Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
Lampard ment..pokettino johet ha szabad😂sztem már kirúgták 😀
YoungZeeZee
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 988
Lampard ment..pokettino johet ha szabad😂
több mint 5 éve
es az hova tartott?Én irányt Lampard munkájánál is látok.hogymivan? 2015 októberben úgy jött Klopp, hogy az összes új igazolásunk az ifik visszahívása volt kölcsönből, EL-döntőt játszottunk. 2016-17-ben meglett a BL-hely (plusz 16 pont, és négy hely), miközben elvertünk mínusz 16 millió fontot. libakupában elődöntőztünk, csak hát a január hazavágta a szezonunkat - de látszott az irány.Ezzel kidobják az utóbbi 1-2 év építkezését. Továbbra sem hiszem, hogy a 2 évenkénti edzőváltás 1-1 kiugró szezonon kívül jó bármire is. Legalábbi hosszútávon. Klopp se mutatott semmit ennyi idő után.Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
dugo93
villantott dolgokat Lamps, de azért lényegében mindenhol gyengébb eredményeket ért el, mint Sarri, és míg az lehetett a legfontosabb támadó eladásával magyarázni, egyelőre nem jön a megtérülés.
slowmotion
dugo93
Sikerult ugy leamortizalnia wernert es havertzet,(mert m2 szelsot jatszott)hogy talan mar nekik is keso az edzovaltas. most az lesz,hogy tuchel ha akar valami eredmenyt min a 4. Helyet amit vszinu elvarnak tole,akkor neki is azt kell majd jatszatnia aki valamennyire formaban van. Aztan lehet jovore kolcsonbe adni oket a seria a-ba...
| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 5 éve
Én irányt Lampard munkájánál is látok.hogymivan? 2015 októberben úgy jött Klopp, hogy az összes új igazolásunk az ifik visszahívása volt kölcsönből, EL-döntőt játszottunk. 2016-17-ben meglett a BL-hely (plusz 16 pont, és négy hely), miközben elvertünk mínusz 16 millió fontot. libakupában elődöntőztünk, csak hát a január hazavágta a szezonunkat - de látszott az irány.Ezzel kidobják az utóbbi 1-2 év építkezését. Továbbra sem hiszem, hogy a 2 évenkénti edzőváltás 1-1 kiugró szezonon kívül jó bármire is. Legalábbi hosszútávon. Klopp se mutatott semmit ennyi idő után.Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
dugo93
villantott dolgokat Lamps, de azért lényegében mindenhol gyengébb eredményeket ért el, mint Sarri, és míg az lehetett a legfontosabb támadó eladásával magyarázni, egyelőre nem jön a megtérülés.
slowmotion
Egyébként nem teljesen így értettem a Kloppos részt. Arra akartam rávilágítani, hogy ha ő lett volna kinevezve a Chelsea padjára és 2 év után hasonló eredményeket hozott volna, mint a Poolnál, akkor ő is ki lett volna rakva (még ha a Pool akkor lentebb is volt, mint tavaly a Chelsea és jóval kevesebbet is költött). Viszont jó példa rá, hogy megkapta a kellő időt és a türelem az irányában meghozta a sikert. Remélem pár év múlva jó példa lesz erre Ole is.
Egy ilyen összevásárlásnál (főleg ennyi PL idegen játékos esetén), kell egy átmeneti év.
több mint 5 éve
Egyetertek igazabol, Lampardnak szerintem repulnie kellett. Engem nem az zavar, higy nem terul meg egy vagy ket igazolas, az zavar, hogy Chilwellen kivul egy rakat fos az osszes eddig. Oke, Zijes nem, de o meg serult volt, alig jatszott meg. Havertz mint valami kislany, akit a szulei az oviban felejtettel es nem tudja, mit tegyen, mig Werner kapcsan igy gondolom, hogy Lampard otlete, hogy jatsszon szelsot, halva szuletett volt. O azert erolteti. Hatul amikor Tomori belejott, nem jatszatta tovabb, most Zoumat rakta padra, pedig amilyen ratyi volt tavaly, iden szerintem jobbara korrekt volna Silva mellett. Nem ertem az elkezeleset, mit akart a csapattal. A rendszeret sem.hogymivan? 2015 októberben úgy jött Klopp, hogy az összes új igazolásunk az ifik visszahívása volt kölcsönből, EL-döntőt játszottunk. 2016-17-ben meglett a BL-hely (plusz 16 pont, és négy hely), miközben elvertünk mínusz 16 millió fontot. libakupában elődöntőztünk, csak hát a január hazavágta a szezonunkat - de látszott az irány.Ezzel kidobják az utóbbi 1-2 év építkezését. Továbbra sem hiszem, hogy a 2 évenkénti edzőváltás 1-1 kiugró szezonon kívül jó bármire is. Legalábbi hosszútávon. Klopp se mutatott semmit ennyi idő után.Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
dugo93
villantott dolgokat Lamps, de azért lényegében mindenhol gyengébb eredményeket ért el, mint Sarri, és míg az lehetett a legfontosabb támadó eladásával magyarázni, egyelőre nem jön a megtérülés.
slowmotion
Annyiban viszont pacsi neki, hogy azert Abrahamet, Mountot ugymond o merte eloszor berakni rendesen a caapatba jatszani, es ok szerintem gyemantok lesznek a jovore nezve. Csak hat a Chelsea-nek, foleg ilyen igazolasok mellett a bajnoki cim lehet csak elvaras, nem a BL-hely.
Klopp tudatos edzo, tudja, mit var es mit akar a csapattol, Lampardon en ezt nem ereztem.
több mint 5 éve
Egy Allegri mondjuk elég jó húzás lenne a padra szerintem. Tuchelnél biztos jobb, bár a német vonal miatt a csapatnál utóbbi tűnik a reálisabbnakNem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
több mint 5 éve
hogymivan? 2015 októberben úgy jött Klopp, hogy az összes új igazolásunk az ifik visszahívása volt kölcsönből, EL-döntőt játszottunk. 2016-17-ben meglett a BL-hely (plusz 16 pont, és négy hely), miközben elvertünk mínusz 16 millió fontot. libakupában elődöntőztünk, csak hát a január hazavágta a szezonunkat - de látszott az irány.Ezzel kidobják az utóbbi 1-2 év építkezését. Továbbra sem hiszem, hogy a 2 évenkénti edzőváltás 1-1 kiugró szezonon kívül jó bármire is. Legalábbi hosszútávon. Klopp se mutatott semmit ennyi idő után.Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
dugo93
villantott dolgokat Lamps, de azért lényegében mindenhol gyengébb eredményeket ért el, mint Sarri, és míg az lehetett a legfontosabb támadó eladásával magyarázni, egyelőre nem jön a megtérülés.
több mint 5 éve
Ezzel kidobják az utóbbi 1-2 év építkezését. Továbbra sem hiszem, hogy a 2 évenkénti edzőváltás 1-1 kiugró szezonon kívül jó bármire is. Legalábbi hosszútávon. Klopp se mutatott semmit ennyi idő után.Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
Beki
Szerkesztette: dugo93
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Nem látom értelmét mire vártak volna. Féltávnál 5 pontra vannak BL helytől (igaz h 2 csapat 2 meccsel kevesebbet tolt), de most kell megfogni a dolgokat h kupaszereplés legyen ebből.Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
dugo93
több mint 5 éve
Épp ezért kellett volna egy kis időt hagyni. Már nem a 2000-es évek elején vagyunk, ahol elég kidobni 200 millát és máris PL-t nyerünk. Össze is kell ezt rakni.Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
Beki
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
www.origo.hu/sport/futball/20210125-hertha-bsc-dardai-pal-edzo.html
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.Világ pénzét kipumpálták idén az ablakon erősítésre. Érthető h elfogyott a türelem. Újabb "volt játékosunk jó edző lesz" sztori bukott meg. Tuchel a helyettes amúgy.
dugo93
több mint 5 éve
Elküldték Lampardot. Érdekes... Sajnálom őt és szerintem rossz döntés. Annyiból örülök, hogy így valószínűleg megint nem kell a Chelseavel komolyan számolni egy darabig.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/fener-a-szurkolokat-arra-kerik-segitsenek-ozil-kifizeteseben-2806703
több mint 5 éve
Egyszerűen a DVTK és a Felcsút is már BL szint. Minden héten háború. Ez az MB1Ha belegondolsz 7 pont előnye van a fradinak, ez azt jelenti hogy ha nem kapunk ki tőletek akkor ha ti minden meccseteket meg is nyeritek (erre azért sok esélyt eleve nem látok) mi 3x játszhatunk döntetlent és még úgy is bajnokok vagyunk (nem hiszem hogy látva a sorozatokat komolyan számolni kell azzal hogy vereségeket fog szenvedni az ftc, pláne 1nél többet).ha ez megnyugtat akkor nálunk is Hourit baszkodják fel, meg lépnek oda neki, mert nem tudják szabályosan szerelni többniyre. szóval ismerős, a gyors technikás ellen nincs más itthon. az meg felfogás kérdése ki mit ad erre ennyit tudnak. csak kár ezt arra fogni, hogy csak titeket vagy más sújt a zebrakar. 😊Nem a bíró miatt kaptunk ki, kihagytuk a helyzeteket azért.titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
Viszont utálom ezt a bírói felfogást ami itthon van, tegnap is Puskás 24szabalytalansag 4 sárga, Fradi 10 szabálytalanság 3.
Ráadásul olyan ért amiért Isael kapott sárgát az ellenfél terfelenek a közepén miközben a Puskás jatekos a kapusahoz passzolta hatra volt legalább 10 ugyanilyen szitu a másik oldalon saját térfelén a Felcsútnak úgy h előrefele mentünk volna és nem adtak sárgát. Pl tokmac tovább passzolta fel vágjak így ő nem tudta követni a játékot h 3 a 3ba vigyük, hanem maradt a létszám fölény, bíró meg oda sem szólt a Felcsuti hentesnek h legközelebb legalább darálja, ne vágja.
Állítom h az egyik rákfenéje a magyar nb1nek h a védekező akar durván védekező csapatokat támogatják a bírok ezzel a felfogással. Aztán jön Egy nemzetközi meccs amin Huszti meg csodálkozik h egyből pirosat kap olyan szabalytalansagert amit itthon legjobb esetben lefujnak nem h bmien lapot adnak, ugye ismerős?
Sose mondtam h kinottuk az nb1t, de amit ősszel nyujtott a mezőny a Fradi mellett nevetséges volt. Most mi egy picit belealudtunk a kezdesbe, tény. Rebrovnak fel kell raznia a csapatot (bár lehet ez a cél h ne nyerjünk agyon mert akkor Kovács és Márton is repül és akar hozzáértő szakik jönnének helyettük? 😊
csebi
Husztié meg véletlen volt, emlékszem. de szabály szerint piros....
ugyanez kosárban, mert azt is követem. itthon megy a répázás, aztán nemzetköziben meg pislogás van ha befújják a faltot.
Kovács repülhetne, nem bánnám. Mártonnak adnék időt, Petrjakot is simán leültette a kispadra. nem is tetszik neki szerintem de rugdossa a gólokat. mellé meg simán felhozza a fiatal magyar srácokat. tegnap is Rockov, Fiola, Hangya, Dárdai, Kokó, Géresi, Nikolics volt fent, plusz padon is voltak még.
az őszt a Vidi is benézte. szerintem nincs ez lefutva még.
petey
Én nem látom azt hogy az erőviszonyokat nézve ez a 7 pont behozható, ha nem is játszik majd jól a fradi a tavasz nagy részében (ami sztem elképzelhetetlen kb és jó eséllyel beindul lassan újra a "darálás") akkor sem hinném hogy ti innen 8 ponttal többet tudtok szerezni nálunk.
Szoros persze lehet, simán leolvadhat ez az előny 3-4re, de ezzel együtt én azt várom hogy Rebrov hamar össze rántja őket, akár már a következő meccsen jöhet a "normális" játék.
davemayer
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Ha belegondolsz 7 pont előnye van a fradinak, ez azt jelenti hogy ha nem kapunk ki tőletek akkor ha ti minden meccseteket meg is nyeritek (erre azért sok esélyt eleve nem látok) mi 3x játszhatunk döntetlent és még úgy is bajnokok vagyunk (nem hiszem hogy látva a sorozatokat komolyan számolni kell azzal hogy vereségeket fog szenvedni az ftc, pláne 1nél többet).ha ez megnyugtat akkor nálunk is Hourit baszkodják fel, meg lépnek oda neki, mert nem tudják szabályosan szerelni többniyre. szóval ismerős, a gyors technikás ellen nincs más itthon. az meg felfogás kérdése ki mit ad erre ennyit tudnak. csak kár ezt arra fogni, hogy csak titeket vagy más sújt a zebrakar. 😊Nem a bíró miatt kaptunk ki, kihagytuk a helyzeteket azért.titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
Viszont utálom ezt a bírói felfogást ami itthon van, tegnap is Puskás 24szabalytalansag 4 sárga, Fradi 10 szabálytalanság 3.
Ráadásul olyan ért amiért Isael kapott sárgát az ellenfél terfelenek a közepén miközben a Puskás jatekos a kapusahoz passzolta hatra volt legalább 10 ugyanilyen szitu a másik oldalon saját térfelén a Felcsútnak úgy h előrefele mentünk volna és nem adtak sárgát. Pl tokmac tovább passzolta fel vágjak így ő nem tudta követni a játékot h 3 a 3ba vigyük, hanem maradt a létszám fölény, bíró meg oda sem szólt a Felcsuti hentesnek h legközelebb legalább darálja, ne vágja.
Állítom h az egyik rákfenéje a magyar nb1nek h a védekező akar durván védekező csapatokat támogatják a bírok ezzel a felfogással. Aztán jön Egy nemzetközi meccs amin Huszti meg csodálkozik h egyből pirosat kap olyan szabalytalansagert amit itthon legjobb esetben lefujnak nem h bmien lapot adnak, ugye ismerős?
Sose mondtam h kinottuk az nb1t, de amit ősszel nyujtott a mezőny a Fradi mellett nevetséges volt. Most mi egy picit belealudtunk a kezdesbe, tény. Rebrovnak fel kell raznia a csapatot (bár lehet ez a cél h ne nyerjünk agyon mert akkor Kovács és Márton is repül és akar hozzáértő szakik jönnének helyettük? 😊
csebi
Husztié meg véletlen volt, emlékszem. de szabály szerint piros....
ugyanez kosárban, mert azt is követem. itthon megy a répázás, aztán nemzetköziben meg pislogás van ha befújják a faltot.
Kovács repülhetne, nem bánnám. Mártonnak adnék időt, Petrjakot is simán leültette a kispadra. nem is tetszik neki szerintem de rugdossa a gólokat. mellé meg simán felhozza a fiatal magyar srácokat. tegnap is Rockov, Fiola, Hangya, Dárdai, Kokó, Géresi, Nikolics volt fent, plusz padon is voltak még.
az őszt a Vidi is benézte. szerintem nincs ez lefutva még.
petey
Én nem látom azt hogy az erőviszonyokat nézve ez a 7 pont behozható, ha nem is játszik majd jól a fradi a tavasz nagy részében (ami sztem elképzelhetetlen kb és jó eséllyel beindul lassan újra a "darálás") akkor sem hinném hogy ti innen 8 ponttal többet tudtok szerezni nálunk.
Szoros persze lehet, simán leolvadhat ez az előny 3-4re, de ezzel együtt én azt várom hogy Rebrov hamar össze rántja őket, akár már a következő meccsen jöhet a "normális" játék.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Most sztem a felcsut ellen nem volt gaz főleg h mindig szenvedünk ellenük. Tokmac simán lőhetett volna 2-3 gólt (kapufa, üres kapu stb).amúgy elkanyarodtatok, a fradi "játékáról" volt szó....nekem úgy tűnt amit láttam, hogy azt hitték elég lesz kirakni a mezt az uccsó ellen.De, azt pont egy Videoton-vezető mondta pár éve a saját csapatáról. Tőlünk ilyen nem nagyon hangzott el, szóval ez most eléggé öngól.tudom, bundásszerbek, féregjuhászpátkai. folytassuk az óvodát?Mondja egy Videoton szurkoló 😀titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
#JC6
..nem a Vidi...nőtte ki az MB1-et.
petey
Bálesz
de hány olyan meccse volt a fradinak amikor berámolt 1-2 gólt de kurva szarul játszott...?
petey
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
amúgy elkanyarodtatok, a fradi "játékáról" volt szó....nekem úgy tűnt amit láttam, hogy azt hitték elég lesz kirakni a mezt az uccsó ellen.De, azt pont egy Videoton-vezető mondta pár éve a saját csapatáról. Tőlünk ilyen nem nagyon hangzott el, szóval ez most eléggé öngól.tudom, bundásszerbek, féregjuhászpátkai. folytassuk az óvodát?Mondja egy Videoton szurkoló 😀titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
#JC6
..nem a Vidi...nőtte ki az MB1-et.
petey
Bálesz
de hány olyan meccse volt a fradinak amikor berámolt 1-2 gólt de kurva szarul játszott...?
több mint 5 éve
ha ez megnyugtat akkor nálunk is Hourit baszkodják fel, meg lépnek oda neki, mert nem tudják szabályosan szerelni többniyre. szóval ismerős, a gyors technikás ellen nincs más itthon. az meg felfogás kérdése ki mit ad erre ennyit tudnak. csak kár ezt arra fogni, hogy csak titeket vagy más sújt a zebrakar. 😊Nem a bíró miatt kaptunk ki, kihagytuk a helyzeteket azért.titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
Viszont utálom ezt a bírói felfogást ami itthon van, tegnap is Puskás 24szabalytalansag 4 sárga, Fradi 10 szabálytalanság 3.
Ráadásul olyan ért amiért Isael kapott sárgát az ellenfél terfelenek a közepén miközben a Puskás jatekos a kapusahoz passzolta hatra volt legalább 10 ugyanilyen szitu a másik oldalon saját térfelén a Felcsútnak úgy h előrefele mentünk volna és nem adtak sárgát. Pl tokmac tovább passzolta fel vágjak így ő nem tudta követni a játékot h 3 a 3ba vigyük, hanem maradt a létszám fölény, bíró meg oda sem szólt a Felcsuti hentesnek h legközelebb legalább darálja, ne vágja.
Állítom h az egyik rákfenéje a magyar nb1nek h a védekező akar durván védekező csapatokat támogatják a bírok ezzel a felfogással. Aztán jön Egy nemzetközi meccs amin Huszti meg csodálkozik h egyből pirosat kap olyan szabalytalansagert amit itthon legjobb esetben lefujnak nem h bmien lapot adnak, ugye ismerős?
Sose mondtam h kinottuk az nb1t, de amit ősszel nyujtott a mezőny a Fradi mellett nevetséges volt. Most mi egy picit belealudtunk a kezdesbe, tény. Rebrovnak fel kell raznia a csapatot (bár lehet ez a cél h ne nyerjünk agyon mert akkor Kovács és Márton is repül és akar hozzáértő szakik jönnének helyettük? 😊
csebi
Husztié meg véletlen volt, emlékszem. de szabály szerint piros....
ugyanez kosárban, mert azt is követem. itthon megy a répázás, aztán nemzetköziben meg pislogás van ha befújják a faltot.
Kovács repülhetne, nem bánnám. Mártonnak adnék időt, Petrjakot is simán leültette a kispadra. nem is tetszik neki szerintem de rugdossa a gólokat. mellé meg simán felhozza a fiatal magyar srácokat. tegnap is Rockov, Fiola, Hangya, Dárdai, Kokó, Géresi, Nikolics volt fent, plusz padon is voltak még.
az őszt a Vidi is benézte. szerintem nincs ez lefutva még.
több mint 5 éve
Nem a bíró miatt kaptunk ki, kihagytuk a helyzeteket azért.titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
Viszont utálom ezt a bírói felfogást ami itthon van, tegnap is Puskás 24szabalytalansag 4 sárga, Fradi 10 szabálytalanság 3.
Ráadásul olyan ért amiért Isael kapott sárgát az ellenfél terfelenek a közepén miközben a Puskás jatekos a kapusahoz passzolta hatra volt legalább 10 ugyanilyen szitu a másik oldalon saját térfelén a Felcsútnak úgy h előrefele mentünk volna és nem adtak sárgát. Pl tokmac tovább passzolta fel vágjak így ő nem tudta követni a játékot h 3 a 3ba vigyük, hanem maradt a létszám fölény, bíró meg oda sem szólt a Felcsuti hentesnek h legközelebb legalább darálja, ne vágja.
Állítom h az egyik rákfenéje a magyar nb1nek h a védekező akar durván védekező csapatokat támogatják a bírok ezzel a felfogással. Aztán jön Egy nemzetközi meccs amin Huszti meg csodálkozik h egyből pirosat kap olyan szabalytalansagert amit itthon legjobb esetben lefujnak nem h bmien lapot adnak, ugye ismerős?
Sose mondtam h kinottuk az nb1t, de amit ősszel nyujtott a mezőny a Fradi mellett nevetséges volt. Most mi egy picit belealudtunk a kezdesbe, tény. Rebrovnak fel kell raznia a csapatot (bár lehet ez a cél h ne nyerjünk agyon mert akkor Kovács és Márton is repül és akar hozzáértő szakik jönnének helyettük? 😊
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
De, azt pont egy Videoton-vezető mondta pár éve a saját csapatáról. Tőlünk ilyen nem nagyon hangzott el, szóval ez most eléggé öngól.tudom, bundásszerbek, féregjuhászpátkai. folytassuk az óvodát?Mondja egy Videoton szurkoló 😀titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
#JC6
..nem a Vidi...nőtte ki az MB1-et.
petey

több mint 5 éve
tudom, bundásszerbek, féregjuhászpátkai. folytassuk az óvodát?Mondja egy Videoton szurkoló 😀titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
#JC6
..nem a Vidi volt BL-ben, meg nőtte ki az MB1-et.
több mint 5 éve
Mondja egy Videoton szurkoló 😀titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.
petey
több mint 5 éve
titeket mindig sújt az a kibaszott ellenszél 😀 nem is értem hogy bírjátok..Ugy nez ki leszoltak fentrol, hogy nem dolhet el a bajnoksag Februarban. 😃Kihagyjuk a helyzeteket plusz agyon rúgnak minket amihez a bírok is asszisztálnak.
Minosithetetlenul szarul jatszunk "tavasszal" eddig.
Kenny
csebi
mondjuk nem kéne nagy pofával meg mellénnyel kimenni focizni pár játékosotoknak.