Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 521 — The Mathematician
Nem így működöm.
Egyrészt x+y+z hónapra elegendő tartalékom van, hiszen évtizedek óta dolgozom.
Másrészt ha ez is kevés, az egy olyan mérvű változást jelentene a világ működésében, amire senki, semmiképpen nem tudott felkészülni (mondjuk lenne egy összeurópai hiperinfláció, majd teljeskörű ingatlanállamosítás), akkor semmi okom nem lenne magamat hibáztatni.
Nem vagyok se önostorozó, se reménykedő típus. Inkább a proaktív, kalkuláló, tervező. Tévedhetek, de akkorát nem, hogy reménykednem kelljen. Max., újratervezek, vagy rábaszok.
Jobban szeretek sakkozni, mint rulettezni.
Sobri Jóska
mi van ha te tudod rosszul és aki 2x annyi tartalékot halmozott fel mint te gondolja jól, mondván az az ideális
te meg felelőtlen vagy hogy nem gondolkoztál elég hosszútávra és ha nem lennél ilyen tájékozatlan tudhattad volna hogy mennyire van szükség

és a végén eljutunk oda hogy az gondolkozik jól aki bunkert épít a háza alá és egy kisebb hadosztályt tud élelemmel ellátni
Negritis
Bizonyára van egy optimális pont, ameddig megéri felhalmozni, és ami után már nem.
Ezt valószínűségszámítással, meg modelállítással lehet megkapni.
De úgy érzem összekevered az anyagi tartalékokat az élelmiszer, víz, energiatartalékokkal.
Anyagi tartaléka mindenkinek annyi van, amennyit eddigi élete során fel tudott halmozni.
Pénzben, befektetésben, ingatlanban, stb.
Élelmiszertartaléka meg annyi, amennyi mellett nyugodtan alszik. (Ez valakinél 3 fagyasztott pizza, másnál 500 kg liszt.)
De lehet nem voltam világos: ha rosszul tudom, ha tévedek, ha elszámoltam, akkor rábaszok. Vállalom a felelősséget, és nem kérdezgetek se másokat, se magamat, "hogy mit egyek?"
Majd megoldom vagy éhenhalok.
Sobri Jóska
oké hogy elfogadod hogy rábasztál, csak azt adtad elő hogy TE tudod hogy mennyi a jó és mi a határ
miközben lehet hogy igazad van, lehet hogy kellően közel vagy és lehet hogy bármelyik irányba eléggé kilengsz

a bunkert azért hoztam fel mert számomra az a legextrémebb "karantén felkészültség" nem azért mert a kaja tartalék határozná meg hogy elég-e a tartalék vagy sem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Nem így működöm.
Egyrészt x+y+z hónapra elegendő tartalékom van, hiszen évtizedek óta dolgozom.
Másrészt ha ez is kevés, az egy olyan mérvű változást jelentene a világ működésében, amire senki, semmiképpen nem tudott felkészülni (mondjuk lenne egy összeurópai hiperinfláció, majd teljeskörű ingatlanállamosítás), akkor semmi okom nem lenne magamat hibáztatni.
Nem vagyok se önostorozó, se reménykedő típus. Inkább a proaktív, kalkuláló, tervező. Tévedhetek, de akkorát nem, hogy reménykednem kelljen. Max., újratervezek, vagy rábaszok.
Jobban szeretek sakkozni, mint rulettezni.
Sobri Jóska
mi van ha te tudod rosszul és aki 2x annyi tartalékot halmozott fel mint te gondolja jól, mondván az az ideális
te meg felelőtlen vagy hogy nem gondolkoztál elég hosszútávra és ha nem lennél ilyen tájékozatlan tudhattad volna hogy mennyire van szükség

és a végén eljutunk oda hogy az gondolkozik jól aki bunkert épít a háza alá és egy kisebb hadosztályt tud élelemmel ellátni
Negritis
Bizonyára van egy optimális pont, ameddig megéri felhalmozni, és ami után már nem.
Ezt valószínűségszámítással, meg modelállítással lehet megkapni.
De úgy érzem összekevered az anyagi tartalékokat az élelmiszer, víz, energiatartalékokkal.
Anyagi tartaléka mindenkinek annyi van, amennyit eddigi élete során fel tudott halmozni.
Pénzben, befektetésben, ingatlanban, stb.
Élelmiszertartaléka meg annyi, amennyi mellett nyugodtan alszik. (Ez valakinél 3 fagyasztott pizza, másnál 500 kg liszt.)
De lehet nem voltam világos: ha rosszul tudom, ha tévedek, ha elszámoltam, akkor rábaszok. Vállalom a felelősséget, és nem kérdezgetek se másokat, se magamat, "hogy mit egyek?"
Majd megoldom vagy éhenhalok.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Az enyém -röviden- a túlnépesedés.
Sobri Jóska
Ezzel nem értek egyet. Ez az örök vesszőparipám, de szerintem a világ legnagyobb gondja nem a túlnépesedés.

Az én meglátásom szerint az emberiség legnagyobb problémája, hogy nem képes hatékonyan felhasználni a számára megadott erőforrásokat. Az emberiség egyetlen igazi problémája, hogy nem törekszik arra, hogy kinője ezt az állapotot, mert a növekedés vagyon (egy stock változó) időszakonkénti összehasonlításaként képzeli el.

Szerintem a túlnépesedés esély. Honnan tudjuk, hogy nem egy ma még mély szegény K-Afrikai gyerek néz majd rá egyszer egy matekképletre, és oldja meg a gravitációs hullámok problémáját, ha kap rá esélyt. Szerintem az emberiség egyetlen komoly problémája, hogy nem fogadja el, hogy nem elég hatékony.

Személyes példák: mindenki hülyének nézett, hogy nem ugrok bele 3 éve a napelem vásárlásba (full elektromos a ház, fűtés minden, csak hogy a tetőre az akkori technológiával egy 8-as erő fért volna el), de én már akkor számítottam rá, hogy javulni fog a hatékonyság, és igazam lett, ma már le tudom fedni az áramszükségletet itthon. Senki nem hiszi el, hogy mindig lehet hatékonyabb, mint az előző hónapban volt: bevezettem egy bónuszrendszert, eddig minden negyedévben kellett fizetnem (hála az égnek), mert a "teljesen széthajtjuk magunkat"-ról kiderült, hogy csak 80%.

De általánosabb példák is: istenítjük a belsőégésű motorokat, pedig igen fos hatékonysággal működnek. Mennyi megdönthetetlen rekord van a sportban? Nem sok maradt. Sorolhatnám.

Tehát önmagában a túlnépesedés nem probléma, a kezelése az. Ezért is kezdett el a gondolkodásom balról meríteni (nem vagyok szocialista, még Sanders-i szinten sem), mert szent meggyőződésem, hogy a világ legnagyobb problémája, hogy nem oktatunk mindenkit elég magas szinten. Sokáig ellene voltam, de most kezd érdekelni, mint elvi lehetőség, a feltétel nélküli alapjövedelem. Erősen foglalkoztam az kapitalizmus megújításának mikéntjei.
Gyurma Pappa
Ez mind okés, sőt, cégvezetve én is hatékonyságnővelésben a hiszek, de két észrevétel:
1. Szarból nem lehet várat építeni. Sok ember, sokkal több agyhalott, sokkal hatékonytalanabb hatékonyságnövelés.
2. Minél összetettebb egy megoldás, annál kevésbbé alkalmazható általánosan.

Szerintem az alapprobléma a túlnépesedés.
Én nem írtam rá megoldást, te a hatékonyságnövelést.
Szerinted az alapprobléma a hatékonytalanság.
Ez a kettő nem zárja ki egymást.
Antifragilisan, alkalmazkodva, rugalmasan, ki lehetne használni még a túlnépesedést is, ezt aláírom, ez kvázi a te állításod.
Az enyém meg az, hogy arányaiban a sok emberhez képest kevés a hatékonyan gondolkodó, cselekvő, döntő, ezért kurva nehéz, lehetetlen. (Demokráciában mindenképp, világdiktatúrában talán menne, de vajh' megérné e.)

10-100 fős céget át tudsz szervezni, hatékonyabbá tudod tenni.
100-10000 fősnek lehet nekiugranál, képességeidtől függ, hogy sikerrel jársz e.
10ezer fölöttinél be kell nyelned a hatékonytalanságot a működőképesség oltárán. (Ez a multiparadoxon.)
Milliós nagyságrendnél örülsz, ha nem buksz bele, de kurva hatékonytalan leszel. (Nemzetállamok államapparátusai, stb.)
Százmilióstól fölfele esélytelen, hogy érdemi hatékonyságnövelést érj el, olyan lenne, mintha belehugyoznál az óceánba. Meg se érződik.
Namost a Földön lassan 10milliárdan élünk. Kezelhetetlen, megoldhatatlan mennyiség. Sok lúd disznót győz.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 521 — The Mathematician
szent meggyőződésem, hogy a világ legnagyobb problémája, hogy nem oktatunk mindenkit elég magas szinten.
Gyurma Pappa
ez egyébként segítene a dolgokon, mert tuti nem szülnének a nők annyit Afrikában, de kérdés a nyugat akarja-e ezt, hogy okosodjanak az ottaniak
NB2
a nyugat szereti úgy érezni hogy okosabb, és ezért ki tud oktatni

amúgy az oktatás szintjén nem csak afrikában kéne emelni hanem a világon mindenhol és hasznos tudással kéne felruházni elsősorban az embereket
pl hogyan kell a pénzzel gazdálkodni, hogyan lehetünk empatikusabbak, mennyi az ELÉG (puzsér ezt sűrűn hangoztatja jogosan), hogyan kell logikusan gondolkodni
nem azt mondom hogy csak ezeket kell tanítani de ezekre a készségekre igenis szükség van és az átlag jelentős része nem rendelkezik vele

nehezebben tudnák átbaszni az embereket az MLM cégek, lehúzós uzsora payday loan "bankok", az insta világ kamu celebjei

az energia kihasználsához a Kardashev ranking elég érdekes
 www.youtube.com/watch?v=HEpNiOM6lto

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
gdavid New England Patriots 3 923 — Patriots fan
Amikor neked fog elfogyni a pénzed, és nem lesz miből ételt venned, akkor is tedd fel ezt a kérdést.
gdavid
Kinek és miért?
Sobri Jóska
Tudod te, csak rossz lenne leírni. Megteszem helyetted: "hogy lehettél ennyire felelőtlen Jóska, hogy csak x hónapra, nem pedig x+y hónapra elegendő tartalékod volt? Miért reménykedtél abban, hogy minden úgy marad, ahogy volt? Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?"

De pontosan érted te, hogy miről beszélek.
gdavid
Nem így működöm.
Egyrészt x+y+z hónapra elegendő tartalékom van, hiszen évtizedek óta dolgozom.
Másrészt ha ez is kevés, az egy olyan mérvű változást jelentene a világ működésében, amire senki, semmiképpen nem tudott felkészülni (mondjuk lenne egy összeurópai hiperinfláció, majd teljeskörű ingatlanállamosítás), akkor semmi okom nem lenne magamat hibáztatni.
Nem vagyok se önostorozó, se reménykedő típus. Inkább a proaktív, kalkuláló, tervező. Tévedhetek, de akkorát nem, hogy reménykednem kelljen. Max., újratervezek, vagy rábaszok.
Jobban szeretek sakkozni, mint rulettezni.
Sobri Jóska
Erre utaltam. A megoldást fogod keresni. Mint ahogy azok az emberek is azt keresik, akiknek most fogyott el a pénzük.

Te és én például megtehetjük, hogy itthon maradtunk. De nekem soha nem jutna eszembe ítélkezni egy olyan ember felett, aki vissza akar menni dolgozni, mert elfogyott a pénze.

Ne bagatellizáld el a saját felelősségedet, hogy neked annyi tartalékod van, hogy csak olyan esetben fogy el, amire senki sem tudott felkészülni. Mert előbb-utóbb mindenkinek elfogy, ez csak idő kérdése. Kinek hamarabb, kinek később.

u.i.: én itt be is fejeztem ezt a témát, mert úgyis pontosan tudod, hogy miről beszélek. Megyek mosogatni, mert szerencsére én megtehetem, hogy itthon maradjak.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 521 — The Mathematician
Nem így működöm.
Egyrészt x+y+z hónapra elegendő tartalékom van, hiszen évtizedek óta dolgozom.
Másrészt ha ez is kevés, az egy olyan mérvű változást jelentene a világ működésében, amire senki, semmiképpen nem tudott felkészülni (mondjuk lenne egy összeurópai hiperinfláció, majd teljeskörű ingatlanállamosítás), akkor semmi okom nem lenne magamat hibáztatni.
Nem vagyok se önostorozó, se reménykedő típus. Inkább a proaktív, kalkuláló, tervező. Tévedhetek, de akkorát nem, hogy reménykednem kelljen. Max., újratervezek, vagy rábaszok.
Jobban szeretek sakkozni, mint rulettezni.
Sobri Jóska
mi van ha te tudod rosszul és aki 2x annyi tartalékot halmozott fel mint te gondolja jól, mondván az az ideális
te meg felelőtlen vagy hogy nem gondolkoztál elég hosszútávra és ha nem lennél ilyen tájékozatlan tudhattad volna hogy mennyire van szükség

és a végén eljutunk oda hogy az gondolkozik jól aki bunkert épít a háza alá és egy kisebb hadosztályt tud élelemmel ellátni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 141 — nabege2@yahoo.com
szent meggyőződésem, hogy a világ legnagyobb problémája, hogy nem oktatunk mindenkit elég magas szinten.
Gyurma Pappa
ez egyébként segítene a dolgokon, mert tuti nem szülnének a nők annyit Afrikában, de kérdés a nyugat akarja-e ezt, hogy okosodjanak az ottaniak
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
Tegnap mit ettél?
Sobri Jóska
Tegnap semmit.

Lehet dedosak ezek kérdések és válaszok de az átlag embereket ezek a kérdések foglalkoztatják.
Tehat az én meglátásom szerint nyitni kell de ésszel és fokozatossan.
És a társadalomnak is alkalmazkodni kell vagy is muszáj az új játékszabályokhoz.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Amikor neked fog elfogyni a pénzed, és nem lesz miből ételt venned, akkor is tedd fel ezt a kérdést.
gdavid
Kinek és miért?
Sobri Jóska
Tudod te, csak rossz lenne leírni. Megteszem helyetted: "hogy lehettél ennyire felelőtlen Jóska, hogy csak x hónapra, nem pedig x+y hónapra elegendő tartalékod volt? Miért reménykedtél abban, hogy minden úgy marad, ahogy volt? Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?"

De pontosan érted te, hogy miről beszélek.
gdavid
Nem így működöm.
Egyrészt x+y+z hónapra elegendő tartalékom van, hiszen évtizedek óta dolgozom.
Másrészt ha ez is kevés, az egy olyan mérvű változást jelentene a világ működésében, amire senki, semmiképpen nem tudott felkészülni (mondjuk lenne egy összeurópai hiperinfláció, majd teljeskörű ingatlanállamosítás), akkor semmi okom nem lenne magamat hibáztatni.
Nem vagyok se önostorozó, se reménykedő típus. Inkább a proaktív, kalkuláló, tervező. Tévedhetek, de akkorát nem, hogy reménykednem kelljen. Max., újratervezek, vagy rábaszok.
Jobban szeretek sakkozni, mint rulettezni.

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 522 — zászló zászló szív
Az enyém -röviden- a túlnépesedés.
Sobri Jóska
Ezzel nem értek egyet. Ez az örök vesszőparipám, de szerintem a világ legnagyobb gondja nem a túlnépesedés.

Az én meglátásom szerint az emberiség legnagyobb problémája, hogy nem képes hatékonyan felhasználni a számára megadott erőforrásokat. Az emberiség egyetlen igazi problémája, hogy nem törekszik arra, hogy kinője ezt az állapotot, mert a növekedés vagyon (egy stock változó) időszakonkénti összehasonlításaként képzeli el.

Szerintem a túlnépesedés esély. Honnan tudjuk, hogy nem egy ma még mély szegény K-Afrikai gyerek néz majd rá egyszer egy matekképletre, és oldja meg a gravitációs hullámok problémáját, ha kap rá esélyt. Szerintem az emberiség egyetlen komoly problémája, hogy nem fogadja el, hogy nem elég hatékony.

Személyes példák: mindenki hülyének nézett, hogy nem ugrok bele 3 éve a napelem vásárlásba (full elektromos a ház, fűtés minden, csak hogy a tetőre az akkori technológiával egy 8-as erő fért volna el), de én már akkor számítottam rá, hogy javulni fog a hatékonyság, és igazam lett, ma már le tudom fedni az áramszükségletet itthon. Senki nem hiszi el, hogy mindig lehet hatékonyabb, mint az előző hónapban volt: bevezettem egy bónuszrendszert, eddig minden negyedévben kellett fizetnem (hála az égnek), mert a "teljesen széthajtjuk magunkat"-ról kiderült, hogy csak 80%.

De általánosabb példák is: istenítjük a belsőégésű motorokat, pedig igen fos hatékonysággal működnek. Mennyi megdönthetetlen rekord van a sportban? Nem sok maradt. Sorolhatnám.

Tehát önmagában a túlnépesedés nem probléma, a kezelése az. Ezért is kezdett el a gondolkodásom balról meríteni (nem vagyok szocialista, még Sanders-i szinten sem), mert szent meggyőződésem, hogy a világ legnagyobb problémája, hogy nem oktatunk mindenkit elég magas szinten. Sokáig ellene voltam, de most kezd érdekelni, mint elvi lehetőség, a feltétel nélküli alapjövedelem. Erősen foglalkoztam az kapitalizmus megújításának mikéntjei.

több mint 5 éve
gdavid New England Patriots 3 923 — Patriots fan
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
Enni?
Etetni a családot?
A gyerekeket?
Micsoda kib....tt vágyvezérelt gondolkodás ez.
kittli
Hamár...
Van család, de egy hónapra tudtál előre tervezni az élelmezés terén?
Van gyerek, de egy hónapnyi biztonságot tudsz számára biztosítani?
Abban reménykedtél, hogy minden mindig úgy marad, ahogy akkor volt, amikor ezt kitaláltad?
Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?
Sobri Jóska
Amikor neked fog elfogyni a pénzed, és nem lesz miből ételt venned, akkor is tedd fel ezt a kérdést.
gdavid
Kinek és miért?
Sobri Jóska
Tudod te, csak rossz lenne leírni. Megteszem helyetted: "hogy lehettél ennyire felelőtlen Jóska, hogy csak x hónapra, nem pedig x+y hónapra elegendő tartalékod volt? Miért reménykedtél abban, hogy minden úgy marad, ahogy volt? Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?"

De pontosan érted te, hogy miről beszélek.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
Enni?
Etetni a családot?
A gyerekeket?
Micsoda kib....tt vágyvezérelt gondolkodás ez.
kittli
Hamár...
Van család, de egy hónapra tudtál előre tervezni az élelmezés terén?
Van gyerek, de egy hónapnyi biztonságot tudsz számára biztosítani?
Abban reménykedtél, hogy minden mindig úgy marad, ahogy akkor volt, amikor ezt kitaláltad?
Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?
Sobri Jóska
Amikor neked fog elfogyni a pénzed, és nem lesz miből ételt venned, akkor is tedd fel ezt a kérdést.
gdavid
Ez mennyire igaz.
Janek
Dehát kinek kéne feltennem?
És mi hasznom van belőle, bármi is rá a válasz?
Két utam lesz, amikor látom, hogy vészesen fogy a pénzem, vagy éhenhalok, vagy kitalálom a túlélési metodikám.
Nem szokásom felelőtlenül dönteni, de ha így tennék se ezzel stresszelném magamat, hanem a megoldást keresném. Nem azon lamentálnék, hogy mit basztam el.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
Enni?
Etetni a családot?
A gyerekeket?
Micsoda kib....tt vágyvezérelt gondolkodás ez.
kittli
Hamár...
Van család, de egy hónapra tudtál előre tervezni az élelmezés terén?
Van gyerek, de egy hónapnyi biztonságot tudsz számára biztosítani?
Abban reménykedtél, hogy minden mindig úgy marad, ahogy akkor volt, amikor ezt kitaláltad?
Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?
Sobri Jóska
Szerencsédre a Te szüleid is voltak olyan felelőtlenek, hogy nem számoltak sem a globális felmelegedéssel, se egy covid járvánnyal, se egy kósza meteorral. 😊
kittli
Ez merő létfilozófia, de akár hiszed, akár nem, én jól elvoltam 1200-ban vagy 1900-ban is anélkül, hogy léteztem volna, nem igényeltem a mesgzületést? Létrejövést? Nem én döntöttem erről, már egy kész helyzetbe csöppentem, amire nem volt ráhatásom.

több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 873 — Apu ökölbeszorított keze

Árnyalom az állaspontom:
Nem az a gond az újranyitással, hogy szarik a görbelaposításra, bereszkírozza az eü. rendszer túlterhelődését, veszélyezteti a teljes lakosságot a jelenleg rendelkezésre álló kurva kevés releváns infó miatt, hanem az, hogy az újranyitástól se oldódnak meg a gazdasági problémák a szolgáltatószektor legalább felében, aki elvesztette a munkáját, annak nem lesz azonnal, vagyis nem állítja vissza a vírus előtti status quot, miközben szarik a görbelaposításra, bereszkírozza az eü. rendszer túlterhelődését, veszélyezteti a teljes lakosságot a jelenleg rendelkezésre álló kurva kevés releváns infó miatt.

Ha arról lenne szó, hogy bezárkózás vs. újranyitás, és az előbbi megoldja a vírust, de bukjuk a gazdaságot, az utóbbi, meg megoldja a gazdaságot de áldozattal jár, akkor simán azt mondanám, hogy hadd szóljon, nyissunk, dübörögjön az a gazdaság, senki se éhezzen, mindenki gyrapodjon, fogyasszon.
De ez a hajó elment.
Magyarországon százezrek már akár nyitunk, akár nem rábasztak. (Európában milliók.) Nem lesz munkájuk, nem lesz pénzük, nem képviselnek értéket a piacon, segítségre, megmentésre szorulnak.
Ezért gondolom, hogy a túl korai újranyitás nem garancia arra, hogy minden rendbejön, nem oldja meg a gazdasági válságot. Szerintem inkább hátráltatja annak megoldását.

több mint 5 éve
gdavid New England Patriots 3 923 — Patriots fan
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
Enni?
Etetni a családot?
A gyerekeket?
Micsoda kib....tt vágyvezérelt gondolkodás ez.
kittli
Hamár...
Van család, de egy hónapra tudtál előre tervezni az élelmezés terén?
Van gyerek, de egy hónapnyi biztonságot tudsz számára biztosítani?
Abban reménykedtél, hogy minden mindig úgy marad, ahogy akkor volt, amikor ezt kitaláltad?
Micsoda kibaszott felelőtlen gondolkodás ez?
Sobri Jóska
Amikor neked fog elfogyni a pénzed, és nem lesz miből ételt venned, akkor is tedd fel ezt a kérdést.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 5 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 837 — Steelers fan

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.

Épp ezért is nyilvánvaló, hogy amint utazni lehet külföldre, menni étterembe, wellnessezni, az emberek - már akinek lesz pénze - ugyanúgy meg fogják tenni, a mentalitáson ez a másfél hónap maradjotthonozás nem sokat változtatott (még otthon üldögélésnek se nevezném, mert rengetegen jártak ugyanúgy munkába, vásárolni meg mindenkinek muszáj, tehát leállásnak nevezni ezt röhejes). Azt mondjuk már március elején írtam, írtuk, hogy maximum április végéig fog a köz kitartani, az első kisebb/nullás fizetésig.

Inkább azt a kérdést kellene feltenni és megpróbálni meg is válaszolni végre, hogy lehet annyira elb@szott a világgazdaság működése, hogy egy halálos vírusnál is többet nyom a latba egyetlen hónapnyi visszaesés...
r.baggio
Másfél hónap valóban nem. De még az egész változásnak az első szakaszában vagyunk.
Másfél év majd változtatni fog, teljes ágazatok fognak újradefiniálódni, születni a semmiből, és eltűnni egyaránt.
És rengeteg egyéni attitűd fog megváltozni.
Másfél évtizedről nem is beszélve.

A kérdésed teljesen jogos, sokan pörögnek ezen különböző youtubeos videókban.
A fogyasztói társadalom elbizakodottsága, a túlpörgetett termelés, az összes súlyos probléma megoldottsága, a nyugati világból kiírtott háborúk, és még sok hasonló válasz születik.
Ezek mind logikusak és lehetnek együtt és külön-külön is jelen.
Az enyém -röviden- a túlnépesedés.
Túl sok ember él a Földön, már 60 éve szükséges lenne a népességszabályozás.
Ennyi ember ezt a fogyasztói őrületet egyfajta spirálként tolja egyre feljebb és feljebb, mivel az új születések technikailag a rabszolgaszintre (Afrika, Ázsia, Latin-Amerika) születnek, és minden újonnan születő fogyasztóra jut kilenc újonnan születő rabszolga, ami ezek használatának szükségességét indukálja.
Olyan ez, mint egy üvegház.
Tervezhető az élet, nem változnak a paraméterek, a fény-, hőmérsékleti-, páraviszonyok, és fejlődhetnek bőszen a termények. Ez a Nyugat. De az optimális feltételekbe elég egy apró változás (valaki egy téglával bebassza az egyik üveget), és máris borul minden paraméter, és kész a baj. Ez most a vírus.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 521 — The Mathematician
Józska ne már én csíplek de basszus a végén kitalálod hogy ez a vilag legveszélyesebb halálos vírusa !
Értsd meg ennyi volt az emberek és országok nem birják tovább a karantént.
Ujra KELL nyiitni.
És maximállisan egyet értek ezzel hisz emberek százmilliói vannak kilátástalan helyzetbe világszerte mivel nincs tartalékuk és dolgozniuk kell.
Én eljutottam arra a szintre hogy maximállisan eltudom fogadni ezt.
Rózsa Sándor (betyár)
Én is csíplek, ezért ne vedd magadra, de ha valaki ennyi idő után eljut oda, hogy már nem bírja a karantént, azzal valami mentálisan nagyon nincs rendben.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor kisgyerekként fociedzésre jártunk, és volt aki 8 évesen, 2 kör futás után azt mondta, hogy ő ezt itt és most abbahagyja, neki ez túl megerőltető és unalmas és nem ezért jött, és ő focizni akar, és hazament.

Illetve aki egy hónap után kilátástalan helyzetben van, mert jelentős kiadáscsökkenés mellett sincs tartaléka, annak nem jósolok boldog, sikeres, eredményekben gazdag életet, akármi is történik ezután.
Én 55 napja közüzemen és bolti kaján kívül nem költöttem semmire, a havi átlagos kiadásom több, mint a fele alá csökkent. Tény, hogy a bevételem meg nullára.
És igen, engem is sokan megtalálnak, hogy elfogyott a pénzük, akinek tudok, annak segítek is, pedig tudom, hogy "tengerbe a víz", de ez elsősorban még egészségügyi válság.
Ha az egészségügyi része rendeződött, akkor lesz a gazdasági rész prioritás.
Ugyanis az újranyitás nem azt jelenti, hogy azzal az általad vázolt probléma megoldódik, hanem azt, hogy az általam felrajzolt járványügyi rész nem oldódik meg.
Legalábbis én így tippelem.
Sobri Jóska
Oké rendben éhes vagyok mit csináljak ?
Kivancsi vagyom a véleményedre.
Rózsa Sándor (betyár)
Maradj otthon.
Sobri Jóska
Koszi de mit egyek ?
Rózsa Sándor (betyár)
tanulj al bundytól:
"kent meg vajjal a küszöböt csak adjál hozzá kecsöpöt"