Soccer
40 feliratkozó
több mint 2 éve
Pedrinél volt ez a túlerőltetés, a többieknél én ezt nem éreztem, most meg Bernal esetében, pláne nem gondolom, hogy erről lenne szó.Marc Bernal ACL, elképesztő, hogy milyen pech évről évre ezekkel a sérülésekkel, tavaly Gavi, előtte Pedri 😢A pechben elég erősen benne van a túl korán túl nagy terhelés. Ezért féltette/félti sok ember Yamalt is
Klaci79
zacknorb
több mint 2 éve
Marc Bernal ACL, elképesztő, hogy milyen pech évről évre ezekkel a sérülésekkel, tavaly Gavi, előtte Pedri 😢A pechben elég erősen benne van a túl korán túl nagy terhelés. Ezért féltette/félti sok ember Yamalt is
Klaci79
több mint 2 éve
Marc Bernal ACL, elképesztő, hogy milyen pech évről évre ezekkel a sérülésekkel, tavaly Gavi, előtte Pedri 😢
több mint 2 éve
wrexham
200
addig engedi a biro amig kiegyenlit a rayo?Ez a kis Bernal gyerek ACL szakadás.. szinte biztos vagyok benne. Járni nem tud szerencsétlen olyan fájdalmai vannak.
Kenny
több mint 2 éve
Ezt tényleg nem akarom már elhinni:Na, Hajnalék érzik, hogy már csak Anulu kell és kész a csapat. Irány a BL. Ja, az már nem. És lehet, hogy az EL is már csak két napig. A konfettire meg igazán kell az erősítés.
ulloi129.hu/2024/08/27/angolai-tamadot-igazolnank/
Tényleg az NFL roster méret a cél…🙈😳🤬
Sinisa

több mint 2 éve
Na Olmo góllal nyitott 😏Nagyon jol szallt be.
dande2
több mint 2 éve
Közben kis Concencao èrkezik kölcsönbe a Juvèba.
több mint 2 éve
Na Olmo góllal nyitott 😏
több mint 2 éve
Ezt tényleg nem akarom már elhinni:Afrika Korps.....
ulloi129.hu/2024/08/27/angolai-tamadot-igazolnank/
Tényleg az NFL roster méret a cél…🙈😳🤬
Sinisa
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
Ezt tényleg nem akarom már elhinni:ulloi129.hu/2024/08/27/angolai-tamadot-igazolnank/
Tényleg az NFL roster méret a cél…🙈😳🤬
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 2 éve
Úgy látom már csak 2en maradtunk a fórumon.Csak én értettem úgy, hogy Sixo pont "kritizálta" Chiesát a sérülékenysége miatt? Erre írtam cinikusan hogy fantasztikusan hangzik meg hogy illik a csapatba.csak kár, hogy nem igaz.Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
Mikey
1, availability is ability, és Mo ebben PL-szinten is a legjobban között van
2, Mo is technikás, legfeljebb nem annyira, és a méretéhez képest jól tartja a labdát
3, Mo még így harmincon túl is gyorsabb, és többet tud futni.
ami Chiesát magasabbra predesztinálhatná, az a taktikai alapképzettség. de nem tudom, sérülékeny olasz játékosokban volt már részünk, thanks but no thanks.
slowmotion
Mikey
több mint 2 éve
Mamardashvili közben hivatalos.Aug 27.-én megvan az első igazolás, aki (ez a része mondjuk teljesen rendben van) 2025 nyarán csatlakozik a csapathoz, addig marad kölcsönben a Valenciában. Mivel spanyolban az a "kevenc" csapatom legalább őt ismerem. 😊 Szerintem remek kapus mondjuk kettő már most is van a keretben.

Liverpool Fc
több mint 2 éve
jahogy. most éppen ki vannak kapcsolva a detektorok.Csak én értettem úgy, hogy Sixo pont "kritizálta" Chiesát a sérülékenysége miatt? Erre írtam cinikusan hogy fantasztikusan hangzik meg hogy illik a csapatba.csak kár, hogy nem igaz.Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
Mikey
1, availability is ability, és Mo ebben PL-szinten is a legjobban között van
2, Mo is technikás, legfeljebb nem annyira, és a méretéhez képest jól tartja a labdát
3, Mo még így harmincon túl is gyorsabb, és többet tud futni.
ami Chiesát magasabbra predesztinálhatná, az a taktikai alapképzettség. de nem tudom, sérülékeny olasz játékosokban volt már részünk, thanks but no thanks.
slowmotion
Mikey
több mint 2 éve
Csak én értettem úgy, hogy Sixo pont "kritizálta" Chiesát a sérülékenysége miatt? Erre írtam cinikusan hogy fantasztikusan hangzik meg hogy illik a csapatba.csak kár, hogy nem igaz.Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
Mikey
1, availability is ability, és Mo ebben PL-szinten is a legjobban között van
2, Mo is technikás, legfeljebb nem annyira, és a méretéhez képest jól tartja a labdát
3, Mo még így harmincon túl is gyorsabb, és többet tud futni.
ami Chiesát magasabbra predesztinálhatná, az a taktikai alapképzettség. de nem tudom, sérülékeny olasz játékosokban volt már részünk, thanks but no thanks.
slowmotion
több mint 2 éve
Szerintem őt Sixo hypeolja egyedül itt (is) és totál feleslegesen.csak kár, hogy nem igaz.Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
Mikey
1, availability is ability, és Mo ebben PL-szinten is a legjobban között van
2, Mo is technikás, legfeljebb nem annyira, és a méretéhez képest jól tartja a labdát
3, Mo még így harmincon túl is gyorsabb, és többet tud futni.
ami Chiesát magasabbra predesztinálhatná, az a taktikai alapképzettség. de nem tudom, sérülékeny olasz játékosokban volt már részünk, thanks but no thanks.
slowmotion
Semmi különleges nincs Chiesaban, max az apja.
Vannak villanásai, jó meccsei, de többször szürke, és sokkal több a rossz meccse, mint a jó.
A PL-be meg nem hiszem, h szerencsés az injury history-ja.
A Morata hype-ját egy fokkal jobban értem, ő legalább tud gólt lőni.
több mint 2 éve
csak kár, hogy nem igaz.Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
Mikey
1, availability is ability, és Mo ebben PL-szinten is a legjobban között van
2, Mo is technikás, legfeljebb nem annyira, és a méretéhez képest jól tartja a labdát
3, Mo még így harmincon túl is gyorsabb, és többet tud futni.
ami Chiesát magasabbra predesztinálhatná, az a taktikai alapképzettség. de nem tudom, sérülékeny olasz játékosokban volt már részünk, thanks but no thanks.
több mint 2 éve
Ez fantasztikusan hangzik.Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
Sixo
több mint 2 éve
Mi a faszom ez a citromsárga-fehér Juve mez? Ki találta ki és miért nem fejezték el azonnal?A tavalyi túl jó/szèp mezt volt.... legalábbis az első számú 😏
Sixo
több mint 2 éve
Képzelj el egy Mo Salaht. Csak sokkal jobb játékos. Ami nem sérült és visszanőnek a térdszalagjai. Mondjuk 15 misiért örülj, hogy a kispadot melegen tartja.Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
Mikey
több mint 2 éve
Elkezdtem visszapörgetni, de a magyar focis téma hamar elvette a kedvem, sorry.A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
Sixo
Nem néztem, most az EB-n láttam párszor abban a gyenge olasz válogatottban, de abból semmire nem jöttem rá vele kapcsolatban.
De ha mindig sérült lesz úgyis, akkor lényegében illik a csapatba. 🥹😂
több mint 2 éve
A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz.Vagy 8szor lett említve a mai nap. Nem nézted a 21es EB? A torna legjobb játékosa volt. De igazából mind1, mert úgy fog játszani, folyton sérült.
Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
Mikey
több mint 2 éve
A végén még Federico Chiesa Liverpool játékos lesz. Olasz foci szurkolók írhatnának róla valami használható infót! 😁
több mint 2 éve
Mi a faszom ez a citromsárga-fehér Juve mez? Ki találta ki és miért nem fejezték el azonnal?