Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 5 éve
Amíg nincs hozzá az ezt megfizetni képes pógári rétegnek elérhető rendszer (valamilyen magánegészségbiztosítás, stb.) addig ez csak a felső 1-2 százalék számára épül. Ezt "rendszernek" nem nevezném, ez kb. annyi, hogy Döbröginek van saját árnyékszéke.nade róbertgida....Tudod te pontosan. Lézerirányzékkal se tudtad volna pontosabban szöges ellentétét állítani annak, amit a Fidesz az egészségügyben csinál. 😀Milyen plafon?A plafon egyben van még otthon? 😀 Dear god. 😀 😀Jók ezek a játékok a számokkal, mindenki azt olvas ki belőle, amit akar 😊Még ez se igaz teljesen.
Egy dolgot nehéz tagadni, a rendszerváltás óta eltelt 30 évben egyetlen kormány sem tartotta fontosnak, hogy rendbehozza, megreformálja az egészségügyet. Mindig volt valami, ami előrébb volt a sorban.
gabokocka
A jelenlegi kormányzat fontosnak tartja az eü reformját, rendbehozatalát, csak nem azt a szocialista megközelítést érti alatta, hogy "mindenkinek mindent ingyen", hanem a magánegészségügyben látja a megoldást, így oda tereli a fizetőképes keresletet, a nem fizetőképes keresletre meg kvázi szarik.
Ez is egyfajta reformmetodika, legfeljebb neked nem tetszik.
Sobri Jóska
peterk2005
Határ a csillagos ég!
Sobri Jóska
peterk2005
magyarnemzet.hu/belfold/uj-korhazat-epit-a-budai-egeszsegkozpont-7317728/
emmi? pikkszalámi?
sutianap

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
egy "random" youtuberről beszélünkOké, Feri Náf... - ettől még ha nem vagy totál laikus, legyen már valamennyi büszkeséged ilyen végzettséggel 😛vannak benne brutális tárgyi egyszerűsítések9 napos videó, el is siklottam feletteWFT @ 1:45 - nem, ezt nem így kell számolni. Szerintem te tudod mi a "kurtosis"
www.youtube.com/watch?v=0ERi2cL730o
Negritis
(Időbeli eloszlás? Hány napig lenne az USA-ban napi 3k halott és hány napig lenne napi 300k?)
Hallgattam még egy percig hátha később említi... nem tett róla említést, innentől kinyomtam.
Aki ennyire pongyola / direkt ferdít (az apróbb hibákat mint pl recovery kérdése inkább hagyjuk is), ha a nagyanyám linkelte volna, nem lepne meg, de teszakmabeliként ne linkelj már ilyet wazze... 😕
Igor
és át is akarja vinni az üzenetét
és nyilván nem lehet úgy "interpolálni" ahogy ő teszi
de az üzenetet még érdemes hallgatni, még ha más következtetésre is jutsz
a gond hogy az emberek még csak nagy vonalakban sem gondolják végig
és az 1.055 amit kihozott később ugye pl Merkel szájából is elhangzott szóval nem teljesen véletlen
ahogy pl az is csúsztatás hogy ha 6ból 5 ember betartja akkor a 6. nem tud 1.3as spread ratet produálni ha beledöglik se ( mikor leírtam esett le mit írok, de találó)
szóval inkább minden 4. embernek kell balfasznak lennie de lehet minden 3. nak
semmi kedvem nekiállni lemodellezni (meg már nem is foglalkoztam csomó mindennel régóta)
a szakma beliség meg nem teljesen áll 😀 matematikusként végeztem
de telco rnd-n dolgozok 😀
Negritis
És ha valaki "tudósként" akar prezentálni, akkor ne a pontosságon/pongyolaságon spóroljon... erre háklis vagyok. (főleg ekkora mértékű "egyszerűsítésnél")
Lehet pontosan és közérthetően prezentálni. Nem könnyű, ez tény... de ez különbözteti meg a valóban érdekes/kiemelkedő prezentációkat.
IMO, uff. 😛
Igor
aki ráadásul fizikus/vegyész, szóval simán elhiszem hogy nem is teljesen érti mit ír
és sajnos még csak igazán hasonló tematikájú videót se találok, pedig nézek elég sokat a youtube-n de valahogy az algoritmus nem dobja ki
lehet hogy sokan nem is mernek foglalkozni a "számokkal"
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
a sok munkanélküli szakács, pincér lesz secus aki nem enged be. ahogy most sem engednek be sok helyre 9-12 között ha 65 alatt vagyÁprilis 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkKik fogják ellenőrizni? Nem veszem fel megemelnek, és kidobnak a boltból?
r.baggio
Vrij6
több mint 5 éve
Oké, Feri Náf... - ettől még ha nem vagy totál laikus, legyen már valamennyi büszkeséged ilyen végzettséggel 😛vannak benne brutális tárgyi egyszerűsítések9 napos videó, el is siklottam feletteWFT @ 1:45 - nem, ezt nem így kell számolni. Szerintem te tudod mi a "kurtosis"
www.youtube.com/watch?v=0ERi2cL730o
Negritis
(Időbeli eloszlás? Hány napig lenne az USA-ban napi 3k halott és hány napig lenne napi 300k?)
Hallgattam még egy percig hátha később említi... nem tett róla említést, innentől kinyomtam.
Aki ennyire pongyola / direkt ferdít (az apróbb hibákat mint pl recovery kérdése inkább hagyjuk is), ha a nagyanyám linkelte volna, nem lepne meg, de teszakmabeliként ne linkelj már ilyet wazze... 😕
Igor
és át is akarja vinni az üzenetét
és nyilván nem lehet úgy "interpolálni" ahogy ő teszi
de az üzenetet még érdemes hallgatni, még ha más következtetésre is jutsz
a gond hogy az emberek még csak nagy vonalakban sem gondolják végig
és az 1.055 amit kihozott később ugye pl Merkel szájából is elhangzott szóval nem teljesen véletlen
ahogy pl az is csúsztatás hogy ha 6ból 5 ember betartja akkor a 6. nem tud 1.3as spread ratet produálni ha beledöglik se ( mikor leírtam esett le mit írok, de találó)
szóval inkább minden 4. embernek kell balfasznak lennie de lehet minden 3. nak
semmi kedvem nekiállni lemodellezni (meg már nem is foglalkoztam csomó mindennel régóta)
a szakma beliség meg nem teljesen áll 😀 matematikusként végeztem
de telco rnd-n dolgozok 😀
Negritis
És ha valaki "tudósként" akar prezentálni, akkor ne a pontosságon/pongyolaságon spóroljon... erre háklis vagyok. (főleg ekkora mértékű "egyszerűsítésnél")
Lehet pontosan és közérthetően prezentálni. Nem könnyű, ez tény... de ez különbözteti meg a valóban érdekes/kiemelkedő prezentációkat.
IMO, uff. 😛
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Nálam nincs HO sajna. :/ej de sokat mászkáltok 😀BP-n azt vettem észre, hogy nagyjából senki nem hord már maszkotÉn igen. 😛 😀 😀
r.baggio
Amit én látok az kb. 40%
Vrij6
briareos
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkKik fogják ellenőrizni? Nem veszem fel megemelnek, és kidobnak a boltból?
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
ej de sokat mászkáltok 😀BP-n azt vettem észre, hogy nagyjából senki nem hord már maszkotÉn igen. 😛 😀 😀
r.baggio
Amit én látok az kb. 40%
Vrij6
több mint 5 éve
BP-n azt vettem észre, hogy nagyjából senki nem hord már maszkotÉn igen. 😛 😀 😀
r.baggio
Amit én látok az kb. 40%
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Ennek állították le most az építését, just sayin'nade róbertgida....Tudod te pontosan. Lézerirányzékkal se tudtad volna pontosabban szöges ellentétét állítani annak, amit a Fidesz az egészségügyben csinál. 😀Milyen plafon?A plafon egyben van még otthon? 😀 Dear god. 😀 😀Jók ezek a játékok a számokkal, mindenki azt olvas ki belőle, amit akar 😊Még ez se igaz teljesen.
Egy dolgot nehéz tagadni, a rendszerváltás óta eltelt 30 évben egyetlen kormány sem tartotta fontosnak, hogy rendbehozza, megreformálja az egészségügyet. Mindig volt valami, ami előrébb volt a sorban.
gabokocka
A jelenlegi kormányzat fontosnak tartja az eü reformját, rendbehozatalát, csak nem azt a szocialista megközelítést érti alatta, hogy "mindenkinek mindent ingyen", hanem a magánegészségügyben látja a megoldást, így oda tereli a fizetőképes keresletet, a nem fizetőképes keresletre meg kvázi szarik.
Ez is egyfajta reformmetodika, legfeljebb neked nem tetszik.
Sobri Jóska
peterk2005
Határ a csillagos ég!
Sobri Jóska
peterk2005
magyarnemzet.hu/belfold/uj-korhazat-epit-a-budai-egeszsegkozpont-7317728/
emmi? pikkszalámi?
sutianap

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
12 órás műszaknál nem is dolgozhatsz hosszabbat.Nem értem sajna mit írsz 😃max annyit hogy szereted az alkoholt 😃tudtommal de, pont ez a feszkó alapja mert ez idény munka de akkor főállásbalatonon ahova járok ott pont abból van sokszor feszkó hogy be vannak jelentve a felszolgálók 😀Oks és ott hány órát dolgoznak ?
Negritis
És hány napot ?
Megsugom nem annyit mint amire bevannak jelentve.
Rózsa Sándor (betyár)
a másik meg ami rendes munkájuk oda is be vannak sokszor jelentve főállásba
a mi hibánk is hogy sokszor 14 óráznak 10 helyett (ha már ott vagyunk reggel 6ig iszunk 😀)
Negritis
Lényeg Balaton szezon munka úgy néz ki most vagy is tavaly nyár.
Felszolgalo 8 óra bejelent. Erre fizu minimalbér papiron.
Járna 2 szabad nap és napi 8 óra melo.
Ezzel szemben napi minimum 12 de van ahol mindent egybevetve 14 órát dolgoznak.Természetesen jelenléti ívbe ezt nem vezetik fel.
Minimum heti 6 napot de sok helyet tudok ahol 7 napot.
A fizut szezon után kapják meg azert mivel félnek hogy elmegy és nem lesz embere a fizuja meg sajna töredéke annak amit Pesten megtudna keresni.
Általában ilyen 400 450 fizetnek ennyi munkára.
Ami nagyon jol hangzik csak kérlek osszad le napok számat és az órák számát.
Rózsa Sándor (betyár)
Hivatalosan....
Aztán én is dolgoztam étteremvezetőként olyan vidéki szállodába,ahol természetes volt hogy mindenki 14-16 órázik,sőt a recepciósok 24-eztek is.
Csak hát kétféleképpen ment a jelenléti. Amikor a reciseknél el akarták törölni a 24-et,és 12-őztetni akarták őket,mindegyik felmondással fenyegetőzött,lévén hogy sokkal jobb volt nekik vidékre kijárni 4 naponta egy napra,mint két 12 után kettőt pihenve megint 12-őzni....és ez így nagyjából fasza volt a pincéreknek,szakácsoknak is.
Tehát mondjuk nem mindegy hogy 30 km-re van olyan hely ahol rendesen bejelentenek,mert bár tényleg be vagy jelentve,de nem teljesen szabályosan.
több mint 5 éve
nade róbertgida....Tudod te pontosan. Lézerirányzékkal se tudtad volna pontosabban szöges ellentétét állítani annak, amit a Fidesz az egészségügyben csinál. 😀Milyen plafon?A plafon egyben van még otthon? 😀 Dear god. 😀 😀Jók ezek a játékok a számokkal, mindenki azt olvas ki belőle, amit akar 😊Még ez se igaz teljesen.
Egy dolgot nehéz tagadni, a rendszerváltás óta eltelt 30 évben egyetlen kormány sem tartotta fontosnak, hogy rendbehozza, megreformálja az egészségügyet. Mindig volt valami, ami előrébb volt a sorban.
gabokocka
A jelenlegi kormányzat fontosnak tartja az eü reformját, rendbehozatalát, csak nem azt a szocialista megközelítést érti alatta, hogy "mindenkinek mindent ingyen", hanem a magánegészségügyben látja a megoldást, így oda tereli a fizetőképes keresletet, a nem fizetőképes keresletre meg kvázi szarik.
Ez is egyfajta reformmetodika, legfeljebb neked nem tetszik.
Sobri Jóska
peterk2005
Határ a csillagos ég!
Sobri Jóska
peterk2005
magyarnemzet.hu/belfold/uj-korhazat-epit-a-budai-egeszsegkozpont-7317728/
emmi? pikkszalámi?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
vannak benne brutális tárgyi egyszerűsítések9 napos videó, el is siklottam feletteWFT @ 1:45 - nem, ezt nem így kell számolni. Szerintem te tudod mi a "kurtosis"
www.youtube.com/watch?v=0ERi2cL730o
Negritis
(Időbeli eloszlás? Hány napig lenne az USA-ban napi 3k halott és hány napig lenne napi 300k?)
Hallgattam még egy percig hátha később említi... nem tett róla említést, innentől kinyomtam.
Aki ennyire pongyola / direkt ferdít (az apróbb hibákat mint pl recovery kérdése inkább hagyjuk is), ha a nagyanyám linkelte volna, nem lepne meg, de teszakmabeliként ne linkelj már ilyet wazze... 😕
Igor
és át is akarja vinni az üzenetét
és nyilván nem lehet úgy "interpolálni" ahogy ő teszi
de az üzenetet még érdemes hallgatni, még ha más következtetésre is jutsz
a gond hogy az emberek még csak nagy vonalakban sem gondolják végig
és az 1.055 amit kihozott később ugye pl Merkel szájából is elhangzott szóval nem teljesen véletlen
ahogy pl az is csúsztatás hogy ha 6ból 5 ember betartja akkor a 6. nem tud 1.3as spread ratet produálni ha beledöglik se ( mikor leírtam esett le mit írok, de találó)
szóval inkább minden 4. embernek kell balfasznak lennie de lehet minden 3. nak
semmi kedvem nekiállni lemodellezni (meg már nem is foglalkoztam csomó mindennel régóta)
a szakma beliség meg nem teljesen áll 😀 matematikusként végeztem
de telco rnd-n dolgozok 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
BP-n azt vettem észre, hogy nagyjából senki nem hord már maszkotpedig egy kerületben mozgunk 😊
r.baggio
monjduk ha nincs a közelben senki, akkor én is leveszem, persze kézfertőtlenítés után
több mint 5 éve
ejj de piszok fiatal volt itt rauchEz is lehet, de ha a színház helyett vesszük az élelmiszerre költött összeget, akkor egy nap minden esetben csak háromszor tudok enni, így ha tízszer annyit keresek is, nem tudok arányaiban több élelmiszert magamba tuszkolni, így mindenképpen csökkenni fog a részarány, belugakaviárt 40 éves Glenfiddichbe áztatva meg nincs kedvem minden nap enni.Ebből a remek példából látszik, hogy Sobri szerint azért felesleges többet költeni az egészségügyre, mert nem kell mindig kaviár. Egyszerűen pocsékba menne.
Sobri Jóska
Atari
Sobri Jóska
több mint 5 éve
na azért kérdezem, mert itt kb múlt hét végén jött meg a gyóccertárakba viszonylag nagyobb tételben, itt akkor se lehetett volna betartatni, ha akarták volna, mert nem volt cucc (ahogy azt Vitya is elismerte két-három hete).Én ahogy láttam,elég sok emberen van. Úgy húsvét tájékáig viszonylag nehezen lehetett,de azóta nagyjából lehet kapni. Már ilyen kis vidéki kisboltokban is van egyszer használatos.és maszkhoz mennyire lehetett hozzájutni?Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkGyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
r.baggio
Foresz
slowmotion
Illetve a facebook-on látom (sok gyöngyösi ismerőssel) hogy varrja boldog-boldogtalan otthon....
Foresz
vidéken meg volt olyan város, ahol háztartásonként kettőt bedobtak a postaládába - nálunk (bp11) Simicskó (ogyk) nagyon tervezgette a maszkosztást, meg talán Lászó Imre (pm) is, de idáig nem jutott el semmi
több mint 5 éve
BP-n azt vettem észre, hogy nagyjából senki nem hord már maszkot

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Nem értem sajna mit írsz 😃max annyit hogy szereted az alkoholt 😃tudtommal de, pont ez a feszkó alapja mert ez idény munka de akkor főállásbalatonon ahova járok ott pont abból van sokszor feszkó hogy be vannak jelentve a felszolgálók 😀Oks és ott hány órát dolgoznak ?
Negritis
És hány napot ?
Megsugom nem annyit mint amire bevannak jelentve.
Rózsa Sándor (betyár)
a másik meg ami rendes munkájuk oda is be vannak sokszor jelentve főállásba
a mi hibánk is hogy sokszor 14 óráznak 10 helyett (ha már ott vagyunk reggel 6ig iszunk 😀)
Negritis
Lényeg Balaton szezon munka úgy néz ki most vagy is tavaly nyár.
Felszolgalo 8 óra bejelent. Erre fizu minimalbér papiron.
Járna 2 szabad nap és napi 8 óra melo.
Ezzel szemben napi minimum 12 de van ahol mindent egybevetve 14 órát dolgoznak.Természetesen jelenléti ívbe ezt nem vezetik fel.
Minimum heti 6 napot de sok helyet tudok ahol 7 napot.
A fizut szezon után kapják meg azert mivel félnek hogy elmegy és nem lesz embere a fizuja meg sajna töredéke annak amit Pesten megtudna keresni.
Általában ilyen 400 450 fizetnek ennyi munkára.
Ami nagyon jol hangzik csak kérlek osszad le napok számat és az órák számát.
több mint 5 éve
kübeken a hivatal juttatott mindenkinek asszem (anyumék mesélték)Én ahogy láttam,elég sok emberen van. Úgy húsvét tájékáig viszonylag nehezen lehetett,de azóta nagyjából lehet kapni. Már ilyen kis vidéki kisboltokban is van egyszer használatos.és maszkhoz mennyire lehetett hozzájutni?Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkGyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
r.baggio
Foresz
slowmotion
Illetve a facebook-on látom (sok gyöngyösi ismerőssel) hogy varrja boldog-boldogtalan otthon....
Foresz
nem tudom ott mennyire viselik
itt dunakeszi-göd határában sajnos nem eléggé
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
9 napos videó, el is siklottam feletteWFT @ 1:45 - nem, ezt nem így kell számolni. Szerintem te tudod mi a "kurtosis"
www.youtube.com/watch?v=0ERi2cL730o
Negritis
(Időbeli eloszlás? Hány napig lenne az USA-ban napi 3k halott és hány napig lenne napi 300k?)
Hallgattam még egy percig hátha később említi... nem tett róla említést, innentől kinyomtam.
Aki ennyire pongyola / direkt ferdít (az apróbb hibákat mint pl recovery kérdése inkább hagyjuk is), ha a nagyanyám linkelte volna, nem lepne meg, de teszakmabeliként ne linkelj már ilyet wazze... 😕
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Én ahogy láttam,elég sok emberen van. Úgy húsvét tájékáig viszonylag nehezen lehetett,de azóta nagyjából lehet kapni. Már ilyen kis vidéki kisboltokban is van egyszer használatos.és maszkhoz mennyire lehetett hozzájutni?Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkGyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
r.baggio
Foresz
slowmotion
Illetve a facebook-on látom (sok gyöngyösi ismerőssel) hogy varrja boldog-boldogtalan otthon....
több mint 5 éve
és maszkhoz mennyire lehetett hozzájutni?Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkGyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
r.baggio
Foresz
több mint 5 éve
index.hu/belfold/2020/04/21/karacsony_gergely_maszkviseles_kotelezo_budapest/hogy be tudjon szerezni maszkot mindenki
De miért 27-től??
zemanla
több mint 5 éve
Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszkGyöngyösön ez már a húsvéti hétvége óta így van.(ott sem Fidesz-es a polgi 😉 )
r.baggio
több mint 5 éve
"Bereg kivételével"...Emlékszem, amikor késő délután már nem tudtunk visszajutni busszal Tiszaszalkáról Vásárosnaményba (szomszédos település, kb. 7-8 km). Az előbb megnéztem a menetrendet: most is du. 1/4 5-kor elmegy az utolsó.
Máskor ugyanígy jártunk Hajós-Baja esetében.
több mint 5 éve
Április 27-től minden budapesti üzletben kötelező a maszk