NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2026
176
25
18:05 Texas @ Tennessee [Disney+]
Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 13 éve
Szegény kis srác, 14 pontot tett a táblára, hős lehetett volna 😕 Én a helyében bogán rúgnám Paytont egy köszönöm kíséretében 😕
több mint 13 éve
Én nem vagyok beszari, csak csalódott és pesszimista...A beszarit nem rád értettem, hanem az egész játékhívásra/felfogásra az edzői stáb részéről a meccsen. Bocsi, hogyha félreérthető voltam. Igen, sajnos engem is elkapott a hév, és a győzelmi széria kicsit elvakított.
Csalódott, mert úgy érzem, hogy hiába jobb ez a csapat, mint a tavalyi, annyival nem jobb, mint amennyit anyagilag és érzelmileg áldoztak érte. (tudom, sokak szerint nincs igazam, én így érzem)
A pesszimizmus pedig tapasztalatokból és a természetemből jön, én nem tudok bízni abban, hogy PM sérülés nélkül még 39-40 évesen is ehhez hasonló szinten fog tudni játszani, Champ-ről ma tisztán kiderült, hogy gondjai lesznek és Stokley se lesz már fiatalabb, ráadásul nincs olyan futónk, aki ne lenne üvegből és meccsenként hosszabb távon megbízhatóan 20-25-30 carry-t rá lehetne bízni...
Amit pedig nagy gondnak érzek már, az Fox, aki arra jó volt, hogy hozzon egy kis stabilitást és nyugalmat, de sajnos nem a mai kor embere és mivel egy HC váltás néha nagy káoszt hozhat (lásd JMD), ezért úgy látom, hogy se vele, se nélküle, mert ha megtartjuk, akkor se jutunk előre, de ha kidobjuk, akkor lehet, hogy még nagyobb lesz a baj...
Én nem most találom ki ezeket, aki olvasta a hozzászólásaimat, az tudhatja, én egész évben féltettem ezt a csapatot és magát a franchise-t, főleg az elmúlt hetekben és sajnos igazam lett. Ez most nem Tebow-ról szól, hanem a Broncos HOSSZÚ távú jövőjéről, amit egyre kevésbé látok biztosítottnak sajnos...StormST
Azt hittem sima meccs lesz a Hollók ellen, és készülhetünk a Pats elleni ütközetre. Bár teszem hozzá, Storm figyelmeztett előre mindenkit, hogy alakulhat így is. Nem hiába, meglátszik a rutin és a tapasztalat.
több mint 13 éve
Bűnbakok- zebrák: Alapból nem írnám őket, mert valójában nem ratjuk múlott, de annyira nyomatták meccs közben a büdös csaló bronkózt, h muszáj kiemelnem, h az első pick6-nél szabálytalanság volt, a 4&1-ből semmi nem lett, pontosabban ők szereztek utána 7 pontot. Az illegal use of handsnél a kettőből az egyik az volt, ellenben a hosszabbításban Baldin elkapása nem volt meg, a flag Baielyre szánalom volt, és még számtalan hiba. Egyébként Carter DPI jogosságáról se vagyok 100%ig meggyőződve, meth a labdát nézte, de mindegy. Erre is arra is. még azt se mondom, h igazán rosszul jöttünk ki belőle, de a jedi trükkökből kicsit elegem volt már az eredménykövetőben, meg a mindenáron Brady-Manning kellből... Tudom, mi szabályosan nem nyerhetünk...
- Matt Prater. 4 millió fölött keres. A liga egyik ha nem a legpontatlanabb rúgója. Minthogy 35 yardról van a kickoff, és többnyire Mile Highon játszunk az erső lábának sincs akkora szerepe. Tavaly több meccset is megnyert nekünk, ezért támogattam marasztalását, de idén mondhatni semmi szükség nem volt rá. Amikor sérült volt, itt volt Hauschka, na ő pontosabb, ő is tud 50-ről rúgni. Vele lehet előrébb lennénk, pedig ő nem keres ilyen sokat...
- Peyton Manning 2 INT + 1 fumble. Legrosszabbkor mindkettő. Az elsőt mondjuk szabálytalanság előzte meg, DPI, vagy holding, a másik nagy baromság volt, de a hibáktól eltekintve se játszott jól. Egyáltalán nem. Mondhatni beszari volt. Az OT-ben valahogy nagyon nem éreztem h képesek lennénk pontot feltenni a táblára. Kínszenvedés volt a sok short gain. Oda Hillmannak 3 yardra, amikor vezetünk rendben vannak ezek, de egy ilyen kiélezett meccsen ennél többet kell mutatni. Nem baj, ha nem sikerül, de legalább próbálkozzunk.
- Champ Bailey élete legrosszabb meccsét játszotta. Ezen nincs mit szépíteni. Sebességben messze alulmaradt. A második félidőre többet zónáztak az LB-k is, h be tudjunk segíteni neki, ezért se lehetett olyan agresszív pass rush. Mondjuk én inkább azt a végét fogtam volna meg, h sokkal agresszív pass rush, h el kelljen dobni a labdát, mielőtt leszakadhatna Torey Smith. Az se biztos, h működött volna.
- Rahim Moore, hogy őszinte legyek azon az egy nagy hibán kívül sok rossz megmozdulás nem rémlik tőle, Bailey mindenképp rosszabb volt nála, de a meccset döntő hiba az övé sajnos. Ugyanakkor bazd meg, egyetlen dolgod, h mögötte legyél. Amúgy rossz ütemben ugrott fel és rossz szögben, el se hittem elsőre...
- Orlando Franklin átvette Ramirez szerepét. És Kuper se játszott valami jól. 3 sack, meg még egy amit visszafújtak, 2 illegal use of hands miatt. Amelyik tényleg az volt, az nem befolyásolta a sacket, szóval megúsztuk ugyan, de az OL attól még nem volt jó. Ott amúgy Cladyt verték meg szerintem.
- Rengeteg büntetés, meg se nézem mennyi, de úgy 100 köré saccolom. Sok momentum gyilkos szabálytalanság. Sack és 3&long helyett 1st down. odaszögezve a saját end zone-hoz és DPI. A sok holding az offenseben. Otthon játszottunk basszus... Érthetetlen, főleg h alapszakaszban nem volt ránk jellemző
- Gameplan, playcall, foxball, meg az ilyenek. Írtam már de még mindig nem békéltem meg fele. fél perc 2 időkérés, faszomnak térdeljük ki! És nagyon nem láttam amit alapszakaszban, h a védelem felállásához a lehető legjobb playt hívnánk. Moreno sérülése után rengeteg reménytelen futásunk volt. peyton Manninggel a center mögött miért nem lehet passzolni 3&1-re? Az egész úgy tűnt, mintha véletlenül a tavalyi playbookból készültünk volna.
- de itt a helye az egész csapatnak, kivéve néhány embert, Hollyday, Stokley, Woody, Adams.
Ja egyébként a hangulat nagyon ott volt. A közönség mindent megtett, meg volt a hangzavar, meg volt minden, csak kihasználni nem tudtuk.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
Hát még nekem, hiszen mindkét kedvenc csapatomat kiverte a ravens. És jövöhéten kénytelen a két nemszeretett csapat egyikének szurkolni. Meg hogy a hollòknak végre ne legyen ekkora szerencsjükDouble BCsak kíváncsiságból: hol és mi volt az a hatalmas szerencsénk?
A Broncos szurkereknek meg fel a fejjel, jó csapatotok van jövőre is sima PO és ott kis dolgokon múlnak a dolgok. Most nem jött ki, jövőre kijöhet a lépés.
több mint 13 éve
Én nem vagyok beszari, csak csalódott és pesszimista...Csalódott, mert úgy érzem, hogy hiába jobb ez a csapat, mint a tavalyi, annyival nem jobb, mint amennyit anyagilag és érzelmileg áldoztak érte. (tudom, sokak szerint nincs igazam, én így érzem)
A pesszimizmus pedig tapasztalatokból és a természetemből jön, én nem tudok bízni abban, hogy PM sérülés nélkül még 39-40 évesen is ehhez hasonló szinten fog tudni játszani, Champ-ről ma tisztán kiderült, hogy gondjai lesznek és Stokley se lesz már fiatalabb, ráadásul nincs olyan futónk, aki ne lenne üvegből és meccsenként hosszabb távon megbízhatóan 20-25-30 carry-t rá lehetne bízni...
Amit pedig nagy gondnak érzek már, az Fox, aki arra jó volt, hogy hozzon egy kis stabilitást és nyugalmat, de sajnos nem a mai kor embere és mivel egy HC váltás néha nagy káoszt hozhat (lásd JMD), ezért úgy látom, hogy se vele, se nélküle, mert ha megtartjuk, akkor se jutunk előre, de ha kidobjuk, akkor lehet, hogy még nagyobb lesz a baj...
Én nem most találom ki ezeket, aki olvasta a hozzászólásaimat, az tudhatja, én egész évben féltettem ezt a csapatot és magát a franchise-t, főleg az elmúlt hetekben és sajnos igazam lett. Ez most nem Tebow-ról szól, hanem a Broncos HOSSZÚ távú jövőjéről, amit egyre kevésbé látok biztosítottnak sajnos...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Egyelőre nem térek magamhoz ettől a meccstől. Csalódott is vagyok, meg élménnyel teli is, mert hogy emlékezetes meccset játszottunk, az biztos.Elemezgetésbe így éjnek idején nem mennék bele, le kell ennek üllepednie, hogy értelmesen lehessen elemezni, hogy mi történt. Egy biztos, hogy az első reakciók némelyikével nem értek egyet. Többekkel ellentétben szerintem az offense playcalling alapjában rendben volt, a defense is a meccs jelentős részében. Hogy miért, arra lesz majd még idő elmondani.
Másrészt az egyéni hibák a meccs részei. Egyet-egyet egy jó védelem, vagy offense is bármikor elkövethet. A három beszopott hosszú TD volt a sok. Főleg a harmadik a meccs végén, amikor a secondary-nak más feladata sem lett volna, mint a big play elkerülése. Ennyi hibát nem bírt el a csapat, egy ihletett állapotban játszó Ravens ellen.
A többit majd később. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
sőőőt, Moorenak a meccsen volt kb 2 hibájaaz egyik a végén egált ért
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 13 éve
Moore buta geci? Lehet, hogy te ezt mondtad, attól még nincs így...Ezt mondtam, PM-nél az életbenmaradásért ment (korábban kiemeltem, hogy hibás döntés clutch momentben), pont. PM többet ér ennél, SB potenciál, ennyi.Kiderül, szerintem/remélem az övé nem fog...Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Moore egy másodéves játékos. Hibázott? Igen. Más is? Igen. Ki kell dobni? Nagy baj lenne a csapatnál, ha ez így működne...StormSTÚgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.
pc_x
PM utolsó hibáját nem sikerült kijavítani és az már az életbenmaradásért ment. Azért is hulljon fej? Vagy a fumble-je miatt, amiből TD-t kaptunk és elvesztettük miatta az előnyt?
Moore nagyon sokat fejlődött idén, egy hiba miatt kidobni nagy hiba lenne szerintem, főleg mert lesz nagyobb lyuk is, mint S...StormST
Rahim Moore meg egy buta geci, ezt milliószor kifejtettük már vele kapcsolatban. pc_x
Moore-nak első évében nem ment, meg is fizette az árát, de idén egyáltalán nem volt rá panasz eddig a meccsig, szépen tette a dolgát, ott volt, ahol lennie kellett és élt a kapott lehetőséggel...
PM többet ér, pont ezért is nagyítódnak fel a hibái, mert Moore-tól benne van a pakliban, PM-től meg nem lenne szabad, hogy benne legyen, pont azért, mert ő PM...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Hát még nekem, hiszen mindkét kedvenc csapatomat kiverte a ravens. És jövöhéten kénytelen a két nemszeretett csapat egyikének szurkolni. Meg hogy a hollòknak végre ne legyen ekkora szerencsjükNos ha azt vesszük, hogy ez az év még csak az összeszokásról kell szóljon, akkor bőven nem történt tragédia. No 1. Seed, senki se számított rá. Még pár ember kell a csapatba, és meglehet a fejlődésflzoliEzt nem is vitatjuk 😊 de azért, az érzés szarpc_x
több mint 13 éve
sztem várj az elemzéssel holnapig Black, nehogy eltűnjön a csalódott írkálásban
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 13 éve
Biza, szar. Bár sajnos a Coltsos időkből már hozzászokhattam. És ahogy mondtad is, PM jelenléte automatikus SB esélyesség teszi majd a csapatot pár évig mégNos ha azt vesszük, hogy ez az év még csak az összeszokásról kell szóljon, akkor bőven nem történt tragédia. No 1. Seed, senki se számított rá. Még pár ember kell a csapatba, és meglehet a fejlődésflzoliEzt nem is vitatjuk 😊 de azért, az érzés szarpc_x
több mint 13 éve
Szerintem a fumble nem az ő hibája volt, rányomták a két falembert, és meg is ütötték a kezét közbe. Ez benne van sajnos. Az INT már más tészta, az tényleg újonc hiba volt. Csúnya volt. De én továbbra sem értem, mért kell ennyire beszarinak lenni hazai pályán. Egy 18 milliós jövőeli HOF QB-val a csapatodbanKiderül, szerintem/remélem az övé nem fog...Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Moore egy másodéves játékos. Hibázott? Igen. Más is? Igen. Ki kell dobni? Nagy baj lenne a csapatnál, ha ez így működne...StormSTÚgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.
pc_x
PM utolsó hibáját nem sikerült kijavítani és az már az életbenmaradásért ment. Azért is hulljon fej? Vagy a fumble-je miatt, amiből TD-t kaptunk és elvesztettük miatta az előnyt?
Moore nagyon sokat fejlődött idén, egy hiba miatt kidobni nagy hiba lenne szerintem, főleg mert lesz nagyobb lyuk is, mint S...StormST
több mint 13 éve
Nos ha azt vesszük, hogy ez az év még csak az összeszokásról kell szóljon, akkor bőven nem történt tragédia. No 1. Seed, senki se számított rá. Még pár ember kell a csapatba, és meglehet a fejlődésflzoliEzt nem is vitatjuk 😊 de azért, az érzés szar

több mint 13 éve
Ezt mondtam, PM-nél az életbenmaradásért ment (korábban kiemeltem, hogy hibás döntés clutch momentben), pont. PM többet ér ennél, SB potenciál, ennyi.Kiderül, szerintem/remélem az övé nem fog...Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Moore egy másodéves játékos. Hibázott? Igen. Más is? Igen. Ki kell dobni? Nagy baj lenne a csapatnál, ha ez így működne...StormSTÚgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.
pc_x
PM utolsó hibáját nem sikerült kijavítani és az már az életbenmaradásért ment. Azért is hulljon fej? Vagy a fumble-je miatt, amiből TD-t kaptunk és elvesztettük miatta az előnyt?
Moore nagyon sokat fejlődött idén, egy hiba miatt kidobni nagy hiba lenne szerintem, főleg mert lesz nagyobb lyuk is, mint S...StormST
Rahim Moore meg egy buta geci, ezt milliószor kifejtettük már vele kapcsolatban.

több mint 13 éve
Nos ha azt vesszük, hogy ez az év még csak az összeszokásról kell szóljon, akkor bőven nem történt tragédia. No 1. Seed, senki se számított rá. Még pár ember kell a csapatba, és meglehet a fejlődés
több mint 13 éve
Johnny Firpo
125
a 2. után viszont én voltam csalódottNegritisReméljük itt is hasonló lesz a forgatókönyv... Mondjuk jövőre, a konferencia döntőben.
több mint 13 éve
Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Egy 2. körös másodéves játékost nem rúgsz ki, egy meccset eldöntő hiba miatt. Lehet h hullottak már érte fejek, de akkor minden lefejezés hiba volt...
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.
pc_x
Ráadásul számtalan bűnbak volt ma, mindjárt össze is szedem...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
Kiderül, szerintem/remélem az övé nem fog...Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Moore egy másodéves játékos. Hibázott? Igen. Más is? Igen. Ki kell dobni? Nagy baj lenne a csapatnál, ha ez így működne...StormSTÚgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.
pc_x
PM utolsó hibáját nem sikerült kijavítani és az már az életbenmaradásért ment. Azért is hulljon fej? Vagy a fumble-je miatt, amiből TD-t kaptunk és elvesztettük miatta az előnyt?
Moore nagyon sokat fejlődött idén, egy hiba miatt kidobni nagy hiba lenne szerintem, főleg mert lesz nagyobb lyuk is, mint S...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
DJ szerintem csak pár snap-et lehetett fönt a meccsen. Von sajnos még mentálisan nem elég érett, hogy vezére legyen a D#-nek. Doom meg, hát ő egy izomagy
több mint 13 éve
Nem akarom ismételni magam. A többiek hibáit kijavítottuk és/vagy az előny megszerzéséhez kellettek.Moore egy másodéves játékos. Hibázott? Igen. Más is? Igen. Ki kell dobni? Nagy baj lenne a csapatnál, ha ez így működne...StormSTÚgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Ilyen hibákért nem egyszer hulltak már fejek.

több mint 13 éve
Nem sokat ér Von se, ha állandóan 2 emberrel verekszik, márpedig ma ez volt, de nem egyszer láttam coverage-ben is, ami alapból nem az erőssége...nem is értettem, hogy a sec nálatok mit művelt ma végig. Sokat mondok, 5 különböző route-ot ha futottak ma a Ravens elkapók, legnagyobb playek mind sima előredobálásból jöttek. Másik ami nem tiszta a védelemmel kapcs, hogy hova lett a passrush? Hova lett a bajor tehetség? (Herr von Miller) Szerintem itt több minden szétesett, Manning csak a jéghegy csúcsa volt.Amadeus91Úgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
Rossz volt a gameplan, de teljesen. Mert ha azért hagytuk volna száradni a secondary-t, mert erőltetjük a pass rush-t, akkor értettem volna, de így teljes káosz volt az egész...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Mondjuk abból volt 1-2 kamu, de az biztos, hogy sok volt a hiba fejben, ezen a téren is...csak én haragszom Doomra?Nem csak ő, 10+ szabálytalanság volt a csapatnál. Mintha jobban idegesített volna minket a Mile High...flzoli
rengeteg idióta offside-ja volt ami 3&5+ból csinált 3&rövidet
és amúgy se volt valami jóNegritis
Doom csinált ilyet szezon közben is, általában amikor kezdett frusztrált lenni, mert nem volt blitz, nem kapott segítséget és így nem tudott igazán élni a pályán. Ezt kezelni kell, az biztos, de ez szerintem nem rajta ment el, én rá nem vagyok különösebben dühös...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Nagyon sajnálom srácok, sok erőt kívánok ennek a feldolgozásához, kb. olyan érzésetek lehet mint nekem az első Milan-Pool Bl. döntő után... Ami elromolhatott, az el is romlott. Néha ilyen a sport. Fel a fejjel, jövőre és utána is nyerhettek még, sima contender a csapat, akkor is ha ma a mellékelt ábra nem feltétlenül ezt mutatta.Johnny Firponekem az a meccs egy élmény volt 😀 a labda jó oldalán voltam 😀
a 2. után viszont én voltam csalódott
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 13 éve
nem is értettem, hogy a sec nálatok mit művelt ma végig. Sokat mondok, 5 különböző route-ot ha futottak ma a Ravens elkapók, legnagyobb playek mind sima előredobálásból jöttek. Másik ami nem tiszta a védelemmel kapcs, hogy hova lett a passrush? Hova lett a bajor tehetség? (Herr von Miller) Szerintem itt több minden szétesett, Manning csak a jéghegy csúcsa volt.Úgy hogy Moore győztes helyzetben, mérkőzés vége előtt nem volt képes egyetlen dolgot megtenni, hátul maradni. A safety az egyik legbutább poszt. Mert addig a pontig legalább győztes helyzetben voltunk. Ennyi.OK, de akkor basszuk ki Manning-et is, ugyanúgy clutch helyzetben hibázott...JC repült. Még valaki?shawnkaRahim Moorepc_x
Meg igazából kaptunk róla 2 TD-t meg egy game-loosing FG-t...
Vagy Champ-et... Vagy Prater-t... Vagy McCoy-t... Vagy Fox-ot... Vagy Elway-t...
Hogy is van ez? 😛StormST
pc_x
több mint 13 éve
Amikor téma volt, hogy hova is kéne erősíteni nyáron, nem tudtunk dülőre jutni 😊. Na most lesz majd jópár lyukas poszt a csapatban 😊