New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 13 éve
Nézd, én egyszerűen csak leírtam rögtön első élményből azt ahogy a meccset láttam. A cikk alapján úgy tűnik, hogy nem voltam egyedül a véleményemmel. Legalábbis elég valószínűtlen, hogy velem akarna vitába szállni. 😊 Nyilván a sajtóban is jelentek meg az enyémhez hasonló vélemények, és azzal vitatkozik. Nos, tegye. Mindenesetre sok értelmét nem látom elővenni 1-2 playt és abból következtetéseket levonni. Nyilván lehet man coverage-re példát találni az említett időszakban, ahogy - biztos vagyok benne - a fordítottjára is lehetne találni, hiszen a védelmek akár playről playre is váltanak, ha az offense máshogy áll fel. Ettől még összességében lehet egy alapfelfogás ami szerint játszanak. Szóval én maradok annál amit a saját szememmel láttam és éreztem. De természetesen a véleményem csak egy vélemény, szabad vele egyet-nem-érteni. 😊Ahogy a Niners man-2-man-ről átváltott coverbe, a Pats elkezdte termelni a yardokat és a pontokat. És amikor visszaváltottak a végén újra man-2-man-be, két meccs végi döntő drive nem jött össze. Abban egyetértünk, hogy Harbaugh ezt elbénázta rendesen. 😊Itt egy elemzés (igaz, hogy a bleacher-ről, de a szerző - Dumonjic - rendszeres elemzője a New York Times blog-jának), ahol egyértelműen a no huddle beindulását tartják a 28 pontos rohanást. Érdemes megnézni a Hernandez elkapás képeit, színtiszta emberfogás.
peterk2005
Még egy mondatot kiemelek: "There were many plays which the 49ers did go back to their original game plan of playing man coverage across the board, but it didn't prove to be as effective as early on."
bleacherreport.com/articles/1447897-breaking-down-how-the-new-england-patriots-shredded-the-49ers-defensetomi-tomi
Jelentősége úgy sincs, a meccs már múltidő, a jövő időben pedig az esetleges SB-ig úgysem jön szembe a Ninershez hasonló védelem. Ami érdekesebb kérdés, hogy azok a védelmek, amelyek szembe jöhetnek, mit lehetnek képesek mutatni. Mondjuk a Steelers-é, vagy a Broncos-é. Mindkettő erős #D, de egész másként, mint a Niners-é, sőt még egymástól is eltérőek. Nektek ezek a potenciális machupok sokkal fontosabbak most, úgy gondolom. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Ha a Ravens elleni hitehagyott PO zakót vesszük mércének, akkor szembetűnő a különbség és az előrelépés, de ha csak az első negyedben él a lehetőségeivel a 9ers, akkor a második félidőre már kis túlzással nem lett volna mit megmenteni.DoMSzigorúan a hétvégi meccsel kapcsolatban: szerintem az időjárás most nagyon ellenünk volt. A nagy eső biztos belejátszott az amúgy nagyon megbízható támadóegység labdavesztéseibe, illetve az első félidős döcögésébe. Ha 5 fokkal hidegebb van, akkor más a helyzet, de így a 49ers védelmének kifejezetten jól jött. Az más kérdés, hogy a mi def-ünket miért nem "erősítették" annyira a körülmények. A PO-ben valószínűleg nem talákozunk már ilyen idővel, vagy hó lesz, vagy fedett pálya.
Amúgy Seattleben is szakadt az eső, és a támadóegység ott sem volt a csúcson, finoman szólva. Érdekes, hogy ilyen kor kéne nagyon futni, és nem ment, illetve, ha ment akkor fumble lett. Ezen van mit javítani, de mint feljebb montam, kétlem, hogy még egyszer szembekerülünk hasonló helyzettel a szezonben.
több mint 13 éve
A first round bye fontossága statisztikailiag a Pats számára az adott szezon Superbowl részvételét illetően a Brady-érában:Megvolt a bye: 5-1
Nem volt meg a bye: 0-3.
Nem semmi adat, hogyha megvolt az elsőkörös szabad hétvégénk, akkor több, mint 83 %-ban SB-t játszottunk. Ha kellett játszanunk a wild card hétvégén, Brady még nem jutott döntőbe. Továbbá kétszer kaptunk ki idegenben a rájátszásban, egyszer a Mile Highon, egyszer pedig Peyton Manning ellen...
Szóval lehet, hogy a hétvégén több is veszett, mint egy nagy meccs. Én nagyon drukkolok, hogy legyen egy csodás Chiefs feltámadás és/vagy egy bika Vikings és Colts csapat az utolsó két hétre.
több mint 13 éve
A Jags és a Phins ellen már látni fogjuk a jeleket.tomi-tomiAttól tartok, ez csak akkor fog kiderülni, ha megint találkoznak egy olyan front7-nel amelyik simán lemossa a támadófalat a LOS-nál.
Pont ez a baj a Jags és 'fins elleni vagy hozzájuk hasonló erőt képviselő csapatok elleni meccsel. A támadók rendre korán meg fogják szerezni az előnyt, ami után a védelem is felszabadultabb, az ellenfél görcsösebb, ami biztos ki nem kényszerített hibá(ka)t fog szülni --> lesz megnyugtató előny. Akkor beindul a futójáték is a motivációt, hitet vesztett, fáradt védelem ellen és mindenki happy.
Még a 9ers meccs előtt írtam a pats.hu egyik hozzászólásába, hogy szeretném, ha szoros végig kiélezett meccs legyen az SNF, hogy végre kiderüljön, hogy mit tesz a csapat ilyen helyzetben egy egész meccsen keresztül. Hogyan reagálnak a játékos, edzők stb. Ez alapján, ahogy a cikk is írta, a második félidőben be tudott indulni a no-huddle, amitől megzuhant a védelem frissesége. Ha a Ravens elleni hitehagyott PO zakót vesszük mércének, akkor szembetűnő a különbség és az előrelépés, de ha csak az első negyedben él a lehetőségeivel a 9ers, akkor a második félidőre már kis túlzással nem lett volna mit megmenteni.
több mint 13 éve
szerintem a pálya szélén lévőkre gondolA pilácstorony a híddal, elforgatva hajszárítónak stilizálva
www.mdwallpapers.com/gallery/wallpapers_8/gillette_stadium_wallpaper_1920x1080.jpgsutianap
Amennyire én tudom, az Boston egyik jelképének, a Longfellow Bridge-nek a stilizált képe, és a stadion emblémája, nem a Patriots-é. Ez a híd van hátul, az egyik endzone mögött is kialakítva, a világító toronnyal. A világítótorony pedig azért van, egyrészt mert a hídon is van, másrészt pedig MA a világítótornyok állama, rengeteg van belőle a part mentén a gyakori(és régebben radar nélküli) hajóforgalom miatt.
Ez a híd: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/11/Longfellow-Cambridgeside.jpg/800px-Longfellow-Cambridgeside.jpg
Köszönöm!
több mint 13 éve
Jó a cikk, de a következtetései egyáltalán nem nyugtatnak meg és összességben is még mindig nem találok pozitívumot a meccsben Lloyd produkcióján kívül.DoMTegnap néztem csak meg a meccset. Nekem is ugyanez az érzésem. Nem sok pozitívumot láttam.
Szép és jó, hogy így feljöttünk. Csak pont akkor nem sikerült semmi, amikor a legjobban kellett volna.
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 13 éve
Az a húsz perc számomra pozitívum. Ekkora hátrányból (amely teljesen jogos volt, kb. úgy jártunk, mint ellenünk a Jets és a Texans) így felépülni kevés csapat tudott volna egy valóban elit csapat ellen.Itt egy elemzés (igaz, hogy a bleacher-ről, de a szerző - Dumonjic - rendszeres elemzője a New York Times blog-jának), ahol egyértelműen a no huddle beindulását tartják a 28 pontos rohanást. tomi-tomiJó a cikk, de a következtetései egyáltalán nem nyugtatnak meg és összességben is még mindig nem találok pozitívumot a meccsben Lloyd produkcióján kívül.DoM
Ami engem aggaszt: a védelem megint nyelte a big play-eket és TD-ket. Ismét egy NFC West újonc QB-tól. Ennyire scout-olható a védelmünk? Arrington ennyire alkalmatlan vonal melletti CB-nek? (Bár az ő TD-ja a tavalyi Ravens elleni Smith vs. Moore TD-t idézte.)
Támadó oldalon nem feltétlen a négy TO (ilyet nem fogunk egyhamar látni), hanem az első félidős produkció. Szerintem túl sokáig erőltettük a 3 WR - 1 TE-es felállást, sokkal hamarabb kellett volna reagálni és intenzívebben kellett volna használni 2 TE-et.
Egyáltalán, túl nagy volt a reakció időnk a 49ers akcióira, voltak érthetetlen play-hívások; az edzői stáb is vastagon benne van a vereségben.
Összességében a meccs utóhatásai fognak dönteni, hogyan fogja a csapat feldolgozni a tanulságokat. Tudja-e dobbantónak használni és komoly SB esélyesként játszani, vagy fog egy kontrát és beleáll a földbe. A Jags és a Phins ellen már látni fogjuk a jeleket.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Itt egy elemzés (igaz, hogy a bleacher-ről, de a szerző - Dumonjic - rendszeres elemzője a New York Times blog-jának), ahol egyértelműen a no huddle beindulását tartják a 28 pontos rohanást. tomi-tomiJó a cikk, de a következtetései egyáltalán nem nyugtatnak meg és összességben is még mindig nem találok pozitívumot a meccsben Lloyd produkcióján kívül.
több mint 13 éve
Ahogy a Niners man-2-man-ről átváltott coverbe, a Pats elkezdte termelni a yardokat és a pontokat. És amikor visszaváltottak a végén újra man-2-man-be, két meccs végi döntő drive nem jött össze. Abban egyetértünk, hogy Harbaugh ezt elbénázta rendesen. 😊Itt egy elemzés (igaz, hogy a bleacher-ről, de a szerző - Dumonjic - rendszeres elemzője a New York Times blog-jának), ahol egyértelműen a no huddle beindulását tartják a 28 pontos rohanást. Érdemes megnézni a Hernandez elkapás képeit, színtiszta emberfogás.
peterk2005
Még egy mondatot kiemelek: "There were many plays which the 49ers did go back to their original game plan of playing man coverage across the board, but it didn't prove to be as effective as early on."
bleacherreport.com/articles/1447897-breaking-down-how-the-new-england-patriots-shredded-the-49ers-defense
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Amennyire én tudom, az Boston egyik jelképének, a Longfellow Bridge-nek a stilizált képe, és a stadion emblémája, nem a Patriots-é. Ez a híd van hátul, az egyik endzone mögött is kialakítva, a világító toronnyal. A világítótorony pedig azért van, egyrészt mert a hídon is van, másrészt pedig MA a világítótornyok állama, rengeteg van belőle a part mentén a gyakori(és régebben radar nélküli) hajóforgalom miatt.A pilácstorony a híddal, elforgatva hajszárítónak stilizálvaszerintem a pálya szélén lévőkre gondolSziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?roniadihúúúhaaa
az a patriots emblémasapka
www.mdwallpapers.com/gallery/wallpapers_8/gillette_stadium_wallpaper_1920x1080.jpgwinston
sutianap
Ez a híd: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/11/Longfellow-Cambridgeside.jpg/800px-Longfellow-Cambridgeside.jpg
több mint 13 éve
fenét hajszárító a Baljós Árnyakból a kis Anakin Skywalker hajójának a szárnya + hajtómű 😀
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 13 éve
A pilácstorony a híddal, elforgatva hajszárítónak stilizálvaszerintem a pálya szélén lévőkre gondolSziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?roniadihúúúhaaa
az a patriots emblémasapka
www.mdwallpapers.com/gallery/wallpapers_8/gillette_stadium_wallpaper_1920x1080.jpgwinston

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
szerintem a pálya szélén lévőkre gondolSziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?roniadihúúúhaaa
az a patriots emblémasapka
www.mdwallpapers.com/gallery/wallpapers_8/gillette_stadium_wallpaper_1920x1080.jpg
több mint 13 éve
Főnözés?Sziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?roniadihúúúhaaa
az a patriots emblémasapka

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Sziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?roniadihúúúhaaa
az a patriots embléma
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
Én nem a lelkileg megtörte kifejezést használnám, de valami hasonló. Kevés sportágat ismerek, amely ennyire momentum "függő" lenne (szerintem a szakaszoltsága miatt).A momentum fontos, de annál a csapatnál amelyik 31-3-ról feláll, nincs értelme ilyesmiről beszélni. Legalábbis akkor, ha azt állítjuk, hogy a felálló csapat a saját erejéből áll fel, az ellenfél "bénázása" (legyen taktikai vagy on-field bénázás) nélkül. Az általad összeszedett adatok a tényen nem változtatnak: Ahogy a Niners man-2-man-ről átváltott coverbe, a Pats elkezdte termelni a yardokat és a pontokat. És amikor visszaváltottak a végén újra man-2-man-be, két meccs végi döntő drive nem jött össze. Abban egyetértünk, hogy Harbaugh ezt elbénázta rendesen. 😊
A prevent Def. benyelt játékai TD drive-onként: 17 yard, 22 yard (büntetés miatt visszahívva), 15 yard; 20 yard, 41 yard; 15 yard, 38 yard DPI; 53 yard, 13 yard. Ha ez volt a prevent Def, akkor elbénázták rendesen.tomi-tomi
Hiába bátorítod magad, ez a Pats még a Mile High-on is megakad PM torkán. 😀tomi-tomiEttől én is tartok, hidd el. 😊 Majd meglátjuk.
A tegnapi meccsel kapcsolatban mindenesetre nem ezért írtam amit írtam, hanem mert egy érdekes, emlékezetes meccs volt, és ezért van véleményem róla. (A múlt heti Texans meccsen pl. a 2. negyed után elaludtam, véleményem se volt róla, a végeredményen való meglepődésen kívül. 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Sziasztok! Ha volt már kérdés, akkor bocs érte, de tudja valaki, hogy a térfeletek közepén mit ábrázol az a "hajszárító"-szerű grafika?
több mint 13 éve
Nem értem ezt a hihetetlen félelmet a Denvertől. Könnyű schedule, 0 győzelem komoly csapatok ellen. Nyilván jobb lenne velük otthon találkozni, de azért messze nem a verhetetlen kategóriát képviselik.ImithekingUgyanezt olvasom a "kinti" hivatalos Denver fórumban a Pats-el kapcsolatban, és a Pats fórumban a Denverrel kapcsolatban is. 😀
A Pats is összesen 5 komolyabb csapattal játszott: Ravens, Broncos, Seahawks, Texans, Niners. Ebből az ötből háromtól kikapott, a maradék kettőt pedig akkor verte, amikor azoknak a formája épp gödörben volt (Broncos az év elején, Texans az utóbbi hetekben).
A Denver is 5 komolyabb csapattal játszott: Steelers, Falcons, Patriots, Texans, Ravens. (A Saints-et nem vettem bele a rekordja miat.) Ebből az ötből a Denver is 3-tól kapott ki, és 2-t akkor vert, amikor nem a legjobb formáját hozta (Steelers év elején, Ravens mostanában).
Szóval ha a Broncosra azt mondod, hogy gyenge schedule és nulla győzelem, akkor ugyanezt a Pats-re is el lehet mondani. Az igazság meg szerintem az, hogy mindkettő igen csak jó csapat, és egyik se szeretne a másikkal játszani, amíg nem muszáj. De valószínűleg muszáj lesz, ezért kell a szurkolói önbizalomnövelés, ilyen kijelentésekkel. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Én nem a lelkileg megtörte kifejezést használnám, de valami hasonló. Kevés sportágat ismerek, amely ennyire momentum "függő" lenne (szerintem a szakaszoltsága miatt).Harbaugh akkor lett volna hülye, ha csak 31-24 után állt volna vissza az eredeti védekezésre. Látszott az arcán, hogy nagyjából fogalma sem volt, hogy mi történik. Meggyőződésem, hogy ha nincs a nagy visszahordás és rögtön utána big play TD, akkor minden hacacáré nélkül hozza a Pats Off. az 5. TD-t.tomi-tomiÉs így miért nem hozta azt az 5. TD-t? Csak azt ne mondd, hogy azért, mert az lelkileg megtörte a csapatot, mert röhögnöm kell. 😀 Volt még több, mint 6.5 perc, nem indokolta semmi, hogy ne csináljon az #O még akár 2 TD-t is, azzal a lendülettel amibe került. De nem így történt, hanem a következő 2 drive-ban összesen 1 1st-down jött össze. Aztán a harmadikban, az utolsó 2 percen belül - amikor megint visszaállt a Niners coverbe, preventbe (ekkor már joggal) -, akkor hirtelen megint összejött egy 60 yardos FG drive 1 perc alatt...
Egyszerűen a tegnapi SF man-2-man defense ezek között a körülmények között túl nagy falat volt. Lehet, hogy jövő héten nem lenne, de tegnap az volt. Harbaugh érdeme volt a remek kiinduló taktika, a Niners kiváló felkészítése a Pats offense-re (és defense-re is a hosszú passz hívásokkal!), de az ő nagy hibája volt a védekezés váltás is 31-3 után. Előfordul, a zseni-közeli emberek húznak időnként ilyent, néha "túlgondolják" a dolgot. Gondolom nem kell említenem a 4&2-t példaként. 😊
peterk2005
A prevent Def. benyelt játékai TD drive-onként: 17 yard, 22 yard (büntetés miatt visszahívva), 15 yard; 20 yard, 41 yard; 15 yard, 38 yard DPI; 53 yard, 13 yard. Ha ez volt a prevent Def, akkor elbénázták rendesen.
Utána az egyik drive-ot két sack-kel ölték meg, az utolsót meg szerintem TB és Lloyd ill. Woodhead rontotta el, mindkét passznál méterekre voltak a védők.
A 4th&2 egy teljesen más történet. Elég sokszor elemezték, hogy a döntés a lehető legjobb volt, a végrehajtás volt (picit) hibás. Ha Faulk kezében nem billen meg a labda egy tizedmásodpercre, akkor ma mindenki BB zsenijét emlegetné - pozitívan. 😀
Hiába bátorítod magad, ez a Pats még a Mile High-on is megakad PM torkán. 😀
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
lényegében erre céloztam, hogy vhogy mindig ott ér el minket a fordulat. sajnosén meg azon a véleményen vagyok, hogy a 49-esek győzelmét ellenünk annyira kell csak komolyan venni, hogy ha mi is csináljuk a labdavesztéseket, könnyen bajba kerülünk a meccsen. Most ebből ők jöttek ki jól. Ennyi. Mondjuk ha viszont azt nézem, hogy az ilyen meccsek mindig a PO-ban vannak nekünk akkor az figyelmeztető.mascheranoEz az amiről sose tudni, hogy hogy alakul mielőtt megtörténik. 😊 A Pats #D egy opportunista védelem, amelyiknek az egyik legerősebb fegyvere a turnover gyártás. De azért az, hogy a csapat eddig 41 fumble-t erőszakolt ki, miközben csak 13-at szenvedett el, és +22 TO mutatóval áll, az statisztikailag "nem normális" kategória, ennyit nincs az a védelem ill. támadósor, ami tervezetten/gyakoroltan képes csinálni, ebben már jó adag szerencse is van. De az ilyen szerencsesorozatokról sose tudni, hogy meddig tartanak. Elképzelhető, hogy pechetek lesz, jön a playoff és a sors keze pofán ver, de az is elképzelhető, hogy nem így lesz. Volt már erre is példa, a 2009-es Saints védelem hasonló volt, és mindvégig kitartott a "szerencse faktor".
(Náluk is bekövetkezett a fordulat persze, 2010-től meg se közelítették a 2009-es évet, de nem hiszem, hogy WhoDat-éknál annyira bánják 2009 fényében. 😊 )
peterk2005
:: HIBÁS KÉP ::
több mint 13 éve
én meg azon a véleményen vagyok, hogy a 49-esek győzelmét ellenünk annyira kell csak komolyan venni, hogy ha mi is csináljuk a labdavesztéseket, könnyen bajba kerülünk a meccsen. Most ebből ők jöttek ki jól. Ennyi. Mondjuk ha viszont azt nézem, hogy az ilyen meccsek mindig a PO-ban vannak nekünk akkor az figyelmeztető.mascheranoEz az amiről sose tudni, hogy hogy alakul mielőtt megtörténik. 😊 A Pats #D egy opportunista védelem, amelyiknek az egyik legerősebb fegyvere a turnover gyártás. De azért az, hogy a csapat eddig 41 fumble-t erőszakolt ki, miközben csak 13-at szenvedett el, és +22 TO mutatóval áll, az statisztikailag "nem normális" kategória, ennyit nincs az a védelem ill. támadósor, ami tervezetten/gyakoroltan képes csinálni, ebben már jó adag szerencse is van. De az ilyen szerencsesorozatokról sose tudni, hogy meddig tartanak. Elképzelhető, hogy pechetek lesz, jön a playoff és a sors keze pofán ver, de az is elképzelhető, hogy nem így lesz. Volt már erre is példa, a 2009-es Saints védelem hasonló volt, és mindvégig kitartott a "szerencse faktor".
(Náluk is bekövetkezett a fordulat persze, 2010-től meg se közelítették a 2009-es évet, de nem hiszem, hogy WhoDat-éknál annyira bánják 2009 fényében. 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Harbaugh akkor lett volna hülye, ha csak 31-24 után állt volna vissza az eredeti védekezésre. Látszott az arcán, hogy nagyjából fogalma sem volt, hogy mi történik. Meggyőződésem, hogy ha nincs a nagy visszahordás és rögtön utána big play TD, akkor minden hacacáré nélkül hozza a Pats Off. az 5. TD-t.tomi-tomiÉs így miért nem hozta azt az 5. TD-t? Csak azt ne mondd, hogy azért, mert az lelkileg megtörte a csapatot, mert röhögnöm kell. 😀 Volt még több, mint 6.5 perc, nem indokolta semmi, hogy ne csináljon az #O még akár 2 TD-t is, azzal a lendülettel amibe került. De nem így történt, hanem a következő 2 drive-ban összesen 1 1st-down jött össze. Aztán a harmadikban, az utolsó 2 percen belül - amikor megint visszaállt a Niners coverbe, preventbe (ekkor már joggal) -, akkor hirtelen megint összejött egy 60 yardos FG drive 1 perc alatt...
Egyszerűen a tegnapi SF man-2-man defense ezek között a körülmények között túl nagy falat volt. Lehet, hogy jövő héten nem lenne, de tegnap az volt. Harbaugh érdeme volt a remek kiinduló taktika, a Niners kiváló felkészítése a Pats offense-re (és defense-re is a hosszú passz hívásokkal!), de az ő nagy hibája volt a védekezés váltás is 31-3 után. Előfordul, a zseni-közeli emberek húznak időnként ilyent, néha "túlgondolják" a dolgot. Gondolom nem kell említenem a 4&2-t példaként. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Az nem lett volna járható út,h DMC visszamegy CB-be és visszaáll a Chung,Gregory safety páros? Már Dennard sérülése után gondoltam.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 13 éve
mondjuk az tény hogy a "nagy meccseken" sose hozzánk pattognak a labdák pl tavalyi SB döntőn sem.manuszka86Akkor meg már inkább ilyenkor legyen pechünk
