Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Én csak azt csodálom hogy a középső dagiban senki sem látta meg a tehetséget. 😀. Ideális center adottságokkal rendelkezik. Nagy steal lehet a hátsó körökben.
több mint 13 éve
Kettőt behúzúnk, közös route-ot futnak majd, és egyik feldobja a másikat a lasztiért, tehát akár Hanie is dobálhat majd neki(k) 😂
több mint 13 éve
Jah, húzzunk még egy tizedik ember a védőfalba. A drafton pedig a következő elkapók közül választunk.. Kéne legalább egy azonnal bevethető klasszis a secondary-be hogy stabilizálni tudja a D-t, aki idén passzal próbálkozott annak bejött, így a front seven dolga sem egyszerű...davemayerEgyetértek veled, de szerintem igenis kellene még egy igazi disztrojer DT a falba. Ha marad a def scheme (és marad), akkor nem a front 7, hanem a front 4 kell erősödjön. Voltak villanások Paea-tól, Adams-től, de igazából a két DE volt a sztár. A nagyobb nyomáshoz, futásvédelemhez kell. Más kérdés, hogy milyen kurva szerencsésen sikerült az utóbbi években D-falba draftolni 😊. Persze ez mind másodlagos, ha nincs jó WR legalább még 2, és nem basszák ki az egész O-line-t.picidzé
Ha az afro törpe 4,7 alatt futja a negyvenet, simán kiszoríthatja Sanzenbachert. A kigyúrt törpén meg most több izom van, mint Knoxon, aki ugye annyit gyúrt, hogy nagyon sokat, hogy jó erős legyen, és ne tudják eltolni, meg ne legyen állandóan beszarva a pálya közepén.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
picidzé
532
. Kéne legalább egy azonnal bevethető klasszis a secondary-be hogy stabilizálni tudja a D-t, aki idén passzal próbálkozott annak bejött, így a front seven dolga sem egyszerű...davemayerEgyetértek veled, de szerintem igenis kellene még egy igazi disztrojer DT a falba. Ha marad a def scheme (és marad), akkor nem a front 7, hanem a front 4 kell erősödjön. Voltak villanások Paea-tól, Adams-től, de igazából a két DE volt a sztár. A nagyobb nyomáshoz, futásvédelemhez kell. Más kérdés, hogy milyen kurva szerencsésen sikerült az utóbbi években D-falba draftolni 😊. Persze ez mind másodlagos, ha nincs jó WR legalább még 2, és nem basszák ki az egész O-line-t.
Ursus arctos budapestiensis
több mint 13 éve
kovi470
1 343
Minnesota ellen számíthatunk szép játékra, McCown-nak és Bell-nek is sorsdöntő lehet a jövőre nézve..Ha McCown jól játszik, Ő lesz Cutler alterja..
"We can't run. We can't pass. We can't stop the run. We can't stop the pass. We can't kick. Other than that, we're just not a very good football team right now."
www.twitter.com/m87k
több mint 13 éve
ez azt jelentené hogy semmi változás nem történne a mostanihoz képest.Na most Louis kezdő G?Webb-CWill-Garza-??-Carimi, ez tuti
CWill LG, Garza C. Ezt most borítékolom. Spencer, na ne bassz, h Louis nála jobb?tüsi91
füligjimmy
Ennek így kéne kinézni ha akarunk valamit jövőre:
??? (Webb csere) -CWill -Garza(ezt Tice nem változtatja meg, esetleg ha megy akkor aki helyette jön talán.) -???-Carimi (ha egészséges)
Ha megy Tice sztem (remélem...) egyedül CWill helye a biztos illetve Carimié ha felépül.
WR kérdés engem most jobban érdekel, Knox kiesésével hozni kéne 1 top WR-t + minimum egy kicsivel gyengébbet FA-ról vagy a draftról. 2 azonnal bevethető nagyon jó+ egy ígéretes fiatal elkapó kéne hogy ki lehessen jelenteni hogy fejlődött ez az egység. Kéne legalább egy azonnal bevethető klasszis a secondary-be hogy stabilizálni tudja a D-t, aki idén passzal próbálkozott annak bejött, így a front seven dolga sem egyszerű...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Na most Louis kezdő G?Webb-CWill-Garza-??-Carimi, ez tuti. Sajna. Arra a posztra van három versenyző, én meg remélem, hogy egy negyedik nyeri. Spencer se jó G. Az meg gáz, ha meletted Garza a center.
CWill LG, Garza C. Ezt most borítékolom. Spencer, na ne bassz, h Louis nála jobb?tüsi91
dave: én csak spekulálgatok. De nem hiszem, hogy messze járnék az igazságtól, valami bűzlik.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Na most Louis kezdő G?CWill LG, Garza C. Ezt most borítékolom. Spencer, na ne bassz, h Louis nála jobb?
több mint 13 éve
akkor meg nem maradnék egy percig sem :/Martz állítólag szeretne maradni:Asztalra csapott kapott egy Roy Williamset, akit utána nem is nagyon játszatott, de az a kevés is túl sok volt. Na kb. ennyi beleszólása lehet a dolgokba.füligjimmy
"I've addressed that already, and obviously I'd sure like to be back," he said. "I think all that stuff works out. This is going to be a great football team, and I'd like to be a part of it. We'll just see how it works out. But we'll address that when the season is over."
felőlem maradhat, de jó lenne ha kicsit az asztalra csapna már a WR-kérdésben például.davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Martz állítólag szeretne maradni:Asztalra csapott kapott egy Roy Williamset, akit utána nem is nagyon játszatott, de az a kevés is túl sok volt. Na kb. ennyi beleszólása lehet a dolgokba. Amúgy én meghallgatnék pár embert, ne legyen már automatikus ez a hosszabbítás. Lávi elég pipán reagált, szerintem ő is ezen vacilálhat, csak attól fél, hogy két szék között a pad alá esik.
"I've addressed that already, and obviously I'd sure like to be back," he said. "I think all that stuff works out. This is going to be a great football team, and I'd like to be a part of it. We'll just see how it works out. But we'll address that when the season is over."
felőlem maradhat, de jó lenne ha kicsit az asztalra csapna már a WR-kérdésben például.davemayer
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
Martz állítólag szeretne maradni: "I've addressed that already, and obviously I'd sure like to be back," he said. "I think all that stuff works out. This is going to be a great football team, and I'd like to be a part of it. We'll just see how it works out. But we'll address that when the season is over."
felőlem maradhat, de jó lenne ha kicsit az asztalra csapna már a WR-kérdésben például.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Főleg úgy, hogy Garza jó játékára végre Amerikában is felfigyeltek. Úgy tűnik, néhány évvel ismét megelőztem mindenkit. Nehéz a briliáns elmék élete.....Carimi 😀, ha valaha is egészséges lesz. :/első fontos lépés a csapatépítés irányába:Pffffff..... első fontos lépés, legyen Louis a csere, és keress helyette jobbat.füligjimmy
#Bears signed G Edwin Williams to a 2-year contract extension through 2013
gondolom jó occsó vot.... 😊soma80
Tice-t kell likvidálni, azt hozni olyat, aki kitudja jelenteni, hogy ennyi nímanddal nem lehet falat építeni. Az lesz az első fontos lépés.
Edwin Williams backup interior linemannek bőven jó.tüsi91
Mondjuk Frank "The Tank" befejezte pályafutását. Tavaly azért láttuk, hogy vakoldalra nem jó, de ennyire visszaesni?! Így azért van némi remény, hogy jöjjön egy G, akivel Louis megküzd a kezdőért és remélhetőleg veszít egy nem is szoros küzdelemben. Tice elküldésével teljesen egyetértek. Kiváló pozíciós edző, de egyszerűen a lehető legpocsékabb ötöst tudja a pályára küldeni.
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Carimi 😀, ha valaha is egészséges lesz. :/első fontos lépés a csapatépítés irányába:Pffffff..... első fontos lépés, legyen Louis a csere, és keress helyette jobbat.füligjimmy
#Bears signed G Edwin Williams to a 2-year contract extension through 2013
gondolom jó occsó vot.... 😊soma80
Tice-t kell likvidálni, azt hozni olyat, aki kitudja jelenteni, hogy ennyi nímanddal nem lehet falat építeni. Az lesz az első fontos lépés.
Edwin Williams backup interior linemannek bőven jó.
több mint 13 éve
első fontos lépés a csapatépítés irányába:Pffffff..... első fontos lépés, legyen Louis a csere, és keress helyette jobbat.
#Bears signed G Edwin Williams to a 2-year contract extension through 2013
gondolom jó occsó vot.... 😊soma80
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
első fontos lépés a csapatépítés irányába:#Bears signed G Edwin Williams to a 2-year contract extension through 2013
gondolom jó occsó vot.... 😊
több mint 13 éve
Cutler, Garza, Gould, Hester, Peppers, Melton all Pro Bowl alternates.Garza? Jájj
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Urlacher OK, hogy még 2-3 évig stabil MLB, mert még mindig a jobb MLB-k közé tartozik, de finoman fogalmazva is megkopott. S van, amit nem tudsz pótolni a rutinnal. Ezzel semmi gond nincs egyébként. Ez az élet rendje, ez egy pálya futás rendje. 4-3as védelemben nem az OLB a legfontosabb pozíció. De még csak nincs is benn a TOP3ba. Briggs sír rí, csak a teljesítménye sehol sincs, azért a pénzért, amit zsebre vág. (az már csak szerény vélemény, hogy kicsit mindig is túlértékeltnek tartottam, pedig kedveltem a játékát). A Philly ellen játszott a nevéhez méltóan. Tavaly amikor 2 meccset kihagyott, a Hox, meg a Skins ellen és kikaptunk, a sok okos szakértő megmagyarázta: nem volt Briggs. 😂 😂 😂 . Csak úgy mellékesen fel se tűnt a hiánya. OK a Hox ellen kicsit bealudtak a meccsbe, de ott is az volt a fő gond, Mike Williams (aki azért nem egy Megatron) szétszopatta Tillmant. A Skins ellen egyenesen parádés meccset játszott a def, csakugye Jay toronymagasan a legrosszabb napját fogta ki és Hall lett target CBje, no meg Lovie értelmetlen challenge, utána meg nem challengje is betette a kaput. No és ki volt a védelem legjobbja azon a meccsen: Brian Iwuh. Sack, FF, 10+ tackle. Történetesen ő játszott Briggs helyén. Aztán visszatért és olyan bűnrossz volt, hogy fájt nézni. A végére feljavult, de ez egy dolog. Hát idén meg sem ő, sem Urlacher nem voltak jók. Hoztak egy átlagot, Lach kicsit többet oszt annyi. Aki idén jó volt a védelembe az Peppers. A többieknek voltak fellángolásaik, de ennyi max közepes vagy még az se.
Itt nem az öregség van szidva, de ezek a játékosok már messze vannak a pályájuk csúcsától, s ezt bekell látni. Urlacher vezér jellegét egy rookie sem tudná visszaadni (magát a játékát lehet), de Briggset simán tudnánk pótolni. Szeretem, becsülöm mindkettőjüket, a nevük egybe forrt a franchise-al, csak a teljesítményük romlott és szvsz vannak jobb játékosok a posztjaikon (nem is egy) a ligában, de még a konferencián belül is.
A ProBowlnak abszte nincs értelme. Tillman és Graham, Forte biztos örül neki. Briggsnél meg Urlachernél meg esetleg egy újabb szerződésbeli záradék alapján kap plusz zsetont. AZtán utóbbi sztem úgy is lemondja.
több mint 13 éve
kutya23c
223
Azért ezzel vitatkoznék, a statok elég beszédesek:Hester kimaradt? Mi a fa...PP is legalább annyira tényező returnerként, mint Hester. PP 4 TD, Hester 3
Urlachernek azért ott a helye, Briggsnek kevésbé. Tillman megérdemelte, Graham is. Peppers is kimaradt hát... :rolleyes:
Forte meg nem játszhat mert IR-re tettük 😂 Gratulálok...Delete
Urlachernél nem egy jobb MLB/ILB volt az NFCben idén. Briggs már 3 éve vicc.tüsi91
Player Total Tackles Assists Sacks Fum Rec
Brian Urlacher 92 77 15 0 0 2
Interception: No Yards Avg Long TD
3 7 2.3 8 0
Player Total Tackles Assists Sacks Fum Rec
Lance Briggs 100 82 18 0 2 0
Interception: No Yards Avg Long TD
1 0 0.0 0 0
Lehet voltak hibáik, és szar meccseik, de a közönség imádjak őket és sok fiatal 100%-san sem ér annyit mint ők 90%-osan. Urliban simán benne van még 2-3 év. Nem kell az öregebb védőket fikázni, korábban már mondtam sebességben lehet lassultak,de a rutin az pótolja. Ennyi erővel a Ravensből is el lehetne küldeni a védelem felét.
Hagyjuk a fikát és örüljünk hogy legalább lesz tőlünk játékos a probowlon, ha már a Play Offban lóf***t nem mutatunk.
"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."
több mint 13 éve
Tillman megérdemelte, tényleg? Hát nem tudom igazándiból......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Hester kimaradt? Mi a fa...PP is legalább annyira tényező returnerként, mint Hester. PP 4 TD, Hester 3
Urlachernek azért ott a helye, Briggsnek kevésbé. Tillman megérdemelte, Graham is. Peppers is kimaradt hát... :rolleyes:
Forte meg nem játszhat mert IR-re tettük 😂 Gratulálok...Delete
Urlachernél nem egy jobb MLB/ILB volt az NFCben idén. Briggs már 3 éve vicc.
több mint 13 éve
Hester kimaradt? Mi a fa...Urlachernek azért ott a helye, Briggsnek kevésbé. Tillman megérdemelte, Graham is. Peppers is kimaradt hát... :rolleyes:
Forte meg nem játszhat mert IR-re tettük 😂 Gratulálok...
több mint 13 éve
5 játékos került be a Pro Bowl keretbe.mikor megláttam a listát hangosan felnevettem a munkahelyemen 😀
Offense részről Forte. Innen hiányolom Webbet és Louist.
Defense részről: Urlacher, Briggs és Tillman. Na ez a névsor jelzi az egész esemény komolyságát. Urlacher és Briggs ott vannak a nevük alapján. Peanutnak meg volt már jobb szezonja, de ő neki tudok örülni.
Speciel Teamer az NFCben meg Corey Graham. Na ő megint megérdemli. Tavaly is neki kellett volna menni, az egyik legjobb gunner a ligában.tüsi91
Azért látszik hogy ez egy szimpátiaszavazás tulajdonképpen, Urlacher és Briggs sem volt rossz idén, de kiemelkedőt egyik sem nyújtott. Néhány meccsen igen, de az egész évre nézve egyáltalán nem.
Nagyon kíváncsi vagyok erre az offseasonre, az utolsó holtidény lesz vsz amikor még ki tudunk hozni ebből a generációból valamit, utána ki lehet jelenteni hogy pl Urlachernek nem lesz gyűrűje. Remélem hogy pont ilyen arányban fogják kinyitni a pénztárcát & használni a drafthelyeket. Egy újabb év ment a levesbe.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
5 játékos került be a Pro Bowl keretbe.Offense részről Forte. Innen hiányolom Webbet és Louist.
Defense részről: Urlacher, Briggs és Tillman. Na ez a névsor jelzi az egész esemény komolyságát. Urlacher és Briggs ott vannak a nevük alapján. Peanutnak meg volt már jobb szezonja, de ő neki tudok örülni.
Speciel Teamer az NFCben meg Corey Graham. Na ő megint megérdemli. Tavaly is neki kellett volna menni, az egyik legjobb gunner a ligában.