New York Jets
30 feliratkozó
több mint 9 éve
szerintem kívülről nehéz megállapítani ki az igazi felelős. nekem is Bowles tűnik inkább annak, de el tudom képzelni hogy a tulajdonos hisz benne, hogy a csapatának átalakításával sikeres lesz. a headcoach egy komoly csapat vezetője, menedzsere. jó vezető megoldja hogy jó képességű csapatot hozzon össze 2017re, független attól hogy mi volt 2016ban.Ezeket a félmegoldásokat nem értem.. most vagy próbáljunk meg ugyanazzal a stábbal visszanyúlni ahhoz, ami 2015-ben működött, vagy köszönjünk el Bowlestól, de így meg a kecske sem meg a káposzta sem :SEz nem csak félmegoldás, de nem is elegáns. Kvázi a kirúgott edzők nyakába varták az egészet, miközben az ő munkájukért Bowles tartozik felelősséggel. Ha én egy jóképességű DL edző lennék, biztos szóba sem állnék a Jets-szel ezután. Az igazi felelős megússza, az alatt lévőket meg kipicsázzák? Más csapatoknál nem szaroztak, kbszták a HC-ket (is) és már lassan a jelöltekkel interjúznak. Nem hiszem hogy Bowles még egy teljes szezont kap, és ha ez így lesz, csak elvesztegetünk még egy szezont.
Football Outsiders böngészése közben ugrott be egy vad ötlet, rövid és velős reakciókat várok 😀
| Chip Kelly OC-nak? |
toam
mzperx
Green is green
több mint 9 éve
Ezeket a félmegoldásokat nem értem.. most vagy próbáljunk meg ugyanazzal a stábbal visszanyúlni ahhoz, ami 2015-ben működött, vagy köszönjünk el Bowlestól, de így meg a kecske sem meg a káposzta sem :SEz nem csak félmegoldás, de nem is elegáns. Kvázi a kirúgott edzők nyakába varták az egészet, miközben az ő munkájukért Bowles tartozik felelősséggel. Ha én egy jóképességű DL edző lennék, biztos szóba sem állnék a Jets-szel ezután. Az igazi felelős megússza, az alatt lévőket meg kipicsázzák? Más csapatoknál nem szaroztak, kbszták a HC-ket (is) és már lassan a jelöltekkel interjúznak. Nem hiszem hogy Bowles még egy teljes szezont kap, és ha ez így lesz, csak elvesztegetünk még egy szezont.
Football Outsiders böngészése közben ugrott be egy vad ötlet, rövid és velős reakciókat várok 😀
| Chip Kelly OC-nak? |
toam
több mint 9 éve
Ezeket a félmegoldásokat nem értem.. most vagy próbáljunk meg ugyanazzal a stábbal visszanyúlni ahhoz, ami 2015-ben működött, vagy köszönjünk el Bowlestól, de így meg a kecske sem meg a káposzta sem :SChip Kelly ist Tod
Football Outsiders böngészése közben ugrott be egy vad ötlet, rövid és velős reakciókat várok 😀
| Chip Kelly OC-nak? |
toam
Mongyuk ezt a Bóvli mentést se értem, max. 1 év

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Ezeket a félmegoldásokat nem értem.. most vagy próbáljunk meg ugyanazzal a stábbal visszanyúlni ahhoz, ami 2015-ben működött, vagy köszönjünk el Bowlestól, de így meg a kecske sem meg a káposzta sem :SFootball Outsiders böngészése közben ugrott be egy vad ötlet, rövid és velős reakciókat várok 😀
| Chip Kelly OC-nak? |
több mint 9 éve
No akkor a változások a coaching stábban:Komoly takaritás
- Gailey hivatalosan visszavonult
- Repült Patullo QB, Pepper Johnson DL, Marcel Shipp RB, Mark Collins OLB és Joe Danna DB coach repült
Beki
Green is green
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
2 OC jelöltet említettek eddig:- Mike McCoy
- John DeFilippo Eagles QB coach
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
No akkor a változások a coaching stábban:- Gailey hivatalosan visszavonult
- Repült Patullo QB, Pepper Johnson DL, Marcel Shipp RB, Mark Collins OLB és Joe Danna DB coach repült
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Várható volt, csak azt se felejtsük el, hogy Bowles is felelős volt a D# playcall-ért nem csak Rodgers, kérdés h jövőre Bowles szeretné-e, hogy a playcall az övé legyen. Mindenesetre DC, DL és DB coach aggódhat rendesen.Lesznek változások a coaching staffban, Gailey lesz a legfőbb áldozat.Lehet nem csak ő:
Beki
twitter.com/AdamSchefter/status/816313284848709632
empty taxi
több mint 9 éve
Lesznek változások a coaching staffban, Gailey lesz a legfőbb áldozat.Lehet nem csak ő:
Beki

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Manish Mehta Hitelesített felhasználó @MMehtaNYDN Would Brandon Marshall take a pay cut to stay with Jets? "I'll play for free. My bills are paid." .... Also says he "knows his worth"
7.5 misit foglalna 2017-es capből, ha egy 4-5 misire lefaragnák ezt sima ügy sztem.
több mint 9 éve
Lesznek változások a coaching staffban, Gailey lesz a legfőbb áldozat.ez a minimum, ahogy olvasom Bowles és Mac marad a helyén
Beki
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Hála az égnek vége ennek a gyötrelmes szezonnak, lényeg h 2017-ben még veretlenek vagyunk.Drafton 6. helyen húzunk.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Pryor ennyire ótvar?empty taxiNyilván vannak rosszabbak nála, de nincs kiemelkedő szezonja, kb a D# teljesítményével süllyedt ő is lefele.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Lesznek változások a coaching staffban, Gailey lesz a legfőbb áldozat.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Rapoport mai cikkjéből:Jets owner Woody Johnson is inclined to keep coach Todd Bowles in what figures to be a crucial, pressure-packed 2017. He did win 10 games in 2015, the injuries and lack of depth hurt him, and so did brutal quarterback play. But barring a change of heart, Bowles will get another crack. Don't be surprised if he does so with a new offensive coordinator. Chan Gailey, who is 65 in 5 days, is expected to either take an advisory role or move on from the Jets in favor of an OC who will be more Bowles' style.Pressure-packed...elnézve a roster jelenlegi állapotát és a lehetséges ellenfeleket, szezon felénél már jönnek a menesztéséről szóló hírek.
több mint 9 éve
Lassan egy jó QB sem ártana.....
több mint 9 éve
CB Chris Culliver volt ma viziten.Ő az, aki utálja a buzikat?
Beki
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
CB Chris Culliver volt ma viziten.
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
#Jets draft update: 6th position, regardless if they beat #Bills. Can climb as high as 4th w/ loss. Need #Jaguars, #Bears and #Rams to win.
több mint 9 éve
Pryor ennyire ótvar?Nem hiszem, hogy kirakjuk, de elég siralmas az idei év és a jövő évi sem hiszem h sok változást hozna miután fél keret kicserélődik.Costello szerint Woody csaladi esemeny miatt nem volt ott szemelyesen a meccsen.Ha Bowlest 2 év után kirakjátok, akkor ti is ráléptek a Browns útjára. Ami NY-ban elég ciki...
Bowles sorsarol o dont (Macc es Bowles is Woody-nak jelent), de megint tul nagy a csend korulotte, mivel 2-3 hete jottek ugye a hirek h marad mindenki, de azota jottek a megalazo veresegek sorban es a csapat is szethullott.
Beki
Amadeus91
Azonban abban egyetértünk, hogy Bowles-t nem lenne nyerő ötlet kitenni 2 év után akármennyire is frusztrálóak a meccsen látottak. Főleg idén mikor úgy fest, hogy elég sok üresedés lesz amúgy is (BUF, LA és JAX adott már most) és nem hiszem h túl vonzó lenne a Jets HC posztja.
Amúgy ami engem igazán zavar (leszámítva a túlfizetett veteránjaik nulla hozzáállását a pályán) az az, hogy Macc és Bowles is hiába hangoztatja, hogy a keret versenyképes legyen és tömve legyen tehetséges fiatalokkal, hát ez idén mindkettő megbukott; versenyképességet látjuk hétről hétre.
Fiatalok terén egy piacképes játékosunk van perpill Leo Williams személyében, mellette fiatalok:
QB Petty és Hack
RB Powell
WR Anderson, Enunwa, Peake, JMarshall
RT Shell
LB Lee, Mauldin, Jenkins
CB Burris
S Pryor
Konzekvenciát mindenki vonja le az említett játékosok terén.
Beki

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
New York Daily News szerint Woody nem tervez semmilyen valtoztatast jovore.

