Könyvek, színház
19 feliratkozó
10 hónapja
En meg regebbi kiadast olvastam, tele francia szoveggel, de pl ott sem lett volna erdemes feladni. 😊Én pedig végre elolvastam a Háború és békét Gy. Horváth László új fordításában, és bárcsak lenne még vagy további 1500 oldal belőle. Mint a legeslegnagyobb klasszikusok, máig frissnek hat a korrajzot leszámítva, Napóleont meg teljesen más megvilágításba helyezi a közvélekedéshez képest, számomra ez volt a legmeglepőbb része.Pont az elején adtam fel mindig, de most kedvet csináltál hozzá 😊
Bárki nyugodtan nekiállhat, az első 50-100 oldal lehet riasztó, de a divatos sci-fik és fantasy-k mellett/helyett az ilyen műveknek nem szabad eltűnnie az olvasmányaink listájából
r.baggio
Dzsokijuing
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Nem tudom, hogy komolyan válaszoljak-e, Krasznahorkai egyik, nemzetközileg is elismert regénye, aminek nem véletlenül ez a címe, de mivel minden elemzést és spoilert kerülök előre, így ennyit tudok róla mondani 😊de a Háború és Háború ott van a listán. Így jutott eszembe Robi posztjáról írni 😅Az is valami 1984-et überelő posztapokaliptikus könyv? 😊
Gyurma Pappa
r.baggio
Tegnap este gondolkodtam rajta, hogy csak úgy is leírom, de akkor most válaszolok erre, és leírom, hogy miért gondolom azt, hogy vannak az 1984-nél jobb könyvek. Azzal szeretném kezdeni, hogy nekem az alapállásom az, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is többet mesél a megjelenésének koráról, mint egy elképzelt jövőről. Nagyon nem szeretem, amikor az a diskurzus, hogy "ezt meg írta Orwell", vagy akár akkor menjünk vissza és, Verne-re vagy az Ember tragédiájára, mint egy látnoki műre hivatkoznak (és már a legnagyobb 2000 évesnek titulált mesekönyv bestsellerről ne is beszéljünk). Ennek okán is minden klasszikus esetében a rárakodott értelmezéseket nem lehet elválasztani az eredeti műről.
Amit nem lehet figyelmen kívül hagyni Orwell olvasása közben, hogy ő angol volt, aki sosem élt diktatúrában, így az ő megélése a kommunizmussal kapcsolatban egyértelműen a saját agresszív antikommunizmusa által átitatott írás. Nagyon utálom, hogy a 1984 rajongói minden világeseményt egy újabb "háhááá" momentumként élnek meg, mivel meglátásom szerint az eredeti mű túlértelmezése zajlik ennek keretében.
Az 1984-et, mint irodalmi művet szemlélve, amikor 18 évesen elolvastam, nem tudtam letenni. Aztán, ahogy kezdett beleépülni az olvasmány értelmezése a gondolataimba, egyre jobban érdekelt a keletkezés körülményei, és Orwell személye. Sokat rontott a viszonyomhoz minden írásával kapcsolatban, és minden bizonnyal ez rontja a szememben az eredeti mű megítélését is. Tisztán irodalmi alkotásként tekinteni nem tudok már rá ilyen módon, befolyásolja a megélésemet a rárakodott értelmezések bántó belemagyarázásai és a szerző személye is.
Sajnos nem tudom újból elsőre elolvasni, így ha saját top 5-ös listámon (imádok listázni), a disztópiák közé nem fér bele az 1984.
a szerző megjegyzése: egyébként azért szeretem és olvasom sokkal szívesebben a kortárs irodalmat, mert azon könyvek értelmezhetősége számomra közelibb. A klasszikusok többsége olyan korszakban keletkezett, aminek a korszellemével nem tudok vagy nem is akarok azonosulni. Például hiába szeretem a női írókat, a Bronte könyvektől kivisz az ideg. Hiába szeretek nagyregényeket olvasni, Jókait nem bírom elviselni.
Még egy megjegyzés: a kortárs irodalom nem kizárólag a sci-fi meg a fantasy, sőt. Nagyon jó könyvek születtek az elmúlt 20-30 évben is.
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Houllebecq: Egy sziget lehetősége.Ezeket mind olvastam, kiveve Butlert, de koszonom az osszegzest, ezek mind mind remek konyvek, újraolvasósok. A Fahrenheitet hamarosan tervezem is majd.McCarty - Az útAjanlhatsz nyugodtan. 😊Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
Zsellér van de Vrij
Saramago - Vakság
Olivia E. Butler - A talentum példázata és a A magvető példázata duológia
Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)
Margaret Atwood - Szolgáló lány meséje
Anthony Burgess - Mechanikus narancs
Ezek szerintem mind jobbak, mint a 1984, és ezeket mind olvastam.
Hozzátenném gyorsan: 1984-t 19 évesen olvastam, ezeket pedig felnőtt fejjel (kv. a Szép új világot nem, azt is még gimiben olvastam), tehát simán lehet, hogy újraolvasva visszatenném én is a lista elejére (ahogy a legtöbb könyves portál tesz is).
Gyurma Pappa
Zsellér van de Vrij
A legaktuálisabb disztópia.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
10 hónapja
Én pedig végre elolvastam a Háború és békét Gy. Horváth László új fordításában, és bárcsak lenne még vagy további 1500 oldal belőle. Mint a legeslegnagyobb klasszikusok, máig frissnek hat a korrajzot leszámítva, Napóleont meg teljesen más megvilágításba helyezi a közvélekedéshez képest, számomra ez volt a legmeglepőbb része.Pont az elején adtam fel mindig, de most kedvet csináltál hozzá 😊
Bárki nyugodtan nekiállhat, az első 50-100 oldal lehet riasztó, de a divatos sci-fik és fantasy-k mellett/helyett az ilyen műveknek nem szabad eltűnnie az olvasmányaink listájából
r.baggio
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
10 hónapja
Én pedig végre elolvastam a Háború és békét Gy. Horváth László új fordításában, és bárcsak lenne még vagy további 1500 oldal belőle. Mint a legeslegnagyobb klasszikusok, máig frissnek hat a korrajzot leszámítva, Napóleont meg teljesen más megvilágításba helyezi a közvélekedéshez képest, számomra ez volt a legmeglepőbb része.Én is megkaptam karácsonyra, várom hogy elkezdjem majd.
Bárki nyugodtan nekiállhat, az első 50-100 oldal lehet riasztó, de a divatos sci-fik és fantasy-k mellett/helyett az ilyen műveknek nem szabad eltűnnie az olvasmányaink listájából
r.baggio
10 hónapja
de a Háború és Háború ott van a listán. Így jutott eszembe Robi posztjáról írni 😅Az is valami 1984-et überelő posztapokaliptikus könyv? 😊
Gyurma Pappa
![](https://images.squarespace-cdn.com/content/v1/5342f393e4b02233d745c04f/1613073976476-WNDMUZ3VSA8U6E4J5JSF/1118full-tokyo-story-screenshot.jpg)
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
10 hónapja
Rászántam magam Krasznahorkai Sátántangójának az elolvasására, és nem bántam meg. Nem egy olvasok kicsit és majd visszatérek könyv, aktív odafigyelést vár az olvasótól, de a jutalom hatalmas. Ahogy kibontakoznak az események, a szimbolika, az utalások, összefüggések... És az utolsó fejezet... Visszavonhatatlanul rajongója lettem, most néhány skandináv könyv van soron, többek között Knausgard Hajnalcsillaga, Smirnoff Elmentem az öcsémhez című noirja és Jon Kalman Stefánsson Asta-ja, illetve a magyarul megjelent Ernaux könyvek, de a Háború és Háború ott van a listán. Így jutott eszembe Robi posztjáról írni 😅
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Én pedig végre elolvastam a Háború és békét Gy. Horváth László új fordításában, és bárcsak lenne még vagy további 1500 oldal belőle. Mint a legeslegnagyobb klasszikusok, máig frissnek hat a korrajzot leszámítva, Napóleont meg teljesen más megvilágításba helyezi a közvélekedéshez képest, számomra ez volt a legmeglepőbb része.Bárki nyugodtan nekiállhat, az első 50-100 oldal lehet riasztó, de a divatos sci-fik és fantasy-k mellett/helyett az ilyen műveknek nem szabad eltűnnie az olvasmányaink listájából
Szerkesztette: r.baggio
![](https://images.squarespace-cdn.com/content/v1/5342f393e4b02233d745c04f/1613073976476-WNDMUZ3VSA8U6E4J5JSF/1118full-tokyo-story-screenshot.jpg)
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
10 hónapja
Nekem pedig a kedvencem tőlük a Forradalmár, ami rá se került a best of lemezükre...Én együtt tudok élni azzal, ha úgy tekintünk erre, mint egy olyan véleményre, ami eltér a konszenzustól 😊 nekem a kedvenc Kispál albumon az Ül, amit még a zenekar sem szeret igazán, de szerintem az egy zseni album.Hasonlóan jókat: talán. De sokkal jobbat: biztosan nem.🙂Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
Gyurma Pappa
10 hónapja
Én együtt tudok élni azzal, ha úgy tekintünk erre, mint egy olyan véleményre, ami eltér a konszenzustól 😊 nekem a kedvenc Kispál albumon az Ül, amit még a zenekar sem szeret igazán, de szerintem az egy zseni album.Hasonlóan jókat: talán. De sokkal jobbat: biztosan nem.🙂Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Hasonlóan jókat: talán. De sokkal jobbat: biztosan nem.🙂Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
10 hónapja
A majom szeme tervben van...Szétnéztem picit, így van még kettő:Nekem valamiért Merle nem megy vagy nem jön, nézőpont kérdése.
Robert Merle: Védett férfiak
Ben Elton: Vakvilág
Hogy felejthettem el ezeket elsőre 😊
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Közben eszembe jutott két magyar könyv a közelmúlt olvasmányai közül:
Tóth Krisztina - A majom szeme
Ménes Attila - A bolt
Mindkettőt szerettem, az első nem egy hagyományos lineáris regény, utóbbi meg egy nem is hagyományos regény, több stílus keveréke. Az első eléggé feszült hangulatú könyv, utóbbi inkább vicces. Egyik sem egy nemzetközi bestseller, de magyar vonatkozásuk miatt bátran ajánlom.
Gyurma Pappa
![](https://orig00.deviantart.net/67a4/f/2017/340/0/4/shazier_by_matthew998-dbvww33.png)
10 hónapja
Szétnéztem picit, így van még kettő:Nekem valamiért Merle nem megy vagy nem jön, nézőpont kérdése.
Robert Merle: Védett férfiak
Ben Elton: Vakvilág
Hogy felejthettem el ezeket elsőre 😊
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Közben eszembe jutott két magyar könyv a közelmúlt olvasmányai közül:
Tóth Krisztina - A majom szeme
Ménes Attila - A bolt
Mindkettőt szerettem, az első nem egy hagyományos lineáris regény, utóbbi meg egy nem is hagyományos regény, több stílus keveréke. Az első eléggé feszült hangulatú könyv, utóbbi inkább vicces. Egyik sem egy nemzetközi bestseller, de magyar vonatkozásuk miatt bátran ajánlom.
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Szétnéztem picit, így van még kettő:Robert Merle: Védett férfiak
Ben Elton: Vakvilág
Hogy felejthettem el ezeket elsőre 😊
![](https://orig00.deviantart.net/67a4/f/2017/340/0/4/shazier_by_matthew998-dbvww33.png)
10 hónapja
Ezeket mind olvastam, kiveve Butlert, de koszonom az osszegzest, ezek mind mind remek konyvek, újraolvasósok. A Fahrenheitet hamarosan tervezem is majd.McCarty - Az útAjanlhatsz nyugodtan. 😊Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
Zsellér van de Vrij
Saramago - Vakság
Olivia E. Butler - A talentum példázata és a A magvető példázata duológia
Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)
Margaret Atwood - Szolgáló lány meséje
Anthony Burgess - Mechanikus narancs
Ezek szerintem mind jobbak, mint a 1984, és ezeket mind olvastam.
Hozzátenném gyorsan: 1984-t 19 évesen olvastam, ezeket pedig felnőtt fejjel (kv. a Szép új világot nem, azt is még gimiben olvastam), tehát simán lehet, hogy újraolvasva visszatenném én is a lista elejére (ahogy a legtöbb könyves portál tesz is).
Gyurma Pappa
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Én a női Mustapha Mond miatt meg se néztem.Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)Ebből elvileg a könyv marhajó, de amit csináltak sorozatot és láttam marha rossz lett
Gyurma Pappa
zacknorb
A Fahreinheit 451-be meg betettek egy néger Montag-ot, így az sem kapott esélyt. Ezek nálam már olyan szintű megerőszakolások, hogy nem fér bele.
![](https://orig00.deviantart.net/67a4/f/2017/340/0/4/shazier_by_matthew998-dbvww33.png)
10 hónapja
Pontosan.Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)Ebből elvileg a könyv marhajó, de amit csináltak sorozatot és láttam marha rossz lett
Gyurma Pappa
zacknorb
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)Ebből elvileg a könyv marhajó, de amit csináltak sorozatot és láttam marha rossz lett
Gyurma Pappa
10 hónapja
Ezekkel egyetértek, hatalmas könyvek de akkor is az 1984 az alap disztópia. Most hirtelen még kettő emlékezetes jutott eszembe:McCarty - Az útAjanlhatsz nyugodtan. 😊Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
Zsellér van de Vrij
Saramago - Vakság
Olivia E. Butler - A talentum példázata és a A magvető példázata duológia
Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)
Margaret Atwood - Szolgáló lány meséje
Anthony Burgess - Mechanikus narancs
Ezek szerintem mind jobbak, mint a 1984, és ezeket mind olvastam.
Hozzátenném gyorsan: 1984-t 19 évesen olvastam, ezeket pedig felnőtt fejjel (kv. a Szép új világot nem, azt is még gimiben olvastam), tehát simán lehet, hogy újraolvasva visszatenném én is a lista elejére (ahogy a legtöbb könyves portál tesz is).
Gyurma Pappa
Karyn Boye - Kallocain
Jevgenyij Zamjatyin - Mi
Atwood meg pár éve írt folytatást a szolgálólányhoz, Testamentumok címmel.
![](https://orig00.deviantart.net/67a4/f/2017/340/0/4/shazier_by_matthew998-dbvww33.png)
10 hónapja
McCarty - Az útAjanlhatsz nyugodtan. 😊Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
Zsellér van de Vrij
Saramago - Vakság
Olivia E. Butler - A talentum példázata és a A magvető példázata duológia
Ray Bradbury - Fahrenheit 451
Aldous Huxley - Szép új világ (ez mondjuk előbb jelent meg)
Margaret Atwood - Szolgáló lány meséje
Anthony Burgess - Mechanikus narancs
Ezek szerintem mind jobbak, mint a 1984, és ezeket mind olvastam.
Hozzátenném gyorsan: 1984-t 19 évesen olvastam, ezeket pedig felnőtt fejjel (kv. a Szép új világot nem, azt is még gimiben olvastam), tehát simán lehet, hogy újraolvasva visszatenném én is a lista elejére (ahogy a legtöbb könyves portál tesz is).
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)
10 hónapja
Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Tavaly írtak hozzá folytatást:
Zsellér van de Vrij
moly.hu/konyvek/sandra-newman-julia
![](https://orig00.deviantart.net/67a4/f/2017/340/0/4/shazier_by_matthew998-dbvww33.png)
10 hónapja
Ajanlhatsz nyugodtan. 😊Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
Gyurma Pappa
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
10 hónapja
Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozomAjánlásokat pls.
Gyurma Pappa
10 hónapja
Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Hát mèg az Alföldi darabja Szegeden….uh. Erős volt nagyon.
Zsellér van de Vrij
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
10 hónapja
Ha már a poltopikban felmerült az 1984, akkor itt kell megjegyeznem, hogy nálam továbbra is a numero uno könyv az 1984. 😊Pedig annál sokkal, de sokkal jobb disztópiákat írtak azóta, de természetesen ízlésen nem vitatkozom
Zsellér van de Vrij
![](http://i.imgur.com/Cirj9sO.png)
![](https://orig00.deviantart.net/cdb5/f/2018/072/f/2/strief_by_matthew998-dc5ryqx.png)