NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 7 éve
én a magam önző részéről örülök a megoldásnak, mert a mai közéletben (és a politikában meg főleg) nem jellemző megoldás látszik születni: kompromisszumos.
több mint 7 éve
Sziasztok!Szeretnék beszámolni Nektek az oldallal és fórummal kapcsolatos fejleményekről.
Kezdjük a legfontosabbal: ma reggel megszületett a megállapodás az érintettek között, így a bowl.hu weboldal, főrum és minden egyéb működéshez szükséges dolog végre a szerkesztőség tulajdonába kerül. Nem tudom, mennyire tudjátok, de az oldal történetében (2004-ben indult a dolog ugyebár) még sosem volt olyan, hogy a háttér is a saját kezünkben lett volna, így bár az elmúlt napok történései miatt egy kicsit sír az egyik szemünk, de igazából nem csak a másik nevet, hanem mindkettő. 😊 Innentől kezdve az általunk kitűzött célok, fejlesztések megvalósulása már csak a mi ügyességünkön, elhivatottságunkon (és pénztárcánkon) múlik.
A jövőről:
1. Ez a fórum felület minden funkciójával együtt életben marad. Szeptemberre pedig szeretnénk megvalósítani azokat a fejlesztéseket is, amikről már sok szó esett, de eddig elmaradtak (pl. hozzászólások írásának/formázásának egyszerűsítése hosszabb hsz-ek esetén, tartalmi kommentek kiemelése a főoldalra cikként, stb.) Megmarad az adatbázis, minden korábbi beállítás és az a több, mint 1.500.000!!!! hozzászólás, ami szinte egyedülállóvá teszi ezt a közösséget.
2. Továbbra is tartjuk, hogy szeretnénk a Fűzővel kifelé csapatával dolgozni a jövőben. Ennek fő oka, hogy nem csak a közösség fennmaradását reméljük, hanem szeretnénk állandó főoldali tartalommal is rendelkező oldalt működtetni, erre pedig náluk alkalmasabb és aktívabb partner nincs a magyar amerikai focis közösségben. Nyilván nem lehet minden cikkben egyszerre minden igényt kielégíteni, de próbálunk megvalósítani egy olyan egyveleget, amiben hírek, elemzések, könnyebben és nehezebben fogyasztható tartalmak egyaránt helyet kapnak. Illetve mi is lelkesebben írunk, ha nagyobb forgalommal és olvasottsággal találkozik a munkánk.
3. Szeretnénk formailag is megújulni, nem csak szöveges cikkeket és időnként podcast-eket produkálva, hanem akár rövid videós elemzéseket, bejelentkezéseket, stb.
4. A FK és bowl.hu közötti együttműködés technikai részletei jelenleg kidolgozás alatt vannak, ezek után fog kikristályosodni, hogy pontosan milyen formában is megy tovább az együttműködés, számos jobbnál jobb lehetőség van a fejünkben erre vonatkozóan. Itt szeretném kiemelni, hogy bár korábban mindkét oldalon voltak ellenérzések a másik fél kapcsán, de abszolút segítőkész, nyitott és támogató hozzáállást tapasztaltunk részükről az elmúlt napok káoszában, ezúton is köszönet nekik. Kicsi ez a magyar amerikai focit szerető közösség ahhoz, hogy kooperáció helyett irtsuk egymást. 😊
5. Részünkről ez vonatkozik a FD fórumra is, ha szükségét érezték, hogy ebben a helyzetben ezeket a lépéseket megtegyék, legyen így. Mi innentől azon fogunk dolgozni, hogy mind tartalom, mind felhasználói élmény szintjén olyan színvonalat nyújtsunk, ami miatt minket érdemes választani, ha verseny van, akkor úgy. Természetesen senkit nem korlátozunk és kényszerítünk választásra sem a két oldal között, viszont a fair működést elvárjuk mindenki részéről.
6. A technikai részekre (átadás/átvétel, új szerverre költözés, admin jogok visszaállítása, stb.) a jövő héten fog sor kerülni, remélhetőleg ez látható fennakadást nem fog okozni semmilyen formában.
Ezúton is köszönet mindenkinek, aki a megoldás-keresésben segítségünkre volt, és legfőképp Nektek az összes csalódott, dühös, támogató, szomorú és kioktató kommentért egyaránt, ebből látszik, hogy nem csak nekünk fontos ez az egész. Azon leszünk minden erőnkkel, hogy ezt megháláljuk és mindenki megtalálja az oldalon azt, ami miatt érdemes velünk lenni. 😊
több mint 7 éve
Nem számítottam rá, hogy ilyen mélyen szántó, történelmi beszélgetést sikerül elindítanom, de örülök hogy méltó módon járultam hozzá a jelenlegi helyzet túléléséhez s jellemzéséhez 😛 😉 😀
több mint 7 éve
Én értem, de szerintem ez ide sok lesz 😀Nekem nem tetszik, hogy eszerint csak én nem dughatok.ezért egy szóbeli vállonveregetésben részesítelek, és beírhatsz egy ceruzás kisötöst, zölddel.Úgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
rva
Vagy csak illegitim módon kissrácokat.
És hiába a saját Ferrari, ha az lemetszi a fülemet.
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Nekem nem tetszik, hogy eszerint csak én nem dughatok.ezért egy szóbeli vállonveregetésben részesítelek, és beírhatsz egy ceruzás kisötöst, zölddel.Úgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
rva
Vagy csak illegitim módon kissrácokat.
És hiába a saját Ferrari, ha az lemetszi a fülemet.
több mint 7 éve
ezért egy szóbeli vállonveregetésben részesítelek, és beírhatsz egy ceruzás kisötöst, zölddel.Úgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
több mint 7 éve
Kapjátok már össze magatokat és állapodjatok meg. Engem nem érdekelnek a cikkek, felőlem a Szabadföldben is jelenhetnek meg NFL írások, hidegen hagy. A lényeg, hogy ezt a fórumot egyben kell tartanotok, mert ennek a kis közösségnek egyben kell maradnia. Ez így teljes, együtt. Ne barmoljátok már szét...
Szerkesztette: Mad
@KJuraszik
több mint 7 éve
Pár gondolatot szeretnék hozzáfűzni a kialakult szituhoz. Nagyon sajnálom, h a történtek a közösség egyfajta szakadásához vezettek. Örültem volna ha vagy itt vagy az FK-n egyben marad a társaság. Jelenleg mint abszolút külsős a reakciók alapján erre vajmi kevés esélyt látok. Mindegy, FK-ra már regisztráltam, FD-re meg valószínűleg fogok. Közeljövőben mind a 2(/3)-at használni fogom, h hosszútávon mi lesz, az majd úgy is kiderül.
Ennek ellenére kicsit előre szaladnék a jövőbe. Számunkra a bowl.hu nemcsak a csapat és egyéb topicokat, hanem az eredménykövetőket is jelentette. Ahogy figyeltem a 2 új fórumot nagyon farnehezek egyelőre. Ezt úgy értem h pl a FD-re gyakorlatilag átköltözött az egész Bears topic míg jó pár csapatnál még semmi, míg az FK-nál fordítva (persze, mindkettő nem rég indult, szeptemberig sok víz lefolyik a Dunán). Felvetésem a következő, nem lehetne legalább arra közös nevezőre jutni a 2(/3) csoportnak h melyik oldalon fogunk eredménykövetőzni?
Azt még rendben, h ennyi oldal lett, de az számomra h ennyi helyen egyszerre eredménykövetőzzek, az nonszensz. Gondolom nemcsak én vagyok ezzel így. És hát noh... egy Bears meccs nem az igazi FüligJimmy, Tomcsik nélkül... egy Steelers meccs Soldados, Gabistar nélkül és így tovább (h a mindenhol felbukkanó, Sobri-t, Baggio-t, Stez-t, Iktriad-ot, Empty taxi-t ne is említsem) vagy akkor az épp aktuális ellenféllel a vitatott szituk kitárgyalását (mindig Packers-nek fújnak 😀 ) stb. Ezek mind olyan dolgok, amik nagyok hiányoznának ha kövi szezontól nem lennének. Csak hát 3 részre szakadt társaságként kevesebb interakció, ellaposodó követések prognosztizálhatók... Szóval, ha lehetne, ebben jó lenne megegyezni.
Szerkesztette: Tito05
több mint 7 éve
dawyd728
4 168
Ki az az AB?Ha nem nfl fórumon lennénk, akkor ő:
TGA
www.competitionmantra.com/wp-content/uploads/frontend/2018/02/AB-de-Villiers.jpg
| közel 6 milliós twitter és insta követő |
több mint 7 éve
JujuJermaine Kearse!Hagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?Fitz 😛
yooker
Löfli
akdestroyer
több mint 7 éve
Victory formation onlyHagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?Kaepernicknek az NFLben a helye.
yooker
Coolearie
több mint 7 éve
Ki az az AB?Antonio Brown kimás
TGA

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Jermaine Kearse!Hagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?Fitz 😛
yooker
Löfli
több mint 7 éve
Hagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?Fitz 😛
yooker

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
Hagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?Kaepernicknek az NFLben a helye.
yooker
több mint 7 éve
Hagyjuk már ezt végre! szerintetek is AB best of all time expect Rice? Vagy nem?
több mint 7 éve
Te sem tudsz semmit?Stez=John SnowÚgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
Stez
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 7 éve
kocsogInkább Fekete PákóStez=John SnowÚgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
Stez
Wyatt
több mint 7 éve
Inkább Fekete PákóStez=John SnowÚgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
Stez

több mint 7 éve
Stez=John SnowÚgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
több mint 7 éve
Igen szép.Szép munka, bár Vale esetében a Mohácsnál a patakba hagyott koronás főre cserélnék, vagy valamelyik Dobzséra.Úgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman
sutianap
Ilyen történelmi pàrhuzamként fel lehetne vonultatni még a 1867 utàni Magyar Kiràlysàgot a Trianoni széthullàsig.
több mint 7 éve
Asszem kiégett a topic.Methen tartottuk a srácokat, etettük a trollokat, de legalább megtudtuk, amit akartunk.
Nincs jobb tudatmódosító, mint az indulat.
😊
több mint 7 éve
Szép munka, bár Vale esetében a Mohácsnál a patakba hagyott koronás főre cserélnék, vagy valamelyik Dobzséra.Úgy látom alakul a történelem a 3 részre szakadó Magyarországtól Trianonig azaz Mindent vissza 😛 Reméljük a Boldog Békeidők is megérkezik 😀Bowl.hu = Királyi Magyarország
dande
FK = Hódoltság
FD = Erdély
Valintinx = Habsburg Ferdinánd
Baggio és a szakadár szerkesztők = Szapolyai és köre
Sobri = Fráter György
Kampman = Balassa Menyhért
Kampman

Aki nem hiszi, annak utánajárnak