TV, rádió
18 feliratkozó
több mint 14 éve
Azért egy TAR, egy Survivor, egy Idol, stb. nem ennyire vicces, Jersey Shore-t meg nem néztem még egyet sem. Az milyen szinten van a Való Világhoz képest, ostobaság terén?gdavidTAR-t nem nézek, viszont a Survivor és az Idol mindenféleképpen teljesen más kategória. Azok alapból nem azért vannak, hogy röhögj rajtuk, persze, hogy többnyire nem is fogsz (legalábbis nem az fog dominálni). Valóvilág, Big Brada és az ehhez hasonló realityk lényege az, hogy röhögj rajtuk/velük, mivel mást nem tudsz csinálni. Az Idolok meg végképp, az audíción még röhögsz, de igazából egyre kevésbé játszik szerepet a műsorban a ratyi előadáson való röhögés. Éppen azért, mert egy tehetségkutatót egyre kevésbé nézik azért az emberek, hogy röhögjenek a gyökereken. Az X-Factorokban pl. már szinte csak azért vannak a nagyon bénák, hogy felvezessenek egy nagyon jót (lsd. tavaly Nikolas-Halleluja).
A valóvilág-félék viszont mindig erről szóltak. Emlékezhetünk már az első szériában is azon röhögtünk, hogy Oki meg Majka mit baromkodnak, meg a tv2-n közben az olaszféle csávó előbb lekurvázza majd megkúrja a félcigány hülyeleányt, miközben pongó 4 napja nem alszik cserébe helyette Bálint egész nap. 😀 Ezek erről szólnak, meg lehet róluk társalogni, stb... 😊
Btw most néztem meg a mai ausztrál X-Factort. Nem emlékszem pontosan kit jelöltem következő kiesőnek, asszem Ruffot, ez biztos nem fog bekövetkezni. Rengeteget fejlődött a srác, énekben és táncban is nagyszerű volt, ha ezt hozza, hetekig marad is. Egy stage kiss idén is megvan már (tavaly ugye Sally Chatfield kapott le egy gitárost), idén most Reece Mastin már egy jóval komolyabb csókba bonyolódott az I Kissed a Girl végén az egyik táncossal. Declan szabályosan elmebeteg. 😀 Party anthems volt ma, erre a gyerek valami hatalmas Creep Showt nyomott le 😀 Parie pedig jó kis fun produkcióval zárt, ha már a Girls Just Wanna Have Funt énekelte. Félelmetes egyébként, hogy gyakorlatilag az összes szakaszban lényegében hibátlanul teljesített (pedig a Bootcampet sokan elkúrták). Őt csak azért fogják tudni megverni, mert 1) teen-rock-chick nem nyer X-Factort 2) egy Mitchell Callaway viszont igen.
Holnapi bottom2-ra nehéz tippelni. Jacqui szerintem megint ott lesz, mert hiába volt pörgősebb, éneklésben most pont szar volt, viszont mellé nem tudom ki fog beesni. Lehet épp a "társa" Tyla, mert ő sem zúzott igazából, a többiek viszont jók voltak. Declan, Christina, Mitchell, YMS, Vixen, Reece aki 95% hogy nem.
Viszont nagyon jó kis show volt, nagyrészt megint jó, élvezetes produkciókkal. Igazából szinte mindegyik énekes különbözik a másiktól, mindegyik valamilyen szinten egyéniség, ami annyira nem is kis dolog szvsz. Főleg, hogy egyik sem úgy egyéniség, hogy közben zeneileg gyenge lenne (lsd. UKs7-Wagner).
több mint 14 éve
na úgy látom összejött a 14 fős roster, várjuk fetomy power ranking-ját
több mint 14 éve
Nem a harvardra jártak ők sem de ott azért bőven lehet velük is röhögni nem csak rajtuk.Azt tudom, hogy a trash reality-k ilyenek (azt nem tudtam, hogy ennyit lehet röhögni rajtuk 😀 ), azt nem tudom, hogy a régebbi magyar valóságshow-k is ilyenek voltak-e.Hát gyerekek! A tegnapi és a mai Való Világ rész volt életem első két része, amit láttam. Ezek tényleg ennyire suttyók, és tényleg ennyit lehet rajtuk (nem velük) röhögni??? És azt hiszik, hogy mekkora észlények! Ez külön tetszik. Az eddigiek is ilyenek voltak, mármint a valóságshow-k?gdavidMindegyik ilyen jellegű reallity ilyen.FViktor93
Azért egy TAR, egy Survivor, egy Idol, stb. nem ennyire vicces, Jersey Shore-t meg nem néztem még egyet sem. Az milyen szinten van a Való Világhoz képest, ostobaság terén?gdavid
több mint 14 éve
Azt tudom, hogy a trash reality-k ilyenek (azt nem tudtam, hogy ennyit lehet röhögni rajtuk 😀 ), azt nem tudom, hogy a régebbi magyar valóságshow-k is ilyenek voltak-e.Hát gyerekek! A tegnapi és a mai Való Világ rész volt életem első két része, amit láttam. Ezek tényleg ennyire suttyók, és tényleg ennyit lehet rajtuk (nem velük) röhögni??? És azt hiszik, hogy mekkora észlények! Ez külön tetszik. Az eddigiek is ilyenek voltak, mármint a valóságshow-k?gdavidMindegyik ilyen jellegű reallity ilyen.FViktor93
Azért egy TAR, egy Survivor, egy Idol, stb. nem ennyire vicces, Jersey Shore-t meg nem néztem még egyet sem. Az milyen szinten van a Való Világhoz képest, ostobaság terén?
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
facebookon kurvagyorsan terjednek a hírek. ha minden igaz az egyik csoporttársam éppen most költözik be a villába 😀anno még tavalelőtt én hoztam össze a tankut 5-öst a legújabb PSZF celebnek. sztár vagyok 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Hát gyerekek! A tegnapi és a mai Való Világ rész volt életem első két része, amit láttam. Ezek tényleg ennyire suttyók, és tényleg ennyit lehet rajtuk (nem velük) röhögni??? És azt hiszik, hogy mekkora észlények! Ez külön tetszik. Az eddigiek is ilyenek voltak, mármint a valóságshow-k?gdavidMindegyik ilyen jellegű reallity ilyen.
több mint 14 éve
Hát gyerekek! A tegnapi és a mai Való Világ rész volt életem első két része, amit láttam. Ezek tényleg ennyire suttyók, és tényleg ennyit lehet rajtuk (nem velük) röhögni??? És azt hiszik, hogy mekkora észlények! Ez külön tetszik. Az eddigiek is ilyenek voltak, mármint a valóságshow-k?
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
Azért a "próbálom megmutatni, hogy nem csak szép vagyok" sem volt gyenge Cristofeltől. 😀
több mint 14 éve
Amúgy neked még nőni fog? EPIIIIIIIIIC 😂😂😂
több mint 14 éve
Ez a szüz nyomorék nagyon gáz.NewmanBiztos őt fogják párbajra küldeni, azt visszajön. Kibaszott nagy gyökér a gyerek 😀
több mint 14 éve
És ezek közé jön még a rinyapina majd? Istenem tele lesznek rovázós picsákkal. Esküszöm még az Annamari a legnormálisabb.
több mint 14 éve
Igazából most lett igencsak izgalmas a UK X-Factor. A bootcamp 2. napja nagyon jól sikeredett, szinte mindenki jó volt. Hála az égnek a díszbuzik kiestek, eszméletlen irritálóak voltak. Viszont most van az, hogy úgy érzem akármennyire is top széria volt a tavalyi UK, és akármennyire is az idei aussiet tartottam jobbnak, most erősen felkapaszkodott a UK8 is... A lányok kategóriája eszméletlen kemény. Kb. mind a 8 sima live. Hozzáteszem még így is nehéz elképzelni, hogy ne Janet-Jade-Amelia-Misha lenne a 4 bejutó... De eddig is érezhető volt, hogy az a legerősebb (meg is kapta Kelly), viszont a fiúk és a csoportok is megjöttek ma. A fiúknál is van legalább 4-6 igen erős esélyes, és a csoportoknál is van minimum 4 jó. (köztük egy, akiket tegnap raktak össze és eszméletlen jól nyomták ma). Egyedül a 25+ az a kategória, ami kissé gyenge. Onnan talán 3 van, akit ki tudnék emelni, de ők inkább gyengék, csak kicsit "mások". Sajna Kitty továbbment, így továbbra is van egy, aki leírhatatlanul irritál...
Egyébként "várhatóan" Kelly kapta a lányokat, Tulisa a csoportokat, Gary a fiúkat és Louis az "öregeket". Kicsit olyan hatása van nekem, hogy a 3 új judge kapta a minőséget, Louis meg a maradékot, amiért kissé sajnálom mondjuk.
Viszont jövő héten újra double bill a judges house-al, ami marha jó, mert így elég fos lenne 1 hetet várni arra, hogy ki jut tovább és ki nem.
Aki csak kicsit is gondolkodik rajta, hogy nézné, szerintem tegye meg. Bootcamptől elég, az auditions nem volt túl jó, viszont a BC-től már eléggé az.
Jah, és Janetnek minimum a 2. hely 😛
több mint 14 éve
Én fogok bekerülni, mert én vagyok a legszüzebb viszont naponta kiverem.Szenzációs ez a műsor tényleg. Sikerült kitalálni, hogy valaki hogyan tudná még jobban leaálzni magát.
Mekkora:
"Rám szavazzatok, mert a kockáknak a számítógép előtt a helye, a...............a Bandi félék meg.......... menjenek haza kiskunhalasra" gyönyörű 😀 Egyre OMGbbek ezek a beszavazók.
lol majdnem mindenki Tomit akarja 😀 Bandit meg senki, ezért be is megy.
edit.: Holnap kiderül, hogy Annamária-e a barna csaj. Hát nem is tudom, szerintem Kinga lesz a barna csaj... Lilu manapság eléggé gyökér színvonalon nyomja.
több mint 14 éve
Óh, köszönöm szépen 😊Btw. Attila szenzációs 😀 Elmebeteg a gyerek teljesen 😂
több mint 14 éve
fetomy, a VV PR-t örömmel rádhagyományozom, lelkesedésed, és képzettséged okán pláne. 😊Nekem az előző VV elég volt, ebbe nem bonyolódnék bele, túl addiktív a dolog, nem kockáztatok. 😊
több mint 14 éve
Igen ez a három eléőadó volt a legjobb a tegnapiból nekem is!de a csajszi is jó volt előtte, aki Cserhátitól a Boldogság gyere haza c számot énekelte! 😊BruceEzek a székelyföldi énekesek nagyon jók! 😮Bruceez kurva jó volt!!! Nem semmi a dalválasztás, óriási respect.gamerkr
több mint 14 éve
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/09/16/13/Uj_musorok_sztarok_a_kozmediaban.aspxÖrömmel látom, hogy a közszolgálati tv-n is végre próbálnak nézhető, minőségi műsorokat készíteni (nyilván a D Tóth Kriszta showt meg a Dunán azt a mulatós baromságot kivéve). Mondjuk ideje volt már.
több mint 14 éve
UK Bootcamp Day 1Először is VÉGRE! És k.vajó, hogy holnap már ki is derül ki megy JH-ba.
Aztán Janet és Jade ruuuuuule them all!! 😊 Nagyon remélem, hogy mindketten egyenesen mennek is a liveba Ameliaval kiegészülve.
Nagyon jó kis show volt. Mindegyik kedvencem tovább ment, egyedül azt sajnálom, hogy a díszlangyos group is. Nem akarok mégegy Diva Fevat a liveba :S De nem csodálom, hogy továbbmentek, idén semmi jó group nincsen. Nem is lep meg, hogy megint úgy raktak össze párat, így már talán nem kell ilyen gyökereknek továbbmenni, és ha úgy sikerül, mint a One Directiont akkor még jó is lesz.
Érdekes ötlet volt, hogy már az éneklések előtt kiszórtak néhányat, akik kb. csak kegyelemből mentek tovább. Persze nem tartották fairnek, de hát ez van, úgyse mentek volna tovább, így meg legalább bulizhattak egyet egy fasza kastélyszállóban.
Az viszont jobban tetszik az aussie verzióban, hogy már a bootcampnél megkapják a zsűritagok a csoportjaikat, így már maguk dönthetik el, hogy melyik kategóriában kik menjenek tovább. Annak viszont nagyon örülni fogok, ha a tavalyihoz hasonlóan ismét 4-4 act lesz a csoportokban, mert pl. az U25girls eléggé kemény csoportnak tűnik, legalább 6-7 jóval, de az over25ban is van legalább 4-5 live-szintű.
Nagyon várom a holnapi adást, remélhetőleg mind a 4-5 akit szeretnék bekerül a JHba és azt se bánnám ha a meleg csapat a saját házukba kerülne be.
több mint 14 éve
Nálam a biztonsági őr srác vitt mindent a U2 dallal. Ekkora hang egyszerűen nem fér bele egy emberbe ( na jó Deák Bill Gyulába is belefért valahogy )BostonIgen ő is nagyon nagyon jó volt! Ez a 3 előadás tetszett ma! 😉
több mint 14 éve
Nálam a biztonsági őr srác vitt mindent a U2 dallal. Ekkora hang egyszerűen nem fér bele egy emberbe ( na jó Deák Bill Gyulába is belefért valahogy )
Do your job
több mint 14 éve
Na végre! Ez a székely srác (I don't wanna fall in love) nagyon megfogott! Végre akinek úgy igazán tudok itt szurkolni, és akiben igazán látni minőséget.Viszont már baromira várom az esti UK Bootcampet...
Ja, és megnézve utólag a UK Xtra factort, kiderült, hogy nem csak hazánkban és az aussieknál játszotta el valaki a Shaggy duettet egyedül, hanem a UK-ban is. Más kérdés, hogy ő még béna is volt hozzá, de így már várom, hogy a US-ben mikor jön.. 😀 (btw. ha valaki követi a UK verziót és nem tudja: az Xtra factort is jó megnézni, szinte egy-egy audition rész azok is)
több mint 14 éve
de a csajszi is jó volt előtte, aki Cserhátitól a Boldogság gyere haza c számot énekelte! 😊Ezek a székelyföldi énekesek nagyon jók! 😮Bruceez kurva jó volt!!! Nem semmi a dalválasztás, óriási respect.gamerkr
több mint 14 éve
Ezek a székelyföldi énekesek nagyon jók! 😮Bruceez kurva jó volt!!! Nem semmi a dalválasztás, óriási respect.
