Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
Hát szerintem pedig ennél jobb scenario nem is jöhetett volna össze. A Colts elsősorban, de a Chiefs is sokkal megbízhatatlanabb csapat abban az értelemben, hogy a védelem és az offense is képes gyengén játszani, sőt a Coltsnál akár teljesen fejre is állni. Viszont cserében képesek magasan felülmúlni is önmagukat. És mindkettő clutch abban az értelemben, hogy képesek game winning drive-ra bárki ellen, képesek bármikor labdát szerezni a semmiből. Egy momentum gyár mindkét csapat. Ebben hasonlítanak a Pats-re, amelyik szintén hullámzóan játszik, de ugyanúgy clutch, bármikor bármire képes. Az ilyen ellenfelek, főleg az első playoff játéknapon szerintem sokkal veszélyesebbek, mint a stabil, kiismerhető tudású és játékú csapatok.A Chargers kiszámítható. Tudnak valamit, amit stabilan képesek hozni, és dícséretükre váljon, hogy az utóbbi hetekben hozzák is. Sőt, ha nem lett volna a Pittsburgh, amelyik az idény végére nagyon formába jött, akkor azt mondanám, playoff csapat, benne vannak az AFC legjobb hatban, nem csak azért mert bejutottak. Az elmúlt hetekben látva őket én már azt sem gondolom, hogy azért lennének veszélyesek ránk, mert McCoy ismer minket. Semmivel nem játszottak mást a többiek ellen sem, mint amit ellenünk játszottak. Vagy fordítva, ellenünk is ugyanazt játszották mindkét alkalommal, amit mások ellen. Szóval ezt sem érzem faktornak.
És azt sem gondolom, hogy ők lennének a legjobb formában levő csapat. Kihozzák ami bennük van, de azért szó nincs arról, hogy egy néhány évvel ezelőtti Packers-t, Giants-et, Steelers-t látnánk, akik besurranva a playoffba messzire jutottak. Azokról a csapatokról a besurranásuk időpontjában érezhető volt, hogy a playoffra álltak össze, és sok van bennük. Ez a Chargers megvert minket a legrosszabb meccsünkön az idényben, és ez is volt a legnagyobb tett. Utána verték az Oaklandet, majd bemákoltak a playoffba a Chiefs cseresor ellen, akiktől otthon majdnem kikaptak. Illetve nem csak majdnem... tudjuk mi történt. A Bengals ellen meg szintén pontosan azt mutatták amit eddig minden meccsükön láttam tőlük. Kaptak Daltontól három csúnya turnovert, két ajándék pick és egy fumble formájában. Az egyiket a Cincy 4 yardosán, a másikat a 45 yardosán. a harmadikat a 46 yardosán. És volt még ugye egy goal line közeli fumble-je is a Cincy-nek a Chargers red zone-ban. Így csinált a Chargers 20 pontot a meccsen, plusz garbage time-ban futottak még egy 60 yardost. Ez nem kifejezetten az a csapat, amelyik valami komoly hot streakben lenne és félni kéne tőlük.
A Denver sokkal jobb csapat. Akkor is, ha az alapszakaszban kikaptunk tőlük. A Pats is kikapott a Miami-tól, de egy fityinget nem tennék a Miami továbbjutására ettől még, ha velük játszanának most. És a többi playoff contender is kapott ki az alapszakaszban nála gyengébb csapattól, de ettől nem lennének esélytelenebbek egy rematch-en. Ezt a meccset jövő héten csak a Denver veszítheti el. Elveszítheti? Hát persze! Hogyne veszíthetné. Nem jól játszva simán. De ez a playoff, ha nem fogunk jól játszani, akkor úgy sincs semmi keresnivalónk itt. Úgyhogy ez egyszerűen nem is lehet faktor. Ha megint alulteljesít a csapat januárban, akkor nincs is miről beszélni. Viszont ha hozza magát, akkor egyértelműen a Chargers meccsen a legjobbak az esélyek arra, hogy hozza a győzelmet is. A Pats vagy a Colts sokkal veszélyesebb, bennük megvan az a képesség, hogy képesek akárhonnan kikaparni magukat, képesek negyven fölötti pontot szerezni, ha a betlizik a védelem, képesek fél meccset leadni és onnan visszajönni, stb. Ebben a playoffban bőségesen ez lesz a legkisebb lépcsőfok, amit át kéne lépni a championshipig. Playoff lépcsőfok ez is, szóval nem píszofkék, de azok közül a legkisebb. Ha ezt nem tudja a csapat meglépni, akkor a Colts-ot, Chiefs-et se tudta volna.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Abból a szempontból szerencsés, h a Botlsnak egy olyan 3-4 meccsel hosszabb a rájtásztás, mint amúgy, úgyhogy ők vélhetően mindent megmutattak, amikor ellenünk játszottak. Ugyanazzal még egyszer nem lepnek meg minket, azon kívül Welkerrel azért könnyebb lesz ellenük.Matthews-al kiderült, hogy mi volt? Simms-éknek azt mondták, hogy csak normál rotáció, de a második félidőben szinte a pályán se volt, azért a PO-ban ez nálam nem a normál rotáció...
A másik dolog meg, h azt könnyű nyilatkozni, h nem bízzuk el magunkat, vannak is kellően okos játékosok akik tudják nem szabad elbízni magukat, de megvalósítani jóval nehezebb lásd tavaly, ilyen szempontból jól jött, h pár hete kikaptunk tőlük.
Azon kívül bár jómagam is többször leírtam h tőlük tartok a legjobban, nem ismétlem az érveket, de ettől még a mi keretünk erősebb az övékénél. Ezt szeretném a pályán is látni...Black_Adder
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
akit talán a legkevésbé akartunk... de ahogy egy másik nagy sportoló mondta (Messi), nagy csapatoknak nagy kihívások is kellenek. 😊TomifinnÉdesapám azt szokta mondani, hogy ha bajnok akarsz lenni, akkor mindegy kell, hogy legyen, hogy ki jön szembe... 😊
Mellesleg azért vicces, hogy az a 3 csapat maradt bent a PO-ban, akiktől kikaptunk... 😛
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Emlékeim szerint Prater clutch-ban még nem nagyon hibázott, de lehet, hogy tévedek... 😊Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffA körülményektől függ. Ha a végére jönnénk bele és tudnánk addig haladni, akkor PM plusz ezer elkapó szvsz statisztikailag jobb esély, mint egy 61 yardos. Azért Prater nem Vinatieri, ő még nem volt berúgod vagy mész haza szituban, szóval olyan körülmények között nem tudom képes lenne-e berúgni. Marha messze van az a 61 yard azért, kicsi a margin a hibára. Bár aztán a fene se tuggya.
Én mindenesetre kicsit tartok attól, ha valakinek ennyire jó szezonja van, nehogy pont a legrosszabbkor üssön be a hiba. Remélem Praterre nem is lesz szükségünk. 😊peterk2005
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Abból a szempontból szerencsés, h a Botlsnak egy olyan 3-4 meccsel hosszabb a rájtásztás, mint amúgy, úgyhogy ők vélhetően mindent megmutattak, amikor ellenünk játszottak. Ugyanazzal még egyszer nem lepnek meg minket, azon kívül Welkerrel azért könnyebb lesz ellenük.A másik dolog meg, h azt könnyű nyilatkozni, h nem bízzuk el magunkat, vannak is kellően okos játékosok akik tudják nem szabad elbízni magukat, de megvalósítani jóval nehezebb lásd tavaly, ilyen szempontból jól jött, h pár hete kikaptunk tőlük.
Azon kívül bár jómagam is többször leírtam h tőlük tartok a legjobban, nem ismétlem az érveket, de ettől még a mi keretünk erősebb az övékénél. Ezt szeretném a pályán is látni...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
csak félig néztem a meccset, de nagyon nem örülök ennek a párosításnak
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Hát a Chargers és McCoy... Az első meccs félidejében kitaláltak valamit, azóta nem megy ellenük, McCoy kívülről ismeri az offense-t és a gyengéit, Rivers mindig jól felbassza a védőink agyát, ami nem pozitívan hat rájuk, Mathewsnak kb a kedvenc ellenfelei vagyunk és egyébként messze a legjobb formában lévő csapat... Coltsnak jobban örültem volna, de erőből meg kell oldani...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
2011-ben kb minden győztes meccsen volt walkoff FG-ja és értelemszerűen minden be is rúgta, néha a rendesjátékidő utolsó másodperceiben még az egyenlítésért is kellett rúgnia, mielőtt a hosszabbításban megnyerte :p Abban az évben a 4. negyedben egyetlen FG-t hagyott ki az egyetlen olyat ami nem számított 😊Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffA körülményektől függ. Ha a végére jönnénk bele és tudnánk addig haladni, akkor PM plusz ezer elkapó szvsz statisztikailag jobb esély, mint egy 61 yardos. Azért Prater nem Vinatieri, ő még nem volt berúgod vagy mész haza szituban, szóval olyan körülmények között nem tudom képes lenne-e berúgni. Marha messze van az a 61 yard azért, kicsi a margin a hibára. Bár aztán a fene se tuggya.
Én mindenesetre kicsit tartok attól, ha valakinek ennyire jó szezonja van, nehogy pont a legrosszabbkor üssön be a hiba. Remélem Praterre nem is lesz szükségünk. 😊peterk2005
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Hát a mi nagy kihívásunk az lesz, hogy ne adjuk el a labdát 3-4-szer úgy, hogy nem szerzünk egyet sem. És ne csináljuk mellé száz buta sárga zászlót. Ezt kell megoldani, a többi megoldja magát. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
akit talán a legkevésbé akartunk... de ahogy egy másik nagy sportoló mondta (Messi), nagy csapatoknak nagy kihívások is kellenek. 😊
több mint 12 éve
Chargers jön jövő héten. Kemény meccs lesz. 😊xrace77Most látszik mennyire jó edző is volt McCoy... A faszért a Chargershez kellett neki menni.



There is only one person that carries the ball right here!
több mint 12 éve
Chargers jön jövő héten. Kemény meccs lesz. 😊
több mint 12 éve
sztem Timi mellett azért voltak necces szitujai 😀Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffA körülményektől függ. Ha a végére jönnénk bele és tudnánk addig haladni, akkor PM plusz ezer elkapó szvsz statisztikailag jobb esély, mint egy 61 yardos. Azért Prater nem Vinatieri, ő még nem volt berúgod vagy mész haza szituban, szóval olyan körülmények között nem tudom képes lenne-e berúgni. Marha messze van az a 61 yard azért, kicsi a margin a hibára. Bár aztán a fene se tuggya.
Én mindenesetre kicsit tartok attól, ha valakinek ennyire jó szezonja van, nehogy pont a legrosszabbkor üssön be a hiba. Remélem Praterre nem is lesz szükségünk. 😊peterk2005
én bíznék benne
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffA körülményektől függ. Ha a végére jönnénk bele és tudnánk addig haladni, akkor PM plusz ezer elkapó szvsz statisztikailag jobb esély, mint egy 61 yardos. Azért Prater nem Vinatieri, ő még nem volt berúgod vagy mész haza szituban, szóval olyan körülmények között nem tudom képes lenne-e berúgni. Marha messze van az a 61 yard azért, kicsi a margin a hibára. Bár aztán a fene se tuggya.
Én mindenesetre kicsit tartok attól, ha valakinek ennyire jó szezonja van, nehogy pont a legrosszabbkor üssön be a hiba. Remélem Praterre nem is lesz szükségünk. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Én tuti Prater-t küldtem volna ki, dome-ban is, a Mile High-on meg főleg... 😊De persze kevés rúgónak van olyan erős lába, mint Prater-nek, Succop-é meg pláne nem olyan, neki eddig 54 volt a maxa, nála érthető, hogy inkább nekimentek, így, hogy 61-ről kellett volna rúgnia...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffNéztük a meccset a haverral és mi is ezen gondolkodtunk. Ha jól emlékszem 61 yardos lett volna a FG. Elég clutch szitu volt, nem tudom mennyire remegett volna Praternek a lába (nem szokott), de azért 61 yard azért 61 yard. (mégha domeban voltak, akkor is) Nehéz döntés, de végülis ua. az az eredmény, ha nekimennek 4-re és nem jön össze vagy kimarad a FG. Prater egyébként bebaszta volna. Bemelegítéskor rendszerint 70-ről is be szokta vágni.



There is only one person that carries the ball right here!
több mint 12 éve
Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?PM_the_sheriffnálunk más a szitu, de én a Rúgást mondom
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Amúgy ha mi lettünk volna a Chiefs helyében a végén, ti rúgattatok volna Praterrel vagy nekimentetek volna?
You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 12 éve
Ez is igaz...
több mint 12 éve
Én is azt mondtam a meccs második felében, hogy na ezt a KC-t akarom ellenfélnek. Szegények nagyon elfogytak, szó szerint is. Az Indy motivált lesz, nem kétség, de ha Sanyi 2 elkapóval felrakott 40 pontot az Indynek, akkor Peyton papának öttel illene legalább ennyit. És akkor már csak a védelmen meg a ST-n a sor, hogy ne hibázzanak nagyot, és meg vannak verve.Az rendben, hogy 2 elkapóval rakott fel 40 pontot, de nézd meg, hogy honnan kellett támadnia. 2 biztosan, de lehet, hogy 3 INT is a saját térfélen volt Lucknál, tehát gyakorlatilag 20-30 yardról támadhatott a KC a TD-t érő driveok többségében. Ez ugye ismerős nekünk, így raktunk fel 24 pontot kvázi a Patsnek. 😊
Meg kerüljük el a sérüléseket.Lecsó
A playoffban a lélektan rengeteget számít, én félek, hogy ez volt a momentum a Coltsnak.
több mint 12 éve
Én is azt mondtam a meccs második felében, hogy na ezt a KC-t akarom ellenfélnek. Szegények nagyon elfogytak, szó szerint is. Az Indy motivált lesz, nem kétség, de ha Sanyi 2 elkapóval felrakott 40 pontot az Indynek, akkor Peyton papának öttel illene legalább ennyit. És akkor már csak a védelmen meg a ST-n a sor, hogy ne hibázzanak nagyot, és meg vannak verve.Meg kerüljük el a sérüléseket.
több mint 12 éve
Hát azért itt ezen a meccsen tényleg a kutyavásáros sztori igaz. Leépült a Kansas és kb minden bejött az Indynek. Az a visszapattant fumble vagy Smith fumbli utáni recovery amit, ha pályán fordítva ítélnek, az ellen sem lett volna bizonyíték. Szóval szerintem nem lenne rossz ha a Colts jönne. Eléggé hosszú, kimerítő meccsen vannak túl. Plussz dome csapat. Mondjuk Rivers eléggé szar hidegben, ráadásul Cincinnatiben 90% hogy 10-20 centi hó lesz meccs alatt. Szóval elkezdhet a csapat szerintem a Coltsból készülni.
You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 12 éve
Jó, hát azért Budán sincs ám mindig kutyavásár, a januári Mile High messze nem dome, teljesen más körülmények közé jönne a Colts, mint amiben tegnap verték a végére eléggé elfogyó Chiefs-t (Charles, Davis, Avery mind kiesett a végére)...Persze jobban örültem volna a Chiefs-nek, de attól még most nem félek jobban a Colts-tól, mint előtte... 😊
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Na, hát Colts vagy Chargers a képlet... Nem tudom, hogy örüljünk-e, ha a Coltsot kapjuk, akkor ők állati motiváltak lesznek és meccs közben ha mondjuk vezetünk is 14-17 ponttal, nem fogják feladni, lesz honnan erőt meríteni még pluszba. Nem örülök ennek, egy sima 20-10-es Colts győzelem akkor már jobb lett volna. Ennyi turnovert sem fognak gyártani mégegyszer...Viszont a Chargerstől meg nagyon félek. Holnap este okosabbak leszünk.
több mint 12 éve
Annak örülök, hogy Prater idén már élt a belé fektetett bizalommal és ezt az All-Pro szavazók is belátták...25/26, az egy hiba is 50+-os volt, az is győztes meccsen, rekord hosszú FG, beszédes adatok, ezek nem lehetnek mind a magaslattól... 😊
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint