekezés és a támadójáték olyan lagymatag volt (jó, főleg az első negyed órában), amilyet én ritkán láttam tőlük világversenyen. A 2es védők szotyiztak, a 3asok sacperkb alapon léptek ki vagy maradtak hátul a beállón, stb. Mi tudtunk egy kicsit rohanni, ennyi. De amint összeállt a norvég fal, ugyanazt a szenvedést láttuk a csapatjátékban (az, hogy valaki 1-1ezik, vagy egyéni játékból kerül helyzetbe, tök jó, csak az nem csapatjáték), mint amit előtte.
Ne érts félre, én sem Golovint hibáztatom, hiszen mentálisan nagyon mélyen van a csapat. De azt sajnos el kell ismerni, hogy ennyit tudunk. Egy játékos klasszisához a mentális erő is hozzátartozik, és ez sajnos nagyon hiányzik a mieinkből. Félek, hogy a következő 5-8 évben még ugyanezt a vergődést fogjuk újra és újra átélni.
Cowboys 4ever.
több mint 3 éve
Szerintem igen, csinálnak ilyenkor egy minitabellát és először pontszám, aztán gólkülönbség, így a +1,0,-1 lett a sorrend. Mondjuk enyhén durva 😊Azértj ó ez a rendszer... így a spanyolok kényelmesen magukkal vitték a németeket, hogy ne nulla, hanem kettő pontot vigyenek a középdöntőbe.
NB2
Kurva dühös lennék lengyelként.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"