Buffalo Bills
33 feliratkozó
több mint 3 éve
ThySoul
1 451
Allen holtszezonbeli szerződéséről kinek mi a véleménye? Brutális éve van az tény, de én szerintem várnék egy évet Beane helyében
több mint 3 éve
A megérdemelt győzelmet úgy értettem, hogy lehetetlen pozíciókból indultunk, mégis sikerült pontokat szereznünk. Egy gyengébb csapat elvérzett volna a saját endzónájánál. És ide számítom a bíráskodást is, az az utolsó visszanézés szemétség volt. Ez a Colts rettenetesen jól játszott, alaposan felkészült belőlünk. Csak gratulálni tudok,Megérdemeltük a győzelmet. A bírókat pedig húzzák le a klotyón. Reich még tapasztalatlan edző, eltaktikázta az időkérést. Ennél már csak jobb jöhet. Bárki is lesz a következő, mi már túl vagyunk a mélyponton.Gratulalok!! Mostantol nektek szurkolok! Az, hogy megerdemeltetek, erdekes kerdes. Szerintem inkabb mi basztuk el, mint hogy Ti nyertetek meg.🙂 ez mar teljesen mind1, hajra Bills! 😉
Azt mondom, igazán szép szezonunk volt (eddig). 6-0 a csoportellenfelekkel szemben, 13-3 mérleg, rájátszás, ott is egy győzelem. Nincs sok csapat, amelyik ugyan ezt elmondhatja hétfőn.
Bass-tól bocsánatot kérek.
Buffalo Bill
Bence94
több mint 3 éve
Buli van!Bills Mafia is on FIRE (via @Bakerian11) pic.twitter.com/T8g5v9ge1G
— Barstool Sports (@barstoolsports) January 9, 2021
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
LOL? Meg szanalmas?A Colts a futasokbol es a screenekbol el meg. Eddig. Csak.Miert Ti mibol eltek meg?😂😂😂 LOL. Ez egy szanalmas komment volt, foleg Toled, Ravens drukkerkent.☺️Ami kesik, nem mulik.😉
RedFive
Bence94
A bucsu fajdalma beszel beloled*, en legalabbis betudom annak.
Aligha tevedek.
Valamint, pusztan leirtam amit promt latok. A tenyt, amiben semmi dehonesztalo nem volt. (*) Azt is hogy 'eddig'. Es lon, ha kellett, hat jottek a hosszabb passzok is. Vagod, hogy haladtatok vele? Tobb osszyard a vegen, pont. (*)
Nem karorvendtem (*) mert vegig nyilt meccset jatszottatok idegenben, es emelt fovel tavozott a Colts. Gratulalok hozza. Ahogy a Billsnek is a tovabbjutashoz. Ennyi. A Ravens meg egy deklaraltan futasorientalt csapat, nahat! Imadom ezt a focit. Nem rosszallom ha 24 ora mulva felhivjak ra a figyelmem (*), hatha epp amnezias leszek. Beke veled. Eleg is az OFFbol.
Gratula a Bills tovabbjutasahoz!
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Report: Bills fear Zack Moss could be out for rest of playoffs https://t.co/nWEAseNNue
— ProFootballTalk (@ProFootballTalk) January 9, 2021
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
NC
NFL/NCAA/BOWL tippjáték győztes 2006/2007/2011 and retired 😊
több mint 3 éve
Hungarian Bill
1 485
Összességében véve a gameplan ült nálatok, az a sejtelmem beigazolódott, hogy hatékony futójátékkal lenyomjátok a labdát a védelem torkán. Ami még pluszban meglepett, hogy Rivers se játszott rosszul. Szerintem ha nem mi, vagy a Chiefs vagyunk az ellenfél, ez a játék bárki ellen továbbjutást ért volna. De azért hozzá kell tenni azt is, hogy a végén a 100%-os fumble benézése egyértelműen nektek kedvezett.Megérdemeltük a győzelmet. A bírókat pedig húzzák le a klotyón. Reich még tapasztalatlan edző, eltaktikázta az időkérést. Ennél már csak jobb jöhet. Bárki is lesz a következő, mi már túl vagyunk a mélyponton.Gratulalok!! Mostantol nektek szurkolok! Az, hogy megerdemeltetek, erdekes kerdes. Szerintem inkabb mi basztuk el, mint hogy Ti nyertetek meg.🙂 ez mar teljesen mind1, hajra Bills! 😉
Azt mondom, igazán szép szezonunk volt (eddig). 6-0 a csoportellenfelekkel szemben, 13-3 mérleg, rájátszás, ott is egy győzelem. Nincs sok csapat, amelyik ugyan ezt elmondhatja hétfőn.
Bass-tól bocsánatot kérek.
Buffalo Bill
Bence94
Köszi a szurkolást, szerintem a közeljövőben ismét találkozunk a PO-ban. 😉
több mint 3 éve
Bence94
1 848
Megérdemeltük a győzelmet. A bírókat pedig húzzák le a klotyón. Reich még tapasztalatlan edző, eltaktikázta az időkérést. Ennél már csak jobb jöhet. Bárki is lesz a következő, mi már túl vagyunk a mélyponton.Gratulalok!! Mostantol nektek szurkolok! Az, hogy megerdemeltetek, erdekes kerdes. Szerintem inkabb mi basztuk el, mint hogy Ti nyertetek meg.🙂 ez mar teljesen mind1, hajra Bills! 😉
Azt mondom, igazán szép szezonunk volt (eddig). 6-0 a csoportellenfelekkel szemben, 13-3 mérleg, rájátszás, ott is egy győzelem. Nincs sok csapat, amelyik ugyan ezt elmondhatja hétfőn.
Bass-tól bocsánatot kérek.
Buffalo Bill
több mint 3 éve
Muffalo_Bafia
920
Ravens és Colts fan fight a BILLS topicban. Most a jó Bills fannak lenni!A Colts a futasokbol es a screenekbol el meg. Eddig. Csak.Miert Ti mibol eltek meg?😂😂😂 LOL. Ez egy szanalmas komment volt, foleg Toled, Ravens drukkerkent.☺️Ami kesik, nem mulik.😉
RedFive
Bence94
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 3 éve
Megérdemeltük a győzelmet. A bírókat pedig húzzák le a klotyón. Reich még tapasztalatlan edző, eltaktikázta az időkérést. Ennél már csak jobb jöhet. Bárki is lesz a következő, mi már túl vagyunk a mélyponton.Azt mondom, igazán szép szezonunk volt (eddig). 6-0 a csoportellenfelekkel szemben, 13-3 mérleg, rájátszás, ott is egy győzelem. Nincs sok csapat, amelyik ugyan ezt elmondhatja hétfőn.
Bass-tól bocsánatot kérek.
több mint 3 éve
Bence94
1 848
A Colts a futasokbol es a screenekbol el meg. Eddig. Csak.Miert Ti mibol eltek meg?😂😂😂 LOL. Ez egy szanalmas komment volt, foleg Toled, Ravens drukkerkent.☺️Ami kesik, nem mulik.😉
RedFive
több mint 3 éve
Muffalo_Bafia
920
Grat srácok, Allennel hosszú ideig szép időszakotok lehet! | (Na nem olyan hosszú és szép, mint nekem Bills GM-ként egy online madden ligában anno, Milos Novakkal a jugoszláv menekült madden generált irányítómmal, de azért szép!) |Mi az a tight end?
A védelemtől ennél picit több kell majd a KC ellen, a kulcs pillanatokban talán inkább mi hibáztunk. De a playoff győzelem az playoff győzelem.
Mossnak mielőbbi gyógyulást, remélhetőleg elbírja az offense a kiesését.
A TE-ket soha nem használjátok, vagy csak ma kaptak kisebb szerepet? Mondjuk ilyen WR állománnyal meg ilyen ágyú karú Allennel elég ha blokkolnak...😊
Borbinho
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 3 éve
Grat srácok, Allennel hosszú ideig szép időszakotok lehet! | (Na nem olyan hosszú és szép, mint nekem Bills GM-ként egy online madden ligában anno, Milos Novakkal a jugoszláv menekült madden generált irányítómmal, de azért szép!) | A védelemtől ennél picit több kell majd a KC ellen, a kulcs pillanatokban talán inkább mi hibáztunk. De a playoff győzelem az playoff győzelem.
Mossnak mielőbbi gyógyulást, remélhetőleg elbírja az offense a kiesését.
A TE-ket soha nem használjátok, vagy csak ma kaptak kisebb szerepet? Mondjuk ilyen WR állománnyal meg ilyen ágyú karú Allennel elég ha blokkolnak...😊
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Muffalo_Bafia
920
Ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag végig vezettünk, akkor kézben tartottuk a meccset. A játék képe alapján viszont a Colts hálás volt, amiért múlt héten gyakorlatilag mi juttattuk be őket a rájátszásba.Annyi bort ittam a meccs alatt, hogy már meg sem tudnám számolni Rivers gyerekeit.
Szerintem valamennyiünknek le kell gurítani valami töményet, mert ez a végjáték rohadt sok volt, úgyhogy cheers! Jövő héten egyértelműen több kell, és nem nekünk a töményből. 😊
Egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki.
Hungarian Bill
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 3 éve
25 év után így kell PO meccset nyerni
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Bazsinho
924
Meglett a győzelem ez számít, végre mentünk egy kört.Az a 30000 yardos benyelt Sack te úristen, hát bazd már ki oldalra Józsi.
több mint 3 éve
Hungarian Bill
1 485
Ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag végig vezettünk, akkor kézben tartottuk a meccset. A játék képe alapján viszont a Colts hálás volt, amiért múlt héten gyakorlatilag mi juttattuk be őket a rájátszásba.Szerintem valamennyiünknek le kell gurítani valami töményet, mert ez a végjáték rohadt sok volt, úgyhogy cheers! Jövő héten egyértelműen több kell, és nem nekünk a töményből. 😊
Egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki.
több mint 3 éve
Muffalo_Bafia
920
Ez a rájátszás. Az offense 1x hibázott bele (szép volt Josh). A special team és a defense szar.
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 3 éve
Cuchulain82
985
Grat a továbbjutáshoz!
több mint 3 éve
A Colts a futasokbol es a screenekbol el meg. Eddig. Csak.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Sajnos jó ez a Colts. Idegbaj!Amugy tenyleg meglepoen jol tartjak magukat. A Bills D majd feljebb tekeri a fordulatszamot es le fogjak zarni a meccset. Relax
Buffalo Bill
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Muffalo_Bafia
920
Hamarosan vége az első félidőnek. Mentálisan nagyon erősek vagyunk. (Valaki lelőné a két károgó kommentátort?) Mi kezdjük a harmadik negyedet, talán sikerül ellépnünk. A rugójuk piszok jó. Nem tudtunk felszabadultan támadni. Hogy mégis ez az eredmény, az ránk nézve hízelgő, illetve azu edzőket dicséri és a csapatot. Remegek az idegtől.Special team ma nem akar nyerni.
Buffalo Bill
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 3 éve
Hamarosan vége az első félidőnek. Mentálisan nagyon erősek vagyunk. (Valaki lelőné a két károgó kommentátort?) Mi kezdjük a harmadik negyedet, talán sikerül ellépnünk. A rugójuk piszok jó. Nem tudtunk felszabadultan támadni. Hogy mégis ez az eredmény, az ránk nézve hízelgő, illetve azu edzőket dicséri és a csapatot. Remegek az idegtől.
több mint 3 éve
Sajnos jó ez a Colts. Idegbaj!