New York Giants
50 feliratkozó
több mint 15 éve
Szerintem Rolle nyilatkozata alapján a jelenlegi állapotok ugyanazt mutatják, amit valamelyest már tavaly is láttunk. Coughlin már nem ordibál a játékosokkal meccs közben, nem bassza le őket. Helyette inkább csalódott arcot vág, mintha elvették volna a nyalókát a kezéből, meg előrehajol a térdére támaszkodva, nagy színházi alakítással.az hogy valószínűleg korábban is ugyanakkor ment a csapat az idegenbeli meccsekre mint indyben. de ha az idegenbeli sikerhez az kell hogy a coin toss előtt 5 perccel szálljon le a repülő, én benne vagyokvittoreez a túl sok relax kamu. hogy lettünk akkor road warriors, egy 10-es idegenbeli szériával?vittore?
Mi itt az összefüggés?Winters
Egy ilyen szituba tökéletesen beleillik az a nyilatkozat, hogy a meccs előtt mindenki bambán ül csöndben az öltözőben.
Kizárt, hogy ez ugyanez volt a helyzet az SB év alatt is. Persze Rolle még csak 2 meccset játszott a Giants színeiben. Az ő véleménye se mondható még nagyon megalapozottnak, mindenesetre az is ritka, hogy ilyenen fakadjon ki egy frissen igazolt játékos.
több mint 15 éve
Jaj már, egyértelmű, hogy poén volt...a dallas tutifix hogy nyer houstonban. igaz ehhez akkorát kell játszaniuk mint tavaly, mikor ütötték a saintst idegenben
amerika csapata nem kezdhet 0-3-al, ezt tudni fogják a zebrák is, a texans GM-at szerintem hétfő óta hívogatja Jones hogy mit kérnek a szoros buktáért. remélem jó nagy odds-a lesz a vendégsikernekvittore
Megvan az eheti nyertes hozzászólásod is. 😊gyeek
több mint 15 éve
a dallas tutifix hogy nyer houstonban. igaz ehhez akkorát kell játszaniuk mint tavaly, mikor ütötték a saintst idegenben
amerika csapata nem kezdhet 0-3-al, ezt tudni fogják a zebrák is, a texans GM-at szerintem hétfő óta hívogatja Jones hogy mit kérnek a szoros buktáért. remélem jó nagy odds-a lesz a vendégsikernekvittore

Megvan az eheti nyertes hozzászólásod is. 😊
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 15 éve
Szvsz Cutler egy elit irányító. Hihetetlen jó karja van, és igazi WR-ek nélkül dob 2-300 yard körül meccsenként. Természetesen azért Elinál rosszabb. 😊chicago még lufi is lehet. nem játszottak még elitcsapattalvittoreCsodálom, hogy "Amerika csapatának" hazai fanjai még nem szedtek szét erre a bejegyzésre...
A Packers elleni meccsük érdekes lesz ebből a szempontból. Valóban kipukkadhatnak. Szvsz Cutler valódi képességei felett teljesített idáig.G-men
több mint 15 éve
na jó ne higgyük el, hogy akkora jelentősége van a kezdés előtti lelkesítő együtthörgéseknek 😛vittoreSzerintem viszont elég nagy jelentősége van annak, hogy egy csapat hogy megy fel az első playre. Én játékos voltam, és amikor felspanolva mentünk fel, akkor sokkal jobb volt a kezdés, és így a folytatás is...
több mint 15 éve
én jól megvagyok a hazai fanokkal. a szomszéd házban is lakik egy kóbi rajongó, semmit nem tudok róla, de előbb utóbb biztos meggyógyul/felépül ebből az ál-kómából 😛
több mint 15 éve
chicago még lufi is lehet. nem játszottak még elitcsapattalvittoreCsodálom, hogy "Amerika csapatának" hazai fanjai még nem szedtek szét erre a bejegyzésre...
A Packers elleni meccsük érdekes lesz ebből a szempontból. Valóban kipukkadhatnak. Szvsz Cutler valódi képességei felett teljesített idáig.
több mint 15 éve
http://www.nydailynews.com/blogs/giants/2010/09/rolle-rips-giants-controlled-e.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+nydnrss%2Fblogs%2Fgiants+%28Blogs%2FThe+Blue+Screen%29Igaza van, el kellett volna menni kompletten kurvázni az indianapolisi éjszakába, másnap széteszedték volna az indyt, P. Manning meg sem állt volna 5 sack alatt. Nincs más hátra, hazai pályán kell bevetnünk először ezt a fegyvert. New York-i lányok készüljetek a 'saturday night's fever'-re 😉
Ez egy kicseszettül érdekes cikk, és egyben nyilatkozat Rolle-tól, hogy szerinte miért voltunk olyan szarok vasárnap.
Az edzői stábot ismerve ebben nagyon is lehet valami.Winters
több mint 15 éve
na jó ne higgyük el, hogy akkora jelentősége van a kezdés előtti lelkesítő együtthörgéseknek 😛
több mint 15 éve
1. A)2. C)
3. C)
4. C)
5. B)
6. B)
7. C)
8. C)
9. A)
10. C)
11. B)
12. B)
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Csakhogy akkor még volt egy Strahan, és volt egy energikus Spags is, akik fel tudták pörgetni a csapatot.az hogy valószínűleg korábban is ugyanakkor ment a csapat az idegenbeli meccsekre mint indyben. de ha az idegenbeli sikerhez az kell hogy a coin toss előtt 5 perccel szálljon le a repülő, én benne vagyokvittoreez a túl sok relax kamu. hogy lettünk akkor road warriors, egy 10-es idegenbeli szériával?vittore?
Mi itt az összefüggés?Winters
több mint 15 éve
az hogy valószínűleg korábban is ugyanakkor ment a csapat az idegenbeli meccsekre mint indyben. de ha az idegenbeli sikerhez az kell hogy a coin toss előtt 5 perccel szálljon le a repülő, én benne vagyokez a túl sok relax kamu. hogy lettünk akkor road warriors, egy 10-es idegenbeli szériával?vittore?
Mi itt az összefüggés?Winters
több mint 15 éve
Statisztikák alapján (sem) mi vagyunk a meccs esélyesei:engedélyezett 3rd down-ok: NYG: 12/28 (42%), TEN: 5/29 (17%)
engedélyezett össz yard: NYG: 647 (4,9 y/play), TEN: 413 (3,4 y/p)
sack (adott-kapott): NYG: 5-5, TEN: 8-6
TD (adott-kapott): NYG: 6-6, TEN: 6-2
Turnover mutató: NYG: -1, TEN: -5
Egyedül a TO mutatónk jobb, a többiben nagyon durván előttünk vannak.. Nehéz lesz feltörni a védelmüket (sztem nekik van az egyik legjobb védelmük a ligában), sokkal jobb teljesítmény kell, mint múlt héten, elsősorban az OL-től, h legyen esélyünk.
több mint 15 éve
ez a túl sok relax kamu. hogy lettünk akkor road warriors, egy 10-es idegenbeli szériával?vittore?
Mi itt az összefüggés?
több mint 15 éve
Tippjáték 3. forduló, kérdések (tippelni vasárnap 18:00-ig lehet):1. Mi lesz a végeredmény? A) Több, mint 7 ponttal nyerünk B) 1-7 ponttal nyerünk C) 1-7 ponttal kikapunk D) Több, mint 7 ponttal kikapunk
2. Hány futott yardunk lesz összesen? A) 0-80 B) 81-110 C) 111-140 D) 140+
3. Hány passzolt yardunk lesz összesen? A) 150 alatt B) 151-200 C) 201-250 D) 251+
4. Hány passzolt TD-nk lesz? A) 0 B) 1 C) 2 D) 3 vagy több
5. Hány futott TD-nk lesz? A) 0 B) 1 C) 2 D) 3 vagy több
6. Chris Johnson-t sikerül 100 yard alatt tartani (elkapás nem számít)? A) igen B) nem
7. Ki szerzi a legtöbb elkapott yardot? A) Smith B) Nicks C) Manningham D) más
8. Hány sacket szerzünk? A) 0-1 B) 2-3 C) 4-5 D 6 vagy több
9. Hány sacket szedünk be? A) 0-1 B) 2-3 C) 4-5 D 6 vagy több
10. Hány INT-et szerzünk? A) 0 B) 1 C) 2 D) 3+
11. Ki szerzi a legtöbb pontot (sack 4pont, tackle 1)? A) Tuck B) Kiwanuka C) Umenyiora
12. Hány 30 yardnál hosszabb kickoff/illetve 15 yardnál hosszabb punt return-ünk lesz a meccsen? A) 0 B) 1 C) 2 D) 3 D) 4 vagy több
több mint 15 éve
erre mondja J. Allen az egyik NFL promóban: "I feel the need for speed" - még ha a top gun filmmel poénkodikamennyire én értettem céloz olyan dolgokra ( ha nem is ilyen konkrétan ) Rolle amiket itt is említettünk (Jah, meg azt mondta, h túl sok időt töltöttek semmittevéssel, túl korán értek a stadionba is, túl sok idő ment a relaxációra és utána nem volt aki felpörgesse őket a meccsre.Szesze
nincs igazi vezér , nincs igazi egység ) és ebből egyenesen jön hogy nincs tűz , nincs csapat....
és ez nagyban edzői hiba !yooker
ez a túl sok relax kamu. hogy lettünk akkor road warriors, egy 10-es idegenbeli szériával?
több mint 15 éve
amennyire én értettem céloz olyan dolgokra ( ha nem is ilyen konkrétan ) Rolle amiket itt is említettünk (Jah, meg azt mondta, h túl sok időt töltöttek semmittevéssel, túl korán értek a stadionba is, túl sok idő ment a relaxációra és utána nem volt aki felpörgesse őket a meccsre.
nincs igazi vezér , nincs igazi egység ) és ebből egyenesen jön hogy nincs tűz , nincs csapat....
és ez nagyban edzői hiba !yooker
több mint 15 éve
a kommentek is érdekesek, tényleg túl lehetne lépni a 07-es SB-n egy nagy picsánrúgással. jót tenne például ha a pats ex OL -ből vki félrészegen elkotyogná, mennyivel fogadtak a pats L-re 😀
több mint 15 éve
amennyire én értettem céloz olyan dolgokra ( ha nem is ilyen konkrétan ) Rolle amiket itt is említettünk ( nincs igazi vezér , nincs igazi egység ) és ebből egyenesen jön hogy nincs tűz , nincs csapat....
és ez nagyban edzői hiba !
több mint 15 éve
Hát majd meglátjuk, azért annyira nem vagytok jók. Ha összeáll a futás elleni védekezésünk akkor megverünk titeket sztem.vicces? 😀 Természetesen jobban. 😀 😀NOrbyyyyyÍgy van jövünk, úgyhogy felköthetitek, mert még egyszer nem fogunk úgy játszani, mint a pitts ellen. 😀NOrbyyyyyAkkor rosszabbul? 😀Asbee
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
vicces? 😀 Természetesen jobban. 😀 😀Akkor rosszabbul? 😀AsbeeHa megnéznéd, ki lennél 😊 Nem a vereség ténye a szar, hanem ez a teljes csőd amit előadtunk mindkét oldalon. Na mindegy, most már nézzünk előre, jön a Titans meccs, Chris Johnsonnal...SzeszeÍgy van jövünk, úgyhogy felköthetitek, mert még egyszer nem fogunk úgy játszani, mint a pitts ellen. 😀NOrbyyyyy
több mint 15 éve
Akkor rosszabbul? 😀Így van jövünk, úgyhogy felköthetitek, mert még egyszer nem fogunk úgy játszani, mint a pitts ellen. 😀NOrbyyyyySzar meccs lehetett...szerencsére nem láttam, de én annyira nem vok kiakadva. SzsziszkaHa megnéznéd, ki lennél 😊 Nem a vereség ténye a szar, hanem ez a teljes csőd amit előadtunk mindkét oldalon. Na mindegy, most már nézzünk előre, jön a Titans meccs, Chris Johnsonnal...Szesze
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Így van jövünk, úgyhogy felköthetitek, mert még egyszer nem fogunk úgy játszani, mint a pitts ellen. 😀Szar meccs lehetett...szerencsére nem láttam, de én annyira nem vok kiakadva. SzsziszkaHa megnéznéd, ki lennél 😊 Nem a vereség ténye a szar, hanem ez a teljes csőd amit előadtunk mindkét oldalon. Na mindegy, most már nézzünk előre, jön a Titans meccs, Chris Johnsonnal...Szesze
több mint 15 éve
http://www.nydailynews.com/blogs/giants/2010/09/rolle-rips-giants-controlled-e.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+nydnrss%2Fblogs%2Fgiants+%28Blogs%2FThe+Blue+Screen%29 Ez egy kicseszettül érdekes cikk, és egyben nyilatkozat Rolle-tól, hogy szerinte miért voltunk olyan szarok vasárnap.
Az edzői stábot ismerve ebben nagyon is lehet valami.
több mint 15 éve
chicago még lufi is lehet. nem játszottak még elitcsapattal
