New York Giants
50 feliratkozó
több mint 15 éve
Hát jah, de úgyis lesznek meglepetések pro és kontra ahogy az eddigi szakaszban is voltak, meg mindig is szoktak, úgyh nehéz így előre kiszámolni. A lényeg, h versenyben vagyunk és pillanatnyilag mi vagyunk a legjobb formában a csoportban ez nem kérdéses. A Lions ellen folytatni kell a menetelést, hazai pályán nem kaphatunk ki tőlük, az nagy blama lenne. Aztán a BYE után jöhetnek a csoportrangadók ahol kb minden meccs duplán számít majd. Kicsit furcsa, h ennyire későn kezdünk a csoportellenfelek ellen, remélem jól jövünk ki ebből.SzeszeA bye előtt még lesz egy hétfő esti rangadó Dallasban, idén először láthatjuk majd a Sport TV-n a Dallast. Ha ezt sikerülne hoznunk, akkor azt sem bánnám, ha utána 3 héttel kikapnánk tőlük. Persze hozhatnánk mind a kettőt is 😊
több mint 15 éve
http://www.nfl.com/gamecenter/2007112506/2007/REG12/vikings@giantsHát a Minnesotának már nagyon kijárna egy verés...Szesze5 non-divisional meccs van hátra, a realitás 3-2, szerintem kikapunk minnesotában és GB-benGB-MIN közöl egyiket megcsípjük!ironroy
összesen 6-4 lesz, erre jön rá a 6 div meccs, azaz a nagy lutri, 50%-al is 9-7, ami a kiegyensúlyozott ligát tekintve esélyes a PO-hoz, 10-6 pedig csoportgyőzelmet is hozhatvittore
Ezen meccs miatt mindenképp!



több mint 15 éve
Szerintem nagyon jól összerakta őket. Schaubnak nem volt ideje passzolni 3-4 mp-re gondolok, az elkapóinak szintén nem volt ideje szabaddá válni. Tetszik ez a rendszer. Tavaly Mcnabb addig ácsorgott a zsebben amíg Jackson körbefutotta a pályát. Idén ennek nyoma sincs. A futás ellen meg döbbenetes a csapat. Azért csak összeállítottak egy megfelelő LB sort.nem akarok dicsekedni de tavaly erre nem volt példa:hát igen, igazából az a kurvára nagy kérdés, h tavaly hogy lehettünk ennyire ótvarok... mert előtte lévő 2 évben a védelmünk azért baromi jó volt. Na mind1, remélem visszataláltunk a helyes útra végre.
Total Defense :244.6 a legkevesebb kapott yard a ligában
Passing Def: 146 a legkevesebb kapott passzolt yard a ligában
és a 3. legtöbb sack 19, Titans vezet 22-velironroy
Nem akarom Fewell érdemeit kisebbíteni mert eddig fasza munkát végez, de mondjuk eléggé ideális szitu volt most egy védőkoord-nak hozzánk jönni, mert azt lehetett tudni h ebben a játékosállományban marha nagy potenciál van, "csak" össze kell rakni őket. Úgy néz ki sikerülni fog.Szesze
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 15 éve
Hát a Minnesotának már nagyon kijárna egy verés...5 non-divisional meccs van hátra, a realitás 3-2, szerintem kikapunk minnesotában és GB-benGB-MIN közöl egyiket megcsípjük!ironroy
összesen 6-4 lesz, erre jön rá a 6 div meccs, azaz a nagy lutri, 50%-al is 9-7, ami a kiegyensúlyozott ligát tekintve esélyes a PO-hoz, 10-6 pedig csoportgyőzelmet is hozhatvittore
több mint 15 éve
5 non-divisional meccs van hátra, a realitás 3-2, szerintem kikapunk minnesotában és GB-benGB-MIN közül egyiket megcsípjük!
összesen 6-4 lesz, erre jön rá a 6 div meccs, azaz a nagy lutri, 50%-al is 9-7, ami a kiegyensúlyozott ligát tekintve esélyes a PO-hoz, 10-6 pedig csoportgyőzelmet is hozhatvittore
több mint 15 éve
5 non-divisional meccs van hátra, a realitás 3-2, szerintem kikapunk minnesotában és GB-benSztem 9-7 nem lesz elég a PO-hoz, csak ha nyerjük vele a csoportot amire szintén kicsi az esély. muszáj lenne legalább a 10-6-ot elérni valahogy.
összesen 6-4 lesz, erre jön rá a 6 div meccs, azaz a nagy lutri, 50%-al is 9-7, ami a kiegyensúlyozott ligát tekintve esélyes a PO-hoz, 10-6 pedig csoportgyőzelmet is hozhatvittore
több mint 15 éve
most tényleg vagy ennyire kibaszott balfasz volt Sheridan D rendszere vagy... nincs vagy, ennyire szar volt😀nem akarok dicsekedni de tavaly erre nem volt példa:hát igen, igazából az a kurvára nagy kérdés, h tavaly hogy lehettünk ennyire ótvarok... mert előtte lévő 2 évben a védelmünk azért baromi jó volt. Na mind1, remélem visszataláltunk a helyes útra végre.Szesze
Total Defense :244.6 a legkevesebb kapott yard a ligában
Passing Def: 146 a legkevesebb kapott passzolt yard a ligában
és a 3. legtöbb sack 19, Titans vezet 22-velironroy
több mint 15 éve
5 non-divisional meccs van hátra, a realitás 3-2, szerintem kikapunk minnesotában és GB-benösszesen 6-4 lesz, erre jön rá a 6 div meccs, azaz a nagy lutri, 50%-al is 9-7, ami a kiegyensúlyozott ligát tekintve esélyes a PO-hoz, 10-6 pedig csoportgyőzelmet is hozhat
több mint 15 éve
nem akarok dicsekedni de tavaly erre nem volt példa:hát igen, igazából az a kurvára nagy kérdés, h tavaly hogy lehettünk ennyire ótvarok... mert előtte lévő 2 évben a védelmünk azért baromi jó volt. Na mind1, remélem visszataláltunk a helyes útra végre.
Total Defense :244.6 a legkevesebb kapott yard a ligában
Passing Def: 146 a legkevesebb kapott passzolt yard a ligában
és a 3. legtöbb sack 19, Titans vezet 22-velironroy
Nem akarom Fewell érdemeit kisebbíteni mert eddig fasza munkát végez, de mondjuk eléggé ideális szitu volt most egy védőkoord-nak hozzánk jönni, mert azt lehetett tudni h ebben a játékosállományban marha nagy potenciál van, "csak" össze kell rakni őket. Úgy néz ki sikerülni fog.
több mint 15 éve
nem akarok dicsekedni de tavaly erre nem volt példa:Total Defense :244.6 a legkevesebb kapott yard a ligában
Passing Def: 146 a legkevesebb kapott passzolt yard a ligában
és a 3. legtöbb sack 19, Titans vezet 22-vel
több mint 15 éve
A csoportban a Skins áll a legjobban, mert 2 erős Dal, GB csapatot megvertek, valamint a Phillyt is. Szerencsére a Rams ellen kikaptak, ez nekünk előny lesz később. Remélem, hogy a Colts és a Titans a szokásaikhoz megfelelően végigverik a csoportunkat. Akkor a Dallassal szemben már van egy Bears W fór, a Skinssel szemben egy Hou W fór. Ha hozzuk 1-1-re a csoportmeccseket és a Min GB csapatokkból 1 W lesz, és hozzuk a papíron verhető SEA JAC kettős elleni meccseket, akkor esélyünk van a csoportgyőzelemre.Hát jah, de úgyis lesznek meglepetések pro és kontra ahogy az eddigi szakaszban is voltak, meg mindig is szoktak, úgyh nehéz így előre kiszámolni. A lényeg, h versenyben vagyunk és pillanatnyilag mi vagyunk a legjobb formában a csoportban ez nem kérdéses. A Lions ellen folytatni kell a menetelést, hazai pályán nem kaphatunk ki tőlük, az nagy blama lenne. Aztán a BYE után jöhetnek a csoportrangadók ahol kb minden meccs duplán számít majd. Kicsit furcsa, h ennyire későn kezdünk a csoportellenfelek ellen, remélem jól jövünk ki ebből.
A szezon első negyedében látottak alapján gondolom így, ha nem lesz nálunk komoly visszaesés.gyurczi
több mint 15 éve
A csoportban a Skins áll a legjobban, mert 2 erős Dal, GB csapatot megvertek, valamint a Phillyt is. Szerencsére a Rams ellen kikaptak, ez nekünk előny lesz később. Remélem, hogy a Colts és a Titans a szokásaikhoz megfelelően végigverik a csoportunkat. Akkor a Dallassal szemben már van egy Bears W fór, a Skinssel szemben egy Hou W fór. Ha hozzuk 1-1-re a csoportmeccseket és a Min GB csapatokkból 1 W lesz, és hozzuk a papíron verhető SEA JAC kettős elleni meccseket, akkor esélyünk van a csoportgyőzelemre. A szezon első negyedében látottak alapján gondolom így, ha nem lesz nálunk komoly visszaesés.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 15 éve
jövő héten esély van egy kis előnyszerzésre, bár a detroit sem lebecsülendő, de a divízió nehezebbekkel tolja: atl, minnes, indyvittoreNekünk mindenképp nyernünk kell ez nem kérdés. Kár, h a Philly nyert tegnap, de én továbbra is őket tartom a leggyengébbnek a csoportban. A Redskins így veszélyes lesz, mert 2 csoportmeccset is nyertek már, úgyh ellenük muszáj lenne mindkét meccset hozni. Egyértlemű, h a Dallas a legerősebb hármójuk közül, de szerencsére balfaszkodnak minden meccsen, így ellenük és a Philly ellen elég lehet az 1-1 is.
több mint 15 éve
főleg, h a következő playben Osi sack+FF-et csinált amit Tuck össze is szedett 😊Nicks megalájk :cool:Azért, EGY ilyen 46 yardos play belefér minden meccsen. Én pl. most elfogadnám a tegnapi Deff teljesítményt egész szezonra! 😛G-men
A védelem pedig tartja a jó formát, bár Andre Johnson 46 yardos elkapását szépen benézte a secondary...gerle
A védelem kurva jó volt tegnap, második meccset hozzák le szinte hiba nélkül, sőt a Titans ellen sem velük volt a gond. Ha ez így stabilizálódik akkor nem lehet gond a PO-ba jutás, mert ilyen játékkal amit az előző két meccsen nyújtottunk az egyik legjobb csapat vagyunk az NFC-ben, főleg h a nagy esélyeseknek tartott csapatok (GB, NO) szenvednek.
több mint 15 éve
Tényleg minden elismerésem a csapaté,én személy szerint nagyon féltem a meccstől mert a Houstont nagyon jónak tartottam.A futás védelmünk kiváló, már kezd bennem érlelődni a dolog, hogy TC jól döntött, hogy bízott Goff-ban MLB poszton...nem hülye az öreg azért annyira 😉 de ezt még nem kiabálom el, nehogy elbízza magát.Az első negyedben álomszerűen játszott az offense, az INT-ek nagyon felba..osszantottak, inkább futottunk volna.Úgy ahogy 1-2 helyzetben ELI egymaga megcsinálhatta volna a first down-t, helyette dobott egy magas labdát ki a nézők közé :/ bradshaw futásai továbbra is ön és közveszélyesek!Hirtelen ennyi még úgyis eszembe jut valami...
több mint 15 éve
jövő héten esély van egy kis előnyszerzésre, bár a detroit sem lebecsülendő, de a divízió nehezebbekkel tolja: atl, minnes, indy
több mint 15 éve
Nicks megalájk :cool:Azért, EGY ilyen 46 yardos play belefér minden meccsen. Én pl. most elfogadnám a tegnapi Deff teljesítményt egész szezonra! 😛
A védelem pedig tartja a jó formát, bár Andre Johnson 46 yardos elkapását szépen benézte a secondary...gerle
több mint 15 éve
Összességében a meccsről és a továbbiakról:- Alakul a nagy D, Fewell tudhat vmit (csak nézzétek meg az NFL.com-on a védő csapatstatisztikákat!), és ez láthatóan pozitívan hat a támadóegységünkre is. Most csak azért nem volt sack-parádé, mert Schaub nem Cutler, és vagy négyszer ki tudta dobni a labdát incomplete-re, amikor már éppen odaértünk. Azért szépen 200 yard alatt és 0 TD-n tartottuk (tavaly összesen két meccsen nem dobott TD-t), és mivel futásuk nem volt, ez bőven elég volt.
- WR-eink "megtanulták" elkapni a lasztit, Nicks-nek egy bosszantó elejtése volt, de neki megbocsájtok.
- A futások megoszlása Bradshaw és Jacobs között közelíti az általam ideálisnak tartottat.
- Berúgtuk a FG-okat!
- Reynaud KO-visszahordásaival speciel elégedett voltam.
- A DAL újabb nem várt vereséget szenvedett, csak sajnos a WAS egy nagyon nem várt győzelmet csinált...
- Nagyon sok fog múlni a divízión belüli meccseken.
több mint 15 éve
Most néztem meg felvételről... Maximum annyiba tudnék belekötni, hogy 1, Eli néha hozhatna jobb döntéseket, 2, Bradshaw fogja meg rendesen a rohadt labdát, 3, a Special Team visszahordáskor még mindig totál gány és nem kéne sorozatban termelni a penaltyket.salanderMindhárommal maximálisan egyetértek.
1. A két INT iszonyú nagy baromság volt. A droppolt passzok mellett a 8 INT-ünk fele ilyen balra futás/menekülés utáni rossz passzból volt. Idegesítő.
2. Bradshaw összes carry-jénél azon imádkozom, hogy az első tackle után menjen már le a földre azzal a k. labdával. Érdekes módon Jacobs esetében ez eszembe se jut, jó nála alap a 2-3 plusz yard még a tackle után.
3. Ha lenne special teamünk, nem is tudom, mikre lehetnénk képesek...
több mint 15 éve
na szerencsére a boyz is elbalfaszkodta a Titans meccset mint mi...most még a Friszkonak kell egy nagyot játszani éjjel!Elég lett volna, ha béna játékkal nyernek a PHI ellen, kár. SF idáig a szezon negatív meglepetése.
hát a nagy játék elmaradt... :/ironroy
több mint 15 éve
Most néztem meg felvételről... Maximum annyiba tudnék belekötni, hogy 1, Eli néha hozhatna jobb döntéseket, 2, Bradshaw fogja meg rendesen a rohadt labdát, 3, a Special Team visszahordáskor még mindig totál gány és nem kéne sorozatban termelni a penaltyket.
több mint 15 éve
na szerencsére a boyz is elbalfaszkodta a Titans meccset mint mi...most még a Friszkonak kell egy nagyot játszani éjjel!hát a nagy játék elmaradt... :/
több mint 15 éve
Hát ez igen jó meccs volt! Egy hosszú passz volt amit beszívtunk, azon kívül def kifogástalan volt! Off-nál meg két Eli hülyeség. Alakulunk-alakulunk...
több mint 15 éve
Komolyan, egyetlen vigaszom a Giants! Közben a Billsnek jól bejött a 3-4 😕 😕 😕 😕 😕 😕 :o :o :o :o :o :mad: :mad: :mad: :mad:
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Nagyon jó volt a meccs, és végre a ST is megfelelően működött, leszámítva a visszahordásokat. Örülök, hogy rosszul tippeltem, kellett ez a győzelem a csapatnak. Jövő héten kötelező megverni a Lions-t.
