NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 9 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 041 — Dr Kongó fan
Hát srácok hatalmas élmény volt. Annyira elvitt hogy testközelből látom a focit, hogy a szar játék sem zavart. Vagy nem nagyon. Persze a meccse részletei sokkal kevésbé láthatóak élőben így nem is okoskodnék. Ami élőben lejött, hogy ezek nem emberek. Az a sebesség, az az erő, a reakcióidők... Döbbenetes. Nem gondoltam hogy a lasztit ilyen sebességgel dobják meg. És ennél is brutálisabbak az ütközések. Még a végén is összerezzentem. Az is tanulságos volt, hogy egy igazán jó WR-QB kombo foghatatlan. Norman zseniális játékos. Gyorsabb mint AJ, erősebb is. A reakcióidejével készített ki a legjobban. Előre tudja mit akart a WR. Mégis meglett a 100+. Oke abból jött legalább 30 Norman sérülése alatt. De vannak játékok amik levédezehetetlenek. Tudom ez nem új, csak élőben vált számomra világossá miért.
A közönséggel nem igazán foglalkoztak a játékosok. Egyedül Dre, Peko és Pacman integetett ki. Pedig tőlünk 10 méterre melegítettek. A TDk után felénk se nézték. Pedig az endzone mögött ültem - álltam az első sorban.

Az mondjuk pech hogy ez nekünk volt hazai meccsünk. Több nem Bengals fan volt mint mi. Redskinses kevesebb, de az össze divatcsapat szurkolója az outsiderebb washingtont biztatta. A játékot viszont eléggé érti már a wembley is.
A szervezettség parádés. Elrepülnek a holtidők. 3 és fél óra tömény élvezet. A nap elkapása is holtidőben volt. A haverom egy kilőtt bengalsos pólót szedett le úgy hogy 4en mentek fel rá és nála landolt. Aztán nálam, mert ő steeletses és égette a kezét. 😀 És a cheerleaderek... Tényleg beszarás.

A stadion körüli felhajtás viszont szerintem béna. A NFL day is a városban és kint a Wembley mellett is. Ki az a megszállott aki 1,5 órát áll sorba egy méregdrága pólóért vagy egy középszar junky foodért. Elég lehúzós volt az egész. Szóval aki teheti próbáljon kijutni egy meccsre. Aki meg azt is megteheti az inkább az USAban. Az lehet az igazi. De így is óriási élmény.
nasheem
És hidd el nekem, ez semmi az usa-hoz képest. Egyszerűen a különbség ég és föld. Volt szerencsém két pittsburghi és egy londoni meccshez, de nem említhető egy lapon. Persze a repülőjegy a harmada és a jegy is olcsóbb Londonban, de az kib@szott nagy élmény...
Klaci79
A jegy szerintem altalaban az USA-ban olcsobb szokott lenni (persze csapatfuggo, s lehet hogy a Steelers kivetel)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 278
Hát srácok hatalmas élmény volt. Annyira elvitt hogy testközelből látom a focit, hogy a szar játék sem zavart. Vagy nem nagyon. Persze a meccse részletei sokkal kevésbé láthatóak élőben így nem is okoskodnék. Ami élőben lejött, hogy ezek nem emberek. Az a sebesség, az az erő, a reakcióidők... Döbbenetes. Nem gondoltam hogy a lasztit ilyen sebességgel dobják meg. És ennél is brutálisabbak az ütközések. Még a végén is összerezzentem. Az is tanulságos volt, hogy egy igazán jó WR-QB kombo foghatatlan. Norman zseniális játékos. Gyorsabb mint AJ, erősebb is. A reakcióidejével készített ki a legjobban. Előre tudja mit akart a WR. Mégis meglett a 100+. Oke abból jött legalább 30 Norman sérülése alatt. De vannak játékok amik levédezehetetlenek. Tudom ez nem új, csak élőben vált számomra világossá miért.
A közönséggel nem igazán foglalkoztak a játékosok. Egyedül Dre, Peko és Pacman integetett ki. Pedig tőlünk 10 méterre melegítettek. A TDk után felénk se nézték. Pedig az endzone mögött ültem - álltam az első sorban.

Az mondjuk pech hogy ez nekünk volt hazai meccsünk. Több nem Bengals fan volt mint mi. Redskinses kevesebb, de az össze divatcsapat szurkolója az outsiderebb washingtont biztatta. A játékot viszont eléggé érti már a wembley is.
A szervezettség parádés. Elrepülnek a holtidők. 3 és fél óra tömény élvezet. A nap elkapása is holtidőben volt. A haverom egy kilőtt bengalsos pólót szedett le úgy hogy 4en mentek fel rá és nála landolt. Aztán nálam, mert ő steeletses és égette a kezét. 😀 És a cheerleaderek... Tényleg beszarás.

A stadion körüli felhajtás viszont szerintem béna. A NFL day is a városban és kint a Wembley mellett is. Ki az a megszállott aki 1,5 órát áll sorba egy méregdrága pólóért vagy egy középszar junky foodért. Elég lehúzós volt az egész. Szóval aki teheti próbáljon kijutni egy meccsre. Aki meg azt is megteheti az inkább az USAban. Az lehet az igazi. De így is óriási élmény.
nasheem
És hidd el nekem, ez semmi az usa-hoz képest. Egyszerűen a különbség ég és föld. Volt szerencsém két pittsburghi és egy londoni meccshez, de nem említhető egy lapon. Persze a repülőjegy a harmada és a jegy is olcsóbb Londonban, de az kib@szott nagy élmény...
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 561 — Bengals fan
Hát srácok hatalmas élmény volt. Annyira elvitt hogy testközelből látom a focit, hogy a szar játék sem zavart. Vagy nem nagyon. Persze a meccse részletei sokkal kevésbé láthatóak élőben így nem is okoskodnék. Ami élőben lejött, hogy ezek nem emberek. Az a sebesség, az az erő, a reakcióidők... Döbbenetes. Nem gondoltam hogy a lasztit ilyen sebességgel dobják meg. És ennél is brutálisabbak az ütközések. Még a végén is összerezzentem. Az is tanulságos volt, hogy egy igazán jó WR-QB kombo foghatatlan. Norman zseniális játékos. Gyorsabb mint AJ, erősebb is. A reakcióidejével készített ki a legjobban. Előre tudja mit akart a WR. Mégis meglett a 100+. Oke abból jött legalább 30 Norman sérülése alatt. De vannak játékok amik levédezehetetlenek. Tudom ez nem új, csak élőben vált számomra világossá miért.
A közönséggel nem igazán foglalkoztak a játékosok. Egyedül Dre, Peko és Pacman integetett ki. Pedig tőlünk 10 méterre melegítettek. A TDk után felénk se nézték. Pedig az endzone mögött ültem - álltam az első sorban.

Az mondjuk pech hogy ez nekünk volt hazai meccsünk. Több nem Bengals fan volt mint mi. Redskinses kevesebb, de az össze divatcsapat szurkolója az outsiderebb washingtont biztatta. A játékot viszont eléggé érti már a wembley is.
A szervezettség parádés. Elrepülnek a holtidők. 3 és fél óra tömény élvezet. A nap elkapása is holtidőben volt. A haverom egy kilőtt bengalsos pólót szedett le úgy hogy 4en mentek fel rá és nála landolt. Aztán nálam, mert ő steeletses és égette a kezét. 😀 És a cheerleaderek... Tényleg beszarás.

A stadion körüli felhajtás viszont szerintem béna. A NFL day is a városban és kint a Wembley mellett is. Ki az a megszállott aki 1,5 órát áll sorba egy méregdrága pólóért vagy egy középszar junky foodért. Elég lehúzós volt az egész. Szóval aki teheti próbáljon kijutni egy meccsre. Aki meg azt is megteheti az inkább az USAban. Az lehet az igazi. De így is óriási élmény.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Ma is voltak biztató jelek, főleg a második félidőben. A D még mindig nagyon döcögős, de annak ellenére, hogy nagyon sok mutatóban top 3-as O a Was nem volt teljesen reménytelen a mai játék. Jó a secondary időnként teljesen fogalmatlan volt, és ismét kiderült, hogy a TE játékkal csúnyán lehet szívatni a védelmet.
Ami nagyon bosszantott, hogy a védőjátékosok közül néhánynak buta szabálytalanságokkal megint sikerült a csapatot nehéz helyzetbe hoznia, pedig azt hittem, a tavalyi rájátszás egy életre lecke volt. Nem bánnám, ha a Brownstól elhoznánk Hadent, még ha az elmúlt években sokat is volt sérült. Ahogy Burfict példája mutatja, egy féllábú playmaker sokszor többet ér, mint egy középszerű, de egészséges ember.
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 250
Hát gyerekek.... Idén részemről lemondtam a PO-ról. Szarok voltunk az egész eddigi szezonban, és ezt most még meg is fejeltük. Nem akarok negatívumokat kiemelni, de idén egy trágya a játékunk. Ez van, attól még szeretem a csapatot, de már nincsenek vérmes reményeim. Legalább a kint nézelődő jó hosszú meccset láttak.
meme
Nézz Jags vagy Browns meccset, más megvilágításba kerül utána a játékunk. Nincs veszve semmi, de piszok nehéz lesz. Ami pozitívum, hogy láttuk, mennyit lendíthet Eifert a játékunkon, és még nem is teljesen fitt, úgyhogy alakul ez még. Eddig a POra eresztettünk le minden alkalommal, talán most más lehet a vége, ha sikerül lendületből bemenni.
megyerikrisz
Te is tudod hogy nem egy szint, mások ott, és más itt az elvárás. Valljuk be ez egy PO-ba vagy akköré taksált csapat. De a mutatott játék az messze onnan....Én nem látom mi lehet az, amiben akkorát javíthatunk....
meme
Nincs az olyan messze. Az OL óriásit javult a szezon elejéhez képest, alakul a futójáték is. A védelmet kell gatyába rázni, de az alapanyag nem rossz, egészséges a brigád, szakemberekben sem állunk rosszul, úgyhogy nem látom, miért ne javulhatnánk. A DCn kívül a védelemben gyakorlatilag minden coachot cseréltünk, várható volt, hogy idő kell nekik. Ami hosszútávon nagyon kellene, hogy WJ3 beválljon, mert Dennard és Dre sem lesz megoldás, legalábbis nem megnyugtató. Drafton kell egy jó DE és egy atletikus cover LB, más poszton nem vagyunk kirívóan vékonyak. Brutális volt a sorsolás eleje, most jönnek a fontosabb és nyerhetőbb meccsek.
megyerikrisz
Legyen igazad, de én nem reménykedem....
meme
Te tudod, és nem kötekedni akarok, de akkor hogy ülsz le meccset nézni? Hogy tök mindegy, úgy is kikapunk? Van annak értelme?
megyerikrisz
Reménykedve, hátha felfedezek valami bíztatót az elmúlt évek látványos játékából. Reménnyel, hogy nyerünk....

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.

Szerkesztette: meme

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
Rush Cincinnati Bengals 899
Jó időt, és kellemes meccset kívánok minden kint szúrkoló cincy társamnak😀
meme
Csatlakozom, feledhetetlen élményeket kívánok a szerencséseknek. 😊
Mikey
+1! élményekben gazdag szurkolást kívánok én is!! és persze győzelmet!!

Tippelde 25
Tippelde 26
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 271
Jó időt, és kellemes meccset kívánok minden kint szúrkoló cincy társamnak😀
meme
Csatlakozom, feledhetetlen élményeket kívánok a szerencséseknek. 😊
több mint 9 éve
meme Cincinnati Bengals 2 250
Jó időt, és kellemes meccset kívánok minden kint szúrkoló cincy társamnak😀

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 561 — Bengals fan
Mi holnap reggel indulunk délre a stadionnál leszünk. Who dey!

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
ikuvihar Cincinnati Bengals 652 — greenmedia10@gmail.com
Nálam eddig 11-7 ide. Londont járva 11 Cinci mezes-sapkás-dzsekis emberrel találkoztam és 7 volt ugyanez a szám, aki Washington cuccban volt.
több mint 9 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 278
Pénteken jöttem ki, próbáltam a Regen steeten a Nikeban cuccokat venni, de semmi nem volt Green mezen kívül. Persze Vasas mezzel, polóval, pulcsival tele volt. Mivel közel lakom a Wemblyhez holnap megyek egy hátizsákos kört korán reggel a stadion előtti mókába. 214-es szektorban leszek, ha jól emlékszem nem leszünk egymástól messze.
Szipeter
Ezen nem kell meglepődni:
1. Vasas FC 14 9 2 3 22–11 +11 29
2. Ferencvárosi TC 14 7 4 3 28–20 +8 25
3. Videoton FC 14 7 3 4 30–16 +14 24
több mint 9 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 2 078
Pénteken jöttem ki, próbáltam a Regen steeten a Nikeban cuccokat venni, de semmi nem volt Green mezen kívül. Persze Vasas mezzel, polóval, pulcsival tele volt. Mivel közel lakom a Wemblyhez holnap megyek egy hátizsákos kört korán reggel a stadion előtti mókába. 214-es szektorban leszek, ha jól emlékszem nem leszünk egymástól messze.
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 271
The Bengals have yet to be as healthy as they are right now all season long. And in fact, it's incredibly rare for any NFL team to be as healthy as the Bengals are in Week 8 of the NFL season. Everyone on the Bengals' 53-man roster was a full go at practice on Friday in London and the team's injury report this week has no injury designations assigned for the game in London. That means we're likely to see seven healthy scratches for the second week in a row on the inactive list.
Rebecca Toback, Cincy Jungle
Legalább erre nem foghatunk semmit. 😊 Maradjon is így sokáig!
több mint 9 éve
WhoDey83 Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 289
Elképzelhető hogy valamelyikőtökkel találkoztam fél 7kor a reptéren?

Welcome To The Jungle
több mint 9 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 561 — Bengals fan
Ha minden igaz, akkor Whit ott lesz Londonban. Nagyon várom a meccset. Tényleg elmehet rajta a szezon, de ha sikerül hozni... és ezt elmondhatjuk az összes következő meccsről 😊 Sokat sajnos már nem hibázhatunk és a lent taglalt OL+komplett D problémák miatt nem tűnik elég potensnek a csapat a 10-6-os mérleghez.
2 zakó a maximum. A 4 csoportmeccsen kívül lesz még 4 olyan meccsünk, ahol gyakorlatilag egyelőek az esélyek. Ha a jelenlegi formákat nézzük, akkor erre nagy pénzt nem tennék fel.

Van persze egy olyan forgatókönyv is, hogy a hazaiakat mind hozzuk (a Vasas és a Eagles ellen azért kutya kemény lesz), idegenben meg a Giant, Ravens, Browns, Texans négyesből majd csak nem ver meg 3.

Elég vékony jég. Formajavulás kell, hogy ne szakadjon be.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Mi lenne, ha az OL-ünk "teljes létszámban játszana" minden meccsen. 😊
Ezeknek a statisztikáknak persze megvannak a korlátai, elég azt megnézni, hogy mind D-ben, mind O-ban a Steelers előtt áll a Bengals, a nyert meccsekben pedig nem.
több mint 9 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Ha Soldados bengalista lenne, most ezt a tweetet tenné ide 😀

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Ja és With' sérülése kapcsán ezúttal nem a we will see hangzott el Marvintól, hanem a he’ll be fine. Szóval igaztalan dolog azzal bántani szegényt, hogy soha semmi infót nem ad 😀