Sorozatok

32 feliratkozó

több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 676
Scavengers Reign

nehéz szavakba önteni mennyire csodálatos ez a sorozat. a készítők nagyon odatették magukat, ahogy egy teljes bolygót benépesítettek különböző növényekkel és állatokkal. kb olyan, mint az avatar filmek, csak azt nézve, hogy mennyire komplex lett.
és mellette rég láttam ennyire gyönyörű animációt. egyszerű, de mégis látványos. a fizikára is figyeltek.
az alap szereplők elég jók, sokat nem tesznek hozzá, de nem is vesznek el az élményből. akik később jelentek meg engem idegesítettek, igaz a cselekmény szempontjából jót tett a jelenlétük.
| ha valaki látta, szerinte a fehér virágok mik pontosan? én arra jutottam, hogy a flóra és fauna kb lelke, ami minden halott állatból kinő és Levi-nak is segít megérteni, hogy működik ez a világ. élősködőnek nem hívnám, de egy olyan létforma, ami azt szeretné, hogy ami ezen a bolygón van, az megértse annak a működését és csatlakozzon ahhoz, ezért is hálózza be a robotot. érdekes, hogy az embereket nem tudja. én ezt úgy értelmeztem, hogy az emberek képtelenek teljesen alkalmazkodni, nem illenek bele a természetbe bármennyire is küzdenek a túlélésért, egyszerre küzdenek a beolvadás ellen. |

Szerkesztette: Fontos_Vidra
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 410
True Detective S4 E2
| hopp, ott a kapcsolat az első évaddal 😮 ...most kénytelen vagyok sokadjára újranézni, ha már feljött..mondjuk ez legyen a legnagyobb bajom 😀 |

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 348 — #NoStress
Reacher

az előző évad szerintem sokkal jobb lett.
ezek nem azok a színészek, akiknek jól áll, ha tényleg színészkedni kell.
de az akció nagyon rendben volt itt is.
| meg a végén ez a “mi egy család vagyunk” elég halálos iramban volt. |
Fontos_Vidra
Elsőre nekem az a probléma, hogy vagy 15 évvel később játszódik mint a könyv. A technológia a filmben teljesen mai, a könyv pedig kb a nyomógombos mobiltelefonok virágkorában játszódik.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Akkor az első évad meg 25 évvel később játszódik az eredeti könyvhöz képest.
Szerintem jó, hogy "aktualizáltan", a mában játszódva dolgozzák fel sorozatnak a könyveket, nem korhűen, 97-ben történve. (Az első Reacher könyv, ami az első évad volt, az akkor jelent meg.)

több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Reacher

az előző évad szerintem sokkal jobb lett.
ezek nem azok a színészek, akiknek jól áll, ha tényleg színészkedni kell.
de az akció nagyon rendben volt itt is.
| meg a végén ez a “mi egy család vagyunk” elég halálos iramban volt. |
Fontos_Vidra
Elsőre nekem az a probléma, hogy vagy 15 évvel később játszódik mint a könyv. A technológia a filmben teljesen mai, a könyv pedig kb a nyomógombos mobiltelefonok virágkorában játszódik.

több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 676
Reacher

az előző évad szerintem sokkal jobb lett.
ezek nem azok a színészek, akiknek jól áll, ha tényleg színészkedni kell.
de az akció nagyon rendben volt itt is.
| meg a végén ez a “mi egy család vagyunk” elég halálos iramban volt. |
több mint 2 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Na akkor Reacher dara indul!
bcsarli, Udvari Főkóstoló
feltolták egész évadot? fuckyeah

több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 285 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Na akkor Reacher dara indul!
bcsarli, Udvari Főkóstoló
..és már forog a 3.évad 😊
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Na akkor Reacher dara indul!

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=69nzLpyMSHw

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
Elvileg itthon is lesz új Demon Slayer film, meglátjuk
a One Piece: Red megnyithatott néhány kaput

 www.crunchyroll.com/news/announcements/2024/1/18/demon-slayer-kimetsu-no-yaiba-hashira-training-theatrical-release-dates
February 22: Albania, Argentina, Australia, Bolivia, Brazil, Chile, Colombia, Costa Rica, Croatia, Czech Republic, Denmark, Dominican Republic, Ecuador, El Salvador, Guatemala, Honduras, Hungary, Lithuania, Mexico, Netherlands, New Zealand, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Portugal, Serbia, Slovakia, Slovenia, Spain, Switzerland (Italian-speaking), Ukraine, Uruguay, Venezuela

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
topin New England Patriots 2 524
The crowded room. A többiek már írtak róla, tényleg rohadt jó. Viszont van 1 dolog ami nem volt számomra világos:

| Az első kérdésem az lett volna, hogy ha a zaklatás "hozta létre" a többi személyiséget, akkor miért volt ott Adam az elsőnél, de a legvégén kideürlt, hogy már az igazi faterja is ezt csinálta.

Na de a valós kérdés: Ha Adam csak kitalált karakter volt, akkor az anya miért mondta (asszem Ryának), hogy ő az ikertestvére Dannynek?

Amúgy 1 dolgot kihagyhattak volna szerintem. Minek kellett az, hogy szerencsétlen gyereket 3 felnőtt férfi is zaklassa? A tanár teljesen felesleges volt szerintem, még akkor is ha nem sikerült neki. Nem is reális és nézni is rossz. De ettől függetlenül nagyon erős darab, még úgy is, hogy a téma már viszonylag lerágott csont és viszonylag korán rá is jöttünk, hogy mi a helyzet.
|
dugo93
 telex.hu/kult/2023/06/08/tom-holland-egy-ev-szunet-crowded-room-mundruczo-kornel-mentalis-egeszseg

Amúgy ez valós story. Mármint az a 3 felnőtt férfis rész is az, nem?
Az anyja meg átvitt értelemben érti, hiszen mindig jelen van kb az a személy azóta..
több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 814
The crowded room. A többiek már írtak róla, tényleg rohadt jó. Viszont van 1 dolog ami nem volt számomra világos:

| Az első kérdésem az lett volna, hogy ha a zaklatás "hozta létre" a többi személyiséget, akkor miért volt ott Adam az elsőnél, de a legvégén kideürlt, hogy már az igazi faterja is ezt csinálta.

Na de a valós kérdés: Ha Adam csak kitalált karakter volt, akkor az anya miért mondta (asszem Ryának), hogy ő az ikertestvére Dannynek?

Amúgy 1 dolgot kihagyhattak volna szerintem. Minek kellett az, hogy szerencsétlen gyereket 3 felnőtt férfi is zaklassa? A tanár teljesen felesleges volt szerintem, még akkor is ha nem sikerült neki. Nem is reális és nézni is rossz. De ettől függetlenül nagyon erős darab, még úgy is, hogy a téma már viszonylag lerágott csont és viszonylag korán rá is jöttünk, hogy mi a helyzet.
|

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
 www.hollywoodreporter.com/tv/tv-news/streaming-tv-ratings-dec-18-24-2023-1235792264/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Kennesaw State Owls 24 560 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
A negyediket nem is láttam, most realizáltam
r.baggio
az mondjuk kihagyható, vannak jó részei, de inkább közepes, főleg az első kettőhöz képest


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 384 — hotty f*cking toddy
A negyediket nem is láttam, most realizáltam


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 423 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Hol megy? Van olyan oldal, ahol le lehet normálisan ellenőrizni, hogy melyik streaming oldalon elérhető az adott film vagy sorozat?
r.baggio
 www.justwatch.com/hu/film/fargo

itt egész pontos szokott lenni, hbo maxot mutat
Negritis, a vajda
A film tényleg ott van, a sorozat nem
r.baggio
A korábbi évadoknak lejárt a 3 éves sugárzási joga, de az ötödik évad lesz. Reggel azt is megmondom mikor.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Kennesaw State Owls 24 560 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Hol megy? Van olyan oldal, ahol le lehet normálisan ellenőrizni, hogy melyik streaming oldalon elérhető az adott film vagy sorozat?
r.baggio
 www.justwatch.com/hu/film/fargo

itt egész pontos szokott lenni, hbo maxot mutat
Negritis, a vajda
A film tényleg ott van, a sorozat nem
r.baggio
elvileg maxra jön majd az új évad is (a korábbi évadoknál lejárt a licensz, azért került le 😕 )


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 285 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Ma töltöttem le 🙂
több mint 2 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 384 — hotty f*cking toddy
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Hol megy? Van olyan oldal, ahol le lehet normálisan ellenőrizni, hogy melyik streaming oldalon elérhető az adott film vagy sorozat?
r.baggio
 www.justwatch.com/hu/film/fargo

itt egész pontos szokott lenni, hbo maxot mutat
Negritis, a vajda
A film tényleg ott van, a sorozat nem


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Hol megy? Van olyan oldal, ahol le lehet normálisan ellenőrizni, hogy melyik streaming oldalon elérhető az adott film vagy sorozat?
r.baggio
 www.justwatch.com/hu/film/fargo

itt egész pontos szokott lenni, hbo maxot mutat

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 384 — hotty f*cking toddy
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊
Löfli
Hol megy? Van olyan oldal, ahol le lehet normálisan ellenőrizni, hogy melyik streaming oldalon elérhető az adott film vagy sorozat?


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Kennesaw State Owls 24 560 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
kurvajó volt a Fargo 5. évad, nézzétek! 😊


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=0IwTYtpRPY0

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 853 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=gnpfKsqeMrM

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 804 — Lucas Scott
aki imádta, szerette a true detective-t (feltételezem majdnem mindannyian az első évadát matthew mcconaughy-vel és woody harrelson-al), az ne feledje, hogy januáar 14-en startol a negyedik évad (ezuttal jodie foster-el)!

bár azért nekem a harmadik évad is elég bejövős volt.
Ventura
Végre valaki. A harmadik évad szerintem is rohadt jó volt.
dugo93
neztem a masodikat, nem volt rossz, de vmiert megsem kezdtem bele sosem a 3.-ba. lehet megerne?

csebi
a második tetszett? tavaly másodjára néztem meg az eddig megjelent három évadot, s a második évaddal kezdtem, mert úgy fogyaszthatobb volt (mikor először néztem meg a sorozatot néhány esztendeje, úgy az első után mérhetetlenül pocsék volt a season 2), majd a harmadikkal és végül az elsővel fejeztem be.

szóval mindenképp javaslom, mert a season 3-ban visszetértek az első évad alapjaihoz.

már hamarost inditom is a 4. évad első részét. : - )
Ventura
Ray miatt tetszett egyedul. a tobbi dolog annyira nem fogott meg oszinten.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.