Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 11 éve
Nekem a tavaly draft akkor a draft másnapján jobban tetszett, mint az idei. De ez egy szubjektív érzés, nem tudnám konkrétan megmondani, hogy miért. Lehet, hogy egyszerűen csak az idei meg a tavalyi class másként volt jó vagy rossz, vagy akár az, hogy tavaly kevesebbet foglalkoztam a drafttal idén meg többet, ezért egyes pickeknél (a 2-4. körben) lettek volna saját jelöltjeim (ami semmit nem jelent, csak szubjektíve befolyásol). Nem tudom, de nem is lényeges.(A QB-nál csak a posztra írtam, hogy tetszik Nem is néztem idén QB-kat, ezt a gyereket sem ismerem. 😀 Egyszerűen úgy vagyok vele, hogy ha Elway valamit egészen biztosan meg tud ítélni, az a QB. Úgyhogy ha ezt a srácot látta ide valónak, akkor ezt a srácot. Majd kiderül talán, hogy miért.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Hát... hát... hát...Azért ez erős túlzás. 😊
Nem volt időm idén átnézni igazán a listákat, de azok alapján, amiket eddig olvastam, eléggé úgy tűnik, hogy Elway-ék gyógyszere erősen elgurult...
StormST
Akik lehúzták a draftunk, azok főleg az első kör miatt tették (nem is csak Ray miatt, hanem mert egy "kezdő" OL játékost és két ötödik kört adtunk cserébe - sztem ManRam jövőre minden lett volna, csak csapattag nem, a két ötödik kör pedig nem vészes, úgy h tele vagyunk, és leszünk comp pickekkel).
Én amúgy A plusznak értékelem ezt a húzást, premier posztra hoztunk egy top 10-es prospectet.
A pályán a legnagyobb baja h csak 6'3 magas, ami tényleg komoly probléma.
Mondjuk Von Miller és Demarcus Ware is ugyanilyen magas, de ők biztos a szabályt erősítő kivételek...
Az sem véletlen h Elwayék nem idegeskedik túl a "karakterproblémát", amitől hangos volt az elmúlt pár nap | aki nem olvasta volna, pár nappal a draft előtt gyorshajtásért lekapcsolták és volt nála (nem benne) egy tisztes adag fűmennyiség | . Az ugyanis kb itt kezdődik | ha lennének más jelek is, pl megbukott volna korábban akár egy drogteszten, lettek volna balhéi az egyetemen, akkor másképp gondolnám, de ezek egyike sem áll fent | .
Szal engem kilóra megvettek ezzel a pickel és alig várom már h a pályán is lássam 😊
Ha már belelendültem akkor egy pár szó a többiekről:
Ty Sambrailo iránti szerelmet Mike Klis már vagy 2 hónapja lehozta, a mockok nagy részében egyébiránt másod körös pick volt, volt aki szerint tradelni is kellett volna érte a második körben.
Szal egy körrel később már valszeg nem lett volna bent, de igazándiból ha Bill Belichicknek nem kell magyarázkodnia az idei második és harmadik köréért (pedig azok nem potenciális "egykörös", hanem ordas reachek voltak) akkor Elwayéknek sem kell egy olyan játékosért, aki tökéletesen rendszer fit.
Az egyetlen problémám vele h LT volt az elmúlt két évben és a senior bowlon nemigazán találta a helyét a jobb oldalon. Reméljük a legjobbakat.
A harmadik körös Jeff Heuermant is erős lenne reachnek nevezni, max a szükségességet lehet megkérdőjelezni egy új TE-nek. Én úgy vagyok vele h eddig is 3-4 TE volt a rosteren, most pedig FB játékra is számíthatunk (Caseyt és Don Duncant is ide lehet sorolni), szal egy erős vezéregyéniséggel rendelkező ígéret mindenképpen elfér a csapatban.
Amin én is meglepődtem az a negyedik körös Max Garcia behúzása volt.
Ő értéken érkezett, játszott LT, LG és legutóbb Center poszton is, vezéregyéniség, impresszív volt a senior bowlon, szal alapvetően tökéletes választás lenne, de a scouting reportok egységesek abban h nem az a tipikus fürge lábú kölyök. Valamit javít azonban a képen h alaposan letesztelhettük, lévén a combineon is volt külön interjúja velünk és private workouton is járt nálunk. Érdekesség h Kubes azt nyilatkozta h a nyári tábort Vasquez mögött kezdi...
A többi prospectet bevallom őszintén nem ismertem, mielőtt kihúztuk volna őket.
A CB draft engem annyira nem zavar (én is húztam anno 😕) ), sokkal kevésbé értem viszont a hetedik körös QB-val mi lehet a terv, lévén sérült, szal lehet h a táborban nem is fog tudni dobálni, a statjai pedig khmm.. nem túl meggyőzőek.
Összefoglalva az első négy kör sztem kifejezetten pofásan néz ki, a többi meg úgyis crap shoot, ahogy az amcsi kollégák mondanák 😕)
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
Hát... hát... hát...Nem volt időm idén átnézni igazán a listákat, de azok alapján, amiket eddig olvastam, eléggé úgy tűnik, hogy Elway-ék gyógyszere erősen elgurult...
CB-ből meg szerintem rekordra megyünk vagy valami új taktikai felállásra, mert lassan már egy 11-es kezdőt összerakhatunk CB-ből... 😛
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 11 éve
Elwaynek esküszöm CB fétise van. A legvaskosabb posztok egyike, és erre 2 CB-t is kiválaszt.... Még ha safety-t akarunk valamelyikből faragni, akkor is sok. 😊Furmant SS-nek írják .... éés ... ennyi is amit tudok róla. 😀 Idén leginkább a safety-ket nézegettem, de róla csak most hallottam először.
A QB húzás tetszik, kell valaki a TC-be aki megdolgoztatja Brock-ot a helyéért. De összességében annyira jónak nem érzem az idei draftot, mint a korábbi évekét. Nem mintha ez bármit is jelentene.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Az idei pickek egyben.1/23 Shane Ray OLB Missouri
2/59 Ty Sambrailo OT Colorado State
3/92 Jeff Heuerman TE Ohio State
4/133 Max Garcia C Florida
5/164 Lorenzo Doss CB Tulane
6/203 Darius Kilgo DT Maryland
7/250 Trevor Siemian QB Northwestern
7/251 Taurean Nixon CB Tulane
7/252 Josh Furman CB Oklahoma State
UDFA-k
WR Matt Miller Boise State
WR Jordan Taylor Rice
LB Zaire Anderson Nebraska
OL Dillon Day Mississippi State
OL Kyle Roberts Nevada
DT Josh Watson Clemson
több mint 11 éve
Na tessék jött egy center, Max Garcia, csak az a furcsa, h ő PBS fit, nem tudom mit akarunk vele ZBS-ben. Centert nem lehet csak úgy cserélgetni a snappekhez...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Nem 4. kört adtunk érte, csak a 4. kört 5-re cseréltük, de azt is sokallom.Ezért is volt meglepő, hogy odaadtátok Ramirezt.Ramirez távozásával ki lesz a kezdő center? Gino Gradkowski?BazzaniEz engem is érdekelne. Gradkowski és Paradis a jelenlegi 2 opció, mintkettő visszalépés akár Montgomeryhez akár Ramirezhez képest. Holnap lehet h jön még egy center, de Gradkowskit tartom esélyesebb forgatókönyvnek.
Amúgy kipróbált LGnk sincs...Black_Adder
Mondjuk nyilván Gradkowskiért sem véletlenül adtatok 4.(?) körös cetlit.Bazzani
Egyébként szvsz Sambralio is egy projekt LT, mire Clady szerződése lejár, addigra jó is lehet, de RT poszton ettől még nem bitzos, h jobbak vagyunk mint tavaly. Mondjuk együtt kell jónak lenniük nem külön-külön és ebben a system sokat segíthet...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Ezért is volt meglepő, hogy odaadtátok Ramirezt.Ramirez távozásával ki lesz a kezdő center? Gino Gradkowski?BazzaniEz engem is érdekelne. Gradkowski és Paradis a jelenlegi 2 opció, mintkettő visszalépés akár Montgomeryhez akár Ramirezhez képest. Holnap lehet h jön még egy center, de Gradkowskit tartom esélyesebb forgatókönyvnek.
Amúgy kipróbált LGnk sincs...Black_Adder
Mondjuk nyilván Gradkowskiért sem véletlenül adtatok 4.(?) körös cetlit.
több mint 11 éve
Ramirez távozásával ki lesz a kezdő center? Gino Gradkowski?BazzaniEz engem is érdekelne. Gradkowski és Paradis a jelenlegi 2 opció, mintkettő visszalépés akár Montgomeryhez akár Ramirezhez képest. Holnap lehet h jön még egy center, de Gradkowskit tartom esélyesebb forgatókönyvnek.
Amúgy kipróbált LGnk sincs...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Ramirez távozásával ki lesz a kezdő center? Gino Gradkowski?
több mint 11 éve
Heuerman meg kinek a pótlására jött? Black_AdderŐ mély route-okon kifejezetten jó, ilyen TE eddig nem volt a keretben szvsz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Hát a 2. nap rendre szar. Ez most se kivétel.Sambralio azt jelenti, h akkor Schofield vagy bust, vagy OG, ami meg nem akar lenni vagy csak simán nem ZBS fit, OK. Akkor legyen OT, de Sambralioért meredeknek érzem a 2. kört. Nem szeretek olyanokat írni, h 1 körös reach, meg hasonlók, mert a csapatoknak több infojuk van a játékosokról, mint akik a publikus prospekt rankingokat írják, amúgy se érdekel, h hol jött ha beválik egy játékos, de valahogy mégse tudok ennek a picknek örülni.
Jeff Heuerman elsőre teljesen értelmezhetetlen pick. Sikeresen hosszabbítottunk Greennel, láthatóan nagy hangsúlyt fektettünk rá, ergo komolyan számolunk vele, aztán jött Owen Daniels kezdő fizetésért és ott van még Casey aki olyan csere, aki bármikor pályára léphet. Hova a fenébe kell Heuerman? Mármint persze befér a kezdőbe, de egyáltalán nem cantmiss prospekt és egyáltalán nem need posztra. Ez utóbbi nem mintha számítana, de még ezzel se lehet magyarázni. Kicsi túlzással egyedül a TE posztot oldottuk meg FAn, erre a 2. nap TE-et draftolunk...
Nem nagyon szoktunk immediate impact játékosok húzását tervezni a 2. napra, inkább valaki pótlásáról előre gondoskodunk (Oswi, Latimer, Schofield) vagy berícselünk vkit, aki vmiért nagyon tetszik az FOnak (Hillman, Webster). Ez nem feltétlen baj, sőt ez nem baj. Csak idén a gondolatot se nagyon látom ezek mögött a pickek mögött. Sambralio legjobb esetben azt jelenti, amit Ball jelentett a Hillman pick után, Heuerman meg kinek a pótlására jött? Vagy majd DT-vel, Sanders-szel és Latimerrel a fedélzeten 13 personelt fogunk játszani?
A korábbi offseasonökben a Dumervil saga-t leszámítva láttam nagyjából, h melyik lépéssel mit akarunk, idén eddig ez nincs meg... Ettől még lehet h jó játékosokat húztunk, de legkorábban szezonkezdetig szkeptikus maradok, h a jelenlegi DL megállja a helyét az új sémában is, és h az OL rendben lesz-e.
Ez persze semmit nem jelent, Sanderst se szerettem egészen az első meccs kb 2. snapjéig...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Megvan a harmadik szerencsés is: Jeff Heuerman, TE (6'5" - 254 - Ohio St.)A harmadik kör végén több típusú TE is bent volt még (O'Leary, Koyack, Bell), Kubeséknak ő lett a nyerő. Sztem értéken húztuk és mivel idén sok 2TEs formáció várható, így el is fér a csapatban.
Amit szerintem tanultunk ebből a két napból:
- Töretlen a bizalom Oswi iránt, lévén a class egyetlen | számunkra elérhető | kezdő potenciállal bíró QB-ját bent hagytuk, pedig ott volt a kezünkben a második kör végén.
- A NT posztot nem érezzük neednek | én se | / nem láttunk megfelelő értéket, pedig a harmadik körben is lett volna papíron fit játékos (Jarrett).
- Igazi karakterproblémás játékost továbbra sem húzunk, lásd Paul Dawson/Randy Gregory.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
nah hazai fiút húztunk 2. körbe 😀Atletikus, intelligens, ZBS-be ideális fit, LT-t játszott a CSU-n, de elvileg LG és RT poszton is lehet vele számolni. Emlékeim szerint a senior bowlon RT-ként szenvedett, láttuk Clarknál h ez reális probléma lehet, de egyébiránt teljesen rendben van a második kör végén ez a pick, főleg úgy h ebben az új sémában pár év múlva akár Clady utódja is lehet.
de hogy milyen a pick gőzöm sincs 😀Negritis
Jelenleg RT-ként számolunk vele:
"OT Ty Sambrailo, our 2nd rd pick from CSU, really fits our system. We expect him to come in and compete for a starting job at right tackle". - John Elway
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
nah hazai fiút húztunk 2. körbe 😀de hogy milyen a pick gőzöm sincs 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
-Ma estére van esetleg valamelyikőtöknek kiszemeltje? -Valaki, akinek nagyon nem örülnétek?
-Vagy egyáltalán mit vártok a második naptól?
Szerk:
Találtam egy nagyon jó cikket az első körös üdvöskénk életéről. Szó szerint a semmiből jött:
www.kansascity.com/sports/college/sec/university-of-missouri/article5274666.html
Szerintem a legprecízebb scout pedig így értékelte a draft előtt:
bleacherreport.com/articles/2387655-br-nfl-draft-400-ranking-the-top-edge-rushers/page/42
Ha valaki esetleg nem látta volna még, annak itt az első interjú vele, mint bronco:
www.denverbroncos.com/multimedia/videos/Ray-ready-to-prove-he-was-worth-the-pick/16398909-a52f-4bfb-87c0-d6ba35a40519
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
Ne kötözködj Tomi, már így is 9.9-et lőttem, az nekem teljesen jó eredmény. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
A trade szerintem is korrekt áron történt, mindkét csapatnak hasznos. Ramirez teljesen használható játékos, a világot nem váltja meg, de a munkamorálja példaértékű, nem sérülékeny, és ha kell több poszton (C/G) beállítható. Az kicsit meglepett, hogy letrade után a Lions éppen Tomlinsont húzta (még egy guardot). Nekem pl. Malcolm Brown logikusabb picknek tűnt volna, de nem látok bele a Lions dolgaiba.peterk2005Neked teljesen mindegy (egy-két hét és Branch lesz 😊 ), de a többiek kedvéért: Malcom - "L" nélkül.
Btw én azt hittem/gondoltam, hogy a Broncos érte megy fel.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
A trade szerintem is korrekt áron történt, mindkét csapatnak hasznos. Ramirez teljesen használható játékos, a világot nem váltja meg, de a munkamorálja példaértékű, nem sérülékeny, és ha kell több poszton (C/G) beállítható. Az kicsit meglepett, hogy letrade után a Lions éppen Tomlinsont húzta (még egy guardot). Nekem pl. Malcolm Brown logikusabb picknek tűnt volna, de nem látok bele a Lions dolgaiba.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Ramirezt keveset figyeltem mostanában.Teljesen rosterképes játékos, több helyen bevethető csere, ha játszania kell, sincs tragédia.
Mennyire használható guard-ként?
Amúgy 3 ajánlatunk volt a pick elcserélésére a tietek volt a legelőnyösebb.Bazzani
Tavalyelőtt (pozitív)meglepetés ember volt centerként, tavaly visszafogottabb ott is, meg eggyel arrébb is. Bár vannak orvosok akik a szenvedő OL embereknek egy Peyton Manninget írnak fel, de szvsz jól csináltátok. Az akit húzni szerettetek volna, bent volt később is, gyakorlatilag kaptatok 2 extra picket, meg egy extra játékost, és kevesebbet kell fizetni Tomlinsonnak. Lehet h még egy letrade belefért volna, de ahhoz partner is kell...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Kíváncsi leszek h mit művelünk a következő körökben, de ez a pick parádés 😊Nekem az álomforgatókönyv Shane Ray (OLB) az első körben. A 3 red flagje miatt simán lecsúszhat hozzánk (gyenge 3 condrill, potenciális sérült láb, gyorshajtás 35 gramm fűvel megtoldva 😀 ).Elway 1/23-ra teljesítette. 😊
Én úgy érzem h a meccsfelvételek alapján kellően atletikus h a gyenge 3 condrill ne legyen akkora aggály; legrosszabb esetben 5 hónapot fog kihagyni, nekünk nem kezdőnek kéne, szal belefér; ez a füves lebukás cink, de nem olyan karakterprobléma, mint amit Randy Gergoryról lehet olvasni, főleg h nálunk van egy Von Miller, akinek úgy néz ki h benőtt a feje lágya és talán el tudná magyarázni h ez nem éri meg.Általános Doktor
Trade a Lionsszal. Ellenértéke az idei 1/28, 5/143 (5. kör), jövő évi 5. körös pick + Manny Ramirez.
xrace77
Érdekesség h én őt csak a füves ügye után vettem komolyabban szemügyre, korábban ugyanis konszenzusos top 10 pick volt és én lerendeztem annyival h gyenge 3condrill, de benne jóval több van. A karakterprobléma, pedig nem olyan jellegű, amit ne lehetne kezelni | nem egy Gregory féle agyhalott; aki nem véletlenül csúszott ki az első körből... | .
Főleg így h nem kell rögtön kezdenie és ilyen példaképek vannak előtte, mint Ware és Von Miller.
Szerk:
+ Magáról a trade értékéről is úgy gondolom h megérte, lévén idén és jövőre is tele vagyunk/leszünk comp pickekkel, szal ez a két ötödik kör simán belefér. Ramirez pedig hiába nfl átlagot megütő játékos, egyszerűen nem alkalmas a ZBS sémába, ráadásul több mint 3 M lett volna a fizuja, szal így is-úgy is cut lett volna a sorsa...
Ramirezt keveset figyeltem mostanában.Guardként 3 éve nem villogott, de utána Centerben bőven megütötte az nfl átlagot, szal simán lehet h ezalatt fejlődött annyit h egy power sémába OG-ként se lógjon ki.
Mennyire használható guard-ként?
Amúgy 3 ajánlatunk volt a pick elcserélésére a tietek volt a legelőnyösebb.Bazzani
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
Ramirezt keveset figyeltem mostanában.Mennyire használható guard-ként?
Amúgy 3 ajánlatunk volt a pick elcserélésére a tietek volt a legelőnyösebb.
több mint 11 éve
Tökös húzás.A trade érték nem vészes, és egy potenciális top10 prospekt. Egyébként biztos voltam benne, h Brownért megyünk, és bejön az első prediction 😕
-Elég nagy hiányosságra utal váll fölött, h közvetlen a draft előtt füveznie kell, de csak abban különbözik pl Von Millertől, h nála a draft előtt kiderült. Ettől még nem örülök neki, hosszú távon Shanny-nek se jött be utolsó éveiben a sok redflag idehozatala...
-A sérülésére azt írják, h lehet műteni kell. Hát nagyon kíváncsi vagyok mi lesz hogy lesz.
-Edge rusher. Ware 33 éves. Persze szvsz pont ER-t lehetett volna hozni a 2. nap, aztán 1 év alatt pótolni azon hiányosságait, amíg Miller és Ware megoldják a dolgot.
-Én a BPAzás híve vagyok, de most én úgy érzem, h vannak még needek, amiket orvosolni kell. Ha egy top10 játékost húztunk ki, akkor teljesen mindegy, h mi miatt csúszott, milyen posztra jött, és hol van még hiányosság. Ha egy sérült, jövőben eltiltott játékost választottunk, akkor ez mellé ment, de Ray túl jó játékos volt, ahhoz h bent hagyjuk. Elway legalábbis ezt mondta, és ez most kivételesen olyan bullshit, amit el is hiszek...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Nekem az álomforgatókönyv Shane Ray (OLB) az első körben. A 3 red flagje miatt simán lecsúszhat hozzánk (gyenge 3 condrill, potenciális sérült láb, gyorshajtás 35 gramm fűvel megtoldva 😀 ).Elway 1/23-ra teljesítette. 😊
Én úgy érzem h a meccsfelvételek alapján kellően atletikus h a gyenge 3 condrill ne legyen akkora aggály; legrosszabb esetben 5 hónapot fog kihagyni, nekünk nem kezdőnek kéne, szal belefér; ez a füves lebukás cink, de nem olyan karakterprobléma, mint amit Randy Gergoryról lehet olvasni, főleg h nálunk van egy Von Miller, akinek úgy néz ki h benőtt a feje lágya és talán el tudná magyarázni h ez nem éri meg.Általános Doktor
Trade a Lionsszal. Ellenértéke az idei 1/28, 5/143 (5. kör), jövő évi 5. körös pick + Manny Ramirez.
több mint 11 éve
Ritka h nem értek egyet veled Black, de most ez a helyzet 😕)Nincs időm hosszan kifejteni, de néhány észrevétel:
- Sztem az NT poszt egyáltalán nem akkora need, mint sokan látják, pont amiatt, amit te is mondtál. Ebben a rendszerben nem hústornyok kellenek, és ha nem hústornyok kellenek, akkor van két első körös tehetségünk (ettől még várok a DL-be játékost, akár az első két körben, de inkább DE posztra vizionálok picket).
- Azzal is egyetértek h sima RT-t nem éri meg az első körben draftolni, ezért nem gondolom h TJ Clemmings hozzánk kerül (pedig nekem ő a kedvenc OL prospectem), hanem vagy olyan játékos után nézünk, akiből idővel ki lehet nevelni Clady utódját (Fisher, Peat, La'el Collins - sztem őérte tradeeltünk volna fel, csak ügye rohadt nagy kérdőjel a gyilkossági ügy miatt), vagy olyat, aki instant kezdő lehet több poszton is (Erving).
- Sztem is lesz QB draft, a tippem Grayson a második körben, feltrade árán.
- Nekem az álomforgatókönyv Shane Ray (OLB) az első körben. A 3 red flagje miatt simán lecsúszhat hozzánk (gyenge 3 condrill, potenciális sérült láb, gyorshajtás 35 gramm fűvel megtoldva 😀 ).
Én úgy érzem h a meccsfelvételek alapján kellően atletikus h a gyenge 3 condrill ne legyen akkora aggály; legrosszabb esetben 5 hónapot fog kihagyni, nekünk nem kezdőnek kéne, szal belefér; ez a füves lebukás cink, de nem olyan karakterprobléma, mint amit Randy Gergoryról lehet olvasni, főleg h nálunk van egy Von Miller, akinek úgy néz ki h benőtt a feje lágya és talán el tudná magyarázni h ez nem éri meg.
- A bold predictionom pedig: DAMARIOUS RANDALL, őt megálmodtam, de még nem döntöttem el h örülnék neki vagy sem 😕)
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'