Sorozatok

32 feliratkozó

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Engem az zavar főleg ebben a Last of us-ban, hogy bár a játékot nem ismerem, minden fordulat és történés pontosan tudható jó előre. Zéró kiszámíthatatlanság van benne.
warr_b
Ezt majd írd le az utolsó rész után is. 😉

több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 337
Nézem én is The Last of Us-t, játszottam is az első résszel annoba.
A játékot imádtam, lekötött minden perce, igaz a story nagy részét elfelejtettem.
Mindenesetre a sorozat engem kezd elveszteni, végig az van bennem, hogy jó meg minden, de ezzel játszani kell és nem végignézni a drámát.
Miközben játszol vele, sokkal jobban kijön a nélkülözés, hogy kell supply, és eköré taktika épül, itt meg annyi van, hogy elmondják, hogy kevés van mindenből, de sokszor épp találnak egy embert aki ad nekik valamit, vagy egy elrejtett supply boxot.
Plusz amilyen jó Pedro Pascal, az Elliet alakító kislány kinézete engem is zavar (tudom faszság), pedig a kis tűzről pattant személyiséget remekül hozza.
Fontos_Vidra
Érdemes a harmadik részt átugorva folytatni? Konkrétan bealudtam.
Dzsokijuing
Egyrészt igen, filler rész volt, másrészt szerintem az volt a legjobb rész.
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 178 — Saturday Night Lights
Nézem én is The Last of Us-t, játszottam is az első résszel annoba.
A játékot imádtam, lekötött minden perce, igaz a story nagy részét elfelejtettem.
Mindenesetre a sorozat engem kezd elveszteni, végig az van bennem, hogy jó meg minden, de ezzel játszani kell és nem végignézni a drámát.
Miközben játszol vele, sokkal jobban kijön a nélkülözés, hogy kell supply, és eköré taktika épül, itt meg annyi van, hogy elmondják, hogy kevés van mindenből, de sokszor épp találnak egy embert aki ad nekik valamit, vagy egy elrejtett supply boxot.
Plusz amilyen jó Pedro Pascal, az Elliet alakító kislány kinézete engem is zavar (tudom faszság), pedig a kis tűzről pattant személyiséget remekül hozza.
Fontos_Vidra
Érdemes a harmadik részt átugorva folytatni? Konkrétan bealudtam.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 29 005 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Engem az zavar főleg ebben a Last of us-ban, hogy bár a játékot nem ismerem, minden fordulat és történés pontosan tudható jó előre. Zéró kiszámíthatatlanság van benne.
A másik meg, hogy gombás zombis posztapok, csak éppen zombik nincsenek benne... Jó, három részenként két percig. Értem hogy dráma, csak ez nagyon kevés. Megvannak a jó pillanatai, de összességében sokkal többet várt az ember. A hetedik rész | a harmadik után megint full töltelék, a múltban játszódik, a "jelenbeli" cselekményt egy centivel nem viszi előrébb. 5 percben le lehetett volna tudni, erre megint felesleges volt 50 percet elbaszni... |


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 619
Nézem én is The Last of Us-t, játszottam is az első résszel annoba.
A játékot imádtam, lekötött minden perce, igaz a story nagy részét elfelejtettem.
Mindenesetre a sorozat engem kezd elveszteni, végig az van bennem, hogy jó meg minden, de ezzel játszani kell és nem végignézni a drámát.
Miközben játszol vele, sokkal jobban kijön a nélkülözés, hogy kell supply, és eköré taktika épül, itt meg annyi van, hogy elmondják, hogy kevés van mindenből, de sokszor épp találnak egy embert aki ad nekik valamit, vagy egy elrejtett supply boxot.
Plusz amilyen jó Pedro Pascal, az Elliet alakító kislány kinézete engem is zavar (tudom faszság), pedig a kis tűzről pattant személyiséget remekül hozza.
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 821 — no es importante
Számomra a last of us egy teljesen átlagos sorozat, melyben volt és lesz is még pár zseniális húzás amiért érdemes nézni. De eléggé megbocsáthatatlan az az írói slendriánság az USA földrajzának ismeretében, hogy egy posztapokaliptikus, gombazombik által uralt világban a két főszereplő | gyalogszerrel Kansas City-ből minden viszontagság és magyarázat nélkül egyszer csak megérkezik Wyomingba | ...
r.baggio
| 3 hónap alatt jutottak el oda, miért kellett volna bővebben kifejteni, hogy eközben kikkel/hol találkoztak, esetleg sikerült-e kocsit szerezniük, ha a sztorit nem vitte volna előre? |
Jughead
Tehát csak olyan dramaturgi elemek vannak, pláne egy sorozatban, melyek a sztorit viszik előre? Szinte a teljes harmadik rész az akkor mi is volt? (Ami amúgy a kedvencem az eddigiek közül)

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 337
Számomra a last of us egy teljesen átlagos sorozat, melyben volt és lesz is még pár zseniális húzás amiért érdemes nézni. De eléggé megbocsáthatatlan az az írói slendriánság az USA földrajzának ismeretében, hogy egy posztapokaliptikus, gombazombik által uralt világban a két főszereplő | gyalogszerrel Kansas City-ből minden viszontagság és magyarázat nélkül egyszer csak megérkezik Wyomingba | ...
r.baggio
| 3 hónap alatt jutottak el oda, miért kellett volna bővebben kifejteni, hogy eközben kikkel/hol találkoztak, esetleg sikerült-e kocsit szerezniük, ha a sztorit nem vitte volna előre? |
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?
KeyG
ülj be az eltén egy filmes kurzusra (vagy nézd meg most a Babylont), "a Hollywood aranykora" megnevezés a hangosfilm térnyerésétől az ötvenes évekig tartó időszakra utal

 filmmedia.webnode.hu/hollywood-aranykora/
r.baggio
Jó lesz az a kilencvenes éveknek is 😛
warr_b
én az 50-70es éveket szoktam hallani, amikor a filmek már minőségiek voltak de az oscar még oscar volt
Negritis, a vajda
Jó gyerekek akkor 2000 előtt volt. Ha engem kérdeztek én 2 hete néztem meg a Heat-et 96 ból. Tehát Hollywood Aranykorába ha a 70-es évek végét nézzük akkor még Édesanyám se érte el a 10 éves kort, nem venném ezt 2023-hoz képest összehasonlításba.

A Babylon tervben van.
KeyG
 www.buzzfeed.com/jessg/whitewashed-hollywood-characters
SaJo-n kívül nem sok hiszti rémlik

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 659 — Lucas Scott
Számomra a last of us egy teljesen átlagos sorozat, melyben volt és lesz is még pár zseniális húzás amiért érdemes nézni. De eléggé megbocsáthatatlan az az írói slendriánság az USA földrajzának ismeretében, hogy egy posztapokaliptikus, gombazombik által uralt világban a két főszereplő | gyalogszerrel Kansas City-ből minden viszontagság és magyarázat nélkül egyszer csak megérkezik Wyomingba | ...

hasonló dolgokba külön nem kötnék bele, ám ez így önmagában nem több egy walking dead klónnál - | értsd mindig akkor jelenik meg valaki, amikor tovább kell lendíteni valahogy a cselekményt, maguk a zombik is csak a dramaturg kellékei, abszolút nem érződnek a világ szerves részének |
r.baggio
1. | az asszem a játékban is így van, de már régen láttam a végigjátszást szóval tévedhetek. |
2. TWD: | én ezt így is fogtam fel mindig, hogy nem a zombik a lényegek ebben a sorozatban, de asszem Kirkman is nyilatkozott erről többször, hogy a sorozatban nem a zombik a lényegek. hanem az emberi természet, hogy mit hoz ki az emberekből egy ilyen szituáció. én pl most kezdtem el befejezni, anno Carl halálánál kaszáltam, nagyon mérges voltam, mert a képregényben ugye még bőven élt (képregényt a whisperereknél hagytam abba, mikor meghúzták az első határt). őszintén szólva a whispereres rész nekem nagyon bejött, ahogy a sorozatban megcsinálták. a vége picit gagyi lett, ahogy lezárták azt, de mostmár talán 10 rész van hátra sztem befejezem. |

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 803
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?
KeyG
ülj be az eltén egy filmes kurzusra (vagy nézd meg most a Babylont), "a Hollywood aranykora" megnevezés a hangosfilm térnyerésétől az ötvenes évekig tartó időszakra utal

 filmmedia.webnode.hu/hollywood-aranykora/
r.baggio
Jó lesz az a kilencvenes éveknek is 😛
warr_b
én az 50-70es éveket szoktam hallani, amikor a filmek már minőségiek voltak de az oscar még oscar volt
Negritis, a vajda
Jó gyerekek akkor 2000 előtt volt. Ha engem kérdeztek én 2 hete néztem meg a Heat-et 96 ból. Tehát Hollywood Aranykorába ha a 70-es évek végét nézzük akkor még Édesanyám se érte el a 10 éves kort, nem venném ezt 2023-hoz képest összehasonlításba.

A Babylon tervben van.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?
KeyG
ülj be az eltén egy filmes kurzusra (vagy nézd meg most a Babylont), "a Hollywood aranykora" megnevezés a hangosfilm térnyerésétől az ötvenes évekig tartó időszakra utal

 filmmedia.webnode.hu/hollywood-aranykora/
r.baggio
Jó lesz az a kilencvenes éveknek is 😛
warr_b
én az 50-70es éveket szoktam hallani, amikor a filmek már minőségiek voltak de az oscar még oscar volt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 29 005 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?
KeyG
ülj be az eltén egy filmes kurzusra (vagy nézd meg most a Babylont), "a Hollywood aranykora" megnevezés a hangosfilm térnyerésétől az ötvenes évekig tartó időszakra utal

 filmmedia.webnode.hu/hollywood-aranykora/
r.baggio
Jó lesz az a kilencvenes éveknek is 😛


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 821 — no es importante
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?
KeyG
ülj be az eltén egy filmes kurzusra (vagy nézd meg most a Babylont), "a Hollywood aranykora" megnevezés a hangosfilm térnyerésétől az ötvenes évekig tartó időszakra utal

 filmmedia.webnode.hu/hollywood-aranykora/

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 821 — no es importante
Számomra a last of us egy teljesen átlagos sorozat, melyben volt és lesz is még pár zseniális húzás amiért érdemes nézni. De eléggé megbocsáthatatlan az az írói slendriánság az USA földrajzának ismeretében, hogy egy posztapokaliptikus, gombazombik által uralt világban a két főszereplő | gyalogszerrel Kansas City-ből minden viszontagság és magyarázat nélkül egyszer csak megérkezik Wyomingba | ...

hasonló dolgokba külön nem kötnék bele, ám ez így önmagában nem több egy walking dead klónnál - | értsd mindig akkor jelenik meg valaki, amikor tovább kell lendíteni valahogy a cselekményt, maguk a zombik is csak a dramaturg kellékei, abszolút nem érződnek a világ szerves részének |


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 803
The Last of Us:

Nem játszottam a játékkal a felkapottság miatt nézem az eleje óta. Számomra eddig gyenge és nem Pedro Pascal miatt aki mindenhol nagyot alakít, nekem Oberynként volt a kedvencem. A sorozat cselekménye számomra eddig unalmas de az első évadot megnézem. Játékra kivetítve valószínűsítem egy sokkal élvezhetőbb ez a sorozat a játékban.

Buzis-fekete téma:
Nem játszottam így nekem mindegy ki buzi ki fekete. Viszont ebbe a témába mindig az az álláspontom, hogy fordított esetben mi lenne? Mi lenne ha egy fehér játszana el egy fekete embert megtörtént esemény vagy könyv vagy játékadaptáció után? Vagy mi lenne ha egy buzit vagy egy nemet váltunk karaktert lecserélnének egy emberre aki úgymond “normális”?

Aki azt feltételezi, hogy ne lenne visszhangja ilyen történésnek az téved és akkor enyhén fogalmaztam.
KeyG
hollywood aranykorát ki lehetne dobni a kukába ha ténylegesen visszhangja lenne a whitewashingnak
Negritis, a vajda
Mikor volt szerinted Hollywood aranykora?

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
The Last of Us:

Nem játszottam a játékkal a felkapottság miatt nézem az eleje óta. Számomra eddig gyenge és nem Pedro Pascal miatt aki mindenhol nagyot alakít, nekem Oberynként volt a kedvencem. A sorozat cselekménye számomra eddig unalmas de az első évadot megnézem. Játékra kivetítve valószínűsítem egy sokkal élvezhetőbb ez a sorozat a játékban.

Buzis-fekete téma:
Nem játszottam így nekem mindegy ki buzi ki fekete. Viszont ebbe a témába mindig az az álláspontom, hogy fordított esetben mi lenne? Mi lenne ha egy fehér játszana el egy fekete embert megtörtént esemény vagy könyv vagy játékadaptáció után? Vagy mi lenne ha egy buzit vagy egy nemet váltunk karaktert lecserélnének egy emberre aki úgymond “normális”?

Aki azt feltételezi, hogy ne lenne visszhangja ilyen történésnek az téved és akkor enyhén fogalmaztam.
KeyG
hollywood aranykorát ki lehetne dobni a kukába ha ténylegesen visszhangja lenne a whitewashingnak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
Általánosságban véve sose értem meg az ilyet, hogy fiktív történet esetén az adaptáció során miért fontos a karakterek kinézete, de akár a sztori teljes azonossága. Nekem pl. a sztori változtatások itt is tetszenek, pedig a játékot imádtam, a karakterek eltérő kinézete/bőrszíne meg egyáltalán nem érdekel.
Jughead
hát pedig Dany-nek 12-13 évesnek kellett volna lennie mikor Drogo megrépázza 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 803
The Last of Us:

Nem játszottam a játékkal a felkapottság miatt nézem az eleje óta. Számomra eddig gyenge és nem Pedro Pascal miatt aki mindenhol nagyot alakít, nekem Oberynként volt a kedvencem. A sorozat cselekménye számomra eddig unalmas de az első évadot megnézem. Játékra kivetítve valószínűsítem egy sokkal élvezhetőbb ez a sorozat a játékban.

Buzis-fekete téma:
Nem játszottam így nekem mindegy ki buzi ki fekete. Viszont ebbe a témába mindig az az álláspontom, hogy fordított esetben mi lenne? Mi lenne ha egy fehér játszana el egy fekete embert megtörtént esemény vagy könyv vagy játékadaptáció után? Vagy mi lenne ha egy buzit vagy egy nemet váltunk karaktert lecserélnének egy emberre aki úgymond “normális”?

Aki azt feltételezi, hogy ne lenne visszhangja ilyen történésnek az téved és akkor enyhén fogalmaztam.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 659 — Lucas Scott
Azt értem h buzizni jöttél, a kérdésem arra irányul hogy attól mert a való életben valaki meleg/nonbináris/zsiráf az mitől lenne hatással az eljátszott karakterre?
thebeke
ez mondjuk egy érdekes kérdés amúgy
de sajnos mindenki retardált ilyen téren
Negritis, a vajda
Nem buzizni jöttem, és nem is vitatkozni. Retardált meg főleg nem vagyok!
De azért kicsit jobban is utána nézhettek volna Ramseynek.
Elliot Page az Umbrella academy s3e1-ben még Vanya volt s3e2-ben meg már Victor.
Ha Ramsey is majd ezt akarja, akkor mi lesz? Persze ez csak egy feltételezés, semmi több.
A színésszel semmi bajom. Játékkal nem játszottam, így nekem tök mindegy h ki fehèr, fekete, sárga.
steelwolf
Alapvetően ez a sorozat akkor is működne, ha Ellie helyett egy Elliot nevű fiú lenne a gyerek, szóval továbbra se értem miért fontos ez. Ha véletlen így lenne, ahogy írod majd megoldják az írók (vagy nem és nem fog működni a sorozat).

Általánosságban véve sose értem meg az ilyet, hogy fiktív történet esetén az adaptáció során miért fontos a karakterek kinézete, de akár a sztori teljes azonossága. Nekem pl. a sztori változtatások itt is tetszenek, pedig a játékot imádtam, a karakterek eltérő kinézete/bőrszíne meg egyáltalán nem érdekel.
Jughead
sztem a kinézet hozzáad a karakterhez, hogy külsőleg ilyen kellemes, lágy, szép kislány aztán, amikor megszólal akkor teljesen más.
ez is mutatja, hogy mit tesz az emberekkel ez a világ. de mondom ez nem hatalmas dolog csak úgy tegnap ahogy néztem előjött bennem.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 337
Azt értem h buzizni jöttél, a kérdésem arra irányul hogy attól mert a való életben valaki meleg/nonbináris/zsiráf az mitől lenne hatással az eljátszott karakterre?
thebeke
ez mondjuk egy érdekes kérdés amúgy
de sajnos mindenki retardált ilyen téren
Negritis, a vajda
Nem buzizni jöttem, és nem is vitatkozni. Retardált meg főleg nem vagyok!
De azért kicsit jobban is utána nézhettek volna Ramseynek.
Elliot Page az Umbrella academy s3e1-ben még Vanya volt s3e2-ben meg már Victor.
Ha Ramsey is majd ezt akarja, akkor mi lesz? Persze ez csak egy feltételezés, semmi több.
A színésszel semmi bajom. Játékkal nem játszottam, így nekem tök mindegy h ki fehèr, fekete, sárga.
steelwolf
Alapvetően ez a sorozat akkor is működne, ha Ellie helyett egy Elliot nevű fiú lenne a gyerek, szóval továbbra se értem miért fontos ez. Ha véletlen így lenne, ahogy írod majd megoldják az írók (vagy nem és nem fog működni a sorozat).

Általánosságban véve sose értem meg az ilyet, hogy fiktív történet esetén az adaptáció során miért fontos a karakterek kinézete, de akár a sztori teljes azonossága. Nekem pl. a sztori változtatások itt is tetszenek, pedig a játékot imádtam, a karakterek eltérő kinézete/bőrszíne meg egyáltalán nem érdekel.
több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 636 — Poloska confirmed
Na örülök, hogy a hatodik részig kellett várni a kötelező indokolatlan feketekvótáig a Last of usban...
Hanni
És kit érdekel ? Cselekményben lényeges ? Zavar, megváltoztat bármit?
Toca
Erre a mai világban nem szabad válaszolni.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
Azt értem h buzizni jöttél, a kérdésem arra irányul hogy attól mert a való életben valaki meleg/nonbináris/zsiráf az mitől lenne hatással az eljátszott karakterre?
thebeke
ez mondjuk egy érdekes kérdés amúgy
de sajnos mindenki retardált ilyen téren
Negritis, a vajda
Nem buzizni jöttem, és nem is vitatkozni. Retardált meg főleg nem vagyok!
De azért kicsit jobban is utána nézhettek volna Ramseynek.
Elliot Page az Umbrella academy s3e1-ben még Vanya volt s3e2-ben meg már Victor.
Ha Ramsey is majd ezt akarja, akkor mi lesz? Persze ez csak egy feltételezés, semmi több.
A színésszel semmi bajom. Játékkal nem játszottam, így nekem tök mindegy h ki fehèr, fekete, sárga.
steelwolf
nem erre céloztam
hanem arra hogy mind2 szélsőséges oldal hisztit csinál abból ha a színész nem autentikusan egyezik meg a szerepével
kerekesszékes zsidót nem játszhat járni képes keresztény mer megy a masszív hiszti

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 569 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Azt értem h buzizni jöttél, a kérdésem arra irányul hogy attól mert a való életben valaki meleg/nonbináris/zsiráf az mitől lenne hatással az eljátszott karakterre?
thebeke
ez mondjuk egy érdekes kérdés amúgy
de sajnos mindenki retardált ilyen téren
Negritis, a vajda
Nem buzizni jöttem, és nem is vitatkozni. Retardált meg főleg nem vagyok!
De azért kicsit jobban is utána nézhettek volna Ramseynek.
Elliot Page az Umbrella academy s3e1-ben még Vanya volt s3e2-ben meg már Victor.
Ha Ramsey is majd ezt akarja, akkor mi lesz? Persze ez csak egy feltételezés, semmi több.
A színésszel semmi bajom. Játékkal nem játszottam, így nekem tök mindegy h ki fehèr, fekete, sárga.
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 337
Na örülök, hogy a hatodik részig kellett várni a kötelező indokolatlan feketekvótáig a Last of usban...
Hanni
Nem kellett a hatodikig. Sarah is a játékban, szőke fehér csaj, nem egy fekete tinédzser csaj mikrofon frizurával. Jah ahogy Maria is.
Cowboykarcsi90
Én azt vàrom h a 2. évadra coming outol a kiscsaj, és majd Eltonnak kell hívni 🤪
steelwolf
Ez a folyamat hogy áll össze a fejedben?
thebeke
gondolom elliot page
Negritis, a vajda
amúgy jó h ez feljön. én az Ellies castingot nem értem. nem azért, mert nem játszik jól a csaj, sőt. de nekem a "fizimiskájával" van bajom. a játékban nekem nem ilyen Ellie rémlik. sokkal lágyabb arcvonások, inkább lányos vonalak. míg Pascalnál tényleg lehet Joeles vonásokat felfedezni, addig Ellienél nem látom ugyanezt, és ez zavar őszintén. ennyire más kinézetű szereplőt választani a játékhoz képest sztem hiba volt.

Hangsúlyozom nem a színészi játékával van a bajom, mert az tényleg jó. csak nincs az az Ellie féle érzésem, mint ami a playthrough megnézésénél volt. mintha két különböző személy lenne kinézetre.
csebi
Szerintem fontosabb, hogy a színész hogy hozza a karaktert, mint az, hogy ugyanúgy néz-e ki, mint a játékban. Vélhetően az alkotóknak Bella Ramsey játéka tetszett a legjobban és szerintem is nagyon jól hozza a karaktert, így nekem teljesen bejön ez (igazából egyedül Melanie Lynskey volt nekem rossz választás eddig).

Szerkesztette: Jughead
több mint 3 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 562 — Amerikai sportok rajongója
amúgy jó h ez feljön. én az Ellies castingot nem értem. nem azért, mert nem játszik jól a csaj, sőt. de nekem a "fizimiskájával" van bajom. a játékban nekem nem ilyen Ellie rémlik. sokkal lágyabb arcvonások, inkább lányos vonalak. míg Pascalnál tényleg lehet Joeles vonásokat felfedezni, addig Ellienél nem látom ugyanezt, és ez zavar őszintén. ennyire más kinézetű szereplőt választani a játékhoz képest sztem hiba volt.

Hangsúlyozom nem a színészi játékával van a bajom, mert az tényleg jó. csak nincs az az Ellie féle érzésem, mint ami a playthrough megnézésénél volt. mintha két különböző személy lenne kinézetre.
csebi
mondjuk Ellie alapja ugye Ashley Johnson
Ellen(akkor még) Page a Beyond Two Soulsba volt
de mivel hasonlított rá sokan azt hitték hogy a LAOU-ban is ő van

amúgy a Quantic Dream játékaiból brutálisan jó sorozatot lehetne csinálni
főleg a Heavy Rain ütne sztem
Negritis, a vajda
Uhh, de nagy kedvencem volt a Heavy Rain!