Soccer

40 feliratkozó

több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 830 — ellenIktriad / a héber pöröly
Ázsiai U20 SAFF bajnokság döntőjét Banglades nyerte Nepál ellen 4-1-re.
warr_b
tegnapi Kevin Durand kupa elődöntőjében láttad mekkora fordítást csinált a címvédő Mohun Bagan?

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 305
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
slowmotion
A sérülés óta én nem látom benne azt aki volt. Én még a tavalyi példát tudom mondani, Klopp akarta Bellinghamet aztán Caicedót aztán Laviát, erre kapott egy Endot.
KeyG
sőt egy évvel korábban Csulanénit is akarták, csak ő is Madridba akart menni. Caicedo sosem akart Liverpoolba menni, Lavia meg azóta is kapja az ívet a karmaizabiccstól, egy év alatt sikerült neki száz percet pályán tölteni a bajnokságban.

ha lettek volna Edwardsék, akkor valszeg szereztünk volna valakit, sőt az sem biztos, hogy Bellinghamre rámegyünk.
slowmotion
Ilyenkor kellene azt mondani, mondj egy összeget amiért hozzánk jönnél.
Számomra a vkp az lyukas poszt a Poolnál, jelenleg is.
KeyG
Szerencsére a Liverpool nem így működik.

Lehet szépíteni, de kőkemény moneyballt nyomnak, főleg most hogy pár év után újra összeállt az Edwards, Ward duó, kiegészülve Hughes-zal. Csak felépítettek egyszer már egy domináns csapatot.
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 867 — Cowboys fan
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
slowmotion
A sérülés óta én nem látom benne azt aki volt. Én még a tavalyi példát tudom mondani, Klopp akarta Bellinghamet aztán Caicedót aztán Laviát, erre kapott egy Endot.
KeyG
sőt egy évvel korábban Csulanénit is akarták, csak ő is Madridba akart menni. Caicedo sosem akart Liverpoolba menni, Lavia meg azóta is kapja az ívet a karmaizabiccstól, egy év alatt sikerült neki száz percet pályán tölteni a bajnokságban.

ha lettek volna Edwardsék, akkor valszeg szereztünk volna valakit, sőt az sem biztos, hogy Bellinghamre rámegyünk.
slowmotion
Ilyenkor kellene azt mondani, mondj egy összeget amiért hozzánk jönnél.
Számomra a vkp az lyukas poszt a Poolnál, jelenleg is.
KeyG
csak a Fenway nem így működik.
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 16 088

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 664 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ázsiai U20 SAFF bajnokság döntőjét Banglades nyerte Nepál ellen 4-1-re.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 867 — Cowboys fan
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
slowmotion
A sérülés óta én nem látom benne azt aki volt. Én még a tavalyi példát tudom mondani, Klopp akarta Bellinghamet aztán Caicedót aztán Laviát, erre kapott egy Endot.
KeyG
sőt egy évvel korábban Csulanénit is akarták, csak ő is Madridba akart menni. Caicedo sosem akart Liverpoolba menni, Lavia meg azóta is kapja az ívet a karmaizabiccstól, egy év alatt sikerült neki száz percet pályán tölteni a bajnokságban.

ha lettek volna Edwardsék, akkor valszeg szereztünk volna valakit, sőt az sem biztos, hogy Bellinghamre rámegyünk.

Szerkesztette: slowmotion
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 830 — ellenIktriad / a héber pöröly
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
slowmotion
A sérülés óta én nem látom benne azt aki volt. Én még a tavalyi példát tudom mondani, Klopp akarta Bellinghamet aztán Caicedót aztán Laviát, erre kapott egy Endot.
KeyG
mondjuk csóri Lavia azóta nem egészséges, mióta a Dinamo leigazolta, nehéz elhinni, hogy ő fog még top szinten focizni

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 16 088
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
slowmotion
A sérülés óta én nem látom benne azt aki volt. Én még a tavalyi példát tudom mondani, Klopp akarta Bellinghamet aztán Caicedót aztán Laviát, erre kapott egy Endot.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 867 — Cowboys fan
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.
KeyG
kivéve, hogy most visszatért a régi adatelemző csapat, akik mégiscsak segítettek összerakni Kloppnak a csapatot.
gondolom ha Slot ellene lett volna, akkor nem igazolják le.
több mint 2 éve
wrexham 200
Marc Bernal ACL, elképesztő, hogy milyen pech évről évre ezekkel a sérülésekkel, tavaly Gavi, előtte Pedri 😢
Klaci79
A pechben elég erősen benne van a túl korán túl nagy terhelés. Ezért féltette/félti sok ember Yamalt is
zacknorb
Pedrinél volt ez a túlerőltetés, a többieknél én ezt nem éreztem, most meg Bernal esetében, pláne nem gondolom, hogy erről lenne szó.
Klaci79
Szerintem se. Egy szerencsétlen szitu volt, ami 4 perc játékkal is megtörténhet.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 305
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Nálunk nyert EB-t meg 2 Copa Italiat meg egy Superkupát. Ezeket veletek tuti nem fogja megismételni.
Sixo
Ezt nagyon jól látod! 😀

Nem tetted magasra a lécet 😀
Mondjuk az, hogy szotyiért el lehetett hozni tetszik.
Fun fact: Solanke eladásából a Pool kb ~7M fontot kapott. Tehát kis híján az ex-játékosunk eladási záradékából jött Chiesa. 10+2.5 font a vételi ár. PL szinten valóban zsebpénz. Ezért ha csak mélységet ad is oké, de meccs lesz bőven, Jota sose egészséges sajnos 3 hónapnál hosszabban és tavaly amúgy rajta kívül egész keveset dőltek ki előről emberek, ez idén ha másképp van van értelme.
Doak elv kölcsönbe távozhat az igazolás miatt.
alatriste
Nekem kifejezetten fura hogy apróért el lehetett hozni egy alapvetően jó és nem öreg játékost. Sérülékenység ide vagy oda.

Ja, nem szeretem magasra tenni a lécet, de nálunk az olaszok valamiért tényleg nem tudtak maradandót alkotni. Igaz, nem is próbálkoztak sokan, és nem is A-kategóriás játékosok voltak.
több mint 2 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 684 — Invisible man

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 232 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Nálunk nyert EB-t meg 2 Copa Italiat meg egy Superkupát. Ezeket veletek tuti nem fogja megismételni.
Sixo
Igen, Coppa Italiat a Poollal tényleg nem lehet nyerni 😀
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Nálunk nyert EB-t meg 2 Copa Italiat meg egy Superkupát. Ezeket veletek tuti nem fogja megismételni.

több mint 2 éve
alatriste Atlanta Falcons 12 033 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Nem tetted magasra a lécet 😀
Mondjuk az, hogy szotyiért el lehetett hozni tetszik.
Fun fact: Solanke eladásából a Pool kb ~7M fontot kapott. Tehát kis híján az ex-játékosunk eladási záradékából jött Chiesa. 10+2.5 font a vételi ár. PL szinten valóban zsebpénz. Ezért ha csak mélységet ad is oké, de meccs lesz bőven, Jota sose egészséges sajnos 3 hónapnál hosszabban és tavaly amúgy rajta kívül egész keveset dőltek ki előről emberek, ez idén ha másképp van van értelme.
Doak elv kölcsönbe távozhat az igazolás miatt.

Liverpool Fc
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 16 088
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
Mikey
Kényszerpálya igazolás, én igazából nem csodálom, hogy Klopp ráunt erre.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 305
Chiesa Done Deal 🔴
alatriste
Calafiorit akartam, Chiesa lett belőle. Remélem több sikerélménye lesz Federicónak Liverpool mezben, mint az őt megelőző olaszoknak.
több mint 2 éve
r.baggio Cleveland Browns UCLA Bruins 65 663 — hotty f*cking toddy
A "has a lot of talent" - nél azért elvesztett

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 232 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Miért is mennek egyre többen Mennyeiből Champoba:
több mint 2 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 9 508 — Packers Suicide Squad
Ezt tényleg nem akarom már elhinni:
 ulloi129.hu/2024/08/27/angolai-tamadot-igazolnank/

Tényleg az NFL roster méret a cél…🙈😳🤬
Sinisa
Na, Hajnalék érzik, hogy már csak Anulu kell és kész a csapat. Irány a BL. Ja, az már nem. És lehet, hogy az EL is már csak két napig. A konfettire meg igazán kell az erősítés.
Bálesz
Legsötétebb Mccabe-i időket idézi ez a fokú koncepció nélküliség, és ostobaság ami most uralkodik a klubbnál.
Kenny
Ááá, eszembe juttattad:
 www.youtube.com/watch?v=kEHcZReGSak

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 2 éve
alatriste Atlanta Falcons 12 033 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Chiesa Done Deal 🔴

Liverpool Fc
több mint 2 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 174 — Illegális gyakorló
Ha tényleg ott van az a 1.2 misis ajánlat Tóth Balázsért, annak szerintem no brainernek kellene lennie, csak kell keresni pótlást gyorsan.
zacknorb
Nem tudom, szerintem az kb vicc ár egy ilyen szintű kapusért.
Oké, hamar több, mint duplázná az árát, de ilyen kapust ennyiért elég nehéz lenne pótolni.

több mint 2 éve
Kenny Atlanta Falcons 12 050 — Omar's Coming Yo!