TV, rádió
18 feliratkozó
több mint 13 éve
azon gondolkodtam hogy az idei tv-s szezonnak kiszopfel v a melak a nagyobb fefedezettje. Kossuth díjat erte!
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
éljen, műanyag out, még a héten Csyra kiejti hipert és minden rendben lesz
több mint 13 éve
- Melyik pasi jön be?- Egyik se. (már ezért is azért enyhén válogatósak 😀)
De Noémi válasza az igazán epic: Aki ilyen játékra adja a fejét, alapból nem jön be. 😀 Látszik, hogy csaj. 😀
több mint 13 éve
előzetes alapján nem hiszem el, hogy Edina nem ért a szóból. múltkor elmagyarázta neki Máté a pandora után, hogy a többiek előtt nem fogja kimondani, hogy mi van kettejük között. ahogy láttam, a kérdés, miszerint Nikivel folytatná-e a játékot szívesen elég fasza táptalajt ad annak, hogy a többiek felé azt mutassa, hogy simán lecserélné Edinát, ami egyébként a labilis és sértődékeny faszságai miatt teljesen érthető is lenne. de ha egyszer el lett mondva neki és még mindig nyekereg, akkor vessen magára.szegény Kardántengely..rossz volt nézni, ahogy mutogatott az égre, és egyben nagyon vicces is 😀 Niki megüzente, hogy szereti, Noémi szerint mégis az volt az üzenet lényege, hogy tartson ki. well played 😂
több mint 13 éve
Faszom pedig reméltem, hogy végre visszajön már Kíra.Amúgy szép kis move, de a legszebb az lesz, ahogy össze-vissza kavarnak. Petra nagy nehezen eljut oda, hogy Pít lehet lepasszolja Noémit, erre bejön neki, hogy Krisztián vele nyomulna. Mondjuk utóbbival jobban járna, Pít úgy is teljesen semmilyen fazon. Szánalmas már, hogy egyfolytában rinyál azon, hogy milyen Noémi, de eszébe nem jutna lecserélni ha ennyire nem jó neki.
Nikit sajnálom, inkább szimpi volt mint sem, de inkább Krisztián miatt sajnálom, jó kis páros voltak. Demit basztatják már Nikolettet, mikor semmi lehetősége nem volt, választhatott kettőből.
.brk: ja pont ezt mondtam én is, az nagyon kemény volt 😀
több mint 13 éve
zenei szerkesztőnek sokadik különdíj járna ezért a HÉ közeledik -> cápa theme kombóért 😀
több mint 13 éve
Nikit szépen "eltávolították" a szerkesztők.... 😉 Igazán nem kár érte , nem sok vizet zavart...Jöhet a bosszú!! Lehet hogy beb@szva fogja inzultálni Melák a csajt!! 😀
több mint 13 éve
végre egy olyan move, amiből tavaly egy rakat volt.Hegylakó ehhez képest piskóta 😀
csak egy Niki maradhat, ez van.shawnka
több mint 13 éve
végre egy olyan move, amiből tavaly egy rakat volt.csak egy Niki maradhat, ez van.
több mint 13 éve
a készítők meglepetésnek szántak, de most hogy már kiderült, mégse mehetek 😕jjncaainkább gondolom azért mert felvételről megy az egész 😀
több mint 13 éve
sajnos/nem sajnos ehhez hatalmas szintű EGO kell, ami akaratlanul is sok emberből ellenérzést vált ki 😊jjncaaAbszolút igaz, de én a nem sajnos részt húznám alá 😊 Egy egészséges embernek kell ego, kell, hogy igenis tartsa magát valamire, akár sokra is. Még mindig jobb túl sokat hinni magamról és belebukni valamibe, mint túl keveset és meg sem próbálni 😊 Én is csak azokat a döntéseimet bánom, amiket azért hoztam meg, mert nem volt önbizalmam, azzal semmi bajom, amit bevállaltam, pedig nem voltam rá képes.
Más kérdés, hogy egoja lehet valakinek úgy is, hogy ok nélkül nem néz le másokat, és nem godolja eleve többnek magát, mint másokat.
De ezt már csak akkor ismerjük fel valakiről, ha megismerjük őt, amit akár a munkáiból, véleményeiből is megtehetünk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor csak azt látjuk, hogy XY arrogáns egoista barom, s mindezt úgy, hogy igazából irigykedünk az egojára, mert mi nem vagyunk rendben magunkkal, illetve nincs ehhez bátorságunk. Pedig mélyen belül mindenki a végletekig egoista, a különbség ennek kezelésében, felismerésében van. 😊
több mint 13 éve
sajnos/nem sajnos ehhez hatalmas szintű EGO kell, ami akaratlanul is sok emberből ellenérzést vált ki 😊Egyáltalán nem műveletlen, csak az RTL-nek sikerült egydimenziós figurát csinálnia belőle. Ő vállalta, lelke rajta.DzsokijuingIgen csak valamilyen szintű hírnév kell az embernek, ha érvényesülni akar.
Csernus is így volt veleszerintem, bevállalta, hogy annak árán lesz híres, hogy az emberek java része csak annyit lát, illetve azt képes látni, hogy egy bunkó paraszt, de legalább sok embert sarkallhat arra, hogy utánanézzen, megismerje a gondolkodását, és ezáltal válthat ki emberekből valami fejlődést.fetomy

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Egyáltalán nem műveletlen, csak az RTL-nek sikerült egydimenziós figurát csinálnia belőle. Ő vállalta, lelke rajta.DzsokijuingIgen csak valamilyen szintű hírnév kell az embernek, ha érvényesülni akar.
Csernus is így volt veleszerintem, bevállalta, hogy annak árán lesz híres, hogy az emberek java része csak annyit lát, illetve azt képes látni, hogy egy bunkó paraszt, de legalább sok embert sarkallhat arra, hogy utánanézzen, megismerje a gondolkodását, és ezáltal válthat ki emberekből valami fejlődést.
több mint 13 éve
Egyáltalán nem műveletlen, csak az RTL-nek sikerült egydimenziós figurát csinálnia belőle. Ő vállalta, lelke rajta.mert ha legalább pár embert képes valamilyen korlátozott agyműködésre sarkallni, már érdemes csinálnia amit csináljjncaa"A Kádár-rendszerben cenzúra működött, méghozzá igen hatékonyan. Ma is van cenzúra - ezt hívjuk bulvárnak, és ha lehet, még hatékonyabb"nem értem ezt az embert, minek kell erőltetni... egy műveletlen, buta figura... szerintemGyurma Pappa
zseniálisjjncaa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
mert ha legalább pár embert képes valamilyen korlátozott agyműködésre sarkallni, már érdemes csinálnia amit csinálnem értem ezt az embert, minek kell erőltetni... egy műveletlen, buta figura... szerintemGyurma PappaPuzsér, a média őrkutyája: http://www.life.hu/sztarszerzok/20120405-puzser-robert-en-egy-orkutya-vagyok-szily-nora-interjuja.htmlDzsokijuing"A Kádár-rendszerben cenzúra működött, méghozzá igen hatékonyan. Ma is van cenzúra - ezt hívjuk bulvárnak, és ha lehet, még hatékonyabb"
zseniálisjjncaa

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
nem értem ezt az embert, minek kell erőltetni... egy műveletlen, buta figura... szerintemPuzsér, a média őrkutyája: http://www.life.hu/sztarszerzok/20120405-puzser-robert-en-egy-orkutya-vagyok-szily-nora-interjuja.htmlDzsokijuing"A Kádár-rendszerben cenzúra működött, méghozzá igen hatékonyan. Ma is van cenzúra - ezt hívjuk bulvárnak, és ha lehet, még hatékonyabb"
zseniálisjjncaa

több mint 13 éve
Puzsér, a média őrkutyája: http://www.life.hu/sztarszerzok/20120405-puzser-robert-en-egy-orkutya-vagyok-szily-nora-interjuja.htmlDzsokijuing"A Kádár-rendszerben cenzúra működött, méghozzá igen hatékonyan. Ma is van cenzúra - ezt hívjuk bulvárnak, és ha lehet, még hatékonyabb"
zseniális

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Puzsér, a média őrkutyája: http://www.life.hu/sztarszerzok/20120405-puzser-robert-en-egy-orkutya-vagyok-szily-nora-interjuja.html
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
a készítők meglepetésnek szántak, de most hogy már kiderült, mégse mehetek 😕Niki ugyanúgy volt Coke Clubbos, mint Omár, már akkor tudtam, milyen celebekkel vagyok én körülvévejjncaaJa, azt beszélték is,hogy onnan ismerik egymást 😀
Valld be, te vagy a következő beköltöző 😀fetomy
Niki amúgy agyhalott, efelől senkinek ne legyenek kétségei

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Niki ugyanúgy volt Coke Clubbos, mint Omár, már akkor tudtam, milyen celebekkel vagyok én körülvévejjncaaJa, azt beszélték is,hogy onnan ismerik egymást 😀
Valld be, te vagy a következő beköltöző 😀
több mint 13 éve
Niki ugyanúgy volt Coke Clubbos, mint Omár, már akkor tudtam, milyen celebekkel vagyok én körülvéve

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Mindenki bszni akar ez kétségtelen, kérdés ki fog 😀Amúgy ha új fiú jön be, akkor a fiúk kezdenek el szánalmasak lenni, ha meg új lány, akkor a lányok. Mindig van akiből kihozza ezt a "hülyébb nálam, rondább nálam, bunkóbb nálam, nagyképűbb nálam, idegesítőbb nálam, úgyhogy nekem kicsit sem vetélytárs, de azért egész nap ezt hangoztatom" figurát.
Ja ebben anikó is nagy, de főleg tegnap Noémi is az volt. Akinek mindig is Pííít a námbör ván.. 😀
Amúgy ennyi alapján nekem is tetszik az új csaj, igaz ez az esti szék de nem asztal történet nem emelte a fényét 😀 de azért egyelőre nincs gond, aztán meglátjuk mi lesz még 😊
több mint 13 éve
Azért Niki elég epic volt azzal a dumával, hogy Nikolett nem vetélytársa, mert nincsenek olyan ADOTTSÁGAI!!! Egy pillanatra azért elgondolkodtam, hogy mert kedves Nikikémnek milyen adottságai is vannak? Egy még annyira nem is ügyes sebész kifaragta érted...még ha azt mondja, hogy nincs olyan jó alakja mint neki, még megértem, de hát könyörgöm, ki van tömve mindenhol szilikonnal 😀 Jobb adottságok...ez igen.Anikó meg adja a keményt, előző műsorban is mondta, hogy ő bármikor gond nélkül lecseréli Leventét, meg stb, aztán most, hogy volt ez a játékos párcsere, rögtön sírásra görbült a kis szája, és hogy ő aztán Levit oda nem adja, hát majdnem le kellett smárolnia Leventének, hogy megnyugodjon 😀
De egyébként tegnap minden csajnál zümmögött a méh. Anikó Levit szexuálta, szokásos Máté - Edina is megvolt, Krisztián simán lenyomta a nyelvét Niki torkán, aki egyébként látványosan visitozik, hogy neee, neee, de azért totál nem bénja igazából, Noémi Omár farkát nyalogatta volna este leginkább....Máté megreszelné Nikolettet, Petra lecidázná Píííítet...hát mondom, egy gyengébb pornó felvezetése azért megvolt 😀 Kezdenek nem bírni magukkal az emberek 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
csak az utolsó héten nem jön új, addig igen.egyébként meddig jönnek még be új lakók? legutóbb mintha azt mondta volna Éva, h a műsor felénél járunk.lolJa, hogy annak egyszer vége lesz? 😀 én szentül hittem,hogy ez simán megy kb. a végéig 😀fetomy
tavaly Nyikhaj volt az utolsó beköltöző asszem és a végső ceremónián is ott nyomult. (legendás faceturnnel 😀 )
Nekem tetszik az új csaj 😊