Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 28 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/gazdasag/2020/04/21/tul_olcso_az_elelmiszer_nalunk_korlatozasokkal_fenyeget_az_agrarkamara/

Ehhehe
Hát talán nem kéne dupla áron adni a magyar termékeket, akkor jobban vennék a népek... dehát persze első a minél nagyobb haszon és harácsolás.
warr_b
Ez azért kicsit bonyolultabb ettől.
Kezdve azzal,hogy miközben 2010-ben a Fidesz választási kampányának egyik alapköve volt a "Multik haza!" jelmondat,ahhoz képest nem hogy nem zavarták ki őket,hanem adókedvezményeket kaptak a hazai termelőkkel,kiskereskedőkkel szemben.
Mindig el szoktam mondani,hogy az a legnagyobb baj a magyar kereskedelemben,hogy túl sok üres tenyér ékelődik be a termelő és a vásárló közé. (most nem mennék ebbe mélyebben bele,lényeg hogy a termelőktől a kiskereskedőkön át mindenkit sarcol az állam ilyen,vagy olyan módon)
A multik jobb helyzetben vannak,mert ők alapvetően külföldről szerzik be a termékeiket,és nagy tételben jóval olcsóbban tudják behozni az országba.

Egyébként saját példámból kiindulva,egy egri rozét értékesítek az üzletemben,és italnagykertől szerzem be az árut,különböző kedvezményekkel,ami után aztán még én is adózok,és még árrést is kell tenni rá,hogy megéljek,hogy fizessem a rezsit illetve a dolgozókat.
Legnagyobb meglepetésemre,az italnagyker beszerzési ára alatt láttam ugyanazt a rozét az egyik nagy multi polcán,lakossági értékesítésre.
Ez teljesen normális akkor?
Foresz
Nem tudom. És az teljesen normális, hogy mondjuk a spanyol, görög eper kevesebb, mint feleannyiba kerül, mint a magyar?
warr_b
Az se teljesen,noha mondjuk az epernek pl. a szélsőséges időjárás nem tesz jót.
Foresz
A szőlőnek se, amiből a bor lesz 😊
warr_b
Jó,de bort meg pálinkát bármiből tudsz csinálni... 😀 Mellesleg jegyzem meg - ha már a szőlő meg a bor szóba került - el se hinnéd milyen ősi,nagy múltú borvidékek nagy borászatai is vásárolnak külföldről szőlőt.
Foresz
Az egyetemista hazamegy az egyetemről. Megkérdi az édesanyja:
- Fiam, levágtam egy tyúkot, mit főzzek belőle?
- Pálinkát, édesanyám, pálinkát!

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
 24.hu/belfold/2020/04/22/koronavirus-fertozott-kozmedia-munkatarsa-kunigunda-mtva/
lehet azzal viccelni hogy most már tényleg egy fertő?
Negritis
Ezt a nagy kontakt kutatást egy busz sofőrnél is megcsinálják vajh? 🙄

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 383 — Steelers fan
Na kormányinfó, hadd szóljon!
Szokol
majd egy tldr-t 😀
Negritis
Nekem ennyi a lényeg:

- A beszámolók leadásának határideje május 31-ről eltolódik szeptember 30-ig.
- 2021. január 01-től kötelező mindenhol a bankkártya-használat lehetősége, ahol online pénztárgépet használnak.
- 2020. június 30-ig a SZÉP-kártya feltöltés esetén nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni, emelik a feltölthető keret maximumát.
- 2020 május 01-től a munkáltató fizetheti a 7 710 forintot a munkavállaló helyett fizetés nélküli szabadság esetén.
Szokol
Az meg van, hogy ezek közül nagyjából semmi nem jelent még meg? 😀

Ahogy az áfa határidő lecsökkentése vagy a fizetési könnyítések egyszerűsítése sem jött ki rendeletben?

Igazából ráérünk, fontosabb a politikai tisztogatás meg tőzsdei cégek einstandja, megértem.
Gyurma Pappa
Nem kellene bolsevik neoliberális áskálódónak lenni, ma reggel már ott is van! 😊
több mint 5 éve
Foresz Denver Broncos 950 — Broncos
 index.hu/gazdasag/2020/04/21/tul_olcso_az_elelmiszer_nalunk_korlatozasokkal_fenyeget_az_agrarkamara/

Ehhehe
Hát talán nem kéne dupla áron adni a magyar termékeket, akkor jobban vennék a népek... dehát persze első a minél nagyobb haszon és harácsolás.
warr_b
Ez azért kicsit bonyolultabb ettől.
Kezdve azzal,hogy miközben 2010-ben a Fidesz választási kampányának egyik alapköve volt a "Multik haza!" jelmondat,ahhoz képest nem hogy nem zavarták ki őket,hanem adókedvezményeket kaptak a hazai termelőkkel,kiskereskedőkkel szemben.
Mindig el szoktam mondani,hogy az a legnagyobb baj a magyar kereskedelemben,hogy túl sok üres tenyér ékelődik be a termelő és a vásárló közé. (most nem mennék ebbe mélyebben bele,lényeg hogy a termelőktől a kiskereskedőkön át mindenkit sarcol az állam ilyen,vagy olyan módon)
A multik jobb helyzetben vannak,mert ők alapvetően külföldről szerzik be a termékeiket,és nagy tételben jóval olcsóbban tudják behozni az országba.

Egyébként saját példámból kiindulva,egy egri rozét értékesítek az üzletemben,és italnagykertől szerzem be az árut,különböző kedvezményekkel,ami után aztán még én is adózok,és még árrést is kell tenni rá,hogy megéljek,hogy fizessem a rezsit illetve a dolgozókat.
Legnagyobb meglepetésemre,az italnagyker beszerzési ára alatt láttam ugyanazt a rozét az egyik nagy multi polcán,lakossági értékesítésre.
Ez teljesen normális akkor?
Foresz
Nem tudom. És az teljesen normális, hogy mondjuk a spanyol, görög eper kevesebb, mint feleannyiba kerül, mint a magyar?
warr_b
Az se teljesen,noha mondjuk az epernek pl. a szélsőséges időjárás nem tesz jót.
Foresz
A szőlőnek se, amiből a bor lesz 😊
warr_b
Jó,de bort meg pálinkát bármiből tudsz csinálni... 😀 Mellesleg jegyzem meg - ha már a szőlő meg a bor szóba került - el se hinnéd milyen ősi,nagy múltú borvidékek nagy borászatai is vásárolnak külföldről szőlőt.

Szerkesztette: Foresz

Negritis, a vajda Denver Broncos 56 497 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=V9f3HWe7a-Q

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 497 — The Mathematician
 24.hu/belfold/2020/04/22/koronavirus-fertozott-kozmedia-munkatarsa-kunigunda-mtva/
lehet azzal viccelni hogy most már tényleg egy fertő?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 497 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=QQ7mSpVyIJo&feature=youtu.be

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 269 — Vikings fan
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?Sobri Jóska
Tudod milyen vakcináról van szó, Jóska? Ez már a második tesztelési fázisba került vakcina, és ide a bökőt, hogy ez is az elsőhöz hasonló - még az is lehet, hogy ugyanaz a hatóanyag - amit az amerikaiak kezdtek, ami egy már elfogadott, katalogizált, ismert hatóanyag valamilyen más módon, más dózisban, satöbbi alkalmazásáról szól, nem pedig valami teljesen új szerről. Utóbbira még felgyorsított eljárásban sem számítanék év vége előtt. Éppen az általad felsorolt okok miatt.
peterk2005
Abban egyetértek, hogy ennyi info alapján nem lehet megállapítani. De haltak már meg az elmúlt két hétben dózis növelés miatt emberek ilyen tesztben szóval azért veszélyes dolog ez.
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 28 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/gazdasag/2020/04/21/tul_olcso_az_elelmiszer_nalunk_korlatozasokkal_fenyeget_az_agrarkamara/

Ehhehe
Hát talán nem kéne dupla áron adni a magyar termékeket, akkor jobban vennék a népek... dehát persze első a minél nagyobb haszon és harácsolás.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 497 — The Mathematician
Eccer majdnem részt vettem egy gyógyszertesztelésben, nagyon jól fizettek (fiatal voltam, kellett a pénz😊). „Bizalmi alapon” kaptam az infót, több ismerőssel, baráttal voltam egy kórházi szobában. Már átestem az orvosi vizsgálatokon, amikor eszembe jutott, talán meg kéne kérdeznem azokat, akik egy ideje bent vannak, hogy rajtuk milyen gyógyszert próbálnak ki éppen. Egyikük mondta, hogy valami nátha ellenit. Oké. Másikuk: mellrák ellenit. Ekkor úgy éreztem, hogy én innen megyek. És lőn. Összepakoltam, hátra se néztem.
nagylaza
én köhögésre anno szedtem kísérleti gyógyszert
nem segített az se 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
70 uj fertozott, 12 idos elhunyt 😕
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 550 — The only discipline that lasts, is self discipline
amúgyis, mer semijen biztosítás nem ad prioritást, egy szerződés ami a benne foglaltak szerinti ellátási szintet ad, ameddig nyúlik, aztán úgyis számlázás lesz belőlesutianap
Igen, és a hazai biztosításban lóf*sz se van ahhoz, hogy nyugodt szívvel rábízd magad. Nem is lehet, egy korrekt, emelt szintű (magán, de igazából bármilyen) egészségügyi ellátási rendszerhez tízezer milliárdos biztosítási alap kell, hogy képes legyen finanszírozni azt. Ezek a kiegészítő biztosítások pár tízmillárdnyi tételre rúghatnak .... maximum.

s nyugoggy meg a NER nem haza jár...
sutianap
Hát ezt nem tudom, de felteszem igazad van. 😊 (Mondjuk szerintem a NER-ben is vannak szintek. A teteje tuti, hogy svájcba, ausztiába, németországba jár gyógyulni, a közepe és alja szerintem nem. Abból indulok ki, hogy a húgom részben ennek a középnek és aljának ad pénzügyi, befektetési ill. biztosítási tanácsokat, és azért a külföldi egészségbiztosítás még nem általános. Arra már rájöttek, hogy hogyan tegyék a pénzt osztrák - meg ciprusi és hasonló - befektetésekbe, előbbire még kevesen. Nem is tudom, hogy ez itthonról mennyire működne. Nekem is addig volt biztosításom Svájcban, amíg dolgoztam is ott. Amióta üzleti partner lettem, nincs hivatalos svájci állásom - meg letelepedésim vagy hasonló se - már nem elérhető számomra se a dolog. Felteszem gazdagabbnak kéne lennem hozzá hogy lehessen.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 550 — The only discipline that lasts, is self discipline
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?Sobri Jóska
Tudod milyen vakcináról van szó, Jóska? Ez már a második tesztelési fázisba került vakcina, és ide a bökőt, hogy ez is az elsőhöz hasonló - még az is lehet, hogy ugyanaz a hatóanyag - amit az amerikaiak kezdtek, ami egy már elfogadott, katalogizált, ismert hatóanyag valamilyen más módon, más dózisban, satöbbi alkalmazásáról szól, nem pedig valami teljesen új szerről. Utóbbira még felgyorsított eljárásban sem számítanék év vége előtt. Éppen az általad felsorolt okok miatt.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Talán az első fénysugár:

Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése
 infostart.hu/kulfold/2020/04/21/nagy-britanniaban-a-heten-kezdodik-az-oltoanyag-emberi-tesztelese
Charlie Firpo
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?
Az más, ha a lélegeztető gépen küzdesz hetek óta az életedért.
De most, amikor teljesen érintetlen vagy a vírus által, akkor beadatnád magadnak, ha hozzáférhető lenne, amikor semmilyen releváns adat nem áll rendelkezésre a vakcina közép- és hosszútávú hatásairól?
Sobri Jóska
Jó pénzért igen !
Midig van az a pénz !
Csak az a kérdés kinél mennyi 😉
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 296 — beers & Packers
Eccer majdnem részt vettem egy gyógyszertesztelésben, nagyon jól fizettek (fiatal voltam, kellett a pénz😊). „Bizalmi alapon” kaptam az infót, több ismerőssel, baráttal voltam egy kórházi szobában. Már átestem az orvosi vizsgálatokon, amikor eszembe jutott, talán meg kéne kérdeznem azokat, akik egy ideje bent vannak, hogy rajtuk milyen gyógyszert próbálnak ki éppen. Egyikük mondta, hogy valami nátha ellenit. Oké. Másikuk: mellrák ellenit. Ekkor úgy éreztem, hogy én innen megyek. És lőn. Összepakoltam, hátra se néztem.
több mint 5 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Talán az első fénysugár:

Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése
 infostart.hu/kulfold/2020/04/21/nagy-britanniaban-a-heten-kezdodik-az-oltoanyag-emberi-tesztelese
Charlie Firpo
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?
Az más, ha a lélegeztető gépen küzdesz hetek óta az életedért.
De most, amikor teljesen érintetlen vagy a vírus által, akkor beadatnád magadnak, ha hozzáférhető lenne, amikor semmilyen releváns adat nem áll rendelkezésre a vakcina közép- és hosszútávú hatásairól?
Sobri Jóska
Nyilván azért lépnek ebbe a fázisba, mert már tartanak valahol. Valamit el kell kezdeni, mert gyógyszerekkel ez nem biztos, hogy megfogható.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 269 — Vikings fan
Talán az első fénysugár:

Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése
 infostart.hu/kulfold/2020/04/21/nagy-britanniaban-a-heten-kezdodik-az-oltoanyag-emberi-tesztelese
Charlie Firpo
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?
Az más, ha a lélegeztető gépen küzdesz hetek óta az életedért.
De most, amikor teljesen érintetlen vagy a vírus által, akkor beadatnád magadnak, ha hozzáférhető lenne, amikor semmilyen releváns adat nem áll rendelkezésre a vakcina közép- és hosszútávú hatásairól?
Sobri Jóska
Józsi tudjuk hogy te nem, én mondjuk ennyi részlet alapján nem, ha többet tudok a hatóanyagokról lehet, de lesznek bőven akik igen.
Nekünk ez elég.
Amúgy igen elkapkodott, igen következményekkel jár ahogy más ellenanyag tesztnél is haltak meg emberek már több helyen, dehát "desperate times call for desparate mesures".
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 075 — #NoStress
Talán az első fénysugár:

Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése
 infostart.hu/kulfold/2020/04/21/nagy-britanniaban-a-heten-kezdodik-az-oltoanyag-emberi-tesztelese
Charlie Firpo
Most őszintén, te beoltatnád magad egy olyan vakcinával, amit pár hónap alatt dobnak össze, és nem csinálják végig a szükséges protokollokat, teszteket, semminemű közép- és hosszútávú hatása nem ismert, nem lehet ismert?
Mindezt egy 1% halálozási arányú vírus esetén, úgy, hogy a te korcsoportodra, betegségtörténetedre mondjuk 0,2% a vírus valódi halálozási veszélye?
Nem fosnál, hogy 2 év múlva elpukkan a májad vagy túlterhelődik a szíved esetleg megnő a véredben a fehérvérsejtek aránya, vagy bármi egyéb, súlyos következménnyel jár egy elkapkodott oltóanyag?
Az más, ha a lélegeztető gépen küzdesz hetek óta az életedért.
De most, amikor teljesen érintetlen vagy a vírus által, akkor beadatnád magadnak, ha hozzáférhető lenne, amikor semmilyen releváns adat nem áll rendelkezésre a vakcina közép- és hosszútávú hatásairól?

több mint 5 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Talán az első fénysugár:

Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése
 infostart.hu/kulfold/2020/04/21/nagy-britanniaban-a-heten-kezdodik-az-oltoanyag-emberi-tesztelese

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 497 — The Mathematician
Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszk
r.baggio
Kik fogják ellenőrizni? Nem veszem fel megemelnek, és kidobnak a boltból?
Vrij6
Gyöngyösön a közterületisek meg a rendőrök járkálnak. A boltokban meg megtagadhatják tőled a vásárlást. (jogosan)
Foresz
Így van.
1. Nem szolgálja ki a vevőt ha nincs maszkja
2. Ha tovább nyomja a feszkót, egyszerűen rendőrt hív.
empty taxi
 66.media.tumblr.com/ddc4a580aa2ab51bd4f555018527f3a4/97cab88c6e41ff96-25/s540x810/553da4905583887bc21950ca8b6ec4043abf8d92.jpg
Tactful Cactus
mint a south parkos weed jelenet 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 651 — Lucas Scott
Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszk
r.baggio
Gyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
Foresz
és maszkhoz mennyire lehetett hozzájutni?
slowmotion
Én ahogy láttam,elég sok emberen van. Úgy húsvét tájékáig viszonylag nehezen lehetett,de azóta nagyjából lehet kapni. Már ilyen kis vidéki kisboltokban is van egyszer használatos.
Illetve a facebook-on látom (sok gyöngyösi ismerőssel) hogy varrja boldog-boldogtalan otthon....
Foresz
kübeken a hivatal juttatott mindenkinek asszem (anyumék mesélték)
nem tudom ott mennyire viselik

itt dunakeszi-göd határában sajnos nem eléggé
Negritis
Gödön juttasson a megyei önkormányzat, ha már a kormány szerint Göd nem képes beruházásokat menedzselni ...
csebi
nem akarok ebbe belemenni, amúgyis dunakeszin lakok hivatalosan 😀
Negritis
nem ellened szólt, csupán SZP nyilatkozatára, hogy miért vették el Gödtől a lóvét.
csebi
Sziszinek tüdőgyulladása volt. De nem vírusos, hanem bakteriális!
 hvg.hu/itthon/20200421_szijjarto_peter_tudogyulladas?s=hk
nagylaza
és továbbra is bejárt dolgozni. egy hős. vajon most is hazafutott a Bemtérről Dunakeszire?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.